Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
1982. május 1., szombat NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET t , mf A Mephisto jelmeztervezője Beszélgetés w Gyarmathy Ágnessel — Ügy tudom, jelenleg Leningrádban dolgozik. Mikor érkezett haza a Néva- parti városból? — Tegnap. — És mikor utazik ismét vissza? — Holnap. Gyarmathy Ágnes, a Békés megyei Jókai Színház Munkácsy-díjas díszlet- és jelmeztervezőjével rövid „hazaruccanása” idején, a színház klubjában beszélgetünk. — Sík Ferenc rendezi Leningrádban a Marica grófnő című operettet, s engem bíztak meg a tervezéssel — mondja Gyarmathy Ágnes. — Kálmán Imre születésének 100. évfordulóján a le- ningrádiak egy „bolsoj” előadást szeretnének. Legalább öt évig műsoron kívánják tartani ezt az operettet, ezért már most hármas szereposztásban tanulnak, próbálnak a színészek, bennünket is nagy feladat elé állítva. — Gondolom, ilyenkor erőt ad egy olyan hír, hogy a Mephisto című film Oscar-dí- jat nyert? — Igen! Amikor Szabó István, a film rendezője átvette a díjat, abban a nagy izgalomban, nemzetközi kavargásban is a munkatársainak mondott köszönetét. Elszorul az ember szíve, hogy a reflektorfényben, a szakmai világ érdeklődésének középpontjában is gondolt ránk. — A Mephisto jelmez- tervezője. 'Beszélne erről a munkájáról? — Számomra legmaradandóbb emlék az a jó életérzés, amely az egész csapatmunkát áthatotta. A legelső megbeszéléstől az utolsó forgatási napig minden olyan természetes, magától értetődő volt. Pedig hallatlanul feszített tempóban, nagy nehézségeket legyűrve dolgoznunk. Rengeteg rajzot, vázlatot készítettem. Szabó István egy pillanatra se hagyott magamra. Nem azért, mert nem bízott bennem, hanem mert fontosnak tartotta a munkám. Végigülte a fárasztó ruhapróbákat, mindent a legapróbb részletekig megbeszéltünk, hogy amikor elindul a felvétel, ne érjen váratlan meglepetés. Örülök, hogy egy „jól megcsinált” film arat most világsikert. Nem hiszek ugyanis a sebtiben összecsapott, művészieskedő fércmunkák hitelében. Az esetlegességre aggatott címkék csak a becsületes munka lejáratói. Biztos, hogy ezután sem lesz világsiker a filmgyárainkból kikerülő valamennyi alkotás, de a Mephisto példája bizonyítja, hogy érdemes odafigyelni a részletekre is. Saját munkámra emlékezve leglátványosabb feladat a Mephisto-jelmez volt. Legyen ördögi, mágikus, erőt, hatalmat sejtető, de semmiképp se hivalkodó, harsány. Ha ezt sikerül anyagban, formában, színekben jól megfogalmaznom, számomra is erőt ad. Ám az alapvető mondanivalón túl számtalan olyan részlet van, amelyre, ha nem ügyelünk, tönkretehet mindent. Könyvtárnyi irodalmat tanulmányoztam például a korabeli divatról. Mikor kezdtek a férfiak kétsoros zakót hordani? Milyen anyagokból készültek, hogyan néztek ki az akkor státuszszimbólumnak beillő nadrágtartók? Mely alkalomra, milyen kesztyűt viseljenek a hölgyek? Három napig törtem a fejem, milyen kalapot hordjon a főszereplő. Több száz statisztát korabeli ruhákba beöltöztetni úgy, hogy minden gomb, minden nyakkendő a helyén legyen, bizony nem kis feladat. Nem kívánom többre becsülni a magam munkáját, mint ami valójában, de a megillető becsülést joggal elvárhatom. Reális önbecsülésünk is a közösség érdekeit szolgálja, mert ha mindenki képességei legjavát nyújtja, büszke arra, amit tesz, ad magára, akkor az egyén munkája által halad előre a közös ügy. Művészi alkotó- közösségben különösen így van. — Tehát a színházi munkában is ... — Természetesen! Riadtan nézem hosszú ideje, hogy a színházi élet mennyire kusza. A korosztályoknál valami fellazult, eltört. Ez baj. Valahogy könnyedebbé, szinte már léhává váltak a dolgok. A színházi etika majdnem csak frázis. Pedig Thália szolgálata szerzetesi életmódot követel, önmagunkért fegyelmezzük magunkat ! Mindenki annyit végezzen a közös munkából, amennyit ráosztottak, se többet, de nem is kevesebbet. Olyan ez, mint egy kémiai egyenlet: ha bármely alkotórészből több van vagy kevesebb, máris felborul a mérleg. Visszájára fordul a segítség, ha a fiatalok túl gyorsan olyan lehetőségeket kapnak, amelyre nincsenek felkészülve. Bármilyen nagy tehetség is lenne valaki, ha még nem érett meg egy feladatra, csak Simái Mihály: A fa átváltozása bordáim szárnyasodnak szárnyaim tollusodnak jaj hamar azt a fejszét gyökérző lábaimnak mert ha maradnék kötve itt görbédnek örökre itt roskadnék mogorván válna ágam horoggá hátránnyá lesz, ha idő előtt mélyvízbe dobják. önmaguk értékelésére meg se tanított, tehát mesterségesen eltorzított áltehetségek termelődnek ezáltal. Nem tudom, mennyire érződik rajtam, de mindig arra * vágytam, milyen jó lesz, ha majd én is taníthatok fiatalokat. Elkeserítő, ha próbálok segíteni gyerekeknek, és az első pár találkozás után látnom kell, hogy szikrányi tisztelet sincs bennük. Elképesztő, ahogy az idősebbekről beszélnek! Örülök, hogy nem úgy nézek ki, mint egy matuzsálem, de a lélegzetem is eláll, amikor egy utcáról bejött gyerek a hátamra csap: „Szevasz öregem!” A pálya tiszteletét, a szakma elsajátítását kellene beléjük oltani az előtt a bizonyos mélyvíz előtt. Emlékszem, milyen izgatottan kúsztam be annak idején egy-egy színházi próbára, lestem, hogy el ne küldjön a rendező, vagy a tervező. Ma ajtócsapkodással jön- nek-mennek a titánok. És belőlük lesznek azok a „nappali művészek”, akik a közértben hangosabban kérik a juhtúrót, mert ők a „művészek ’. Ha pedig valakinek a munkakönyvébe egyszer beírják például, hogy díszlet- és jelmeztervező, azt onnan a jóisten ki nem vakarja. Csinálhatja büntetlenül a meghökkentő vastraverzeket, abrakadabrákat. Kik hozták őket a pályára? A tornacipős „team"- ek. Nos, az efféle, elferdített „művészi alkotócsoportra” nagyon dühös vagyok. Hova lett a régi bölcsesség? „Művész, a te erőd a magány!” A team-ben hogyan tud az ember elmerülni az alkotásban, önmagát, senki által meg nem fogalmazhatót adni a munkához? Szellemi dedóvá, napközivé válik a színházi élet, és ezért mindnyájan felelősek vagyunk! — Keserű szavak! Ilyen közérzettel hogyan tud egyáltalán dolgozni? — A magam munkáját azért elvégzem, legfeljebb elmenekülök onnan, ahol nem érzem a szeretetet. A színház számomra szer-etet 'nélkül halott intézmény, ahol csak iparosmunkát lehet végezni, nem művészetet szolgálni. Nyolc évig voltam Szegeden, ott kaptam Munkácsy-díjat. Jól éreztem magam, de sajnos a társulat .szétrobbant”. Elmentem egy másik színházhoz, ahol csak két évig bírtam, mert nem éreztem jól magam. Ebben az évadban szerződtem Békéscsabára, éppen azért, mert az általam oly fontos színházi szeretet itt biztatott a legtöbb jóval. A Mephisto-film és Oscar- díj ellenére sincs szándékomban elmenni. Pótolhatatlan ugyanis az a jó légkör, amellyel közvetlen munkatársaimmal megértjük egymást. Nekem még egy műszaki ember sem mondta, hogy nem tudja megcsinálni, amire kérem. A tárak, a műhelyek dolgozóival úgy érzem, kölcsönös szeretetben élünk, és számomra ez mindennél fontosabb. Jó mesterek kellenének a színházba még nagyon sokan, akik nemcsak a szakmájukba, de a színházi létbe is szerelmesek egy kicsit. Akik a maguk helyén, épp oly fontos részei az előadásnak, mint bárki más. Mindnyájan, akik egy áramkörben élünk, s adjuk álmainkat a százszor szidott, féltett, mindennél jobban szeretett hivatásunkért. A színházért! Andódy Tibor Schéner Mihály: Harsonás Schéner Mihály: Életfa Csanády János : Békére-szántan Békére-szántan élünk itt mind s zúg a hadiipar — Élő napfényben tapad az ing s zúg a hadiipar — Balaton és tenger hulláma ring s zúg a hadiipar — Iskolába mennek gyermekeink s zúg a hadiipar — Vannak már védett berkeink s zúg a hadiipar — * % Vétlenek védett otthonaink s zúg a hadiipar — Hova érkeznek újszülötteink s zúg a hadiipar — Kibírjuk zsúfolt útjaink s zúg a hadiipar — Karmesterek pálcája int s zúg a hadiipar — „ Történelmünk mindent kibírt s zúg a hadiipar — Az egész földgolyón Nessus-ing s zúg a hadiipar —* Újházy László: Vergődés Gesztenyefák teteje elefántok háta, messzeségbe ázó gyerekkori pára. Gesztenyefák lombja elefántok háta, — lámpát ver a levegő esti bogárzása. Nyakkendőm kioldom. Kezem feje buta kő lett. Írni próbálok: Gesztenyevirágok május elsején . .. • . Zsadányi Lajos: Merre mentél Merre mentél Viharsarok amerre a csillag ragyog amerre a sziksó terem erre megy a történelem mezítlábas Dózsa-népe megvillan a kaszák éle Szegedinác, Áchim András Justh Zsigmond, s a parasztszínház Merre vagy már Viharsarok elindulnék feléd gyalog Sinka István kondor nyáját a csikaszok megzabálták Szabó Pál meg Biharugrán ott fénylik egy emléktáblán bennem él a himnusz dala Erkel kisvárosa Gyula Arra megyek Viharsarok amerre csillagod ragyog amerre a szülőföldem lehajolok, hogy köszöntsem
