Békés Megyei Népújság, 1982. május (37. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-22 / 118. szám

1982. május 22., szombat , 1 ik In ilUKTlltj---------------------------------------------—­s '--------------------------------------------------1 © „Ősszel visszamegyek! 99 minimagazin Csak rá kell nézni a kép­re, a jókedvű negyedikes fi­úkra, lányokra, s tudjuk, nem felejtik el egyhamar az együtt töltött négy hetet. — Igaz, Timiké? — Csodálatos volt — ösz- szegez tömören a tízéves kislány, Tuska Tímea, a bé­késcsabai 2-es iskola tanuló­ja, aki pár nap híján egész márciusban Vajtán volt, a SZOT egyik iskolaszanató­riumában. Aztán egyszerre beszélne mindenről, majd mégis csak az elején kezdi. Mint a mesét. — Egyszer azt mondta f» anyukám, hogy lenne egy- szakszervezeti beutaló, hosz- szabb időre, elmennék-e?. Egy kicsit messze van, Fejér megyében, de egy nagy kas­télyban leszünk, hatalmas park kövezi, Mirtijárt kedvet kaptam. Persze, mikor köze­ledett az idő, egy kicsit fél­tem, mi lesz majd a sok ide­gen gyerek és az új tanárok között. Szóval, minden isme­retlen. — Ekkor már indulás előtt álltunk — folytatja az édes­anya—, de azt is hozzátet­te: megyek, mert önállónak kell lennem. Az is, kicsiko­rától kezdve. Aztán az iskolaszanatóri­umról, erről a még teljesen új kezdeményezésről beszél­getünk. Vajtán mozgássérült, Kőszegen pedig légúti meg- betegedésű általános iskolás gyermekek üdülhetnek év­közben. Azt is elmondja, hogy több szülő nem enged­te, sőt, lebeszélte a gyerme­két, holott mindre nagyon jó hatással volt a pihenés. Tímeáról is szót ejtünk. Hét­éves volt, amikor egy több mázsás sírkő esett az egyik lábfejére. Még szerencse, hogy ügyesen elugrott, és nem lett sokkal nagyobb baj. így is egy év kellett, hogy lelkileg rendbe jöjjön. Erős akaratú kislány pedig, mind­ezt úgy csinálta végig, hogy még évet sem vesztett. — Szeretsz tanulni, Timi­ké? — Hát... Mindig négyes szoktam lenni, most meg fölötte leszek. Vajtán a ta­nulást is megszerettem. Csak a fogalmazás még mindig nehezen megy. Mert szépen írok, de lassan. Sokkal job­ban tudok beszélni, felelni. — Akkor mesélj a szana­tóriumról ... V—.. --H ? — Csuda” jó volt. Hamar megismertük egymást. Mind­járt a szobatársakat, ők már első este kedvet csináltak. Négyen voltunk egy szobá­ban, hétkor keltünk, mosa­kodás után rendet csinál­tunk, utána reggeliztünk, s kezdődött a tanulás. A ne­gyedik osztályban huszon­egyen voltunk, vidám társa­ság, de azért mindenki jól tanult. Délelőttre öt óra, dél­utánra egy esett. És minden­nap tornásztunk — csillan föl a szeme —, ki mennyit bírt erőltetés nélkül. Én sok­kal többet, mint itthon. — És a szórakozás? — Sokat játszottunk a parkban, sétálni mentünk az erdőbe, szedtük a rengeteg vadibolyát. Szombat-vasár­nap meg kirándulni vittek. Este egy kicsit tévét néztünk, s olvasni is lehetett, sok könyv van a könyvtárban. — Barátaid is lettek? — A szobatársak voltak legtöbbet együtt, de* mások­kal is barátkoztam. Most kaptam éppen levelet Zsolti­tól. ö egy kisvárdai fiú, he­tedikes. Újságolja, hogy 50 mázsa szenet hordott be az apukájával együtt. Aztán, hogy kitette a hőmérőt a napra, s nem akarta elhin­ni: 37 fokot mutatott. Egy másikkal kipróbálta, de ott sem volt kevesebb. Aztán megköszönte a rajzokat, ami­ket küldtem. — Te miről számoltál be neki ? — Hogy mennyit segítet­tem anyukámnak. Mentem a Patyolatba, a közértbe, port töröltem. És a szemetet is mindig éh hordom le. • Megint az édesanya veszi át a szót: — Timiké mun­kája a viráglocsolás is a la­kásban, és már szépen meg­csinálja a kistakarítást is, ha kell. Fokozatosan kapta és kapja a feladatokat, és nagyon örül a dicséretnek. Mint a háromnapos pesti útnak is legutóbb, május el­sején. Timi ezt már nem hallja, nincs a szobában. Csak az utcán találkozunk. Elköszön­ni fut hozzám — görkorcso­lyán. Aztán tovább gurul a Bartók Béla út széles be­tonján. De mégis megfordul, integet és így szól: — Ősszel visszamegyek! VaSs Márta „Nincs hol szórakoznunk” írta úgy két évvel ezelőtt levelében néhány mezőko­vácsházi fiatal. S amikor a levél nyomán a nagyközség­ben jártunk, biztató híreket hallottunk. így azt, hogy a helyi ÁFÉSZ ifjúsági klub­jának ügye már sínen van. Valóban így is történt, re­mek programokat, színvona­las szórakozást, hasznos idő­töltést jelentett a fiatalok­nak ez a klub. Am mostaná­ban újra csend van a klub háza táján. Vajon miért? Első útunk a KlSZ-bizott- ságra visz. — Valóban, ez a klub gyakorlatilag nem működik, talán személyi ókok miatt. — válaszol kertelés nélkül Nagyné Csiffáry Anna, a KISZ járási bizottságának titkára. — Az is az igazság­hoz tartozik, hogy a klub lelkes magját alkotó fiatalok is elmaradtak, családot ala­pítottak, érthetően most elő­térbe kerültek náluk az ilyenkor szokásos egyéni gon­dok. Hiányzik- tehát az a 10—15 ember, akire min­denben lehet építeni, s hiányzik egy olyan jó klub­vezető is, mint Halasi Ma­rika volt. Saflnos, manapság a fiatalok többsége azt vár­ja, hogy valaki tervezze meg a programot, s akkor majd esetleg elmennek. — Tehát az érdektelenség is az okok között szerepel? — Igen, az is. Igény, úgy általában van, de* hogy mit szeretnének? .. . Ha rákér­dezünk, ritkán kapunk konk­rét választ. Elégedetlenek például á művelődési köz­ponttal is, hogy nincs mi- "ért elmenni, aztán itt volt például a Zorán-koncert. Mi pénzbe került a kultúrház- nak, s voltunk vagy negy­venötén ! Boncolgatjuk az okokat. Talán az lehet mindezek mögött, hogy ma már ott­Tekergő hátán A tótkomlósi Toldi Miklós úttörőcsapat Vadvirág rajá­nak nevében Gál Éva rajtit­kár egy vidám foglalkozá­sukról számol be. Lássuk te­hát a levelet: „Laci anyu­kája meghívta a rajunkat hozzájuk rajfoglalkozásra. Nagy izgalommal készül­tünk, mert Lacikáéknál két kis póniló van vendégség­ben. Az orosházi Üj Élet Tsz-tői kapták, hogy a gye­rekek megismerkedhessenek a lóval. Tekergő a póni ne­ve, a csikóját pedig Rinaldó- nak hívják'. Ernő bácsi veze­tőszáron fogta Tekergőt, s mi vígan lovagoltunk. A lo­vaglásban megéhezett gyere­keket Marika néni frissen pattogatott kukoricával, sós^ süteménnyel és kólával meg­vendégelte. Éva ki is jelen­tette, hogy ilyen jó vendég­ségben még nem volt.” Még egy hét Még egy hét, pontosabban 9 nap, és lejár a „Kristály” Sportmagazinban (a Pajtás újság különkiadványa, 1982. 1. szám) közzétett „Fejjáték a VB ürügyén” című kom­binált rejtvény megfejtésé­nek meghosszabbított bekül­dési határideje. Mint a Paj­tás május 13-i számában ol­vashattuk, a fődíj — melyet az Expressz Ifjúsági és Di­ák Utazási Iroda ajánlott fel — utazás Ausztriába, a zelt- wegi Forma 1-es autóver­senyre, amely augusztus kö­zepén lesz. A további díjak között van sportszervásárlá­si utalvány, sportfelszerelés, játék, könyv. Az eredeti be­küldési határidő 1982. május 15-e volt, ám ezt meghosz- szabbították. így tehát a megfejtéseket június 1-ig le­het beküldeni. hon mindenük megvan a lányoknak, fiúknak, magnó, lemezjátszó, hangfalak, sőt, nem ritka a Hi-Fi-torony sem. Itt helyben diszkóba se nagyon járnak. Ha szórakoz­ni támad kedvük, beülnek az autóba, és irány Gyula, Bé­késcsaba, vagy Orosháza. Ha­mis lenne azért a kép, ha ugyanakkor nem tennénk hozzá, hogy mindig vannak „megszállottak”, akik szer- veznek-agitálnak, akik hisz­nek abban, hogy a közössé­gi rendezvények semmi mással nem pótolhatók. — Egyébként a járási KISZ-bizottság április vé­gén tárgyalt a tizenévesek körében végzett szabadidő­tevékenységről, és Ott is nagy vita volt — adja át a KISZ- titkár az ülés jegyzőkönyvét és a beszámolót. Lapozzunk hát bele. „Az ifjúsági klubok nevelő sze­repe jelentős. Minden KISZ- bizottságnak, KlSZ-alap- szervezetnek törekednie kell arra, hogy a halódó ifjúsági klubokat életre keltsék, va­lamint, ahol lehetőség van rá, rendszeresen tartsanak klubfoglalkozásokat. Ez a ■forma az, ahol a szórakozás minden formája összefonó­dik, szerves egységet ké­pez.” — hangzott el a szó­beli kiegészítőben. S érde­mes idézni, minden kom­mentár nélkül a vitába», el­hangzott véleményekből is: „A járásban a szórakozás feltételei rosszak mind tár­gyi, mind személyi oldal­ról. A művelődési házak többsége elavult, omladozó, s csak nagytermek léteznek. A járásban a népművelők száma is nagyon kevés.” S egy másik vélemény: „Ahol lehetőség van, azt használ­ják ki a KlSZ-alapszerveze- tek, s tartalmas programo­kat szervezzenek, ne csak diszkókat. A fiatalok szesz nélkül is- tudnak szórakozni, ha van jó program.” Nos, a Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ KlSZ-szerve- zete számára a lehetőség adott; az a bizonyos ifjúsági klub, amely egy időben re­mekül működött, s amely nem csupán az ÁFÉSZ, ha­nem az egész nagyközség fiataljai előtt nyitva áll. Ügy mondják, az egykori jó klubélet megteremtése nem kis mértékben az akkori klubvezetőnek, Halasi Má­riának köszönhető. Jelenleg az ÁFÉSZ szövetkezetpoliti­kai, előadója, s tagja a KISZ- szervezet vezetőségének. Ö volt a KISZ-titkár is —míg 1981-ben át nem adta a sta­fétabotot Madai Piroskának. Marika az a fajta ember, aki nem képes fél gőzzel dolgozni, amit vállal, azt szívvel-lélekkel végzi. S miután úgy érezte, a mun­kája mellett nem tudja az önmaga által elvárt szinten végezni a klubvezetői és a KISZ-titkári teendőket is, átadta e tiszteket, s vezető­ségi tagként igyekszik segí­teni tapasztalataival. — Ügy másfél évig ment jól a klub — emlékszik visz- sza az ÁFÉSZ-központ egyik irodájában Marika —, addig, amíg az a körülbelül 15 fia­talból álló mag dolgozott. Mert egyedül a klubvezető­nek végezni mindent, az le­hetetlen. Itt van Madai Piroska, a KISZ-titkár is. Ő veszi át a szót: — Az az igazság, hogy Marika után új klubvezetőt kellett választani. A KISZ- szervezetben senki sem vál­lalta, így az egyik vezetőségi tagunkat, Vigh Katalint bíz-, tűk meg, aki harmadéves szakmunkástanuló. Hétfőn­ként van klubnap, eleinte még össze is jöttek. Szerin­tem elsősorban a szervezett programokkal van itt baj, ezek nélkül pedig nincs klubélet. Őszintén megvallva, én nem megyek a klub dolga után, a klubvezető pe­dig arra hivatkozik, hogy ő tanul, szóval nem megy a dolog. — Olyan ember kellene a klub élére — így Marika —, aki bejár Békéscsabára, tart­ja a kapcsolatot a megyei klubtanáccsal, a MESZÖV- vel, ahol igazán készséggel segítenek, s egyáltalán, jó személyi kapcsolatokat épít ki és mozgékony. Az is kiderül, hogy anyagi gondjaik nincsenek, az ÁFÉSZ mindenben segíti a KISZ-t, megfelelő a klubhe­lyiség is. De hát akkor mi­ért nem használják ki ezt a lehetőséget — mert a vezető személye valóban nagyon fontos, de nem lehet egye­dül ez a meghatározó, hiszen a klub egy egész KlSZ-szer- vezeté? Bizonyára van igazság ab- -ban, hogy a legtöbben ott­hon sok ^nindent megkap­nak, hogy kényelmesebbek, vannak közöttük közömbö­sek, s {íogy a fiatalok egyes csoportjai körében egysze­rűen „nem menő dolog nyü­zsögni”. Ám velük szem­ben ott vannak a „megszál­lottak”. is — a jelen és a jö­vő pedig őket igazolja ... Tóth Ibolya Le a kalappal Fülöp Béla: Tizennyolcadik rész, amely családi perpatvarral kezdődik Vendégségbe érkeztünk. A fiatal asszony­ka kissé idegesen fogadott, 'szeme kisírt, a férj sem valami rózsás hangulatú, idege­sen gyújtogatta a cigarettákat, miköz­ben betessékelt a szobába. Ügy tűnt, al­kalmatlan időpontban érkeztünk, pedig előzetesen már mindent megbeszéltünk, mert ugye vendégségbe csak úgy minden bejelentés nélkül mégsem illik menni. Gyorsan az órára tekintettem, de hát az is megegyezés szerinti, sőt, az ilyenkor il­lő tízperces késést (nem több semmivel sem, mert nem szabad a vendégvárókat nyugtalanítani a hosszas várakozással) is betartottuk. A férj vette észre kicsit nyug­talan tépelődésünket, bizonytalanságunkat, s igyekezett nyugtatni: — Semmi különös nincs, csak egy kis családi zsörtölődés... ne is törődjetek az egésszel. .. — Már el is múlt.. . — nevetett az asz- szonyka, s fordult is, sebbel-lobbal hozta a süteményt, a szendvicset, a férj pedig egy pálinkásbutykost vett elő, amitől az­tán rögvest oldottabb lett a hangulat, kü­lönösen amikor összekoccantak a cserép­kupicák. Indult a beszélgetés, csak úgy általánosságokban, errőDarról. Aztán nézegettük a szobát, persze, csak úgy módjával. — Szépen vagytok... — csúszik ki a számon az akaratlan, de őszinte megjegy­zés, megirigyelve a férj és az asszony ügyességét. Ezzel új medert is teremtet­tem a beszélgetéshez: — Igen ... — mondják, szinte egyszer­re .. . —, alakulgat, alakulgatna... — s nevettek, kicsinykét kényszeredetten. Az­tán, ahogy kóstolgattuk a falatokat, hosz- szú ismeretségünk okán kénytelenek vol­tunk abba is „beleharapni”, azaz beszél­getni róla. ■ — Hát akkor mi is van?' — fogalmazó­dott meg a kérdés. Aztán kirajzolódott egy együttélési magatartásforma, hiszen nem egyedül éltek a házban, hanem annak egy részét úgymond ajándékba kapták. S ép­pen ez az ajándék, az örökös hálaelvá­rás, ami úgy történik, hogy rendszeresen emlékeztetnek arra, ez az, ami. megkeserí­ti az együttlétet. — Ezért van ez az egész — szomorodik el ismét az asszonyka, mert most is .. . — Ugyan, hagyjad... — szólt rá a fér­je. — Miért? Hát lehet ezt így? — kérdez­te hirtelen emelkedő hangon. — Majd megoldódik az egész. Meg kel­lene beszélni ... — Megbeszélni, mindig csak megbeszél­ni, de engedni csak nekünk kell... — Ok is fognak ... — Fognak, fognak, én nem hiszem ezt már... — Dehogynem! * — Hát most is .. . minek ide vendég . . . — Hagyjad! — Barátokkal talán csak beszélhetünk. .. — S ezzel megoldódik? — Nem, de hátha ... A férj csak legyintett beletörődötten, ki­csit restellkedve is talán, majd hozzátet­te: — Apámékkal nem nagyon jövünk ki az utóbbi időben.. . ennyi az egész. Máshol is van ilyen, összezördülnek, aztán kibé­külnek. Hát nem úgy van? — Ügy, úgy. De amikor felkattintom a villanyt, akkor meg szaladnak a villany­órához, és felírják a számot, hogy ponto­san el lehessen számolni. S ha kifizetjük, akkor is mi van, biztosan ők károsodnak, mondják ... és a víz ... az udvar . .. szó­val ez mindennap így van... Aztán panaszkodott még egy sort, majd mintha megkönnyebbedett volna, de azért megint ugyancsak sűrűn pillogott. Még jó ideig sorjázzák a vélt, vagy ke­vésbé annak nevezhető sérelmeket, mert ilyenkor aztán minden összegyűlik. Mert ez az, amit nehéz megtanulni. Hiszen az együttélés megkívánja fiataltól és időstől is egyaránt az alkalmazkodást. Illő a mér­téket megtalálni, kell tudni lemondani, de ne úgy, hogy csak az egyik fél mondjon le. Lemondás. De mindez még nem is elég. gyakran nem is a lemondás az, ami igazán meghozza a békességet, hanem elismerni, hangosan ki is nyilatkoztatni esetleg, hogy igenis, a másik is van értem, mert eset­leg a szép ajándék mézize keserű lesz, mint a bürök leve. S a bürök egyben mé- telyez, S akkor az indulatok is elszabadul­nak, azokat pedig igencsak nehéz megál­lítani. Látogatásunk előzménye családi perpat­var volt. Azóta eltelt már egy kevéske idő. úgy hírlik, enyhültek a gondok, a vil­lanyórát sem lesi már - árgus szemekkel az idősebb nemzedék, pedig arról is szó volt., hogy külön villanyórát szereltetnek, s vállalják, hogy új hálózatot építtetnek ki ennek okáért. Mindez eayelőre elmaradt. Hoav vénérvénvesen-e, azt nem tudom, de az eset mindenképpen tanulságos. Osztálykép az iskolaszanatóriumból. A felső sorban, jobb szélen áll Tímea Klub és kérdőjelek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom