Békés Megyei Népújság, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-25 / 96. szám

IZHaUKTllct

1982. április 25-, vasárnap

n kitüntetett:

Zalai György

Csaknem 25 évig volt pártmunkás Zalai György, a megyei pártbizottság tagja. Hazánk felszabadulásának 37. évfordulója alkalmából kapta meg a Munka Érdemrend arany fokozatát.

— Csorváson születtem, itt ismerkedtem meg a Weinckheim grófok birtokán a mezőgazdasági munkával. Tizenhat éves koromban azután vasútépítésre kerültem. A nyári időszakban hazajöttem az aratásra, hiszen meg kellett keresni a kenyérnek- valót is. 1939-ig jártam így az országot, Győrtől Hatvanig — kezdte a beszélgetést.

— Mikor került közelebbi kapcsolatba a munkásmozgalommal?

— A kollektívában idősebb, olvasott parasztemberekkel dolgoztam együtt. Egy alkalommal — még ma is jól emlékszem — nem akarták engedélyezni a hétvégi hazautazást. Éppen Ácson dolgoztunk, s úgy ebéd után abbahagytuk a munkát, minden különösebb szervezés nélkül. Este aztán megjelentek a csendőrök és Vass Gyuri bácsit, csoportunk egyik hangadóját keresték és el is vitték. Mi éjfélig vártuk, míg visszaérkezett. Csak ennyit mondott: engedélyezték a hazautazást. Csak később tudtuk meg, hogy a csendőrök meg is verték. Ez volt az első találkozásom a mozgalommal.

Katona lettem, majd gyomorvérzés miatt leszereltek, és 1941-ben bekerültem a Weiss Manfred Gyárba. A felszabadulás is Csepelen ért. Hazajöttem Csorvásra, beléptem a Kommunista Pártba, amelynek apám már

Hz elismerés

Tegnap, szombaton ünnepi közgyűlést tartott az Orosházi Kazángyártó és Építőipari Szövetkezet. Ezen a közgyűlésen adta át Gábor András, ipari miniszterhelyettes a Kiváló Szövetkezet kitüntető címet igazoló oklevelet Surányi Andrásnak, a szövetkezet elnökének. Részt vett az ünnepségen dr. Becsei József, a megyei tanács elnökhelyettese, Kiss Sándor, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője, és dr. Sü- meghy Csaba, a KISZÖV elnöke.

Embléma az autókon

Ennyi a hír, de mi van mögötte? Erre kerestük a választ a szövetkezetben. Egy műszaki értekezlet végén ott maradtak egy kicsit a résztvevők, hogy megpróbáljuk közösen kideríteni: miért nyerte el most már egymás után harmadszor ezt a magas kitüntetést a KA- ZÉP?

Megbeszéljük a témát, és utána nagy a csönd. Mindenki a másikra vár, hogy elkezdje. Végül megszólal az elnök, Surányi András:

—■ Erre az időszakra értek be a fejlesztések eredményei. Most már eljutottunk odáig, hogy a szövetkezet minden szakterülete exportál. Eladjuk külföldre a kazánjainkat, az oxidkerámiát, de határainkon kívül végeznek munkát a kazánszerelők, az építők és a szervizesek is. Ettől azután tekintélye lett a szövetkezetnek, ma már rangot jelent nálunk dolgozni.

— Szinte minden dolgozó autóján ott díszeleg szövetkezetünk sárga-piros emblémája. Nyilván nem ragasztanák oda, ha nem lennének büszkék rá, hogy nálunk dolgoznak — jegyzi meg Tóth Miklós, a párttitkár.

— Ha vidéken dolgozunk valahol, ott is csak csodálkoznak a megrendelők, hogy hétfőn kihoz minket a kocsi, pénteken értünk jön, közben pedig elegáns szállodákban

régóta tagja volt, és 1948- ban községi párttitkár lettem. A földosztás, a választások előkészítése bizony sok irányú feladatot jelentett valamennyiünknek.

A megyei pártbizottság ’49-ben Mezőberénybe helyezett függetlenített párttitkárnak. Nagyon szerettem ott élni, dolgozni, jó kis kollektíva jött össze. 1950-ben háromhónapos pártiskolára küldtek, ennek elvégzése után az akkor alakult megyei pártiskolára kerültem előadónak. Később a budapesti pártiskolán tanítottam, itt ért az ellenforradalom. 1957-ben hazahívtak. Örömmel jöttem a Viharsarokba. A megyei - pártbizottságon dolgoztam, majd a gyulai járás párttitkára lettem, s 1963-ban választottak a megyei pártbizottság titkárává. Huszonöt évi gondokkal s örömökkel teli pártmunka után 1970-ben mentem nyugdíjba.

(verasztó)

háttere

lakunk. Így érezzük, hogy gondoskodnak rólunk, ha távol vagyunk a telephelytől, akkor is KAZÉP-esek- nek számítunk — veszi át a szót Horváth László, a külső szerelők üzemvezetője.

És utána sorban bekapcsolódnak a beszélgetésbe a többiek is. Lengyel Tibor főmérnök, Szita Bálint főkönyvelő, Hevesiné Bikádi Klára anyaggazdálkodó, Sülé István, a kazángyártók üzemvezetője és Miskei György az oxid- kerámiások főnöke. Szinte egymás szavába vágva sorolják, hogy mi minden vonzó a szövetkezetben: a kitűnő munkakörülmények, a jó fizetések, lehetőség a külföldi munkavégzésre, és amit nagyon lényegesnek tartanak: a közvetlen kapcsolat a vezetőséggel.

Nem szeretik a vándormadarakat

— A mi szövetkezetünk' a kicsik között nagynak, a nagyok között inkább kicsinek számít, összesen háromszáznegyven dolgozónk van — jegyzi meg a főmérnök. — Ennyi embert még könnyű személyesen ismerni, ilyen létszám mellett megmarad a személyes kontaktus, ha nekem gondom van valakivel, szólok neki, és nem áttételeken keresztül üzenek, de tagjainknak, dolgozóinknak is szabad bejárásuk van akár az elnökhöz, akár hozzám. És ez a kapcsolat megvan a különböző munkaterületek között is. Nincs levelezgetés, jelentge- tés, szólnak egymásnak, ha kell valami.

— Nem is akarjuk, hogy nagyobb legyen ez a szövetkezet — mondja a főkönyvelő. — Mi nem szeretjük a vándormadarakat, akinek túl sok bejegyzés van a munkakönyvében, az hiába kopogtat nálunk. Nálunk nincs kitéve a tábla, hogy munkaerő-felvétel, nincsenek üres munkahelyek, mi legfeljebb minőségi cseréket hajtunk végre.

Reggel az órához, este a naphoz igazodnak

350 ezer csabai cserép Kambodzsába

A sokat szenvedett kambodzsai nép megsegítésére, békés, nyugodt fejlődésének támogatására az egész világ összefogott. Hazánk is kiveszi részét a nemes vállalkozásból. Gyermekvárost épít fel a távoli ázsiai országban, meghitt környezetbe juttatva ezáltal sok-sok árván maradt kambodzsai gyermeket. Ehhez a munkához csatlakoztak a Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat dolgozói, amikor a KISZ KB felkérésére vállalták, hogy 700 ezer cserepet szállítanak Kambodzsába. A Dél-Kelet ázsiai, trópusi éghajlatnak megfelelően ezeket a cserepeket — minta alapján — vízlevezető horonnyal készítik, amely védelmül szolgál a monszunesők ellen. Az első szállítmányt — mintegy 350 ezer cserepet — május elsején indítják el a hosszú, tízezer kilométeres útra. Mivel a tetőfedő termékek vízen utaznak, a csomagolás ezúttal különleges, deszkából készült kaloda, amely véd a rongálódástól. A cserepeket uszályok vontatják le a Dunán a Fekete-tengerig, onnan tengerjáró hajó viszi tovább a rakományt, amely végül a Mekong-folyón felúsztatva jut el rendeltetési helyére, Phnom Penhbe.

Krizsán András

— De nem is lehetne csak úgy az utcáról felvett embereket munkába állítani — jegyzi meg Sülé István. — A kazángyártás kényes munka, speciális szakismereteket kíván. Rendkívül sok múlik a gondosságon, megbízhatóságon, hiszen nem lehet mindig mindenki mellett ott egy ellenőr, és vannak olyan munkafolyamatok,^ amelyeket később már nem lehet ellenőrizni. Nekem, üzemvezetőnek tud" nőm kell, hogy kire, mit bízhatok, hiszen egy esetleges kazánrobbanás beláthatatlan következményekkel járna.

— Nekünk is nagyon jó, hogy ismerjük egymást — folytatja Hevesiné Bikádi Klára. — Így mindig időben megtudjuk, ha menet közben változik a gyártási program, gondoskodni tudunk a beszerzésekről, és alacsony szinten tarthatjuk a készleteket. És persze, el tudjuk érni azt is, hogy miattunk nem kell egy pillanatra sem megtorpannia a termelésnek.

— Van ennek az összetartozásnak még egy nagy hajtóereje: jól ismerjük

egymás munkáját, így kicsi a valószínűsége annak, hogy érdemtelen kap elismerést — teszi hozzá a párttitkár.

Kell az elismerés

Üj témához jutottunk; az elismerésekhez. Az élénk reagálás jelzi: ezt nagyon fontosnak tartják a szövetkezetben.

— Nem igaz, hogy az embereket csak a pénz érdekli, és fütyülnek az erkölcsi elismerésre! A mi tapasztalataink éppen az ellenkezőjét igazolják. Kicsi a létszámunk, ezért évente csak néhányan részesülhetnek Kiváló Dolgozó vagy annál magasabb kitüntetésben. Pedig nálunk sokan vannak, akik megérdemelnék. Ezért létrehoztunk egy házi kitüntetést, a Vezetőségi Dicséretet. Ez erkölcsi elismerés, és meglepő, hogy milyen jól esik az embereknek/ Nem egytől hallottam

A mezőberényi Aranykalász

Tsz egyik irodájában hárman hajolnak a szója vetésterve fölé: Gál Imre, a szövetkezet növénytermesztési főágazatának vezetője, Megyeri Ferenc, a KITE és Horváth János, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát szak- tanácsadója. Hogy miért van szükség egyszerre két szak- tanácsadóra, erre Horváth János válaszol:

— Én a bólyi kombinát szójaszakszolgálatánál dolgozom. Elsődlegesen hozzánk tartozik a tsz-nek ez az ágazata, másodlagosan a köze- .lebbi KITE-hez. Néha így összejövünk, egyeztetjük az elképzeléseinket. A leghelyesebb, ha azt mondom, véleményezzük a tsz terveit. Most például javaslatot tettünk, hogy egy kicsit finomítsanak a vetőmag meny- nyiségén. A prognózisok szerint nem várható, hogy hamarosan felmelegszik a talaj és a tervezettnél egy kicsit sűrűbb vetés biztosabb kelést eredményezhet.

Megyeri Ferenc hozzáteszi:

— Nehéz lenne a kollégának minden apró gond miatt Bolyról idejönni, elég, ha néha összejövünk, és akkor már én is tudok közvetlenül tanácsot adni.

Hogy ezek a javaslatok megszülethessenek, ki kell menni a táblákra, s ott a helyszínen megvizsgálni: miként valósítják meg az elképzeléseket a gépkezelők, a vetők?

* * *

Az Aranykalász Tsz központi kerületének tábláin lépten-nyomon gépekkel találkozunk. A szél kicsit karnál-, hogy jobban örül ennek az egyszerű kis levélnek, mint akár egy ezerforintos jutalomnak — szól Surányi András.

— Szerencsére mi már eljutottunk odáig, hogy nálunk annak van tekintélye, aki becsületesen, jól dolgozik —• veti közbe Miskei György. — Kint a kerámiaüzemben főleg nők dolgoznak, és meglepő, hogy mennyire érdekli őket, amit csinálnak. Tudják, hogy melyik alkatrész mire való, milyen gépbe szerelik, mit kell tudnia. És minden felhívás nélkül figyelik egymást, igyekszik az egyik jobban dolgozni, mint a másik. Néhány évvel ezelőtt még nem hittem volna, hogy ilyen szellem alakul ki nálunk.

Az erkölcsi elismerés mellé, persze anyagiak is járnak, méghozzá elég szépen. A szövetkezet éves átlagbérszintje 51 ezer 700 forint, és erre jön még a prémium, és a nyereségrészesedés is. Jut pénz lakás- támogatásra is, évente 8—10 tagot részesítenek ebben. A baj inkább az, hogy nincs annyi lakás, mint ahányat támogatni tudnának, így kiterjesztették a lakásépítőkre is a segítséget.

— Én nyugodt vagyok a jövőnket illetően, tagjaink többsége már évek óta nálunk dolgozik, és úgy látom, nem is akarnak elmenni. Többségük fiatal, olyan szakembergárdánk van tehát, akikre évek múltán is bátran számíthatunk — büszkélkedik a főmérnök.

A beszélgetés még folytatódna, de egyre több résztvevőjét szólítja el a kötelesség. Végül rrti is elindulunk az elnökkel az irodája felé, hogy néhány adatnak pontosan utánanézzünk. Ütközben megjegyzi Surányi András: —Lehet, hogy nagyképűségnek hangzik, de én biztos vagyok benne: még nem vagyunk a csúcson. Olyan gárda gyűlt itt ösz- sze. hogy velük még többre is jutunk. Ezt akár leírhatja, nem félek attól, hogy később a szavamon fog!

Lónyai László

varja a port, de közelebbről biztatóbb a kép. Szó sincs vízhiányról, a múlt heti 20—30 milliméteres eső biztosíték rá, hogy jó magágyat készítsenek a gépek és kezelőik.

Őszi Lajos gépkocsivezető és Borók Zoltán segédmunkás, a teherautó szélmentes oldalához húzódott. Várják, míg a traktoron ülő társuk a tábla széléhez ér. A hőmérő 5-6 fokot mutat, de a szél tovább növeli az ember hidegérzetét.

— Nem fázunk, már megszoktuk — mondja Őszi Lajos. — Tizenöt évig voltam traktoros, öt éve gépkocsi- vezető. Ez valahogy változatosabb munka. De azért felülök én is a traktorra, váltjuk egymást. Tavaly is ilyesmi idő volt, igaz, akkor jobban haladtunk. Nem szólt közbe az eső, mint a múlt héten.

Megérkezik az MTZ-re kapcsolt RAU-vetőgép kezelője, Fábián Pál:

— Március 20-án kezdtünk a répavetéssel. Az valamivel könnyebben ment, mert csak kétszer kellett feltölteni egy műszak alatt a magtartályt, most meg minden fordulónál. Hogy mennyit dolgozunk? Hát... Azt mondják a főnökök, hogy reggel az órához, este a naplementéhez igazítsuk a munkát. Igyekszünk így tenni, mert az idő miatt egy kis lemaradásban vagyunk.

Fábián Pál, a tsz egyik legjobb brigádjának, a szállítók Kossuth Szocialista Brigádjának a tagja. Mint mondja, ilyenkor csak hétfőnként, a karbantartáskor találkoznak. Egyik itt, a másik a határ túlsó felében dolgozik, nehéz ilyenkor kapcsolatot tartani.

Amíg beszélgetünk, a két szaktanácsadó és a főágazat- vezető megszámolja, hány mag jutott egy folyóméter földbe. Elégedettek a vetéssel és az elmunkálással, a munkások jól megalapozták a nyár végi termést — állapítják meg.

* * *

Egy másik táblán két hatalmas monstrum halad egymás mellett, Rába—245-ös traktorok. Mindkettőn Huniper—2000 típusú vegyszertartály, és a hozzájuk tartozó szerkijuttató van. A szó- javetés előtti gyomirtó szert snriccelik a földre, amit a szórófejek után kapcsolt kombinátorok azonnal bedolgoznak a földbe. Fontos ez, mert a vegyszer a napon fél óra alatt elbomlik és akkor hiába volt az egész.

Galó György és Földi József traktoros integetésünkre kiszáll a gépből. A motorzaj és a szél zúgása miatt nehezen értjük egymás szavát.

— Nem fázunk bent, mert légkondicionált a fülke. — mondja Földi József. — Van benne rádió is. Néha bekapcsolom, de inkább figyelek. Nézem a szórás egyenletességét, és tartom az irányt, a távolságot. De hiába zárt ez a fülke, csak bejön rajta a

Jól dolgoztak a szója vetői

Nézzen rám, milyen a ruhám! Én mondom, vegyszerrel dolgozni sosem veszélytelen dolog, nagyon oda kell figyelni.

Galó György, az idősebb kolléga, 20 éve tagja a szövetkezetnek, öt éve ül a Rábán:

— Nemrég részt vettünk Tarhoson egy kötelező nö- vényvédős tanfolyamon. Ott nemcsak az új szerekkel ismerkedtünk meg, hanem gyakoroltuk is a szórófejek beállítását. Hasznos volt, hiszen a vegyszerezés állandóan fejlődik, nyomon kell követnünk.

Mint mondják, nemcsak ezért volt jó Tarhoson. Jó kis társaság verődött össze, kicsit kikapcsolódtak a napi munkából.

* * *

Szűcs József és Öle j György traktorost, egy vetőgép alatt találjuk. Csavarhúzóval a kezükben a kerekekre tapadt sarat kaparják.

— Ilyen most ez a kukoricavetés — kezdi Szűcs József. — Nedves a föld és eldugul tőle a csoroszlya kereke. Minden fordulónál ki kell őket tisztogatni.

— Nem a gép a hibás — folytatja Olej György. — Ezek a Becker-vetőgépek nagyon jók, nincs baj a John Deere traktorral sem. Csak a föld teszi próbára a kerekeket. Általában 20 percet is igénybe vesz, míg mind a tizenkettőt megtisztogatjuk. Remélem, most már jó idő lesz és felszárad a föld. Ak- ko'r mi is gyorsabban haladhatunk.

Veszélyesnek tűnik, amit csinál. Könnyen félrecsúszhat a csavarhúzó, és máris ott a seb a kezén.

— Elő is fordul néha — mondja. — Hogy mit szól a ruhámhoz a feleségem? Háromnaponként mossa, nem mondhatom, hogy örül neki. De ha valaki ideszegődik, akkor értse meg, hogy ez is a munkával jár.

Elbúcsúzunk az Egyetértés Szocialista Brigád két tagjától; az UAZ-ban Gál Imre összegzi a látottakat.

— Most úgy 150 emberünk

dolgozik a földeken. Közülük legfeljebb, ha tízen nem ülnek gépen, ők a kisegítők. A tavaszra 3 ezer 800 hektár vetnivalónk volt. Ha minden jól megy, május 10-ig mind befejezzük. Május 1-re szerettük volna, de megkésett a tavasz, és a múlt heti eső is akadályozott minket. Mint látták, mindenki azon van, hogy csökkentsük ezt a hátrányt. Szabó Zsuzsa

füst, a vegyszergáz és a por.

Ezt látni a John Deere-traktor tükréből

Fotó: Veress Erzsi