Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-21 / 44. szám
1982, február 21„ vasárnap NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Női kézilabda vidékbajnokság — Mezöberény Küzdelmes mérkőzések az első napon Mintegy négyszáz néző volt kíváncsi a női kézilabda vidékbajnokság soron következő fordulójának első napi non stop-küzdelmeire, amely tegnap délutántól késő estig zajlott Mezőberény- ben. Az első összecsapáson a debreceni csapat meglepő biztonsággal verte a dunaújvárosiakat. Burainé ezen a találkozón külön őrzőt kapott, így szépített a nagy gólkülönbségű vereségen — tízszer talált a debreceni hálóba. Ezután következtek a „házigazdák”, a Békéscsabai Előre Sp. lányai, ellenfelük az Ózdi Kohász NB I B-s gárdája volt. Csulikné sérülése miatt még mindig nem áll csapata rendelkezésére, így nélküle álltak föl. A mérkőzés első perceiben Nagy Irén zsinórban négyszer volt eredményes, majd Kisuczki góljával már 5—0- ra vezettek a lila-fehér lányok. Az első félidőben ötletes, tetszetős játékkal köny- nyen tettek szert előnyre, majd a fordulás után Szabó Károly edző a fiatalokat is mély vízbe dobta. Talán ennek volt köszönhető, hogy a vendégek felzárkóztak, de így is biztosan nyertek a csabaiak. Viszont helyenként jó játékkal mutatkozott be a hazai csapatban két fiatal, ifjúsági játékos: Giczey és Radnai. A következő összecsapáson a tatabányaiak viszonylag szoros találkozón nyertek* a Pécsi MSC gárdája ellen. A nap befejező mérkőzése hozta a legszínvonalasabb játékát: a másodszor pályára lépő dunaújvárosiak kezdetben föl tudták venni az iramot a győriekkel — Burainé irányításával még vezettek is. Aztán meglátszott a fáradtság a csapaton, s a kisalföldi gárda fokozatosan elhúzva nyert. Ma reggel 8 órától újabb négy mérkőzéssel folytatódik a női kézilabdázók vidékbajnoksága a mezőberényi tornateremben. (jp) Első napi eredmények: Debreceni MVSC—Dunaújvárosi Kohász 37—18 (15—8). Vezette: Papp. Kliment. Ld.: Juhász- né 9, Nagy 7, Bordás 6. ill. Burainé 10. Simon 3. Békéscsabai Előre Spartacus— Ózdi Kohász 22—19 (14—7). Vezette: Lázár. Veszter. Ld.: Nagy 11. Rácz É. 4, ill. Borosné 8. Hadházi 4. Tatabányai Bányász—Pécsi MSC 28—22 (14—10). Vezette: Kliment, Papp. Ld.: Zsiros 7. Vojvoda 6, ill. Balázsné 9, Rákosa és Horváth 5—5. Győri Textil—Dunaújvárosi Kohász 32—24 (16—12). Vezette: Veszter. Lázár. Ld.: Sulyok 8, Élöné 5. ill. . Burainé 10, Nagy- né 7. A válogatott beállóst, Jakab Gabit (fehér mezben) nehezen tudtak tartani az ózdi lányok Eotó: Fazekas László LABDARÚGÓ MNK, A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT: Építők SC-CYSE 3-1 (2-1) Gyula, 1200 néző. V.: Köböl. Építők SC: Katona — Szabó K., Tyukodi, Pócza, Staller — Varga, Pauli, Tóth K., Palotai — Kiss (Szabó Zs.), Horváth (Néder). Edző: Thomann Antal. GYSE: Szabó — Novák, Láza, Cseh (Csorba), Otott — Ottlakán (Cserháti), Kocsis, Csathó — Vágó, Molnár, Jónás. Edző: Szűcs Mihály. A 9. percben Jónás bombázott kapura legurított szabadrúgás után, Katona azonban óriási bravúrral hárított. Nem sokkal később, az előrelopakodó Szabó visszaadását Palotai lőtte kapura, kétszer a védőket találta el, harmadszor azonban a léc alá küldte a labdát, 1—0. A 20. percben újra Palotaival nem bírtak a védők, most 14 méterről, a jobb kapufa mellett talált hálóba, 2—0. A 26. perc eseménye: Kocsisszöglet balról, és a tömörülés után Csathó közelről lőtt, 2—1. Az 57. percben Kisst hiába „tagiózták le”, bebiztosította a vendégek továbbjutását — 3—1. Nem kis meglepetés az eredmény! Bár a szurkolók még 2—0 után sem gondolták komolyan, hogy az ellenfél is nyerhet. Amikor pedig elérkezett a 60. perc, mindenki, „dőlt-borult” az Építők-kapú előterében, s Köböl 11-est ítélt, újból fellángolt a remény, de csak addig, amíg Jónás lövését Katona ki nem ütötte. Az NB II sokarcúságát mutatja, hogy a kieső helyen tanyázó középcsoportban szereplő fővárosiak ügyes kontratámadásokkal teljesen megérdemelten ütötték el a folytatástól a bajnokságban jóval előkelőbb pozíciót elfoglaló, de ezúttal érthetetlenül rosz- szul játszó GYSE-t. Jó: Katona (a mezőny legjobbja), Szabó K„ Tóth K., Palotai, Kiss. A hazaiak közül senki sem játszott átlagon felül. flz eltávozott játékosok hiánya... A házi góllövőlistán Bernáth (ezúttal fejel) áll az élen 9 találattal Rüviden ............................... I IH ............. ^ Kubába utazik a magyar válogatott tagjaként Koós Lajos, az Orosházi MTK birkózója. A fiatal, tehetséges sportoló két hetet tölt a tengerentúli országban. • Szarvason befejeződött a kétfordulós városi Fakupa férfi röplabdabajnokság. A végső sorrend a következő: 1. ÖKI. 2. HAKI, 3. SZÄT, 4. Tűzoltóság, 5. DATE. A Fakupa védője egy évig az ÖKI csapata lett. ® Február 27-től egyhetes sítáborba utazik egy 40 tagú ODK-s csoport. A csehszlovákiai táborba a megye majd minden középiskolájából részt vesz egy- egy diák. • A Vásárhelyi Pál és a Sebes György Közgazdasági Szak- középiskola országjáró diákkörének 24 tanulója a hét végén háromnapos gyalogtúrán vesz részt a Blikkben. A túrájuk útvonala Szarvaskő—Bélmonostor Istállóskő—Szalaj ka völgy—Szilva sva rád—Eger. Ma Békés megye mai. kiemelkedő sporteseményei: KÉZILABDA: Női vidékbajnokság. Mezöberény. tornaterem. 8.00 Győri Textil—Ózdi Kohász. 9.15 Tatabányai Bányász—Debreceni MVSC. 10.30 Bcs. Előre Spartacus—Pécsi MSC. 11.45 Ózdi Kohász—Tatabányai Bányász. Béke Kupa teremkézilabda torna. Orosháza. Táncsics M. Gimnázium. 8.00 órától. ASZTALITENISZ. 1982. évi városi ifjúsági egyéni és páros bajnokság. Békéscsaba. Rózsa Ferenc Gimnázium tornaterme. 9.00. LAB- DARÜGAS. Hunyadi Kupa. nagypályás labdarúgótorna 3. fordulója. Békésszentandrás. 12.00. Tudósítóink figyelmébe! Kérjük tudósítóinkat, hogy a vasárnap kezdődő megyei labdarúgó-bajnoki mérkőzésekről a szokott módon, hétfőn délelőtt telefonon adják le tudósításukat sportrovatunknak. (12-196). f Amikor 1981 nyarán a szeghalmi labdarúgók kivívták a területi bajnokságban való szereplés lehetőségét, még nem gondolták, milyen feladat előtt állnak. Az egyesület elnöksége a labdarúgó-szakosztály vezetésével összhangban a feljutást követően rögtön munkához látott, hogy biztosítsa a magasabb osztályban való szerepléshez szükséges feltételeket. Ahhoz, hogy a kitűzött cél — 1—10. között végezni — teljesíthető legyen, mindenekelőtt az eltávozott játé- kosk hiányát kellett pótolni (Petróczki, Potyák, Mackó). A szakosztályvezetésnek ez irányú törekvése a szezon kezdetére csak részben valósulhatott meg, mivel a Kecskeméti SC-töl Szeghalomra igazolt Tar II. és Pálinkás mellett új játékos nem került a nagyközségbe. A területi bajnokságban való szereplést a csapat az igazolt és néhány ifjúsági korú játékossal kiegészítve kezdte meg, a vezető edzővé előléptetett Búza Barna irányításával. A bajnokság őszi fordulójában mérsékelten szerepelt a gárda, mivel a lejátszott 15 mérkőzésből 3 győzelem, 2 döntetlen és 10 vereséggel 8 pontot gyűjtött. A sikertelen szereplés oka több tényezőre is visszavezethető. Többek között a területi bajnokság légköre teljesen új volt, a fiatal erőből álló csapat számára. Váratlan hazai pontveszteségek (Agyagipar, Jánoshalma), gyenge vidéki szereplés, sérülések és esetenkénti játékvezetői tévedések... A nem várt, mérsékelt szereplés mellett is mutatkoztak azonban olyan jelek, amelyek a jövő szempontjából biztatóak. A 10 vereségből 7 egygólosan zárult, amelyek közül kifejezetten jól játszott a csapat a Baja, Lajosmizse, DÉLÉP és OMTK elleni mérkőzésein. Javult a csapaton belüli kollektív szellem, megszűntek a játékosok között a korábban még fellelhető kisebb ellentétek. A csapat erősítését a szakosztályvezetés a bajnokság ideje alatt is elsőrendű feladatának tekintette, több játékossal folytatott tárgyalást, azonban a különböző kérések teljesíthetetlensége miatt csak Szász János került a csapathoz. A játékosok tevékenységét egyénileg értékelve a vezetés elégedett volt Bernáth, Zsombok II., Gulyás, Pálinkás teljesítményével. Váltakozóan szerepelt: Kun, Alberti, Varga, Balázs, többet vártak: Tartól, Zsombok 1-től, Reinhardtól, Papptól, Imrétől, Kozáktól és Gidaitól. A házi góllövőlistán Bernáth 9, Zsombok II. 6 góllal áll az élen. A csapat a tavaszi felkészülést heti öt edzéssel az év első napjaiban kezdte el. Néhány személyi változás: Gidai, Kozák abbahagyta az aktív sportolást. Varga katonai szolgálatra vonult be, Gulyás poremütéten esett át, Kovács I. fegyelmi okokból való kizárása újabb nehéz feladat elé állította a szakosztályvezetést. A játékos- állomány pótlását a Dózsa SE“ből leszerelő Korács, valamint Tóth és Csordás ifjúsági korú játékosok bevonásával igyekeznek pótolni. A sportegyesületnél lefolytatott NEB-vizsgálat következményeként a labdarúgócsapat játékosainak edzésre való járására csak munkaidő után nyílik lehetőség. Jelenleg az edzések 16 óra után kezdődnek, és a rendkívül rossz pályaviszonyok miatt, a részben villanyvilágítással ellátott bitumenes pályára korlátozódnak. A nehézségek ellenére változatlanul jó hozzáállást tanúsítanak a játékosok, ami lemérhető a már eddig lejátszott edzőmérkőzéseken is. Persze az erősítés továbbra is cél, ennek érdekében jelenleg is tárgyalások folynak néhány jól képzett labdarúgó leigazolására. Papp Gyula Sportvezetőképzés Harmincötén az iskolapadban A csapatkapitány felemelte mutatóujját, jelt adott, s felzúgott a kórus: „Ilyen elnök kell nekünk, az ilyen elnök áldás ...” A zenekar tust húzott, összecsendültek a poharak, a csapat tagjai nagy vidáman az ínycsiklandozó falatokkal teli tányér fölé hajoltak. A győztes meccs után megkezdődött a harmadik félidő. Az asztalion ülő Poldi bácsi, a klub imént megéljenzett elnöke széles mosoly kíséretében pödörte meg kackiás bajszát, s ezekkel a szavakkal fordult a mellette ülő, messziről jött vendég felé: — Azt mondtam a gyerekeknek, ha a mai mérkőzést megnyerik, birkát vágatok nekik, csapra ütünk egy hordó sört. Amelyiknek záróra után kedve szottyan még egy kis mulatásra, annak bizony a markába csúsztatok én egykét pengőt. Hősként küzdöttek, nagy diadalt arattak. Ennyit megérdemelnek! Mindez több mint 40 esztendővel ezelőtt történt. Az áldozatkész Poldi bácsira ennyi év után is emlékeznek a nagyközségben. Amikor szóba kerül a neve, azt mondják a régi, őszbe csavarodott hajú „drukkerek”: — Jó elnök, nagy sportember volt. Nélküle ugyan sohasem rendeztek meg egy futballmérkőzést sem! — Valóban nagy sportember volt Poldi bácsi? Ö testesíti meg az ideális elnök típusát? — ezt a kérdést tettem fel nemrégiben Fellegváriné Priskin Teréziának, Békéscsaba város testnevelési és sportfelügyelőjének, miután elmeséltem neki az iménti történetet. — Az a bizonyos Poldi bácsi szerethette egyesületét, imádhatta a labdarúgást, de többet használt volna kedvenceinek, ha más módon fejezi ki nagy-nagy boldogságát. Mecénásokra egykor és ma is szükség van, de ma már nem azáltal válik jó sportvezetővé valaki, hogy tud-e egy vacsorát fizetni a játékosoknak vagy- sem — jegyezte meg a sportfelügyelőnő, majd így folytatta: — Véleményem szerint, a test- nevelési és sportszervekben — akárcsak az élet más területén — nem a született vezetők megkeresése a cél. Az egyesületek, a szakosztályok irányítása a sportvezetés olyan tevékenységfajta, amelyet némi tapasztalattal rendelkező, átlagos képességű, szorgalmas sportember elsajátíthat és megfelelően végezhet — ha valóban akarja ezt! Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a sportvezetői munkában is vannak olyan, igen fontos, ismeretek, amelyek elsajátítása nem mellőzhető. Mozgalmunk irányítóinak, az egyesületi vezetőknek rendelkezniük kell politikai, sport-, szakmai és vezetési ismeretekkel. Ezt a munkát nem lehet rutinból, a régi hírnévből megélve, úgynevezett szurkolói szemlélettől áthatva végezni. A minőségi sport, a tömegtestedzés szervezése, irányítása egyre jobban felkészült vezetőket igényel. A káderképzés, a vezető-utánpótlás biztosítása érdekében hirdettük meg néhány hónappal ezelőtt alapfokú sportvezetői tanfolyamunkat, amelytől nagyon sokat várunk! Pangert Lászlóné, a békéscsabai VTSF főelőadója, a tanfolyam vezetője a következőket 'mondotta a megye- székhelyen sorra kerülő előadássorozatról. — Őszintén be kell vallanom, nem hittem volna, hogy a csabai egyesületek, az üzemi, vállalati klubok képviselői mellett újra iskolapadba ül a muronyi, kétsopronyi, bélmegyeri, kamuti egyesület, összesen harmincöt sportvezetője. Az oktatás levelező rendszerben folyik, hat egész napos konferencia keretében találkozunk „diákjainkkal”. Ha már itt tartunk, két igen örvendetes dolgot mondhatok. Az egyik: nőtt az asszonyok, lányok részvétele! Jelenleg 10-en hallgatják az előadásokat. A másik: minimális a hiányzás. A résztvevők munkahelyei ugyanis biztosítják sportvezetőjelöltjeik számára a tanfolyamon való megjelenést. — Milyen témakörben hall_ hatnak előadásokat a részvevők. és kik az előadók? — Noha rendezvényünk tulajdonképpen csak az első lépcsőfokot jelenti a sportvezetői tanfolyamok sorában, tematikája igen gazdag. Sportpolitikai, pedagógiai, pszichológiai, gazdasági, egészségügyi, szervezési és módszertani kérdésekről esik szó. Az előadásokat Gabnai Pangert Lászlóné, a békéscsabai VTSF főelőadója Fotó: Papp József András, Karczag József, Ká- di Károly, Nagy Gyula, Rideg Mihályné, dr. Szabó Teréz és én tartjuk. — Végezetül, milyen kép alakult ki a hallgatókról? — A szorgalommal, a hangulattal, a tanulnivágyással nincs baj! Kellemes együtt lenni e nagyon fiatal átlag- élefkorú társasággal. Biztosra veszem, hogy május 14-én valamennyien sikeres vizsgát tesznek. Azt persze majd csak a jövő dönti el, hogy a tanultakat hogyan, miként hasznosítják odahaza, egyesületeikben. Annak ellenére, hogy tanfolyamunk az „alapfokú” jelzőt viseli, meggyőződésem, hogy a 35 új sportvezető nem alapfokon fogja elvégezni a jövőben önként vállalt feladatát! Machalek István BÉKÉS MEGYEI Az MS?MP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedl G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.