Békés Megyei Népújság, 1982. február (37. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-20 / 43. szám

1982. február 20., szombat fl feltétel: őszinte, megbecsülésen alapuló légkör Ki álljon a katedrán? r A Pedagógusok Szakszervezete Békés megyei bizottsága nemrég számoltatta be Békés város pedagógus-szak­szervezetének vezetőit arról, hogy milyen eredményeket ért el a fiatal, mintegy másfél esztendős bizalmi testület, valamint a taggyűlések a munkahelyi demokrácia fej­lesztésében. Természetes, hogy a többi között ezt a feladatát is még csak most tanulja a bizalmi testület. S hogy a békésiek­nek mégis sikerült kézzel fogható eredményeket elérni, az a tagságon, a partner ta­nácsi vezetésen és a pártszer­vezeteken is múlott. A beszámoló tanulsága szerint a választásokat kö­vetően létrehozott fórumok — bizalmi csoportok, mun­kahelyi bizottságok, a bi­zalmi testület és a városi bi­zottság — éppen a választá­sok megfelelő előkészítése folytán, megfelelő letétemé­nyesei lettek a munkahelyi demokratizmus érvényesí­tésének. Például a bizalmi testület — amely vá'-osi szinten tevé­kenykedik — 29 tagú, mun­kájában pedig részt vesz a 9 tagú városi bizottság, bi­zalmiak, főbizalmiak, s a városkörnyéki oktatási in­tézmények szakszervezeti ve­zetői. A forma, a szervezeti keret tehát eleve jó összeté­telű, elvileg biztosítja az in­formációk, a viták során ke­letkezett döntések oda-visz- szaáramol tatását. A bizalmi testület munká­ját elsősorban a városi szak- szervezeti bizottság készíti elő és irányítja. Ily módon munkájának tartalma, ered­ményessége elsősorban ennek a testületnek a munkájától függ. Mit mutat a békési ta­pasztalat? A másfél eszten­dő alatt bebizonyosodott — állapították meg —, hogy a bizalmi testület elsősorban a saját hatásköréből adódó — költségvetés, üdültetés — kérdésekben dönt a legbát­rabban és leghatározottab­ban. E két kérdésben tehát hivatása magaslatán áll a bizalmi testület. Jól halad a tagság tájékoztatása a fel­sőbb és a megyei szakszer­vezeti szervek határozatairól. (Ennek ismerete lényeges a demokratikus jogok gyakor­lása szempontjából is.) A megfelelő előkészítés tehette csak lehetővé, hogy az egyik fontos feladatnak, a bérpo­litikai alapelveknek megfe­lelő bérfelosztás módjáról dönteni tudott a bizalmi testület. Okosan, egyelőre a bértömegarányos felosztás módját választva, hogy a komolyabb meggyőzést igény­lő létszámarányos felosztásra jövőre áttérhessenek. A másik nagy feladat, a taggyűléseken és a bizalmi testületben is megvitatott té­ma, az állami vezetők in­Nyilt tanítási hét a 11-esben A Békéscsabai 11-es számú Általános Iskola február 22. és 26. között ismét megren­dezi hagyományos nyílt ta­nítási hetét a tanulók szülei, részére. Az iskola célja az, hogy a szülők ismerkedje­nek meg az oktató-nevelő­munka hétköznapjaival, a gyermekek iskolai tevékeny­ségeivel. Az alsó tagozatos osztályok­ban anyanyelvből és mate­matikából, a felső tagozatban pedig magyar nyelvből és irodalomból, továbbá orosz nyelvből, matematikából és kémiából tartanak reggel 8 órától bemutató tanításokat. Délelőttönként 10 órától ne­velési témájú előadások is lesznek. Az érdeklődő szülők többek között a család neve­lési módszereiről, feladatai­ról, az új tanterv alkalmazá­sának tapasztalatairól, a kor­szerű táplálkozásról, a ser­dülőkori testhigiéniáról, az egészséges életmód követel­ményeiről, valamint a ma­gatartás, a beilleszkedés és érvényesülés lehetőségeiről hallhatnak. (ni) tézményirányító tevékenysé­gének, együttműködési kész­ségének véleményezése — az illetkes pártszervekkel együtt — már lényegesen nehezebben ment. A demok­ratikus joggyakorlásban még nincs meg a megfelelő, ki­taposott út, még él az em­berekben „a nem szól szám, nem fáj fejem”-elv, ami oda vezetett, hogy a véleménye­zések inkább csak a pozití­vumokat tartalmazták, első­sorban a vezetők pedagógiai irányító munkájára alapoz­va. Nem vizsgálták például megfelelően a szakszervezeti jogosultságok érvényesülé­sét. Pedig ennek a pontos feltérképezése éppen a mun­kahelyi demokratizmus ér­vényesülésről nyújtana egy­fajta képet. Az új feladatok nagyobb követelmények elé állítják a taggyűléseket is, amelyeket rendszerint 3—4 alkalommal hívnak össze. Az előkészíté­sért a bizalmi, a titkár a felelős, de bevonják a mun­kába a pártcsoportot és az állami vezetőt is. A taggyű­léseken megtárgyalandó na­pirendi pontok zöme a váro­si bizalmi testület éves mun­katervének intézményekre lebontott témáit tartalmaz­za. Emellett a munkahelyi bizottságok a korábbinál na­gyobb önállóságot élveznek, hiszen lehetőséget kell biz­tosítani a munkahelyet spe­ciálisan érintő kérdések megtárgyalására is. Jó gyakorlatnak bizonyult Békésen, hogy a taggyűlése­ken a felmerült problémák­ra a városi bizottság egy- egy tagja válaszol. Ezek a beszélgetések, alkalmasak a vitás kérdések tisztázására, a dolgozók meggyőzésére is. Senki sem kételkedik ab­ban, hogy a taggyűlés- a munkahelyi demokrácia meg­valósulásának legalapve­tőbb fóruma. Ha megfelelő­en él jogaival, s ha megfe­lelő a titkárokon, bizalmi­kon keresztül kapott tájé­kozottsága, egyben nő a sze­repe, felelőssége is. De, s ezt érdemes hangsúlyozni, csak megfelelő informáltság ese­tén képes a taggyűlés betöl­teni hivatását. Érdemes a békési tanács­kozás kapcsán még egy fon­tos észrevételre rávilágítani. Nevezetesen arra, hogy a szakszervezeti tisztségviselők között még mindig akadnak olyanok, akik belefáradtak a sokszor meddő vitákba, nem mernek kezdeményezni, s inkább bólogatnak, vissza­húzódnak saját nyugalmuk érdekében. Ezt nem szabad elfogadni. Vagy az okokat kell megszüntetni, vagy egy harcra, munkára készebb tisztségviselővel kell felvál­tani a megfáradtakat. Az oktatásügyi dolgozók szakszervezete előtt még sok, igen bonyolult feladat áll. így az oktatással kapcso­latos tevékenység, az ötna­pos munkahét bevezetésével felmerülő gondok megvitatá­sa. Az iskolai demokratiz­mus tartalmasabbá tételé­ben is van még tennivaló. (Ez természetesen az állami, munkahelyi vezetés még fo­kozottabb közreműködése nélkül nem megy.) S az sem kétséges, hogy a feladatuk magaslatán álló bizalmiak, titkárok nélkül sem. Hogy a demokratikus jogok gyakor­lásának hosszú láncolatába ne következzen be szakadás, ahhoz olyan pedagógusok, dolgozók is kellenek, akiket minden érdekel, ami nem­csak velük, de az egész isko­lában történik. Merjenek vé­leményt nyilvánítani szemé­lyes és közügyekben. De hogy ezt megtehessék, olyan légkör kell az adott intéz­ményben, ahol az emberek élhetnek is ezekkel a jogaik­kal. Ez nedig kizárólag az egyszemélyi állami vezetőn múlik. Ahol a kapcsolat a dolgo­zók és az iskola vezetője kö­zött őszinte, kölcsönös meg­becsülésen alapuló, ott a szakszervezet is megfelelően tudja érdekvédelmi, nevelő szerepét ellátni, s ott a munkahelyi demokrácia fó­rumai is megfelelő tarta­lommal telítődnek. B. Sajti Emese I aiv kérdés, vetheti közbe bárki; termé­szetesen olyan ember foglalkozzék a diákokkal, aki a nevelési-oktatási tenniva­lók ellátására jogosult, mert megfelelő egyetemi-főiskolai végzettsége van. Vagyis a pe­dagógus. Mégsem fölösleges, feltenni, mivel az utóbbi egy-két évtizedben nem jut minden iskolába elegendő szakképzett pedagógus. Hiányzik tehát a szakem­ber, és minthogy okosabbat nem lehet tenni, nálunk is, másutt is képesítés nélküli, általában frissen érettségizett fiatalokkal töltetik be az üres állásokat. Az utóbbi esztendőkben tucatszám ké­szültek elemző tanulmányok a jelenség társadalmi okai­nak föltárására, nemegyszer a megoldás módozataira is javaslatot téve. Ezeket most — akár vázlatosan is — is­mertetni hosszadalmas vol­na, elegendő a megállapítá­sokból talán annyi, hogy a tanítói-tanári pálya iránti érdeklődés megcsappanásá­nak okait a szociológusok, az oktatáspolitikusok, az ala­csony jövedelmekben és ez­zel összefüggésben a nevelői foglalkozás társadalmi te­kintélyének hanyatlásában jelölik meg. Hazánkban, a hetvenes évek derekán volt a mély­pont, amikor is a képesítés nélküli nevelők száma tar­tósan, több éven át nyolc és tíz százalék között mozgott. Még 1977-ben is 5237 szak­képzetlen pedagógus szerepel az általános iskolai statiszti­kában, a tanárlétszám 7,7 százaléka. Azóta a Művelő­dési Minisztérium és a ta­nácsok erőfeszítései — a fő­iskolai-egyetemi felvételi ke­retszámok megemelése, fize­tésrendezés, letelepedési se­gély, szolgálati lakások épí­tése, stb. — következtében évről évre javul a helyzet. A közvéleményt ennek el­lenére is nyugtalanítja a ké­pesítés nélküliek foglalkoz­tatósa. Sokan kérdezik, hogy helyettük miért nem állítják újra sorompóba a nyugdíjas pedagógusokat. Ésszerű ja­vaslat, kétségtelen, nem is kerülte el az oktatási vezetők figyelmét. Üjabban mind több nyug­díjas tanár és tanító dolgo­zik az iskolákban, pontos számadat azonban egyetlen országos összesítésben sem található róluk, aminek az a magyarázata, hogy a ren­deletben előírt évi összóra- számon alul engedély nélkül is foglalkoztathatják őket az igazgatók. Ez idő tájt 3604 általános iskola működik Ma­gyarországon, és óvatos becs­lés szerint legalább kéthar­madukban egy, vagy több nyugdíjas pedagógus is ta­nít. Sokat mondó adat: a Művelődési Minisztériumban erre a tanévre 1653 nyugdí­jas nevelőnek adtak mente­sítést, ők tehát a nyugdíjuk mellett teljes óraszámban ta­níthatnak. Időnként elhangzik más magyarázat is. Némelyek sze­rint az iskolaigazgatók azért veszik fel szívesebben a ké­pesítés nélkülieket, mint a nyugdíjasokat, mert ily mó­don pénzt takaríthatnak meg, amiből aztán telik a törzs- gárdatagok bérének emelésé­re. Efféle esetek kétségtele­nül előfordulhatnak, de azért mégsem ez a jellemző a mai helyzetre. Az igazgatók ugyanis legtöbbször azért kénytelenek a szakképzetlen munkaerőt választani, mert nincsen más jelentkező az állásra, nem akad nyugdíjas sem. Főleg a falvakban. „A képesítés nélküli peda­gógus : szükséges rossz” — ez a kifejezés járja az oktatási berkekben. Így igaz, ám hi­ba volna ennek a rétegnek a munkájáról summásan ítél­kezni. Ne feledjük el, hogy azok, akik öt-tíz esztendő­vel ezelőtt szinte az utcáról léptek a katedrára, azóta na­gyobbrészt oklevelet szerez­tek, és tisztességesen helyt­állnak az iskolai munkában. Számuk jóval tízezer fölött jár. Igazgatók mondják, hogy számos ilyen nevelő nagyobb hivatástudattal és eredmé­nyesebben tanít, mint né­melyik nappali tagozaton diplomázott kartársa.-----|i álljon hát a kated­| f rára, gyerekeink elé, _** ha nincs elegendő s zakember? A körülmények ismeretében nem is olyan könnyű kérdés ez, mint amilyennek látszik. Az isko­lák vezetői egyelőre csak e két lehetőség közül választ­hatnak. Bizakodásra az ad okot, hogy évről évre ke­vesebbszer kell a szükség­megoldáshoz nyúlniuk. P. Kovács Imre Báli krónika Karnevál hercege uralko­dásának csúcspontjához ért. Diszkó ide, diszkó oda, más­kor talán hódíthat az újféle módi, de ilyenkor, télvíz ide­jén mégis a bál az igazi. Gazdászok, orvosok, jogá­szok, cigányprímások és a jó ég tudná számon tartani kicsodák rendezik hagyomá­nyos és hagyományteremtő, csillogó, kápráztató, leg ... leg ... legesleghíresebb bál­jaikat. Megyénkben is sok­felé van farsangi mulatság, de szóljon most a krónika egy fővárosi bálról. Aki hétközben mondjuk műszerészként dolgozik, most mint estélyi ruhás dáma hó­dit, gáláns lovagjáról pedig meg nem mondaná senki emberfia, hogy civilben a sü­tőiparnál szerelő. A parket­ten néha mackós darabos­sággal, másutt légi könnyed­séggel lejtik táncaikat a pá­rok, a pódiumon pedig ele­gáns zenekar adja a talp- alávaló muzsikát. Úgy, mint másutt. Egyetlen különbség van csupán a többi bálhoz képest: itt a vendégek nem hallják se a zenét, se egy­más szavát. A Hungária ká­véház összes termében a Si­ketek Sport Clubja rendezi ország-világra szóló táncmu­latságát. Vegyüljünk el kis­sé a báli forgatagban, •láto­gassunk meg például egy asztaltársaságot. A tere-fere szóvivője Csillag György nyomdász. Sugárzó intelli­genciájú férfi, nem néz ki 73 évesnek. — Pedig ezeknek a bá­láknak alapító tagja vagyok — mondja. — 1928-ban kér­tek meg, hogy lépjek be a Siketek Sport Club „vezér­karába". Még abban az év­ben megrendeztük a bálát, nem kevésbé nevezetes he­lyen, mint az Országházban. Egy év múlva ismét a Par­lament épülete adott otthont a mulatságnak. Emlékszem, olyan hideg volt, hogy a ka­puban álló rendezőket 20 percenként kellett váltani. Egész 1942-ig tartott a klub aranykora, , akkor a fasiszta törvények fniatt lehetetlen­né vált nemcsak a munkánk, de az életünk is. Csillag György felesége fi­nom szépségű asszony. A szomorú időkre emlékezve könny bujkál szemében: — 1944-ben koncentrációs táborba vittek — mondja. — Volt a kapuban egy katona. Úgy integetett, mint a köz­lekedési rendőr. Jobbra, kö­zépre, balra. Aki középre jutott, az egyenesen a „für­dőbe" ment. A gázba! Egy kézmozdulaton múlott csu­pán, hogy mikor kell meg­halni. — Bál van, ne szomorkodj — vág közbe a férj. — Jöt­tek ismét jobb idők. 1946- ban újra együtt voltunk, vi­dáman táncoltunk. József Jo. lánt, a költő testvérét is meghívtuk a bálba, ő irt cikket a vigasságról. Remegni kezd a krónikás tolla: ilyen előd után nehéz lesz méltó módon érzékeltet­ni az est hangulatát. Áll a bál. A zenekar mel­lett nagy papírlapokra fel­írják a soros tánc ritmusát. Most éppen a tangó járja. Felkérem egy táncra asztal- társamat, Ivánkái Terézt, aki kiváló asztaliteniszező. Ami­kor megkérdem, mennyi ér­met szerzett olimpián, világ- versehyeken, keserű félmo­sollyal válaszol: — Sokat! Hál' istennek. Amíg súlyosbodó betegségem engedte, versenyeztem. De az érmeknél is fontosabb volt, hogy együtt lehettem bará­taimmal, sorstársaimmal. Ha. zánkat képviselhettük. Ami­kor egy-egy olimpián feláll­tunk a dobogó legmagasabb fokára, láttuk, hogy felkú­szik az árbocra a nemzeti­színű zászló. A Himnuszt is eljátszották. Nem hallottuk a hangot, mégis torokszorító érzés volt. Ugye, szép a ma­gyar Himnusz hangja? — Igen Tériké, nagyon szép! Táblát cserélnek a zené­szek, rock and roll követke­zik. Megköszönöm a táncot, tréfálkozva mentegetőzöm, „botfülem van” a gyors szá­mokhoz. Tériké jót nevet a helyzeten, mert ő a beat- ritmust is szereti... Nem bál a bál szépségki- rálynő-választás nélkül. A nemzetközi zsűrinek nem könnyű a dolga. Hiába, no, kinek a szőke, kinek a bar­na. Parázs vita után születik meg a döntés: a szépek kö­zül is a legszebbnek ítélte­tik Papp Katalin péceli var­rónő, aki bizonyára az úszás­sal szerezte tökéletes alak­ját, kecses mozgását. Máso­dik helyezett egy bécsi kis­lány, Sabine Pachler, a har­madik pedig a budapesti Sle. zsák Kati. A díszes szalag­gal ékesített szépségkirálynő és udvartartása a választás utáni táncban még a koráb­binál is kapósabb lesz. — Ugye, jó a hangulat? — kérdi sugárzó arccal Welt- ner Györgyné, a főrendező. — Több mint 500-an va­gyunk. Jöttek vendégek szin­te egész Európából. Nehéz napjaim voltak az elmúlt hé­ten. Sokan hiába ostromoltak belépőjegyért. Jövőre is meg­rendezzük a bált, akkor a Duna Intercontinentalban. El nem maradhat ilyenkor a tombola sem. A rendezők korábban levelet írtak az Orion gyárba, kérdezték, kaphatnának-e kedvezmé­nyesen egy tv-készüléket. A vezérigazgató válaszolt, pak­kot is mellékelt. Ajándékba. Jó szórakozást kívánva a nyertesnek. Ez a szerencsés férfiú pedig Pányi Béla, a vízilabdacsapat kapitánya. Egyébként a vízipólósok is olimpiai bajnokok ... Nagy illetlenség volna, ha valaki szájbiggyesztve mondaná, „csak” a siketek olimpiájá­nak bajnokai. Mert azon em­berek számára, akik nem hallanak, a sportolás fonto­sabb, másabb, életet adóbb, mint a köznapi halandók­nak. Ép testben ép lélek — szól az ősi bölcsesség. Ám akiket sorscsapás ért, bizony a lélek épségét is csak hősi küzdelemmel tarthatják meg. Tisztelet a hősöknek! A mindennapok győzteseinek, akik most vidáman ropják a táncot, kivilágos virradatik. Andódy Tibor MOZI fl szeleburdi család 1 Egész idő alatt — bár szünet nélkül nevettem — evett a sárga irigység. Mert Bálint Agnes, A szeleburdi család írónője, „Mazsola mamája” olyan életvidám szülőpárt állított a gyermek és felnőtt közönség elé, a szeleburdi szülőkben, akik­nek életvitelét a jobb érzésű felnőttek csak jelmezköl­csönzőből meghatározott idő­re igénybe vett „kötélidegek­kel” tudnának produkálni. Szóval irigykedtem, aztán már, néhány órával a film után, komoly társalgásba kezdtem magammal arról, hátha én is alkalmas lennék a filmbeli szülők vidám, mindent megértő életszemlé­letére. Palásthy György tehát megint olyan — a ma embe­rét izgató, gyötrő témához nyúlt ezzel a filmmel, amely úev tud gondolkodásra inge­relni, hogy — miközben gye­rek és felnőtt egyaránt jól szórakozik, az utóbbiak nem kapnak feloldozást a felelős­ség alól. A dolog Gyurival, a papa- gállyal kezdődik és végződik. Gyuri elrepül, majd a film végén megkerül. Rövid tá­vozása alatt pedig bepillant­hatunk egy öttagú értelmi­ségi család életébe, akik két­szobás lakásban szorongnak a nagyra nőtt fikusz, egy pingpongasztal, két arany­hörcsög, egy készülődő dok­tori disszertáció, és tudomá­nyos könyv, valamint a min­dig boldogan fellátogató ha­verok társaságában. Életük mégis vidám, irigy­lésre méltó. A tudományos munkát végző biológus papa (Brnyei Béla játssza megejtő félszegséggel, kedvességgel), a minden bajt elsimító ma­ma (Drahota Andrea, derűs, élvezetes alakítása) olyan boldog, harmonikus családi légkört tud teremteni, ahol minden a gyerekért van, de úgy, hogy az egyetlen szám­ba vehető „kereső”, a papa reményt, így családi házat keltő könyvének elkészülésé­ben a kis család egy ember­ként részt vesz. Ebben a családban mindig történik valami, mert élnek, a szó teljes értelmében. Szemben Belvíziékkel, ahol bánatosan unatkozik az egy szem gyerek, ahol minden megvan, mert az apuka szemmel láthatóan „valaki”, csak, akik éppen élni nem tudnak. Egy igazán könnyű, szív­ből kacagtatni tudó film elemzésekor illetlenség talán a társadalmi mondanivalóval előhozakodni. Itt mégis el­kerülhetetlen, mert ettől igazán élvezhető az alkotás, nemcsak a tizenévesek, de a felnőttek számára is. Mert nem enged bennünket jó­kedvünkben sem megfelejt­kezni az életről, amire a filmben a tudományos mun­kát végző apuka pehely­könnyű zsebe, az alkotáshoz alkalmatlan körülmények folyvást emlékeztetnek, vagy az, hogy ahol csak egy gye­rek van — s ezt nem én, az egyik gyerekszereplő mondja — ott mindig megfelelő mé­retű a lakás, és abban a la­kásban minden van, hogy a sokcsaládos embernek meny­nyi megaláztatást kell vál­lalnia, hogy ifjúházas gyer­mekei legalább a mosókony­hában meghúzhassák magu­kat ... Hát ezért nem merem A szeleburdi családot „csak” ifjúsági filmnek titulálni, bár ebben a kategóriában is a jók közé való. Mert a hu­mor jóízűen fogyasztható ételébe csempészve, komoly mondanivalót is lenyelet a nézővel. B. S. E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom