Békés Megyei Népújság, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-23 / 19. szám
1982. január 23., szombat Egy újítás kálváriája Ide vissza kell jönni! Az ikrek Kopott, öreg épületben működik Békéscsabán a Csaba Szőnyegszövő festődé je. A nyitott ajtón gőzfelhő csap ki. Mellette van az iroda. Néhány szék, meg egy hosszú asztal. A festöde vezetője Vajnai László. Több mint 25 éve dolgozik a szakmában. Egy évvel ezelőtt készítette el az újítási javaslatát. — A kötöttárugyárban és a Patyolatnál szerzett tapasztalatok alapján dolgoztam ki az újításomat. Mi itt zömmel pamut, viszkóz, poliészter, gyapjúfonalak festésével foglalkozunk. A régi lúgos eljárás rendkívül idő" és vízigényes volt. Műszakonként 8—16 ezer liter vizet használtunk fél. A lúg károsítja a gyapjút. Olyan vegyszert kerestem, melynek alkalmazása egyszerűsíti az eljárást, azaz gazdaságosabb és a minőség javulását eredményezi. Ez az Evatriol. Először savas közegben próbáltuk ki, az eredmény Javult a minőség, időt és vizet takarítottunk meg azonban elmaradt. Később újra kísérlet következett. Az Evatriolt szalmiákszeszszel és Evanáttal társítottam, semleges kémhatású folyadékban. Ez már sikerrel járt. A gyapjúnál a krém és fehérített fonalakat most már eredményesen készítettük elő a gyártásra. Javult a minőség" időt és vizet takarítottunk meg. — Mi lett az újítási javaslat sorsa? — Eszerint dolgozunk már egy éve. Kifogás nem merült fel. — Akkor mi a probléma? — Mikor beadtam a javaslatomat, válaszra sem méltattak. Elmentem a műszaki vezetőhöz. Ö az újítási felelőshöz utasított. Végül egy nyugdíjas vegyészmérnök — aki Pestről jár le, és tanácsadóként dolgozik a szövetkezetben — vizsgálta meg az újításomat. Azt mondta: nagyszerű. A technológiát is meghatározta. — Ez mennyiben tér el a maga javaslatától? — Éppen arról van szó, hogy nem tér el. A tanácsadó azt kezdeményezte, hogy az Evatriolt savas közegben alkalmazzuk. Ragaszkodott hozzá. Több kísérletet folytattunk le, de nem született meg a kívánt eredmény. Én akkor felhívtam a figyelmét, hogy a savas közeg nem jó. Végül ő is egyetértett azzal, hogy a fehérítést és mosást szalmiákszesszel és Evanátjal alkalmazzuk. Ma is eszerint dolgozunk, mégpedig az én felelősségemre. Nagyon sok álmatlan éjszakám volt emiatt. — A siker azonban nem maradt el. — Az új eljárást bevezettük, de se erkölcsi, se anyagi elismerést nem kaptam. —■ Miért? — Ezt kérdem én is. * * * Hatalmas ládákban érkezik az alapanyag. A festődében a fonalat a csévékről felmatringolják, majd mosás, festés, és végül a szárítás következik. Naponta 7—800 kilogramm fonalat készítenek elő feldolgozásra. Ebből készül aztán a külföldön is keresett Csaba-sző- nyeg. Nagyon fontos művelet zajlik tehát a festődében. Itt dől el a szőnyeg minősége. Rendkívül igényes, összetett munka ez. Szakismeretet, gyakorlatot, színérzéket igényel. A festést egy kopott helyiségben csinálják. A kádak körül gumicsizmás, bőrkötényes férfiak sürögnek. Sűrű, tejfeles párában dolgoznak, a vegyszer csípi a szemet. — Sokszor nem is látjuk egymást, olyan sűrű a pára, de még az anyagot sem, amivel dolgozunk. Ám, ha gyenge, vagy rossz minőségű a mosás, vagy a festés, újra kell csinálni — mondja Varga Pál, aki több mint 18 éve csinálja ezt a munkát. Nagydarab, erőteljes férfi. Már épül a szövetkezet új telephelye. A festöde dolgozói hamarosan újszerű körülmények közé költöznek. A gépek már meg is érkeztek. — Mi a véleménye az új eljárásról ? — Az Evatriolos eljárás jobb és könnyebb, mint a régi volt. A fekete és piros fonalnál azonban továbbra is szódát kell alkalmazni. A szomszéd teremben szárítják a fonalat. Azaz csak szárítanák. A gép elromlott, most javítják a szerelők. Délutánra már elkészülnek a munkával. így hát, ha nem is sok, de mégis van némi kiesés. A fonalat várják a telephelyek, ahol a szőnyegek szövése folyik. A szövetkezet termelési értéke meghaladja évente a 100 millió forintot. A szőnyegek 60 százalékát exportálják. Itt készül a szőnyeg láncfonal, az országszerte keresett Kordonéit. De mi van az újítással? * * * Ügy látszik, az újítási javaslat valami oknál fogva forró téma. Wágner Mihály, a gyártáselőkészítő üzem vezetője — ezenkívül még négy beosztása van, többek között ő foglalkozik az újításokkal is —, nem szívesen beszél róla. — Ez az újítás szőrös dolog — mondja. — Ugyan miért? — Hát kérem azért, mert nekünk igényes vevőkörünk van, exportra dolgozunk, nagyon ügyelnünk kell a minőségre. Csak így tudunk megmaradni a tőkés piacon. Legalább 400 színnel dolgozunk. A javaslatra még nem kaptam egyértelmű választ a vegyészmérnök tanácsadónktól. Csak hosszabb idő eltelte utón bizonyosodik be a javaslat hasznossága. Gyakorlati alkalmazására ezért nem került sor. Akkor miért mondták a dolgozók a festődében, hogy szerintük jól bevált az új eljárás? — Az a tanácsadóé, nem a Vajnaié. — Tudtommal a tanácsadót még nem is alkalmazta a szövetkezet, amikor Vajnai László az újítási javaslatát benyújtotta. Az üzem vezetője elgondolkozik. Végül elismeri, hogy Vajnai javaslata korábban született, még mielőtt a pesti vegyészmérnök tanácsadóként alkalmazására sor került volna- A javaslatot ő Van itt sértődöttség is bírálta felül, és kiegészítéssel látta el. Ez tény. De az sem zárható ki, hogy az újítási javaslat kiegészítése Vajnai gondolata körül forog. — Nekem védenem kell az újítókat. Fel is lépek az érdekükben. Ha a tanácsadó azt mondja, minden rendben van, én egy szót se szólok. Hiszen ő a szakember. A szövetkezetben jelentős az újítási mozgalom. A múlt évben is mintegy 10 újítással foglalkoztunk. — De mi van a Vajnaié- val? — Most már kimondom. Van itt sértődöttség is. A tanácsadó és az újító összevesztek- A szövetkezet nem utasította el a javaslatot. Hamarosan dönteni fogunk. Az az álláspont, hogy kísérleti szerződést kellene kötni. Érthetetlen. Hiszen, ha a tanácsadó instrukciójával is, de alkalmazzák az új eljárást idestova egy éve. Mire fog szolgálni akkor a kísérleti szerződés? Ügy látszik, egy újítási javaslatnak is megvan a maga kálváriája, akár alkalmazzák, akár nem. Valóban ideje - lenne pontot tenni a végére. Mégpedig úgy, ahogy azt a jogszabályaink előírják. Serédi János Fázósan bújnak össze a madarak a fagyott havon. A csupasz fák vastag zuzmó- bundába öltöztek. Kopogós téli hideg van már napok óta a gyulai vár környékén. Kihalt a gyógyüdülő máskor forgalmas környéke is. Január elején elutaztak az utolsó vendégek, s újak most nem jöttek helyükbe. A vendégkönyvbe a fogathajtó világbajnokok ezt írták: „Innen el lehet menni, de visz- sza kell jönni!” Igen, de mikor? Ez a kérdés keresi a választ bennem is, ahogy a máskor olyan tiszta, rendes előcsarnok téglatörmelékén, szemétkupacain átlavírozom magam. Leállt az üdültetés Az első pillanatban szokatlannak tűnik, ahogy a gyógyüdülő megnyerő modorú vezetője, Dömény Ferenc lelkesen beszél erről a' felfordulásról. Aztán gyorsan megértem: a holnap rendje, a duplára növelhető vendégsereg biztató ígérete elfedi előtte a mai rendetlenséget, s mindazt a gondot, amelynek ma még csak töredékét tudhatja maga mögött. Mi is történik itt? — Akik megfordultak erre az utóbbi években, láthatták, hogy egy új épület körvonalai bontakoznak ki a régi üdülő mellett. Most már lényegében csak a belső munkák vannak hátra az új palotában. Mert ez tényleg palota lesz, mire elkészül. A kritikus időpont most van: most kötik össze a két épületet. Ezért kellett leállnia az üdültetésnek a régi ME- DOSZ—SZOT-üdülőben. A vendégek helyett itt most törést-zúzást látni: bontják a falakat — építik a falakat, szedik le a csempét — szerelik az új falburkolatot. Csillagszoba a tetőn Milyen lesz, ha kész lesz? —■ Nagy levegőt vesz Dömény Ferenc, s aztán csak ennyit mond: egyszerűbb megmutatni, mint elmagyarázni. — Menjünk hát — fogadom el a felém dobott kesztyűt, mert még nem tudom, hogy ez mennyi gyaloglással, lépcsőmászással jár. Kábelek alatt bujkálunk, nyers lépcsőfokokon kapaszkodunk mind feljebb, a csaknem félszáz méteres liftaknába majd beleszédülök, de végül is feljutunk a kilencedik szintre, a tetőre. Körülnézünk innen, a tetőre épített üvegfalú szobából. Ez lesz a „csillagszoba” — dicsekszik. Bár szerényen mondja, szeretné hétköznapján, de hangjának vibrálása leleplezi. Szerintem jogos ez a rejtett büszkeség. Lesz itt csillagászati távcső is, és nyári estéken beragyognak a csillagok. Csillagokat ugyan most nem látunk, mert szürke felhő takar mindent, meg nappal is van, de a zúzmara borította fákkal körülvett vár, a befagyott csónakázó tó az egyik oldalon, a másikon pedig a csaknem a világosi hegyekig táguló tekintet felejthetetlenül szép képet nyújt innen, a tizedik emeletnyi magasból, a felgyalogolt fáradtságért. Megérte! Évente 21 ezer vendég Az új és a régi épületben nyolcszáz gyógyulni akaró üdülőt fogadhatunk majd — mondja itt a magasban, de nem a fellegekben járva — és az iskolai szünetekben pedig ezer főnyi családokat, mert családos üdültetés lesz itt. Alattunk a szobákban — fentről lefelé haladva — már megkezdték szerelni a beépítésre váró bútorokat, ragasztani a padlószőnyegeket. A hegesztőpisztoly fénye hol itt, hol ott vág még az ember szemébe vakító fényt, de az emeletek kezdenek lassan véglegessé formálódni. Nem is egy-két ember lézeng ezen a munkán: látszik, sokan dolgoznak. Pedig olyan nagy ez az épület, hogy belefáradunk a végigsétálásába is. Húszharminc munkás itt úgy elveszne, hogy a művezető napokig kereshetné őket. ft lepényépület A tetőről lenézve egy lapos, széles épületet látok a két magasba törő között. Összekötő folyosó lenne? Ez a „lepényépület” csúszik ki Hild Péter üzemvezető száján a házi használatra szolgáló zsargonkifejezés. De legalább találó — innen fentről tényleg olyan, mint egy nagy lepény. Nem, annál is nagyobb: kétezer négyzet- métert fed be. Aztán látom lentről is: nem is tűnik olyan laposnak, nem is látszik olyan lepénynek. De Innen Is megcsalja az embert, mert mégis csak nagy ez az épületrész: ebben lesz az ebédlő, a zenés presszó, a kamaraterem hangverseny, mozi, színi előadások számára, a konyha, ahol naponta többször is ezerötszáz jó étvágyú emberre főznek majd, a cukrászüzem és a labirintushoz hasonlítható folyosók szövevénye, s az ezekből nyíló sok-sok raktárhelyiség. Ez lesz egyben a főbejárata is mindkét épületrésznek. Mi is itt megyünk vissza a régibe. A volt előcsarnok, ahol most talán legnagyobb a kontrabont: társalgó lesz. Tőle jobbra és balra: orvosi rendelő, gyógyászati szobák, női-férfi fodrászat. Az emeleten a régi ebédlő és konyha helyén pedig játékterem, kondicionálószoba. Itt csak a presszó marad a helyén, de kijáratot kap a „lepényépület” tetőteraszára (mert az is lesz!). Varr a pincér is Az üdülő irodái most a régi épület negyedik emeletén vannak. Szokatlan zaj üti meg a, fülemet. Üdülőben szokatlan ez: sok-sok varrógép zaja. Javítják az ágyneműket? Nem — ingatja a fejét Dömény Ferenc, s orra alatt hamiskás mosoly jelenik meg. A BÉKÖT-nek vagyunk bedolgozói: ötvenezer jégeralsót készítünk részükre, azokat varrjuk most. Nem lett volna jó az építkezés idejére szélnek ereszteni az üdülő dolgozóit. Ki tudja, ki jött volna vissza? Aztán jól összeszokott társaság is vagyunk. Jobb így. Még a férfiak is vállalták a varrást. Benézünk néhány szobába. Mindenütt varrógép, rajta fehér anyag. Egyiknek-má- siknak a kezében még szokatlanul áll a varrnivaló, hiszen csak néhány napja ismerkednek az új feladattal. A hangulat viszont vidám. Egyik szobában, ahová benézünk, éppen tanakodnak: milyen nagy nyílást kell hagyni a jégeren? Lehet, hogy csak velünk akarnak évődni az asszonyok? — ezt nehéz lenne most hirtelené- ben eldönteni, bár a szemük gyanúsan csillog. Legjobb, ha vesszük a „lapot”: télen kicsi is elég — válaszoljuk nem éppen egyértelműen, s kacagásuk kísér még a folyosón is. Az irodában újra komolyra fordul a szó. Az építkezés első határideje 1981. június 15-e volt. Aztán december, most a végső április 20-a. De ne bántsuk őket, most nagyon igyekvőén dolgoznak. Határidő-módosítás újra nem lehet, mert kint vannak már az üdülőjegyek, s az első vendégek június 2-án érkeznek. Ezt nem lehet visszaszívni semmi körülmények között. Nincsen napfény árnyék nélkül Akkor gond nincs — zárnám beszélgetésünket optimistán. — Hát, nem egészen — jegyzi meg csendesen az üdülővezétő. A megye és a SZOT másfél éve megegyezett, hogy a SZOT biztosít 20 millió forintot, a tanács pedig vállalja, hogy jobbá teszi a gyógyüdülő vendégeinek gyógyászati ellátását a Várfürdőben, vagyis kibővíti és rekonstrukciót hajt végre. A pénz már régen megérkezett hiánytalanul, de a Várfürdőben még hozzá se fogtak a munkához. A megyei egészségügyi osztály — mert ő az illetékes ebben — mintha megfeledkezett volna erről. Hiába, nem lehet minden tökéletes: napfény árnyék nélkül. Búcsúzunk. Kint enyhült a hideg: szállingál a hó. Bent a fűtött falak védelmében biztató eredménnyel folyik a munka. A SZOT Gyógyüdülő — mert ez a hivatalos neve január eleje óta — bizakodva tekint az újrakezdésre, amikor majd felkészülten fogadhatja a „lepényépület” előtt az első vendégeket, s aztán a többit, évente több mint húszezret. Enyedi G. Sándor Javítják a szárítógépet Fotó: Martin Gábor
