Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-11 / 290. szám

1981. december 11., péntek CH23Ö Jé ez a klub Nyugdíjas pedagógusoknál Békésen És gyönyörű az új 3-as is­kola. Kívül-belül. Még most a borús télidőben, sőt zuho­gó esőben is. Hívogat az előt­te hosszan lenyúló zöld fű, a magas jegenyék, a Körös­part. Bent csillog-villog min­den, teli az újdonság vará­zsával. És van hely! Ami Békésen különösen nagy szó, hiszen a néhány év után, míg ez fölépült a földrengés sújtotta régi helyett, csak a gyerekek és a nevelők tud­ják igazán, mekkora kincs az egy műszakos tanítás. Mikor csak az első osztály­ból hét van az összes har­minchétből. Boldogan jön felnőtt, gye­rek ide. De még a város és környékének nyugdíjas dolgozói is, akiknek a klub­ja itt kapott helyet az út­törőszobában, ahol havonta egyszer találkoznak egymás­sal. S ez a szoba jelkép is. — A folytonosságé — mondja Jenei Béla igazga­tó — mert a nyugdíjasok közt is van olyan, aki vala­ha a 3-as iskola növendéke volt. Mint én is, meg a tan­testület negyede, ha jól meg­számolom. Sokszoros kötő­dést jelent és kötelezettséget is, ott kezdeni, folytatni és befejezni a pályát, ahol ími- olvasni tanultunk. És ráesz­mélni a világra. Míg hajdani iskolához való ragaszkodásról beszélgetünk, odakint lassan sötétedik, idebent meg egymásnak ad­ják a kilincset az emberek. Jönnek a klubba, ahol ké­nyelmes fotelek, kellemes meleg és Pepó György, a klub titkára várja őket. Szabó Mihályné, volt kony­hai dolgozó gyönyörű hím­zést vesz elő és folytatja az otthon abbahagyott munkát. Soha nem jön kézimunka nélkül el, hiszen beszélgetés közben is lehet csinálni. — Sokan kézimunkáznak — szól Pepó György —, má­sok meg szívesén kanasztáz- nak, sakkoznak, társalognak. Megszokott program ez, ha­vonta egyszer, csütörtökön. Mióta? Még 1977-ben, az ak­kori nyugdíjasnapon vetődött fel, hogy ne csak egyszer egy évben találkozzunk egy­frissen sült pogácsa. És el­kezdődött az egyórás mű­sor. Előbb az egyik első osz­tály lépett föl, teljes lét­számban. Mondókákkal. Fesztelenül — élvezve azt, amit csinálnak — adták egy­másnak a szót Puskásáé Pásztor Ildikó pályakezdő tanítónő gyerekei. Aztán be­vonultak az úttörők, hogy versekkel, prózával, énekkel és tánccal szórakoztassák a közönséget. Á nívós műsor után fehér köpenyben a szakácsnők — akár egy lakodalomban — sorban hozták a hidegtála­kat. Töltött húst aszpikkal, majd a sajtot, gyümölcsö­ket és a leveles, meleg, há­jas tésztát. Végül a fekete kávét. S hogy az ilyenkor szokásos ajándék se marad­jon el, az iskola nevelői át­nyújtották mindenkinek Gör- gényi Tamás linómetszetét, amelynek elkészítésében pe­dagógusok, gyerekek egy­aránt részt vettek. Nagy meglepetés volt. S az egész együtt — fe­lejthetetlen. Vass Márta Törődnek az idősekkel Tóthné Fodor Ilona csa- nádapácai olvasónk szívesen olvas lapunk hasábjain az idős emberekről. Mivel tisz­teletdíjas szociális gondozó­nő, számon tartja az öre­gekről szóló, életüket bemu­tató írásokat. Lakóhelyén a községi tanács és a Széche­nyi Termelőszövetkezet gon­doskodik a nyugdíjasokról. A közelmúltban a tsz ösz- szehívta az egykori tagokat, és ebéddel kedveskedett á munkában megfáradt idő­seknek. Békéscsabai szubrok Kiss Nagy András: Női alak című szobra az MSZMP Okta­tási Igazgatóság udvarán látható. A Kossuth- és Munkácsy- díjas művész Pusztaföldváron született 1930-ban. Az európai művészetnek ahhoz a vonulatához tartozik, amely a gö­rög—római hagyományokban gyökeredzik, s napjainkig ele­venen él. A művész a nagy múltú magyar éremművészetnek is folytatója Fotó: váradi z0ltá.n Egy beszélgető csoport a sok közül Fotó: Pepó György mással. S a szakszervezet ál­tal nagyon hamar meg is va­lósult a terv. Sikere lett és van is a klubnak. A kezdeti időből mesél egy jellemző" esetet. Még azon a júniusi reggelen is — amikor éjszaka és hajnal­ban a földrengés riasztotta fel a békésieket —, elin­dultak a megszervezett ki­rándulásra. A harminckét jelentkezőből huszonkettőn a bajban sem mondtak le az útról. Igaz, hogy napközben éberen figyelték a rádió leg­újabb híreit, de csak meg­nézték együtt a híres szarva­si arborétumot. Ahogy egyre többen le­szünk, üdítő italok kerülnek az asztalra és aprósütemé­nyek. Erről is a szakszerve­zet gondoskodik, mondja Takács Istvánná, a városi pedagógus szakszervezet tit­kára. És még sok minden másról. A kétezer forintnál kisebb nyugdíjból élők kö­zül tavaly egyet, az idén kettőt terjesztettek föl kiegé­szítésre, és meg is kapták. S a tanácsi oktatási szervek­kel történt megegyezés alap­ján ősztől kezdve az aktív dolgozókkal együtt a nyugdí­jasok is jogosultak az ét­kezésre. Elvihetik, vagy itt ebédelhetnek. Kedvezménye­sen. — Óriási segítség ez — kapcsolódik a beszélgetésbe Sallai Márton pedagógus, aki 17 évig volt szb-titkára a 3-as iskolának, most pedig a városi szervezet nyugdí­jas összekötője. — S régi kí­vánság, friss öröm. Kinek melyik iskola van közelebb, onnan hordja. A figyelem jólesik, és anyagilag is so­kat jelent. Még a klub megalakulása előtt kezdték meg a nyug­díjasok helyzetének fölmé­rését. Nyomtatványt szer­kesztettek, erre kerültek a szükséges adatok, amikből tisztán látták egy-egy kollé­ga helyzetét. A személyes látogatás pedig erősítette a kapcsolatot. A kapcsolat: kulcsszó. A kisebb társasá­gokból is felfigyelnek rá, s többen — Tasnádi Irma, Ve­tési Sándor, a Horváth há­zaspár — együtt elmondják a legutóbbi nyugdíjastalál­kozó történetét. Ez a nap máskor is jól si­került, de most még jobban. Sokan, jó hangulatban töl­tötték el. Először a meghí­vott vendégekkel együtt százharmincöten nézték meg Bessenyei Antal festőművész kiállítását az iskolában, majd az étteremben folyta­tódott a program. A feldí­szített asztalokon üdítők és Karácsony a tv-ben Negyedszázad parancsnoki beosztásban Gazdag programot állított ösz- sze a televízió műsorszerkesztő­sége karácsonyra. December 24- én - Jmmár hagyományosan — Beethoven IX. szimfóniájának dallamai csendülnek fel: a Ma­gyar Rádió és Televízió szimfo­nikus zenekarát és énekkarát Ferencsik János vezényli. Műsorra tűzik a Moszkvai Nagyszínház művészeinek tol­mácsolásában december 25-én, a 2-es programon Huacsaturján Spartacusának színes szovjet ba­lettfilmváltozatát. A könnyebb műfaj kedvelőit operetthangver­senyre invitálja a televízió de­cember 25-én: számos világsike­rű operett komponistájának, Kál­mán Imrének műveiből hangza­nak el részletek. A színházkedvelőknek ígér kel­lemes szórakozást az Egy perc volt az életünk című műsor, a Madách Színház egyetemi szín­padi vendégjátékának felvétele. Az Anton Csehov és Olga Knyip- per, a Moszkvai Művész Színház színésznőjének levelezéséből ösz- szeállított játék szerepeit Psota Irén és Holtai János formálja meg. A rendező Pethes György. XX. század címmel két rész­letben — december 25-én és 26- án — a 2-es programon jelent­kezik a képernyőn Mensáros László irodalmi estje. A felvétel ugyancsak az egyetemi színpa­don készült. A televízió saját műhelyében formálódott alkotásait ezúttal a — Szabó Magda azonos című, nagy sikerű regényéből forga­tott — Tündér Lala képviseli. A december 24-én este képemyő- re~"kerülő tv-film rendezője Kat- kics Ilona. Az ünnepi filmprogramban Shakespeare Rómeó és Jólia cí­mű drámáját Franco Zeffirelli feldolgozásában 24-én este ismer­hetik meg a tv-nézők. A • két címszerepet fiatal művészek: a 15 éves Olivia Hussey és a 17 éves Leonard Whiting formálja meg. Műsorra tűzik 25-én A sa­kál napja című angol—francia filmet. Fred Zinnemann műve — amelyet néhány éve nagy siker­rel játszottak a hazai mozikban, s könyvalakban is megjelent Ma­gyarországon — a De Gaulle el­leni egyik merényletkísérlet tör­ténetét eleveníti fel. Könnyedebb szórakozást nyújt majd — 26-án — a Mi van, doki című amerikai filmvígjáték. Pe­ter Bogdanovich alkotásában — amelyet ugyancsak nemrég ve­títettek a filmszínházak Barbra Streisand és Ryan O’Neal tol­mácsolja a főbb szerepeket. Nem feledkezik meg a televí­zió a sportkedvelők népes tábo­ráról sem. A hagyományokhoz híven az idén is az ünnep két napján — december 25-én és 26- án — számol be az 1981-es esz­tendő legfontosabb sportesemé­nyeiről. Több mint három évtized­del ezelőtt, pontosan 1949- ben inas éveiben került kap­csolatba Gyulán az ifjúsági mozgalommal Tóth Ferenc, és a SZIT-ben hamar veze­tőségi tagnak választották a minden iránt érdeklődő és fogékony fiatal kereskedőta­nulót. Jelenleg a Békés me­gyei Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalatnál dolgozik. — 1951-ben vonultam be Dombóvárra, és abban az időben lehetőségem volt, hogy jelentkezzek a Petőfi Politikai Tiszti Iskolára. Si­keresen elvégeztem, és egy év után alhadnagyi renfoko- zattal kerültem vissza a se­regbe. Először Békéscsabán, majd Pécsett dolgoztam poli­tikai tisztként, s 1954-ben szereltem le. Visszajöttem a munkahelyemre, ahol már kamatoztathattam politikai tudásomat. Szakszervezeti tisztségviselőként, majd 1959- től személyzeti vezetőként dolgoztam. — Hogyan lettem munkás­őr? Azt hiszem, az előzőek­ből is kitűnik életpályám irá­nya. Hiszem, hogy az utak és a sorsok valahol mindig pár­huzamosak. ötvenhat szep­temberében fertőző máj- gyulladással vittek be a kór­házba, ott ért az ellenforra­dalom. Amikor kikerültem a kórházból, egy elvtárssal a vállalatnál azonnal megkezd­tük a pártalapszervezet szer­vezését. Aztán később már nem emlékszem ki jött, hogy nem akarok-e belépni a mun­kásőrségbe? Persze, hogy akartam. Arra is emlékszem, hogy az első alakulással kapcsolatos gyűlést 1957. március 14-én tartottuk, ek­kor alakult meg városunk­ban a munkásőrség gyulai egysége. Azóta én is végig­jártam a ranglétra minden fokát. Beosztott munkásőr­ként kezdtem, majd rajpa­rancsnok lettem. Tiszti isko­lát végzettként nem sokkal később, mint szakaszparancs­nok tevékenykedtem. 1966- ban összevonták a sarkadi és a gyulai munkásőrséget, az­óta vagyok egységparancs­nok-helyettes. — Mik voltak a negyed­század jelentősebb történé­sei? Ne haragudjon, nem tudok mindent felsorolni, hi­szen két és fél évtized alatt sok minden történik az em­ber életében. Talán mégis a legemlékezetesebb idők szá­momra az árvizes esztendők voltak. 1966-ban már otthon pihentem egy fárasztó nap után, mikor az esti órákban riasztottak: „Azonnal bevo­nulni!” Nem tudtam elkép­zelni, mi történhetett. Nem is a veszély, inkább az le­pett meg jobban, hogy a munkásőrök milyen fegyel­mezetten, komolyan vették a dolgot. Tulajdonképpen ad­dig nem is volt igazán al­kalom, amellyel le lehetett volna mérni „éles helyzet­ben”, hogy mire képesek munkásőreink. Ekkor bebi­zonyosodott, aztán még több­ször is — árvízveszélykor, községek kiürítésekor —, hogy elvtársaink nehéz hely­zetben is képesek mindarra, amit az elméletben elsajátí­tottak. v Több munkásőrtől megkér­deztem, milyen parancsnok­nak tartják Tóth Ferencet, A válaszok: „Szigorú, Követ­kezetes, katonás, határozott elvtárs”. Jó munkájáért meg­kapta az „Árvízvédelemért” érmet, a Közbiztonsági érem ezüst fokozatát, két ízben a Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozatát, két évvel ezelőtt a „Kiváló Szol­gálatért Érdemrendet”. Ter­mészetesen tulajdonosa a 10, 15. 20 éves Szolgálati Érdem­éremnek is. Felelősségteljes feladat 25 esztendő a haza fegyveres szolgálatában. Kép, szöveg: Béla Ottó Szovjetunió — rádióképekben (Tudósítónktól) 1944. december 5-e nagy történelmi események napja a Nagy . Honvédő Háború időszakában. Ugyanis ezen a napon megdőlt a hitleri „vil­lámháború” elmélete. Nap­jainkban a Szovjetunió egé­sze, így Moszkva is emléke­zik az eseményekhez illően a szocialista hazáért eleset­tekhez méltóan a 40 évvel ezelőtt történtekre, arra, ami Moszkva „kapuja” előtt tör­tént. E nagy jelentőségű em­lékezések sorozatáról hallot­tunk műsort a Moszkva Rá­dió magyar nyelvű adásából 4 estén a II. műsorban, a „Szovjetunió rádióképekben” című műsorban mi is, akik a rádió adását szervezetten és folyamatosan hallgatjuk. „Hatalmas vagy Oroszország, de nincs hová visszavonulni, hátunk mögött Moszkva” — mondotta Vaszilij Vlocskov politikai tiszt abból a ' had­osztályból, melyet I. V. Pan­filov tábornok vezetett. Jel­szóvá váltak Moszkva védői között, az ellenség már mind­össze 25—32 kilométerre állt a fővárostól, de mégsem ju­tott be Moszkva „kapuin”. Azt, hogy kik voltak panfi- lovisták, és miként védték Moszkva előterét, a rádió­adásból is, de alaposabban A volokalamszki országút című Alekszandr Breck regényé­ből ismerhetjük meg. „A há­borúban nem meghalni kell hősiesen, hanem küzdeni az életért úgy, hogy közben le­győzzük az ellenséget” — er­re az alapvető igazságra ta­nította meg a legendás hírű I. V. Panfilov tábornok Mo- nis-Vli Bauldzsant, aki ka- zah pásztorból lett a tolgali ezred főhadnagya, az ezred első zászlóaljának parancs­noka, Moszkva hős védelme­zője. Megtudtuk a rádió hallgatása kapcsán, 1981. de­cember hó 5-én Á. P. Belő- vorodov visszaemlékezésé­ből, hogy Moszkva ellen „Tájfun” fedőnéven indult el a hitleri hadigépezet. Hitle­ri parancsként állt, hogy Moszkvát senki sem hagy­hatja el, Moszkvát egy nagy tóvá akarták változtatni. So­kan emlékezünk azokra a napokra, amikor Moszkva alatt a hatalmas hóban a szovjet harcosok megállítot­ták a fővárosra törő fasisz­tákat, s megindult az ellen- támadás. 1941 telén itt csap­tak össze a két hadsereg leg­nagyobb erői. A szovjet fegyveres erők a hátország­gal szorosan együttműködve verték szét azt az 50 fasiszta hadosztályt, amely megtá-. madta Moszkvát. A hitleri Werhmacht itt szenvedte el­ső nagy vereségét, és akkor végleg köddé foszlott a Szov­jetunió ellen tervezett vil­lámháború elmélete. Az 560 kilométernyi terület minden szintjén elszántan harcoltak a szovjet katonák. 1941. de­cember 5-én a kalinyini, a nyugati és a délnyugati front csapatai ellentámadásba mentek át, amely 1942. janu­ár 12-ig tartott. Hatalmas csapásokat mértek a váloga­tott fasiszta csapatokra. A németek * visszavonulásra kényszerültek 100—250 kilo­méterre nyugatra. Ez a má­sodik világháborúban a gyö­keres fordulat kezdetét je­lentette. A nácik Moszkva alatt megismerték a szovjet haditechnika ízét, a T 34-es harckocsikat, az IL 2-es re­pülőgépet, a sorozatvető tü­zérséget, a katyusákat. A nagy győzelem emlékére a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának Elnöksége 1965. május 8-án Moszkvának a „Hős város” megtisztelő cí­met adományozta, és a Le- nin-renddel, valaminit az Aranycsillag éremmel tün­tette ki. A szürke Kreml fa­lainak tövében ott nyugszik az ismeretlen katona földi maradványa, aki a főváro­sért adta életét. Sírlapján a következő szavak olvasha­tók: „Neved ismeretlen, hős­tetted halhatatlan.” A fővá­ros védelmében elesett hő­sök dicsőségének örök láng­ja sohasem alszik ki. Hallhattuk a Moszkva Rá­dió magyar nyelvű adásából, hogy napjainkban az SZKP, a Legfelsőbb Tanács Elnök­sége nyilvános ünnepségen emlékezett meg a 40. évfor­dulóról. Itt találkoztak a 40 évvel ezelőtt győzelmes har­cot kivívó katonák. A talál­kozón a Szovjetunió vezetői, állami és pártvezetői szemé­lyesen is jelen voltak. Bánfi József

Next

/
Oldalképek
Tartalom