Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-11 / 290. szám

1981. december 11., péntek o EB2SSS a HEB vizsgálta H tervszerű, megelőző karbantartás Mit várunk a kisvállalkozásoktól? Tartalékok hasznosítása Biztonságos termelés Több zöldborsóra lenne szükség. A konzervipari üze­mek szívesen szerződnének a termelőkkel a tartósítóipar számára nélkülözhetetlen nö­vény termesztésére, ám a megnövekedett termelési költségek mindenekelőtt a magas gépárak miatt a me­zőgazdasági nagyüzemek egy része húzódozik a kertészeti termelésnek ettől az ágaza­tától. A termelői érdekeltség fölkeltésére pályázatot írtak ki; a mezőgazdasági nagy­üzemek meghatározott felté­telek teljesítése esetén je­lentős anyagi támogatást nyerhetnek el. A rendelke­zésre álló mintegy 90 millió forintot azok a gazdaságok kapják majd, amelyek a legkedvezőbb ajánlatot teszik a termelés fejlesztésére, fo­kozására. A gépek a kon­zervgyárak tulajdonába ke­rülnek, s onnan helyezik majd ki az egységeket a gazdaságokba. A mezőgazdasági nagyüze­mek a kertészeti termelés egyes gépeire 20—40 száza­lékos állami támogatást él­veznek. A zöldborsótermesz­tés gépei azonban viszonylag olyan drágák, hogy még ilyen feltételek mellett sem igen akad vállalkozó megvásárlá­sukra. A gépek állami támo­gatását egészítik ki ezzel az összeggel. Ily módon a me­zőgazdasági nagyüzemek 20 —30 százalékos saját részese­déssel egészíthetik ki a gép­parkot. Ehhez azonban arra van szükség, hogy több éves szerződéssel vállaljanak együttműködést' a konzerv- inarral. és meghatározott fel­tételek mellett bővítsék az árukibocsátást. A pályázat iránt nagy az érdeklődés, több mezőgazda- sági nagyüzem küldte be ajánlatát'a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium­ba, ahol elbírálják a kérel­meket, majd a konzervgyá­raknak utalják át a gépvá­sárláshoz szükséges összege­ket. Arra számítanak, hogy mindenekelőtt vetőgépeket, előfeldolgozó gépsorokat és a biztonságos termelést bizto­sító egyéb fölszereléseket, például öntözőberendezése­ket vásárolnak majd az üze­mek, és ezekkel a gazdasá­gok kellőképpen fejleszthetik a termelést, növelhetik a ho­zamokat. Utaznak a sertések Évek óta megyénk egyik legeredményesebben gazdál­kodó közös vállalata a tót- komlósi SERKÖV. Az év vé­géhez közeledve már most megállapítható: a tavalyi szép eredményeiket túltelje­sítik. A Tótkomlósi Sertéshús­termelő Szövetkezeti Közös Vállalat 900-as kocaátlaglét- számú sertéstelepe ez évben 21 ezer vágósertést értékesít. December elejéig ennek a számnak csaknem 93 százalé­kát teljesítették. Jelentős mennyiségű vágóállatot szál­lítottak exportra: az idei ter­vükben 12 ezer sertést kül­denek határainkon túlra, majdnem négyezerrel többet, mint tavaly. A telep sertéshústermelésé­ben más mutatók is javul­tak: nőtt az egy kocára jutó hústermelés, telepi szinten egy kilogramm hús előállí­tásához 3,8 kilogramm takar­mányt használtak fel, s az egy kocára jutó nyereség meghaladja a Í2 ezer forin­tot, ami csaknem negyven százalékkal több a tervezett­nél. A gondos tartás és az optimális súlyban való érté­kesítés nyomán elérték, hogy az egy kilogramm élősúly­átvételi ár is kedvezőbb a tavalyinál és a tervezettnél. Az eddigi eredmények bizta­tásul szolgálhatnak az ISV technológiájával dolgozó té­lén kollektívájának, hogy az 1981-es munkájuk alapján megpályázzák a kiváló cí­met. — sz — Miért szükséges a tervsze­rű megelőző karbantartás? Egyáltalán mit is jelent ez a fogalom? Nem elég egy gé­pet csak akkor megjavítani, ha meghibásodik? Az a jó, ha a tmk-s unatkozik, mert ez azt jelenti: minden gép megy, nincs mit csinálnia!? Ilyen és ehhez hasonló kérdések, vélemények nem­csak a laikusok körében ve­tődnek fel. A szakemberek körében sem egyöntetű a vé­lemény a karbantartási mun­ka célját, szervezését, terve­zését és a végrehajtás mód­szereit illetően. Pedig egyre égetőbben, szorít a szükség minden gazdálkodó egységet a gépek és berendezésék gaz­daságos kihasználására. A beruházási lehetőségek a népgazdaság mostani helyze­tében beszűkültek. A jövő­ben kevesebb lesz új gép vá­sárlására, tehát a jelenlegie­ket kell minél jobban ki­használnunk. A versenyfutás a piacon egyre keményebb feltételek között folyik. Bizonyított tény, hogy a nyersanyagárak gyorsabban emelkednek, mint a késztermékek árai. Következésképpen az tud a piacon hosszú távon gazda­ságosan megélni, aki csök­kenteni tudja a ráfordítása­it, és megbízható minőség­ben szállít. Csak gondosan karbantar­tott gépen lehet pontos és jó munkát végezni, úgy, hogy közben a termelés szerve­zettségének és megbízható­ságának alapjai megszület­hessenek. A tervszerű meg­előző karbantartás tehát egyik alapkövetelménye munkánknak. Többek között a fenti okok is közrejátszottak ab­ban, hogy a Békés megyei Népi ellenőrzési Bizottság ez évi programjába iktatta a „Vállalatok és szövetkeze­tek tervszerű megelőző kar­bantartási tevékenységének szervezeti, tárgyi és szemé­lyi feltételeit” című vizsgá­latot. A Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) és a FORSZ szakembereinek segítségével indult be a munka. Az első lépés a vélemények, elgon­dolások egységesítése, közös nevezőre hozása volt. A me­gyén belüli és az országos tapasztalatok összekovácso­lásával megszületett az az egységes rendszer, amelynek alapján mérni, értékelni le­hetett a különböző egységek karbantartási munkáját. A vizsgálatot összesen 11 egységnél folytattuk le, a KISZÖV 1978-ban végzett felmérést, amelynek adatait a megállapításoknál felhasz­náltuk. Tájékozódásunk sze­rint a helyzet azóta nem változott lényegesen, és be­leillik az általános képbe. A megállapítások közül csak néhány főbb kérdés. A SZEMÉLYI ÉS TÁRGYI FELTÉTELEK Az üzemfenntartási tevé­kenység személyi és tárgyi feltételei — a helyi karban­tartási feladatokat figyelem­be véve — általában megfe­lelőek,- A vizsgált üzemfenn­tartó szervezetek létszáma az átlagos állományi létszámhoz viszonyítva nagymértékben szóródik (2,7 százalék és 34 százalék között), az átlag 16,3 százalék. Az ipari szö­vetkezetekben kedvezőtle­nebb a helyzet. A karbantartási célra be­állított géppark összetétele, a gépek életkora és műszaki állapota nagyon eltérő. Még nagyobb a különbség a mű­szerezettség színvonalában. Pontossági méréseket, diag­nosztikai ellenőrzéseket csak kevés helyen tudnak elvé­gezni. A tervezés és a szervezés talán a leggyengébb pontja a munkának. Pedig ezen múlik- a tevékenység lénye­ge: a tervszerű és a meg­előző jelleg. Cotel Kornél ír­ja a „Vállalati folyamatok rendszerszemléletű szervezé­se” című könyvében: „A vállalati szervezés legelha­nyagoltabb ága: a gyártást kisegítő és kiszolgáló folya­matok szervezése.” E hely­zet már csak azért is nyug­talanító, mivel .......a terme­l és általános műszaki és szervezési * színvonalának emelkedésével... tovább nö­vekszik a kisegítő-kiszolgáló folyamatok jelentősége.” A karbantartási munka közép- és hosszú távú terve­zése általában nem történik meg. Pedig a termelő gépek beszerzésével egyidejűleg azok karbantartását is ter­vezni kellene. Következés­képpen a karbantartás ter­vezésének időhorizontja leg­alább a berendezés élettarta­mával egyezzen. Más szem­pontok is amellett szólnak, hogy a . beruházásoknál az eddigieknél fokozottabban fi­gyelembe kellene venni a karbantartás igényeit. TERVEZNI KELL, ÉS HOSSZABB IDŐRE Legtöbb helyen az éves tervezés a jellemző. A vizs­gált egységek túlnyomó ré­szében az éves terv admir nisztratív jellegű, többnyire az elkölthető pénzügyi kere­teket határozzák meg, és ezekből bontják le az el­végezhető munkákat. Pedig a helyes gyakorlatot ott kö­vetik, ahol a végrehajtásra váró feladatok rendbeállítá­sával következtetnek a költ­ségek nagyságára. Tudom, hogy ha van pénzügyi szak­ember, aki eddig elolvasta a cikket, most felhorkan. Is­merem azt a véleményt, hogy nincs annyi pénz, amennyit a karbantartók ne tudnának elkölteni. Higgyék el, ez is a helyte­len gyakorlat következmé­nye, és nem lehet ok arra, hogy a tervezőmunkát a feje tetejéről a talpára ne állítsuk. Egyébként el sem képzelhető a lelkiismeretes tervezőmunka a költségek gondos mérlegelése nélkül. A karbantartási terveket legtöbb helyen gyakorlati tapasztalatok, becslések alapján állítják össze. Hiá­nyoznak a tervezőmunká­hoz szükséges alapadatok. Pedig ezek mindenütt meg­találhatók munkalapok, géplapok formájában, csak ezek az irattárak mélyén porosodnak. Az elvégzett munkák adatainak rend­szerezésével el lehetne érni hosszabb-rövidebb idő után, hogy megszülessenek azok a műszaki normák, ciklusidők, amelyek segítségével ponto­sabb tervek készülhetnének. A népi ellenőrök olyan el­lenvetéseket kaptak ebben a kérdésben, hogy például nincs aki a feldolgozással, gyűjtéssel foglalkozzon, a je­lenlegi létszám túl van ter­helve, többletlétszámra' meg nincs keret. Azt hiszem, azt kellene felismerni, hogy ilyen körülmények között az egyik lábat húzzuk ki a kar­bantartás irányítása alól. Lehet, hogy a rendszerező munka elején többletidő-rá­fordítás szükséges a táblá­zatok megszerkesztéséhez, de ez később sok felesleges munkát takarít meg, bőven kamatozik. Az irányítómun­kához szervesen hozzátarto­zik a gépkönyvi adatok, gyári utasítások gyűjtésén túlmenően az elvégzett mun­ka elemzése. A KARBANTARTÁSI FELADATOK VÉGREHAJTÁSA A vizsgálat talán legel- szomorítóbb tapasztalata az, hogy a karbantartók nem érdekeltek az elvégzett mun­ka szavatolásában, minősé­gében. Egy egységnél talál­ták csak nyomát ennek a né­pi ellenőrök: a kollektív szerződés szerint a karban­tartó prémiumot kap ab­ban az esetben, ha az általa megjavított berendezés az előírt üzemórát teljesíteni tudta. A gyakorlatban a prémiumok elmaradtak, mi­vel a béralap nem nyújtott fedezetet a többletkifizeté­sekre. A többi egységnél a munka minőségének ösztön­zésére a karbantartási mun­ka területén nem találtak semmiféle elgondolást a né­pi ellenőrök. Személy sze­rint nekem az a vélemé­nyem, hogy nem szükséges többletbér az ösztönzéshez. Pártunk és kormányunk azt várja a vezetőktől, hogy jobban differenciáljanak, az­az jobban különböztessék meg a kifizetésben is a jól és a kevésbé jól dolgozó em­bereket. Ezt úgy is meg le­het valósítani, hogy a kar­bantartó fizetését két rész­re bontják. Az egyik rész az elvégzett munka mennyisége után jár, a másik a munka minőségének függvénye. Ma például a feladat egy olyan gép középjavítása, amelynek a következő javításig 2 ezer üzemórát kell teljesíte­nie, akkor a munka határ­időre történő elvégzéséért a fizetés egy része járjon. A másik rész függjön attól, hogy a szóban forgó gép tel­jesítette-e vagy sem az elő­írt ciklusidőt. Attól a kar­bantartótól vagy csoporttól, amelynek nem sikerült a vállalt garanciát teljesíteni, a bér egy részét el kell von­ni, és azoknak kell odaadni, akik lelkiismeretes munká­val elérték, hogy a javított gép hiba nélkül dolgozzon 2 ezer üzemórát. Lehet, hogy ez utóbbi esetben a karban­tartó még az üzemeltető körmére is nézni fog: elő­írásszerűén használja-e a gépet, nehogy gondtalan ke­zelés miatt anyagi hátrány érje. így ugyanaz a bér kétszer fejti ki ösztönző ha­tást; egyszer az elvonásnál és egyszer a jutalmazásnál. Nem -tudom elképzelni, hogy van olyan vállalati szakszer­vezeti bizalmi, aki egy ilyen bérmegosztással ne értene egyet. A karbantartás végrehaj­tásának egy másik súlyos kérdése a tartalékalkatrész­ellátás. Azok, akik nem fog­lalkoznak közvetlenül a karbantartással, szkeptiku­san fogadják ezt a gondot. Az a vélemény, hogy mivel nem mutatható ki pontosan, mennyit állnak a gépek egy- egy hiányzó alkatrész miatt, ezért nem is lehet ez olyan súlyos gond. A vizsgálat során élesen vetődtek fel a tartalékalkat- rész-ellátást gátló külső té­nyezők, mint a bizonytalan és hosszú átfutási idejű im­port, az egyre bürokratiku­sabb és rugalmatlan terme­lőeszköz-kereskedelmi háló­zat, a hazai gyártók sokszor megbízhatatlan vállalkozá­sai és így tovább. Külön gondot fordítottunk a vizsgálat szervezésénél ar­ra, hogy minden vizsgáló csoportban legalább egy fi­zikai állományú népi ellen­őr legyen. Tettük ezt töb­bek között azért is, mert az egyik feladata a helyszí­nen történő tájékozódás, el­beszélgetés volt. Ügy gon­doltuk, ezzel közvetlenebb kapcsolat alakul ki a vizs­gáló csoport és a dolgozók között, őszintébben fogják a problémákat feltárni. Az in­terjúmódszerrel begyűjtött vélemények egytől egyig azt sugallták, hogy a karbantar­tás színvonalával elégedettek a dolgozók és a vezetők egyaránt. Ügy fogalmaztak, hogy ha eltörik egy gép, ak­kor a tmk-sok rögtön jön­nek és megjavítják. Azt hi­szem, az olvasó is érzi: egy jól működő karbantartásnál nem a váratlan meghibáso­dások elhárításának gyorsa­sága az egyedüli jellemző, sőt ezek számát a lehető legalacsonyabb szintre kell szorítani. Az elégedettség azt is jelzi, hogy nem tá­masztanak megfelelő igé­nyeket a karbantartással szemben. összefoglalva megállapít­ható, hogy a tennivalók gyö­kere a munka szervezettsé­gében rejlik. A GTE megyei szervezete tanfolyamot szer­vez. A cél: a karbantartási munka tervezési és szerve­zési módszereinek megis­mertetése. Szuchy László A vállalkozáshoz két dolog szükséges: termelőeszköz és munkaerő. A tőkét a vállala­tok, szövetkezetek úgy te­remthetik elő, hogy saját esz­közeik egy részét e célra el­különítik, illetve térítés elle­nében a dolgozóik részére át­engedik. A másik megoldás, hogy a kistermelés résztvevői saját megtakarításaikat, esz­közeiket adják össze. Mind­két változat tartalékokat moz­gósít; a gazdaságfejlesztés így — más módon elő nem te­remthető — pótlólagos forrá­sokhoz jut. Nincs tehát szük­ség számottevő központi for­rásokra, beruházásokra. A társadalom számára kü­lönösen fontos, hogy a lakos­ság a személyi jövedelmek megtakarítható részét való­ban megtakarítsa, ne pedig elfogyassza. A kisszervezetek fejlesztése lehetőséget nyújt a fogyasztóknak arra, hogy a jövőt megalapozó felhalmo­zások, értékmegőrző befekte­tések ne terheljék, hanem bő­vítsék az áru- és szolgáltatá­si alapokat. A szocialista gaz­daság hatékonyságát, egyen­súlyát javítja, ha a személyi jövedelmek egy része a mér­legnek abba a serpenyőjébe kerül, amely a kínálatot nö­veli, nem pedig abba, ame­lyik a keresletet fokozza. Ami a kisszervezetek mun­kaerőforrásait illeti, a cél szintén a meglevő tartalékok mozgósítása. Nyilvánvalóak — és nem lebecsülhetőek — a szabad idő és a családi munkaerő produktív haszno­sításában rejlő lehetőségek. A termelés szerkezetének át­alakítása, a nem gazdaságos tevékenység visszafejlesztése, megszüntetése nyomán szá­molhatunk azzal, hogy akis­termelésben hatékonyan fog­lalkoztatható munkaerő sza­badul fel. Végül, de nem utolsósor­ban, jelenleg tartalékot ké­pez a nagyszervezetek állo­mányában levő, de nem kel­lő mértékben és hatékonyság­gal foglalkoztatott munkaerő ésszerű hasznosítása is. Re­mélhetjük a meglevő — 20— 30 százalékra becsült — bel­ső munkaerő-tartalékok egy részének mozgósítását is. A, munkaerőért folyó ver­senyben azok a nagyvállala­tok tudják megtartani ambi­ciózus, tehetséges szakembe­reiket, amelyek kezdeménye- zőek, rugalmasak, magasan szervezettek, s merész meg­bízatásokkal, hatásos anyagi ösztönzéssel érvényesülési le­hetőséget teremtenek dolgo­zóik számára. Nehéz helyzet­be kerülhetnek viszont a me­rev, nehézkes, erősen hierar­chiáit rendszerek, amelyek korlátozzák az alkotó ener­giák kibontakozását, a sze­mélyiség önmegvalósítását.' Különösen a fiatal szakem­berek türelmetlenségét, kí­sérletező, fejlesztő kedvét, a kreatív munka iránti vonzal­mát — tegyük hozzá: nem minden illúziótól mentesen — erősítheti az új lehetőség. Ha a tehetség új munkahe­lyen, egy kisvállalatnál job­ban érvényesül, ennek a nép­gazdaság egésze látja hasz­nát. Egyebek közt több olyan műszaki, gazdasági kooperá­ciós feladatot oldanak meg majd a kisszervezetnél, amely közvetlenül hozzájá­rul a nagyvállalatok haté­konyságának, versenyképes­ségének fokozásához. Míg a teremtő energiák elherdálá­sa, a rossz alkotói közérzet felbecsülhetetlen anyagi és erkölcsi károkat okoz. A tartalékok, az alkotó energiák nem szabadulhatnak fel spontán módon. Fontos, hogy a nagyvállalatok, a szö­vetkezetek, a tanácsok, a mi­nisztériumok szervezzék, kez­deményezzék a kisvállalko­zások megalapítását, egyen­gessék útjaikat. Mindenkép­pen el kell kerülni, hogy ne a kalandorok, a „pénzcsiná- lók” üzlete legyen a kisvál­lalkozás, hanem a dolgozni szerető és dolgozni tudó szak­emberek alkotó tevékenysé­gének színtere. A magánerős lakás — és főként a családi ház — épí­tésekre például az állami és a szövetkezeti építőiparnak eddig vajmi kevés hatása volt. A jövőben lehetőség nyílik arra, hogy az ilyen magánerős építőtevékenysé­get szervezzék, gépkölcsön­zéssel, építőanyag-beszerzés­sel stb. segítsék. Vagyis a szabad időben végzett építő­munka ugyanúgy a szocialis­ta építőszervezetek integráns részévé válhat, ahogyan a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok szerves részét ké­pezik a háztáji gazdaságok. Nincs szó a kisszervezetek és még kevésbé a magánvál­lalkozások túlburjánzásáról. Elsősorban szocialista típusú, új kisszervezetek alapításá­val számolunk. A becslések szerint a következő két év­ben 100—150 kisvállalat és kisszövetkezet fog alakulni. Ezeknek várhatóan egyhar- mada (30—50) lesz teljesen új képződmény. Kétharmada (70—150) pedig a meglevő nagyszervezetekből válik ki, önállósul bizonyos meglevő feladatok végzésére az új igé­nyeknek és lehetőségeknek megfelelően. Az alakuló kis­vállalatok és kisszövetkezetek csupán méreteikben, s egy­szerűbb számvitelükben, irá­nyításukban különböznek a nagyobb társszervezetektől, termelési viszonyaikban nem, hiszen a termelőeszközök itt is egyértelműen szocialista tulajdonban lesznek. Megemlíthetjük továbbá, hogy 400—500, főleg vállala­ti, kisebb részben magánjel­legű gazdasági munkaközös­ség alakítása szintén várha­tó. Számolhatunk a meglevő 80 ezer kisiparos több ezer fős gyarapodásával is. Mind­ez együttvéve is elenyésző^ arányt képvisel a szocialista szektor dolgozó millióihoz képest! (Folytatjuk) Kovács József Megkezdődött a karácsonyfa-kitermelés a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság felsőtárkányi erdészetében. Az idén húszezer lucfenyőt vágnak ki a hidegkútvölgyi csemetekert­ből, s környékéről. A képen: hózivatarban is vágják a ‘fákat (MTI-fotó: Kozma István felvétele — KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom