Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-29 / 280. szám

1981. november 29., vasárnap Hogy mennyit fogyasz­tunk élelmiszerekből, és él­vezeti cikkekből, az köztu­dott. Hazánkban a lakosság a kereskedelemben elköltött minden száz forintjából 44—45-öt erre fordít. Ma­gyarul: szeretjük a hasunkat, sokkal jobban, mint számos nyugat-európai ország állam­polgárai. Mindezzel tisztában vannak az élelmiszert ter­melők, a forgalmazók, és igyekeznek az igényekhez alkalmazkodni. Mandarin nélkül Az ünnepekhez hozzátár- tozik a terített asztal. Ezért is rendezett a közelmúltban tájékoztatót Békéscsabán a Szolnok—Békés megyei Élel­miszer és Vegyiáru Nagyke­reskedelmi Vállalat. Beval­lom: nem bosszankodtam a közhelyszámba menő meg­állapításon, miszerint az élel­miszer-ellátás kiegyensúlyo­zott, és a legfontosabb ter­mékeket tekintve, zavarta­lan. Kiderült: nincs hiány cukorból, lisztből, sóból, és még jó néhány közszükség­leti cikkből. A mezőgazda­ság és az élelmiszeripar a fogyasztói igények mennyi­ségi kielégítése mellett a termékek minőségét is javí­totta. Dé milyen fogyasztásunk minősége? A mennyit eszünk helyett mostanában egyre inkább előtérbe kerül: mit eszünk? Aligha véletlenül, hiszen táplálkozásunkban túl sok a zsír, a szénhidrát, ke­vés a fehérje. Gondoljuk el: minden ember évente 800 kiló élelmiszert fogyaszt, amelynek az összetétele egy­oldalú, egészségtelen. Köz­tudott: nem több élelmiszert, hanem értékesebbet kellene ennünk. Hiába, több évszá­zados táplálkozási szokást megváltoztatni nagy erőfe­szítést kíván. Persze, néha hiányzik ez- az terített asztalunkról. Az élelmiszerek és élvezeti cik­kek teljes kapható választé­ka egy helyen sohasem je­lenik meg, de nincs is erre szükség. Az a fontos, hogy a vásárló egy-egy üzletben megtalálja a keresett árut. Alapvető élelmiszert minden boltban tartani kell, ugyan­akkor a választék területen­ként, vidékenként eltérhet. Jó példa erre a helyi élel­miszerüzemek speciális ter­mékei, vagy a határ menti árucsere révén behozott cik­kek. Talán nem érdektelen megjegyezni: az élelmiszerek mintegy 88 százaléka bel­földről származik, az im­port mindössze 12—13 száza­lékot képvisel. Azt írtam: mindössze, pedig ez óriási szám, ha valutában fizetjük. Ezért is lényeges, hogy meg­értsük: okosan kell gazdál­kodnunk az erre szánt pénz­zel. Vajon jogos e a felhábo­rodásunk, ha kevesebb fé­nyezett rizs kerül a faze­kunkba, mint néhány évvel ezelőtt? Aligha. Annál is inkább, mivel a hazai rizs­ből van elegendő. Aztán itt van a déligyümölcs. Hozunk be banánt, datolyát, naran­csot. Igaz, nem eleget, és szükség lenne mandarinra is, de a világpiaci ára olyan magas, hogy ennek árán ér­demesebb narancsot venni. Hol az étolaj? Kár lenne tagadni: akad­nak bosszantó hibák is, ame­lyek rávilágítanak kereske­delmünk gyengeségeire. Tud­juk, naponta hangoztatjuk: nagy jelentősége van a kor­szerű táplálkozás elterjesz­tésében az étolajnak. Me­gyénkben másfél, két hó­napja szinte fehérholló e termék. Panaszkodik a vevő, a kereskedő. Mondják: Bu­dapesten, a Dunántúlon, a szomszédos Hajdú-Bihar me­gyében nincs ilyen gond, a legkisebb vegyesbolt polca is roskadozik az étolajtól. Akkor hol a bökkenő? A FŰSZERT osztályvezetője szerint a növényolajipari vállalat a megrendelés 50 százalékát sem teljesítette. A bajok a harmadik ne­gyedév végén kezdődtek, hi­szen a gyár eleve kevesebb áru szállítására kötött szer­ződést, mint amennyit a nagykereskedelmi vállalat igényelt. Már megint a bá­zisszemlélet ! A kereskede­lem hiába bizonygatja, hogy Szolnok és Békés megyében évente 14—15, a negyedik negyedévben 30 százalékkal több étolaj kellene, az ipar az előző évi mennyiség szál­lításához ragaszkodik. Pedig olaj van bőven. Például Martfűn, csakhogy egyetlen­gyárban, a rákospalotaiban palackoznak. Valaki megkér­dezte: ismerik-e a vállalat szakemberei az országos igé­nyeket, mert szerinte nem minden megyében fogy annyi étolaj, mint Békésben. A válasz önmagáért beszélt: erről nincs tudomásuk, de nemsokára utánanéznek. Az arcokról leolvastam, hogy ezt hamarabb kellett volna megtenni. Ugyancsak csípős meg­jegyzések kísérték a fűszer­paprika-ellátást. Ígéret van, de csípős minőségi paprika nincs. Nem nagy ügy, mond­hatná bárki. Édesnemesből, csemegéből elegendőt kínál­nak. Itt megint közbelép az áruterítés ördöge. Ugyanis megyénkben kedvelik az erős paprikát, főleg á kolbászké­szítésnél használnak belőle sokat. És éppen szűkebb ha­zánkban nem kapható disz­nóölés idején. A mellettem ülő kereskedők sejtelmesen mosolyogtak ezen. Az ő rak­táruk nemsokára teli lesz csípős paprikával. Honnan veszik? Csongrád megyéből. Szó esett a bébiételekről is. A választék nem megfe­lelő — siránkoznak a ve­vők, holott a Kecskeméti Konzervgyár 29-fajta ilyen terméket gyárt. Viszont: az üzletek csak 16-félével szol­gálnak. Azt nem lehet a kis­mamákra fogni, hogy túlzot­tan igényesek. A csaknem' 30 különböző étel három korosztálynak készülj A vá­lasztási lehetőség tehát nem is olyan nagy. Most már azt kellene megnézni: hol a hi­ba? Az iparban, a kereske­delemben? Kávé vagy tea? Nem sok jót mondhatunk az élvezeti cikkek fogyasz­tásáról sem. Ami a minősé­get illeti. Mert sok szeszes italt iszunk. Ehhez még hoz­zá kell tenni: leginkább az erős, egészségtelen italokra szavazunk. Pálinka, konyak, rum. Ezekhez sorolják egye­sek a kávét. Az utóbbi va­lamikor luxusnak számított, ma már kávéivó nemzetté váltunk. Aki túlzottan fo­gyasztja, annak az egészsége .bánja.- Ezért is veszik rossz­néven az orvosok a kávé reklámozását. A teáról azon­ban minden jót, kellemeset el lehet mondani. Pedig eb­ben is található koffein. A Compáck Csomagoló Keres­kedelmi Vállalat képviselő­je kifejtette: a MÉM, a bel­kereskedelmi és az Egész­ségügyi Minisztérium elége­detlen a teafogyasztással. Az aggodalom érthető. Magyar- országon évente egy ember 8-9 deka teafűből kifőtt italt iszik meg, másutt ez a szám a 30 dekát is eléri. A kutatók egyértelműen kimutatták: a teában van egy bizonyos anyag, ami va­lósággal megakadályozza az érszűkületet. Ezért is mond­ják azt, hogy a teától még senki sem kapott infarktust A kínálatra sem lehet pa­nasz. Még egy óriási előnye van: nem kell érte dollár. A Szovjetunióból, Indiából nagyon sok fajta, ízletes tea­keveréket hozunk be. Milyen lesz az ünnepi te­rítékünk? Átvitt értelemben: olyan, amilyenné a mun­kánkkal tettük. A leveses- és a húsostál mellett, az édes­ségek, a déligyümölcsök fo­gyasztása közben arra is gondoljunk: a termelékeny­ségben, a szervezésben, a felelősségvállalásban nem zárkóztunk úgy fel az élen­járó országokhoz, mint aho­gyan azt a fogyasztásban tettük. Mindenképpen ide kívánkozik: , hétköznapi, ke­mény munkával kell megte­rítenünk a holnap ünnepi asztalát. Seres Sándor II Kun Béla brigád a rokkantakén Orosházán, az Alföldi Kő­olajipari Gépgyár Kun Béla szerszámkészítő Szocialista Brigádjának tagjai láttak a televízióban egy riportot a nagymágocsi öregek szociális otthonáról, ahol nagyon sok rokkantat is ápolnak. El­hangzott a riportban egy ké­rés is: várják a szocialista brigádok segítségét, mert na­gyon-sok gondot okoz a rok­kantkocsik javítása, kar­bantartása. A felhívásra azonnal rea­gált az ÁKG Kun Béla Szo­cialista Brigádja, felvették a kapcsolatot a nagymágocsi tanáccsal, majd szocialista szerződést kötöttek a szociá­lis otthonnal is. Felmérték, hogy milyen segítséget tud­nak nyújtani, és munkaidő után, hulladék anyagokból legyártották a kereskedelem­ben beszerezhetétlen alkat­részeket a rokkantkocsikhoz. Az alkatrészek tekintélyes ré­szét ők maguk szerelték be, a többit pedig a szociális ott­hon karbantartóinak adták át. Munkájuk értéke már ed­dig is meghaladja a tízezer forintot. Bár a brigád és a szociális otthon a szerződést a rokkan­tak éve alkalmából kötötte, a gondoskodás nem ér vé­get az esztendővel. A meg­állapodás szerint a jövőben is rendszeresen tartják a kap­csolatot, és a brigád jelentős értékű társadalmi munkával segíti majd a szociális ott­hon működését. L. L. Költözik a holdruta Hazánk egyik ritka növényét, a kígyónyelvpáfrányok csa­ládjába tartozó kis holdrutát — latin nevén botrycium lunaritát — biztonságos tájékra telepítet­ték eddigi élő helyéről, Bakony- szentlászló vidékéről. A botani­kai érdekesség ott rövidesen ál­dozatul esne egy bauxitbánya feltárási munkálatainak. . , A párányi, évek alatt alig tíz centire inövő növényt az ötve­nes években fedezték fel. Tel­jes kifejlődésére több évre —és jó néhány gombafaj jelenlétére — van szükség. Az erdészek, botanikusok, a zirci természettudományi mú­zeum munkatársai telepítettek át másfélszáz egyéb páfrány fajta utolsó mohikánjaival együtt több tucat tő kis holdrutát is. AZ ELEFTERIA TERET (Szabadság tér) a velencei fal mellett, s az innen kiágazó Ledrát, az óváros Váci utcá­ját föltétien látni kell, mond­ják a ciprusiak. Aztán itt, a járdán és az úttesten kereszt­ben a tábla: Ne tovább! Fényképezni tilos! Nem me­gyek, hiszen ha nem tud­nám, akkor is látnom kelje- ne, ez itt a görög—török ..határ”. Átsétálhatnék, ha most az útlevelem nálam lenne, mint ideérkezésem el­ső két napján, de mégsem. Megelégszem a belövésektől lyukas házfalak, megroppant tetők látványával. Előttem a házfalon a kékcsíkos, fehér keresztes görög zászló van felvázolva, a „magaslesen” a fegyveres őr, fölötte a cipru­si, odaát pedig egy még ma­gasabb rúdon a félholdas tö­rök lobogó. Nicosiái sétáim során . ki tudja, hányadszor — kék­sapkás ENSZ-katonákk’al fu­tok össze. Cigarettáznak, rág­nak, szürcsölik a narancsle­vet. limonádét, legeltetik a flranydiploma A Békés megyei Tanács egészségügyi osztályán ke­restük fel Südy Ernő megyei főgyógyszerészt, abból az alkalomból, hogy november 27"én vette át aranydiplomá" ját Budapesten, a Semmel­weis Orvostudományi Egye­temen. Élete összekapcsoló­dott megyénk egészségügyé­vel. Arra a kérdésre, hogyan lett gyógyszerész, mi indí­totta el pályáján, így vála­szolt: — Gyógyszerészcsaládban születtem — mondta. — Nagyapám 1881-ben alapítot­ta Békéscsaba harmadik gyógyszertárát, a „Megvál­tót”, a mai Tanácsköztársa­ság út 47. szám alatt. A kezdeti nehézségek után a csabaiak bizalmukba fogad­ták nagyapám üzletét. Édes­apám 1920-ban vette át a boltot, akkor 11 éves vol­tam. Beleszülettem tehát a szakmába. Fel sem merült bennem, hogy más hivatást válasszak magamnak. Szüle­imtől a szakma szeretetén kívül a mozgalmi munka tiszteletét is örököltem. Édesapám alapító tagja volt az Aurora körnek, 1919-ben pedig belépett a kommunis­ta pártba. Édesanyám — Te­van Gizella — családja szin­tén haladó politikai nézete­ket vallott. Természetesen életemet meghatározta az otthoni légkör. Az egyetem elvégzése után, 1931-ben visszakerültem Békéscsabá­ra, és a gyógyszertári mun­kámon túl az Aurora kör könyvtárosa lettem. Ezt a tisztet 1943-ig töltöttem be, amikor is az akkori tiltott könyveket — megközelítőleg ezer kötet — dr. Gyöngyössi János könyvkereskedőre bíz­tuk, aki a felszabadulásig őrizte azokat, majd 1945-ben átadta a megyei könyvtár­nak. A mondat befejezésekor rövid szünetet tart, majd hozzáteszi: — Egy kicsit elő­reszaladtam az időben. —■ Megkérem, beszéljen még a felszabadulást meg­előző évekről... — 1933-ban megnősültem — folytatja. — A feleségem is gyógyszerész. Három gyer­mekünk született, akiket a családi hagyományoknak megfelelően neveltünk. 1943- ban, kényszerűségből a ne­vemre írták a gyógyszertá­rat. Édesapámat közismert baloldalisága miatt el akar­ták hurcolni. Ez idő tájt sok megpróbáltatásban volt ré­sze. — Milyen változást hozott életükben a felszabadulás? — A gyógyszertár 195(Mg volt családi tulajdonban. Et­szemüket Aphrodité meg- kapóan vonzó mai utódain, akik könnyű szandálban, át­tetsző, lenge selyemben su­hannak az óváros szűk utcái, a Leonidász, a Szophoklész, a Szókratész felé. Kérdem a kék sapkásokat, lefényképez­hetem-e őket. Bólintanak, fényképezzek' csak. A Demokratikus Tömörü­lés vezetőjéhez, Glavkosz Klerideszhez tartok. Nevével a hatvanas—hetvenes évek­ben tele volt a világsajtó, most jobboldali pártja élén az ellenzéki vezér szerepét tölti be. Amikor megjegy­zem, hogy pártja az AKEL mögött az ország második legnagyobb politikai ténye­zőjének számít, szerényen utal a ciprusi elnöki rend­szer sajátosságaira. A török —görög tárgyalások lehető­ségét és az ő esetleges be­kapcsolódását megpendítve, említem meg: Denktasnak, a török közösség vezetőjének osztálytársa volt... Udvariasan, de határozot­tan helyreigazít: ez a ma­tői az évtől kezdve a gyógy­szertári központ dolgozója lettem, a feleségemmel együtt. Először a Szarvasi úti gyógyszertár vezetője vol­tam, 1952. január 1-ig, majd bekerültem a központba szakelőadónak. 1953-ban a „nagy patika” helyettes ve­zetője lettem. Itt három évet dolgoztam, innen kerül­tem 1956. július 1-én a me­gyei tanács egészségügyi osz­tályára, mint megyei fő­gyógyszerész. — A gyógyszertári felada­tokhoz hogyan kapcsolódott mozgalmi munkája? — A pártnak megszakítás nélkül, 1950 óta vagyok tag­ja. A gyógyszertári köz­pontban pártvezetőségi tag voltam, de a tanácsnál is ki­vettem a részem a pártmun­kából. Tevékenységem fő"- irányvonalát a szocialista egészségügy alapelveinek gyógyszerészeti vonásai ha­tározták és határozzák meg ma is. Munkatársaimmal ar­ra törekedtünk, hogy me­gyénk a gyógyszertárakkal jól ellátott megyék sorába tartozzon. Napjainkban Bé­késben 5 ezer 959 lakosra jut egy egység, a 6 ezer 981- es országos átlaggal szem­ben. Az alapokat a hatvanas években raktuk le, amikor olyan területeken létesítet­tünk gyógyszertárakat, ahol a magánszektornak nem volt kifizetődő. így kapott gyógy­szertárat többek között Ge­rendás, Sarkadkeresztúr, Bélmegyer, Csabacsüd, Bu~ csa, Gyulavári és Méhkerék. — Befejezésül arra kérem: mondja el napjainkban mi a feladata és mik a további tervei ? — 1978-ban nyugdíjba mentem, de 1980-ban szük­ség volt a munkámra, ezért visszahívtak az osztályra. Azóta részfoglalkozású nyug­díjasként tevékenykedem. Ameddig hasznára lehetek az egészségügynek, és az erőm is bírja, végzem a munkám. Lovász Sándor kacs tévedés hol itt, hol ott bukkan fel. Denktas nála öt­hat évvel fiatalabb, s nem jártak egy iskolába. Az vi­szont igaz, hogy mindketten jogot tanultak, s később ügyészi-ügyvédi éveikben eléggé jól megismerték egy­mást. — Mondhatnám azt is, hoov kiismertük egymást.. Ezért aztán később, politi­kusként is nehéz tárgyaláso­kat folytattunk. Most kissé borúlátó vagyok, mert Denktas mögött az ankarai kormány és szigetünkön ál­lomásozó katonasága áll, ők pedig makacsul ragaszkod­nak a szigetország felosztá­sához. Jó lenne, ha téved­nék. A török cipriótákkal el tudnám képzelni az együtt­működést. Esetleg egy föde­ráció keretében, de ez a köz-, pontosított jellegű szövetség nem lehet konföderáció, a majdnem teljesen önálló ré­szek laza társulása... A DEMOKRATIKO KOM­MA, a ciprusi elnök, Kypria- nu pártja is itt székel a kö­zelben. Az előtér asztala kö­rül újságokba. temetkezett fiatalemberek csoportja, oda­bent az egyik kis teremben valami értekezletféle folyik, a szemközti titkárságról időn­ként egy mosolygós fiatalasz- szony libben ki, tálcán kávét .hoiiVisz. Később nekünk is. Dr. Thalisz Michaelidesz és dr. Andreasz Erotokrytu, pártjuk országos vezetőségé­Csizma az asztalon. A.Télapó-csomagban sokféle édesség van Fotó: Veress Erzsi Ciprus — még most is „zátonyon”? Liiszisztráté, O a béke sodrófás angyala Terüli asztalkám...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom