Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-22 / 274. szám

KULfURÁLIS MELLÉKLET A Békés megyei Veress család Ez év december közepéig tekinthető meg a békési Jan- tyik Mátyás Múzeum újszer- zeményi kiállítása, mely el­sősorban dr. Veress Endre történettudósnak és a Békés megyei Veress család több kiemelkedő tagjának jobb megismerését hivatott biz­tosítani. Nem valamilyen kerek év­fordulóhoz kapcsolódó kö­telességszerű emlékezés ez, hanem az őszinte kegyelet, történelmünk haladó gon­dolkodású, cselekvő emberei iránti tisztelet érzése. Szán­dékunk az is, hogy a múze­umnál több helyet adjunk olyan kiállításoknak, ame­lyek vitathatatlan szellemi értéket, tanulságos életutat dokumentálnak. Jelen kiállí­tásunkkal mulasztást is pó­tolunk. Idézzük csak fel Csatári Dániel 1959-ben el­hangzott sorait! „Békés szü­löttének, Bukarest és Kolozs­vár neveltjének, Budapest, Innsbruck, Róma, Velence, Bologna, Krakkó, Bécs és Le­ningrad levéltárai tudós is­merőjének, Gyula város kró­nikásának porhüvelyét a Mecsek alján elterülő Pécs földje fogadta magába. Szel­lemi hagyatékát pedig azóta is méltánytalan hallgatás veszi körül.” Megyénkben Sarkad, Gyu­la és elsősorban Békés vá­rosa joggal lehet büszke ar­ra, hogy megtörte ezt a hall­gatást. Dr. Dankó Imre és dr. Szabó Ferenc segítségé­vel az ünnepi alkalmak egész sorának adott otthont, a Jantyik Mátyás Múzeum pedig a történettudós fiá­nak, a Pécsett élő Veress Endre nyugalmazott zeneis­kolai művésztanárnak tá­mogatását élvezve megkezd­hette egy olyan emlékanyag összegyűjtését, mely lehető­vé teszi az 1983-ra tervezett emlékszoba kialakítását. A mulasztás pótlása azt is kö­veteli, hogy minél szélesebb körben ismertté kell tenni azok nevét és tevékenységét, akikre büszke lehet minden békési ember. Jól szolgálta ezt a célt az idei múzeumi és műemléki hónapban ren­dezett „A Békés megyei Ve­ress család” c. vetélkedő, melynek színvonalát a Béké­si 3. sz. Általános Iskola ta­nulóinak kimagasló tudása és Püskiné Vancsa Irén ta­nár lelkes előkészítő mun­kája jelezte. A Békés megyei Veress családról először id. Szinnyei József emlékezik meg rész­letesebben az 1912-ben a „Magyar írók élete és mun­kái” 14. kötete alapján ké­szült különnyomatban, mely a „Békés megyei Veress csa­lád írói. Dr. Veress Endre pótlásával” címen jelent meg. Már ez a kis köny­vecske is felhívja a figyel­met néhány rendkívül érté­kes és érdekes egyéniségre. A család első, figyelmet érdemlő tagja a békésszent- andrási születésű Veress Fe­renc. 1823-ban választotta meg a sarkadi ref. egyház- község rendes lelkésznek. Felsőbb engedéllyel orvosi gyakorlatot is folytatott. Természettudományos mű­veltségű, kiváló szónoki ké­pességgel rendelkező hazafi volt, aki az 1848-as forrada­lom előtt reformlakomákat rendezett, az ellenzék min­den megmozdulásában részt vett. Az ellenforradalom fegyveres támadásakor két fiát, Sándort és Ferencet maga vitte fel Pestre, hogy a honvédseregbe állhassa­nak. Lelkesítő toborzó be­szédeinek hatására Sar­kadról 150-en honvédnek és 250-en nemzetőrnek jelent­keztek. A hagyomány sze­rint 1849 augusztusában az ellenség elől menekített ma­gyar koronát az ágyában rejtegette. Halálát a bukás miatti elkeseredés okozta. Különféle hírlapokban tu­dósításai jelentek meg. Fi­gyelemre méltó pedagógiai tevékenysége is. Az általa alapított újszerű iskolában népszerű csillagászatot és éneket tanított a latin nyelv helyett. Nagyobbik fia, Sándor, Békésen és Debrecenben ta­nult. Húszéves sincs, amikor szüleitől örökölt hazaszere­tete a szabadságharc fegy­veres szolgálatára állítja. Először a Dobozy-huszárok között szolgált, majd a Bem tábornok parancsnoksága alatt harcoló 27. bihari zász­lóaljban. Vitézségéért had­nagyi rangot kapott. A vilá­gosi fegyverletétel után Kos­suth és társai menekülését fedezte csapatával, majd a törököknek tette le a fegy­vert. Ettől kezdve élete csu­pa kaland, fordulat. Kons­tantinápolyban szabómes­ter és bútorkereskedő, a krími háborúban markotá- nyos és tolmács, Dobrudzsá: ban gazdálkodó, az olasz— osztrák háborúban a magyar légió kapitánya. Közben Londonban mérnökké ké­pezte magát. 1860-ban Buka­restben telepedett le. A ki- egyegés után hazatért Ma­gyarországra, Karcagon kez­dett gazdálkodni, de elkép­zelései nem váltak be. Visz- szatért Bukarestbe, ahol mérnöki munkájával nagy elismerésre tett szert, mivel ő honosította meg Romániá­ban a háromszögelési rend­szer szerinti földmérést. Több bukaresti magyar egye­sület munkájában vett részt. 1884. október 27-én halt meg. A bukaresti magyar re­formátus temetőben temet­ték el. Irodalmi téren is je­lentősét alkotott. „A magyar emigráció a Keleten” c. könyve miatt joggal nevez­hetjük a Kossuth-emigráció Mikes Kelemenjének. Utazá­sairól, megfigyeléseiről be­számoló cikkei különböző fo­lyóiratokban jelentek meg. Testvére, Ferenc szintén osztozott a szabadságharc sorsában. A „csámpások”- nak csúfolt, legendás gye­rektüzérek között harcolt. Tüzérőrmesterként küzdötte végig a szabadságharcot. Vi­lágos után kis ideig bújdo- sott, azután tanító, majd Bé­késen árvabizottmányi toll- nok lett. 1861-ben Romá­niába költözött, ahol bátyja, Sándor támogatásával jelen­tős birtokon lett jószág- igazgató. 1890-ben az erdélyi Középfalván telepedett le, ahol haláláig, 1894. novem­ber 30-ig gazdálkodott. Több­nyire Feriz álnév alatt je­lentek meg — főleg a Vasár­napi Újságban, Politikai Új­donságokban, Világkróniká­ban — a romániai népszo­kásokról, érdekes emberek­ről, utazásairól szóló cikkei. Veress Endre 1868. február 15-én született Békésen. (Szülei — Veress Sándor és Birizdó Lujza — ekkor Bu­karestben éltek, és valószínű, hogy az előbbiekben említett hazatelepedésük előkészítése miatt tartózkodtak békési rokonaiknál, amikor Endre megszületett.) Háromhónapos korában került Bukarest­be. A román gimnázium el­végzése után a kolozsvári kereskedelmi akadémián ta­nult. Atyja halála, és az akadémia elvégzése után Bukarestben hivatalnokként dolgozott, majd 1891-ben a kolozsvári egyetemre irat­kozott be, s ezért a család hazatért Romániából és Ko­lozsváron telepedett le., 1893- ban a _ kolozsvári kereske­delmi akadémián tanított, majd 1893-tól a bécsi okle- véltani intézetben dolgozott. 1897—1903-ig a dévai áll. főreáliskolában történelmet tanított. Ez idő alatt szerez­te meg a bölcseletdok­tori és a tanári oklevelet. 1903-tól a kolozsvári egyete­mi könyvtárba, majd az er­délyi múzeum levéltára élé­re került. 1915-ben Buda­pestre költözött. A haladó magyar értelmiség 1918. no­vemberi felhívásához csatla­kozva kötelezte el magát a szabad nemzetek békés egy­más mellett élése ügyének. Ez az elkötelezettség akkor sem szűnt meg, amikor a Duna-medence népeit e kor­mányok legszélsőségesebb na­cionalizmusa állította szem­be egymással. Pedig ez a helytállás azt eredményezte, hogy munkássága jtthon el­ismerés nélkül maradt, sőt számos támadás is érte. Mél- tatója alig akadt. A gyulai származású Hor­váth Jenő elismerő bírálata jelentett csak Veress Endre számára némi vigaszt, és az, hogy 1931-ben teljesülhetett régi vágya: hazatérhetett szülőföldjére. Gyula város oklevéltárának megszerkesz­tésével bízták meg. „Bol­dog vagyok, hogy e neveze­tes" munkát a város kitünte­tő felszólítására elvállal­hattam, s ekként, mint Bé­kés város szülöttje, magam is hozzájárulhattam szülő­földem múltjának megisme­réséhez és ismertetéséhez” — írta. Külföldi és hazai levéltá­rak és múzeumok anyagát kutatta át, hogy 1938-ra el­készülhessen a „Gyula Vá­ros Oklevéltára”. A máso­dik világháború után, 1946- ban rommá lett budai laká­sából — családjával együtt — Pécsre költözött. Életének utolsó évei szorgalmas mun­kával teltek el. 85 éves korá­ban, 1953. november 24_én halt meg Pécsett. Irodalmi munkássága első időszakára, a közírói tevé­kenység jellemző. Első írá­saiban a szabadságharcos apa és társai küzdelmes éle­tének állít emléket. Képet ad az akkor még alig ismert ro­mán nép életéről, szokásai­ról, az ország nevezetességei­ről, irodalmáról. Később egyre jobban a XVI—XVII. századi Erdély története fe­lé fordul figyelme. Hogy e választott kort tökéletesen megismerje, a hazai kutatá­sok után bejárja Európa va­lamennyi jelentős levéltárát. 1899-től egymás után jelen­nek meg tudományos mun­kái, köztük a nagy történel­mi életrajzok. (Izabella ki­rálynőről, Kakas Istvánról, Berzeviczy Mártonról, Szél- kuti-Zülich Rudolfról, Bá­thory Istvánról.) 1910-ben fog az ötven kötetre terve­zett Fontesek (Fontes Re- rum Transylvanicarum et Hungaricarum) megírásá­hoz. Hasonlóan nagy vállalko­zás volt a Magyar—Román Könyvészet és a Documente sorozat is. Ezek mellett szin­te eltörpülni látszanak egyéb munkái, melyek pedig vitat­hatatlan és egyedülálló érté­kűek. Ilyen az 1944-ben meg­jelent „Báthory István leve­lezése” c. kétkötetes oklevél­tára, és az 1948-ban napvi­lágot látott „Báthory István levélváltása az erdélyi kor­mánnyal” c. mű, ami egy­ben utolsó befejezett mun­kája is. Veress Ferenc — Veress Endre történetíró testvéröcs- cse — külföldön is elismert bőrgyógyász völt. Tudomá­nyos dolgozatai magyar, oszt­rák és német orvosi folyó­iratokban jelentek meg. A békési születésű Veress Ká­roly ügyvédi pályát válasz­tott. Szakcikkein kívül fi­gyelmet érdemlő „Botond” c. ősmagyar regéje. Rácz Miklóssal együtt szerkesztet­te a Széchenyi Emlékköny­vet, mely 1861-ben jelent meg Nagykőrösön. Veress Sándor — Veréss Ferenc és Birizdó Konstan- cia fia — Kétegyházán szü­letett. Orvosi tanulmányokat folytatott. 1898-ban Csík me­gye főorvosa lett. Számos szakcikket írt, melyek or­vosi folyóiratokban jelentek meg. Ez a névsor így is tiszte­letre méltó, de még további kutatásokra van szükség, hogy teljessé legyen, és ez­zel is gazdagabbá váljon megbecsült Békés megyei történeti értékeink sora. Nemes Dénes Jelinek Lajos: Eleink Verasztó Antal versei: Kovácsok Az én kovácsaim — vén kovácsok, kihűlt vasakban él a lelkűk karjaiknak izma, boga, görcse a feszülő fényt, már csillagokká törte most emlékeimet tartják, mint vasat a tűzben így a százlábú zaj bennem most is él, melyben vert sebeitől sikolt az acél e csengést, míg tart tenyérnyi létem ezernyi formában mindig újraélem mert az én kovácsaim, a vén kovácsok, a kohó kormos árnyai mellett utoljára még új vasakat vertek az életemet szántó mohó ekéknek. Örökség , Magammal hoztam otthonról a nyugtalanságot, utánam csak pár, megfoghatatlan nyom maradt, és a néma ajkak mögé zárt biztatások. Az úton olykor megállók önmagam előtt, vándortarisznyámban megigazítani a gyermekkori emlékek közt száradó tavaszt, zsebemben melengetve a kemenceillatot, melyben soha el nem fogyó cipómat sütötte Nagyanyám, s utána, a fák közt bujkáló szelekkel együtt továbbmegyek. Jelinek Lajos: Mivé leszünk Dr. Veress Endre íróasztala, felette családtagjainak arcképei x Mészáros Mónika felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom