Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-15 / 268. szám
1981. november 15., vasárnap Utódlási esélyek Finnország — Kekkonen után A 81 esztendős Urho Kekkonen köztársasági elnököt betegsége arra kényszerítette, hogy negyedszázados, vi- lágpolitikailag is jelentős államfői tévékenység után lemondjon hivataláról. Neve és egész politikai tevékenysége fémjelezte azt a történelmi korszakot, amelynek legjelentősebb ismérve a Szovjetunió és Finnország kapcsolatainak a realitásokon alapuló, szilárd, baráti rendezése volt. A „Kekkc- nen-vonal” azt jelentette, hogy Finnország társadalmi berendezkedésének sértetlensége mellett világpolitikai- világstratégiai értelemben semleges ország tudott maradni, ugyanakkor pedig talán minden más tőkés országnál mélyebb, átfogóbb Urho Kekkonen, a lemondott köztársasági elnök gazdasági és politikai kapcsolatokat létesített a Szovjetunióval. Mindez messze kiemelte a most visszavonult finn államfőt a hazai, sőt, a skandináv keretek közül. A szó teljes értelmében világ- politikai egyéniséggé tette, aki olyan vonalat dolgozott ki, amely az elkövetkező időben is például szolgálhat a kelet—nyugati kapcsolatok fejlesztéséhez. Ilyen körülmények között érthető, hogy rendkívüli érdeklődés kíséri Kekkonen utódjának megválasztását. A soron következő, meghatározó jelentőségű lépés a négypárti koalíció legjelentősebb alkotóelemének, Kekkonen pártjának, a Centrum Pártnak november végi kongresszusa. Itt jelölik ki azt a politikust, akit a párt az elnökválasztáson majd támogat. A jelek szerint a párt két legkiemelkedőbb politikusa, Karjalainen és Viro- lainen között fog eldőlni a választás. Mindketten számos kormánypozíciót töltöttek már be. Ügy tűnik: Karjalainen az, aki a Kekkonen- vonalat talán hangsúlyosabban és markánsabban képviselné. (A politikus, aki már miniszterelnök is volt, jelenleg a központi bank kormányzója és a finn—szovjet gazdasági bizottság elnöke.) Beleszólhat az elnökválasztási küzdelembe — mégpedig igen hangsúlyosan — a Szociáldemokrata Párt vezetője, Koivisto miniszterelnök is, aki Kekkonen betegségének súlyosbodása óta ideiglenesen az államfői teendőket is ellátja. A közvéleménykutatások arról tanúskodnak, hogy amennyiben közvetlenül választanának köztársasági elnököt. Koivis- tónak lenne a legnagyobb esélye. Az elnökválasztás azonban közvetett módon, elektorok beiktatásával történik. Az első lépcsőben 301 elektorból álló kollégiumot hoznak létre. Ez a testület lesfeliebb három menetben szavaz az úi államfő személvéről. Az első menet általában a jelöltek közötti erőviszonyokat méri fel. a másodikban emelkedik ki a két legesélyesebb jelölt, és a harmadik dönt kettőjük között. Az esélyek felméréséhez az 1979-ben tartott választások szolgálnak támpontul. Ezeken a szociáldemokraták 52, a Centrum Párt 36, a Demokratikus Népi Szövetség (kommunisták) 35, a Svéd Néppárt pedig 10 mandátumot kapott. Tudni kell azon-- ban azt is, hogy a konzervatív erők „gyűjtőmedencéjének” számítható Nemzeti Koalíció Párt volt az egyetlen, amely ekkor növelte mandátumait. Érthető tehát, hogy az Izvesztyija legutóbbi kommentárja szerint jelentős erők működnek Finnországban, amelyek meg akarják zavarni a nemzetközi értelemben példamutató, és az észak-európai stabilitás ügyét kiemelkedően szolgáló Kekkonen-politika érvényesülését a január közepére tervezett elnökválasztásokon. E veszély ellenére a voksoláskor minden bizonnyal a magasabb rendű történelAz államfői posztot ideiglenesen Mauno Koivisto vette át mi realitások érvényesülnek. Egyelőre nem lehet megmondani, hogy a felsorolt esélyes politikusok közül ki lép majd JCekkonen örökébe. Arra azonban mindenképpen számítani lehet, hogy a finn politika „új korszakát” a nemzeti és a nemzetközi érdekeket oly sikeresen egyeztető Kekkonen-vonal folytonossága jellemzi majd. —i—e. Kubai asszonyok A Prágában nemrég befejeződött nők világkongresz- szusa egyik kiemelkedő résztvevőjével, Vilma Espin- nel, a Kubai Nőszövetség elnökével beszélgetett a Horizont című hetilap munkatársa. Vilma Espin elmondta, hogy napjainkban 850 ezer kubai nő dolgozik az ipari és a mezőgazdasági üzemekben; minden harmadik dolgozó — nő. Az oktatás és egészségügy területén, valamint a textiliparban 60 százalék a nődolgozók száma. A nők helyzete a forradalom győzelme óta alaposan megváltozott. Erről így beszél Vilma Espin: „1959-ben csupán 194 ezer nő dolgozott Kubában, 70 százalékuk cselédként gazdag kubaiaknál, vagy külföldiekül. Ezrekre rúgott a prostituáltak és a koldusnők száma.” A nők egyenjogúsága — „a forradalom a forradalomban”, ahogy Fidel Castro egy ízben jellemezte — a Sierra Maestrá- ban, a Batista-diktatúra elleni fegyveres harcban kezdődött, amelyből a nők is kivették részüket. A forradalom győzelme után számos nő- és családvédelmi törvény biztosította a nők egyenlőségét. Különösen kitűntek az asszonyok abban a harcban, amelyet az írástudatlanság leküzdéséért folytattak. A jelenlegi helyzetre jellemző : ma 38 ezer a nővezető, vagy funkcionárius az üzemekben, intézetekben és Szervezetekben, 10 ezerrel több, mint öt évvel ezelőtt. Különösen nagy súlyt helyeznek az anya- és gyermekvédelemre. Az óvodai és bölcsődei férőhelyek száma például az utolsó 6 évben 57 ezerről 90 ezerre emelkedett. „A kubai nőmozgalom jelentős befolyást és példaképet jelent az egész latinamerikai kontinens asszonyai számára” — mondotta befejezésül Vilma Espin, a Kubai Nőszövetség elnöke. A kubai szivarok világszerte keresettek. A képen a havannai „H. Uppmann” dohánygyár csomagolója (Fotó: Prensa Latina — KS) Belgrádi tudósítás Őszi üzemanyag-ellátási gondok Jugoszlávia köztársaságaiban és tartományaiban az idén ősszel az egyre gyakrabban jelentkező üzem- anyaghiány komoly probléma elé állítja nemcsak az autósokat, hanem a termelővállalatokat, s főként a mező- gazdaságot, állami gazdaságokat, szövetkezeteket és magángazdákat is. Most van az őszi munkák, a cukorrépa- és kukoricabetakarítás, szántás-vetés ideje, s a termelők az újságok hasábjain, rádióban és tv-ben mind többször szóvá teszik a gépalkatrész, műtrágya és üzemanyag hiánya okozta gondokat. A sok újsághír közül egyet a belgrádi Politikából idézek: „A rendszertelen üzemanyag-ellátás miatt a desz- potovaci, a szvetozarevoi és csuprijai termelők nem tudják zökkenőmentesen beszállítani a cukorrépát a gyároa. Ha a legközelebbi napokban az üzemanyag-vásárlásnál a' szállító vállalatok nem részesülnek előnyben, akkor a cukorgyárban leáll a termelés. Szerbiának erről a vidékéről több mint 13 000 vagon cukorrépát kell betakarítani. Minden késedelem komoly kárt okoz, mert a répa veszít cukortartalmából. A csuprijai szállító vállalat készen áll arra, hogy mindennap 32 tehergépkocsija szállítsa a répát, ha lesz üzemanyag.” A Politika egyik riportjának háromhasábos főcímében felhívta a figyelmet: „Nem szűnnek meg a cementgondok. Nincs fűtőolaj, leáll a termelés. A popváci cementgyár alig hogy üzembe helyezték, máris gondjai vannak.” Déli szomszédunk az idén 10,2 millió tonna kőolaj behozatalával számolt. Ez 6 százalékkal kevesebb a tavalyinál, de így is 4250 millió dollár devizakiadást jelent, ami rendkívül nagy tehertétel — megközelíti az összes külkereskedelmi kivitel ér- téliének felét. A hazai olajkutak ebben az évben várhatóan 4,5 millió tonna nyersolajat biztosítanak. Így összesen mintegy 14,7 millió tonna áll a népgazdaság rendelkezésére, ám a jelek szerint ezzel nem tudják maradéktalanul kielégíteni az igényeket. Az 1981—1985. évi jugoszláv ötéves terv kiemelt feladatként irányozza elő a mezőgazdaság fejlesztését és az élelmiszer-termelés növelését — évi átlag 4,5 százalékkal. E cél megvalósításához emelni kell a hozamokat, idejében és minél jobban kell elvégezni a mező- gazdasági munkákat. Gyakorta hangsúlyozott jelszó: „Az élelmiszer a mi kőolajunk.” A gazdasági stabilizációs politika sikeres megvalósításának egyik fontos feltétele, hogy megszabaduljanak a gabonaimporttól. Az idén körülbelül 1 miliíó tonna kenyérgabonát kell külföldön megvásárolniuk. Minden őszi mezőgazdasági teendő — kulcsfontosságú. A kérdés tehát igen összetett. Érthető, hogy elsősorban a mezőgazdaság üzem-- anyag-ellátásának biztosítására tesznek rendkívüli intézkedéseket és erőfeszítéseket — különösen a Vajdaság autonóm tartományban, az ország legfontosabb élelmiszer-termelő vidékén. Az újvidéki Magyar Szó mégsem derűlátó. Ezt írta: „Az idei évre vonatkozóan a nagyfokú takarékosságon kívül más megoldás most már aligha van. Ezen túlmenően azonban legnagyobb részt maga az élelmiszer-gazdaság, a társastermelési alapszervezetek, és nem utolsósorban a földművesek tehetnek arról, hogy a jövőben ne kerüljenek ilyen helyzetbe.” Márkus Gyula Kína Kiigazított kiigazítások A megszokott őszi politikai menetrend szerint Pe- kingben november folyamán volna esedékes az országos népi gyűlésnek (parlament) a tanácskozása. Mindenekelőtt Kína gazdasági terveit, a tavalyi költségvetés teljesítését és a jövő évinek az előkészítését kellene megvitatni. A hangsúly tehát a gazdaságon van: amióta Hua Kuo-fenget megfosztották pártelnöki tisztétől, és nagyszabású őrségváltást hajtottak végre a KKP és az államélet csúcsain, a belpolitikai élet viszonylag csöndes. Sokkal élénkebb viszont a diplomácia: több javaslatot tettek Tajvannak a két eltérő kínai rendszer közelítésére, Csao Ce-jang kormányfő részt vett a cancuni Észak— Dél-csúcsértekezleten, Huang Hua külügyminiszter Washingtonban tárgyalt. A felületi nyugalom azonban látszólagos. A heves hatalmi harcok elcsitultak azzal, hogy Mao Ce-tung konok híveit háttérbe- szorították, viszont a háttérben különböző nézetek csapnak össze a gazdasági fejlődés jellegéről, a népgazdasági arányokról. Ennek megfelelően a szembenálló táborok is módosultak. A Teng Hsziao-ping—Hua Kuo-feng vonal ütközése idején az egyszerűség kedvéért az egyik tábort pragmatikusoknak, a gyakorlathoz jobban alkalmazkodónak minősítették, az utóbbit Mao szellemi örökösének. Most ez any- nyiban módosult, hogy a tengisták változatlanul pragmatikusok maradtak, de velük szemben fölsorakoztak a realisták, akik jobban számot vetnek Kína szocialista örökségével, s vissza akarnak térni a maoista torzításokat megelőző arányosabb népgazdasági feilődéshez. Az új helyzetnek tehát az a jellegzetessége, hogy a politikai természetű küzdelem veszített hevességéből. Abban mindenki egyetért, hogy a ..négy korszerűsítés” jelszava, ahogyan azt Teng Hsziao-ping hirdette meg fmodernizálni az ipart, a mezőgazdaságot, a tudományos kutatást és a hadsereget) nem hozta meg a várt eredményeket. A tervek túlságosan nagyvonalúak voltak, meghaladták a hatalmas ország anyagi lehetőségeit, az iramot túlfeszítették. Ennek megfelelően mérsékelték a célokat: lefaragtak a költségvetési előirányzatokból, külföldi megrendeléseket mondtak le, minden erőt arra kellett összpontosítani, hogy fékezzék a hivatalosan hétszázalékosnak mondott, a valóságban ennél nagyobb arányú inflációt, csökkentsék a — főként falusi — munkanélküliek számát. Adatok hiányában egyelőre nem tudható, hogy a „kiigazítások kiigazítása” milyen eredményeket hozott. A becslések szerint visszafogták a nehézipar fejlesztési ütemét, és a lakosság jobb ellátását szolgáló ágazatoknak, a könnyűiparnak és a mezőgazdaságnak adtak elsőbbséget. E módosítást magyarázza, hogy — minden születésszabályozási erőfeszítés ellenére — Kína lakossága évenként tízmillióval gyarapodik. Igaz, eddig sikerült elérni, hogy a gabona- termelés növekedése megelőzze a lélekszám emelkedését. Az új feladatok azonban még bonyolultabbak. A gazdaság irányításának olyan átfogó reformját kell kidolgozni, amely nagyobb hatékonyságot biztosít, növeli a nyereségérdekeltséget, s így valamennyire hasonlít az európai szocialista országokban (köztük Magyarországon) kidolgozott módszerekhez; Csakhogy a törekvéseket világpolitikai célok is befolyásolják. A pragmatistának mondott Teng Hsziao- ping-féle szárny elsősorban az Egyesült Államokhoz igazodik. A belső gazdasági rendteremtésre törekvő realistáknak ez számos elképzelését zavarja. Meglehet, ez az ellentmondás az oka annak, hogy késlekednek a megszokott őszi politikai menetrendhez képest, s egyelőre nem tudható, mikor ül össze az országos' népi gyűlés. A háttérben folyik az álláspont-egyeztetés: áthidaló megoldásokat készítenek elő, amint ezt az utóbbi esztendőkben rendszeresen tették. Vagyis, az egységes politikai vezetés korszaka még nem érkezett el Kínában, egyértelmű irányvonal helyett kompromisszumok sorozatán át igyekeznek előre. Várkonyi Tibor Egy kínai textilgyárban — a tervek szerint a könnyűipar szerepét növelni szándékoznak (Fotó: MTI Külföldi Képszolgálat — KS) NB6YVILH6
