Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-06 / 209. szám
1981, szeptember 6:, vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET E. Kovács Kálmán: A Hold megmentése Én már kora kamaszkoromba’ beálltam a vándorsorba. Világlátni mindig nékem de nagy volt a mehetnékem! Szívem mindent bírni kívánt, vitt az utam toronyiránt. Ehetnékem? Kertek alatt. Ihatnékom? Forrás, patak. Az éjszaka hálószobám, rétekalja a nyoszolyám. Szegényéknél le-leültem, gazdagékat elkerültem. * * * Értem egyszer Csudavárra, ember még nem látta tájra. Körbe fogta mély kanális, leskelt ott rám száz halál is. Égigágú életfára fölmásztam, és be a várba! Épp legjobbkor, mert ha kések — köszörülve hosszú kések —, óriások főcsászára a Holdunkat megzabálja. (Már mancsolta, tapogatta, csámcsogott az ördögadta.) Ha nem lesz Hold, majd mi mutat a vándornak este utat? * * * Annyira már ismerhettek, a lakomát nem vártam meg. De mire most arról beszéd, mint harsogott a jajveszék? Többet mond az minden másnál, Csudavárban a főcsászár a Holdunkat föl nem falta, nem hízott a mája rajta. Hiszen fönn az esti égen láthatjátok ti is épen. Katona Judit: Fohász Mi úgy aludtunk este, hogy párnánk alatt lapult a száraz kenyérhéj, édes, jóízű s áldottuk érte anyánkat, mert míg szelte, szétosztotta, halvány tört arcán mindig volt derű. A mindennapi kenyerünket italunkat, eledelünket add meg, uram, a mai napra. Szép fiainkat növeszd nagyra, add, hogy láthassuk tiszta axcuk, szemeik madársuhanását, párolgó vacsorák fölött a kedvük s ha a munkát kezünkből kiejtjük, adj erőt hű simogatásra, Holnapunkért igaz fohászra, hisz küzdelmes sorsunkat beérték, biztos oltalmat adj nekik, békét. Sárándi József: Siess! siess! meg akarom gyónni az életem Visszaeső bűnösként vallanék másnapos szorongásaimról s összetörném a poharat elnyomva a Sátán sárga mosolyát akár egy cigarettacsikket Siess! hogy szerelmed kútjából merítsek erőt ha lehetséges még számomra küzdelem Alkotótábor ’81 Nem lehet elégszer dicsérni Békést azért, hogy segített életre hívni a nyári képzőművészeti alkotótábort, a művelődési központot a lankadatlan szorgalomért, ahogyan szervezi-segí- ti ezeket, és a békési múzeumot, amikor mindent megelőzve, jelentőségét értve otthont ad a táborok utáni gyűjteményes kiállításoknak. Ahogyan otthont adott két reprezentatív termében a mostaninak, a nyolcvanegyesnek, melyre az illik leginkább, hogy „figyelmet keltő". Először is: művészi értekben erősebb művek kerültek a falakra, mint máskor. Ez a legmeghatározóbb, a legfontosabb. Másodszor: a kiállításon is kitűnik, hogy bővült a táborban részt vevők köre, sokan — igencsak fiatalok — most először kerültek pár napra olyan közösségbe, ahol a képzőművészet titkait el lehet sajátítani, ha tehetség is kerül hozzá. Véletlen-e, hogy a táborvezető, Lóránt János festőművész ezt írta' a kiállításra kiadott, sokszorosított ismertetőben: „Három generáció dolgozotti, egymás mellett, nagyon'jól kiegészítve egymás tevékenységét. A kezdeti nehézségek után igen jó alkotó kollektíva alakult ki, és ez meghatározta az idei kiállítás tematikáját, színvonalát.” Visz- szatérve a kérdésre, hogy véletlen-e Lóránt János megállapítása, a válasz egyértelmű: nem az. Ez a mostani, „Alkotótábor ’81” tárlat minőségi változást hozott több résztvevőjének művészetében, és ez megemelte az egész tábor, a gyűjteményes kiállítás színvonalát. Aki végignézi a bemutatott olajképeket, vízfestményeket, a különböző technikával készített rajzokat, hacsak nem elfogult ellenük vagy mellettük, meglepődik. Tanúja lehet ugyanis olyan ritka alkalmaknak, amikor egy festő (ez esetben több!) látványosan meghaladja önmagát, amikor önkifejezésének és mesterségbeli tudásának magasabb területeit hódítja meg, amikor hirtelen többet megtudunk róla, belső világáról, mint előtte éveken keresztül. Illő, hogy példákat is hozzak. Ilyen érzésekkel állunk meg a békési Csuta György vízfestményei előtt (hármat is bemutatnak), kompozíciós készsége, színérzékenysége, közlőereje megsokszorozódott. Akt-ja és Átfolyó című képe a tárlat erősségei. Hasonló változásokat hoz elénk az orosházi Feldmann Tibor. Modell című portréja sok szempontból bizonyítja alkotójának tehetségét, és — talán nem is túlzás — fölényes technikai tudását. Az ugyancsak orosházi Tóth Bálint a legjobb grafikus ebben a mezőnyben, képei ezt igazolják. (Bogarak, Árvíz. után 1—II.) Majdnem ilyen ki ugrást-változást érzünk a dévaványai Nagy Imre olaj- képeit szemlélve, melyek a valóság és a festő gondolatainak képileg is egyéni ötvöződései, mondhatni ez akár a Házikó című képre, vagy a Kagylók-ia egyaránt. F. Varga Mária is sokat változott, nemrég még a túlzottan átlényegített természet szerkezeti és színrendjét kereste, mostanára; talán éppen itt Békésen, nyugod- tabb, leszűrtebb és érzékelhetőbb lett. Hajókikötő című képe erre az egyik bizonyíték. A tábor többi lakója is reprezentálja önmagát, az egészen fiatalok pedig — Budai Irma, Kopanyicza Ágnes és mások — azt látszanak igazolni, hogy akik egyengették és egyengetik útjukat, nem teszik azt feleslegesen. Az eddig még alig szereplő Ignácz Mihály három olaj képét is falra érdemesítette a zsűri, s e háromból a Tanya jelzi legszembetűnőbben, hogy tovább képeznie magát nagyon is érdemes. Petrovszki Pál, Párzsa János (megváltozott, derűs színvilágát tovább fejlesztve), Hegyesi Tibor, Horváth Lajos, Vágréti János és Bellus Ferencné képei szerves alkotórészei az egésznek, a Békésen és környékén élő festészet valamilyen egyéni jellemzőit hordozva. Szép gesztus volt az alkotótábor résztvevőitől, hogy egy-egy alkotásukat a most szerveződő városi galériának ajándékozták, mint ahogy szép gesztus minden segítség, amit e nyári táborozás folyamatosságáért, híréért tesznek azok, akik névvel vagy névtelenül, erre hivatottak. Sass Ervin Feldmann Tibor: Modell Humor és ami mögötte van Mark Twain: Megszelídítem a kerékpárt A Vidám Könyvek sikeres sorozata az Európa Könyvkiadónak, minden egyes darabja jó írótól — legyen mo- dern vagy klasszikus — azt a fajta jó szórakozást nyújtja, amikor nemcsak nevet az ember, de el is tűnődik. Persze nem a mélyen szántó gondolat, vagy a megrázó élmény miatt, ezt jellegénél fogva elvárni sem lehet. Viszont a könnyed, szatirikus és olvasmányos írások egyi' ke sem nélkülözi a mondanivalót. Ez a mostani sem. Mark Twain nem is az az író, aki csak azért írt, hogy olvastán pár kellemes órát töltsünk el csupán, hanem ezt a kellemest mindig összeköti a hasznossal. Szerencsére — bár nagyon is szándékosan kritikus —, -ezt nem direkt' módon teszi, azért is oly élvezetesek a kisebb, humoros írásai is, amikből ez a kötet összeáll. Még ha a címadó darabot némi elnézéssel kezdjük olvasni, hiszen hol vagyunk már a kerékpározás megtanulásának, mint úttörő vállalkozásnak a korától? Ez így igaz. ámde magának a tanulásnak a sémája örök, a ma biciklizni akarókra is pont úgy ráillik, a le- ésfölszállás összes bonyodalmával együtt. Talán az első botladozó autóslépésekre is, mivel akkor még a járműnek külön akarata van, s az nem mindig egyezik az emberével. A sok kisebb írás közt hosszúnak számít a húszoldalas Az a fránya német nyelv című, amelyet azok élveznek kaján egyetértéssel leginkább, akik hosszabb-rö- videbb ideig tanultak németül. Még jól emlékszünk, milyen rejtelmekkel találkoznunk mindjárt a nemek nyelvtani megoszlásánál, ami sok esetben annyira ellenkezik a józan ésszel. Mi több, a tapasztalati világgal. Mert hol van olyan az életben, hogy a süldőlány — mint a das Mädchen a németben — semleges nemű legyen? De a tűnődést folytassa tovább maga az író. „A fa hímnemű. a bimbója nőnemű, a levelei semleges neműek; a lovaknak nincs nemük, a kutyák hím-, a macskák nőneműek, természetesen a kandúrokat is beleértve; az ember szája, nyaka, keble, könyöke, ujja, körme, lába és teste hímnemű. a feje pedig vagy hím-, vagy semleges nemű aszerint, hogy melyik szót választja rá, és nem aszerint, hogy milyen nemű az illető, aki a nyakán viseli — mert Németországban minden nőnek vagy férfifejé, vagy nem nélküli feje van; az ember orra, ajka, válla, melle, keze és lábujja nőnemű, míga hajának, fülének, a szemének. az állának, a lábszárának, a térdének, a szívének és a lelkiismeretének semmiféle neme nincsen. Amit a nyelv feltalálója a lelkiismeretről tudott, azt valószínűleg hallomásból szerte ösz- sze.” És így folytatja tovább a nevetésre ingerlő dolgokat, nevettető módon, egy-egy témakört csokorba kötve. S alaposan körbejárva. A Tom Sawyer és a Huckleberry Finn írója mindig népszerű volt nálunk, kisebb regényei, és — mai szóhasználattal — a kisregényei szintén ismertek. Többet tévéfilmen is láttunk. De talán nincs is olyan irodalmi és újságírói műfaj, amit ne művelt volna, s mindet magas színvonalon. Például a cikkek, karcolatok, humoreszkek, no meg á novellák, amelyek máig megőrizték frisseségüket. Ezekből kap több mint harmincat kézbe most az olvasó. Vass Márta Nagy Imre: Kagylók
