Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
1981. augusztus 2., vasárnap Afgán gyermekek úttörőtáborban A napokban tizenhét afgán úttörő indult útnak, hogy nyári vakációját az ismert szovjet úttörőtáborban, a fekete-tengeri Arfekben töltse. A jók között is a legjobbak kapták meg a nemzetközi gyermektáborba szóló beutalót. De vajon hol pihen az otthon maradó sok ezer afgán kisdiák? Afganisztánban júliusban köszönt be a nyári szünidő. A népi hatalom, a nemzetközi reakció hadüzenet nélküli háborúja, s az ország bonyolult belső viszonyai ellenére, nagy figyelmet fordít a felnövekvő nemzedékre. Hogy csak egy példát említsünk: Kabulban az idén nyílt meg az úttörőpalota. A kisdiákoknak színvonalas szórakozási lehetőséget és elfoglaltságot kínáló házban egy tucat szakkör működik sok száz résztvevővel. A tanulók persze nem csak szórakoznak. Az ország helyzetéből adódóan nem ritkán kénytelenek ellátni felnőttekre szabott feladatokat is. Részt vesznek például a társadalmi múmiában, s meghatározó szerepük van az írástudatlanság felszámolásáért indított országos akciókban. Az úttörőszervezet egyre elismertebb társadalmi szerepet és megbecsülést élvez Afganisztánban. Mohammad Juszuf, az Afganisztáni Demokratikus Ifjúsági Szervezet úttörőtanácsának elnöke nem kis büszkeséggel említi a legfiatalabbak szervezetének gyors népszerűségét./ Tavaly még alig 9 ezer tagot számlált az úttörők szervezete, idén pedig már 25 ezer kispajtás visel piros nyakkendőt. Egy évvel korábban szinte csak a fővárosban ismerték a pionírokat, ma viszont az ország 29 megyéjéből 26-ban megszervezték a* kisdiákok mozgalmi életét. Az afgán úttörők idei nyara érdekesnek ígérkezik. Kabulban, valamint Balh, Nan- garhar és Farah megyékben július közepén nyitották meg a nyári táborokat. Itt pihenhetik ki a tanulás fáradalmait. Seres Attila Afgán úttörők a csillebérci nemzetközi úttörőtáborban. A képen: magyar és afgán pajtások ismerkednek egymással (MTI-fotó: Weber Lajos felvétele — KS) NDK Szociálpolitika a Stern rádiógyárban A berlini Stern rádiógyár termékei — a korszerű magnók és rádiókészülékek — NDK-szerte keresettek és népszerűek. Az üzem 1900 dolgozója közül 1090 a nő. A lányok, asszonyok munkáját szociálpolitikai intézedések egész sorával segíti és köny- nyíti a gyár vezetősége. A Stern dolgozói jól érzik magukat munkahelyükön. Jók a munkafeltételek és a munkakörülmények. Az üzemorvosok tanácsait megszívlelve, a munkaszervezők egyre eredményesebben tudják megszüntetni a munkafolyamatokban a nehéz és fárasztó műveleteket. Az üzem valamennyi helyiségében légkondicionáló berendezés működik, a világítás pedig a speciális igényeket is kielégíti. A vezetőség nem takarékoskodik a pénzzel, ha a munkafeltételek javítása és a dolgozók egészségének megőrzése a cél. 1975-ben a szociális és kulturális alap ösz- szege 764 ezer márka volt, tavaly már 1 millió százezer, az idén ez az összeg várhatóan újabb 28 ezer márkával növekszik. Nagy gondot fordítanak az étkeztetésre is. A gyár évente 200 ezer márkával egészíti ki az üzemi konyha költségeit. Az alkalmazottak a korszerű táplálkozási szokásoknak megfelelő, változatos, többféle menüből álló ebédért alkalmanként 80 pfennig és 2 márka közötti összeget fizetnek. Az óvodák fenntartására 80 ezer, az üzemorvosi szolgálatra 29 ezer márkát költ évente az üzem. Kéthetes gyermeküdültetésre a szülők mindössze 12 márkát fizetnek, a költség többi része a gyár 80 ezer márkás gyermeküdültetési alapját terheli. A dolgozó anyák — itt is, mint a többi üzemben — gyermekük születése után egy évig otthon maradhatnak. A második és minden további gyermek után a „bébiév” idejére a nők megkapják teljes fizetésüket. A kedvezményt a gyárban évente 30 nő veszi igénybe. A terhességi szabadság 1976 óta 26 hét. Az anyák beteg gyermekük ápolására szabadságot kapnak, az egyedülállók táppénzt is. Rövidített munkaidőben dolgoznak a kismamák és a 40 éven felüli nők. Jelenleg 122 negyven éven felüli asszony és 109 kétvagy több gyermekes anya látja el munkáját heti 40 órában. A virágdíszes munkahelyek, korszerű öltözők és mosdók mellett pihenőszobák is rendelkezésre állnak. Nyáron nem hiányoznak a frissítők sem: e célra mindenütt megtalálhatók a hűtőszekré-- nyék. Az üzemi akadémia nyitva áll minden dolgozó előtt. A magasabb szakmai minősítés természetesen érdekesebb munkát, önállóbb munkakört és több fizetést eredményez, érdemes tehát elvégezni az akadémia tanfolyamait. (BUDAPRESS — PANORAMA) Senki sem mozdult A délutáni program egyedülálló volt. Egy régi templomba vitt utunk, ahol rendkívüli előadásnak lehettünk szem- és fültanúi. A templom falfelületeit meghagyták eredeti szépségében, freskóival, oltárképeivel, ám a padozatot nézőtérnek, s színpadnak alakították át. Itt lépett föl a Grúz Népi Együttes. Németek, angolok, románok, s mi magyarok szorongtunk, hogy mindenki jól lásson és halljon. A tánc elkápráztató volt. Egy kicsit emlékeztetett a keleti, finom Egy régi, jómódú gazda portája. A skanzenben minden építészeti stílus megtalálható A szerző felvételei A Kaukázus, Tbiliszi, a Metechi templom és a Kúra folyó A vendégszerető Grúzia kincsei A repülőgép a késő esti órákban landolt Grúzia fővárosában, Tbilisziben, éppen ezért sokat már nem láthattunk a Kaukázusból. Csak elgondolni tudtuk, milyen magasak a hegyláncok, amelyek tulajdonképpen a csaknem 70 ezer négyzetkilométernyi területű köztársaság nagyobb részét alkotják. így idegenvezetőnktől, Zay Zoltántól tudtuk meg, hogy az Elbrusz a legmagasabb pontja Grúziának: 5642 méter. II Mtacmindára - siklóval Az IBUSZ jóvoltából jutottunk el az 5 milliiós lélekszámú köztársaságba, illetve fővárosának egyik legpompásabb szállodájába, a 22 emeletes Adzsáriába. A késő este ellenére, a milliós város nagy forgalma kapott meg elsősorban. Másfél évtizeddel ezelőtt — amikor első ízben jártam itt — jobbára még teherautókból, autóbuszokból és taxikból állt a forgalom, ma pedig, mint idegenvezetőnk mondta: „minden negyedik-ötödik grúz családnak van személygépkocsija”. Azt is megtudtuk: egy 1200-as Lada ára 5 ezer rubel (kb. 80 ezer forint), s egy éven belül megkapja az igénylő — munkahelyén keresztül. Jól szervezett a két nagy idegenforgalmi vállalat — az IBUSZ és az Inturiszt — másnap öt autóbusz várt az utasokra, hogy körbevigye- nek bennünket a városban. Elsőként a Kúra folyó sziklás partfalára épült Metechi templomhoz, az óvárosi részbe kirándultunk. Sebesen kattogtak a fényképezőgépek. Ezután a város fölé emelkedő Mtacminda-hegyet mász- tuk meg a ,csikló” segítségével. Innen csodálatos panoráma tárult elénk. Tovább folytattuk utunkat a Ruszta- veli sugárúton, ahol a kormánypalota impozáns épülete és sok más intézmény áll. Ezután az új városrészen keresztül a környező lankás hegyekbe vitt az Ikarus autóbusz, ahol egy ősparkban a régi grúz építészet skanzenjét tekintettük meg. Érdekesen kettéosztott terület volt ez: egyik részén a Kelet- Grúzia fából készült, lábazatra állított épületeit néztük meg, a túloldalt pedig a hidegebb tájak zárt udvaros kőépületeit. kézmozgású, lassú karemelé- sű táncra, ugyanakkor a lábmozgásuk az oroszos-kozákos, guggolós táncra — amelyet szinte lábujjhegyen jártak, akárcsak a balett-táncosok. Az egyórás műsor után senki sem mozdult helyéről, mindenki azt hitte,, ez volt az első felvonás. Csak akkor kászálódtunk föl, amijjor kialudtak a fények, elvonultak a zenészek. A második napon újabb kirándulás következett, ezúttal a Tbiliszitől 22 kilométerre fekvő Mchetába — a régi fővárosba. A Grúz Hadiúton vezetett végig az út, a Kaukázuson keresztül. Égbe nyúló hegyek tövében kanyarogtunk, s a felhőkbe burkolózó hegycsúcsokat kerestük. Az Aragvi és a Kúra folyó ösz- szetalálkozásánál fekszik a ma már csak 10 ezres kisváros, amely bővelkedik régi műemlékekben. Ezek közül is a legszebb a Szveti-Cho- veli, amelynek helyén már a III. században is templom állt. A mai katedrális, amelyet alapjában véve már a X. században helyreállítottak, szigorú geometrikus formákat takar. Nana bora Délutánra értünk vissza Tbiliszibe. Szabad program következett. Ezt kihasználva, metróval kiutaztunk a piacra. Mintha minden második grúz itt töltené a szabad idejét — annyian voltak. Óriási árubőség, a hatalmas kőasztalokon rengeteg gyümölcs, zöldség, csirke, fűszerek. Mikor megtudták, milyen mesz- sziről érkeztünk, az egyik „kofa” azonnal csomagolt* a hölgyeknek egy kis fűszerkeveréket, mondván: „nagyon jó ezzel ízesíteni a húst”. Nem tudom, mi mindent kevert egybe, de rendkívül finom illata ettől kezdve végig kísért. Mint ahogy a grúz borok íze is. Történt ugyanis még ezen az estén, hogy elhatározta a csoport egy része: meglátogatunk egy borpincét. Igaz, éppen zárórára értünk oda, de amint Nana, a főpincérnő megtudta, hogy Magyarországról érkeztünk, azonnal levette a már az asztalra fordított székeket.' Előbb fehér, majd vörös borokat tett elénk. Jómagam nem vagyok „boros”, de ezúttal nagyon jólesett a hűs nedű. Kétórás diskurzus — ami közben több grúz és magyar tószt is elhangzott — után éreztük, nem lehetünk tovább terhére az asszonynak: mondtuk, fizetünk és megyünk. „Szi- csász”, volt a válasz, eltűnt egy percre, majd egy újabb palackkal tért vissza, s hozzáfűzte: „csak akkor mehetünk el, ha ezt is megisszuk a grúz—magyar barátságra”. Aztán, miután elfogyott ez az üveg bor is, nem engedett fizetni. Nagyon zavarba voltunk, de a társaság egyik hölgytagja megmentette a helyzetet, leakasztotta nyakából a láncot, és Nana nyakába akasztotta. így búcsúztunk tulajdonképpen a nagyon vendégszerető Grúziától, mert másnap az autóbusz-karaván elindult Örményország, Jereván felé. Igaz, útközben megálltunk a Szevan-tónál egy kis pihenőre, s ebédre. Addig is újra a Kaukázus hegyein keresztül vezető szerpentinekben, hegycsúcsokban gyönyörködhettünk. A Balatonnál háromszor nagyobb tóban sajnos nem fürödhettünk, olyan hideg volt a vize, de ez érthető, hiszen csaknem 2000 méterre van a tengerszinttől. Innen utaztunk a déli Örményországba, de ez a kirán_ dulás megér egy'újabb fejezetet Jávor Péter Az óváros. Kő alapon fateraszos házak
