Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-13 / 189. szám
1981. augusztus 13., csütörtök 0 Intenzív haltenyésztés a kavics- és homokbányák gödreiben Társulás az anyagi és szellemi erők kihasználására Jó bab a lóbab Hogy nincs új a nap alatt, azt többen és többször megállapították az FLR szarvasi babtermesztési bemutatóján. Erre a babra is igaz ugyanis az a megállapítás, hogy már a régi görögök és rómaiak is ismerték, sőt az ásatások tanúsága szerint a vas- és bronzkorban élő emberek is fogyasztották vadon termő fajtáit. Hazánkban csaknem 100 évvel ezelőtt kezdték el termeszteni ezt a meglehetősen igénytelen növényt. Azután hogy-hogynem mindenki megfeledkezett róla, egészen napjainkig. Ebben az esetben nem az a kérdés, hogy miért most, hanem az, hogy miért nem előbb? A lóbabnak annyi jó tulajdonsága ismert, hogy már azt is nehéz megérteni, miért esett ki a termesztésből. Közismert, hogy búzát egymás után csak kétszer ajánlatos egy területen vetni. A jó elővetemény kiválasztása nem könnyű, mert amelyik jól fizet, annak kockázatos a termesztése, vagy nagy az eszköz- és a munkaerőigénye, soknál pedig a talajadottságok teszik lehetetlenné a széles körű alkalmazást. Iványi Lajos, az ELR termelési igazgatóhelyettese elmondta, hogy az ő figyelmük is ezért fordult a lóbab felé. Ennek termesztése ugyanis nem igényei célgépeket. Gyorsan fejlődik, hektáronként mintegy 10 ezer forint nyereséget hoz, és kitűnő fehérjeforrás is. Hektáronként 1 tonna nyers fehérje takarítható be, és ez a fehérje, ellentétben a szójával, közvetlenül is alkalmas emberi fogyasztásra. Szántosi Antalné dr., az ÖKI tudományos munkatársa már évek óta foglalkozik a lóbab nemesítésével. Munkájának eredménye, hogy ma már a különféle talajadottságoknak és éghajlati viszonyoknak megfelelő fajtákat kísérletezett ki. A Szarvasi Állami Tangazdaság már 4 év óta foglalkozik a lóbabbal, és nagyon jók a tapasztalataik. A növény jó bevételt hozott, de talán még fontosabb, hogy milyen jót tett az utána vetett búzának. Azokról a táblákról, ahol lóbab volt az elővetemény eddig még nem tapasztalt rekordterméseket takarított be a gazdaság. Érthető, hogy egyre nagyobb területen foglalkoznak termesztésével. Túlzás lenne ezek után azt hinni, hogy a lóbab fogja megoldani takarmánygondjainkat. Erről szó sincs, ez a növény nem vetélytársa sem a szójának, sem a többi magas fehérjetartalmú takarmánynövénynek, „csak” jó kiegészítőjük. És egyben talán figyelmeztetés is a szakembereknek: az állandó újat keresés mellett, érdemes néha a múltba tekinteni, onnan is kaphatunk hasznosítható ötleteket. Lónyai László lavul a fűtési cikkek kinálata Cipők őszre és télre Félévi mérleg Endrődön Már megkezték az őszi-téli kollekciók gyártását. Scrtésvelúr- ból készülnek a különböző színű bokacipők Fotó: Fazekas László A Vídia Dél-magyarországi Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalatnak Békéscsabán, Kecskeméten, Szolnokon, Szegeden és Baján van kirendeltsége. Az 1981. II. félévi árutájékoztató szerint az év első hat hónapjában folyó áron 20 százalékkal nőtt a forgalom. A hazai és a külföldi szállítók határidőre teljesítették vállalásaikat, így zömében ki tudták elégíteni az igényeket. Ebben a félévben mérsékeltebb keresletre számítanak, mint januártól júniusig. Az energiatakarékosság hatására fűtési cikkekből a szilárd tüzelésű kályhákból, tűzhelyekből szereznek be többet. Az új típusú Nova kályhából az egész évi meny- nyiséget megkapták a telepek, a választékot bővíti a román Super II, de lesz NDK és csehszlovák gyártmányú készülék is. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár szintén tervezi a szilárd tüzelésű kályhák gyártását. Olajkályhákból a Mechanikai Művek választékban és mennyiségben kielégíti a keresletet. Sajnos, a Siesta gáz- konvektorból nincs elegendő, ezért a FÉG valószínűleg megkezdi az F 8 és 12 típusú pb-kivitelű kályhák gyártását. Szilárd, tüzelésű kazánokból javul az ellátás. A már ismertek mellett kapható lesz a szegedi ipari vásáron tavaly bemutatott Simplex kazán. A tavaszi BNV-n kiállított 04-es változatából azonban csak nagyon kevés kerül a piacra. Több lesz radiátorból is. Csupán az öntöttvasból készült beszerzése okoz gondot. Acéllemez • radiátort Csehszlovákiából hoznak be. Az 5—12—13 literes gáz vízmelegítőből folyamatos ellátást ígérnek, az automata V 4 típusból propánbután kivitelű is készül. Nem sok jóval kecsegtet a szilárd tüzelésű tűzhelyek kínálata. Az importbeszerzés kútba esett, esetleg a salgótarjáni gyár hoz forgalomba év végén hagyományos tűzhelyet. Némiképp vigasztaló, hogy lesz elegendő gáztűzhely, rezsó és román minigarzon. Lényegesen bővül a kemping- és a sportgázkészülékek és -palackok választéka. Több év után megoldódott a füstcső és egyéb tüzelési cikkek előállítása, amely érződik az üzletek kínálatán is- . S. S. Rövid időn belül, háromnégy év múlva lesz kurió" zum a hazai és az exportpiacokon a Magyarországon ma még csak elvétve vásárolható harcsa, pisztráng és az angola. Legalább is annak az együttműködésnek, amelyet a napokban alakítottak meg Szarvason, az a célja, hogy ketreces, reke- szes, kistavas és medencés rendszerekben intenzív nemes halfajták termelését fejlessze ki és terjessze el hazánkban. A cél megvalósításának első mozzanataként a szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézet gesztorságával alakult meg az Iparszerű Haltenyésztési, Kutatásfejlesztési Termelési Társulás, amelynek tagjai az AGROBER, a szi- getszentmiklósi Szigetfő Termelőszövetkezet és a hajdú- szoboszlói Bocskai Halászati Szövetkezet. Újszerű a társulásban, hogy a meglevő együttműködésekkel szemben nem a tógazdasági, vagyis a hagyományos haltenyésztés a programja, hanem a kis területeken. nagy hozamokat adó haltartás elterjesztése. Olyan, eddig ki nem használt lehetőségek feltárása és gazdaságos bevonása a haltermelésbe, mint amit a sziget- szentmiklósi tsz*szel művelnek a gyakorlatban már három éve. Ezzel a gazdasággal közösen dolgozták ki és valósították meg az úszóhálós ketrectípust, amely alkalmas, hogy az eddig holt területnek számító kavics- és homokbányagödrök vízzel telített területein intenzív módszerrel, vagyis egy A bűvös kocka rajongói hazánkban eddig alkalmi versenyeken tehették próbára ügyességüket, ám a Politoys Ipari Szövetkezet, a Konzu- mex Külkereskedelmi Vállalat, a Triál és a Magyar Hirdető szeptember második felében megrendezi a lakóhelytől és korhatártól független, első országos versenyt — jelentették be tegnapi közös sajtótájékoztatójukon az együttműködő szervezetek vezetői. Az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron kerül sor a versenyre, mégpedig a selejtezőkre szeptember 20- án, a döntőre pedig szeptember 27-én. A versenyzők három korcsoportban és az abszolút kategóriában indulhatnak. Az köbméter vízben 15—20-szo* rosát termeljék a tógazdaságokban előállított pontynak, harcsának és arra is biztató kísérleteket folytatnak, hogy ezekben a „gödrökben” angolnát és pisztrángot tenyésszenek. A társulás vezetői elmondták, hogy a szervezet nyitott. Szeptember elejére elkészítik az ötéves kutatási, fejlesztési tervüket, amelyet megküldenek minden haltenyésztéssel, értékesítéssel foglalkozó gazdaságnak és vállalatnak, lehetővé téve, hogy aki egyetért a célokkal, csatlakozhasson az együttműködéshez. Azt is hangsúlyozták, hogy az intenzív haltenyésztési módozatok számos eleme már tisztázódott, hiszen Szarvason hosszú évek óta folytak a kísérletek a ketreces és rekeszes haltenyésztés kidolgozásában. De a mo- dellüzemi kipróbálásnak, a gyakorlati bevezetésnek szüksége volt ilyen társulásra, mivel az országos haltenyésztési kutatási programnak - melynek elsőrendű feladata a halastavi fejlesztés támogatása —, nincs elegendő anyagi és szellemi kapacitása az intenzív módozatok elterjesztésére. A piac viszont igényli a nemes halfajták tömeges előállítását. S az sem utolsó szempont, amelyet a társulás tagjai kiemelten kezelnek, hogy az intenzív haltenyésztés technikai feltételeinek megteremtése fajlagosan jóval alacsonyabb és rövidebb idő alatt térül meg, mint a hagyományos halastavi termelés. B. J. első korcsoportban a felső határ a 15 év, a másodikban a 18 év, az ennél idősebbek pedig a harmadik kategóriában versenyezhetnek. Legkésőbb szeptember 5-ig lehet jelentkezni a Magyar Hirdetőnél (Budapest IX., Pf. 76. 1450), feltüntetve a nevet, a pontos címet és a születési dátumot. Kategóriánként az első három helyezettet díjazzák, s a korcsoportok első öt helyezettje indulhat a szuperdöntőn. A jövő év tavaszán újabb nagy erőpróbán vehetnek részt a legjobbak, az első nemzetközi bűvöskoc- ka-versenyen, amelyen az első országos bajnokság győztesei és helyezettjei képviselik a magyar színeket. Az Endrődi Cipész Szövetkezet ebben az évben 1 millió 122 ezer pár női cipő gyártását tervezte. Ezt az első félévben 98 százalékra sikerült teljesíteni, ami 550 ezer pár lábbeli elkészítését jelenti. Ha a korábbi esztendők első és második félévét összevetjük, az eredmény nem mondható rossznak. A szövetkezet vezetői hangsúlyozták: a termelést döntően befolyásolja az immár krónikus létszámhiány. Bizonyíték erre, hogy évente egy fizikai dolgozó 549 pár lábbelit képes gyártani. Ha nem hiányzik a 21 szakmunkás, 11531 pár cipővel többet készítenek, ami a féléves eredményt is kedvezően befolyásolta volna. A nagyobb baj az, hogy a termékek minősége sem éri el a kívánalmakat. Példa erre: a kelleténél több a másodosztályú és a szabványon kívüli áru, így 2,2 millió forinttal csökken az árbevétel. Ugyanakkor jelentős a Két év múltán ismét megrendezik Debrecenben a vi- rágkarnevált. Az alkotmány napján felvonuló virágos kocsik — a városi tanács és- számos vállalat, szövetkezet, oktatási intézmény által kiállított menetoszlop — úticélja a nagyerdei stadion, ahol az alkalomhoz illően virágkosarakban ülő zsűri, illetve a stadion közönsége visszáruzott cipők aránya. Az év első hat hónapjában 12 ezer pár lábbelit nem vettek át az üzletek. Mindez arra figyelmeztet: a jövőben jobban össze kell hangolni az anyagbeszerzést, a termelést és az értékesítést. Ami az eladást illeti: sem értékben, sem mennyiségben nem tudták a tavaly ilyenkori eredményt elérni. Az első félévben mintegy 510 ezer pár cipőt értékesítettek, 160 millió forint értékben. A belkereskedelemnek 210 ezer pár jutott, míg külföldön csaknem 300 ezret adtak el. A szocialista országokba 71, a tőkés államokba 28,5 millió forintért szállítottak 296 ezer pár divatos cipőt. Nehézséget jelent, hogy a tőkés piacon értékesített termékek árszintje alacsonyabb, mint 1980-ban. Mivel a cipők nagy részét az NSZK-ba exportálják, a márka árfolyamának csökkenése okoz gondot. S. S. dönti el, melyik kompozíció a legötletesebb, a leglátványosabb. Több hazai és külföldi táncegyüttes és zenekar is részt vesz. Augusztus 20-án este lámpafényes felvonuláson járják végig a város utcáit a virágkocsik, miközben nagyszabású tűzijátékban gyönyörködhet a közönség. Országos büvöskockaverseny Budapesten Debreceni virágkarnevál Bálázott szalmából készül a kazal a hunjai Hunyadi Termelőszövetkezetben Fotó: Veress Erzsi Újabb vendéglátóipari egységgel gazdagodott Mczőkovácsháza. Az OTP-s lakások földszintjén nyílt meg az ÁFÉSZ Gyöngy presszója Fotó: Martin Gábor