Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-13 / 189. szám
1981. augusztus 13., csütörtök Szenzációs régészeti lelet A Dévaványa határában fekvő Sártó-dűlőben kétfejű Isten-szobrot találtak a harmadik angol—magyar régészexpedíció kutatói. A napokban kezdődött háromhetes régészeti feltárás első, különösen értékes lelete egy fél négyzetkilométer területű újkőkori településen került elő. A kisméretű, vörös színű, égetett agyag szobrocskához hasonló „Kétfejű istenek” eddig csak a Balkánról voltak ismertek —a dévaványai istenszobor a ti- -szai műveltséget hordozó település szenzációs tárgyi emléke. Az Oxfordi Ashmolean Múzeum, az MTA Régészeti Intézete és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum szakemberei — öt angol és három magyar kutató — a Csepeli Tanárképző Főiskolai hallgatók segítségével vallatják a lelőhelyet. A két korábbi expedíció során az újkőkori településrendszer feltérképépezése folyt, az idén egyetlen nagyobbra városiasodás fokát megközelítő település feltárásához fogtak, a régészek. A dévaványa—sártói telep rendkívüli értéke, hogy a négy—hétezer esztendővel ezelőtti időkben is lakott hely volt, a leletek épségében megmaradtak, s így a régészek egy helyen tudják vizsgálni a háromezer évet átfogó korszak műveltségét, ezen belül az alföldi mezőgazdaságot, amely már az újkőkcrrban igen fejlett volt. Készülő tv-filmekről Kortárs magyar írók alkotásaiból forgatnak műsorokat a nyárvégi hetekben a televízió munkatársai. A napokban kezdődött meg a Gyurkó László Faustűs -doktor boldogságos pokoljárása című regényéből készülő tv-sorozat forgatása. A két évvel ezelőtti ünnepi könyvhéten megjelent alkotásból Jan- csó Miklós formál nyolcrészes műsort. A három évtized történelmén végigvezető családregény adaptációjának első felvételeit Balatonszemesen rögzítik filmszalagra, a továbbiakban Budapesten. Pakson, majd Jugoszláviában forgat a tv-stáb. A mintegy száz színészt foglalkoztató sorozat két főszereplője Ba- lázsovits Lajos és Kozák Andié s. Palotai Boris két novelláját — a Drága professzor úr, valamint az Euthanasia címűt — Iglódi István viszi képernyőre Zárójelentés címmel. A MAFILM műtermeiben forgat tv-íilmet -Koródy Ildikó Társkeresés című művéből Mi- hályfi Imre. A MAFILM műtermeiben rögzítik filmszalagra Bertha Bulcsú: Fehér rozsda című novellájának tv-változatát — Zsurzs Éva irányításával. Képernyős műsor készül Ne- meskürthy István: Nyári Zsoltár című müvéből. Szilágyi István romániai magyar író novelláit A végállomáson leszállsz címmel Mész András rögzíti filmszalagra. Művészet emberközelben Borsos Miklós portréja Borsos Miklóssal beszélgetve, vizsga tárgyává tesz- szük a művész, a művészet és a mai valóság viszonyát.- Századunkban véleményem szerint, más újítás nem történt. mint egészen világosan kettévált a művészet. Az egyik fajta az, amit a mesterek csinálnak. És ők mindig azt csinálták, ami izgatta őket. Abban igyekeztek a legtöbbet nyújtani. Ez a mindenkori hagyomány! A másik ember ugyanakkor azt csinálja, ami a divat. Ennek- nagy hatóereje van, műkereskedelmi, feltűnési lehetőségei pedi® talán nagyobbak is, mint a mesterek munkáinak. Más kérdés, hogy hihetetlen pazarlással dolgozik a divatot követő művészet, ugyanúgy, mint általában a divat, aminek a lényege az egyáltalán nem lebecsülendő fűszeres frisseség. Az igaz művészet viszont nem csiklandozó frisseséget nyújt, hanem mé- Ivebb emberi, gondolati tartalmakat hordoz. És ha ezen az alapon akarunk eligazodni a mai esztétikai zűrzavarban, akkor nem tehetünk mást, mint hogy a művészet alapvető meghatározójára állunk, ami a minőség, a kvalitás. Mert sok dolgot megengedhet magának egy nagy tehetség, mondjuk Picasso. Dali, ám ugyanezt nem csinálhatja a gyengébb, mert hiszen eleve csak a nagyobb nyomában van. Illetve ahogyan Bartók meghatározta egyik levelében: „Mindenféle utánzat lélektelen, értéktelen, holt dolog!” És voltaképpen itt kerülünk szembe a valósággal, vagyis a mindig vitatható valósággal, egészen addig, amíg érBorsos Miklós Tóth Árpád- portrcja a debreceni nagyerdő művészsétányán demes vitatkozni. A két dolgot érdekesen állítja szembe a „Du” című külföldi lap, amely egymás mellett közli Michelangelo római Pietáját és egy ütött-kopott gyermek- fürösztő teknő szeméttel teli kiállítási fotóját, főcímben a kérdéssel: Van művészet, vagy nincs művészet? A reprodukciók sugallata egyértelmű, vagyis ha Michelangelo a művészet, akkor a kád, teli szemétfel, azt reprezentálja, hogy nincs művészet. — Fordítsuk szűkebb. hazai környezetre az említett problémát. Azaz miként ítéli meg Borsos Miklós a magyar avantgarde pozícióját, kifutási lehetőségeit? — Nálunk, sajnos, mostanában kezdik újra csak utánozni az ilyesféle törekvéseket. És rögtön hozzá kell tennem, hogy e műfajok művelőinek a szocialista társadalomban nincsenek maszek 'mecénásai, nincsenek olyan műkereskedői, milliomosok szeszélyeit kielégítő vállalkozói, akik' az egyik sikertelen kísérlet után ‘a másikat is- tápolják. Itthon mindez az állam terhére történik, minthogy államközpontú az egész művészeti élet anyagi bázisa. A téma kapcsán persze fölmerülhet a felelősség gondolata. vagy csak egyszerűen a közömbös kérdés, hogy megéri-e...?! Meg kell mondjam, én -személy szerint semmiféle újításnak, vagy ilyen tendenciának nem vagyok', nem lehetek ellene, még keAlVó lány vésbé ellensége. Hiszen jómagámat is mindig, elfogadva bár, de szélsőségesnek minősített ugyanaz a művészeti kritika, művészeti irodalom. amelyiknek a szemében ma hagyományosnak számítok. Az állam által vállalt művészetpatronálásnak a közelmúltban fölbukk'ant kritikájával azonban egyre inkább ajánlatos foglalkoznunk. mert évtizedek tapasztalatán nyugszik. Ahogy hallom, ahogy tudom, e kritikában benne van az eddigi, harminc esztendeje egy helyben topogó zsürirendszer reformjának igénye éppen úgy, mint a külön-külön csoportok, társulási lehetőségek engedélyezése, kialakítása. Elsősorban a művészet minőségére, rangjára gondolva meg kell jegyeznem, hogy éppen ilyen módon, a társulásos kiállítási lehetőségek, a csoporton belüli zsűrizések révén bontakozhattak ki annak idején olyan fiatalok', mint Borsos Miklós díszkútja Ajkán Erato Medgyessy Ferenc, Egry József, a másik oldalon Bokros Birman, Kmetty János, Pór Bertalan. És sorolhatnám az egész, ma már modern művészettörténetet jelentő festők. szobrászok névsorát. Aztán ott vannak a ..Nyolcak”, akik ugyan egyetlen kiállítást éltek meg, de felbukkanásuk, programjuk, amit Kernstok Károly hirdetett meg, elég volt ahhoz, hogy a magyar művészet egy merészebb útját, lehetőségét jelölje meg. — Kritika ide, megítélés oda, államhatalmi szerveink Borsos Miklóst mégis olyan elismerésben részeltették, mint a Kossuth-díj, vagy a „Kiváló Művész” cím. Mi több, Barcsay Jenőhöz hasonlóan múzeuma van Győrben, ifjú évei városában. Múzeuma, amelynek jó néhány merészebb darabjával szemben értetlenül állnak meg kisebb-nagyobb csoportok. Nem jelez a dolog bizonyos szakadékot? — Való igaz, hogy mára elveszett a művészetnek az a szerepe, ami még a XVIII. században élő volt. s nagy művekkel vagy az utca zenéjével is együtt tartotta a közönséget, a társadalom ez irányú érdeklődését. De itt nem az egyházi körök, illetve főúri udvarok révén fenntartott zene, képzőművészet uralkodó voltára gondolunk. Mert hiszen a legszegényebb emberek subája alól is kikandikált a riyenyere, furulya. A zenével kapcsolatos öröm életük tartozéka volt, miként a vásári ponyvákon ott feküdtek Dürer. Holbein eredeti metszetei, amelyeket a kisinas, földművelő megvehetett magának. Tapasztalható persze átmenet, megújulás! Ám ez nem egyforma érvényű a különböző műfajokban. Á barokk zene iránti rendkívüli érdeklődést párhuzamosan a másik’ oldal, a Beatles kezdeményezte könnyűzene hihetetlen népszerűsége kíséri, s nem méltánytalanul. — Tavaszig a Römer Fló- ris utcai villa, a toronyszoba „rabja” Borsos Miklós. Napjai nem tétlenek, mint ahogyan a nyári tihanyi csöndjét munkával, művekkel teszi izgalmassá, tartalmassá. Talán felelet is született a „szakadék”-teóriára ? — A „szakadék” ízlés dolga, és ha sokat néz, sokat lát az ember, elmosódnak a távolságok. Hogy született-e felelet? Azt hiszem, igen, de nem szándékoltan. Legjobb példa erre a Felkelő nap, egy negatív héjban elhelyezett gömb. amit fehér márványból csaltam' ki. Ehhez hasonló témára szobrászok nemigen vállalkoznak. Engem izgatott, éspedig sikerrel. De ezt nem az önelégültség mondatja velem, hanem a térben megjelenített tűzgömb, nyomon követhető fogadtatása. Hozzám tévedt, laikus vendégekből tört fel a spontán kérdés: hát ez mi, a fölkelő nap? íme. csak formával tudtam olyat alkotni, ami nem szorul magyarázatra. Egyébként irgalmatlanul elszaporodtak a magyarázók! Holott a művészetnek mindig az volt a természete, hogy olyat mondjon el, amit semmi mással nem lehet elmondani. Csak színnel. ecsettel. Csak kőből, vésővel. Moldvay Győző Madách (MTI-fotó — KS) HANGSZÓRÓ Zengjen a muzsika! Természetes igényt próbált kielégíteni a Magyar Rádió, amikor „Zengjen a muzsika!” címmel, az amatőr zenei mozgalom eseményeit, eredményeit és kudarcait csokorba kötő rádiós sorozatot indított. Szükség volt erre a műsorra, mert e mozgalom egyre szélesebb mederben folydogál... Ennyit bevezetőül, s most térjünk rá a műsorra, amely az amatőr zenei mozgalom híradója. Ezt az alcímet viseli az a rádióműsor, melyet havi rendszerességgel közvetítenek a zenekedvelő közönségnek. Híradó? Talán inkább magazinnak nevezhetnénk. És ezt elismerésként mondom! Mert érdekes, színes riportoknak, híreknek ad helyet, s nem is akármilyen feldolgozásban. Legalábbis a legutóbbi — augusztus 11-én délelőtt a Kossuth adón közvetített — „Zengjen a muzsika!” egyórás műsorideje végig érdekfeszítőnek bizonyult. Mert mi mindenről szó volt benne? A szalkszentmártoni Petőfi Emlékmúzeumban az idén nyáron kórushangverseny-sorozat indult. Az Ellerhein énekkar hivatásossá lett. Miben változik életük? Mik az elképzeléseik ezután? Érdekes volt C. Szalai Ágnes riportja, a HVDSZ Liszt Ferenc férfikaráról, amely a közelmúltban szép eredménnyel szerepelt Európa egyik legrangosabb kórus- versenyén, Langolenben. A legizgalmasabb beszélgetés azért a sok jó között is a pécsi kamarakórusok fesztiválja apropójából született. Itt olyan érdekes téma került bonckés alá, mint a kórusok minősítésének árnyoldalai... Szó esett arról, hogyan változtathatunk mindezen. Nem sorolom tovább a rioortok témáit, hiszen akkor még mindig nem venném számba azt a rengeteg, aprócska hírt, melyek közt volt a híradás a mi, Orosházán megrendezett 2. országos orosz—szovjet zenei táborunkról is . . . Hollós Lajos szerkesztőműsorvezető mindenesetre jól sikerült műsorral lepte meg hallgatóit. S hogy ennyi jó mellett mi mégis a műsor fő erénye? Hogy bár szigorúan zenei témát dolgoz fel, úgy teszi azt, hogy a kívülálló^ számára is érthető, érdekes. Egy cseppnyi szakzsargon, egy késhegynyi csak vájtfü- lűekhez szóló téma nem sok, annyi nem volt műsorában. Ezért érdemes a jövőben is odafigyelni. No meg azért, mert a szöveges részeket színvonalas zenei betétek tették még gazdagabbá . ... N. A. MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Szovjet indulók fúvószenekarra. 8.34: De Falla: Rövid élet. 9.44: Zenevár. 10.05: A kincses sziget. 10.33: Czine Mihály: Nép és irodalom. 10.43: Népdalok. 11.19: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.39: Abel a rengetegben. 12.35: Ezt láttam... 12.50: Zenemúzeum. 14.34: Szabadpolc. 15.10: Muzsikusportrék gyermekeknek. 10.05: Rádiónapló. 18.00: Tarjánl Tóth Ida cimbal- mozik. 19.15: Hosszú telefon. 19.46: Világhírű zongoraművé20.40: Nótaest. 21.40: A Dunánál. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A dzsessz világa. 23.30: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Schubert-mű- veket énekel. 0.10: Sztevanovity Zorán táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Honthy Hanna énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napközben, százádszor. 10.00: Zenedélelőtt. 12.33: Nemzetiségeink zenéjéből. 12.55: Generációváltás a termelő- szövetkezetekben. 13.25: Látószög. 13.30: Tornászinduló. 14.00: ,.Nincs számomra lehetetlen.” 14.35: Aki 15 sportágban volt amatőr. 15.00: A III. félidő. 15.45: Gólok, méterek, történetek. 16.00: Lehoczky Éva és Jámbor László daljáték-felvételeiből. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Belépés nemcsak tornacipőben. 18.33: Szórakoztatózenei hét. 19.55: Slágerlista. • 20.33: Ki mit gyűjt? 21.08: Kabarécsütörtök. 22.08: Népdalok, néptáncok. 22.41: Barangolás régi hanglemezek között. 23.15: Hervé operettjeiből. III. MŰSOR 9.00: A Beatles együttes összes felvételei. 9.32: Kamaramuzsika. 10.26: Beverly Sills operaáriákat énekel. 11.05: Zenekari muzsika. 12.40: A Norvég Szólistaégyüttes Grieg-zsoltárokat énekel. 13.07: Emlékezetes dzsesszhangversenyek. 13.55: Rádiószínház*. 14.34: Fiorenza Cossotto és Martti Talvela operafelvételeiből. 15.10: Schubert: Esz-dúr trió. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Muzsikálás — farmerban. 16.55: Popzene sztereóban. 18.00: A zeneirodalom remekműveiből. 19.05: XX. századi kamarazene — magyar előadók tolmácsolásában. 19.46: Vizsgarendezés. 20.19: Weber operáiból. 21.18: Üj Bach-kantáta lemezeinkből. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hétközben. Műsorvezető szerkesztő: Kardos Ernő. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beatparádé. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lapés műsorelőzetes. BUDAPEST, I. MŰSOR 15.35: Hírek, (f.-f.) 15.40: Az új tanítónő. 17.20: Tévébörze. 17.30: Csak gyerekeknek! (ism.) 18.15: Reklám, (f.-f.) 18.20: Telesport. (f.-f.) 18.45: Párbeszéd a filmszalaggal. 19.00: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból 20.15: Tájak, népek, piacok. 20.40: A fogságba vezető út. 21.10: Ki járt jobban? (f.-f.) 21.40: Sarkadi Imre: A gyáva. (ism., f.-f.) 23.05: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 20.01: Egy-két-há ... és . . . (f.-f.) 20.30: Beszédtéma — beszéljünk róla. (f.-f.) 21.10: Tárgyalásszünet, (f.-f.) 21.25: Tv-híradó 2. 21.50: Szemle, (f.-f.) BUKAREST 16.05: Utazás a földgömbön. 16.25: Iskoláiévá. 16.50: Népi táncok. 17.00: Kulturális híradó. 18.10: Suceavai látogatás. 18.35: Rajzfilmek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 19.40: Fiatalok órája. 20.25: ,.A csodák világában.” Tudományos sorozat.’ 20.50: Valentin Munteano: „Reggeli újság.” Román tv-já- ték. 21.45: Enescu-művek. 22.15: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 17.40: Tv-híradó. 18.15: A nagymama unokája. 18.45: Szórakoztató műsor. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Párhuzamosok. 20.50: Szórakoztató zene. 21.45: Tv-híradó. II. MŰSOR 17.20: Vízilabda Tasmajdan Kupa : J ugoszlávia—Spanyolország. 18.15: Belgrádi krónika. 19.00: Kis koncert. 19.15: Idő és pihenés. 20.00: Visszatérés. 22.00: Huszonnégy óra. MOZI Békési Bástya: Nevem: Senki. Békéscsabai Építők Kultúrottho- na: Egy kis indián. Békéscsabai Kert: A pap. a kurtizán és a magányos hős. Békéscsabai Szabadság: minden előadáson: Majmok bolygója. Békéscsabai Terv: Ilyenek voltunk. Gyulai Erkel: A túlélés ára. Gyulai Kert: A játékszer. Gyulai Petőfi: 4 órakor: Repülés az űrhajóssal, 6 és 8 órakor: Szerelmeim. Orosházi Béke: Az anyakönyvvezető nem válik. Orosházi Partizán: Zugügyvéd zavarban. Szarvasi Táncsics: Mindhalálig zene.