Békés Megyei Népújság, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-26 / 174. szám

KHswktíw 1981. július 26., vasárnap Legyen folytatása! Amatőrök Kétegyházán Miért Torzó a csabai Messiás? A nyár többek között a művészeti alkotótáboroké is. Ahogyan -mondani szokás: megoszlanak a vélemények szükségességük, települések és tájegységek közötti meg­oszlásuk, szerepkörük fölött. Békés megyében is több nyitja meg kapuit nyaran­ként (Gyula, Békés, Békés­csaba stb.), s most számuk egy újabbal szaporodott. Fel­vetődik a kérdés, hogy erre a legfiatalabbra szükség van-e, célkitűzései nem fe- dik-é a többiét, nem a részt­vevők lehetséges körét oszt- ják-é még apróbb táborok­ra? Nos, a június 29. és jú­lius 12. között működött kétegyházi alkotótábor egy­értelmű választ adott két­hetes tevékenységével a ta- máskodó kérdésekre. Az előzetesen kiadott fel­hívás szerint — amint azt akkor lapunkban is közzé­tettük — megyénk települé­sein működő amatőröknek, szakköri tagoknak kíván se­gítséget, kibontakozási lehe­tőséget, találkozási alkal­mat nyújtani a maga, most még szerény eszközeivel. Mert az tény, hogy nagyon nehéz volt biztosítani a tá­bor zavartalanságát, ter­mészetesen anyagiakban. A kétegyházi művelődési ház e nemes szándékát a helyi üzenteken és szerveken kívül a megyei KISZ-bizottság és az eleki téglagyár segítette, így sem telt minden terv megvalósítására. Tárgyi és anyagi eszközök hiányában rajzra, festésre és mintázás­ra volt lehetőségük az alko- tótáborozóknak. És termé- szetsen a sokszor mindennél A néhány őszét szó közül, amelyeket magyarra fordítot­tam, a fenti kettőt minden cél nélkül jegyeztem fel a noteszomba. És most szüksé­gem van rájuk. Puzsnag azt jeleni, hogy köszönöm, fan- darazat pedig, hogy viszont­látásra. És én valóban kö­szönettel tartozom, amiért belekóstolhattam Oszétiába, amelyről korábban őszintén szólva azt sem igen tudtam, hogy létezik. A fandarazat is fontos szó, mert valóban nagyon szeretnék Oszétiába visszamenni, hogy többet is­merjek meg belőle, hogy megismerjem, amit a rövid vendégség tapasztalatai alap­ján legfeljebb sejthetek. Szeretném tudni például, hogy oszétföldön miért lát­tam lépten-nyomon az utak mentén különféle síremléke­ket, hogy egy, a Honvédő Háborúban elesett névtelen katona emlékpadján miért hívogatja az arrajárót a megbontott, de csaknem teli pezsgősüveg és' az üvegpo­hár? Ki tette oda őket? És ki tett virágot a mi kopja­fáinkhoz hasonlító, de kőből való, s 1875-ből származó, faragott őszét síremlékekre, kinek fontos az általa nem ismert hősök iránti tisztelet? És miért? Azt történetesen tudom, hogy az Alán Birodalom ide­jén miért éppen a hegyek sziklás oldalába temették el halottaikat az itt élő embe­fontosabb beszélgetésekre, a környezet- és tárgykultúra, a képzőművész „mesterség” tárgyköreit felölelő elmé­leti előadások meghallgatá­sára. Ez az alkotótábor is ha­gyományosan kiállítással zárult, amelyet az amatőr képzőművészek jelenlétében vasárnap délelőtt nyitottak meg a kétegyházi művelődé­si ház klubtermében. A mintegy fél száz alkotás az igazi bizonyítéka a tábor létjogosultságának, és a foly­tatás szükségességének. Az értesülések szerint a jövő nyári találkozás feltételei­nek biztosításához már az illetékes járási szervek is hozzájárulnak. Bizonyára nem érdektelen a „pionírok”, az elsők fel­említése sem. Ezekben a he­tekben az érdeklődő közön­ség Hevesi Tibor kolorista tájképeiben, Eperjesi Róza grafitrajzaiban, Kolarovszki Zoltán, Dila János grafikái­ban, Csonka János, Ocsay László, Omiljak Ilona, Hoff­man Mihály, Rocskár Bri­gitta olajképeiben, Drágán Zsuzsa szén-, Újlaki Erika és Iga Ferenc krétarajzaiban, Novák Attila festményeiben, grafikáiban és tusrajzaiban gyönyörködhet. A képek, grafikák amatőr szerzői pe­dig a jövő évi találkozásig szakköreikben, klubjaik­ban hintik szét azt a tudást, azokat az alkotásra serkentő impressziókat, amelyeket itt, Kétegyházán szereztek. A lényeg: legyen folytatása a kétegyházi amatőr képzőmű­vészeti alkotótábornak! rek. Hallottam a közmondást, amely szerint a legelő tehén lába alatt a föld értékesebb, mint a .tehén maga, s amint e közmondásból is követke­zik, az ősi temetkezési szo­kásnak rendkívül praktikus oka volt, nevezetesen az, hogy termékeny föld roppant kevés van a hegyek ítözött. Azt is értem, hogy minden prakticizmus ellenére a haj­dani alánok csónakba tették a halottakat, akiknek ugye, az öröklét vizén még át kel­lett kelniük. Megértettem és átéreztem az elődök iránti tiszteletet, amikor láttam Dargauszt, a „Holtak Váro­sát”, ahol házaknak is beillő épületek őrzik az eltemetet- teket, s még ablakok is van­nak a sírokon, amelyeken ke­resztül annak idején ételt ad­hattak be az elhunytaknak, s amelyeken keresztül évszáza­dokon át fütyülték be a he­gyi szelek, múmiává téve a halottakat. Hasonló sírokat láttam egy Dzvigis nevű ősi falucskában is, amely a ma­ga száz lakójával a 9. szá­zadban jókora településnek számított. Sok minden kavargott még bennem, amikor egy esős hajnalon a gépkocsivezető a távoli repülőtérre vitt, s — miután az ablaktörlőt kellő sebességűre állította — a kö­vetkezőket iegyezte meg: ..Látja? Esik! Oszétia meg­könnyezi búcsúzó vendégeit.” Aczél Gábor 1911. máj us 17 -én Békéscsa­bán a visszafojtott indulatok iszonyata megbénította a le­vegőt. A város urai sohasem rettegtek annyira, mint most, ebben a csendben. Mi törté­nik a következő órában, ki­robban a vihar? A déli ha­rangszó után megindult a fekete ruhás áradat. Jött a vezérét gyászoló nép. A ko­porsó nem fért be a nagy­templom ajtaján. Odabenn vagy 12 ezren szorongtak. A gyilkosság bosszúért kiáltott, a véres inget akarták a zászlóra tűzni. A kintrekedt tömegben suttogás indult meg. Fel fog támadni. Ta­lán Koren Pál lelkész szava­it értették el, aki a remény szikráját csiholta ki lelkűk­ből. És 70 év múltán Áchim L. András életre kelt. Megele­venedett a gyulai Várszín­házban Filadelfi Mihály A Torzó Messiás című törté­nelmi fantáziadrámájában. Magára öltötte a ruhát, fel­húzta csizmáját, fejére nyomta kalapját. Ismét fel­lángolt az urak elleni en­gesztelhetetlen gyűlölete. Az első felvonás nyitó je­lenete a századforduló Dán-, kó-nótás hangulatát idézi. A kaszinóban szórakozik az úri világ. Gondtalan vigas­ságukba berobban Áchim. Nem ő jelenik meg a szí­nen, csak a híre. 1910. júniu­sában járunk. Közeledik a pótválasztás ideje. Mi lesz, ha ismét ő kapja meg a mandátumot? Hiszen eddig is adott már leckét az urak­nak. Ettől tart Szeberényi. Zs. Lajos esperes. Ezért je­lenik meg a kaszinóban. Áchimnak nem szabad győz­ni. Ezzel mindenki egyetért az urak közül. A feszültsé­get a színváltás néhány pil­lanatra megszakítja. Áchim gerendási tanyáján vagyunk. A házigazda kedvesen invi­tálja vendégeit az asztalhoz. A látogató Milán Hodzsa. Lukács József találóan ele­veníti meg a minden hájjal megkent politikust, aki most Áchim vitorlájából szeretné kifogni a szelet. Áchim át­lát rajta. Válaszában párt­jának legfontosabb tézisét fogalmazta meg: én á csa­bai népben nem a szlová­kot látom, hanem a népet. És ez a nép szenved, ki­szipolyozzák. Itt az élő pél­da Viczián bácsi, akit 1891- ben Csaba főterén, a májusi felvonuláson egy bajonettel megszúrtak. A hű szolga sze­repét őze Lajos alakítja rendkívüli erővel. Mozdula­tában, hangjában, Áchimhoz fűződő ragaszkodásában ott perzsel, ott éget, ott üvölt a kisemmizett paraszt fájdal­ma. Az úri komiszság is szó­hoz jut. Dr. Székely Lajos, Áchim személyi titkára ré­szeg. Ebben az állapotban ki­ereszti fulánkját. Még csak félvállról fecseg, hogy párt­célokra Áchim pénzt foga­dott el. Sok mimikával, szé­les. de viszolygást ébresztő gesztusokkal formálja meg a figurát Nagyidai István, aki elárulta a pártját, és el­árulta Áchimot. Ittasan Ma­rikával, a mindeneslánnyal erőszakoskodik. Áchim úgy rántja le a székről, akár egy rongyot. Tudja, hogy el­Tánc­éc popdalfesztivál Augusztus 1-én kezdődik, majd a következő két szombat esti elődöntő után az augusztus 21-i döntővel fejeződik be a Magyar Televízi* tánc- és popdalfeszti­válja. Az elődöntőket és a dön­tőt egyenesben közvetíti a tele­vízió a Nemzeti Színházból, s az elődöntőket kedd délutánonként, a döntőt pedig augusztus 29-én, szombaton megismétli. A fesztivál szervezői mintegy 120« jeligés pályamű közűi vá­lasztották ki az általuk legjobb­nak tartott 36 dalt. Az elődöntő során héttagú zsű­ri pontoz majd. Döntéseieket je­lentősen módosíthatják a közön­ségszavazatok, amelyeket szab­vány levelezőlapon lehet feladni. Minden dal egy-egy irányitószá- mot kap, s a levelezőlapon a négy kis négyzetbe a legjobban tetsző dal irányítószámát kell be­írni. A döntőben tizenöt dal verse­nyez, s nemzetközi zsűri ítéli oda a díjakat a legjobb dalok­nak, előadóknak és hangszere­lőknek. lenségévé válik, de táborá­ban ne legyenek gazok. A választási programot Kortes olvassa fel. Vádbe­széd az urak ellen. Európa legnagyobb faluja Békéscsa­ba, ahol 40 ezer ember él, azért nem kapta meg még a városi rangot, hogy az úri klikk kénye-kedve szerint vezethesse a népet az or­ránál fogva. Áchim baráti köréhez tartozó Kortest Sinka Károly, Darabost Csi­kós Gábor, Koren Pált Ko­zák András kelti életre. Visszafogott játékukkal erő­sítik a színpadi Áchimot. Az urak Áchim személyi titkáráról beszélgetnek. Ezt követi a fékevesztett tivor­nya. Majd berobban a szín­padra a nép. Megjelenik Achim. A községháza erké­lyéről Haán, a szavazatszedő bizottság elnöke kihirdeti a választás eredményét. Ismét Áchim lett Békéscsaba kép­viselője. Ebben a szerepben Tyll Attila találóan ragadja meg a parasztot mindenáron megalázni szándékozó úri dölyföt. A prezsbiterválasz- tás Szeberényi manipuláció­ja. Ez az előkészítés az ösz- szecsapásra. A konfliktus egyre éleződik, ki kell rob­bannia. A rendező, Sik Fe­renc jól érzékeli ezt a fe­szültséget. Erre az összecsa­pásra összpontosít. A látvá­nyosságot kiiktatja. Koren Pál lelkész közben­járására az esperes fogadja Áchimot. Már nem reméli, hopv hasznára fordíthatja, mégis megpróbálja. Áchim tántoríthatatlan, ők ellenfe­lek. Az osztályharc az ő viadalukban csúcsosodik ki. A gyűlölet kiengesztelhetet- len. Szeberényi szemébe vágja: gazdag ember vagy. Ezt nem először mondták Villáminterjú — Immár harmadik éve vagy nyári vendége Gyulá­nak, a várjátékoknak. Em­berileg is vonzódsz e város­hoz, hogy visszatérsz, vagy csupán a feladatok kedvé­ért teszed? — Tavaly, tavalyelőtt, ha jól emlékszem, csak ide kap­tam meghívást. Idén már több helyre is, de csak ezt az egy ajánlatot fogadtam el. Valóban kötődöm, szép emlékeim kapcsán ehhez a kedves városhoz, hiszen szüleimmel tizenegy éves, 170 centis „kislányka” vol­tam, amikor először itt jár­tam. Mivel a gyulai kol­bászt nem szerettem, így akkor csak a strand nyújtott maradandó élményt, bár a Áchimnak. De ő jól ismeri a csabai urakat. Visszavág. Ebben a városban maffia van! Indulatosan, félelmete­sen zengenek a szavak. Eb­ben a mondatban rejlik in­dulatainak kulcsa. Csabán az úri osztály gátlástalan svi- háksággal panamázik. Szi- polyozza a paraszt, az ipa­ros vérét. Kiforgatja a népet a vagyonából. Az úri csa­lárdság a nagygazda Áchi­mot is veszélyezteti. Még nem volt képviselő, amikor bizottság jelent meg a ta­nyáján, hogy földjéből leha­sítsanak egy darabot. Puskát fogott, s emiatt bűnvádi el­járás indult ellene. A nép­egyletben és a parasztpárt­ban rejlik az ő ereje. Ott izzik, ott lángol a nép ha­ragja, mely fűti az indula­tait. A csabai csirkepiac em­berpiac is. A kisemmizettek munkaerejüket bocsátják áruba, panaszuk az égre ki­ált. A népbank bukása sok kisembert tett földönfutóvá. Ezért nem tudja az esperes meggyőzni. Az ő találkozá­suk nem lehet más, csak viadal. De Szeberényi sem akár­ki. Nagy műveltségű ember. A szószékről hatni tud, a parasztot is szeretné magá­hoz édesgetni. Játssza a tisztességest. De nem tud azzá válni, mert fűtik az ambíciók, püspök szeretne lenni. Piszkálja, csiholja Áchim indulatait. Az Áchi­mot megszemélyesítő Mécs Károly ebben az összecsa­pásban egyre inkább ferge­teges Áchimmá válik. Alak­ja, tartása, hangja az apol- lói szépségű parasztkirályt félelmetessé teszi. És köz­ben megjelenik, mint vala­mi fenyegető árny, a két Zsilinszky fiú. csúszdát még nem volt bá­torságom kipróbálni. Nem is lesz ... — Igazán népszerűvé ta­lán egy dal tett, egy tangó: Sohase mondd! Ez elég nagy példányszámban meg is jelent kislemezen. Azóta viszont eltelt egy év. Mi tör­tént veled éz idő alatt? — Három bemutatóm volt a Vígszínházban. Legutóbb Offenbach zenéjével a Pá­rizsi élet című svéd darab. Két filmet is forgattam, ezek a Fogadó az örök Vi­lágossághoz, és a Pogány Madonna. — Sokat dolgozol? — Úgy érzem, eleget. De azért még bírnék többet is! A tanácskozó teremben a hangulat pattanásig feszült. Az urak barlangjába sétált az oroszlán. Tovább szur- kálják, piszkálják, dühítik. Áchim székbírságot fizet az urak koporsószögeire. Az idős Zsilinszkyt alakító Pataki László kitűnően for­málja meg a kormánykörök­kel kapcsolatot tartó volt államtitkárt. Fél Áchimtól. De félelmét nem árulja el. Ám ott rejlik minden moz­dulatában, minden gesztu­sában, szeme minden villa­násában. Mi lesz, ha Áchim fellebbenti a fátylat a pa­namákról? ő, a csabai urak büszkesége. Vajon a nép­bank bukásával mennyi hasznot vágott zsebre a csa­ládja? De ez az ügy már elévült. Van azonban en­nél veszedelmesebb is. A medgyesegyházi parcellázás. A tanácskozás személyes .vádaskodásba torkollik. Áchim követeli, hogy a pa­rasztpárt tagjait is vonják be a bizottságba. Az urak azonban kijelentik, hogy nem lehet vele tárgyalni, és ekkor Áchimban már üvölt az indulat, belerúg a távo­zó Szeberényibe. A második felvonásban Áchim már űzött vad. A csabai urak sajtóhadjáratot indítanak ellene. Elhatározza, hogy napvilágra tárja az úri klikk panamáit,- elsősorban Zsilinszkyékét. Vadászaton dől el a sorsa. Az elégtétel úri, lovagias. Lelövik. A dráma temetési jelenettel zá­rul. Ebben a felvonásban olyan gyorsan peregnek a cselekmények, talán éppen az első felvonás vontatottsá- gát pótolandó, hogy a néző nem kap kellő magyaráza­tot a gyilkosságra. Sok kér­dőjel marad benne. A dal­betétek elnyújtják a dara­bot, fékezik a drámai lendü­letet. A szereplők három szinten mozognak. A rendező látvánnyal, sok-sok ötlettel, nem pedig a drámai konflik­tussal akarja lekötni a né­zőt. Széles kortablót fest. És éppen ezzel csökkenti a drá­mai viadalt. Bodrogi Gyula Szeberényije pedig nem más, mint a parasztkirály által kigúnyolt Heccpópa. Nem tud sima modorú jezsuitává válni. A színpadi Áchimnak az első felvonásban azonban így is nagy ellenfele. Ta­lán éppen azért, mert a fő­szereplő. Mécs Károly. a paraszti Apollót viszi színre, de úgy. hogy a népbe ve­tett hitéhez, igazságszerete- téhez. elszántságához. jel­lembeli tisztaságához sem­mi kétség nem férhet. Kitű­nő színész. Ám alkatilag hiánvzik belőle a parasztki­rály eget ostromló. félel­metes haragja. robosztus ereje. Az előadásban sok kifo­gásolni való akad. Ennek ellenére mégis sikerült tab­lót festeni a korról, életre kelteni az első felvonás drá­mai összecsapásában a pa­rasztkirályt. Való igaz, Áchim nemes indulatát el­torzította a saját kora. és most torzított rajta a szín­pad is, így lett belőle Tor­— Hasonló nóták — mint az említett Sohase mondd — várnak rád? — Én remélem. De nem vagyok énekesnő, és nem is pályázom énekesi babérok­ra. — Miután elköszönsz Gyulától, mit csinálsz majd? Pihenés? Munka? — Egy pár napos tv-for- gatás után végre elmegyek — életemben először — egy­hónapos külföldi nyaralásra — Jó pihenést és a jövő évadra is értékes szerepe­ket! — Köszönöm! Szűcs József (N. L.) Boldog vendégségben (6.) Puzsnag, fandarazat... zó Messiás. Serédi János Hernádi Judittal Mécs Károly Áchim L. András szerepében. Sinka Károly Kortest személyesíti meg. A parasztpárt választási röpiratát olvassa fel Fotó: Martin Gábor A „Holtak Városa”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom