Békés Megyei Népújság, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-19 / 168. szám

1981. július 19., vasárnap NAGYVILÁG II román tengerparton * s 4 Fürdöző turisták a Fekete-tenger partján, Mangalia Neptun negyedében (Fotó — Agerpress — MTI KS) A külföldre utazó magyar Fekete-tenger 78 kilométeres turisták egyik kedvelt úti- partszakaszán egyszerre 130 célja a román tengerpart. A ezer bel- és külföldi ven­dégnek tudnak szálláshelyet biztosítani Mamaia, Eforia és a többi fürdőhely szállodái, villái, kempingjei. 161 ven­déglő, 13 önkiszolgáló, 35 cukrászda, 145 eszpresszó — vagy ahogy itt nevezik, nap­pali bár és 630 strandbüfé gondoskodik az üdülők ellá­tásáról. A kényelmes szállás, a változatos étkezés biztosítá­sa mellett változatos szóra­kozási és sportlehetőségek állnak a vendégek rendelke­zésére. Äz idén is megren­dezik a Miss Litoral és a Nap gyermeke hagyományos szép­ségversenyeket. Színházi, folklór-, ifjúsági, zenei fesz­tivál teszi emlékezetessé a tengerparti estéket. Ezeken kívül opera-, operett- és ba­lettműsorokat, táncdal- és revűhangversenyeket tarta­nak az ország minden részé­ből- érkező művészek részvé­telével. Mamaiától Szaturnuszig valamennyi fürdőhelyen min­denki adózhat kedvenc sport­jának is: uszodák, teniszpá­lyák. lovardák, céllövöldék, tekepályák, kosár-, kézi- és röplabdapályák, sőt futball- pálya is várja a turistákat, azokat, akik a lubickolás és a napfürdőzés mellett egyéb testedzési lehetőségeket igé­nyelnek. Az esti szórakozásokról — a már említetteken kívül — számos diszkóbár, zenés ven­déglő gondoskodik. De a leg­fontosabb: a csillogó napsu­gár, a ragyogó kék ég és a hozzá hasonló — nevét meg­hazudtoló — tenger. g­Vietnam Három korszak — három alkotmány A Vietnami Szocialista Köztársaság legfelsőbb ál­lamhatalmi szerve, a nem­zetgyűlés nemrég fogadta el az ország új alkotmányát. Az 1945 augusztusi forrada­lom győzelme óta ez a har­madik alkotmánya Vietnam­nak. BOMBAZÁPOR ES FÖLDREFORM Az elsőt 1946 novemberé­ben fogadták el. Az az ok­mány rögzítette a népi de­mokratikus forradalom vív­mányait, s feladata volt a forradalmi változások kiter­jesztése. Az az alkotmány először adott valódi szabad­ságjogokat a dolgozó nép­nek, és — ami Vietnamban nem kis dolog — egyenjo­gúságot valamennyi nemze­tiségnek. A volt gyarmatosítók azon­ban már az alkotmány elfo­gadásának másnapján újabb hódító háborút indítottak az indokínai ország ellen. Bom­báikkal már nemcsak az or­szág függetlenségét, hanem a demokratikus vívmányo­kat is szét akarták zúzni. Vi­etnamot azonban már nem lehetett letéríteni a maga­választotta útról. Az öldök­lő háború éveiben is sike­rül megvalósítani egy sor reformot. Különösen emléke­zetes az agrárreform, amely- lyel a. kormány végképp ma­ga mellé állította a lakosság millióit. Most már a saját földjüket védelmezték. HADIGAZDÁLKODÁS ÉS EGYESÜLÉS A győzelem nem maradt el. 1954 májusában a hódí­tók kénytelenek voltak alá­írni a fegyverszünetet. A kettészakított Vietnam észa­ki részén pedig elkezdődött egy gyökeres társadalmi­gazdasági átalakulás, amely újra napirendre tűzte a vál­Több mint ötven Steyr-traktor cs mezőgazdasági gép érke­zett a vietnami My Lám mezőgazdasági üzembe, ahol éppen üzemanyaggal töltik fel a korszerű berendezéseket (Fotó — VNA — KS) tezások törvénybe iktatását. A demokratikus Vietnam második alkotmányát 1959. december 31*én fogadták el. Néhány békés esztendő után az amerikai imperializ­mus sodorta újabb háborúba az országot. A békés terme­lést egy évtizeden át hadi- gazdálkodás váltotta fel, de Vietnamot a nehézségek nem tudták térdre kényszeríteni. Kivívta a győzelmet, a for­radalmi erők egyesítették az országot. KOLLEKTIVIZÁLÁS ÉSZAKON ÉS DÉLEN A mostani, a harmadik al­kotmány az utóbbi 35 év eredményeinek összefoglaló­ja. Rögzíti például, hogy a mai szocialista Vietnamban a kollektív gazdaság és táa?’- sadalmi össztermék 58 szá­zalékát adja. Hogy gyakor­latilag felszámolták az anal­fabétizmust, hogy milyen egészségügyi, oktatási és kul­turális intézményekkel gaz- ragodott az ország. A gazda­ságban végbement változá­sok a társadalom osztály­struktúráját is megváltoztat­ták. A munkásosztály ma a dolgozók egytizedét adja. Északon lezajlott a mezőgaz­daság kollektivizálása, s ezen az úton halad most a déli országrész. Míg 1975-ben 462 ezer diplomás élt Vietnam­ban, ma 760 ezer a felső vég­zettségűek száma. Sorolhatnánk még a vál­tozásokat sokáig, ehelyett azonban vessünk egy pillan­tást a jövőbe. Az alkotmány cikkelyeinek megvitatásával, tanulmányozásával egy idő­ben újabb jelentős politikai esemény vette kezdetét az országban. Megkezdődött a Vietnami Kommunista Párt V. kongresszusának előké­szítése, amely a jövő újabb szakaszának nyitánya lesz. Seres Attila Egy kisgyermek halálára Harmincmillióan szorong­tunk a tévé előtt azon az éj­szakán, amikor hajnali öt órakor elzártam a készülé­ket, tudtuk, a hatéves, szív­beteg kisfiú, akinek mosoly­gós arcképét azóta is író­asztalom fölött őrzöm, nincs többé. A rettenetes kínoktól szenvedő gyerekben a több­szöri eszméletvesztéssel meg­„látványosságot” nyújtott és nem információt adott.) A közvélemény Alfredo halála óta valójában a felelősség­ről vitatkozik. — Középkori felszerelé­sünk, gépeink elhasználtak, korszerűtlenek, a rádió adó­vevőink manapság már gye­rekjátéknak ha jók, nincse­A hatéves Alfredo Ranupi, kisöccsével, Riccardóval szakított ötvenhat órás éb­renlét, kábultság alatt Nan­do, a tűzoltó, a kút torkához tapadva mesékkel, énekkel, tréfával tartotta a lelket. Meddig hitte Alfredo, hogy kiszabadulhat a sötétség, a sár poklából? Addig. amíg bele nem kiáltotta a mikro­fonba: „Mama, nem hiszem, hogy kimentenek! Ne hazud­jatok!” Pedig mi mindent megtet­tek érte! Párhuzamos kutat, majd alagutat fúrtak; ön­kéntes kígyóemberek, bar­langászok jöttek; Nápolyból egy 16 éves, de csak 12 éves­nek látszó fiú, akit látható­an az alultápláltság véko­nyított meg annyira, hogy lefúrhatta volna magát a szűk harminc centiméteres nyíláson. Százak telefonál­tak, adtak tanácsot, ötlete­ket. Minden hiába. Csak aki látta ott lent a gyermek fel- ismerhetetlenül sáros arcát, aki kiszedte szájából az isza­pot, aki hétszer fogta meg, és hétszer ejtette vissza, hol a csúszós iszap, hol az el­szakadt öv miatt, tudja, mit szenvedhetett Alfredo. Ez az ember, mielőtt lement a kút­ba, csak annyit mondott, hogy Angelónak hívják, és szardíniái születésű. Nem mondta el, hogy asztmás, hogy baj van a tüdejével, hogy maga is három gyerek apja. Vállalta, hogy leszáll­jon Alfredóhoz, véresre tép­ve magát a sziklakútban, hogy az engedélyezett 25 perc helyett 45 percen át, fejjel lefelé lógva próbálja felszínre hozni, amikor még élt. Ha csak a halál leírhatat- lanul kegyetlen voltára gon­dolunk, akkor is megértjük, miért lett országos ügy a kis Alfredo tragédiája. De va­jon önmagában elég ez a magyarázat? A bíróság még ki sem mondta a holttá nyil­vánítást, amikor Szicíliából jelentették, hogy két gyerek alatt beszakadt egy kút kor­rodálódott fedele, és mind­ketten vízbe fúltak. A föld­rengés sújtotta Avellino kör­nyékén a lángok martaléka lett tizenegy lakókocsi, és az egyikben bennégett egy hároméves gyermek. Ezek is mélyen megrendítő tragédi­ák. ám a lapok hamar elfe­ledték őket. Miért? Mert nem lehet napokon, heteken át újra és újra visszatérni egy tragédiára. De miért ír­nak akkor oldalakat a lapok a kis Alfredóról, még he­tekkel a halála után is? Ta­lán azért, mert tízmilliók követték végig a hiábavaló mentést a tévé egyenes adá­sában? (A tévét különben so­kan- azzal vádolják, hogy nek szakembereink, a fúró­gépért a fél országot össze kellett telefonálni, amíg vé­gül egy privát cégtől kaptuk meg — mondják a tűzoltók. — Rosszul számították ki a keresztalagút vágatát, volt vagy húszcentiméteres elté­rés, s vele elveszett órák — mondják mások. Az öv, amit Angelo a tűzoltóktól kapott, s amit először Alfredo csuk­lójára kötött, másodszor meg a könyökére, kétszer is el­szakadt. Donato, a másik mentő bokájára védőöv nél­kül kötötték rá a huzalt, és rettenetes fájdalmakra pa­naszkodott, ami akadályozta a mentésben. Olyan bilin­cset adtak neki. amely le­csúszott a hatéves ' gyerek vékony csuklójáról. Alfredo édesanyja a tele­vízióban, már a kisfia ha­lála után, hihetetlen erőfe­szítéssel fojtva vissza köny- nyeit mondta ki: kisfiának tragédiája, a most már meg­változtathatatlan sorscsapás figyelmeztessen arra, hogy ilyen eset még egyszer ne is­métlődhessen meg, meg kell akadályozni, hogy mások is ilyen sorsra jussanak. Az olasz televízió nézői, akiknek emlékezetében ott éinek még a tavalyi földren­gés tehetetlenségbe, szerve­zetlenségbe fulladt mentési munkálatainak emlékei, akik látták a köztársasági elnö­köt most, a kútsír szélénél egy éjszakán át együttérző­en, de tehetetlenül, vissza­emlékeztek azokra a súlyos vádakra, amelyekkel nem egyszerűen a kormányt, ha­nem az évtizedes mulasztá­sokért felelős hatalmi rend­szert illette ama százak, ta­lán ezrek haláláért, akiket még meg lehetett volna men­teni a katasztrófa első nap­jaiban. A bíróság most megvizs­gálja, miként esett a kútba Alfredo, és azt is, hogy meg lehetett-e volna menteni, s hogy milyen hibák, mulasz­tások történtek a mentése közben. De az olasz közvé­leményt nem csak a bírósá­gi vizsgálat érdekli. A tár­sadalmi lelkiismeret, felelős­ség munkál sokakban. Alf­redo tragédiájában a megis­métlődését látják annak, ami a tavalyi földrengéskor tör­tént, mint jómagam is, aki ott voltam annak idején, a mentés óráiban. A kút körül most ugyan­az a kép fogadott, mint ak­kor a romba dőlt utcák, há­zak között. Láttam ember- fölötti küzdelmet, önfelál­dozást, egyéni hőstetteket. Csak egy valami hiányzott, a szervezettség, a precíz fel- készültség, az összehangolt­ság, a fegyelem, a mindent számításba vevő előrelátás, amely nem lehet egyetlen ember műve, ©ak szervezett közösségé. Ez nem volt je­len sem a földrengéskor sem Alfredo mentésénél. A tűzoltóparancsnok mondta: csak Lazio tartományban 50 —60 ezer hasonló kút van. sok szabálytalanul fúrva, be­fedve. Nincs ellenőrzés nincs büntetés, mindenki te­szi azt, amit akar. A tra­gédia, tehát akár holnap megismétlődhet. Mire képes egy társada­lom, egyetlen emberért, dön­tően azon múlik, hogy mire képes a milliókért. Remél­hetően sokakat rádöbbentett már erre az igazságra a kis Alfredo kegyetlen halála. Róma, 1981., július. Faragó Jeni A mentési munkálatok. A háttérben az akkor még remény kedő szülők (Fotók — AP — MTI — KS

Next

/
Oldalképek
Tartalom