Békés Megyei Népújság, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-07 / 132. szám
1981. június 7., vasárnap Műtárgy érték nélkül Mire vár a vár? Talán mivel nem vagyok szakember,. döbbenthetett meg az az egyszerű tény, hogy a gyulai vár érték nélküli műtárgyként szerepel minden hivatalos okiratban. (Vigasztalásul legyen mondva, váraink többsége ugyanebben a fura helyzetben van.) S hogy e meglepő jelenségre rábukkanhattunk, azt a vár gyöngülő „egészségének” okait kutató vizsgálódásainknak köszönhetjük. Illetve nemcsak a vár, de a gyulai Erkel Ferenc Múzeumhoz tartozó Erkel-em- lékház és a Dürer-terem sorsa, állapota is izgatott bennünket. Az új is okoz gondot A múzeum irodahelyiségeit frissen festették, az öreg épületben mégis átható pe» nészszag terjeng. S ami még meglepőbb, az 1968-ban épült, kívülről igazán mutatós Dürer-kiállítóteremben is hasonló a helyzet. A téglafalakat kiverte a salétrom, a tetőtér beázik. A szép, a művészi befogadására épült „szentély” plafonján kiábA pusztulás jelei a vár kiállítótermeiben rándító foltok jelzik: megoldatlan az esővíz elvezetése. A rejtélyre még a hozzá nem értő is hamar rájön, ha lebattyog az épület alagsorába. Ugyanis ilyen kacifántos csapadékvíz-elvezetési rendszerrel nem mindennap lehet találkozni. Megoldást egyelőre a szakemberek sem tudtak kitalálni. (Legalábbis az erre a célra fordítható összegnek megfelelőt nem.) Egyéb segéderő híján marad a korábbi gyakorlat: időnként a múzeum igazgatója nekiveselkedik, s az állati hullákat, törmelékeket megpróbálja kiszedegetni a vízelvezető csőből. S ha már a segéderőt felemlegettük. A várban tett látogatásunk során újabb „szakmai kérdés” megoldása közben leltük az igazgatót. A kíváncsi látogatók által levert lakatot szerelte le — újat téve a helyébe — a várszínházi széksorok miatt egyébként is kinyithatatlan alagsori teremről. A múzeum parkjának gondozat- lansága, a mindennapos javítani valók igazolják: a gyulai múzeumban nagyon elkelne egy ügyes kezű mesterember. Elkelne, de ■nii\cs rá se státusz, se pénz. Az Erkel-emlékházat a gyulai Városi Tanács — mert az épület kívülről az övé — szépen tataroztatta. Most — de ez sem volt mindig így — a termekben rend és tisztaság. Az épület jobb oldali tűzfala viszont lassan, de biztosan kifelé dől. A padozat pedig a viha- . ros Balaton hullámait idézi. Pedig nem is olyan régen újjították fel. Csakhogy öreg az épület, s a kisebb toldo- zás-foldozás helyett komolyabb felújításra lenne szükség. Alig hiszem, hogy akadna olyan Békés megyébe látogató idegen (de még „idevalósi” is!), aki legalább egyszer el ne zarándokolna megyénk történelmi múltjának egyik legbecsesebb, legrégibb emlékéhez: a gyulai várhoz. Nemcsak a gyerekek, de a felnőttek fantáziáját is megmozgatja évszázadok óta. Magam is szinte hozzánőttem. Csoda-e hát, hogy sorsát mindenki szívén viseli? Betegeskedik a jó öreg Nos, a jó öreg vár most kissé betegeskedik. Igaz, az Országos Műemléki Felügyelőség 1963-ban komoly rekonstrukcióval élesztette fel, de az i-re már nem tette fel a pontot. Szaknyelven szólva: a rekonstrukció befejezetlen maradt. A tetőszerkezet — amelynek nincs dőlése — összegyűjti a havat, esővizet, s a betonkockák között hagyja az emeleti termekbe befolyni. Eredményes pusztítást végezve az 1968 óta ugyancsak elöregedett kiállítási anyagban. A galériát óvó cseréptető megroggyant, s a fakorlátok is vészesen ingadoznak. A villanykábelek tartóvasai a nedvesség miatt folyton kihullanak, veszélyes helyzeteket teremtve. S a csodálatos panorámát ígérő torony szigetelése sem megoldott. De ne kopogtassuk tovább a vár beteg, öreg testét. Nézzük a várható gyógymód lehetőségét. „Nem hasznosított épület” Igen, bármily meglepő, de a gyulai vár, ahol állandó és időszakos kiállításokat rendeznek, és országos hírű nyári várszínházi előadásokat: műtárgy, amely a nem hasznosított épületek kategóriájába tartozik. S mint ilyen, mert NINCS ÉRTÉKÉN), nem képezhet éves felújítási keretet. A bajok gyökere tehát itt kereshető. (Talán most az Országos Műemléki Felügyelőség segít a vár felértékelésében, ami nem is olyan egyszerű dolog.) Pedig szükség lenne arra, hogy minden esztendőben a szükséges karbantartási munkákat elvégezzék rajta. S itt van a bajok másik oka. Ha lenne is pénz — mert mór ilyen is volt —, nem lehet kivitelezőt találni. Lassú, nagy szakértelmet igénylő munkát kíván, hát anyagilag egyetlen kivitelezőnek sem éri meg. S azt is jó tudni, hogy a műemléki épületek karbantartásához is szakember kellene. A gazdának, a Békés megyei Múzeumi Szervezetnek pedig, amelyhez 16 épület tartozik, olyan csekély a költségvetése, hogy ezt a' feladatot egyedül nem képes felvállalni. Milyen egyszerű is lenne... De nézzük a gyógymódot. Először is meg kell állapítani a vár értékét, hogy képződhessen utána »felújítást alap. Ha ez megtörtént, keresni kell egy olyan rátermett brigádot, amelyik hajlandó lenne műemlékek felújítására specializálni magát. A szakemberek felkészítését, továbbképzését szívesen vállalnák az illetékesek. (Ez ráadásul a vállalkozónak is megérné, nemcsak a megyei múzeumi szervezetnek, aki biztosítani tudna a brigád nak egész évre munkát.) Azt már csak félve merem megjegyezni, hogy egy gondnok is elkelne a várban. Aki akár az apróbb meghibásodásokat is ki tudná javítani. (És időnként a nagyon kiáb rándító galambpiszoktól is megszabadítaná az épületet.) Szóval nem is lenne olyan ördöngős dolog. De azt is tudni kell, hogy önállóan sem a megyei tanács, sem Gyula város Tanácsa, sem a megyei múzeumi szervezet megoldani ezt a feladatot nem képes. Csak komoly összefogás, pontos tervek alapján. De azt hiszem, megérné. Napjainkban sokat beszélünk az ifjúság hazafiságra neveléséről. Érzékeljük a felnőttek növekvő érdeklődését nemzeti múltunk iránt. A nemzeti tudat ébren tartásában pedig a múltat őrző tárgyi emlékeknek, a nagy elődök relikviáinak megvan a maga szerepe. Támaszkodjunk hát rájuk. Magunkra, s utódainkra is gondolva. B. Sajti Emese Művelődés három műszakban A galéria tetőzete is hajlott megA nagy Dé Nagy igyekezetében Zoli még a nyelve hegyét is kinnfelejti. Szorítja a ceruzát, kerekíti a nagy Dé betű hasát. Formásra sikeredett — ismerem el dicső hangsúllyal, amitől Zoli, a kisdiák sugárzik. Nem mesélhetem el neki — gyerekfejjel még hogyan is értené —, hogy az én nagy Dé betűm egészen más, és hogy számomra ez a betű egész életemben Darák tanító bácsit jelenti. Az ősz hajú, mackós hangú, csupa szív öreg tanító bácsi határtalan türelemmel sulykolta belénk a betűvetés-számolás tudományának alapjait. A füzetünket mindig piros ceruzával írta alá. Pontosabban, egy nagy D-t kanyarított a lecke alá — és mi mindany- nyian ezt próbáltuk utánozni. Szépen formálta: a kezdő, éppen-éppen megdöntött egyenes vonal alul kis hurokba fordult, aztán felívelt, takaros pocakot kerekített, és visszatérve a kezdő egyenes csúcsához, ismét megkanyarodott. Rég nem él már Darák ' tanító bácsi —, mégis úgy gondolok rá mindig, mintha ma is kanyarítaná láthatatlan füzetekbe a monogramját. Aztán jöttek Hajni néni nyelvtanórái. Szemüvege fölül szigorúan nézett ki, ha nem tudtuk a soros rigmust. „Mert, de, mint, hogy maA tágas üzemcsarnokban átható illat terjeng. A gépek körül fehér köpenyes, kendős asszonyok-lányok sü- rögnek, s munkájuk nyomán egyre több üveg telik meg furcsa színű masszával. A sürgés-forgásból kitűnik, hogy a Békéscsabai Konzervgyárban megkezdődött a nyári szezon. A Karazin brigád tagjai az üzem különböző részeiből egyenként szállingóznak az emeleti, csendesebb iroda felé. A nyitott ablakon betűz a füllesztő déli nap. Mégis hűvösebb van itt, mint lent, a gépek mellett. Mindössze öten dolgoznak a délelőtti műszakban a Ka- razin-brigádból. A többiek délutánosok, vagy éjszakások, hiszen a zöldségdöm- ping idején éjjel sem állhatnak a gépek. A termelésirányító brigád Karazin nevét viseli. Nem túl gyakori név, igaz, csak konzervgyári brigádra illik. Csík Margit, művezető beszél a „névadásról”: — Karazin orosz tudós volt, elsőként ő tartósított különböző ételeket. 1968- ban, amikor megalakult a brigád, olyan nevet kerestünk, ami kapcsolatban áll a munkánkkal. Épp akkoriban olyastam Karazinról, és javasoltam, hogy az ő nevét vegyük fel. A többiek elfogadták. Több, mint 12 éve alakult tehát ez a kis közösség. Azóta él, dolgozik, nem is akárhogyan. Valódi ösz- szetartás rejlik a szocialista brigád fogalom mögött. Igaz, ezt senki sem mondja ki, de azért mindenki tudja. Csak a tényeket sorolják: — Tizen vagyunk most, valamennyien a termelés- irányításban dolgozunk — mondja Mokos Miklósné, csoportvezető. Néhány éve választották meg brigádvezetőnek, s azóta is ő látja el az ezzel járó teendőket. — Fiatal brigád vagyunk, hisz az átlagéletkor úgy 36 év körüli — folytatja. — Többségünk családos, ketten most is gyesen vannak. Csúcsidőben, május végétől bizony sok a munka, s nekik még jobban oda kell figyelniük, mint másoknak. Fáradtan kerülnek haza, örülnek, ha a tv-műsort megnézik, belelapozhatnak az újságba. Inkább késő ősztől májusig, amikor nincs szezon, marad több idejük, energiájuk a művelődésre. — Legtöbbször együtt járunk színházba — mondja egyikük. — A nők szeretnek szépen felöltözni, a férfiakat már nehezebb erre rávenni. — neveti el magát. — Persze, nem csak a szép ruha miatt járunk színházba — fordítja komolyra a szót a brigádvezető. — Az emberben kell legyen igény a szépre, arra, hogy többet tudjon meg a világról. Ezért is neveztünk be eddig mindenféle vetélkedőbe. Itt, a gyárban mindig lehetett ránk számítani, ha vetélkedőről, vagy valamilyen kul* turális programról volt szó. — És a megyei közművelődési vetélkedő? ... — érdeklődöm, hiszen a „Karazin” annak a hat brigádnak egyike, amelyik nemrég Miniszteri Dicséretet kapott ötéves, eredményes részvételéért. , — Az első évben nagy lelkesedéssel indultunk — mondják. — De az az igazság, hogy kicsit elfáradtunk már. Szeretnénk átadni a stafétát a fiataloknak. ' Dehát ők nem nagyon igyekeznek. Hogy miért? Talán nem szeretik a kötöttségeket. Mert egy-egy ilyen vetélkedő kötelezettséggel jár, hisz ahhoz, hogy minél jobb eredményt érjünk el, alaposan fel kell készülni. — Hogyan osztották el a feladatokat? — kérdezem. — Az érdeklődési körének megfelelő feladatot kapott mindenki — mondja Mokosné. — Persze, azért segítettünk egymásnak. Megbeszéltük a politikai kérdéseket, elmeséltük az olvasott novellát, beszámoltunk a színházi előadásról... „Milyen sok idejük lehet” — gondolhatná valaki, pedig erről szó sincs. A megbeszélésekre korántsem munkaidőben, hanem, otthon, baráti beszélgetések alkalmával került sor. — Régi szokás a brigádban — újságolták az asszonyok —. hogy megünnepeljük egymás névnapját. De máskor is összejövünk, vagy egyikünknél, vagy másikunknál. Ilyenkor jót eszünk- iszunk, beszélgetünk, egyszóval munkaidőn kívül is jól érezzük együtt magunkat. Sok mindenről mesélnek még, s minden apró történet azt bizonyítja, hogy ebben a brigádban nem brigádtagok, hanem barátok dolgoznak. Akik — azon kívül, hogy szívesen szerveznek közös programokat —, elsősorban a munkában segítik egymást. A munkában pedig még sohasem vallottak szégyent. És azt sem hinném, hogy valaha is pirultak volna műveltségbeli hiányosságaik miatt. Gubucz Katalin Fotó: Gál Edit ga előtt vesszőt hord ” — fújtuk kórusban. A csúnya, hanyag írásért, a j-vel írt folyóért kapott körmösökbe most is belesajdul a kezem. Féltük-tiszteltük őt az örökké csörömpölő karperecéivel együtt. De magamban már százszor megköszöntem, ' hogy belénksjilykolta a helyesírást, és — csak felnőtt fejjel jöttem rá —, a magyar nyelv szeretetére, ápolására nevelt bennünket saját példája által. Az irodalmat Éva néni miatt szerettük. Ügy vezetett bennünket a versek, világában, mintha csodaországban kirándulnánk. A János Vitézt —• akár szemenként a nagyszemű szőlőt —, ízlelgettük szinte versszakonként, és amikor diafilmen levetítették az osztálynak Kukorica Jancsi és lluska történetét, nem titkoltuk csalódásunkat: a látottak meg sem közelítették a bennünk élő képeket, élményeket. Persze, beceneveket is adtunk, pedig dehogyis akartunk mi gúnyt űzni Lisszi- man. Pipin tanár úrból, vagy Trák papából! Egyszerűen írni hozta a diákhagyomány, így « kerültek közelebb hozzánk. Akit nem kedveltünk, el sem neveztük. Mennyire felnéztünk például a középiskolában Horváth tanár úrra — neki is találtunk persze gúnynevet —, aki több kiló könyvvel, közöttük pompás ritkaságokkal megrakodva érkezett a magyar és történelem- órákra! Személyében tanultuk meg tisztelni a tudást, a szorgalmat, és a szerénységet. „Ezt bizony én se tudom, de a jövő órára utánanézek!" — sülyesztette köpenye zsebébe a kezét, ha a kérdésünkre nem tudott felelni. S a drága jó Rácz tanár úr! Ha feleléskor észrevette, hogy latin könyvünkben a „Beatus ille, qui procul negotiis ...” Höratius- sorok fölött légypöttynyi betűinkkel ott a fordítás, úgy tudott félrenézni, bólogatni, helyeselni —, hogy szégyenünkben rögtön bevallottuk; nem készültünk. És szidás helyet tudott jót derülni Néró császáron, akinek a könyvünkben masnit rajzoltunk a hajába, pipát nyomtunk a szájába, és szamárfüleket ragasztottunk a fejére. Egyet nem tűrt a tanár úr: a hazudozást, amit tapintatosan füllentésnek nevezett. Tudom, lehetetlen megköszönni a nagyszerű pedagógusoknak, hogy — sokszor ellenünkre — embert faragni igyekeztek, és hiszem, igyekeznek ma is a nebulókból. Nem is várják el a köszönetét; tudják, ha egy nagy Dé betűről, egy szabályról, egy versről, idézetről, egyenletről, mindig ők jutnak eszünkbe — már nem éltek, nem élnek hiába... Tóth Ibolya Könyvek a táborban Csaknem egy éve költözött a Megyei Könyvtár gyermekrészlege a békéscsabai ifjúsági ház negyedik emeletére. A szokatlan hely miatt kicsit visszaesett a látogatottság: mig az az elmúlt tanév végén mintegy kétezer beiratkozott olvasója volt a könyvtárnak, most mindössze ezren látogatják rendszeresen. Pedig a szolgáltatás színvonala nem változott. Igaz, a szűkösebb hely miatt a leltárban szereplő 29 ezer .kötetnek csak egy részét tudták itt elhelyezni. A két terem polcain 8 ezer könyv sorakozik, jórészt a kötelező, az ajánlott olvasmányok. és a legkeresettebb ifjúsági regények, lexikonok, ismeretterjesztő kiadványok. Megtalálhatók itt a megszokott ifjúsági folyóiratok is. A könyvolvasáson kívül más szórakozásra is lehetőséget nyújt a könyvtár. Sokan kedvelik a társasjátékokat, a lemezeket. Mivel a város iskoláival hagyományosan jó a könyvtár kapcsolata, gyakran tartanak itt rendhagyó irodalomórákat, napközis foglalkozásokat. A békéscsabai napközis tábornak — az előző évek jól be- v... gyakorlata szerint — az idén is kölcsönöznek mintegy 400 kötet könyvet, hogy a diákok 'a nyári szünidőben sem maradjanak olvasnivaló nélkül. Hetente egy alkalommal tartanak majd irodalmi klubfoglalkozást, melynek keretében játékos formában bővíthetik magyar- és világirodalmi ismereteiket a kisdiákok. Beázik a Diirer-terem is Fotó: Gál Edit
