Békés Megyei Népújság, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-18 / 141. szám

Kirándultak a táborlakók Tegnap Békéscsabán többek között a Munkácsy Múzeumba látogattak el a gyerekek Fotó: Edit Tanácsülés Békésen 1981. június 18., csütörtök Ki keresett többet? Mezőkovácsházán az úttö­rőtáborban június 15-én nyílt meg a hátrányos helyzetű gyerekek tábora. Az első na­pon Mezőkovácsházával is­merkedtek, majd vetélkedőn mérték össze, ki figyelt az idegenvezetésre legjobban. Egyúttal saját községeiket is bemutatták a pajtások. Jú­nius 16-án volt az „ügyes kezek napja”. A gyerekek ezei) a délelőttön a batikolás, a fafaragás, a bábkészítés, a szövés és a festés tudomá­nyába kóstolhattak bele. Tegnap, szerdán Békéscsa­ba és Gyula nevezétességei- vel ismerkedtek, ma, 18-án pedig a művészetek jegyében telik a nap. Vendégül látnak művészeket, majd maguk is próbálkozhatnak. festmény, illetve kerámia készítésével. Az „alkotásokat”, melyeket az „ügyes kezek napján” és ma készítenek a gyerekek, kiállításon mutatják be a tá­bor zárásakor. A pénteki programban könyvtárlátogatás szerepel, majd este műsoros tábortűz lesz. Szombaton, az utolsó délelőttön játékos KRESZ- vetélkjedőn mérheti össze tu­dását, ügyességét a 40 tábor­lakó. Táborozásuk ideje alatt — mindezek mellett — reg­gelente 6-től 7-ig úszásokta­táson is részt vesznek a paj­tások. Tegnap, június 17-én dél­után ülést tartott a békési Városi Tanács. A tanácsta­gok meghallgatták a tanács­elnök tájékoztatóját az ár­vízkárok elhárításáról, fel­számolásáról nyugtázva azt, hogy a csaknem egy évvel ezelőtti gátszakadás nyomán elpusztult lakások pótlása megfelelő ütemben halad. A tanács a Décseri kert­ben 34 panelház és 77 ha­gyományos családi ház épí­tésére adott engedélyt, a panelházak közül hét még az elmúlt év őszén, huszonhá­rom pedig az idei tavaszon készült el. Emellett külön' területet alakítottak ki Bé­késen további 90 több szin­tes OTP- és 60 korszerű, csoportos családi ház felépí­téséhez, utóbbiak kivitelezé­se az alapvető közművek ki­építése után szintén most ta­vasszal kezdődött. Az árvízzel sújtott terüle­ten megmaradt és gazdasá­gosan felújítható 30 lakás helyreállításához még a múlt őszön hozzáfoghattak, és az otthon nélkül maradtak helyzetét enyhítették azzal is, hogy 80 OTP-lakást vet­tek állami tulajdonba a vá­rosban, így 15 családot egy­ből végleges lakáshoz tudtak Pénteken nyitja kapuit a X. Pannónia Vásár Szabad­kán. Jugoszlávia és Magyar- ország kapcsolatában jelen­tős szerepe van a határ menti településeken élő em­bereknek, szervezeteknek. Csongrád megye és a Vajda­ság (ezen belül Szeged és Szabadka) között gyümölcsö­ző a testvérvárosi kapcsolat, amely lehetőséget nyújt tár­sadalmi, gazdasági, kulturá­lis és sportéletben a baráti együttműködésre. Ebben a sokoldalúságban kiváló al­kalmat és fórumot biztosíta­nak a szegedi és a szabad­kai ipari vásárok ahhoz, hogy tovább bővüljenek együttműködési lehetősége­ink. A Magyar Kereskedelmi Kamara Dél-magyarországi Összekötő Bizottsága, a Sza­badkai Körzeti Gazdasági Kamara, valamint a szegedi és szabadkai' ipari vásárok igazgatósága együttműködé­si megállapodást írt alá az 1981—1986-os időszakra. Az érdekelt felek megegyeztek abban, hogy 1981-től Szabad­kán a Pannónia Vásárt két­juttatni, 59 család pedig la­kóháza helyreállításáig át­meneti elhelyezést kaphatott. Állami támogatás, társadal­omi összefogás és a különböző intézmények (OTP, Állami Biztosító) gyors segítsége rö­vid idő alatt teremtett meg­nyugtató helyzetet a rászo­rultak körében — állapíthat­ta meg a tegnapi tanács­ülés. A lakossághoz hasonlóan szenvedtek az elemi csapás­tól a táj termelőüzemei, s az előbbi segítségnyújtás ját­szott nagy szerepet abban is, hogy az Egyetértés Tsz, a Hidasháti Állami Gazdaság itteni kerülete, meg a ME­ZŐGÉP gyára lábra kaphas­son a több millió forintos" kártétel után, aminek ked­vezőtlen hatásával még jó ideig számolni kell természe­tesen a város gazdasági, tár­sadalmi életében. Az első napirendi pontot követően Békés város Taná­csa megvitatta a tanácsta­gok munkájáról szóló előter­jesztést, majd elfogadta a tanács hatodik ötéves költ­ségvetési és fejlesztési ter­vét, végül a városi lakás­ügyekről szóló tanácsi ren­delettervezet került napi­rendre. évenként — páratlan évek­ben —, a Szegedi Ipari Vá­sárt a korábbiak szerint, ugyancsak kétévenként — páros években — rendezik meg, általában 10 napos nyitva tartással. A két vá­sárigazgatóság a kiállítók számától függően 600—1000 négyzetméter fedett, és az igényeknek megfelelően to­vábbi 1000 négyzetméternyi területet biztosít egymásnak kölcsönösségi alapon. Abban is megállapodtak, hogy a vásárokon törekedni kell a tartalmas szakmai napok rendezésére, a termelési kooperáció, a határ menti árucsereforgalom bővítésére. Az idei Pannónia Vásáron a magyar kiállítók 10 szak­mai csoportosításban mutat­koznak be. Legtöbben Buda­pestről érkeztek, de az or­szág minden tájáról képvise­lik gazdasági életünket. A bemutatkozók között kisebb és nagyobb vállalatok, ipari szövetkezetek, állami gazda­ságok és kutatóintézetek ta­lálhatók Nagykanizsától Mis- kolcig, Soprontól Békéscsa­báig. f áraktól és a bérek­től. Tíz közül kilenc ember ezt a választ adná, ha megkérdeznék tő­lük, hogy mitől is függ az életszínvonal? S milyen egy­szerű lenne a statisztikus dolga, ha elfogadná a közvé­lemény értékítéletét, s csak­is az árak és a bérek alaku­lásán mérné le, hogy milyen az életszínvonalunk? Figyel­men kívül hagyhatná példá­ul azt a két azonos munka­helyen dolgozó, azonos szak- képzettség miatt ugyanany- nyit kereső, a fogyasztási szokásaiban is pontról pont­ra megegyező családot, ame­lyek közül az egyik például lakás nélküli és két gyere­ket nevel, a másik meg gyermektelen és rendezett lakáskörülmények között él. Tudom: a statisztika so­kak számára száraz, unal­mas és többnyire semmit­mondó olvasmány. A szá­mok által jelzett tények többnyire fölfoghatatlanok, s ha netán mégis érthetőek, akkor is — ne tagadjuk — eleve gyanakvással fogadják az adathalmazokat, a könyv­oldalakat megtöltő táblázato­kat. Tudva és vállalva a közvélemény gyanakvó ér- ■ tékítéletét, s netán egy sem­mitmondó kézlegyintéssel fölérő reakcióját, most még­is egy vaskos statisztikai ki­advány számtengerébe eve­zünk, hogy földeríthessük: melyek is ma, 1981-ben, az életszínvonal-politika kulcs­kérdései? Mert tévedés len­ne azt hinni, hogy csakis az árak és a bérek alakulása. De hogy ne cáfoljam a köz­hiedelmet, maradjunk — kezdetként — az utóbbi té­mánál, pontosabban a kere­setek differenciálásánál. A bér- és keresetdifferen­ciálás elhatározott, többször és nyomatékosan, deklarált társadalmi-gazdasági prog­ram. 1968 után ugyan meg­indult a bérarányok diffe­renciálódása, ám a kezdeti eredményektől gyorsan meg­riadva, fokozatosan olyan bér- és kereseteszabályozás vette át az uralmat, ami csakis a nivellációs törekvé­seket szolgálta. Emlékezzünk csak: még a hetvenes évek közepén valóságos sorscsa­pásként kezeltük a munka­erő-fluktuációt, s egyik ad­minisztrációs intézkedés a másik után született, hogy valamennyire is visszaszorít­ható legyen a társadalmilag károsnak ítélt mozgás. Sike­rült. Olyannyira, hogy a het­venes évek végére — amikor már fölismertük: a munka­erő-átcsoportosítás elvi je­lentőségét — a munkaválla­lók nagyobb részének töké­letesen mindegy volt, hogy hol dolgozik, hisz nagyjából mindenütt azonos munka- feltételek és azonos kereseti lehetőségek fogadták őket. A Központi Statisztikai Hi­vatal „Életszínvonal 1960— 1980” című kiadványában ol­vasható. hogy a foglalkozta­tottak legtöbbet kereső tíz százalékának összes keresete 1976-ban kereken négyszere­se, 1980-ban pedig alig 3,7- szerese volt a legkevesebbet kereső tíz százalék keresettö­megének. Ez a lassú, de fel­tartóztathatatlan nivelláció mindenkit érintett: a legma­gasabb rangú vezetőket épp­úgy, mint a betanított mun­kásokat. Például: 1979-ben az „A” kategóriájú — tehát a majdnem legfontosabb, legnagyobb vállalatok veze­tőinek átlagkeresete mind­össze 2,3-szer volt több, mint a beosztottaké, s ez az arány nyolc százalékkal alacso­nyabb, mint volt az évtized közepén. (Mellesleg: a veze­tői keresetek visszafogását központi rendelkezések szor­galmazták ...) Továbbá: a felsőfokú végzettségű szak­emberek bérelőnye a hatva­nas évek végén 31—34 száza­lékos volt a középfokú vég­zettségűekkel szemben, 1979- ben pedig csak 28 százalékos. 1975-ben a szakmunkások bére átlagosan 56 százalék­kal volt magasabb, mint a sesgédmunkásoké, 1979-ben már csak 47 százalékkal. A betanított munkások eseté­ben az előny, ugyanebben az időszakban 30 százalékról 16 (!) százalékra csökkent. A jelenség azért is érthe­tetlen — és elfogadhatatlan —, mert a keresetek nomi­nális növekedése évről évre jelentős volt. A munkások és az alkalmazottak átlagkere­sete az 1975. évi 3066 forin­tos havi átlagról — évenként 6,4 százalékkal növekedve — 1980-ban már 4150 forintra emelkedett. A számok a dif­ferenciálás mozgásterét jel­zik, s e lehetőség ellenére mégis a nivelláció érvénye­sült. Eldöntetlen a vita, hogy miért? A vállalatok a bér- szabályozásra. s az ehhez kapcsolódó számos — erősen adminisztratív színezetű — előírásra mutogatnak. A bér- szabályozás megalkotói és kérlelhetetlen védelmezői pe­dig a vállalati magatartást hibáztatják, mondván: a vál­lalatoknál még azokat a dif­ferenciálási lehetőségeket sem használják ki, amikre egyébként lehetőséget ad a szabályozás. Ez is igaz. Nem használják ki a vállalatok a differenciá­lási lehetőségeket, pédául azért sem, mert magukra vállalták az időről időre is­métlődő áremelések kis bér­emeléssel való kompenzálá­sát. E gyakorlat eredménye­ként terjedt el az a felfogás, hogy „ha áremelés jön, akkor kijár a béremelés is”. Min­denkinek, különösebb felté­tel (értsd: teljesítményköve­telmény) nélkül, csupán szo­ciális megfontolásokból. ez így megy tovább, lassan oda jutunk, hogy elvi állásfogla­lást kell megfogalmazni: a munkabér nem szociális já­randóság, hanem a végzett munka mennyisége és minő­sége szerinti fizetség. S per­sze meg kellene teremteni egy ilyesfajta elmélet gya­korlati megvalósításának fel­tételeit, lévén, hogy a telje­sítmény szerinti bérezés mégiscsak alapvető tényező­je az életszínvonal-politiká­nak. Harisnyagyár, Szeghalom Sok a kilépő Nagy a mozgás a Buda­pesti Harisnyagyár szeghal­mi telepén. Havonta 15—20 dolgozó cserélődik és ez csökkenti a teljesítményeket is. Az új munkások a „beta­nítás” alatt és még utána jó ideig nem tudják azt az eredményt hozni, mint a gyakorlott dolgozók. A hely­zetet nehezíti, hogy a ki- és belépők zömében olyan mun- kahely-cserélgetők, akik csak belekóstolnak itt is, ott is a munkába. Részben ez okoz­za, hogy létszámtervét nem, első negyedéves tervét pedig 98,8 százalékra tudta telje­síteni a gyár. Az elmaradás másik oka, hogy a beszállí­tások sem történtek tervsze­rűen. A szeghalmi üzem, mi­vel a késztermék előállítá­sának csak néhány részmű­veletét csinálja, bizonyos fo­kig kiszolgáltatott a társgyá­raknak és, ha ott valami ne­hézség adódik, hatása „be­gyűrűzik”. Piros és óvakodjunk tőle! A fehér Trabant elin­dult. Itt, a megyeszék­helyen, a Munkácsy ut­cában. Pedig nem is ült benne senki. De gondos­kodott mozgásáról a mö­götte álló piros autó. Ve­zetője indítózott — csak éppen elfelejtette a sebes­ségből kivenni a kocsit, így történhetett meg, hogy vele együtt a fehér Trabant is meglódult, egy métert előrerukkolva. A piros autó sofőrje, úgy tűnik, ideges termé­szet, mert egy parányit hátratolatott, majd meg sem várva, hogy lelassul­jon, egyesbe vágta a jár­gányt, s viharsebesen el­vágtatott. Egy dolgot fe­lejtett el: megnézni, mi is történt a szerencsétlen, gazdátlan Trabanttal. Mert ugye, találkozott egymás­sal a két lökhárító, s hm ... No, ezúttal szerencséje volt a fehér Trabantnak, nem látszott „megviselt­nek”, de hát történhetett volna másként is. Apro­pó. Aki elfelejtette meg­nézni, mit is tört volna össze: ZY 33-37 és piros. Óvakodjunk tőle! J. P. Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem 2-es számú Gyermekgyógyászati Klini­káján az országban is egyedülálló gyermekfoglalkoztató működik. A klinika tetejére épí­tett — társadalmi összefogással készült — létesítmény a beteg gyermekek gyógyulását segí­ti elő. Ez az intenzív foglalkozásterápia a kis betegek számára az egészséges élet illúzióját kelti, és így pszichikailag eltávolodnak a kórház eddig megszokott monoton és egyes ese- tekben nyomasztó életkörülményeitől (MTI-fotó: Pintér Márta felvétele — KS) V. Cs. ítélet a debreceni dohánygyári perben A Debreceni Megyei Bíróság ítéletet hirdetett a Debreceni Dohánygyár 16 volt vezetője és alkalmazottja bűnperében. A vádlottak 7,5 millió forint érté­kű cigarettát ajándékoztak és adtak, illetve tulajdonítottak el, vagy nyújtottak ehhez segítsé­get. A nagy mennyiségű termék gépkocsikon, sportszatyrokban, táskákban jutott ki a gyárból, és megszervezett üzlethálózaton át került forgalomba. A Debreceni Megyei Bíróság Márkus Béla volt igazgatót egy rendbeli folytatólagosan elköve­tett, különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelésben és hanyag kezelés vétségében ta­lálta bűnösnek, és négyévi sza­badságvesztésre ítélte. Szikora János volt főmérnököt három­évi szabadságvesztésre, Kovács Gábor volt főkönyvelőt három­évi és kéthónapi szabadságvesz­tésre, Hegedűs Dezső György volt termelési osztályvezetőt egy év tízhónapi, Ujfalusi Gyula volt anyag- és áruforgalmi osztály- vezetőt háromévi és kéthónapi, Piroska István rendészvezetőt két év és 10 hónapi szabadság- vesztésre ítélte a bíróság. A töb­bi vádlott ugyancsak börtön- büntetést kapott. Az elítéltek enyhítésért fel­lebbeztek. Jubileumi vásár Szabadkán

Next

/
Oldalképek
Tartalom