Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
NÉPÚJSÁG 1981. május 1., péntek Kongresszusi oklevelet kaptak fl Rózsa Ferenc lapbrigád Önállóan, elkötelezetten Beszélgetés lakab Sándorral, a SZOT főtitkárhelyettesével Az ismerősök bemutatása talán a legnehezebb dolgok közé tartozik az újságírónál. Rögtön erre gondoltam, mikor megkaptam a feladatot: mutassam be legközelebbi munkatársainkat, az újság előállítóit, a Kner Nyomda Dürer üzemének Rózsa Ferenc brigádját. Mert mit is lehet írni róluk? El lehet intézni két mondatban, hogy nap mint nap késő estig szedik a szöveget, készítik a nyomóformát, olvassák a kefelevonatokat és persze nyomják az újságot. Ennek eredményét tarthatják kézben másnap kedves olvasóink. Lehetne azután részletezni is, hogy a 13 tagú lapbrigádban kinek, mi a feladata, mi abban a nehéz, és mi a szép, de akkor e nagy hagyományú mesterség modern művelőinek bemutatása hosszú oldalakat venne igénybe. így hát inkább megkértem Fehér László mettőrt, a lapbrigád szakmai „parancsnokát”, aki egyben a külföldön tartózkodó brigádvezetőt is helyettesíti: mondja el őnéhány szóban magukról, amit a legfontosabbnak tart. Jó kis brigád a miénk, de nem is lehet másként. Mi állandóan az idő szorításában élünk, dolgozunk, nem tehetjük meg azt, hogy ma nincs kedvünk dolgozni, akkor lazítunk, majd holnap ráverünk egy kicsit. A lapnak minden nap pontosan meg kell jelenni, ez a legfontosabb kötelességünk. Amióta itt dolgozom, történt már sok minden: volt áramszünet, géptörés, árvíz és földrengés, ki tudja még mi minden, a Népújság reggel mégis az utcán volt. Most hadd ne részletezzem, micsoda Évekkel ezelőtt kezdődött a Hidasháti Állami Gazdaság biharugrai halastavainak rekonstrukciója, melyben többek között részt vesz a Körqsvidéki Vízügyi Igazgatóság héttagú Béke kubikos szocialista brigádja. Naponta Vésztőről utaznak munkahelyükre, hogy megbirkózzanak a nem könnyű feladatokkal. A föld kemény, esőben tapad, a sár vendégmarasztaló. A szél állandóan fúj, borzolja a tavak víztükrét. — Most már egészen elviselhetek a munkakörülmények, össze sem lehet hasonlítani a negyedszázaddal ezelőttivel. Akkor naponta, nem ritkán 20—30 kilométert is bicikliztünk munkahelyünkre és haza. Napjainkban autóbusszal utazunk — kezdi a beszélgetést, és emlékszik a rég múlt kubikoséletre a brigád vezetője, Kaszai Miháln, Vele és hat társával — Varga Istvánnal, Tóth Józseffel, Varga Sándorral, Szappanos Gáborral, Szilágyi Mihállyal és Papp Ferenccel — egy épülőfélben levő teleltető tó gátjának tövébe húzódunk az éles szél elől. A héttagú kis kollektíva együttesen több mint 150 évet dolgozott le a VÍZIG- nél, s ha ide soroljuk az idén nyugdíjba vonult Molnár Jánost, és Tóth Istvánt, akkor az évek száma meghaladja a 200-at. — Szakmánk nem volt, idegfeszültséggel, rohammunkával jár az ilyenkor, mert nem ez a lényeg, és ezt úgy is hamar elfelejtjük. Szép a mi munkánk, a kezünk alatt formálódik a lap, és persze mi vagyunk az újság első olvasói is. Én már lassan húsz éve készítem a lapot, de még mindig elfog az izgalom, amikor az első példány lejön a rotációsról. Hiába tudom, hogy megtettünk mindent, mégis ilyenkor derül ki, » hogy igazából milyen munkát végeztünk. Tudom, sokszor reklamálnak, hogy lehetne szebb is a nyomás, a kép, s ez igaz is, de sajnos a minőség nem mindig rajtunk múlik. Beneveztünk például az ofszetlapok minőségi versenyébe. Sokáig első helyen álltunk, de végül meg kellett elégednünk a harmadik hellyel. És miért csúsztunk le? Azért, mert a képek valamiből meg kellett élnünk, a kubikmunkát apáinktól tanultuk — fűzi tovább a gondolatokat Szilágyi Mihály. — Aki egyszer belekóstolt a vízi életbe, az meg is szerette, és itt maradt. — Az évek során más munkalehetőség nem lett volna? — Az' utóbbi évtizedben hívtak haza a faluba bennünket — válaszol Papp Ferenc. — De tudja hogy van az. Munkánkkal elismerést, tekintélyt vívtunk ki magunknak, megbecsülnek bennünket, mi is ragaszkodunk munkahelyünkhöz. Annyi közösen ledolgozott esztendő után nehéz lenne másutt újból kezdeni... Az idő távlatából a legkomiszabb munka is megszépül. — Például? S szinte egyszerre mondják: — A nagyormádi főcsatorna! — s elmagyarázzák, ,a földre rajzolják a térképet, hogy hol is található az a bizonyos csatorna: a Sebes- Körös bal partján, Vésztő térségében. — Kézi erővel kubikoltunk, az ásó, a lapát és a csákány jelentette a gépesítést. Mindannyiunk számára emlékezetes marad, komisz munka volt —mondja Kaszai Mihály. — A mostani munkánk is emlékezetes marad. A halastó rekonstrukciójával korszerű, igazi nagyüzemi Fotó: Lónyai László gyakran feketék, maszatosak voltak. És erről a mi brigádunk alig-alig tehet. a nyomdai fotósok nem hozzánk tartoznak. Most majd megpróbáljuk munkaversenyre hívni őket, hátha így jobban odafigyelnek a lapra. Persze nem csak munkából áll az élet, bár nekünk nehéz beosztanunk a szabad időnket. Minden nap délután kezdünk és dolgozunk, ameddig kell, ki este tízig, ki éjfélig, vagy éppen hajnal háromig. De amikor lehet, összejövünk egy jó focimeccsre, kirándulásra. és persze a sörözéssel egybekötött szalonnasütést sem vetjük meg. Mesélhetnék még sok mindenről, de be kell fejeznünk: szalad az idő, csinálni kell a lapot. Az oklevelet tegnap délután dr. Ábrahám Béla, városi első titkár adta át a brigádnak. l. l. halászat valósul majd meg, a rendszerek elkészültével nem kell a halászoknak húzni a hálót, terelőcsatornák úsztatják a halakat, a gépi válogatás után gépekkel veszik ki a vízből. S közben invitálnak: nézzem meg, mit is csináltak az eltelt három év alatt. A tavak körül más brigádokkal együtt beton utat építettek, hatalmas medencéket készítettek. A téli tároló- és telelőtavak falát betonnal burkolják, az így kialakított medencék alját simára nyesik. — Brigádjuk évtizedek óta részt vesz a brigádmozgalomban ... — 1963-ban alakítottuk brigádunkat, s az alapítói közül heten még itt vagyunk. Az elmúlt évi teljesítményünk 134 százalékos volt. A munkánk minőségére nagyon ügyelünk, a társadalmi munkákból, a közéleti tevékenységből kivesz- szük részünket. Kis közösségünkben mindenki egyenjogú tag. A Körösök árvízénél mindig ott vagyunk, a nyáron is azért dolgozunk megfeszítve, hogy minden talpalatnyi földet megvédj ük a víz elől. A sarkadi szakaszmérnökség irányítása alatt dolgozó Béke kubikos szocialista brigád igen szép eredményekkel büszkélkedhet, valamennyit felsorolni is nehéz. A jelenleg dolgozó tagjai közül öten érdemelték ki a korábbi esztendőkben a Kiváló Dolgozó kitüntetést, tizenötszörös aranykoszorús Szocialista Brigád címmel dicsekedhetnek, a NOSZF 60. évfordulójának tiszteletére meghirdetett jubileumi munkaversenyben oklevelet nyertek, munkájuk alapján már háromszor ítélték nekik a kongresszusi oklevelet, az Ágazat Kiváló Brigádja címet. • A Béke brigád tavalyi munkájával immáron negyedszer nyerte el az MSZMP KB kongresszusi oklevelét, az Ágazat Kiváló Brigádja címmel, melyet tegnap, csütörtökön délután bensőséges ünnepség keretében Nagy Jenő, a megyei pártbizottság titkára adott át a kollektívának. Sz. A. „A kormány és a SZOT vezetői megállapodtak a további tennivalók összehangolásában” — ezzel a mondattal fejeződik be az a közlemény, amelyet á két országos vezető szerv legutóbbi megbeszéléséről adtak ki. Mindennapi gyakorlat immár, hogy az állami és a szakszervezeti vezetők — a legfelső szinttől a vállalatokig, sőt a műhelyekig — megtárgyalják egymással a feladatokat, az előrelépés feltételeit. A szakszervezet önálló tényező minden területen, s ez a legkevésbé sem mond ellent annak, hogy érvényesíti és végrehajtja a párt politikáját. Erről beszélgettünk Jakab Sándorral, a SZOT főtitkárhelyettesével. — Május elseje közeledtével különösen időszerű visz- szapillantani a történelmi előzményekre. Mióta tekinthető önálló politikai tényezőnek Magyarországon a szakszervezet? — Hazánkban mintegy 120 éves múltra tekinthet vissza a szakszervezeti mozgalom. Már a kezdet kezdetén is, de különösen azóta, hogy megalakultak az egyes szakmai szervezetek, kénytelenek voltak a tőkések elfogadni azokat tárgyalópartnerként. Ez az adott körülmények között azt jelentette, hogy önálló politikai tényezőként léptek fel. Később pedig, a Horthy- rendszer idején igen nagy jelentősége volt annak, hogy a szakszervezetek legálisan működtek, a kommunisták felismerték az ebben rejlő lehetőségeket. Elég talán csak arra emlékeztetni, hogy a szakszervezetek segítségével lehetett megszervezni az 1930. szeptember 1-i budapesti tömegtüntetést. Rajk László és más kommunista vezetők irányították az építőmunkások és egyéb szakmák dolgozóinak sztrájkjait. — És a felszabadulás után? — Már az Ideiglenes Nemzetgyűlésben és a nemzeti bizottságokban is külön képviselői voltak a szakszervezetnek. Az akkori Szaktanács a koalíciós harcok idején a Baloldali Blokknak önálló tagja volt, s jelentős szerepet játszott abban, hogy sikerült mind jobban kiszorítani a hatalomból a jobboldalt. — Milyen felfogások isme- retesek ma a szakszervezet jellegéről, feladatairól, ezen belül az önállóságról? — Itt ismét vissza kell kanyarodnunk a múlthoz. Régen, de különösen a két világháború közti időben a magyar szakszervezetek tagjai automatikusan a Szociáldemokrata Párt tagjai is lettek. Ez alól csak az ifjúmunkások képeztek kivételt, de ők is csak a háborús években. ' Ma számos 'nyugat-európai országban hasonló a helyzet, de mivel ott több párt van, szinte ugyanannyi szakszervezet is működik. Űjabban mindenütt az érdeklődés középpontjába került a szakszervezet, különösen mint társadalmi szervezet, annak szerepe és tevékenysége. Nyugat-Európában — számos, közismert okból — az utóbbi években éleződött a tőke és a munka közti ellentét, szaporodnak a sztrájkok és azokon belül növekszik a politikai okokból vagy legalábbis a politika által erősen motivált sztrájkok száma és súlya. Nagyon ,is indokolt tehát, hogy mostanában sorra jelennek meg tanulmányok és úgynevezett előrejelzések ezekben az országokban a 80-as, 90-es évek szakszervezeti mozgalmáról. — Mit jelent pontosan, közelebbről az annyit emlegetett „beleszólás”? — Előtérbe került ez keleten és nyugaton egyaránt, de természetes, hogy más- mas tartalommal. Nyugaton a tőkés munkáltatók és maga a kapitalista társadalom úgy igyekszik a válság okozta gondjait leküzdeni, hogy támadást indít a szociális vívmányok, illetve az erre fordított költségvetési ösz- szegek ellen. Növekszik, és egyes tőkés országokban minden korábbinál nagyobb méreteket ölt a munkanélküliség. Ez ellen a szakszervezeteknek fel kell lépniük és fel is lépnek. Hallatják szavukat, beleszólnak a társadalmi kérdésekbe, a válság leküzdésének lehetőségeiről folyó vitákba is. S a XX. század utolsó negyedében már nem tehetik mega tőkések azt, amit korábban oly sokszor megtettek — nem mellőzhetik, nem hagyhatják figyelmen kívül a munkások, a szakszervezetek véleményét. — Mi a helyzet szocialista viszonyok között? — Először is: gondolnunk kell arra, hogy napjainkban nemzedékváltás történik az életnek minden területén. Azok a fiatalok, akik mára felszabadulás után nevelkedtek, nem voltak aktív résztvevői a társadalmi átalakulásnak. Az idősebb nemzedékek számára természetes, hogy „miénk az ország”, a fiatalabbaknak még megkell tanulniuk ezt, bele kell jönniük a „tulajdonosi szemléletbe.” Ez pedig csakis úgy lehetséges, ha látja a fiatal, hogy tényleg beleszólhat a dolgok menetébe, életének, munkakörülményeinek alakításába, a bérelosztásba és egy sor más, fontos kérdésbe. — Hogyan kell értelmezni azt, hogy a szakszervezetek szervezetileg önállóak? — Helyesebb úgy mondani: szervezetileg önállóak és politikailag elkötelezettek. A kettőt nem lehet egymástól elválasztani. A Magyar Szocialista Munkáspárt a dolgozó nép élcsapata, horizontálisan és vertikálisan is átfogja az egész társadalmat, vezető szerepét nem lehet vitatni. Mint ahogyan nem lehet „nem politizálni” sem. A szakszervezet a bérből és fizetésből élők szervezete, tagjai a szocializmus eszméjét és gyakorlatát a magukénak vallják. Vannak a szakszervezetnek speciális feladata* ik, amelyeket nem a, pártnak, nem más szervezeteknek, hanem csakis és kizárólag a szakszervezeteknek kell megoldaniuk. A sok közül egy példa: szakszervezeti feladat a munkavédelem, a szociális-politikai teendők egész sora, az üdültetés. De ezeken túlmenően is szükséges, hogy egyes témaköröket a szakszervezetek dolgozzanak fel, jelezzék a termelés, a munka, a mindennapi élet területén adódó problémá- t !:at. S nem utolsósorban: ve- gyenek részt a szakszervezetek a végrehajtásban is, országosan éppúgy, mint az egyes szakmákban és az üzemekben. — Ez utóbbinál maradva: a Minisztertanács és a SZOT 1976-os döntése — megváltozott gazdasági viszonyokhoz alkalmazkodva — nagyobb' jogkört adott a szakszervezeti bizalmiaknak és bizalmi testületeknek. Hogyan valósul meg ez a gyakorlatban? — Hazánkban a dolgozók 96 százaléka tagja valamelyik szakszervezetnek. Természetes, hogy az egyes emberek számára a szakszervezet — az az alapszervezet, amely munkahelyükön működik. Ennek kell beleszólnia . az ő bérezési és termelési ügyeibe. Ez intézi üdültetését, ez gondoskodik a munkavédelmi felszerelések, berendezések szabályszerű meglétéről stb. Az alapszervezet és a bizalmi van tehát napi kapcsolatban az egyes dolgozóval. A helyi szb döntései kötelezőek a szakszervezeti tagságra, de ennek kell képviselnie a szakszervezeti tagságot az üzemi döntéseknél, ismertetnie álláspontját határozathozatal előtt, önálló politikai tényezőnek kell tehát lennie, s a gyakorlat azt bizonyítja, hogy mind több helyen egyre inkább azzá fejlődik. A tagságnak tudnia kell, hogy mi a szakszervezet véleménye, s nem utolsósorban azt is, hogy az ő, az egyes dolgozó véleménye eljutott-e a magasabb testületekhez. Jelentékeny eredményeink vannak e téren, de a legjobb módszereket tovább kutatjuk. — Milyen területeken tart szükségesnek további előrelépést? — A Minisztertanács és a SZOT együttműködéséhez és munkamódszeréhez hasonló alakult ki a 19 megyében és a 19 szakmában is. A közeljövőben újjá alakulnak — ahol még nincsenek — a községi szakmaközi bizottságok, amelyek érdekképviseleti funkciókat is látnak el. Beleszólhatnak, s bele is kell szólniuk a lakóterület fejlesztésébe, az ipartelepítésbe, a lakosság szociális ellátásának ügyeibe stb. Mindezekben legyenek partnerei az államigazgatás megyei tanácsainak a szakszervezetek megyei tanácsai. Hasonlóképpen fejleszteni kell a partnerkapcsolatot a minisztériumok és a megfelelő szakmai szakszervezetek között. A véleménycseréknek a haladást, a fejlődést kell előbbre vinniük, ne legyenek öncélúak. Élő, eleven kapcsolatra gondolunk, amelyben a szakszervezetek megmutathatják életképességüket és önállóságukat. Mindez azonban nem állhat szemben a központi akarattal, vagyis az önállóság korántsem jelenthet valami önmagáért való ,függetlenséget”. S ami ugyancsak fontos : nem mehet a többi szakma, más dolgozók rovására. Nyíltan, nyilvánosan aka- . runk dolgozni, ezt megkívánjuk az egyes szakszervezetektől, az szmt-ktől. a szakmaközi bizottságoktól, de az egyes üzemek, vállalatok szakszervezeti bizottságaitól, bizalmi testületéitől, minden egyes bizalmitól — mondotta befejezésül Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese. Várkonyi Endre Fotó: Szekeres András Heten a gáton
