Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-20 / 43. szám

1981. február 20., péntek Bacsa Ferenc Diószegi István Kopcsák Mihály Medvegy György Medvegy László Marschal János Kilencezer áramkör-kilométer A helyköziek szocialista brigádja Sluch György Oszlács Pál Medvegy György felemelt mutatóujjával ad nyomatékot hangjának: • — Aztán csak visszafogot­tan! Ne fessen túl színes ké­pet rólunk, csak olyat, ami­lyenek vagyunk! Nem csiná­lunk semmi különöset. Min­denki tette és teszi a dolgát, becsülettel. Ehhez azért meg­próbálunk valami pluszt ad­ni. Munkában, művelődés­ben, a mozgalom jelszava jegyében. Nohát, éppen ez az. Vala­mi plusz. Ami szocialista jel­zővel illeti a csabai HTI- sek munkabrigádját. De mindenekelőtt, ezegyszer — ha már róluk van szó — mondjuk el, mi is a pontos nevük, és hová tartoznak a szakmán belül. Mert hogy postások, s piros parolint viselnek, ezt természetesen büszkén vállalják, de köze­lebbről, ha mondjuk, meg­kérdeznénk egy levélkihor- dót, talán ő sem tudná, kik is a HTI-sek. Kopcsák Mihály üzemve­zető segít: — Központunk a Helyközi Távbeszélő Igazgatóság Bu­dapesten, melynek irányítása alatt 14 góc üzemel. A szol­noki góchoz Martfű, Szarvas, Békéscsaba tartozik, mintegy 60 dolgozó. A feladat lénye­ge mindenütt ugyanaz: a te­lefonvonalak helységek kö­zötti erősítése és karbantar­tása, a hálózat fenntartása a berendezésekkel együtt. Ilyenformán tehát a városi telefonhálózat nem hozzá­juk tartozik. Ezt viszont kevesen tud­ják, így gyakran cseng a telefon náluk is: „Elromlott a készülékem”, „Nem csö­rög be a hívott fél.” A hi­bát ilyenkor feljegyzik, és továbbítják a távközlési üze­miekhez. Néhány más szakmához hasonlóan náluk is az a legjobb, ha nem dolgoznak. Mármint a berendezé­seken, hisz akkor a 9 ezer, úgy­nevezett áramkör­kilométer jól működik, „élnek” a vo­nalak. A békéscsabai helyközisek Viharsarok brigádja 1969- ben alakult, és a szocialista címet már a következő esz­tendőben elnyerték. Kima­gasló siker a tavalyi arany­jelvényes minősítés. Az ala­pítók közül heten ma is bri­gádtagok. A kezelőpultnál éppen Medvegy György brigádveze­tő tart szolgálatot. Milyen brigád is a Viharsarok, szem­léletes hasonlattal kezdi: — Tudja, annyit marko­lunk, amennyi nem csurog ki a kezünkből. Szóval csak aszerint vállalunk, amennyit biztosan teljesítünk is. Fő­leg a kulturális és társadal­mi munkára értem ezt, mert a szakmai rész adott. Igaz, az üzemi hatásfokot, a belső zavaridőt mindig lehet javí­tani, illetve csökkenteni. Tö­rekszünk is erre. Mert ha csak egy vonal is nem él, azért a HTI nem szed be egy fillért sem. Lapozgatunk a brigádnap­lóban. A bejegyzések 11 esz­tendő hű krónikáját adják. Néhány „esemény” az utóbbi időből: csatlakozás a gyer­mekintézmények javára tör­ténő felajánláshoz és a sport­csarnok építéséhez (társa­dalmi munka Sarkadon). Az elhasznált berendezés-egysé­gek helybeni kijavítása (el­lenkező esetben ezeket a be­rendezéseket gépkocsival kellene Győrbe és Budapest­re szállítani). Bacsa Ferenc és Kopcsák Mihály tovább­képző tanfolyamot végzett Budapesten (nem volt köte­lező). Szakmai ankét a 2700 csatornás rendszerekről. Tűz­oltó-vetélkedő a góc brigád­jai részére a köröstarcsai horgásztanyán (a csanatuk első lett). Házi ünnepség fe­hér asztal mellett az arany­jelvény kiérdemlése alkal­mából (a közös összejöve­telre összedobták a pénzt). Látogatás a gyöngyösi kol­légáknál (remekül sikerült a kirándulás, legközelebb ők jönnek1 Csabára). A faliújságon díszes érte­sítő: „Örömmel tudatjuk, hogy dolgozójuk, Búzás Zol­tán elnyerte a Magyar Nép­hadsereg Kiváló Katonája megtisztelő címet. Önöknek is megköszönjük azt az áldo­zatos munkát...” Zolira ért­hetően büszkék, egy kicsit nekik is részük van a brigád katonájának helytállásában. Visszavárják leszerelés után. A HTI-sek otthona ma még az István király tér—Jó­zsef Attila utcai saroképület emeleti része, de már nem sokáig. Szemben magasodik már az új műszaki épület, amelyben korszerű CMK be­rendezéseken dolgoznak majd, őrködnek a vonalak üzembiztonsága fölött, to­vábbítják a rádiós és televí­ziós közvetítések hangját. — Az idén az előkészítés folyik — mondja Oszlács Pál, a brigád egyik alapító tagja, aki mellesleg a góc szak- szervezeti bizottságának elnö­ke. Ilyen szempontból is fi­gyelemmel kísérik tehát a munkálatokat. — Hogy milyen brigád a miénk? Szerintem jó kollek­tíva. Sokszor bebizonyította már, hogy lehet rá számíta­ni, mint például amikor az új vivőrendszert építettük ki, és átálltunk a légvezetékek­ről a föld alattira. Bizony a zökkenőmentesség nemcsak a túlórákon múlott, hanem a brigádtagok hozzállásán is. Biztos vagyok benne, a mos­tani beüzemelés sem lesz könnyű, de besegítünk, meg­oldjuk. Saját munkánkat szintén megkönnyítjük ezzel. A hírközlés dolgozói ebben az évben ünnepelnek. Éppen 100 éve (június 3-án) lesz, hogy a híres magánzó, Pus­kás Tivadar és testvére, Fe­renc, hazánkban „divatba hozta” a telefont. Amennyire húzódoztak tőle akkor az emberek (drágának is tartot­ták, mert egy évi előfizetési díja 180 forint, vagyis egy ló ára volt), annyira nélkülöz­hetetlen ma a telefon min­dennapi életünkben. Ha rossz a telefon, akado­zik az élet. A helyközisek brigádja is tisztában van ez­zel. Fábián István Fotó: Martin Gábor Vozár Jánosné A gerendásiak egészségéért dolgoznak Gerendás egészségügyi el­látását az orosházi egyesített gyógyító-megelőző intézmény irányítja. A kisközségben 2 ezren élnek, és 6 egészség- ügyi dolgozó gondoskodik róluk. Az alapellátásban fő­állású körzeti orvos és fog­orvos dolgozik. Az egészségügyi dolgozók gondolnak szakmai fejlődé­sükre, rendszeresen járnak a továbbképzésekre, és olvas­sák a szakfolyóiratokat. Szükség esetén egymást he­lyettesítik a szakdolgozók, az orvosok távollétében pedig a szomszéd község orvosai gyógyítják a betegeket. A körzeti orvosímok és nővér munkájáért az elmúlt évék során kapott megyei főorvosi és miniszteri dicsérő levelet. A rendelőben megtalálhatók az alapellátáshoz szükséges műszerek: hőlégsterilizátor, centrifuga, mikroszkóp, fizi­koterápiás rövidhullámú ké­szülék és sürgősségi táska. Tavaly rádiótelefont is kap­tak, így a tanyai hívások esetén is tudják tartani a kapcsolatot az orvosi rende­lővel. A rendelésen megje­lentek és a hívások száma közel 11 ezer volt az elmúlt évben is. A megbetegedések közül leggyakoribbak a reu­más és keringési betegségék. A vizsgálatokat követően szakrendelésre 669, kórházba 75 beteget irányítottak. Gyermekorvos kéthetenként rendel a községben, azanya- és csecsemővédelmet a nő­gyógyász látja el. A szakor­vosok az orosházi rendelő­ben vizsgálják a betegeket. A kórház a gondozói, a re­habilitációs és az egészség­nevelő munkában sok segít­séget nyújt a község orvosai­nak. A táppénzes fegyelmet megszilárdította a tsz-tagok számára is kötelezővé vált felülvizsgálat, de táppénzes ellenőr is rendszeresen láto­gatja a betegeket. A Mun­kácsy Termelőszövetkezet többféle módon támogatja a körzeti orvos mimikáját. El­végezték a rendelő teljes fel­újítását és a környék parko­sítását. A tanyai kihívások ellátásához járművet bizto­sítanak az időjárásnak meg­felelően. A Vöröskereszt munkáját is segítik, a vér­adások szervezéséhez anya­gilag is hozzájárulnak. A le­hetőségekhez mérten rehabi­litációs munkahelyeket biz­tosítanak a rászorulóknak, az idős egyedülálló betegek ellátására pedig szociális gondozónőt foglalkoztatnak. A művelődési ház igazgatója és a körzeti orvos közös egészségnevelési program szerint dolgozik, az egész­ségügyi ismeretterjesztést is így szervezik. B. Zs. Tüzek, okok, tanulságok Rokkantak érdekvédelme Szarvason Szarvason a járási és váro­si Vöröskereszt nemrégiben alakította meg a rokkantak érdekvédelmi munkabizott­ságát. Céljuk, hogy a rok­kantak nemzetközi évében létrejött albizottság ne kam­pányszerűen segítse a város és a járás rokkantjait. A támogatás feltételeit a Vöröskereszt közösen teremti meg Szarvas és a járás köz­ségeinek HNF-bizottságaival. Az albizottság vezetőségébe megválasztották a különböző üzemek, szövetkezetek irá­nyítóit, akik ötleteikkel, dol­gozóik bevonásával sok segít­séget nyújthatnak a rokkan­taknak. Így például a szövet­kezet gombüzemének brigád­jai megjavítják a hibás rok­kantkocsikat. A vöröskeresztes albizott­ság felkutatja a város és já­rás területén élő rokkanta­kat, és azt is számba veszik, hogy kinek van szüksége há­zi szociális gondozásra, eset­leg napközis ellátásra. Ha a rokkantak klubot szeretné­nek alakítani a jövőben, a vöröskeresztes albizottság segít a szervezésben, és a klubélet színteréül szolgáló helyiség biztosításában is. A szirénázó, piros autó láttán aggódva kapjuk fel a fejünket: valahol tűz van! Sajnos, nem ritkán. Tavaly majdnem minden nap akadt dolguk a tűzoltóknak: me­gyénkben 1980-ban 358 tűz­eset történt, s ebből 321 járt kisebb-nagyobb anyagi kár­ral, összesen 8 millió 398 ezer forint értékben. Tanulságos az okok vizs­gálata. A gyakoriságot te­kintve vezetnek a statiszti­kában az „egyéb” címen szereplő okok; ide tartozik az olaj- és gáztüzelésű be­rendezések szabálytalan használata és a műszaki hi­bák*. Nyomban ezután a su­gárzó hő, valamint az elekt­romos áram és a dohányzás következik; a sugárzó hő miatt 35 esetben, elektromos áram következtében 34, és a dohányzás következtében szintén 34 ízben ütött ki tűz az elmúlt évben. 1980-ban több volt a nagy kárt okozó, és az emberéletet követelő tűzesetek száma, mint koráb­ban. Heten haltak meg, és 17 sérülés történt a tűz kö­vetkeztében 1980-ban! Az esetek többségében közreját­szott az alkohol is: az áldo­zatok ittasan, ágyban dohá­nyoztak, az ágynemű tüzet fogott, s vagy a lángok, vagy füstmérgezés okozta halálu­kat. Elszomorító tény, hogy már az idén is két haláleset történt tűz miatt, és az egyiknek a közvetlen oka ugyancsak az ágyban do­hányzás volt. Számottevően növekedett tavaly a lakóházi tűzesetek száma, összesen 146 lakóhá­zi tűz volt, s az így keletke­zett kár, több mint egymil­lió forint, kétszerese az elő­ző évi átlagoknak. A mező- gazdaságban kevesebb tűz ütött ki, mint a lakóházak­ban. Ide 107-szer riasztották a tűzoltókat, a kár viszont nagyobb, összesen meghalad­ja a 6,5 millió forintot. A mezőgazdságban ma már nem közvetlenül a nyári be­takarítás a legtűzveszélye­sebb időszak, ritka a kazal- és a tarlótűz. Annál gyako­ribb a tűz a szárítóüzemek­ben, elsősorban a naprafor­gó, kukorica szárításakor. A másik ilyen tűzveszélyes művelet a lucernaszárítás, -tárolás. Itt gyakori az ön­gyulladás, ami a figyelmet­lenség, a technológiai fegye­lem megsértésének1 következ­ménye. A múlt évi adatok, esetek egyben figyelmeztetőül is szolgálnak: a tűz megelőzé­se valamennyiünk érdeke és kötelessége is. Békéscsaba. Berényi út, Munkás, Mokri, Zöldfa ut­ca..., Északi-sor és a kö­zelben meghúzódó csendes eseménytelenségben élő két­ezres lélekszámú Achim L. András-lakótelep. Földút. Barna arcú kocsis vág ne­vetve a lovak közé. Biciklire rakva olajoskannákat látok: a kerekek alatt a kőlapok jobbra-balra billennek. A lakók keserűen így panasz­kodnak: „Mostohagyerekei vagyunk a tanácsnak. Pedig ném kell ezt a lakótelepet szégyellni, ha már egyszer a világra hozták. A minden­nap megújulj áruellátási gondokba merült embereket csak a gyerekek szívderítő zsivaja vigasztalja.” A mon­datokban, rejtve, az is ben­ne van: lesz-e változás, mit hoz a jövő? Ez már a város széle. A házak nem kapaszkodnak össze. Van közöttük hivalko­dó, díszes kerítéssel, a te­raszon ütött-kopott vihar­lámpával. A régiek alacso­nyak, kopottak, tenyérnyi ablakokkal, düledező mel­léképületekkel. A temetővel szemben a két-, három- és a négyszintes téglaházak. Közöttük fenyők, nyírek és nyárfák dideregnek a hó­ban. Fiatalasszony kislányt vezet, egyik kezében tömött szatyor. Az újságospavilon 10 órakor bezárt. Középkorú férfi toporog előtte. Megjött a 6-os busz. Szótlanul men­nek az emberek, nem barát­koznak. Sietnek. Szombat délelőtt van, várja őket a család. Élelmiszerüzlet 20 négy­zetméteren, a hozzáragasz­tott barakk zöldségesbolttal. Odalépek a piciny ablakhoz. A ládában kókuszdió nagy­ságú, fonnyadt sárga almák, mellette szép téli körték. A polcokon rengeteg ital. Bor, pálinka. Literes, kétdecis pa­lackokban. Kovács László üzletvezető befelé invitál. Féloldalt, lapulva lépegetek, nehogy leverjek valamit. Mégis belebotlom a káposz­táshordóba. Szükséges ennyi szeszes ital? — Kell, higgye el — bi­zonygatják. — Már reggel 6-kor itt állnak a pálinká­ért. Kilenc óráig 10 liter is elfogy. — Tőkehús? — Hol áruljam? Nézze meg ezt az eladóteret! A VOSZK novemberben volt itt utoljára. Legalább 400 rekesz üres üveget kelle­ne elszállítaniuk. Csoda, hogy ilyen körülmények kö­zött átjáróház a bolt? Ígéret van, de ki tudja, mi lesz a 70 négyzetméteres új üzlet­tel ...? 8b Földszintes ház előtt öreg­asszony söpri a járdát. Az udvaron malacok visítanak; etetésre várnak. Szemüveges fiatalember közelít. Karját lehúzza a súlyos vászontás­ka. Benne kenyér, liszt, tej­föl és egyebek. Mondja, hogy az elsők között költözött a lakótelepre. Szeret itt élni, megnyugtatja a környezet. — Sok mindent nem ka­punk-'meg az itteni boltban. Ma is megyek a feleségem elé, aki a malomiparnál dol­gozik. A 100-as ABC-ben be­vásárolunk, és tülekedünk a zsúfolt autóbuszon. Kannát cipelő suhanc füty- tyent egy boxer után. A hölgy megrántja a pórázt és elmosolyodik: — Nem tudom, miért hi­szik, hogy itt csak nyugdí­jasok laknak. Jönnének ki tavasszal, amikor ellepik a gyerekek a játszóteret. Van már bölcsődénk, óvodánk, de jut a kicsinyekből az üzemi és a városi gyermekintézmé­nyekbe is. Reggelente időza­varban vagyunk. A sütőipar pavilonja előtt állunk hóban, fagyban, hidegben. Először a tejért, majd a kifliért és vé­gül a friss kenyérért talpa­lunk. Beállók a sorba. A meg- ujhódott „gombában” ügyes kező asszony szolgál ki.i Van itt 3 kilós cipó, burgonyás és Alföldi kenyér; lehet kap­ni üdítő italt és rétest. Hu- gyecz Györgyné, az üzletve­zetője ajtót nyit, és magya­ráz: . — Rajtunk nem múlik semmi. Reggel fél hattól es­te hét óráig vagyunk nyitva. Igyekszünk gyorsan, ponto­san dolgozni. Havonta 240 ezer forint a forgalmunk. Ez talán önmagáért beszél. Az északi ipartelepről szál­ló füst, korom letelepszik a tájra. Errefelé nincs könyv­tár, csak egyetlen büfének keresztelt kocsma. Írás hir­deti: vasárnap tejet és ke­nyeret is lehet itt vásárolni. — Próbálkoztunk esti va­csorával is, de nincs rá-igény. — Valami hideg étel, szendvics... A fejét ingatja. — Szeszes ital, 9 órától — szólal meg újra. — Mennyit adnak el belő­le? — Fontos? — Nem, csak jó lenne tud­ni. — A központban érdek­lődjön. Nyitom az ajtót, és jólesik a friss, téli levegő. Ketten lépnek be helyettem. A város peremén épült egy lakótelep. Azt beszélik, hogy félbemaradt. Elfeledkeztek róla. Dr. Cs. Szabó Albert nyugdíjas állatorvos még hozzáteszi: — Már 1972 óta kering az ígéret a választógyűléseken, a tanácstagi beszámolókon: húsboltot kap a lakótelep, és építenek egy ABC-áruházat, ha nem is nagyot, de meg­felelőt. A város peremén. Ahol élek — jutnak eszembe Jó­zsef Attila szavai. Állok. Né­zem a szekér utón kötött kis- csikót, amint fürgén ficán­kol, csakúgy szikrázik patá­ja alatt a fagyos fald. Lám, az újságárus is kinyitott. A fehér bundás diáklány a Delta legújabb számát la­pozza. Visszanézek. Szeretném, ha a cím után nemsokára odaírhatnám a kérdőjelet. Seres Sándor Fotó: Martin Gábor ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom