Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-20 / 43. szám

1981. február 20., péntek TELEX * VARSÖ A Szovjetunió további több. mint egymilliárd dol­láros pénzhitelt nyújt Len­gyelországnak, ezen kívül 200 millió dollár értékben áru­kat és nyersanyagokat szál­lít hosszúlejáratú, tízéves hi­telre. Ezt Mieczyslaw Jagielski, a lengyel miniszterelnök el­ső helyettese közölte abban az interjúban, amelyet, a PAP hírügynökségnek adott a két ország gazdasági együttműködéséről. % BUDAPEST Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke csütörtökön hivatalában fogadta Taher Tofikot, az iraki forradalmi parancsnoki tanács tagját, ipari és bányaügyi minisz­tert. Áttekintették a két or­szág közötti gazdasági kap­csolatok alakulását és eszme­cserét folytattak a tovább­fejlesztés lehetőségeiről. MOSZKVA Az Egyesült Államok sal- vadori intervencióját az egész kolumbiai közvéle­mény mélységesen elítéli — jelentette ki Gilberto Vieira, a Kolumbiai Kommunista Párt főtitkára moszkvai saj­tóértekezletén. Hangsúlyoz­ta: azok ,a rágalmak, ame­lyeket most washingtoni kö­rök terjesztenek Kuba és Nicaragua állítólagos be­avatkozásáról Salvador bel- ügyeibe, hazugságok, és csu­pán azt a célt szolgálják, hogy leplezzék az Egyesült Államok tényleges beavatko­zását más országok belügyei- be, a haladó erők ellen har­coló juntának nyújtott tá­mogatását. ^ WASHINGTON David S. Broder, az is­mert amerikai hírmagyarázó szavait igazolják a Reagan- beszéd kongresszusi fogadta­tásáról szóló első jelentések: a demokraták, akik jelenleg többségben vannak a képvi­selőházban. de kisebbségben a szenátusban, vegyes érzel­mekkel fogadták Reagan csomagtervét. Az üzleti élet képviselői viszont örömmel nyugtázták a gazdasági terv­ben kifeieződő nagytőke­párti politikát. # ALGÍR Csád mindaddig igényt tart a líbiai katonai jelenlétre az ország területén, amíg Afri­kán kívüli erők állomásoz­nak határaink közelében — jelentette ki csütörtökön egy algériai lapnak adott nyilat­kozatában Acyl Ahmat csádi külügyminiszter, nyilvánvaló utalással a környező álla­mokban tartózkodó francia csapatokra. * SAN FRANCISCO Az arizoniai Tucson város lakosai követelték, hogy a Pentagon telepítse máshová a környéken elhelyezett Ti­tán—2 ballisztikus nukleáris rakétákat. A közvélemény nyomására a helyi hatóságok kénytelenek voltak a Penta­gon képviselőjéhez fordulni az áttelepítés ügyében. #: BECS Osztrák archeológusok rit­kaságszámba menő régészeti leletre bukkantak Felső- Ausztria hegyvidékén. Bé­csi és linzi régészek szerint a barlangban talál kőszerszá­mot ember készítette — mintegy 70—90 ezer évvel ezelőtt. A lelet szerintük bi­zonyítja, hogy a Neander­völgyi ősember már medvé­re, vagy más nagy testű ál­latra vadászhatott a Duna mentén. A mintegy 5 ceni- méter nagyságú, megmunkált kőszerszám mellett rábuk­kantak egy barlangi medve teljes koponyacsontozatára is. Érkeznek a küldöttek az SZKP hétfőn kezdődő XXVI. kongresszusára. A képen: a Bajkál— Amur vasútvonal építőinek küldöttei tájékoztatják a nemzetközi sajtó képviselőit (Telefotó) Megállapodás Rzeszowban Palme útja Olof Palme svéd politi­kus, az ENSZ-főtitkár meg­bízottja csütörtökön, három­napos tárgyalásainak befe­jeztével elutazott Bagdadból, feltehetőleg Teheránba. Mint ismeretes, Palme a főtitkár megbízásából harmadszor jár a térségben, hogy köz­vetíteni próbáljon. Elutazásakor Olof Palme „építőnek” nevezte az iraki vezetőkkel folytatott meg­beszéléseit, amelyeken arról esett szó, hogy milyen körül­mények között lehet véget vetni a háborúnak, a más országok belügyeibe való be nem avatkozás, és az erő­szakos hódítás elutasításának elvei alapján. A volt svéd miniszterelnök kijelentette: meggyőződése, hogy a hábo­rú befejezése egyre sürge­tőbb. Habib Satti, az iszlám konferencia főtitkára csü­törtökön kijelentette, hogy szervezete rövidesen békebi­zottságot küld Irakba, illetve Iránba. Csütörtökre virradóan Rze­szowban megállapodást írtak alá, amely egyfelől az itteni földművesek sztrájkbizottsá­ga, másrészt a Kacala mező- gazdasági miniszterhelyettes által vezetett kormánybizott­ság között jött létre. A len­gyel hírügynökség szerint a dokumentum egyebek között rendezi a földeladások és -vásárlások, a gazdák ter­melőeszközökkel való ellátá­sa, a mezőgazdaságban esz- közlendő beruházások, a pa­raszti nyugdíjak és járandó­ságok, a művelődés és a fa­lusi oktatás problémáit. A megállapodást — a „Szo­lidaritás” szakszervezet or­szágos egyeztető bizottsága nevében — kézjegyével látta el Lech Walesa elnök is. A rzeszowi dokumentum mintájára a hírek szerint Ustrzyki Dobiéban ugyan­csak megállapodást írnak alá. S ezzel — távolabbi kitekin­tésben — Lengyelország te­rületén megszűnik az utolsó sztrájkközpont is. A Jaruzelski-kormány hi­vatalba lépése óta látnivaló- an felgyorsult a vitás prob­lémák rendezése. Az utolsó huszonnégy órában előbb a lodzi egyetemistákkal, majd a Rzeszowban sztrájkoló földművesekkel született egyezség, és úgy tűnik, Ustrzyki Dobiéban csak for­maságok várnak elintézésié. * * * Csütörtökön a Lengyelor­szágban tartózkodó Marjai Józsefet fogadta Wojciech Jaruzelski hadseregtábomok, lengyel miniszterelnök. A találkozón, amelyen jelen volt Mieczyslaw Jagielski és Andrzej Jedynak miniszter­elnök-helyettes is, eszmecse­rét folytattak a kétoldalú kapcsolatokat érintő kérdé­sekről. Szovjet külügyminisztériumi jegyzék A Szovjetunió külügyminiszté­riuma csütörtökön jegyzéket intézett az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségéhez. Ebben tiltakozását fejezi ki a szovjet állampolgárságú Polov-» csak családdal szemben folyta­tódó önkényes eljárás miatt. A jegyzék megállapítja, an­nak ellenére, hogy a Polovcsak család egyértelműen és határo­zottan leszögezte: kiskorú gyer­mekeivel együtt vissza kíván térni hazájába, az amerikai ha­tóságok továbbra is megakadá­lyozzák hazautazásukat. A Po­lovcsak házaspár két gyerme­ke már több mint hat hónapja az amerikai hatóságok felügye­lete alatt van, és ennek követ­keztében a család nem tud ér­vényt szerezni ama akaratának és jogának, hogy visszatérjen hazájába. Az amerikai hatósá­gok durván és cinikus módon semmibe veszik a szovjet ál­lampolgárok méltóságát és gyer­mekeik neveléséhez való jogu­kat. A külügyminisztérumi jegyzék ezután hangsúlyozza: semmifé­le, a Polovcsak házaspár körül csapott komédia nem leplezheti azt a szégyenletes tényt, hogy az Egyesült Államokban a hi­vatalos hatóságok közvetlen részvételével törvénytelen és kegyetlen akciókat hajtanak végre a család szétválasztására, és a Szovjetunióba való vissza­térésük megakadályozására. A Szovjetunió külügyminisz­tériuma ismételten tiltakozik a családnak az Egyesült Államok­ban történő erőszakos vissza­tartása miatt. II. János Pá'l pápa Fülöp-szigeti látogatását nagyarányú tünteté­sek kísérik. A tüntetők demok­ratikus szabadságjogokat és az amerikai befolyás megszünteté­sét követelik. (Telefotó) Egy dogma veresége Az erőpróba, amelyet a brit konzervatív kormány a szénbányászokra kényszerí- tett, az utóbbiak javára dőlt el. Hagyományos elveihez híven a nagytőkések kor­mánya túltermelésre és gaz- daságtalanságra hivatkozva kéttucatnyi állami tulajdon­ban levő bánya fokozatos bezárását jelentette be. Emi­att az angol munkanélküliek 2 és fél milliónyi serege újabb tízezrekkel növekedett volna. Az erős munkásmoz­galmi hagyományokra visz- szatekintő bányászszakszer- zet azonban erélyesen vála­szolt a nagytőke érdekeit képviselő kormányzat kihí­vására. Munkahelyeik védelmében először a walesi bányászok tették le a csákányt, majd a sztrájkjukhoz csatlakoztak a skóciai és észak-angliai szén­mezőkön dolgozó társaik. A kormány először időt akart nyerni, és ezért tárgyalások­ba bocsátkozott a bányá­szokkal. ök azonban nem függesztették fel sztrájkju­kat, s tárgyalási pozíciójukat nagyban erősítette, hogy a vasutas-szakszervezet, vala­mint a teherautó-vezetők or­szágszerte meghirdetett szo­lidaritási akciójukkal csatla­koztak hozzájuk. A dolgo­zók azt követelték, hogy a tervezett bányabezárások he­lyett a kormány állítsa le a szénbehozatalt és — miként ezt a Közös Piac országai­nak többségében teszik — részesítse állami támogatás­ban a széntermelést. Amikor már 40 ezer bá­nyász hagyta abba a mun­kát, és országos méretű — valamennyi iparágat érintő —i energiaválság árnyéka rajzolódott ki a politikai ho­rizonton, a kormány meghát­rálásra kényszerült. A mi- niszterelnöknő, Thatcher asszony bizonyára arra is emlékezett, hogy konzerva­tív elődje, Edward Heath kormányát 1974-ben éppen­séggel az akkori bányász- sztrájk buktatta meg. A bányászszakszervezet veze­tőivel folytatott tárgyaláso­kon Howell energiagazdál­kodási miniszter szerdán ké­ső este közölte: a kormány lemond a kijelölt bányák idei bezárásáról, valamint felemelik a szénbányászat támogatását szolgáló pénz­ügyi keretet. A kormány veresége újabb oldalról világított rá Anglia súlyos gazdasági helyzetére. Azt is megmutatta, hogy a kormányt vezérlő gazdasági koncepció — a magánvállal­kozás feltétlen bátorítása, az állami tulajdon felszámolása és a közkiadások drasztikus csökkentése — nem csodare­cept, hanem olyan felújított tőkés dogma, amely nem állja a gyakorlat próbáját. Pálfi Viktor Skóciai bányászok örömmel értesülnek róla, hogy a Thatcher- kormány meghátrált a bányászok követelései előtt. Képün­kön: McGahey (balról szemüveggel) szakszervezeti vezető (Telefotó) HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Aladár napja A Nap kél 6.42 — nyugszik 17.15 órakor. A Hold kél 18.54 — nyugszik 7.36 órakor. Évforduló Százhatvan ' évvel ezelőtt 1821. február 20-án született, és 63 éves korában, 1884- ben halt meg Feszi Frigyes építész, a hazai romantikus építészet talán legeredetibb egyénisége a magyar, sőt az európai romantikus építészet kiváló mestere. •* — SZARVASON 115 bölcső­dei helyet tudnak biztosíta­ni a gyerekeknek. Az egyik elhasználódott épületből a renoválás idejére a nemrégi­ben átadott bölcsődébe köl­töztették az apróságokat. A város vezetői tervezik az új bölcsőde mielőbbi bővítését, ahol megfelelő körülmények között tudják gondozni a szarvasi kisgyerekeket. — A GYULAI I-es számú postahivatal 215 belföldi és 77 külföldi sajtóterméket terjeszt. A múlt évben közel 140 ezerrel több lapot érté­kesítettek, mint 1979-ben. A hírlapszolgálat így több mint 3 és fél millió sajtóterméket hozott forgalomba. — FARSANGI MULATSÁG­RA készül a Mozgáskorláto­zottak Gyulai Egyesülete. Február 21-én, szombaton délután 2 órától az egyesü­let németvárosi klubhelyisé­gében rendezik a találkozót, amelyen fellépnek a Jókai Színház művészei is — FÖLDRENGÉST jeleztek a mérőműszerek csütörtökön hajnalban, a Bajkál-tó kör­nyékén. A rengés epicentru­ma a tó középső részén volt, itt a lökések ereje megha­ladta az ötös erősséget. A tóparti falvakban a rengés kisebb volt, anyagi kár nem keletkezett. — A SZEGHALMI művelő­dési központban közel egy év szünet után Bogár Já- nosné vezetésével ismét rendszeresen tartja, foglalko­zásait a cigányklub. A ta­gok két hetenként jönnek össze programjaikra. — OROSHÁZÁN évről évre javul a TIT kapcsolata a vá­ros termelőszövetkezeteivel. Az elmúlt évadban 35, az idén pedig 45 előadásra kö­töttek szerződést, s jelentő­sen nőtt a látogatottság is. Legnépszerűbbek ,3 jogi so­rozatok és a KRESZ-tanfo- lyamok. — A BÉKÉSCSABAI ifjúsá­gi ház rendezésében a 611- es Szakmunkásképző Intézet tornatermében „Játsszunk együtt” címmel sportvetél­kedőt tartanak február 22- én, délelőtt 9 órától. A ver­senyen az 1-es, a 2-es és a 3-as számú általános iskola harmadikos és negyedikes őrsei mérik össze ügyességü­ket. — SZARVASON az elmúlt évben 1 millió forint érték­ben építettek járdát. Figye­lemre méltó, hogy a lakosság 300 ezer Ft értékű társadal­mi munkával járult hozzá az építéshez. — A GYULAI Köröstáj Mgtsz-ben mezőgazdasági úttörő szakkör működik, melyben az 1-es számú ál­talános iskola gyerekei te­vékenykednek. A szakkört a tsz KISZ-szervezete patro­nálja. A fiatalok segítenek az elméleti és gyakorlati foglalkozások megtartásába. Gyenge szél Várható időjárás ma estig: időnként csökkenő felhőzet, szórványosan kisebb hava­zással, hószállingózással. Változó irányú, többnyire gyenge szél. Hajnalra he­lyenként köd. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4, mínusz 9 fok kö­zött, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken nulla fok körül. Távolabbi kilátások szom­battól keddig: változóan fel­hős idő, időnként kisebb ha­vazásra. lehet számítani. Leg­alacsonyabb hajnali hőmér­séklet mínusz 5 fok körül. Legmagasabb nappali hő­mérséklet 0 fok körül. Je­lentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. * — ÜJ SZOVJET UTAS­SZÁLLÍTÓ óceánjárót bo­csátottak vízre Odesszában. A Dmitrij Sosztakovicsról elnevezett hajó 40o utast és 150 személygépkocsit vehet fedélzetére. A hajó a Feke­te-tengeri flotta kötelékében az Odessza és Algír között megnyitásra kerülő vonalon közlekedik majd. — GYULÁN az Erkel Mű­velődési Központban február 23-án, hétfőn 16 órakor a TIT mezőgazdasági és élel­mezésügyi tagozatán rendez­nek előadást „Hitel és tá­mogatási rendszerünk új vo­násai a mezőgazdasági és élelmiszeriparban” címmel. Az előadó dr. Kiss Pál, a Magyar Nemzeti Bank osz­tályvezetője lesz. — A DUNÁN ÉPÜLŐ VAS­KAPU—II. erőmű munkála­tainál megkezdték a gyűjtő­tó gátrendszerének kialakítá­sát. Jelenleg a 7 kilométer hosszú védőgát készül, mely­nek gátkoronáján közút ha­lad majd elsősorban idegen- forgalmi célokat szolgálva. — BÉKÉSEN a cigányklub­ban gyakori vendégek a KÖ­JÁL egészségnevelési osztá­lyának munkatársai. Febru­ár 23-án, hétfőn este 18 órá­tól a korszerű és egészséges táplálkozásról tartanak elő­adást a klubtagoknak, me­lyet halételek bemutatója és kóstolója követ majd — BÉKÉS MEGYE általános iskoláiban több mint 100 ké­pesítés nélküli pedagógus tanít. Ez a megyében dolgo­zó tanítók és tanárok 3,6 százalékát teszi ki. — BÉKÉSCSABA KÜLTE­RÜLETÉN egy személygép­kocsi elütött,, Cservenák Mi­hály 61 éves nyugdíjas, bé­késcsabai lakost, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás köz­ben meghalt. A vizsgálat ed­digi adatai szerint Cserve­nák Mihály szabálytalanul és figyelmetlenül lépett az úttestre a személygépkocsi elé. Tovább folyik a vizsgá­lat. — A SARKADI művelődési házban február 23-án, hétfőn este 7 órától a Munka Vö­rös Zászló Érdemrendjével, többszörös VIT-díjjal és Ki­váló Együttes címmel kitün­tetett KISZ Központi Mű­vészegyüttes tart előadást. Az esten közreműködik a Rajkó zenekar, valamint, az együttes énekes, táncos szó­listái. — A BÉKÉSCSABAI 611-es számú Szakmunkásképző In­tézetben az egészségnevelési hónap e hetében az alkohol­ról és a dohányzásról, s. kor­szerű és egészséges táplál­kozásról, valamint a bőr.- és nemi problémákról hallanak előadást a fiatalok. A szer­vezők tejtermék- és üdítőital­bemutatót, valamint ételkós­tolót is rendeznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom