Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-19 / 42. szám
o 1981. február 19., csütörtök Koreai vendégek megyénkben A Hazafias Népfront Békés megyei bizottságának meghívására tegnap délelőtt koreai vendégek érkeztek Békéscsabára. A titkárság székházában folytatott beszélgetésen — a megyei párt- és állami szervek képviselőin kívül jelen volt Pák Zong Szók, a* Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségének tanácsosa, valamint Ho Kván Ho, a diplomáciai testület III. titkára, akiket Bláhut Ká- rolyné, a HNF politikai munkatársa köszöntött. Majd Bocskai Mihályné, a népfront megyei béke-, barátsági és szolidaritási munkabizottságának elnöke településeink társadalmi, gazdasági életéről, továbbá lakosságunk összetételéről tájékoztatta a nagykövetség képviselőit. Ezután Pák Zong Szók tanácsos köszönetét mondott a találkozó megszervezéséért. Többek között megemlítette, ez volt az első alkalom, amikor — kétéves itt-tartózko- dása óta — Békés megyébe látogathatott, s hangsúlyozta, hogy a hazájával kialakult kapcsolatoknak már jó hagyományai vannak. A koreai vendégek délután rövid városnézésen vettek részt a megyeszékhelyen. Ezután Köröstarcsára utaztak, ahol megismerkedtek a község életével, a termelőszövetkezet munkájával, majd a művelődési házban tartott rendezvényen hazájuk társadalmi, gazdasági fejlődésének eredményeiről tájékoztatták az érdeklődőket. Ezenkívül filmvetítés és kerek- asztal-beszélgetés is szerepelt a programban. n gyulai Erkel vegyes kar Szegeden Szegeden, a városi tanács és több más szervezet rendezésében február 16-án nyitották meg a „Mai magyar zene hete” rendezvénysorozatot. Első alkalommal a Móra Ferenc Múzeum dísztermében Szokolay Sándor szerzői estje volt. kiemelkedő esemény, majd február 18-án a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola szegedi tagozatának hangverseny- termében mutatkozott be a Eredményes évet zári a Körös—berettyöi Vízgazdálkodási Társulat Tegnap, szerdán délelőtt Bélmegyeren tartotta intézőbizottsági ülését a Körös— berettyöi Vízgazdálkodási Társulat. Az elmúlt évi munkáról szóló beszámolót Bényei Gábor igazgató terjesztette elő, majd az idei teendőket vázolta. A vízgazdálkodási társulat a taggazdaságainál folyó meliorációs munkák jelentős részét, valósította meg az elmúlt esztendőkben. Tavaly éves termelésüket az árvíz ellenére is 11,5 százalékra teljesítették, s a tervezettnél több, mint 5 millió forinttal nagyobb értékű munkát adtak át. Az év derekán a Kettős-Körös árvize a termelésből szólította a védekezéshez a társulat dolgozóit. A mindennapi feladatok ellátásában a társulat vezetése bátran támaszkodhatott a 27 szocialista brigád munkájára, a kollektívára. Az idei feladatokról szólva Bényei Gábor elmondta, hogy az üzemtervek 63 millió forint termelési érték elérését tartalmazzák. Mint ismeretes, Békés megye a VI. ötéves tervben mintegy 1,3 milliárd forintot fordít meliorációra, vagyis 65 ezernyi hektáron valósítják meg a talaj- és vízrendezést. E területek nagyobb hányada a Körösök völgyében, a társulat területén található, s ez már erre, majd az elkövetkező esztendőkre is fontos feladatokat ad a Körös—berety- tyói Vízgazdálkodási Társulatnak. Balogh Béla és Mártonffy Mária színvonalas „kétszemélyes” előadását élvezhették a napokban Békésen, a Volán 8. sz. Vállalat dolgozói. Mikszáth életét bemutató másfél órás portréműsort adtak a művészek az üzemegység klubhelyiségében Fotó: Béla Vali Növényvédelmi nap Szarvasun Már hagyományosnak nevezhető a Békés megyei növényvédelmi napok rendezvénysorozata, hiszen az idén kerül sor Szarvason a nyolcadik ilyen összejövetelre. Mint szokásos, a rendezők most is olyan időpontot választottak, amikor még nincsenek leterhelve a mező- gazdasági gyakorlatban dolgozó szakemberek, s így aktív részesei lehetnek a tanácskozásnak. Fontos ez azért is, mert a növényvédelmi nap az a szakmai tájékoztató. amelyen az elméleti és gyakorlati területen dolgozó növényvédősök egyaránt felújíthatják ismereteiket. A rendezők között megtaláljuk azokat a szerveket is, amelyek közvetlenül érintettek a termelés vegyszer-ellátásában, a növényvédelem és agrokémia felsőbb irányításában, így a Békés megyei AGROKER Vállalat, a megyei növényvédelmi és agrokémiai állomás, valamint a MAE Békés megyei szervezetének növényvédelmi és agrokémiai szakosztálya. A február 26-án sorra kerülő eseménynek a DATE szarvasi mezőgazdasági főiskolai kara ad otthont. A programban szerepel a növényvédelem és tápanyaggazdálkodás 1981. évi feladatainak ismertetése és az idén várható növényvédőszer- és műtrágyaellátás. Előadások hangzanak el az ellenálló és veszélyes gyóntok elleni védekezésről, és a növényvédelem és tápanyaggazdálkodás megyei feladatairól is. B tavasz hírnökei a biharugrai „madárparadicsomban” Az év különböző szakaszaiban a vízimadarak nemzetközi „paradicsoma” a Biharugrai Halgazdaság és környéke. Számos madárfaj él állandó jelleggel ezen a tájon, de sok a vándormadár is. Igaz, hogy napjainkban fehér hólepei borul a tájra, nyirkos, ködös, nedves a levegő, de a biharugrai. „madárparadicsomba” megérkeztek a tavasz hírnökei. Megjöttek a dankasirályok, a nyári ludak, a bölömbikák (népi nyelven dobos gémek). Párba váltak és a tavaszi költésre készülődnek a tőkésrécék és a nyáriludak. Zeneművészeti előkészítő A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozata felvételt hirdet az 1981—82-es tanévre zongora, hegedű és gordonka szakra 8 —14 éves rendkívül tehetséges gyerekek részére. Jelentkezési lap igényelhető a zeneművészeti főiskola tanulmányi osztályán (Budapest VI., Liszt Ferenc tér 8.). Beküldési határidő: április 30. tagozat kamarazenekara. Weininger Richárd vezényletével. A zenei hét folytatásaként február 20-án, pénteken nagyszabású kórushangversenyre kerül sor, melynek egyik meghívott, vendége a gyulai Erkei vegyes kar, Rázga József vezényletével. Műsorán Petrovics. Karai és Bárdos Lajos-mű szerepel, mely utóbbit ,a neves zeneszerző „Rázga Jó- zseféknek” ajánlással a gyulai kórusnak írt. Alkotók klubja alakul Orosházán Hétfőn este lapunk szerkesztősége, a Hazafias Népfront városi bizottsága és a városi-járási könyvtár Kö- röstáj-iklubestet rendezett Orosházán, a Fegyveres Erők Klubjában. A klubesten kulturális mellékletünk Orosházán élő munkatársai — írók, költők, helytörténeti kutatók és képzőművészek — vettek részt. Megnézték Szabó Ger- zson békési amatörfilmes Co~ ríni Margit festőművészről készült portréját, két díjnyertes néprajzi filmjét és a legutóbbi három — a mezőkovácsházi, vésztői és a jubileumi szeghalmi — Körös- táj-nap eseményeit bemutató filmeket. Az est során Varga Zoltán, a városi-járási könyvtár igazgatója vázolta fel az Orosházán megalakítandó alkotók klubja feladatait és szervezeti kereteit. A jelenlevők értékes javaslatokkal bővítették ki az elképzeléseket, és megegyeztek abban, hogy következő összejövetelüket március 23'án tartják, ugyancsak a FÉK klubjában, áhol szívesen látott vendégek lesznek minden alkalommal. A márciusi esten Elek László tanár tart előadást művészkritikai kérdésékről, majd Szalók József mutatja be olajképeit. Kisiparosok társadalmi munkája A Kisiparosok Országos Szövetsége békéscsabai körzetének 625 tagja van. A különböző szakmák képviselői nemcsak a szolgáltatásban dolgoznak, hanem a város különböző intézményeiben igen sok társadalmi munkát is végeznek. Az elmúlt évben például több mint 100 ezer forint értékű segítséget nyújtottak így bölcsődéknek, óvodáknak és iskoláknak. A Padrah Lajos Általános Iskolával szocialista együttműködési szerződés keretében tartják a kapcsolatot, de patronálják a 11. sz. általános iskolát és még a város három bölcsődéjét is. Az elmúlt évben a kisiparosok végezték el társadalmi munkában a Kolozsvári úti óvoda termeinek festését és mázolását. Legutóbb három fodrászmester járt a megyei egészségügyi gyermekotthonban, ahol levágták és gondozták a gyermekek haját. A debreceni Déry Múzeumban nyílt kiállítás Déry György — 200 darabból álló — erdélyi kerámiagyűjteményéből. Képünkön: úrasztali borosedény (MTI-fotó: Oláh Tibor felvételei) Humanitás és öregség Ö békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának 1980. október 15-i anyagából idézünk: „Az egyre növekvő időskorú lakosság szociális ellátottságának érdekében további fejlesztést igényelnek a szociális gondoskodás intézményei, a házi szociális gondozás.” Ez a megállapítás — így kiragadva —■ természetesen nem sokat mond az olvasónak. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy a legszélesebb tömegbázison nyugvó népfrontmozgalom nő- és réteg- politikai munkabizottságának legutóbbi tanácskozására hivatkozzunk. Ott ugyanis már sokkal konkrétabban, a valóságos helyzetnek megfelelően jelölték ki a mielőbbi megoldásra váró feladatokat. A résztvevők szerint a problémát az okozza, hogy még ma is kevés tudomása van a tanácsnak a magányosan élő, idős emberek otthoni körülményéről. Akadnak viszont olyan körzetek a városban, amelyekben vagy az orvosasszisztensek, vagy a vöröskeresztesek, vagy maguk a szomszédok tájékoztatták „súlyos” esetről a hatóságokat. A HNF aktivistái szintén meghatározó szerepet töltenek be a fokozott társadalmi segítséget igénylő öregek felkutatásában, alapvető szükségleteik kielégítésének megszervezésében. A tapasztalatok szerint jó néhány kerületben felvilágosító, agitáló tevékenységet folytatnak azért, hogy a rászorulók okvetlenül igénybe vegyék például a napközi otthoni ellátást. Előfordul: főként a hozzátartozókat kell meggyőzni az ilyen intézmények előnyéről, illetve hasznáról; máskor meg azt az idős személyt, akin a ma- gáramaradottság érzése és tudata miatt bizonyos közömbösség, apátia lett úrrá. Nem valamiféle kierőszakolt, rideg, intézményesített támogatásról, hanem az emberi méltóság tiszteletéből fakadó nagyon is humánus kollektív felelősségérzetről van szó. Gyakran nem kis fáradtságba, tapintatos, ugyanakkor szívós munkába kerül, amíg a segíteni akarás e nemes szándékáról sikerül meggyőzni valakit. Például: nem egy olyan özvegy ember van, aki — a házastárs halála után — hosszú időn át csak hideget eszik, vagy maga próbál ösz- szekotyvasztani valamit. Lakását, ruházkodását, tisztálkodását is elhanyagolja, mert azt hiszi, számára már üressé, értelmetlenné vált minden; nincs kivel szót váltani és „nincs” kiért élni. E negatív életérzést még jobban erősítheti, ha gyermekei, unokái, ismerősei egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán látogatják meg. Számokkal is bizonyítható: a városi tanács már eddig is sokat tett azért, hogy az idősek és az anyagi támogatásra szorulók igényeit megnyugtató módon kielégítsék. Békéscsabán tavaly több mint 2 millió 800 ezer forintot fizettek ki — rendszeres szociális segély címén — a 183 rászorulónak. A költség- vetés évek óta lehetővé teszi, hogy 500—500 forintot osszanak szét tüzelő vásárlására, s ezenkívül jelentős összeget fordítsanak a karácsony előtti ajándékozásra is. Sajnos, a szociális foglalkoztató helyiséghiány miatt nem valósulhatott meg, de van remény arra, hogy az idén, vagy jövőre ezt a létesítményt is átadják rendeltetésének. Különösen a magányosok emberi kapcsolatait gazdagítaná a tartalmas programokat is magába foglaló klubmozgalom fejlesztése. i létségtelen, az idős- | korú lakosság egy 1 I részének hozna változást a ma még csak tervekben szereplő nyugdíjasok háza is. Ez szintén sokat enyhítene a házi szociális gondozószolgálat személyi feltételeivel összefüggő nehézségeken. Jóllehet a korábbi évekhez viszonyítva a hét hivatásos és 22 tisztelet- díjas gondozónő alkalmazása nem csekély eredménynek könyvelhető el, ám az időskorúak számarányának növekedésére gondolva, mielőbb szükségessé válik a városi és a városkörnyéki hálózat bővítése a jövőben. Bukovinszky István Két új Kiadvány Segítség a kollektív szerződésekhez A Táncsics Szakszervezeti Könyv- és Folyóiratkiadó Vállalat gondozásában megjelent a Munka Törvény- könyve és fontosabb végrehajtási szabályai című kiadvány, amelyet a SZOT és a Munkaügyi Minisztérium állított össze. Ugyancsak nemrég jelent meg az Útmutató az 1981—85. évi kollektív szerződések és a munkaügyi szabályzatok készítéséhez című kiadvány, amely öt év tapasztalatainak összegezésével és a változások áttekintésével igyekszik segítséget nyújtani a kollektív szerződések és a munkaügyi szabályzatok elkészítéséhez. A kézikönyv nem ismétli és nem idézi szó szerint a Munka Törvénykönyve és végrehajtási utasításai című jogszabálygyűjteményben megjelent rendelkezéseket, hanem hivatkozik rájuk. A kollektív szerződések készítéséhez tehát mindkét kiadványra szükség van. Megrendelhetők a Táncsics Könyvkiadó Szolnok—Békés megyei kirendeltségétől (Szolnok, SZMT-székház). Megjelent a Kner Tükör A két nyomda összevonása után természetesen az üzemi lapok is egyesültek, így lett a Kner Híradóból és a Dürer Tükörből Kner Tükör. A lapnak most jelent meg a februári száma 24 oldalon. Ez a terjedelem már lehetőség arra, hogy részletesen tájékoztassa az olvasókat a nagyvállalat életéről. Hírt ad — vezető helyen — a beszámoló taggyűlésekről. Tudósítást olvashatunk a szakemberek üzemlátogatásáról a Tiszai Vegyi Kombinátban és egy nagy nyomdaipari kiállításról, az IPEX ’80-ról. Mivel a Kner Nyomdának Békéscsabán kívül Gyomán, Gyulán és Gyulaváriban is van üzeme, a lap sorban bemutatja a különböző egységeket. Ebben a februári számban a Kner Nyomda központi üzeméről olvashatunk ismertetőt és láthatunk képriportot. Bemutatkozik az olvasóknak a Kner Tükör szerkesztő bizottsága is. Minden dolgozót érint a munkanormák egységesítése, erről is részletes tájékoztatást ad a lap. Petőcz Károly, Tótfalusi Kiss Miklós díjas tipográfus hollandiai tapasztalatait adja közre, és elmondja az elmúlt év legszebb könyvének, a Májmúni kódexnek a történetét. Megtudhatják a lapból a dolgozók, hogyan áll a nyomda beruházási helyzete, milyen lesz a jövőben a vállalat stratégiája. TÉLI ABLAK Fotó: Martin Gábor