Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-18 / 15. szám
SZÜLŐFÖLDÜNK 198L január 18., vasárnap Múlt és jelen Műemlékek hasznosítása Gazdag levéltári gyűjtemény Békéscsabán Számtalan olyan fontos területet lehetne megemlíteni, amely az állam és a magyarországi egyházak között ki* alakult viszonyok rendezettségét tükrözi. Közülük itt most csupán egyre (és nem is a leglényegesebb megállapodásra) szeretnénk hivatkozni. Tíz évvel ezelőtt a békéscsabai evangélikus egyház levéltárát szaklevéltárrá nyilvánították, ami azt jelentette, hogy reá nézve is kötelező jellegűvé váltak hazánk állami levéltáraira vonatkozó előírások. A régi módon rendszerezett 118 folyóméter anyag — az államilag engedélyezett selejtezés után — 77 fm-re csökkent... A békéscsabai evangélikus gyülekezet első anyakönyvi kötetének (1728) szlovák nyelvű címlapja Fotó: Martin Gábor Dedinszky Gyula nyugdíjas lelkész hallatlanul nagy ambícióval és kivételes ügyszeretettel fogott hozzá 8 évvel ezelőtt ehhez a sok érdekességet ígérő feladathoz. Az előzményekhez tartozik, hogy már korábban is foglalkozott gyűjtőmunkával. Kutatásainak eredményeit dolgozatokban összegezte, s nem egy pályázaton sikeresen szerepelt velük. A hely- történet és honismeret, a nyelvészet és a néprajz iránt érdeklődő szakemberek értékes forrásként vehetik kezükbe a tudományos igénynyel megírt műveit: A szlovák betű útja Békéscsabán (1969), A békéscsabai tájnyelv kisszótára (1970), Békéscsaba nemzetiségi története (1971), A „Cabiansky Kalendár” jelentősége az alföldi szlovákság életében (1972) és így tovább. A Déldás szorgalommal tevékenykedő levéltárost otthonában kerestem fel. Éppen egy 1825. évi anyakönyv volt kinyitva előtte az asztalon. A széken a KOTIMAA című finn nyelvű újság egyik példánya feküdt. (Később megtudtam, hogy Dedinszky Gyula az 1920-as évek végén Finnországban is folytatott teológiai tanulmányokat, 3 évvel ezelőtt pedig részt vett az ottani egyetem fennállásának 50. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségeken.) De térjünk vissza az 1972- ben elkezdett levéltárosi munka vázlatos ismertetéséhez. A legelső teendők közé tartozott az úgynevezett fon- dok megállapítása. (Arról volt szó, hogy iratképzők szerint kellett külön-külön rendezni a lelkészi hivatal levelezéseire, az egyház gazdasági tevékenységére, iskolaügyeire, különböző egyleteire stb. vonatkozó dokumentumokat.) Néprajzosok számos érdekes adatot találhatnak például a Békéscsaba község protoculluma c. kötetben, amely az 1749 és 1804 között íródott végrendeleteket, valamint adásvételi szerződéseket tartalmazza ... A fondokba rendezett anyagot ezután raktári egységekbe kellett összegyűjteni. Ez a munka 3 esztendeig tartott. Az egyes aktákban nagyobb érdeklődésre is számot tartó iratok találhatók. Ezek közé tartozik például annak a csabai férfinak az obsitos levele, akit a napóleoni háborúk idején bocsátottak el végleg a katonaságtól. Az egyik jegyzőkönyv tanúsága szerint a csabai gyülekezet presbitériuma azt indítványozta, hogy Kossuth Lajost válasszák meg felügyelővé. Egy másik iratcsomóban őrzik Áchim L. András 1908-ban írt levelét. Ebben arról értesítette az egyházat, hogy jövedelmének egy részét felajánlja imaterem és iskola építésére. (A történelmi igazsághoz tartozik, hogy sem az egyik, sem a másik elképzelés nem valósulhatott meg.) A raktári jegyzékek valamennyi anyagot feltüntetnek, ami egyúttal „középfokú rendezettségnek” felei meg. Tárgykör szerint bármilyen jegyzőkönyv, levél, okirat, fontosabb adat könnyen előkereshető. A csabai ev. gyülekezet 1718-ban alakult. A legrégibb anyakönyvi töredék 1722-ből való. s 1728-tól napjainkig pedig minden anyakönyv megtalálható a levéltárban. A hatalmas mennyiségű anyag egy részét a történetíró Haán Lajos gyűjtötte össze. A dokumentumok egyébként jó állapotban maradtak meg az utókor számára, ám jó néhány lapot egyes (túlbuzgó) családfakutatók kitéptek és magukkal vittek. A levéltár nagy segítséget tudott nyújtani azoknak, akik a Rózsa Ferenc Gimnázium történetének, s egyben publikációk megírására vállalkoztak. Szó van arról, hogy a jelenleg három különböző helyen levő gyűjteményt az egykori nyomtatványbolt épületében helyezik majd el. Ugyancsak ott kap helyet a fotótár. Ennek kialakítása most van folyamatban. Eddig mintegy ezer olyan fényképet sikerült összegyűjteni, amelyeken az egyház régi és mai épületeit, a gyülekezet életével, az évfordulókkal kapcsolatos eseményeket örökítettek meg. Befejezésül érdemes még megemlíteni a csaknem 2 ezer kötetes könyvtári anyagot is. Ennek egyik legértékesebb darabja az 1700-as évek elejéről származó, kézzel írott Tranoscius. amelyet jelenleg az Országos Evangélikus Múzeumban tekinthetnek meg az érdeklődők. Bukovinszky István Lánchídi séta Budapest nemcsak’ főváros, hanem az ország földrajzi középpontja is, egyebek között innen számítjuk az utak távolságát. AZ OROSZLÁN NYELVE A nulla kilométernél, a Clark Ádám téren, a Várhegy előtt megállva az ország első dunai hídjára látunk. Legendás híd ez. Gyermekkoromban talán az első modern „horrormesét”, a Lánchíd oroszlánjairól hallottam. E történet eképpen szólt, hogy amikor a hidat fölavatták, az építő azt mondta, ha bármi hibát találnak, ő a folyóba veti magát. S valaki azt vette észre: az oroszlánszobroknak nincs nyelvük. A munkája tökéletlensége miatt elkeseredett alkotó öngyilkos lett... Ennek1 a történetnek azonban sokkal több a gyengéje, mint a lánchídi oroszlánnak. A híd ugyanis 1849. november 20-án nyílt meg — az oroszlánok ellenben csak 1852-ben készültek el. A híd építésze, Clark Ádám 1866-ban halt meg — az oroszlánokat viszont Marschalkó János szobrász készítette, (ő egyébként 1819-ben született és 1877-ben halt meg!) Ennél a történetnél sokkal kellemesebb volt az a sláger, ami a háború, sőt az újáépítés után járta a híd centenáriuma idején. Ebben a szívét kitáró szerelmespár „a megszépült, új Lánchídon” ment „a boldogság felé”. Az előző történet és ez a dalocska tehát évszázados hídtörténetet ível át... AZ EGYENJOGÜSÁG ÉS A HlD A Lánchíd 380 méteres folyamszélességet íve át a mederben álló két pillér kapuzatán átfűzött láncokra függesztve. A Pest és Buda közötti állandó híd építésének a gondolata már a XVIII. század vége felé fölmerült, de még sokáig csak a ta- , vasztól télig álló hajóhíd (s ha a folyó erősen befagyott, szalmával erősített „jéghíd”) kötötte össze a két partot. A reformkor küszöbén már több terv is született a hídépítésre — 1823-ban Banitz György hadmérnöké, két évvel később Szvoboda Jánosé, 1828-ban Trattner Ká- rolyé, azután az „ördöglovas”, gróf Sándor Móric kérésére Brunei angol mérnöké —, de csak Széchenyi István kezdeményezése vezetett eredményre. Ő 1832-ben létrehozta a Hídegyesületet, kijárta József nádor támogatását, és szívós, érvelő, népszerűsítő munkával elérte, hogy a társadalomnak mondhatni az egésze magáévá tette az ügyet, mint az ország javát szolgáló, s Pestet és Budát egy fővárossá összekötő létesítményt. E tekintetben különösen jelentős volt az 1836. évi országgyűlés, amelyen azt is sikerült a megyék, a nemesség képviselői részvételével törvénybe foglalni, hogy „hídvámot kivétel nélkül mindenki fizetni tartozik, tehát a nemesek is, akik nem adóztak. Így lehetett biztosítani, hogy érdemes legyen pénzt befektetni, mert az megtérül. SZÜLETÉS ÉS ÚJJÁSZÜLETÉS 1838. szeptember 27-én kötötték meg a szerződést „két oszlopú, minden célra és teherre számított, s így a szakadatlan közösülésre (értsd: közlekedésre) alkalmas” híd megépítésére. A szerződés szerint az építtető részvénytársaság 78 évig szedheti a vámot, aztán a híd „a nemzet tulajdona” lesz. William Thierney Clark angol mérnök (nem rokona a kivitelező, ugyancsak angol Clarknak) tervei szerint 1839-ben megkezdték a munkálatokat, három évvel utóbb, augusztus 24-én a pesti parton ünnepélyesen lerakták az alapkövet. Történelmünk sajátos fordulata, hogy a nemzeti haladás és függetlenség lendületében létrehívott híd csak több mint három hónappal a szabadságharc bukása, Görgey fegyverletétele, továbbá alig másfél hónappal Batthyány Lajos volt miniszterelnöknek, s az Aradon elítélt honvédtábornokoknak a kivégzése után, 1849. november 20-án nyílt meg. A 78 évnél előbb, még 1870-ben állami tulajdonba került. Több mint száznegyven éves fennállása alatt sok minden módosult, cserélődött rajta. Acélszerkezetét először még az első világháború előtt cserélték ki nagyobb teherbírásúra, egyúttal a pályaszélességet is növelve 540-ről 645 cm-re. A két háború között a pesti hídfőnél a közúti aluljáró készült el. S amikor a második világháború útán újjáépült, a pillérkapukat is szélesebbre építették föl a korábban megnövelt, 645 cm-es pályaszélességnek megfelelően, hogy két autóbusz jól elférjen egymás mellett. Az újjáépítés a hídavatás centenáriumára fejeződött be: 1949. november 20-án adták át a forgalomnak az újjászületett Lánchidat. Azóta 1973-ban került sor a forgalom lezárása mellett a tüzetes átvizsgálásra és időszakos felújítására. N. F. Nemrég a televízió sorozata hívta fel a figyelmet pusztuló műemlékeinkre. De bárki körülnéz szűkebb pátriájában, sajnos, maga is tapasztalhatja, egész sor műemlékünk, műemlék jellegű épületünk sorsa a pusztulás. Mert vannak olyan példásan karbantartott műemlékegyütteseink, kastélyok, templomok, utcasorok, amelyek valamilyen funkciót is betöltenek — múzeumot, képtárat rendeznek be bennük, hangversenyeket, vagy más kulturális rendezvényt tartanak falaik között. Az Országos Műemléki Felügyelőség csak 1980-ban is száznyolc épület felújításával foglalkozott — több mint 100 millió forint értékben. De sok az omladozó falú egykori várrom, a gazdasági épületnek, szociális otthonnak, iskolának használt kastély, a gazdátlan zsinagóga. S ott pusztul a szemünk láttára a román kori építészetünk gyöngye, a jáki templomrom; a helyi költségvetési keretet terhelné karbantartása, védelme. Pedig a magyarországi műemlékvédelem több mint százéves múltra tekint visz- sza. Első megnyilvánulása, az 1858-ban létrehozott Archeológiái Bizottmány. S alig néhány év múlva (1872- ben) megalakult a műemlékek védelmével intézményesen foglalkozó szervezet, a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága. Az 1881-ben hozott műemléki törvény elrendelte a Műemlékek Országos Bizottságának felállítását — és a műemlékek szervezett védelmét. 1957 óta a műemlékvédelem gazdája az Országos Műemléki Felügyelőség, és a fővárosban illetékes elsőfokú hatósági szervezet, a Budapesti Műemléki Felügyelőség. E szervezetek az elkövetkező évekre kidolgozták a műemlékvédelem távlati fejlesztési elképzeléseit. Melyek közt szerepel a műemlékek hasznosítása is. Számba vették száz legjelentősebb, gazdaságilag hasznosítható műemlékünket — kastélyokat, kúriákat, volt megyeszékhá- zakat. Olyanokat, amelyeket most egyáltalán nem, vagy funkciójuktól idegen célokra használnak. A felmérés kiterjedt a gazdasági mérlegelésre is. Megvizsgálták, mennyibe kerülne ezen épületek helyreállítása, és hogy milyen célra lennének alkalmasak. S mennyivel kerülne többe, ha új épületeket kellene emelni. A különbség kétmilliárd forint. Javasolják, ajánlják, hogy a hasznosítható műemléképületeket vegyék igénybe a helyi hatóságok, az újat építeni szándékozók. A közművelődés, az idegenforgalom, az államigazgatás céljaira könnyen alkalmassá lehet tenni egy-egy volt kastélyt, kúriát. Mint ahogy tették már Simontornyán (bár még az Országos Műemléki Felügyelőség és a megyei tanács költségére), a helyreállított várban könyvtárat, múzeumot és művelődési házat rendeztek be. Ráckevén, a volt Savoyai-kastélyban építészeti alkotóházat helyeznek el. A sárvári vár is a kultúra otthona — könyvtárral, művelődési házzal, házasságkötő-teremmel. A szerencsi várból szálloda lett, a budavári palotából múzeum, a dunaföldvári várból kiállítóterem. Ahol nem veszik igénybe a műemléképületeket — közös pénzből kell fedezni az állagmegóvás költségeit, a társadalmi segítséget is igénybe véve. Nyílt várospolitikára, olyan társadalmi háttérre, olyan építészeti légkörre lenne szükség országszerte, amely mellett az ott élők beleszólása döntene közös történelmi értékeink megóvásáról, felkutatásáról, hasznosításáról. Kádár Márta A román stílusú jáki templom Geszt: a kastély park felőli homlokzata (Fotó: MTI)
