Békés Megyei Népújság, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-25 / 302. szám

I-------------------------------------------------------NÉPÚJSÁG így csinálnak színházat Zrenjaninban e 1980. december 25., csütörtök Tessedik Sámuel halálának /60. évfordulójára Az őszinte meggyőződés és egy hosszú alkotó élet ki­kristályosodott tapasztalatai ötvöződnek Tessedik Sámuel (1742—1820) felvilágosodást sürgető gondolatában. Hittel teljes meggyőződését a bé­késcsabai, pozsonyi, debrece­ni és németországi (Erlan­gen, Halle, Berlin) ifjúkori tanulmányai alapozzák meg. Kiváló tanárok indítják el a polgári átalakulás felismeré­sének és a természettudomá­nyos műveltség útján. Mindezt kiegészítik, felerő­sítik európai horizontú tár­sadalmi-gazdasági tapaszta­latai. Az emberek életét, munkáját, műveltségi és egészségi viszonyait, erköl­csi szokásait kora ifjúságá­tól élénk érdeklődéssel kí­séri. Szarvasi lelkésszé tör­tént megválasztásától és it­teni letelepedésétől (1767) élete végéig szisztematiku­san tanulmányozza a nyo­masztó refeudális állapotok között élő parasztnép vigasz­talan sorsának alakulását. A polgárosuló Nyugat- Európából, elsősorban Né­metországból (1763—65) ho­zott ismeretek és élmények hatása lobbantja lángra re­formert energiáit. Egész munkásságát (1767—1820) annak szenteli, hogy a ma­gyar és a környező (közép- kelet-európai, orosz) népek parasztsága „igen fáradsá­gos és bajjal tellyes nyomo­rúságos életében is vala­mennyire örvendhessen”. Társadalmi, politikai jogo­kat, emberhez méltó megél­hetési létalapot (tulajdont!), és a boldoguláshoz szüksé­ges termelési ismereteket, a kor színvonalán álló (termé­szettudományos és reál vo­natkozású) általános művelt­ség biztosítását kívánja a parasztnép — és főleg ezek gyermekei számára. Gyakor­lati Gazdasági Szorgalmatos­sági Iskoláját is azon célból létesítette — 200 évvel ez­Tudjuk, a múlt, a fiatal­ság messzesége gyakran megszépíti az emlékeket. Különösen akkor, ha nem a szürke hétköznapokat, az olykor emberfeletti erőfeszí­téssel járó megélhetést pró­báljuk felidézni, hanem az önfeledt szórakozás pillana­tait. Erről beszélgetünk a Bé­kés megyei Művelődési Köz­pont nyugdíjasklubjának tagjaival. Nehezen indul a társalgás. Az évtizedek sű­rű ködfüggönye mögé nem könnyű belesni. Aztán las­san letisztul a kép. A Viga­dóban vagyunk, egy hajdani karácsonyi bálon talán, ahol a neves prímás, Purcsi Pepi húzza a talpalávalót. A tük­rök egykedvűen nézik a ki­pirult arcú, libbenő ruhás lányok sudár alakját, s a szmokingos fiatalemberek büszke lépteit, amint tánc­ba hívják választottjukat. — A lányok, ha meghí­vást kaptak, csak gardival mehettek a bálba — emlé­kezik Lahoza Istvánná. — A nyitó tánc mindig a palo­Tessedik Sámuel portréja. Ruzicskay György festőmű­vész grafikája előtt (1780. május 8.) —, hogy a paraszt kiművelt fő­vel- „gyönyörködjék mind személlyének, mind pedig egész (,saját földének’) jó­szágának legnagyobb biztos­ságában” — írja A paraszt ember Magyar országban (1784/86) című parasztbibliá­jában. A gazdag életműből (e rö­vid megemlékezésben) csu­pán két, kevésbé ismert ada­lékra utalunk. Érdekes és egészen újszerű Tessedik és a jakobinus mozgalom veze­tőinek kapcsolata. A szim­pátia végül is iskolájának kényszerű bezárásához veze­tett — pár héttel a mozga­lom vérbe fojtása után. Nem kevésbé izgalmas azonban az oroszországi Szentpétervárra küldött Pályázati Értekezés (1803), amely tulajdonképpen a kelet-európai parasztság életkörülményeit átformálni akaró — társadalmi, gazda­sági és művelődési — re­formterveinek merész fogla­lata. Tessedik e munkájában új vonásokkal is gazdagítja tár­sadalmi mondanivalóját; me­részebb reformjavaslatokat tás volt, melyet a Gavenda- féle tánciskola akkori évfo­lyamának legjobbjai jártak el. Minden iparos és keres­kedőcsalád az öreg, majd az ifjabb Gavendához adta gyerekeit tanfolyamra. Sok­szor voltunk ott is táncösz- szejövetelen .. . — Azok a bálák! De szé­pek is voltak — réved el Szász Imréné is. — A palo­tás után jött a keringő, az angol valcer... Éjfél után meg csárdással folytattuk a mulatságot. Azok voltak csak a szép táncok ... Bálák. Alig győzik sorolni őket. Iparosok bálja, erdélyi bál, cigánybál, maszk'abál... — Meg a rongyosbál. Az kapott díjat, aki a legron­gyosabb volt — mondja Horváth Pálné, majd ezzel folytatja. — Még nem is mondtuk, szépségverseny is volt.- Ha hiszi, ha nem, ked­ves, egyszer én lettem a szépségkirálynő. Kaptam egy hatalmas virágkosarat. Hú, de boldog voltam! Frankó Gyuri bácsi, aki eddig hallgatagon üldögélt, fogalmaz meg, mint más ha­sonló művében. Ilyenek pél­dául: „a falusi nép” sze­génységének kíméletlen leí­rása; az elnyomottak meg­alázásának, az önérzet leigá­zásának, a szabadság hiányá­nak társadalmi-lélektani ala­pokon történő feltárása; a feudális abszolutista állam- rendszer katonai szervezeté­nek, igazságszolgáltatásának és oktatási fogyatékosságai­nak kemény bírálata. A meg­oldásként javasolt „Rendsza­bályok” között első helyen szerepel a földkérdés rende­zésére tett javaslata; az ok­tatási-nevelési rendszer át­szervezése témakörében pél­dául az iskoláskor előtti ne­velés (!) szükségességének, a tanítónő szerepének indok­lása, illetve a tanító munká­ja társadalmi-gazdasági je­lentőségének magyarázata. Tessedik a tanítók mun­káját irányító-igazgató tevé­kenységében (mind a 14 evangélikus Békés megyei iskola tanfelügyelője is) és elvi útmutatásaiban a polgá­ri társadalom haladó peda­gógus eszményét és iskola­ügyét vázolja fel. A peda­gógusok munkájáról alkotott nézetei szoros tartalmi egy­ségben vannak progresszív iskola- és művelődéspolitikai szemléletével —■' immár 200 évvel ezelőtti —, iskolaszer­vező munkásságával — év­századokra előremutató, a szocialista pedagógusoknak is sokat mondó — reformtevé­kenységének megvalósításá­val. Méltán vallhatjuk a költő­vel, Káldi Jánossal, hogy Tessedik „Nem emlék, nem messziről üzen; Jár-kel, lobog győzedelmesen!” Dr. Tóth Lajos kandidátus, tanszékvezető főiskolai tanár Békéscsaba jugoszláviai testvérvárosának, Zrenja- ninnak főtéri színházépüle­tét ezekben a december kö­zepi ködös és nyirkos napok­ban eltakarják az újvidéki televízió közvetítőkocsijai. Odabent a Tosa Jovanovics Népszínház és a Madách Amatőrszínház néhány elő­adásának felvételei folynak. A felvétel okozta Bábel egyik szünetében adott interjút la­punknak magiszter Nikola Medvedev, a Tosa Jovano­vics Népszínház igazgatója és I zelle Károly, a Madách Amatőrszínház vezetője (he­lyi elnevezéssel: szervező titkára). — Kérem önt, mr. Med­vedev, ismertesse a Tosa Jo­vanovics Népszínház szerke­zetét, Jugoszlávia művészeti életében betöltött szerepét. — Már a világháború évei­ben illegális előadásokat tar­tottak itt. 1946-ban lett hiva­tásos ez a színház, később vette fel mai nevét. Az, hogy népszínház, alapvető felada­tát is meghatározza. A szerb nyelvű színház drá­mai és bábszínházi társulat­ból áll. Évente 11 bemutatót tartunk. Ebből hét drámai, négy pedig a bábpremier. A bábelőadásokat szerb-hor- vát, illetve magyar nyelven tartjuk. A hét drámai mű­ből négy hazai szerző alko­tása. A bábbemutatók ese­tében ez az arány kettő. Az éves műsortervünket úgy ál­lítjuk össze, hogy a szín­műirodalom mai alkotóinak minél több lehetőséget nyújt­hassunk. Különös tekintettel vagyunk arra, hogy a vajda­sági, illetve a helyi, zrenja- nini szerzők is színpadhoz juthassanak. Hiszen az is feladatunk, hogy a tartomány és a város drámairodalmát támogassuk, fejlesszük. A tartományi kulturális érdek- közösség (nagyjából megfe­lel a hazai megyei tanácsok művelődésügyi osztályának — szerk.) jelentős anyagi eszközöket is biztosít, de a színházunk saját bevételéből is fordíthatunk pénzt erre a célra. Az elmúlt években Milan Tutorov zrenjanini írótól négy darabot vittünk színre, de a fiatal költő, Ra- divoj Sajtinacs, az ugyan­csak ifjú komédiaszerző, Mi­los Nyikolics és Milutin Pav­lov egy-egy művét is bemu­tattuk, illetve még ebben az évben mutatjuk be. Az elmúlt évben a hét be­mutató közül négy ősbemu­tató volt, ebből egy európái első: a világhírű japán író, Abe Kobo Várfal című szín­padi művét rrji játszhattuk Mr. Nikola Medvedev, a zrenjanini Tosa Jovanovics Népszínház igazgatója először a kontinensen. A kö­vetkező évünk ebből a szem­pontból a tervek szerint ked­vezőbben alakul, hiszen a nyolc tervezett darabból — egy az úgynevezett tartalék — hat az ősbemutatós. Töb­bek között színre visszük Hasek örökzöld művének helyi dramatizációját Svejk a háború előtt és a háború­ban címmel, valamint a szovjet Grigorij Gorin Feno- mének című szatíráját és lonescu Szomj és éhség cí­mű művét. Tudomásom sze­rint Magyarországon ferge­teges sikert aratott P. Schef- fett: Equus című darabja; nos, most mi is bemutatjuk. ban, hogy ha mindez meg­valósul, azzal népeink ba­rátsága tovább mélyül, to­vább erősödik. * * * — Nemcsak Jugoszláviá­ban, de hazánkban is ismert a zrenjanini Madách Színház neve. Talán még vannak olyanok Békéscsabán, akik emlékeznek a tizenkét évvel ezelőtti vendégszereplésükre. Kérem önt, Izelle elvtárs, beszéljen a magyar nyelvű amatőrszínház munkájáról. — Évente három bemuta­tó megtartására vagyunk kö­telezve. Magyarországon ta­lán furcsán fog hangzani ez a szópárosítás: amatőr és kötelezettség. A körülbelül harminc—harmincöt állandó tagunk azonban nagyon ko­molyan veszi a napi munka után, a hét minden estéjén a késő éjszakai órákig nyúló próbákat, ebben a városban és Bánát más, magyarlakta településein megtartott, for­ró hangulatú előadásokat. Ez a környék egyedüli olyan együttese, amely a kulturá­lis érdekközösségtől kap pénzt működésére. Mint tu­dott, ezen a tájegységen nin­csen magyar nyelvű színház. Ezért is elsőrendű feladatunk ápolni a magyar nyelvet, a magyar irodalmat, megsze­rettetni a fiatalokkal a szín­házat. Az elmúlt évben 252 volt az átlagos, előadáson- kénti nézőszámunk. Ügy hi­szem, mint amatőrszínház, ezzel a számmal sehol nem vallanánk szégyent... — Milyen a műsortervük a következő évre? — Egy magyar, egy jugo­szláv és egy világirodalmi szerző művét tűzzük műso­runkra. A műsortervünket — a tartalékművel együtt — a munka- és társadalmi szer­vezetek kollektívái megvitat­ják, majd elfogadják. így a közönség szinte ^alkotótár­sunkká válik. A diákokból, dolgozó fiatalokból és kö- zépkorúakból, nyugdíjasok­ból álló, 1952-ben alakult színházunk a tartomány színházainak egy-egy hivatá­sos rendezőjét hívja meg a tervezett darabok színpadra állítására. Már kialakult a következő év műsorterve. Ifj. Szabó István, a szabad­kai magyar színház rendező­jének irányításával Molnár Ferenc Öelilah című művét játsszuk. Majd egy ősbemu­tató következik: a vajdasági Kopeczki László Földiekkel játszó égi tünemény című társadalmi vígjátéka követ­kezik. A harmadik mű a Magyarországon is közismert francia szerző, Guy Foissy Bedöglött a tévénk című sza­tírája. — Milyen a kapcsolatuk a zrenjanini népszínházzal? — Ebben az épületben, az első emeleten van a próba­termünk, minden premie­rünket is itt tartjuk. A kap­csolat java része technikai; a színpadterveket a népszín­ház műhelyeiben készítik el, a Madách Színház működé­sének tárgyi feltételeit a To­sa Jovanovics Népszínház apparátusa biztosítja. Nél­külük aligha tudnánk elkép­zelni életünket... Természe­tesen a többi, főképpen á magyar nyelvű színházakhoz is baráti kapcsolat fűz. Az említett rendezőhívásokon túl i egy „másik oldal”: töb­ben vannak olyanok, akik nálunk ízlelték meg a szín­játszást, majd a nagyszín­házak művészei lettek. A színházunk minden tagja tisztában van annak a ki- mondott-kimondatlan elvnek a gyakorlatával, amely vala­hogy igy néz ki: furcsa len­ne, ha valamelyik fesztivál­ról nem hoznánk haza egy- több díjat... Ez, valamint a tartományi nagydíj, az or­szág legjobb együttese díj és még számtalan elismerés a jobb, a magasabb színvona­lú művészi munkára kötelez bennünket. — Jó lenne Békéscsabán találkoznunk az együttes­sel... — Azt hiszem, ez rajtunk nem múlik. Nemesi László Egyszer én lettem a szépségkirálynő Beszélgetés hajdani szórakozóhelyekről A Széchenyi sétatéren állt pavilon Fotó: Gál Edit figyelve az asszonyok beszél­getését, most megszólalt: — A földművesek másho­vá jártak szórakozni. Em­lékszem, én mindig a Zöld­fába mentem. Ott játszott a Racskó-féle zenekar, azért. Nálunk más volt a módi: csizma meg bricsesznadrág. A lányok is szép takarosak voltak. v Az udvarlási ceremónia is felrémlik. — Tudja, milyen boldog volt a fiú, ha éjjeli zenét adhatott, és a kislány oda­bent gyertyát gyújtott? Mert az úgy illett. Ha már nagy volt a szerelem, egy szál vi­rágot is kidobhatott a szép zenéért. Nekem azt húzták, hogy „Bözsi, ne sírjon,... — mondja Horváth néni. A színházról is szó esik, meg a vándortársulatokról. A lányok kísérő nélkül csak a délutáni előadásra járhat­tak. — Isten őrizz, egyedül menni este! Azt kiközösítet­ték, megszólták — mondja Szász néni. Vursli. A mai Széchenyi liget a szüreti bálok színhe­lye és a délutáni sétáké ... — Nem volt még akkori­ban karóránk. Anyámék mindig csak azt mondták': „Bözske, mikor a tehenek mennek haza, indulj te is!” — nevet fel Horváth néni. Aztán ismét a téli hóna­pokra terelődik a beszélge­tés. — Sok korcsolyapálya volt akkoriban Békéscsabán. Még az idősebbek is kijártak. Ma már se korcsolyapálya, se olyan jó hideg tél... Lassacskán visszatérünk hosszas „kirándulásunkról” a mába. Apró tüskék', pana­szok, melyeket jól esik vég­re elmondaniuk. Hogy nincs cukrászda, ahonnan nem né­zik ki őket. Hogy nem men­nek moziba, mert a fiatalok csak1 lökdösődni tudnak az előtérben... És így tovább. Ám a szemükben még ott •pislákol az emlékek gyúj­totta öröm, és arcukon a hajdani, önfeledt percek kö­zelsége elsimítja a keserű ráncokat. Nagy Agnes — Ezekben a napokban Zrenjaninban tartózkodik a Békés megyei Jókai Színház társulata. Ez a tizedik alka­lom, hogy vagy itt, vagy Magyarországon lehetőség nyílik a találkozásra, ön hogyan vélekedik a kapcso­latokról? — Azon túlemenően, hogy ezt az együttműködést a két ország szerződései, a két vá­ros vezető testületéinek hatá­rozatai határozzák meg, úgy hiszem, a békéscsabai szín­házzal a közvetlen kapcsola­tunk is kiépült. Zrenjanin lakói igen elégedettek az együttműködésnek ezen ol­dalával. mármint, amit elő­adások formájában itt lát­hatnak. Hiszen erről lehet csak személyes benyomásuk. És nagyon elégedettek a művészi színvonallal is, amit az évenként ismétlődő vendégszerepléseken tapasz­talhatnak. Úgy vélem, hogy mindezek által emberi kap­csolatok is kialakulhatnak, ami nagyon jelentős a két ország népei szempontjából. De szeretnénk ennek a kap­csolatnak a bővülését is. To­vábbi területekre kiterjesz­teni; így darabok, rendezők, tervezők cseréjére is gondo­lok. Természetesen ennek részleteit majd meg kell be­szélnünk, ki kell dolgoznunk. Az interjú során mr. Med- vedevhez érkező dr. Keczer András, a Zrenjaninban ven­dégeskedő Jókai Színház igazgatója a következőket fűzte hozzá: — Az együttműködés ki­bővítésének elvi részével tel­jes mértékben egyetértek. Véleményem szerint a két színház között nincsen alko­tói kapcsolat; készek va­gyunk arra is, hogy évente egy-egy jugoszláv, illetve magyar szerző művének színpadra állítási folyamatát cseréljük ki, zrenjanini, il­letve csabai rendező, terve­ző, koreográfus közreműkö­désével. Biztos vagyok ab­Néhányan a beszélgetők közül

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom