Békés Megyei Népújság, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-03 / 283. szám
1980. december 3., szerda Egy szem férfi a patikában Reklámot a reklámnak? Csoport, brigád, bizalmi A napokban megalakult a Magyar Reklámszövetség Békés megyei szervezete. A hír önmagában nem kelt különösebb izgalmat. Pedig, ha meggondoljuk: jó néhány évet váratott magára e nép- gazdaságilag is fontos érdek- védelmi, szakmai tömörülés létrejötte. Miért beszélünk annyit manapság a hirdetésekről? Egyáltalán: kell-e népszerűsíteni a reklámot? Bármennyire furcsán hangzik: reklámozni felelősségteljes feladat. Ilyenkor nemcsak az eladandó árut, hanem az ipari vagy a kereskedelmi vállalatot is megismerhetik az érdeklődők. A szakmában járatlanok bizony olykor elvétik a lépést, és a termék helyett a céget reklámozzák. Ezért is lényeges, hogy a reklámszakember értsen a pszichológiához, a közgazdaságtanhoz. Elengedhetetlen a* ítélőképesség, az ízlés, és az sem árt, ha szoros kapcsolatot tart fenn a piackutatókkal. Ez persze még mindig kevés. Meg kell találni az összhangot a dekoratőrrel, a fotóssal, a grafikussal, a filmessel, a könyvíróval. Valljuk be, vannak rossz reklámjaink. Ugyanakkor egyre több ötletes, szórakoztató, hatásos sajtó-, rádió-, televízió- és filmhirdetéssel találkozunk. Az utóbbi jogosan elvárható a szakmától, hiszen nem mindegy, mire költjük az e célra adott mil- liárdokat. Mostanában kétségtelenül előtérbe került a reklám felvilágosító, tájékoztató szerepe, és megmaradt közvetlen gazdasági hatásának az igénye, a vállalati érdekek szolgálata. Aligha véletlen, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium kollégiuma megtárgyalta a teendőket, és határozatot hozott a még jobb munkára. Megállapították, hogy a mai magyar reklám mindjobban megfelel a korszerű követelményeknek; gazdasági és társadalmi hatása megnőtt, javult a hitele, a színvonala. Javult, de még mindig nem tökéletes. Gyakran hallok, olvasok olyan hirdetést, amely eláraszt ugyan valamivel, holott ez engem kevésbé érdekel. Nem elég ugyanis valakit „beterelni” az üzletbe. A vevő arra kíváncsiéiért vegye meg éppen ezt vagy azt a porszívót, televíziót, zsebrádiót? Es ami a legfontosabb: mennyiért árusítják az ajánlott portékát? Vannak jó törekvések, de úgy látszik, ez a honi reklámpolitika gyermekbetegsége. Mint ahogy egyik alapvető követelmény a reklámetika megtartása. Az, hogy szigorúan a valóságot közölje. Sajnos, az ellenkezőjére nem is olyan régen bőven akadt példa. Olyan cikkeket hirdetni, amelyek egyáltalán nem kaphatók egyes üzletben, áruházban, enyhén szólva, százezrek becsapását jelenti. Találkozhattunk olyap reklámmal is, amikor egyes termékeket túlságosan feldicsértek, másokat esetleg elmarasztaltak. Mindent egybevetve: ezért is van nagy jelentősége a megyei szervezetek létrehozásának. A különböző továbbképzések, vetélkedők, kiállítások, kirakatversenyek szakmai gazdagodást, a bizottságokban való részvétel pedig a budapesti és a vidéki propagandisták együttműködését erősíti. Azt azonban mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a megye ipari vállalatai, szövetkezetei — a kereskedelemhez hasonlóan — nagyobb érdeklődést tanúsíthatnának a szervezet iránt. Végül is a gazdasági szükségszerűség előbb-utóbb őket is rászorítja arra, hogy jó és tisztességes reklámmal álljanak a fogyasztók elé. Seres Sándor Divatba jöttek a szakszervezeti bizalmiak — fogalmaznak sokan, és hozzáteszik —, talán túlságosan is. Nem mintha ártana ez az előtérbe kerülés a tekintélyüknek, inkább az a félő, hogy a megnövekedett jog- és hatáskör minduntalan ismételgetése odavezet, hogy a bizalmit esetleg csodaszernek tekintjük. Valahogy úgy, hogy ha jól dolgozik, akkor már rhinden rendben van, semmi baj nem lehet. De erről szó sincs, és ezt jól tudják' a képviseltek — a szak- szervezeti tagok —, ám azt is, hogy a jó bizalmi mégis olyan alapot teremt, amely az eredményes munkához nélkülözhetetlen. Jó légkört. Ez nem állóvíznyugalmat jelent, hanem olykor vitákat, nehéz döntéseket, de azzal a jó érzéssel, hogy az éppen szóbanforgó dolgot együtt bogozták ki. S mindenkinek lehet, és van is véleménye a csoportban. Ilyen a Békéscsabai Konzervgyár energia- és karbantartó osztályának villanyszerelőkből, víz- és csatorna-, illetve hőszerelőkből álló, 34 tagú szakszervezeti csoportja, amelynek bizalmija Tóth János. Jó kollektíva, igényes társaság. A bizalmival szemben is. — Milyen mércét állítottak? — Nem rendkívülit — kezdi kis gondolkodás után Gál Imre főbizalmi, aki szintén ennek a csoportnak a tagja —, de azt mindenképp, hogy szakmai szempontból és társadalmi tevékenység tekintetében példamutató legyen. Talán egy kicsit fellengzősen hangzik, mégis azt mondom, azért, hogy föl lehessen rá néznk— Szerintem a fő követelmény az őszinteség, megbízhatóság volt, és az, hogy vállalja a tisztséggel járó, nem könnyű feladatokat, legyen erős akarata hozzá, és persze értse, tudja a bizalmi tennivalóit — fogalmazza meg szempontjait Varga István. — Szóval én az emberi oldalra helyezem a hangsúlyt. És nem azért szavaztam rá, mintha egyedül csak ő rendelkezne ezekkel a tulajdonságokkal, hanem azért, mert Tóth János már bizonyított. Az előző időszakban igen talpraesetten teljesítette a bizalmimunkát. A többiek még kiegészítik az alapkövetelményeket, és megjegyzik, amikor a jelölés volt, nem kellett aprólékosan bemutatni, ismerték már jól őt és a munkáját, s bár két kisebb csoportból alakult ez a mostani nagy, a hozzájuk csatlakozó vizesek véleménye is hasonló volt; S egyhangúlag támogatták. De mégis, miért? Egy mondatban: mert eddig is jól képviselte a tagságot. Megelégedésükre. Naponta találkozott az emberekkel, ismerte véleményüket, s akár bér-, akár más kérdésben kellett dönteni, harcosan, de ugyanakkor reálisan értékelte a helyzetet, Tizenkét év alatt viszont ösz- szegyűltek a tapasztalatok, ami azzal is jár, hogy nemcsak őt ítélték meg a társai, de ő is a többieket. S egyik sem rosszul a másikat. , Különösebb probléma nem volt — állapítják meg, de azt is hozzáteszik, hogy a tagság összetétele nem tette és teszi túl nehézzé a munkáját. — Együtt dolgozunk — összegez Kajtor Sándor —, így a szakszervezeti munka nincs elválasztva a napitól, nem külön folyik, ha csak valamilyen akció van. De azért a vita nincs kizárva, sőt az sem, hogy utólag kelljen megmagyarázni valamit. Mert ilyen is volt már, csak éppen ő nem tehetett róla. Például egy olyan szabad szombat áthelyezésénél, amit a termelés érdekében a bizalmiak megszavaztak, de előtte nem volt módjuk — idejük — a csoporttal megbeszélni. — Nálunk nincs vita segélyezési ügyben — folytatja Burján György —, mert ilyen kérés ritkán akad a csoportban, de azon már igen, hogy miért nem sikerült Major Tamás színművészt lehozni, mikor mindenki kívánsága volt. No meg az üdülés ... Nagyon nehéz igazságosnak lenni, de megpróbáljuk, hogy azt a kevésnél is kevesebbet — a SZOT-beutalót — az kapja, aki leginkább megérdemli, s akinek legjobban kell. Pedig többen esélyesek. — Én csak egy éve vagyok a gyárban — szól Tóth Imre, s megjegyzi nem rokona a bizalminak, csak a nevük egy —, de hamar jól éreztem magam, mert gyorsan befogadott a kollektíva. Májusban már kirándulni hívtak. S ebben Tóth Jánosnak is része van. Segített a munkában, bármit kérdeztem, szívesen magyarázott. Jó vezető, otthonos légkört teremt. Nagy dolog. És a csoport milyen? A bizalmiról elhangzott vélemények kedvezőek1 ösz- szességükben, bár a tárgyilagos észrevételt sem nélkülözik. De ő hogy látja a választás óta megnövekedett csoportját? És mit vár el tőle? — Ha nem lennének mindenben segítségemre, nem sokra mennék a munkában — feleli Tóth János —, de az is igaz, hogy volt idő az összhang kialakulására. Hiszen különösen mi, villanyszerelők nagyon összeszoktunk. Régen, az 1960-as évek óta együtt vagyunk. De ez a segítség a vizesek részéről is megvan. Hogy milyen is a gárda, arról sokat elárul az, hogy ennek a csoportnak van a legtöbb kitüntetettje. A csoportban egy szocialista brigád — a Kandó Kálmán — működik 11 taggal, és már hatszor nyerte a Vállalat kiváló brigádja címet. A maguk állította szigorú követelményeknek évről évre eleget tesznek szakmailag, politikailag egyaránt. A tagok' közül kik oktatást vezetnek, kik pártvezetőségi tagok, kik meg gazdasági funkcióban vannak. Az egymás segítése természetes dolog. Minden évben kirándulnak 3—4 napra, s a családok barátsága is jó ideje tart. Rendszeresen összejárnak1, együtt szórakoznak. És egy állami gondozott kislányt patronálnak, kétéves kora óta. Most 14 éves. Havonta egyszer látogatják, a szüneteket pedig a brigádtagoknál tölti. Olyan, mintha a saját gyermekük lenne. A takarékbetét is gyűlik a számára. Kell is, mert úgy telik az idő, hogy lassan eladósorba kerül. — Hogy én mit várok a csoporttól? — tér vissza a feltett kérdésre, és mindjárt válaszol is. — Még több őszinteséget, és bizalmat, ugyanakkor ösztönzést is, mert egyéni, de vállalati problémákban is csak így tudok többet tenni. Márpedig ez a több: a csoport jobb képviselete. Persze csak a lehetőségeken belül, ám azt jól kihasználva. És ez bár közel sem minden, de azért közös összefogással: nem kevés. Tulajdonképpen a demokratizmus gyakorlati alkalmazása. És ezt kell jobban csinálnunk. Vass Márta Fotó: Martin Gábor Kondoros, Vörös Hadsereg út. „Lengyel Frigyeséket keresem” — szólok az utcán bámészkodó srácnak. „Ja, a patikus bácsiék azok itt laknak” — mutat egy frissen festett takaros házra. — Hat esztendeig alakítottuk, építettük ezt a házat — mutat körbe Lengyel Frigyes vezető gyógyszerész, „nyugdíjas”. A nyugalmas napok elviselésében járatlan még, hiszen a kondorosi gyógyszertárban több mint 30 esztendőt töltött el. — Szarvason éltem, ott érettségiztem, majd az egyetem után Észak-Erdélybe kerültem, a Szilágy megyei Krasznára. Szívesen dolgoztam ott is, 1945 őszén azonban egy vonat tetején utazva visszajöttem Szarvasra. 1950-ben megüresedett a kondorosi gyógyszertár, nekem kínálták fel a vezetését. Láttam, rendezett, szép község ez, hát örömmel fogadtam el a helyet. Romos volt akkor még a gyógyszer- tár, nehéz körülmények között dolgoztunk az asszisztensnővel és a takarítóval- Se tüzelő, se gyógyszer nem volt annyi, amennyi kellett. A gyógyszerellátás legbizonytalanabb korszakát éltük, de nem is kellett annyi, mint manapság. Azt sem mondhatom, hogy bennünket gyógyszerészeket túlbecsültek volna akkoriban. Most már érzem a község ragaszkodását, sokat változott a gondolkodás, 30 év alatt engem is megismertek. Szép pálya, de kicsit mostoha a gyógyszerészé. Nagy felelősségű és csöppet sem látványos. Talán ezért választják olyan kevesen a fiatalok közül. A falusi gyógyszertárnak éjjel-nappal szolgálatot kell tartania. Gyakran viccelődnek velem az ismerőseim: „Jó neked Frici, a gyógyszertárban a szőkétől az éjfeketéig szebbnél szebb nőkkel vagy körülvéve”. Elnőiesedett a pálya, igaz, de ez rengeteg gondot takar, hiszen többségükben fiatal édesanyák a gyógyszerésznők. A gyermekgondozási szabadság, a gyermekbetegségek idején ki helyettesíti A híradástechnikai és műszeripari üzemek 150 betanított és szakmunkása versenyzett a napokban a KISZ KB Ki minek mestere? vetélkedősorozatának középdöntőjében ; közülük 12-en kerültek a januári döntőbe. Mint a KISZ KB ifjúmun- kásosztályán elmondták, a fiatal szakmunkások tehetségét bizonyító, s egyúttal a hiányszakmákat népszerűsítő — negyedszázados hagyománnyal rendelkező — szakmai vetélkedőket az idén hat mesterségben hirdették meg. A KGM területén hasznosnak bizonyult az újítás, vagyis az, hogy ezúttal nemcsak a szak-, hanem a betanított munkásfiatalokat is versenyre hívták, ösztönözve őket a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésére, tudásuk fejlesztésére. őket? Nyilván az egy szem férfi. így jutottunk el odáig, hogy szabadságra is csak akkor tudtam elmenni, ha a kolléganő visszajött a gyesről- Harminc év alatt 13 fiatal tanult a gyógyszer- tárunkban, s köztük csak egy volt férfi. A feleségem tanítónő, de már ő is nyugdíjas. Tanította a fél falut, szereti a hivatását. így együtt nyertük meg a község bizalmát. Ott laktunk a gyógyszertár mellett, a betegek jöttek éjjelnappal, kopogtak az ablakunkon. Soha el nem mozdulhattunk otthonról. — Miénk volt az első televízió Kondoroson — mosolyog Marika néni, a feleség. Még moziban is ritkán jártunk, mert utánunk jöttek. Sose felejtem el azt a hunyai menyecskét, akinek furunkulusa volt a lábán, s mindenáron meg akarta mutatni a férjemnek, hogy úgy adjon rá gyógyszert! Persze az is emlékezetes korszak volt, amikor a fogamzásgátló szerek ismertetésére ösztönözték a gyógyszerészeket. Frici számtalan ilyen' népszerűsítő, tudományos előadást tartott. Egy- szercsak névtelen levelet hozott a posta, benne minősíthetetlen hangon szidták szegényt a „nemzetirtó tevékenységéért”. Persze, az az idő már messze van! Szép kiállítás sorakozik ez üveg mögött, a szekrény polcain- A gyógyszerész és a tanító hivatást elismerő kitüntetések; Kiváló Munkáért, az Egészségügy Kiváló Dolgozója, a Pedagógus Emlékérem. Lengyel Frigyes és felesége nemcsak a gyógyszertárból ismert személyisége a községnek. Marika néni is részt vett ég vesz a közéletben, a gyógyszerész pedig a pártpropagandisták és a TIT-előadók klubjának, a kertbarát-szakkörnek a tagja. Tudományos előadásokat tart a község üzemeiben és az alkoholellenes klubban. Nélkülözhetetlennek tartja az állandó jó kapcsolatot az orvosokkal, a folyamatos önművelést. Csak így lehet együtt dolgozni a betegségek leküzdéséért, és lépést tartani a tudományokkal. — Humora is van ennek a pályának — meséli mosolyogva Lengyel Frigyes. — Egyszer például egy felháborodott nagymama visz- szaadta a recepten szereplő végbélkúpot; hogy őbelőle ne űzzenek csúfot ilyennel. Aztán mégis meggondolta magát, dohogva hazavitte a gyógyszert. Egy a fontos: nagy türelem, udvariasság, megértés legyen a gyógyszerész erénye- Az embereket segíteni, tanítani kell, megszégyeníteni vagy kinevetni sohasem. így él ma is Lengyel Frigyes, a kondorosi gyógyszerész. Bede Zsóka A Ki minek mestere? vetélkedő szeptember óta zajló helyi üzemi versenyein a szakmunkásfiatalok egyhar- mada indult. Ezúttal rajthoz álltak a könnyűiparban dolgozó bútorasztalosok, a közlekedés területén a postai szállítók is. Az építőiparban az idén a hidegburkolók négytagú brigádjai tesznek tanúbizonyságot politikai ismeretekből, a szakma elméleti és gyakorlati tudnivalóiból. A középdöntők többsége már lezajlott, hátra van még a vegyipari szakmunkások januárra tervezett középszintű vetélkedője, s ugyanebben az időben a belkereskedelemben a vas-műszaki cikkek ifjú eladóinak meghirdetett vetélkedő. A jövő évi döntők első helyezettjei jutalomüdülésben részesülnek majd. Az Elzett győri gyárában a közelmúltban kezdték meg a Rába-kamionok negyvenszeresen kicsinyített másának sorozatgyártását. A gyermekjátékokból még az idén hetvenezer darab készül négyféle változatban (MTI-fotó: Matusz Károly felvétele — KS) Ki minek mestere?
