Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-27 / 175. szám
SZÜLŐFÖLDÜNK 1980. július 27., vasárnap o Fráter György elnökön Országgyűlés Gyulán A Sárköz első megörökítője A helytörténeti dokumentumok és történelmi emlékek keresésének a maihoz hasonló nagy időszaka volt a múlt század hetvenes— nyolcvanas éveiben, amikor a kiegyezés utáni enyhült légkörben a közművelődés szinte divatos mozgalommá vált. Nálunk a Békés megyei Művelődéstörténelmi Társulat lelkes és fáradságot nem ismerő vezetői és egyes tagjai jártak élen a kutató és ismertető munkában. Az ösz- szegyűjtött anyagból készült dolgozatokat vándorgyűlésen — Gyulán, Békéscsabán, Szarvason, Orosházán, Mező- berényben stb. — a tagok és az érdeklődők nyilvánossága előtt olvasták fel, s aztán kerültek az egyleti évkönyvbe. Ezelőtt 105 évvel jelent meg az első évkönyv, mely a hivatalos közlemények, jegyzőkönyvek mellett hat tanulmányt tartalmaz. Mind megérdemelné az ismertetést, de egy feltétlenül: Ha- án Lajos két írása közül az, amely az 1543-ban Gyulán tartott országgyűlésről szól. A mohácsi vész után kialakult történelmi helyzetet az ország két pártra szakadása jellemzi és határozza meg. Az egyik Ferdinándot, a Habsburg uralkodót, a másik a gazdag és tekintélyes magyar főurat, Zápolya Jánost választja királlyá. A török pedig dúl az országban, s annak nagy részét el is foglalja. János királyt, majd fiát, a kicsiny János Zsigmondot a török szultán pártfogolja; az eszmei irányító a keménykezű kincstárnok: Martinuzzi György nagyváradi püspök, más nevén Fráter György. Kényes helyzetben kell állandóan lavíroznia, s ez válik még nehezebbé a János halála utáni években — 1540 nyarától —, amikor a táborhoz tartozó főurak mindinkább kezdtek Ferdinándhoz pártolni. Baranya A Pécs—Szigetvár közötti szakasztól délre, a Dráva síkján, a megye délnyugati szegletében, az ország legdélibb csücskében terül el az Ormánság. Honnan is származik az elnevezés? Hivatalos leírásban ez áll: „Az Ormánság elnevezésről nyelvészkörökben napjainkban is tart a vita — egyesek a török ormán szóra vezetik vissza, amelynek jelentése erdő, mások a finnugor or- mágy, azaz dombhát szóval magyarázzák az elnevezést.” Ássál azonban mindkét tábor egyetért, hogy az Ormánság felfedezése Kiss Géza nevéhez fűződik. Namár- most: vegyük kezünkbe az általa, a negyvenes években írt monográfiát. Ez a címe: Ormányság. Puff neki, kegyelemdöfés a vitázóknak. — Egyébként, tudja mi az én véleményem erről az ormánysági vitáról? — kérdez vissza kérdésemre egy vajsz- lói asszony. — Az — folytatja —, hogy az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja. Nincs itt semmi különös. A Vajszló—Sellye között húzódó műúton ballagok, Zsiguli fékez mellettem, peFélve az özvegy királyné gyengeségétől, és ingadozónak ítélve Fráter György politikáját. Erre az időszakra esik a gyulai országgyűlés Az emlékek özönét őrző vár 1543. február 11-én. Már a második abban az évben, ugyanis öt héttel előbb Nagyváradon tartották az elsőt. „Hogy a terjedelmes gyulai várnak melyik épületében tartatott ezen ország- gyűlés? Aligha csalódunk, ha azt válaszoljuk erre a kérdésre — írja Haán —, Jiogy a még most is fennálló várnégyszögben. Aki Gyula várának 1566-i látképét megnézi, első tekintetre is meggyőződik arról, hogy a templomokon kívül e vámégyszög volt a XVI. században a gyulai várnak legtekintélyesebb, legtéresebb épülete.” Az elnök Martinuzzi György, s Erdélyen kívül nyolc vármegye urai jelentek meg. Itt voltak Arad, Békés, Bihar, Csanád, Csongrád, Heves, dig nem is intettem. — Hová? — szól ki az ablakon a pilóta. — Sellyére — válaszolok. — Mi is mondja, s kitárja az ajtót. A hátsó ülésen két asszony ül, a fagylaltozó a beszédesebb. — A jó múltkorában kint voltak nálunk a tévések — mondja —, az Ormányság népi szokásairól forgattak filmet. No, mondhatom igencsak bajban voltak. Se népi szokást, se népviseletet, se 6emmit nem találtak. Ha látta volna, hogy mit izzadtak, mire nagy nehezen összekür- töltek egy tánccsoportra való embert. Nálunk az Udvaron táncolt a nép, még az anyámat is beállították a filmesek. A két ötven év körüli nő felkacag, a meséiének a könnye is csorog. — Valóban, ez van — erősíti meg a fagylaltozó asz- szony szavait a sellyei tanácselnök, dr. Sághi Mihály. — Ha néha ünnepség alkalmából fel akarjuk eleveníteni a hagyományokat, nem megy. A népviseleti ruhák nem az igaziak, hamisak. A régi dalokat sem ismerik az itt lakók. Tárgyi emlékeket Külső-Szolnok, Temes és Za- ránd nemesei. Ez a fennmaradt adatokból hitelt érdemlően kiderül, de az már nem, hogy személy szerint kik jöttek össze e több mint négyszáz évvel ezelőtti téli napon. A békésiekre is csak következtet, s hosszan sorolja az akkori birtokos nemesség tagjait; ezek többek közt az Ajtóssyak Gyula alól, az orosházi Komlóssy Ferenc, a csabai hős Nagy Balázs ég Székely Márton, vagy a gerlai Ábrahámffyak. A gyulai országgyűlésen főleg belügyekről volt szó, elsősorban az ország jövedelmeinek kezeléséről. Hogy ezzel nemigen voltak megelégedve, az abból is látszik, hogy a jelenlevők felszólították magát az elnöklő kincstárnokot: számoljon el. Ö azt válaszolta, erre itt nincs mód, de válasszanak mellé biztosokat, akik a pénztár kezelését majd ellenőrzik. „A rendek ebbe beleegyeztek, azon meghagyással, hogy a közjövedelmek egyesegyedül az ország, az özvegy királyné és kiskorú fia szükségeinek fedezésére költhetők.” Igen heves támadások érték a főurakat a közadók saját hasznukra fordításán kívül az erőszakos birtokfoglaláis jórészt csak a múzeumban lát. Hogy miért? Szerintem azért, mert ezek nem is voltak igazán értékesek, hát nem is őrizték meg őket az emberek. Meg aztán az itteniek is polgárosodnak. Vége annak a korszaknak, amiről Móricz Zsigmond írt, amikor féltette az „egykézés” miatt a magyarságot, mert hogy a nyomorkorszakban, a harmincas években mindenki csak egy gyereket, vagy egyet sem vállalt. Az Ormányság 45 színmagyar falut foglal magában. Egyesek szerint ezen a vidéken annak idején, a honfoglalás korában székelyek éltek (hogy kerültek ide?!), de ezt az állítást még senki nem tudta bizonyítani. Ez a dombhát sokáig teljesen elszigetelten létezett a külvilágtól. Még az ötvenes években is éltek errefelé olyan emberek, nem is kevesen, akik úgy haltak meg, hogy a szomszéd faluban sem jártak. Az Ormányság majdhogynem külön megye volt a megyében. Az elmúlt 20 évben aztán óriásit fejlődött ez a terület. Vajszló és Sellye nagyközség lett, tele új épületekkel. Már csak a múzeum őrzi a talpas házat, amit régen az árvízzel fenyegetett földön építették; a gerenda képezte az alapot, erre állították rá függőlegesen a lakás vázát képező oszlopokat. Így aztán, végveszély esetén, a kisebb házakat odébb lehetett vontatni, A nyomor, az elmaradottság, a kisemmizettség már a múlté, eltűnt, semmivé vált — akárcsak az itteni népművészet. Az utóbbinak talán azért veszett nyoma, mert, aki még emlékezhetne rá, az sem szívesen teszi, hiszen akkor a szegénységről is szólnia kellene. Ehelyett inkább a gazdagodást, a boldogulást keresik. Csányoszrói fiatal házaspár vesz fel a kocsijába, Kémesen. Harkányba igyekeznek. sért. Számos példa mellett fölemlítették a békési főispán, Pathócsy Ferenc viselt dolgait. A köznemesek birtokait foglalgatja, s aki ellene szegül, azt bebörtönözte- ti, s ha ez nem szűnik meg, közösen lépnek fel ellene, akárcsak a haza ellensége lenne. A sok panasz nyomán a hangulat Olyanná vált, hogy a főurak nem tehettek mást, mint ígéretet a jövőre nézve. Ebből határozat lett, Fotó: Martin Gábor s a végrehajtás biztosítékául pénzbírságot, jószágelkobzást, súlyos esetben fővesztést kötöttek ki. Később ezért valóban kevesebb lett a hasonló erőszakoskodás, de pont a békési főispán zsarolta tovább a köznemességet, egészen addig, míg — mint Tinódy Lantos Sebestyén írja — 1550 táján Nagyváradon börtönbe nem került. Nevezetessége még a gyulai országgyűlésnek, hogy „szintén Martinuzzi elnöklete alatt törvényszék szervez- tetett, melyhez a hatalmas- kodási pörök a megyei törvényszékektől fellebbeztesse- nek.” Ez is, mint az előbbi határozat, a kisnemesség erélyes és bátor fellépésének volt köszönhető. Vass Márta Baranyai talpas ház — Van ott egy nyaralónk — mondja a fiatalasszony. — A nyári hónapokban ott töltjük a hétvégeket. — Hol dolgoznak? — Mindketten Sellyére járunk be. A férjem a víztársulathoz, én pedig az Agrokémia Ipari Szövetkezetbe. Hazánk jellegzetesen szép tájegysége a Sárköz. A vidéket először Garay János, ,a Háry János írója örökítette meg. A „Sárköz” című tájrajza felöleli a terület történelmi múltját, gazdasági és társadalmi kérdéseit, foglalkozik a népszokásokkal, viselettel és ismerteti a nyelvjárási sajátosságokat. A szociográfikus tanulmány először 1833-ban a ..Regélő” című lapban jelent meg. Garay elsősorban a helyi hagyományokra támaszkodva ismertette a tájegység történetét. Leírta, hogy az itt lakók ősei nem voltak „közönséges” jobbágyok. I. Béla a szekszárdi apátság és a hozzá tartozó birtokok védelmére „szabados katonaságot” rendelt, s ezek leginkább a Sárközben laktak. Ezt a kiváltságot a Rákóczi- szabadságharc után vesztették el a sárköziek, mert a fejedelem oldalára álltak, s ezért később jobbágyi sorsra jutottak, melyben „máig tengődnek”. * Garay közli, hogy az itt lakók színmagyarok és reformátusok. A leírásból kitűnik, hogy a lakosok büszkék voltak ősi magyar származásukra, szabad voltukra. A sárközi nép leginkább halászatból élt. de más gazdaságaik is voltak, „jelesen a szekszárdi és a bátaszéki hegyekben a bortermesztés”. A halakat, rákokat és a gyümölcsöt a szekszárdi, bátaszéki vagy a mohácsi piacon értékesítették. Garay volt az első, aki részletesen ismertette .a sárköziek viseletét. „Igaz ugyan, hogy a férfiak szintúgy gatyát és széles kalapot, csizmát és bocskort viselnek, mint egyéb parasztjaink; de szépeik tulajdonképpen azok, kik magukat viseletűkben megkülönböztetik”. A nők „termetükre inkább nagyok, mint kicsinyek, de alkatuk mindig arányos és tömött; arcvonásaikat pedig általában egészséges és rendszeres kellem bélyegzi, s Harkányban elválnak útjaink. Kószálok a fürdő környékén, kerülgetem a rengeteg embert. Kimondottan rossz idő van, mégis zsúfoltnak tűnnek a boltok, a bisztrók és a strand is. „Úristen — gondolom magamban —, mi lesz itt strandidőben?” A szállodák halijai, az étterköztük nem egy valódi szépség”. A menyecske a fején festett kendőt visel, amely alatt „fejkötő, galand (fekete szatying) és csipke szélekkel” van. A hajadon leeresztett. s pántlikás hajtekerccsel jár, s ezt elöl pödrésbe sodorja, s „ünnepi alkalommal a pártát is feltűzi, vállaikról s gömbölyű karjaikról selyem vagy pillangókkal kihímzetten omlik le az ingujjig. Derekukat szintén ki- hímzett s cifrázott fűzőváll övezi, mely alatt a habos rokolya alig ér térdig, ezer meg ezer redőkbe szedődve, s h,a a legszigorúbb télben ködment öltenek magukra, a lábak mindazáltal, mindig födetlenek”. Lábbelijükre nagyon vigyáztak: „Sárga vagy veres csizmáikat vasárnapokon s ünnepeken veszik elő; de azokat is hónuk alatt viszik a templom küszöbéig, hogy el ne sárosít- sák, s csak ott vonják piros lábaikra”. A leírásból láthatjuk, hogy már a nagy érmentesítő munkák befejezése előtt kialakult a sárköziek pompás viselete. Garay volt az első, aki megörökítette a nevezetes sárközi szokást, a szőlőpász- torkodást. „A szerelmi ismeretségek s elkendőzések általában a szőlőkben történnek; mert a hajadon nép nagy része egész nyáron által a ’högyön’ tartózkodik, s szőlőpásztorkodik... A legények rendesen munka után meglátogatják a ’högyöt’ s a szép leányt; s ott a nyájas holdvilágnál nem egy ismeretség köttetik”. A költő azonban meglátta a szigorú társadalmi törvényt is: azt, hogy a vagyon volt a fő szempont ,a házasságkötéseknél. Megjegyezte ugyanis, hogy a „legtöbb házasság convenientiából köttetik, midőn az úgynevezett 'kullogó’ a leányt a legénynek vagy ezt a leánynak 'elajálja' s szerelem helyett a szülők akaratja köti meg a frigyet”. K. É. mek német szavaktól hangosak; a nyugatnémetek és az osztrákok előszeretettel keresik fel Harkányt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vendégek nemcsak Harkány kedvéért, szépségéért keresik fel az üdülőkörzetet. Közel vem Siklós a várával, Villány a szoborparkjával, ahol meghívott honi és külföldi művészek alkotásai láthatók. No, meg a híres pincesorok! És aki már egyszer eljut erre a vidékre, az általában nem mulasztja el meglátogatni Má- riagyüdöt sem. De milyen is a világ! Gyüd valamikor arról vált híressé, hogy a Má- ria-búcsúk alkalmával ezrek és ezrek zarándokoltak el a hegyoldalba épült kéttornyú templomba. Ahol templom van, ott kocsma is van — Máriagyüd is lassacskán híresebb lesz borozójáról, mint templomáról. Nem is olyan régen (még) a zarándokok útja (már) nem Gyüdre, hanem Villányba vitt; élt ott egy csodaorvos. Többek esküsznek rá, varázsló volt, merthogy mindenféle betegségből kikúrálta az embereket. Apám szerint, aki jól ismerte ezt az orvost, semmilyen kuruzslóképessé- ge nem volt neki, csupán be tudta szerezni a legkiválóbb nyugati gyógyszereket is... Az orvos meghalt, így a modern vándorok már csak a pincékben kúrálhatják magukat, híres villányi vörös borokkal. Állítólag ezek is csodagyógyszerek. Nem tudom, voltam néhányszor ezen a környéken, de vörös bortól meggyógyuló embert még nem láttam, ám meg- betegedőt már igen... Egy pincemester mondta, amikor legutóbb Villányban jártam: — Írja meg azt is, hogy. mi szeretjük az idegeneket, de csak azok jöjjenek ide, akik nyíltak, őszinték és barátságosak, mert mi ilyenek vagyunk... Horváth István Részlet a villányi szoborparkról Fotó: Cseri László
