Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-06 / 157. szám
1980. július 6., vasárnap Ha van elég műszer — miért nincs? Az orvosi műszergyártásnak nálunk régi hagyományai vannak. Bizonyos fajtákból a hazai ipar termelése szükségleteink ötszörösét is meghaladja. Ha van elég műszer — miért nincs? Megkíséreltük bejárni ezt a kacs- karingós utat az Egészség- ügyi Minisztérium illetékesei és az OMKER igazgatójának segítségével. Ha orvosi műszerekről beszélünk, a helyzetet rendkívül széles skálán kell áttekintenünk, az injekciós tűtől, fecskendőtől a legkorszerűbb, számítógép-vezérlésű röntgenkészülékig. Az egészségügy területi irányításának elvéből következik, hogy a körzeti orvosi rendelők, a városi, járási és megyei kórházak felszerelése egyaránt az illetékes tanácsok feladata. Hol, mennyi pénzt szánnak műszerekre, és azokat hogyan válogatják össze — a tanácsok dolga és felelőssége. A minisztérium ezt ajánlások kidolgozásával segíti, de ezek nem kötelező érvényűek. A helyzet az, hogy amelyik megyében több pénzt fordítanak a kórházak -és az egészségügy ellátására, ott jelentősen jobb a helyzet, mint más megyékben... A műszerek mintegy felét a hazai ipar szállítja, az import 60 százaléka tőkés, 40 százaléka szocialista piacról származik. Az országban működő vizsgáló és gyógyító rendeltetésű gépek értéke 7 milliárd forint, ebben nincsenek benne az 5 ezer forint érték alatti kézi műszerek. Ötletszerű vásárlás Évről évre újabb és újabb gépek jelennek meg az egészségügy szolgálatára. Javarészük elektronikus berendezés, némelyik egyetlen egységbe foglalja a számítógépet, a televíziót és a röntgencsövet. Áruk ezzel arányosan csillagászati. Nem vitás, hogy ilyen gépekre is szükség van, de nem mindenütt! Néhány országos intézmény rendelkezik ilyenekkel, de a betegforgalom legnagyobb részét ellátó kórházakban és rendelőkben az alapellátáshoz nélkülözhetetlen műszerekre és nem egyetlen műveletre alkalmas milliós gépcsodákra van szükség. A műszerek javítása a másik nagy gond. Nagy részük más és más gyár terméke. Ezernyi alkatrészt kellene külföldről egyenként behozatni, de erre nincs mód. A megoldás útja: a tipizálás. Egyfajta, jól bevált műszercsaládot kellene a hazai egészségügyben alkalmazni, természetesen biztosítva hozzá a szakembereket és a tartalék alkatrészeket. Amíg ezt nem oldják meg, addig kihasználatlanul hevernek jobb sorsra, érdemes drága gépek — valamennyiünk kárára. A hazai orvostechnikai ipar kapacitása az egészségügy igényének mintegy az ötszöröse. A bökkenő csak az, hogy nem minden műszer, eszköz gyártására vagyunk berendezkedve. A magyar műszer jó piacra talál a nagyvilágban, olyannyira, hogy alig marad belőle hazai „fogyasztásra”. A MEDICOR exportlehetőségeinek fejlesztésére hitelt kapott a Nemzeti Banktól. A hitelt jól használta fel, de az adósságot devizában kell visszafizetnie. Ezt pedig csak exporttal termelheti ki. Például: injekciós tűből a hazai szükséglet háromszorosát termeli. Ám az említett okból, annyit kell külföldön eladnia, hogy itthon nem marad elég. A hiányt import útján kell pótolni. Jó megoldás ez? Nem jó, de nincs más ... A korszerű gyógyászat egyre szélesebb körben alkalmazza az ún. egyszer használatos műanyag műszereket, fecskendőket, acéltűket. Ezekkel a minimálisra csökken a fertőzés veszélye, nem kell sterilizálni, használat után eldobják őket. Csupán az egyszer használatos eszközökre évente 150—200 millió forintot költünk. A „filléres” cikkek mellett vannak olyan, szintén egyszer használatos eszközök: művesealkatrészek, szívsebészeti fogyóanyagok, szívritmus-szabályozó „peacema- ker”-ek, amelyek ára rendkívül magas, az utóbbiaké egyenként 60—100 ezer forint körüli. Egyre drágább műszerek A betegekben félelmet keltő, hidegen csillogó acél kézi műszerek közül sem gyártja a MEDICOR a teljes skálát, ezekből is tekintélyes tőkés importra szorulunk, áruk egyre magasabb ... A már említett OMKER (Orvosi Műszerkereskedelmi Vállalat) korlátozott importjogú készletező-életmentő felszereléseket, fogászati és csontsebészeti fogyóeszközöket importál, belföldön ez a vállalat értékesíti a műszereket és anyagokat. Forgalma évente 2,5 millió forint, 12 üzlete van a fővárosban és a vidéki orvosegyetemi székvárosokban. A műszerellátás gondjának legnagyobb része ezt a vállalatot terheli. Piackutatással, jó kereskedelmi érzékkel „felhajtják” mindazt, amire szükségünk van. Ki gondolná, hogy csupán lázmérőből 900 ezer darab kell évente. Pillanatnyilag hiánycikk, de nemsokára lesz elegendő — a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból. Rubelért szerzik be, ára továbbra is olcsó marad. A kereskedelemnek júliusban szerződnie kell a szocialista partnerekkel, szeptember—októberben a hazai gyártókkal, és akkor kell lekötni a következő évi tőkés szállításokat is. A kórházak fele azonban a „tárgyévben” nyújt be igénylést, és azonnalra kéri a szállítást. Ez sajnos nem járható út. Azt is ideje lenne eldönteni: mikor érdemes a hazai ellátás rovására exportálni, és mikor kell iparunknak egyértelműen a magyar egészségügy rendelkezésére állnia. Konyhától mosodáig Az említett gondok miatt a régi műszerek cseréjét nem tudják idejében elvégezni, ezért 30 százalékuk 10 évesnél is régebbi. A csere meggyorsítására súlyt helyez az Egészségügyi Minisztérium — a már leírt korlátok között. A kórházak felszereléséhez pedig nemcsak orvostechnikai gépek tartoznak, hanem konyhai, mosodai berendezések, szállítási rendszerek, ápolási eszközök, sterilező üzemek. Ezek a legkevésbé sem másodrangú fontosságú eszközök a beszerzési ranglistán mindig háttérbe szorultak; szükségképpen elöregedtek, tönkrementek. A következő ötéves tervben ezek fejlesztésére külön gondot fordítanak, ezért az anyagi erők 30 százalékát üzemviteli célokra fordítják. Erre az átcsoportosításra szükség van* tudja ezt mindenki, aki volt már fekvőbeteg valamelyik kórházban. Az előirányzat egyébként minden téren csak korlátozott ' fejlesztést tesz lehetővé. Első helyen áll az alapellátás javítása. És folytatódik az onkológiai, a keringési és a szívbetegségek gyógyítását szolgáló műszerek beszerzése. Az egészségügy fejlesztése sok-sok milliárddal terheli a költségvetést. Mai színvonalon egyetlen kórházi ágy létesítése, összes tartozékaival együtt, 1,2 millió forint. Ennek negyedét kellene gépekre, műszerekre fordítani. Egy 400 ágyas városi kórház építése és berendezése tehát 480 millióba kerül, és ebből 100—120 milliót tesz ki a gép- és műszerfelszerelés. Egészségünk tehát sok pénzbe kerül. De mit meg nem ér, ha a beteg felgyógyul ... Fogászati műszerek az OMKER egyik fővárosi boltjában Bermann István Belgyógyászati és sebészeti műszerek szerény választéka (Fotó: Hauer Lajos felvételei — KS) Kedvezményes menetjegyárak Ittas vezeték a bfréság előtt A MALÉV a nyári turistaforgalomban rendkívül kedvezményes menettérti díjtételeket vezetett be néhány nyugat-európai országba. A kedvezményes menetjegydíjak — amelyeket csak az egyéni turistaútlevéllel 'utazó magyar állampolgárok vehetnek igénybe — forintban fizethetők. Amszterdamba és vissza a szokásos repülőmenetjegy ára például 11 344 forint, az egyéni turistaforgalomban júliusban bevezetett kedvezményes menettérti díj 4259 forint. Hasonló mértékű menettérti díjkedvezményt adnak Magyarország és Svájc, valamint Skandinávia, Finnország, Franciaország, Belgium és Anglia viszonylatában is. További kedvező lehetőség, hogy — a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott keretösszeg erejéig — a MALÉV vagy a vele üzemközösségben repülő külföldi légitársaságok járatain, így például Koppenhága—Stockholm vagy Zürich—Genf között— forintért váltható belföldi repülőjegy. A kedvezményes díjtételekről a MALÉV budapesti, Dorottya utca 2. szám alatti irodája ad részletes felvilágosítást. A legfőbb ügyésznek és a Legfelsőbb Bíróság elnökének két közlekedési bűnüggyel kapcsolatos törvényességi óvása alapján Is messzemenően érvényesítette a legfőbb bírói fórum azt, hogy a törvény teljes szigorával kell eljárni a közlekedés szabályainak legveszélyesebb megszegőivel, az Ittas járművezetőkkel szemben. Az 52 éves, budapesti lakos Biharvári János már harmadszor került ittas vezetés miatt a vádlottak padjára. Legutóbb a Dózsa György úton mutatta ki a szonda, Jiogy súlyos alkoholos állapotban vezet. A főváros egyik legforgalmasabb útvonalán este a világítást sem kapcsolta be, s az igazoltató rendőrök kérdésére arról sem tudott számot adni, miként került az autóba, s milyen úticéllal, hova kívánta vezetni személygépkocsiját. A Fővárosi Bíróság 6000 forint pénz- büntetésre ítélte, de mivel a járművezetéstől mindössze egy évre és hat hónapra tiltotta el, a legfőbb ügyész törvényességi óvást emelt a Legfelsőbb Bíróságnál. Az óvásnak helyt adott a legfőbb bírói fórum, s határozatában négy esztendőre zárta ki a járművezetésből. Indoklásában kiemelte: ismétlődően és nagyfokú felelőtlenséggel semmibe vette a közlekedés alapvető szabályait, részvétele a közlekedésben kiemelkedően veszélyes, s a forgalom biztonságára a korábban kiszabott enyhébb büntetések nem érték el a kívánt nevelő hatást. A 35 éves, hatvani lakos Kaszás András Hatvan belterületén ugyancsak súlyos alkoholos állapotban vezette segédmotoros kerékpárját. Még mielőtt nagyobb bajt okozhatott volna, „kiszűrték” a forgalomból. Róla is kiderült, hogy nem első Ízben kapták rajta ittas vezetésen. Korábban egy vontatóval borult emiatt az árokba. Új üzletház Sarkadon Újabb kereskedelmi létesítménnyel gazdagodik Sarkad. Július 7-én, hétfőn ünnepélyesen adják át az Ady Endre utcában felépített 518 négyzetméter alapterületű ABC-kisáruházat és vendéglőt. Az üzletházat a SZÖV- TERV Békés megyei Irodájának tervei alapján a Sarkad és Vidéke ÁFÉSZ építőbrigádja készítette. A nagyközség ipari körzetében megnyíló kereskedelmi és vendéglátóipari üzlet mintegy 1,5 millió forintos Fotó: Martin Gábor árukészlettel várja a cukorgyári, a kendergyári munkásokat, a környék lakosságát. Az ABC-ben az élelmiszereken kívül háztartási cikkeket, illatszereket is árusítanak. A vendéglő tovább javítja a közétkeztetést, hiszen előfizetéses menüt is felszolgálnak. A tervek szerint a két egység 14 dolgozója havonta másfél millió forint értékű élelmiszert, meleg- és hidegkonyhai készítményeket értékesít. Luxusigény és anyagi felelőtlenség A minap egy fölöttébb tanulságos, megszívlelendő intelmeket tartalmazó jelentésbe lapoztam bele. Az elmúlt évben a Pénzügyminisztérium revizori főosztálya Budapesten öt kerületi, s az országban pedig jó néhány városi, nagyközségi, községi tanácsnál és járási hivatalnál, valamint egyéb igazgatási szervnél ellenőrizte az ágazat gazdálkodásának hatékonyságát. E vizsgálatnak az volt a célja, hogy tovább javítsák a tervezőmunkát, tökéletesítsék a szervezést, erősítsék az ellenőrzést, ésszerűen foglalkoztassák a munkaerőt és még jobban érvényt szerezzenek' a körültekintő, a takarékos gazdálkodásra vonatkozó központi intézkedéseknek. Lássuk: milyen hibákra, fogyatékosságokra derítettek1 fényt a szakemberek. Az igazgatási ágazat létszámának összetétele, szakmai felkészültsége gyakran nem felel meg a korszerű követelményeknek. Nem ritka az az eljárás sem, amikor a reprezentációval kapcsolatos költségeket a személyi kiadások terhére fizetik ki. Például az egyik településen — várossá nyilvánítás ürügyén — szabályellenesen a 250 darab 40 ezer 500 forint értékű eosin plaketten felül több száz olyan díszdobozt készíttettek, amelyeknek együttes értéke meghaladta a 33 ezer forintot. Másutt csak (!) 17 ezerbe került a tisztviselők étkeztetése... Túlzott mértékű, már-már luxusigényeket kielégítő költekezés jellemző egyes vezetőkre is, akik saját hivatali szobájukba több százezer forint értékű szekrénysorokat és egyéb lakberendezési tárgyakat vásároltattak. Az egyik1 helyen „a 3/1972. (I. 25.) OT—PM—ÉVM rendelet kifejezett tilalma ellenére 705 ezer forint értékben beszerzésként számoltak el egy pihenőház megvételét és felépítését”. Van olyan tanács, ahol 100 munkavállalóra 113 írógép jut... Ki gondolná, hogy még a képzőművészeti alkotások vásárlásában, illetve azok megőrzésében is számos hiányosságot, súlyos hanyagsággal összefüggő eljárást fedeztek fel az ellenőrök. Az országban sok millió forint értékű képet szereztek be az igazgatási ágazat terhére, ám több száz festmény sorsa mind a mai napig ismeretlen ! Jó néhány tanácsnál erősen meg lehet kérdőjelezni a társadalmi tulajdon védelmének hatékonyságát. Például az egyik helyen az illetékesek több mint 282 ezer, a másodikon 69 ezer, és a harmadikon 36 ezer forint értékű képzőművészeti alkotásról nem tudtak számot adni. Ügy érezzük: ezekhez a szakmai ténymegállapításokhoz részletes kommentárt külön nem kell fűzni. A leírt esetek minden kétséget kizáróan nagyon is elszomorítóak, ha arra gondolunk, hogy a megfontoltabb takarékosságot, a társadalmi tulajdon védelmét szolgáló intézkedések több helyen nem érték el céljukat. Feltételezzük, hogy a mulasztásokért, a rendeletek, szabályok megszegéséért felelős személyekkel szemben kellő szigorral jártak el, illetve járnak el az illetékes felettes szervek. Félreértés ne essék', ugyanis nem akarunk moralizálni. Csupán a jelzett példák alapján kívánjuk felhívni a figyelmet az intelmekre: az állam pénzének gondosabb kezelésére, az átfogó ellenőrzések szükségességére. Szerényebb berendezési tárgyak között is lehet dolgozni, irányítani. Nyugodtabb lesz a légkör akkor is, ha nem hanyagul, hanem becsületesen, pontosan és felelősség- teljesen vezetik a leltárkönyveket. Ügyelni kell arra, hogy minden egyes tárggyal — legyen az festmény vagy irodagép, vagy akármi — bármely időpontban el tudjanak számolni a megbízott személyek. Bukovinszky István
