Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-06 / 157. szám
1980. július 6., vasárnap o A GMV orosházi keverőüzemének lakatosai a gabona átönté- sének megkönnyítésére átöntőgaratokat készítettek. Képünk az utolsó munkafolyamatot, a festést örökítette meg Fotó: Veress Erzsi Napjaink témái Adatfeldolgozás Doboztál — Gesztig Közösségek a szövetkezetekben Adat, hogy a népszámlálás eszmei időpontjában, 1980. január elsején 10 710 000 fő volt az ország lakossága, s újabb adat, hogy a népesség 3,8 százalékkal nagyobb, mint volt az 1970. évi népszámláláskor. Adat az is, hogy napjainkban majdnem ötszázezerrel több a hatvanéves és annál idősebb állampolgár, mint húsz évvel korábban. S adat az is, hogy az országban az áruszállítás húsz, huszonöt százaléka valójában fölös mozgatás; szervezéssel, a keresztbeszállítások megszüntetésével, kellő tárolóterek stb. kialakításával elkerülhető lenne. Valójában életünk legtöbb eseménye, tevékenységünk jó része adattá; jelekkel, azaz számokkal vagy betűkkel kifejezett információvá válik. Az adat tehát, szemben a közfelfogásban élő fogalommal, nem kizárólag szám, nem okvetlen mennyiség kifejezése, hiszen adatbank tárolja például — a KGST-országok érintett intézményeinek együttműködése nyomán — a veseátültetésre szorulók, s átültethető vesére várakozók minden szükséges jellemzőjét. Éppen az ilyen és hasonló tények figyelmeztetnek arra, hogy az adatok földolgozása — csoportosítása, logikai rendezése, összefüggéseik föltárása stb. — rendkívül hatásos eszköz lehet a döntések meghozatalában az élet minden területén . Idén egy minisztertanácsi határozat végrehajtásának részeként több mint negyven százalékkal csökkent a termelőszövetkezetektől kért adat mennyisége. Korábban egy-egy közös gazdaság esztendőnként 26—28 ezer adat szolgáltatójának szerepére kényszerült: ennyit kértek a különböző hatóságok, szervek. Az alaposabb vizsgálat azután kiderítette, hogy ezeknek az adatoknak nem jelentéktelen csoportja gyakorlatilag fölösleges, gyűjtésük, továbbításuk megszüntethető. Az említett példa azt illusztrálja, hogy az adatok gyűjtése, szolgáltatása és földolgozása, mint puszta tevékenység, még nem bizonyítéka a hasznosságnak. Ez utóbbit a gyűjtött, földolgozott adatok szükségessége információértéke adja meg. A feldolgozás változatos eszközei ma már szinte nélkülözhetetlen társaink. Ott vannak az ipari, a mezőgazdasági termelésben éppúgy, mint a szállításszervezésben, a gyógyításban, a díjbeszedésben, a hírközlésben. Az irodai „pötyögtetős”, billentyűs, kézi kis számológépen ugyanúgy adatok futnak át, csoportosítva és összegeződ- ve, vagy éppen szétválasztva, mint a boszorkányos gyorsasággal működő, nagy teljesítményű számítógépeken. Ez utóbbiakból húsz éve öt volt az országban, tavaly, az esztendő végén állományuk meghaladta a hatszázat. Többségük kis teljesítményű gép, de persze a számítógépek csoportján belül! Ez a viszonylagos kis teljesítmény ugyanis sok tucat szokványos kézi adatfeldolgozó eszköz munkájával ér fel. A számítógépek üzemóráinak negyedét ügyviteli, számviteli, bérelszámolási feladatokra veszik igénybe, s ez bizony túlzott arány. Azt mutatja, hogy azt is számítógéppel dolgoztatják fel sok helyen, amit elegendő lenne ennél egyszerűbb berendezéseken átfuttatni. Márpedig az adatfeldolgozás ésszerűsége szorosan kötődik a célszerűséghez, a minimális költségekhez. A legtöbb számítógép — az állomány egyharmada — az iparban van, itt található az egyszerűbb adatfeldolgozók legnagyobb csoportja is a népgazdaság más területeihez viszonyítva. Hasznuk a készletcsökkentésben éppúgy megmutatkozhat, mint az egyenletes árukiszállításban, a termelési optimum megjelölésében a gyakori átálláskor például egy lemezhengerdében. konfekcióüzemi szabászatban. Mindig a hasznosítható végeredmény igazolja magát a folyamatot, a gyűjtést, továbbítást, földolgozást. A jó döntések bő forrása lehet az adatfolyam, ha jól jelölik ki, szervezik meg áramlásának irányát. Ha ez hiányzik, akkor fölös a munka. Ezért, hogy az adatföldolgozás maga nem cél, eszköz csupán, de egyre fontosabb szerephez jutó eszköz a termelésben és az élet minden más területén. Veress Tamás Statisztikát böngészek. Sokat tudok már megyénk mostoha körülmények között gazdálkodó közös gazdaságairól, de most új megvilágításban állnak előttem. Hét tsz Doboztól Gesztig. Gyulától északkeletre ezek művelik a román határ menti földeket. Alig két és fél ezer ember, akiknek eddig jobbára örökös viaskodás a vízzel, rossz földdel, reménytelenséggel — ez jutott osztályrészül. Az adatok szerint minden dolgozó tag mögött egy nyugdíjas áll. Nem kis teher. Teher?! Szabad-e így fogalmaznunk, amikor azokról van szó, akik még igazán nem egy nagy nyugdíj fejében vállalkoztak az embert feszítő feladatra: közösséget teremteni ott, ahol a szükség kényszerített majd mindenkit önös érdekeivel törődni csupán. o Meddő vita, de az érdekesség kedvéért említsük meg, hogy közgazdászaink a mai napig sem tudtak megegyezni abban: termelőegység vagy társadalmi szervezet alapvetően a közös gazdaság? Ne kapcsolódjunk ebbe a vitába, érveket és ellenérveket sorakoztatva, hiszen világos, hogy népgazdaságunk elsősorban búzát, kukoricát, cukorrépát, tejet, húst és gyapjút vár ezektől a termelő közösségektől. De, és ez legalább olyan súllyal esik a latba, mint az előbbiek, társadalmunk azt is elvárja a termelőszövetkezetektől, hogy az adott közösség sorsának föllendítésén is maguk fáradozzanak első helyen. Nem más a tagok, a tulajdonosok kívánsága sem. S, ha valahol nagy szerepe, jelentősége van a termelőszövetkezetek mozgalmi jellegének, társadalompolitikai küldetésének, akkor a vizsgált hét tsz-ben méginkább így van ez. Itt, ahol a legjobban fizető közös gazdaságban, a sarkadi Lenin Tsz-ben is alig haladja meg a háromezer forintot a dolgozó tagok havi átlagkeresete, ahol négy szövetkezet — a dobozi Petőfi, a geszti Egyetértés, a mezőgyáni Magyar—Bolgár Barátság Tsz és a sarkadke- resztúri Egyetértés Tsz — még háromezret sem tud fizetni havonta egy-egy tagjának, bizony nem lehetnek közömbösek azok az erők, amelyek a közösségformálás letéteményesei, amelyektől a tulajdonosi érzés és felelősség növelését, az összetartó„Virágzik” a Tisza Bár az igazi nyár még várat magára, a Tisza „virágzása” minden bizonnyal közeledtét jelzi. A folyó magyarországi alsó szakaszán helyenként megkezdődött a „virágzás”. A késő délutáni órákban, alkonyaikor jelennek meg a víztükör felett a szitakötőhöz hasonló, kecses formájú kérészek. A folyómeder agyagos iszapjából kelnek életre, s nászrepülés Után visszahullanak a vízbe. Az érdekes természeti jelenség még csak most kezdődött, éppen kéthetes késéssel. Amikor a levegő és a víz jobban felmelegszik, akkor következik el a teljes rajzás ideje. Ilyenkor több helyen szinte forrni kezd a víz, és a felszínre emelkedő lárvákból milliószámra bújnak ki a sárgás színű „lepkék”. Valósággal felhőt borít a folyó víztükre fölé a megszámlálhatatlan tiszavirág. A rajzás máris sok madárvendéget csal a folyóhoz. A fecske- és sirálycsapatok köröznek a Tisza felett a dús lakoma reményében. Nem csak a madaraknak, a halaknak is csemege a Tisza- nevelte kérészek. zás nyomatékosítását remélik. Nem szükséges azt külön bizonygatni, hogy szövetkezeti mozgalmunk kinőtte már látványosságokkal bizonyító korszakát, a társadalmi megmozdulásszámba menő nem ritkán viharos közgyűlések helyett, küldöttgyűléseken — azaz a képviseleti demokrácia érvényesítésével — határoznak a közös fontos ügyeiben. Ezek a fórumok pedig igazán tartalmas munkát végezhetnek a döntéshozatal azon rendszerében, amelyben az előkészítés az úgynevezett munkahelyi közösségek tiszte. A gépműhely, a tehenészet, a sertéstelep, a növényvédelem, a növénytermesztés dolgozói külön-külön beszélhetik meg gondjaikat, közvetlenül javasolhatnak, kritizálhatnak, s kérhetik a munkahelyi közösség képviselőjét arra, hogy észrevételeiket a küldöttközgyűlésen tolmácsolja. Mindebből a tsz vezetősége — ahogy mondani szokták — nagyon sokat profitálhat, természetesen csak akkor, ha maga is segíti e közösségek működését. Követendő példát szolgál ebben a mezőgyáni tsz, ahol kialakították a folyamatos tájékoztatás intézményes rendszerét. A másik póluson a méhkeréki közöst találjuk, amelyről a legnagyobb jóindulattal sem állítható, hogy e fórumai betöltik szerepüket. o A közös gazdaságok belső életének vizsgálata egyébként nagyon is világos választ ad a jelzett vitára. A közgyűlés által megválasztott bizottságok, valamint a vezetőség bizottságai munkájukkal ugyan a termelő tevékenységet segítik, ám eközben tagadhatatlanul politizálnak, szerveznek, agitálnak is. Sajnos, hét tsz-ünk esetében többször elvben, mint gyakorlatban. E tekintetben legfeljebb a háztáji bizottság a kivétel, amely csaknem mindenütt megfelelően intézi a tagok panaszos ügyeit, a rábízott feladatokat. A közgyűlés bizottságai között kiemelkedő fontosságú a szövetkezet társadalmi szervezet jellegének legjobban kifejező ellenőrző bizottság, mely a Körösök Vidéke Tsz-szövetség ítélete szerint Dobozon, Mezőgyán- ban, Geszten és Sarkadon igen jól működik, ezzel szemben a sarkadkeresztúri és a méhkeréki közösben nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. Nem célunk itt és most, valamennyi bizottság tevékenységét részleteiben értékelnünk. A teljesség igénye nélkül annyit azonban mindenképp meg kell állapítanunk, hogy a körzet szövetkezetében van miért a társadalompolitikai munkát továbbfejleszteni. Ezt nem csupán az a tény mondatja velünk, miszerint a sarkadi és a kötegyáni szövetkezeteket leszámítva szocialista brigádmozgalom sem bontakozott ki igazán a tér-, ségben. A szervezettség alacsony foka az értékelések rendszertelensége arról árulkodik, hogy — különösen Geszten és Dobozon — nincs igazán a helyén a verseny- bizottság, nem számítanak a dolgozók kezdeményezőkészségére a feladatok megoldásában, a tervek teljesítésében. De nem sok eredményről számolhatunk be a munkaerő-gazdálkodást illetően sem, amit a szorosan vett közgazdasági tartalmánál érdemesebb most tágabban értelmeznünk, kezdve a szakemberekkel való ellátottságától, a továbbképzés megszervezésén és a fiatalok munkába állításán át, egészen a munkahelyi szociális ellátásig. o Itt kell megállnunk egy pillanatra. Az, hogy viszonylag „szegény” közösségekről szólottunk, ébreszthet olyan gondolatokat, hogy az átlagostól lemaradó életszínvonalat átlagosnál hatékonyabb politikai munkával tartjuk kiegyenlíthetőnek, vagyis, hogy az agitáción kérjük számon azt, amiben forintokkal kellene érvelni. E képzeteinket csak erősíti a sarkadi Lenin Tsz példája. Ez a gazdaság ugyanis az átfogó talajrendezés befejeztével most soha nem látott jó esztendőnek néz elébe. Kétségtelen, hogy a jó szakembereket, a pályakezdőket, egyaránt a kedvező lehetőségek, az általánost meghaladó jövedelmek csábítják, s ebben Doboztól Gesztig nemigen tudnak versenyezni szövetkezeteink. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a kötegyáni tsz-ben valamennyi vezető saját nevelés, míg Doboz, Sarkad, Keresztúr és Méhkerék nem is keresi a lehetőséget az adott ösztöndíjrendszer kihasználására. Továbbá a kötegyáni Petőfiben megoldották a vezetők rendszeres továbbképzését is, ugyanakkor Méhkeréken az oktatás minden formáját ideszámítva is mindössze nyolcán tanultak 1978- ban. A másik végletet a sarkadi tsz jelentette, amely egy évben 134 tagját iskoláztatta be. Végül is a szakmunkások létszámadatai indokolatlan egyenetlenségekről árulkodnak: amíg a méhkeréki Balcescu Tsz növény- termesztésében 132 szak- és betanított munkást foglalkoztatnak, addig Dobozon egyet sem. Behatároltak ezen gazdaságok lehetőségei a munkahelyi szociális ellátás javításában, a dolgozó és nyugdíjas tagok megbecsülésében. Érdekes módon azonban sok helyütt még ezeket a szűkös lehetőségeket sem használják ki. Erről tanúskodnak a szociális és kulturális alap felhasználásának adatai: üzemi konyhát egyik tsz sem működtet. Méhkeréken és Mezőgyánban az ÁFÉSZ-nél ebédelők két forint hozzájárulást kapnak a közöstől. Üdültetésre a sarkadiak, me- zőgyániak és méhkerékiek költenek csak. A kulturális alapból Geszten 130 ezer forint szerepel a felhasználást bemutató táblázat egyéb rovatában, oktatásra, sportra, kulturális és ifjúsági célra semmit nem fordítottak, ösztöndíjat nem fizettek, így az alapra befolyt 200 ezer forintból 110 ezer forint megmaradt. Pozitív viszont, hogy a hét tsz-ből hatban intézményesítették a törzsgárdát. * Folytathatnánk a tanulságos statisztika „mazsolázását”. Ennyiből is látható azonban, hogy szövetkezeteinkben — még inkább nehéz sorsú közös gazdaságainkban — a termelő tevékenység és a társadalompolitikai munka mindkét irányba visszahat egymásra, s éppen a gazdálkodás eredményességének növelésére kell a társadalompolitikai munkát hatékonyabban folytatni. Igaz, ehhez képzett vezetőkre is szükség van, amiben az érintett termelőszövetkezetek ugyancsak hiányt szenvednek: a hét tsz-ben összesen 12 diplomás szakember dolgozik, ebből öt Sarkadon, Mezőgyánban egy sem. Változtatni ezen már nem csak a hét közös gazdaság dolga, a többiben, a felsoroltakban lépni viszont annál inkább! Kőváry E. Péter A szállítás megkönnyítése érdekében új csomagolási módot vezettek be a békéscsabai István- malomban. A képen látható korszerű gép fóliával vonja be a kilós lisztescsomagokat Fotó: Veress Erzsi
