Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-22 / 170. szám

o 1980. július 22., kedd Az épülő megyei kórház látképe a békéscsabai István-malomból Jurtatábor, vízi túrák Hz Expressz nyári programjai Munkára nevelés Társadalmunk ügye Háromezer fiú és lány ér­kezik az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda különvo- natain és autóbuszain július 25-én a XIV. szegedi ifjúsá­gi napokra. Az ünnepi meg­nyitót az újszegedi szabad­téri színpadon nézhetik vé­gig a fiatalok, s képviselőik három napra átveszik jelké­pesen a város kulcsát. Este megtekintik Verdi Falstaff című operáját. Az ifjúsági napok esemé­nyei másnap a Tisza-parton folytatódnak. Megtekintik a szegedi ipari vásárt, majd a folyóparton vásári komédi­ák, valamint népi együtte­sek műsora szórakoztatja a vendégeket. Este a szabad­téri színpadon Páskándi Gé­za Kálmán király című drá­máját láthatják, majd utca­bálon vesznek részt. Vasár­nap a Tisza-parti strandon tömegsportversenyek zajla­nak az Expressz Kupáért. A KISZ utazási irodája az Mézeskalács házikók kö­zött mézeskalács emberkék sétálnak, zajtalanul. Álmodom. Hatalmas csattanást hal­lok. Felvetem a fejem, ki­nyitom a szemem. Furcsa álom; vagy nem is álom volt? A dörrenéstől még most is zúg a fülem. I., a ház asszonya is fel­ébredt, zavartan, összefüg­géstelenül hadar. Végre fel­fogom, hogy mit mond. Az ablakhoz lépek, kitárom két szárnyát. A szemközti vil­lanypózna mellett egy sárga Zsiguli „parkol”. Szorosan hozzásimul a betonoszlop­hoz. A kocsi eleje az árok­ba csúszott. Füstöl. I. kirohan a házból. Utá­na eredek. Kilépek az utcá­ra, lecövekelek. Egy enyhén kopaszodó, magas, vékony férfi köröket ró. Üveges te­kintetét idegesen hordozza körbe. Az autó szélvédője az árokban pihen. A kocsi ele­je a jobb oldalán szétron- csolódott. A motorház vé­kony füstcsíkokat ereget magából. — Hozzak vizet? — kérdi az izgalomtól dadogva I., s közben a füstre mutat. A férfi néma marad, csak a fejével int nemet. Három ház kapuja csikor- dul. Két asszony jön, pongyo­lájukat szorosabbra húzzák a mellükön. Hűvös szél fúj. Hajnal van, öt óra. Valahol kakas kuko­rékol. Egy férfi szaporázza lépteit. Kempingnadrágot, fehér atlétát rángatott ma­gára. Mezítlábasán bújt a papucsába. Bizonyára nem volt ideje zoknit húzni, a csattanás után azonnal in­dult. Megpróbáljuk rekonstruál­ni a történteket. (Lajosmi- zsén vagyunk, Szarvas és Budapest között, valamivel közelebb a fővároshoz) Be­ifjúsági szövetséggel karölt­ve útjára indította új tö­megsportakcióját, Aranyjel­vényesek ötpróbája elneve­zéssel. A vállalkozó kedvű fiatalok négy feladat sikeres teljesítésével indulhatnak az értékes nyereményekért. Nemrég a Velencei-tó kö- rülfutásával 368-an teljesí­tették az első próbát. Az Expressz kirendeltségein je­lentkezhetnek azok, akik augusztus 9—10-én vállal­koznak a Balaton átúszására, Tihany és Füred között: 2 óra alatt kell megtenniük a 4 km-es távot. Szeptember­ben az evezősök állnak rajt­hoz: a Szentendrei-sziget megkerülésére vállalkoznak tíz óra alatt 70 km-es szaka­szon a fiúk, hétórás verseny­ben 40 km-es távon pedig a lányok. Ezt követi az ötórás kerék­páros túra ugyancsak szep­temberben: Győrött, a Ve­lencei-tónál, Debrecenben és szédes a helyszín. A sárga kocsi vezetője Pest irányából érkezett. Az úttesttel pár­huzamos jobb oldali árokba tévedt. Pontosan egy geszte­nyefának rohant volna, ha ... Ha az I. házát tataro­zó kőműves nem felejti az árokban a létrákat. Ott hagyta, egymásra rakva őket. Most szanaszét hever­nek, szilánkokban. Akadá­lyok voltak, lefékezték az autót, amely még így is őrült sebességgel rohant to­vább, egy homokkupacnak'. Ott megpördült, teljes kört írt le, az eleje szembefor­dult az érkezési iránnyal, s vagy 6 métert repült a leve­gőben. A bal oldala érintke­zett a betonoszlop szélével, amelyről lepattintott két da­rabot, majd lezuhant az árokpartra. — Pokoli szerencséje volt — véljük mindahányan, im­már heten. A férfi meg-megáll, rez­zenéstelen arcát hol fe­lénk, hol az autó irányába fordítja. Megnyugodni látszik. I., s még két asszony köz­ben hazaszaladt, kávét főz­tek. — Jöjjön, igyon egy csé­szével — invitálják a sárga kocsi utasát. Elfogadja a meghívást. A kempingnadrágossal azon tanakodunk, hogyan le­hetne elvontatni a rozzant Zsigulit. Leint egy teher­autót. A vezetője kiszáll, rövid tájékoztatást kap az alkalmi stopostól. Kötelet kötnek a Zsiguli­ra, a ZIL meglódul, nyomá­ban a sérült jármű. Kor- mányozhatatlan. Ráadásul a behemót ZIL-lel nem lehet forgolódni az út és a járda közti földes terepen, ahová be akarják húzatni a kocsit. A kemoinsnadrágos kis traktorért indul. Többen kávézunk L.-éknél. Szegedén egy időben tartják a sporteseményeket. A jövő­re záruló akció utolsó állo­mása a téli gyalogtúra lesz: január második vasárnapján a Pilis, a Bakony, a Mecsek, a Bükk és a Mátra 30 km-es erdei útját járják be az öt-, próbázók. A kiliántelepi Expressz- táborban ezekben a hetek­ben a vitorlásdeszka-tanfo- lyamokat irányítanak szak­képzett oktatók a kevésbé is­mert sportág népszerűsítésé­re. A Pilisi Parkerdő Gaz­daság „jurtatáborában” he­tenként váltják egymást az általános és középiskolások csoportjai. Az Állami Ifjúsá­gi Bizottság anyagi hozzájá­rulásával augusztus végéig kedvezményes áron üdülhet­nék itt a diákok. A vakáció idején 24 ezer középiskolás nyaralhat az Expressz ifjúsági táboraiban az Állami Ifjúsági Bizottság anyagi támogatásával. Az ismeretlen férfi bemu­tatkozik: — Dr. B. vagyok — mondja tompán. — Elaludt? — kérdi feke­téjét kavargatva L. — Igen — mormolja maga elé B. — Ember! nagy szerencsé­je volt! B. résnyire összevonja szemöldökét, s bólint. L.-ékhez húzódtunk be, míg megérkezik a traktor. Náluk telefon is van. Mind­annyian a készülék csörgé­sére várunk. B. szeretne ha­zatelefonálni. L., a házigazda roppant kényes a vasárnapi reggeli­re. Nem szereti, ha olyankor háborgatják, legyen bár­milyen ügyről is szó. Mégis, mikor szóltunk neki, el­nyomta morgását, készsége­sen kitárta ajtaját. Asszo­nyát is felkeltette, kávét főzni. — Hogy történt? — kérdi a selyempongyolájába bur­kolózó háziasszony. — Egy házaspár — a ba­rátaim — tegnap lent volt Szarvason — mondja most már nyugodtan. — Éjfélkor bezörgettek hozzám, meg­kértek, vigyem haza őket Pestre. Ugyanis telefonáltak nekik, hogy a férfi apját infarktussal beszállították a kórházba. Elvittem őket. Pesten marasztaltak, marad­jak náluk, aludjak ott. Tud­ják, hogy van ez, nem akar­tam a terhűkre lenni. Elin­dultam haza... — Mennyit alhatott? — Egy pillanatot. Arra ébredtem, hogy az autó nem az úton rohan, aztán érez­tem, kormányozhatatlan. Pörögtem, forogtam, egy hatalmas csattanás... Nem tudom... Elhallgat, a falra tekint, egy bekeretezett képre, L.-ék családjára... Az álmom jut eszembe, a mézeskalács emberkék, a tökéletes süket csend, az élettelen élet. Ránézek B.-re, nem szólok, csak megborzongok. Mindannyian egyre gon­dolunk. Végre cseng a telefon. B. Napenergia melegíti a fürdővizet Napenergia melegíti a Fe­jér megyei Bodajkon a 480 személyes napközis tábor kis lakóinak fürdővizét: a kísérletképpen felállított szerkezet egyszerre két köb­méter vizet melegít fel 30—32 fokos hőmérsékletűre. Bár az idei nyár eddig még adós maradt a tartós napsü­téssel és az igazi meleggel, a táborban mindig van elegen­dő meleg víz, s a gyerekek csupán az esti csúcsfogyasz­tás idején „szorulnak rá” az elektromos vízmelegítőkre. A napelem működéséről pontos adatlapot vezetnek, s amennyiben a szerkezet jól beválik, jövőre még egyet felállítanak a táborban. Úriás gombák a Bakonyban Dinnye nagyságú gombá­kat is árulnak ezekben a napokban a Veszprém me­gyei városok piacain. A gyakori esőzések hatására a Bakony erdőségeiben rend­kívül gazdag a júliusi gom­batermés. Egyes helyeken valóságos gombamezők ala­kultak ki, gazdagon terem az erdei csiperke, s megje­lent már a gyűjtők kedven­ce, a vargánya is. A piaco­kon azonban ezekben a na­pokban az óriás- pöffeteg a sláger. A veszprémi és a pápai piacon a másfél, két- kilós pöffetegeket — nagy méretük miatt — felszele­telve árusítják. felveszi a kagylót. A lányá­val beszél. — Kések — mondja. — Lerobbant az autó. Belesza­ladtam egy árokba... Nem! Nincs semmi bajom. A kö­vetkező busszal indulok ha­za. Mondd meg anyunak is, hogy semmi komoly... Szia. Megérkezik a traktor. A kempingnadrágos másik nad­rágot húzott, mert az előzőt kimarta az akkumulátor sa­va. Vontatjuk a Zsigulit, öt­méterenként megállunk, visszaemelni a kocsit az út­ra. Végre beérünk a fehér atlétatrikós házába. B. felsóhajt: — Hétfőn érte jövök, az intézet autójá­val. Igazán köszönöm a se­gítségüket. Egy százast nyújt a trakto­rosnak, aki nemet int a fe­jével, s felhorkan: — Csak nem képzeli! A kutató — mert B az — kocsiját vizsgálják, har­mincezerre becsülik a kárt. B., mielőtt elmenne, visz- szajön I.-ékhez (I.-t nagyon megviselte az eset, még most sem nyugodott le. A férjeiéi éve halt meg, egy lánya van.) — Igazán... — mondja B. —, maguk is meg a szomszédok is ... Reggel van, háromnegyed hét. Az autóbusz félóra múlva indul Szarvasra. — Igazán... — folytatja a kutató —, L.-ék még a tele­fonköltséget sem fogadták el... Az ajtóban kezet szorí­tunk. — Remélem, még találko­zunk — mondja. ö nem tudja, de már ta­lálkoztunk, másnap, Szarva­son az Árpád étterem előtt. A járdán álltam. B. egy pi­ros színű Daciában haladt el előttem. Nem ő vezetett. Megismertem, hogyne is­mertem volna meg. Azt hi­szem, annak a reggelnek a szereplői bárhol, bármikor megismerjük egymást. Nem sokat beszélgettünk, de azon a hűvös hajnalon ki­mondatlanul is barátok let­tünk. H. I. □ unkára nevelni, dol­gos életre fölkészí­teni a fiatalokat — minden korban időszerű pe­dagógiai feladat volt, s ma is az. Arisztotelésztől Leni­nig alig akadt olyan nagy gondolkodó, aki ne foglalt volna állást az ifjúság neve­lésével kapcsolatban. Sokan állítják, hogy a munkára nevelés napjaink­ban százszor időszerűbb, mint eddig bármikor volt, mert a nagymérvű tudományos és technikai fejlődéssel együtt­járó új gazdasági, termelési feltételek gyökeresen meg­változtatják a nevelés tartal­mát. Mások, anélkül, hogy magyarázatát adnák a jelen­ségnek, csupán a nyugtalaní­tó hétköznapi tünetekre fi­gyelmeztetnek, hangoztatva: ifjúságunk munkához való viszonya napról napra rom­lik, már-már elfogadhatat­lan ... Közismert tudományos igazság, hogy a megfelelő természeti, biológiai feltéte­leken kívül a céltudatos munkavégzés játszotta a fő szerepet az emberré válás­ban. Tervszerű cselekvésre csak az ember képes, ezért nevezte a munkát Marx Ká­roly emberi lényegnek. A munka kezdettől fogva meg­határozó tényezője a társa­dalom életének: alapja a létnek, a gazdaságnak, a kultúrának, egész életünk­nek. Józan elmével vajon ki­nek jutna eszébe kétségbe vonni a munka társadalom­teremtő és -fenntartó erejét? Ám amikor a beszéd helyett a munkán van a sor, az em­berek mennyire eltérő mó­don viselkednek! Körülnézve környezetünkben, mit látha­tunk? Vannak, nem is keve­sen, akik nem tudnak meg­lenni munka nélkül, mások viszont húzódoznak tőle, minden módon, igyekeznek kibújni a munka alól. Miért van ez így? Miért nem látja be minden ember, hogy munka nélkül nem él­hetünk? Talán, mert néme­lyiket testi-lelki öröklött tu­lajdonságok késztetnek ilyen magatartásra? Szó sincsen erről. A munkához való viszo­nyunk nevelés eredménye. Első fokon a család alakítja ki — szokásaival, példájával. Egy nagyüzemben dolgozó középkorú szerszámkészítőtől hallottam a minap, hogy ő még azok közé a munkások közé tartozik, akik regge­lente fütyörészve mennek be a gyárba, és nem káromkod­va: akik a kezdés előtt újra áttörlik a gépet, és megsi­mogatják a szerszámok nye­lét. — Mint annak idején öregapám a villa nyelét, mi­előtt dolgozni kezdett volna — tette hozzá mintegy ma­gyarázatául annak, honnan ered a munkaszeretete. „Igen ám, de a kisáruter- melő életforma családmo- dellje napjainkban már föl­bomlott, vagy éppen fölbom- lóban van — hallom az el­lenvetést —, éppen ezért a példa korszerűtlen, nem kö­vethető. Ma már nincsen szükség a régi fajta családi munkamegosztásra, nem kell munkára fogni otthon a gye­rekeket; tanuljanak meg dol­gozni majd a munkahelyü­kön! Éppen elég teher nekik a rengeteg tanulás. Külön­ben is: dolgoztam én eleget ifjúkoromban, legalább ne­kik legyen könnyebb soruk”. .Ugye, ismerős szavak? Gyakran elhangzanak ott, ahol iskolás gyerekek van­nak a családban. Legtöbb­ször mentegetőzésül, amiért elkényeztetik őket. Régi igazság, hogy mun­kára nevelni csak munkával lehet: ennél bölcsebb taná­csot a szocialista pedagógia sem tud nyújtani a kor em­berének. A munkát, a cse­lekvést már a családban el kell kezdenie a gyereknek, ha azt akarjuk, hogy dolgos, szorgalmas felnőtt váljék belőle. A szülők egy része mégsem találja meg a gyere­kek helyes bekapcsolódásá­nak módját a családi mun­kamegosztásba. A minden­napi iskolai tapasztalatok és kísérleti eredmények azt mutatják, hogy azok a tanu­lók, akiknek otthon rend­szeres munkájuk van, és azt lelkiismeretesen elvégzik, ta­nulmányaikban is kitartób­bak, sőt társaik segítésére is jut erejük. A szocialista pedagógia azt vallja, hogy a közösségben végzett, értéket létrehozó munka a hatékony nevelés semmi mással nem pótolha­tó eszköze. Iskoláink többsé­gében ezért ragadják meg rendszeresen az üzemek ál­tal kínált munkaalkalmakat; igyekeznek a diákság részvé­telét az őszi betakarításban, a nyári építőtáborokban szer­vesen beépíteni nevelési ren dszerünkbe. janulóifjúságunk mun­kaszeretetének meg­I alapozásában az is­kolának égető szüksége van a társadalom segítségére. Hiábavaló a pedagógusok fá­radozása, ha a diák a gyár­ban, vagy az iskolából haza­felé menet azt látja, hallja, hogy egyik-másik felnőtt egészen másképp vélekedik a munkáról, mint ahogy ezt nekik tanítják. A munkake­rülés, a lógás, a hanyagság riasztó példái megingatják a fiatalok hitét a szocialista társadalmi eszmény és tár­sadalmi valóság összhangjá­ban, míg a felnőttek jó pél­dájának, helyes magatartá­sának: óriási a nevelő ereje. P. Kovács Imre Hirtelen ébredés

Next

/
Oldalképek
Tartalom