Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-13 / 163. szám

1980. július 13., vasárnap ff' SPORT SPORT SPORT Hármas megyei siker a rúdugrásban IITLÉTIKn Tegnap délután Gyulán csaknem félezer atléta rész­vételével megkezdődött az idei atlétikai vidékbajnokság és vele párhuzamosan, az el­ső alkalommal kiírt Christi- án László emlékverseny. Az időjárás szinte az utolsó szá­mokig (ekkor zápor kereke­dett) kegyes volt a sereg­szemléhez, melyet dr. Becsei József, a megyei tanács el­nökhelyettese nyitott meg. Méltatta Christian László ér­demeit, majd kiemelte, hogy a sportág népszerűsítése ér­dekében ismét életre hívták a megyék közötti pontver­senyt. Mielőtt az első szám, a rúdugrás elkezdődött, a jelenlevők néma csenddel adóztak id. Christián László emlékének. Az első napon a rúdugrás hozta a legkellemesebb ha­zai sikert, a dobogó mind­három fokára Békés megyei atléta állhatott fel. Azt vi­szont már közben is megje­gyezte Baracs Ferenc, a versenybíróság elnöke: „Az első elismerést a szervezők vívták ki, kitűnően előké­szített pálya, nagyszerű kö- körülmények várták az in­dulókat. Két olyan szám, akadt, amit fokozott érdek­lődés kísért; a férfi gerely­hajításban a három 80 mé­ter fölött txidók közül Bol­gár elsőre dobta győztes eredményét, míg a női ma­gasugrásban az esélyes, 175- ön kezdő Béla harmadszorra teljesített 180 centijével lett első. Eredmények. Férfiak. 100 m. B: Lépőid (PMSC) 10,8, 2. Ke- Keresztes (Hódm.) 11,0, 3. Csé- nyi (SZVSE) 11,0. B döntő: 1. Halász (Videoton) 11,3, 2. Tóth (Kun B. SE) 11,4, 3. Mándoki (MEAFC) 11,5. 1500 m. B: Szabó (PMSC) 3:50,7, 2. Freier (PMSC) 3:52,2, 3. Vass (SZVSE) 3:54,5. 110 m gát. B: Simon-Balla (DKSE) 14,8, 2. Vaszil (GEAC) 15,7, 3. Deák (Komló 15,8. Rúd. B: Pfeifer (Bes. Előre Sp.) 460, 2. Ambrus (Gyulai SE) 420, 3. Lovász (GYSE) 400. Versenyen kívül Salbert (Csepel) 480. Súly. B: Kácsor (GEAC) 18,74, 2. Fa­ragó (DVTK) 18,17, 3. Rajniczer (Bcs. Előre Sp.) 17,78. Gerely. B: Bolgár (SZVSE) 81,78,2. Kiss (SZEOL AK) 76,60, 3. Nagy (Sz. A női 10« méteres gátfutás harmadik előfutamának élmező­nye a táv közepén Fotó: Császár Lajos A rúdugrásban két hazai pá­lyán versenyző atléta is fel­állhatott a dobogóra. Képün­kön a bronzérmes Lovász Zoltán a 400 centi fölött MÁV) 66,14. Nők. 100 m. B: Pet- róczi (SZEOL AK) 12,3, 2. Pa- lócz (SZEOL AK) 12,4, 3. Kunné (Sz. MÁV) 12,5. B döntőll. Var­ga (Sz. MÁV) 12,9, 2. V. Kovács (DKSE) 13,0, 3. Mészáros (Eger SE) 13,0. 1500 m. B: Horváth (Haladási VSE) 4:29,4, 2. Mezei (PMSC) 4:30,9, 3. Visnyei (SZVSE) 4:31,9. 100 m gát. B: Bebesi (Videoton) 14,6, 2. Szo- pori (SZEOL AK) 14,6, 3. Oros­házi (DMVSC) 15,9. Magas. B: Béla (Bcs. Előre Sp.) 180, 2. Gubán (DKSE) 175, 3. Szűcs (DKSE) 175, 4. Bíró (Bps. MÁV) 170. Diszkosz. B: Szűcs (SZVSE) 44,42, 2. Kaczor (SZEOL AK) 41,88, 3. Szappanos (PVSK) 35,86, ... 5. Siti (Bcs. Előre Sp.) 34,22. 6. Várai (Bcs. Előre Sp.) 32,54. A Christián-emlékversenyen a következők kivételével az ered­mények megegyeznek a vidék­bajnokságéval. Férfiak. Gerely: 1. Bolgár, 2. Erdélyi (BEAC) 78,40, 3. Kiss (SZEOL AK). Nők. 1500 m. 1. Ladányiné (S. VOSE) 4:25,3, 2. Horváth, 3. Mezei. A férfi 100 m, 1500 m, 110 m gát, távol, súly, gerely, valamint a női 100 m, 400 m, magas, disz­kosz versenyszám eredményei azonosak a bajnoki eredmények­kel. Olimpiai reménységek versenye Gyulán Az «idei olimpiai remény­ségek versenyének III. for­dulóját tegnap rendezték meg Gyulán — két korcso­portban. Először a 9—10 évesek vetélkedtek, majd rövid szünet után az úttörő korosztályúak — 11—12 éve­sek — léptek rajtkőre. A kisebbek versenyében első­sorban szegedi (fiúk), illetve Bp. Volán-os (leányok) sike- * rek születtek. A megyeiek közül a fiatalabb Jeszenszky Ákos dicsérhető: nagy hajrá­ban maga mögé utasította a szegedi Szélit. Ugyancsak dobogós helyezést értek el a békéscsabai fiúk is: Csa­bai gyorsúszásban, Gyebnár háton volt ezüstérmes. A delfin korosztályúak csapat pontversenyében nem diadalmaskodtak a Békés megyeiek. Sem a gyulai, sem a békéscsabai gárda nem szerepel az első három között. Vagyis csak „egykék” akadnak a két szakosztály­ban, az utánpótláscsapatot még nem tudták kialakítani. Annál több jó megyei eredménynek tapsolhatott a közönség az úttörő korosz­tályúak vetélkedésekor. A gyulai Révész Irma és Tóth András egyaránt két ver­senyszámban diadalmasko­dott, méghozzá mindketten az 50 méteres és a 400 mé­teres gyorsúszásban. De a dobogó legfelső fokára állha­tott a békéscsabai Herczeg Éva — 200 pillangón, Ma­Á Révész Irma (GYSE) két számban diadalmaskodott Fotó: Császár Lajos tuska Zoltán — 100 háton, s az ugyancsak gyulai Felföl­di Anikó is — 100 mellen. Mi több, a 4x200 méteres gyulai leányváltó is elsőként ütött célba. További érmes helyezéseket értek el: Tóth Gabi (Bcs.) második — hát­úszásban, Kása László (Bcs.) második — mellen, Cseke Márta (GYSE) harmadik — háton, Török Mariann (GYSE) második — mellen, Tószögi Edit (Bcs.) harma­dik — gyorson. A csapatpontversenyben is jobb helyezéseket értek el az úttörő korosztályosaink: a leányok vetélkedőjében első a GYSE csapata, második a Békéscsabai Előre Sparta­cus gárdája. A fiúk verse­nyében: 3. Bcs. Előre Sp., 4. GYSE. A mai napon folytatódik a vetélkedő, de ezúttal a gyermek korosztályúak — 13—14 évesek — mérik ösz- sze tudásukat a Várfürdő 50 méteres versenymedencéjé­ben 13 órától. — ip — Eredmények. Leányok: 50 m gyors delfin: 1. Kolosai (Bp. Vo­lán), 3. Fehér (GYSE): úttörők: 1. Révész (GYSE). 100 m hát delfin: l. Balatoni (Bp. Volán), 3. Annus (GYSE); úttörők: 1. Olasz (HVSE), 2. Tóth G. (Bcs.). 100 m mell: delfin: 1. Kolosai (Bp. Volán); úttörők: 1. Felföl- dU(GYSE). 200 m pillangó, del­fin: 1. Bán (SZEOL AK), 3. Szokolai (Tótkomlós); úttörők: l. Herczeg (Bcs.). 400 m gyors, delfin: 1. Kis (SZEOL AK); út­törők : 1. Révész (GYSE), 3. Tó­szögi (Bcs.). 4x200 m gyorsvál­tó, delfin: 1. Bp. Volán; úttö­rő: 1. GYSE (Révész, Felföldi, Sztancs, Fehér), 3. Bcs. (Szórni, Tószögi, Tóth, Herczeg). Fiúk: 50 m gyors, delfin: 1. Szilágyi (HVSE), 2. Csabai (Bcs.); úttörők: 1. Tóth (GYSE). 100 m hát: delfin: 1. Lengyel (SZEOL AK), 2. Gyebnár (Bcs.); úttö­rők: l. Matúska (Bcs.). 100 m mell: delfin: 1. Szabó (Szentes): úttörők: 1.-Sóti . (Szentes), 2. Kósa (Bcs.). 200 m pillangó: delfin: 1. Jeszenszky (GYSE); úttörők: 1. Tar (Szentes). 400 m gyors: delfin: 1. - Szilágyi (HVSE); úttörő: 1. Tóth A. (GYSE). 4x200 m gyorsváltó: 1. Szentes, 2. GYSE (Tóth, Czeg- delfin: 1. Bp. Volán; úttörők: lédi, Szferle, Búj). Ifi EB A fiataloknak sem kedve­zett a zürichi sorsolás. A nemzetközi kupaküzdelmek sorsolása után ,az UEFA el­készítette a fiatalok 1980— 81. évi versengésének me­netét is. A hagyományos labdarúgó UEFA-torna he­lyébe hivatalosan Európa- bajnokság lép. Harminckét ország nevezett a , küzdel­mekre, s 15 csoportba sorsol­ták őket. Magyarország ifjú­sági válogatottja a 11. cso­portba került, s Romániával keli megküzdenie. n munkahelyi olimpiáról A békéscsabai városi ifjú­sági és koordinációs értekez­let határozata alapján a vá­ros valamennyi üzemi szb- titkára és KISZ-titkára ré­szére közös felkészítést tar­tanak ,az Edzett Ifjúságért mozgalom módosított köve­telményeiről, valamint a Munkahelyi olimpia felada­tairól. A felkészítést ked" den (július 15.) 14 órakor rendezik Békéscsabán, a KISZ-vezetőképző iskolában. CSELGÁNCS Közvetett módon csel­gáncsban ^ Békés megyei résztvevője is lesz ,a moszk­vai olimpiának. A nyolctagú magyar júdócsapatban ugyanis helyet kapott Gyáni János (képünkön), ,a Honvéd Szalvai SE-ből bevonult bé­késcsabai sportoló. (Jelenleg a Bp. Honvédban versenyez.) A 21 éves Gyáni 10 éves korától Csabán sportolt, s tehetségét bizonyítja, hogy 1977-ben az Ifjúsági Barát­ság Versenyen harmadik lett, egyszer az ifjúsági, egy­szer a junior Európa-baj- nokságon is járt. Tavaly a 78 kg-os súlycsoportban fel­nőtt magyar bajnokságot nyert. Egy éve tagja a fel­nőtt válogatott keretnek, és leszerelése után ismét a Honvéd Szalvai SE-ben foly­tatja pályafutását. Igaz, je­lenleg sem áll távol nevelő­szakosztályától, hiszen a kö­zös tatai felkészülést megelő­zően gyakran készült itthon. * * * Három napot Zrenjaninban töltöttek a Honvéd Szalvai SE utánpótlás korú versenyzői. A csapattalálkozót junioroknál a hazaiak nyerték 4:3-ra, az ifik­nél 4:l-es csabai győzelem szü­letett. A jugoszláv városban egyébként mintegy 650 igazolt judóst tartanak nyilván. főleg fiatalok űzik a sportágat. Min­den iskolában folyik cselgáncs­oktatás. A két szakosztály ve­zetői megállapodtak, hogy rend­szeressé teszik kapcsolatukat. * * * Megírtuk, hogy a B váloga­tott tagjaként Jugoszláviában lépett tatamira Schulhof és Radnai, a Szalvai SE verseny­zői. Adósok vagyunk még a részletekkel: mindketten jól küzdöttek és 3—3 győzelmet aratva a döntőbe verekedték magukat, és végül a második helyen végeztek. * * * A TFSE úttörők számára ren­dezett rutinszerző versenyén a 195 induló közt csabaiak is rajthoz álltak. Eredményeik: 32 kg: 2. Vincze. 49 kg: 3. Vi- dovenyecz, +58 kg: 3. Zsóri. Már csak a holdra nem A labdarúgás professzora élete nagy részét a futball- pályán töltötte. Milliók ün­nepelték, milliók ámultak já­tékán. Számtalan mérkőzés hőseként érezte testközelből a labdarúgás kínjait és gyöt­relmeit, keserű és felemelő pillanatait. Több mint húsz éven át rúgta a labdát, há­romszor nyert világbajnok­ságot és kétszer világkupát. Most 40 éves. Nem nehéz ki­találni, kiről van szó —, Pe- léről, a fekete gyöngyszem­ről! A közelmúltban először járt Magyarországon. A „Me­nekülés a győzelembe” cí­mű amerikai film forgatásá­ra érkezett hazánkba. A for­gatás szünetében szívesen állt rendelkezésünkre: — öt filmben játszottam eddig, hármat magam ké­szítettem — kezdte. — Mi­előtt Budapestre érkeztem, két film forgatását fejeztük be. Az egyik az életemről szól, a másikban pedig rend­őrt alakítok. A filmezés te­hát nem új a számomra. Mostani szerepemben egy tri- nidadi származású hadifog­lyot alakítok, aki ugyan a futballhoz nem sokat ért, de a menekülés reményében ez­zel is megpróbálkozik. Nos, Pété újra „tanul” fo­cizni, mégsem nehéz megjó­solni, hogy hamarosan is­mét milliók szurkolnak majd érte. Igaz, már csak a mozi­vászon előtt. Beszélgetésünk alatt egyszerűsége és köz­vetlensége meglep. A nagy sztárokra jellemző viselke­désnek nyoma sincs. Néhány perc után a focira terelődik a szó: — Hány mérkőzést játszott életében? A futballkirály elgondol­kodik, majd elkéri a tolia­mat, és a következő számot írja noteszomba: 1800. — Az utolsót tavaly októ­ber elsején játszottam a Cos­mos csapatában — teszi hoz­zá. — Melyik volt a legemlé­kezetesebb? — Az 1969. november 19-i — felelte. — Ekkor lőttem ugyanis az ezredik gólomat. — Izgult a mérkőzés előtt? — Hogyne — bólintott. — Minden találkozó, de külö­nösen a nemzetköziek előtt felelősnek éreztem magam. Az egész ország ilyenkor ér­tünk, a csapatért szurkolt, és ezt csak jó játékkal lehet meghálálni. Amikor a pályá­ra téptem, általában elmúlt bennem a feszültség. — Gondolt-e már arra, hogy bundázzon? — Nem, soha. Egy igazi profi ilyet nem tesz. Meg az­tán ez bonyodalmakkal jár­hat. Akik igazán ismernek, azok soha nem próbálkoztak megkörnyékezni, „bundába” keverni. — Volt-e már összetűzése edzőjével vagy játékostársá­val? — Kisebb vitáim mindig voltak, de komolyabb soha. 1970-ben a mexikói világ- bajnokságon Saldanhaval, az A füzesgyarmati fiatalok ré­gi kívánsága teljesül ma dél­előtt 11 órakor, amikor ün­nepélyes keretek között fel­avatják a művelődési ház udvarán létesített teniszpá­lyát. Az új sportlétesítményt java részben társadalmi ösz- szefogással készítették el a füzesgyarmatiak. Különösen a költségvetési üzem, az Univerzál szövetkezet, az ÁFÉSZ és a tanács munká­sai, alkalmazottai dolgoztak a teniszpályáért társadalmi munkában. A pályaavató előtt a szeg­hívtak akkori edzővel tűztem ösz- sze. Végül ő engedett, és harmadszor is VB-t nyer­tünk! — Tartja még a kapcso­latot a régi társakkal? — Természetesen. Amikor időm engedi, szinte vala­mennyiükkel találkozom. Ez persze igen nehéz, mert az esztendő nagy részében — öt hónapon át — New York­ban vagyok, ahol 7—15 éves gyerekekkel foglalkozom, minden év felét azonban odahaza, Santos városában töltöm a családommal, két kislányommal és a fiammal. Egy hónap pedig utazással telik el. Járom a világot, a föld szinte valamennyi orszá­gában megfordultam már. Tréfásan szoktam mondani, még csak a holdra nem hív­tak ... — Mi volt élete legna­gyobb élménye? — Az első kislányom szü­letése, 1968-ban. Mindenki fiút várt, azt remélték, hogy megszületik a kis Pété. Előt­te az újságírók azzal ostro­moltak állandóan: ugye a fiamból focistát nevelek? Amikor világra jött a kis Christina, a szurkolók lehan­golódtak. Csak Edson fiam születése hozott változást... — Mit gondol: lesz új Pé­té’ — Sok tehetséges fiatal kergeti a labdát a világon. Hogy kiből lesz nagy játé­kos, azt csak a szorgalom dönti el. — ön szerint, milyen sportágban tudta volna még hasonló sikerrel kamatoztat­ni képességeit ? — A labdarúgáson kívül még próbálkoztam a tenisz­szel, a röplabdával és a ko­sárlabdával. Azt nem tud­nám megmondani, hogy me­llükben értem volna el ha­sonló sikert. A sport, azon belül is a foci az életem. En­nek köszönhető, hogy meg­ismertem a világot, az em­bereket — és a feleségemet. — Mit szeretne még meg­valósítani a jövőben? — Még csak most kezdek élni — válaszolta a futball­világ gyöngyszeme, majd bú­csúzóul sok sikert kívánt a magyar labdarúgásnak. Jó tanácsaira azt hiszem nagy szükség lenne a sportág ho­ni vezetőinek is ... Kép, szöveg: Temesi László halmi járási klubtanács, a helyi KISZ-bizottság, az if­júsági és a művelődési ház közösen Miniolimpia elneve­zésű versenysorozatot ren­dez. A program délelőtt 9 órakor kezdődik a községi sportpályán. A versenyszá­mok között kispályás labda­rúgás, férfi és női asztalite­nisz, kislabdadobás, férfi-női távolugrás, futás, női tollas­labda, női-férfi súlyemelés, valamint minden résztvevő­nek gyaloglás szerepel. A versenyekre a járás 11 ifjú­sági klubját hívták meg. Teniszpályát avatnak Füzesgyarmaton BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyeúi G. Sándor. Szer­kesztőség: Békéscsaba. Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj. egy hónapra 30 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom