Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-15 / 164. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! i NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TflNACS LAPJA 1980. JÚLIUS 15., KEDD Ara: 1,20 forint XXXV. ÉVFOLYAM, 164. SZÁM Felnőttnevelők országos akadémiája Veszelin Gyuranovics Budapesten tárgyal Díszvacsora a Parlamentben A kolozsvári filharmónia kamarazenekara és Ruha István hegedűművész adott nagy sikerű hangversenyt vasárnap es­te Békéscsabán, a városi tanács udvarán (képünkön). Rész­letes beszámolónk a 6. oldalon Fotó: Martin Gábor Folytatja munkáját az élettani világkongresszus Békéscsabán Tegnap délelőtt Békéscsa­bán, az iskolacentrumban Róta Pálnak, a megyei ta­nács felnőttoktatási szakfel­ügyelőjének, az akadémia ve­zetőjének üdvözlő szavai után Vámos László, a Békés megyei Tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője nyitotta meg a felnőttneve­lők II. országos nyári akadé­miáját. Közel száz pedagógus, szak­ember vesz részt ezen a to­vábbképzésen hazánk vala­mennyi megyéjéből. Mint azt a megnyitóban hallhattuk, a felnőttoktatás mind nagyobb jelentőséget nyer. Hiszen csak ennek segítségével pó­tolható, illetve szerezhető meg az a tudás, amely elen­gedhetetlenül szükséges ah­hoz, hogy a termelésben dol­gozók lépést tartsanak a technika, a társadalom fej­lődésével. A békéscsabai István ma­lom gabonatárolójához teg­nap reggel megérkezett az első új búza. A gyulai Mun­kácsy Tsz terményszállítóit Gyurkovics János malom­igazgató fogadta. A nagyszénási Október 6. Termelőszövetkezet földjein is megérett a kenyérnekvaló, így tegnap, július 14-én a szövetkezet vezetői úgy dön­A Békés megyei felnőttokta­tás helyzetének áttekintése után az egyhetes, szombaton délben záruló akadémia szó­noka említette azt is, hogy a jövőben a mennyiségi fej­lesztésen túlhaladva a neve­lésre, a minőségi szempon­tok érvényre juttatására kell a felnőttoktatással foglalko­zó pedagógusoknak, intézmé­nyeknek a hangsúlyt helyez­niük. A megnyitó ünnepséget követően előadásokkal, kü­lönböző szekciókban szemi­náriumokkal, vitákkal foly­tatódik a Művelődésügyi Mi­nisztérium, az Országos Pe­dagógiai Intézet és a Békés megyei Tanács művelődés- ügyi osztálya közös rendezé­sében sorra kerülő, változa­tos és tartalmas programú továbbképzés. töttek, hogy indulhatnak a kombájnok. A megközelítő­leg 1900 hektárnyi kalá­szost 6 Claas Dominátor és 7 SZK 5-ös arató-cséplő vág­ja tegnap óta. Eredményes volt a próbavágás a gyomai Körösi Állami Gazdaságban és az okányi Haladás Terme­lőszövetkezetben is, náluk ma, 15-én indul az aratási nagyüzem. Veszelin Gyuranovics, a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság Szövetsé­gi Végrehajtó Tanácsának el­nöke hétfőn Lázár György­nek, a Minisztertanács el­nökének meghívására hiva­talos, baráti látogatásra .Bu­dapestre érkezett A szövetségi kormány el­nökének különvonata 9 óra­kor gördült be a fellobogó­zott Keleti pályaudvarra. Kí­séretében érkeztek Dusán Ilijevics, a Szövetségi Vég­rehajtó Tanács tagja, a ma­gyar—jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság ju­goszláv tagozatának elnöke, Milorad Pesics, a szövetségi külügyi titkár első helyette­se és Milan Veres, a JSZSZK budapesti nagykövete. A vendégeket Lázár György, Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, az Országos Tervhivatal elnöke, valamint állami éle­tünk több más vezető sze­mélyisége fogadta. Délelőtt a Parlamentben Lázár György és Veszelin Gyuranovics vezetésével megkezdődtek a hivatalos magyar—jugoszláv tárgyalá­sok. A szívélyes, baráti lég­körű megbeszélésen részt vett Faluvégi Lajos, Roska István külügyminiszter-he­lyettes, Vas János külkeres­kedelmi miniszterhelyettes és Halász József, a Magyar Erdei Lászlóné országgyű­lési képviselő, az Elnöki Ta­nács tagja, a Magyar Nők Országos Tanácsa elnökének vezetésével vasárnap magyar kormányküldöttség utazott az ENSZ nők évtizede világ- konferenciájára Koppenhá­gába. A konferencia meg­vizsgálja az ENSZ által meg­hirdetett nők évtizede első felében elért eredményeket, és akciótervet dolgoz ki a nők helyzetének további ja­vítására. Erdei Lászlóné elutazása előtt az MTI munkatársának elmondta: öt évvel ezelőtt az ENSZ- közgyűlés 30. ülésszakán hir­dették meg a nők évtizedét azzal a céllal, hogy ebben az időszakban világszerte job­bítsák a nők élet- és mun­kakörülményeit, társadalmi helyzetét. Az évtized prog­ramja, amelyet annak idején a mexikói világkonferencián fogalmaztak meg, az egyen­lőség, a fejlődés, a béke gon­dolatát fejezi ki, cselekvés­re mozgósította a haladó erőket, a kormányokat. Az ENSZ tagállamainak küldöttségei a nők évtizedé­nek derekán azért találkoz­nak a napokban, hogy szám­ba vegyék az eddig elért eredményeket, és meghatá­Népköztársaság belgrádi nagykövete, illetve Dusán Ilijevics, Milorad Pesics, Mi­lan Veres. A délelőtti eszmecsere után Veszelin Gyuranovics a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét, majd a tiszteletadást követő­en az Országházban tovább folytatódtak a kormányfői megbeszélések. A tárgyalásokon tájékoz­tatták egymást a Magyar Népköztársaság, illetve a Ju­goszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság helyzetéről, az építőmunka eredményeiről. Értékelték a kétoldalú kap­csolatok alakulását, a gaz­dasági együttműködés eddi­gi eredményeit, s áttekintet­ték a fejlesztés újabb lehe­tőségeit. Véleménycserét folytattak az időszerű nem­zetközi kérdésekről. A megbeszélések után a jugoszláv szövetségi kor­mány elnöke és kísérete vá­rosnézésen ismerkedett Bu­dapest nevezetességeivel. A Gellérthegyről tekintették meg a főváros panorámáját, s felkeresték a Halászbás­tyát, valamint a Mátyás templomot. Este Lázár György díszva­csorát adott Veszelin Gyura­novics tiszteletére a Parla­ment vadásztermében. A két kormányfő pohárköszöntőt 'mondott. rozzák a további tennivaló­kat. A magyar küldöttség tájé­koztatja a világkonferencia résztvevőit. Megalapozottan mondhatja el: Magyarorszá­gon a nők ügye az egész tár­sadalom ügye, a nőpolitika szerves része az ország poli­tikájának. Számos törvény, rendelet kötelezi a miniszté­riumokat, a vállalatokat és az intézményeket a nők gaz­dasági, szociális helyzetének jobbítására. A küldöttség szól a nők egészségének vé­delméről, az anyák és a gyermekek iránti gondosko­dásról is; a családpolitikai intézkedések között a gyer­mekgondozási segélyről, amelyet ez ideig a dolgozó anyák 80 százaléka vett igénybe. Ez az intézkedés várhatóan nagy érdeklődést kelt. Számos ország nőszer­vezeteinek képviselői, akik nemzetközi tanácskozásokon vagy magyarországi látoga­tásuk idején tudomást sze­reztek erről, részletes tájé­koztatást kértek a gyermek­gondozási segély alkalmazá­sának módjáról, hasznáról. Mi örömmel beszélünk nőpo­litikánk eredményeiről a plenáris és szekcióüléseken csakúgy, mint a baráti ta­lálkozókon — mondotta be­fejezésül Erdei Lászlóné. Vasárnap a Budapesti Nem­zetközi Vásárközpontban megkezdődött a XXVIII. élettani világkongresszus. A tanácskozás ünnepélyes meg­nyitásán részt vett a kor­mány több tagja, a politikai, a társadalmi és a tudomá­nyos élet számos kiemelke­dő képviselője, ott volt a bu­dapesti diplomáciai képvise­letek sok vezetője is. Az egy hétig tartó tudományos ese­ménysorozatot Lissák Kál­mán akadémikus, a kong­resszus elnöke nyitotta meg. A világkongresszust üdvö­zölte Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, a nagy jelen­tőségű tudóstalálkozó fővéd­nöke. Beszédében hangsú­lyozta: országunk és népünk nagy fontosságot tulajdonít a tudománynak, amelynek mindenkori célja, hogy az emberiség életét, jövőjét szebbé, kényelmesebbé, em­beribbé tegye. Ezért nagy megtiszteltetés számunkra, hogy házigazdái lehetünk hatvan ország hatezer tudó­sa — Nobel-díjasok, világhí­rű szaktekintélyek és fiatal kutatók — eszmecseréjének, amely az eredmények és gon­dolatok cseréjén túl minden bizonnyal kitűnő alkalom­mal szolgál egymás megis­merésére, emberi kapcsola­tok, barátságok létesítésére — mondotta egyebek között az Elnöki Tanács elnöke. Ezután Schultheisz Emil egészségügyi miniszter emel­kedett szólásra. — Az a tény, hogy a Ma­gyar Élettani Társaságra bíz­ták a világkongresszus meg­rendezését, a hazai orvosbio­lógiai kutatások, s az egész magyar tudomány elismeré­sét jelenti — állapította meg a bevezetőben, majd így folytatta: — Az első tanácskozás óta eltelt csaknem egy évszázad alatt az élettani kongresszu­sok mindig a nemzetközi tu­domány kiemelkedő esemé­nyeinek bizonyultak. Az or­vosi-biológiai tudományok mellett fórumot adtak az élet megismerésével össze­függő alapvető kémiai, fizi­kai kutatásoknak is, amelyek az elmúlt évtizedekben új tudományágak — a bioké­mia, a biofizika, a mikrobio­lógia, az immunológia — ön­állósulásához vezettek. A specializálódás ellenére szük­ség van azonban az ismere­tek szintézisét megteremtő tudományos eszmecserékre Isi erre éppen a budapesti világkongresszus iránt meg­nyilvánult nagy érdeklődés a bizonyíték. Hatvan országból csaknem négyezer előadást jelentettek be, s az itt szem­besülő eredményekben a je­lenlevőknél jóval több tu­dós munkája van benne. Az orvostudomány törté­netére visszatekintve emlé­keztetett arra, hogy az 1889- ben Baselben tartott első élettani kongresszuson szá­moltak be egyebek között a hasnyálmirigy és a cukorbe­tegség összefüggésével kap­csolatos felfedezésről, amely később az inzulin felfedezé­séhez, az endokrinológia ki­alakulásához vezetett. — Az egykori felfedezése­ket, az alapkutatás eredmé­nyeit, ma már a mindennapi orvosi gyakorlat használja fel: emberek millióinak éle­tét mentik meg segítségükkel. Kívánom, hogy ezen a kong­resszuson is hasonló jelentő­ségű felfedezésekről kapjunk hírt — mondotta befejezésül Schultheisz Emil. Köszöntötte a jelenlevőket Eric Neil, a Nemzetközi Élet­tani Társaság elnöke is. Mint elmondotta: 1974-ben Üj-Del- hiben a 28. kongresszus ren­dezési jogának odaítélésekor a Magyar Élettani Társaság munkásságát, a nemzetközi tudományos életben való te­vékeny részvételét vették fi­gyelembe. Az ünnepélyes megnyitásra hazánkba érkezett, s az ülé­sen felszólalt Federico Mayor, az UNESCO főigazgató-he­lyettese is. Az ENSZ tudo­mányos világszervezetének üdvözletét tolmácsolta a résztvevőknek, s hangsúlyoz­ta az alapkutatások rendkí­vüli jelentőségét az orvosi­klinikai gyakorlat előrehala­dásában, az emberiséget pusz­tító betegségek leküzdésében. A plenáris ülésen Szentágo- thai János, a Magyar Tudo­mányos Akadémia elnöke tartott előadást „Az idegi szerveződés elvei” címmel. Előadásában összefoglalta az idegrendszerrel kapcsolatos legújabb kutatások eredmé­nyeit. Hétfőn szekcióülésekkel folytatódott a világkongresz- szus: az élettan különböző részterületeinek szakemberei 26 előadóteremben számol­hattak be kutatásaikról, vi­tathatták meg eredményei­ket. Fotó: Martin Gábor Megérkezett az új búza Erdei Lászlóné vezetésével magyar küldöttség utazott Koppenhágába

Next

/
Oldalképek
Tartalom