Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
NÉPÚJSÁG SZÜLŐFÖLDÜNK 1980. május 1., csütörtök o B ligetben volt a sztrájklanya A szervezettség és összefogás ereje Csupa zöld és virág minden kert a Felső-Körös- soron. Rózsaszín japánbirs és sárgálló aranyesőbokrok virítanak a villaszerű házak előtt. Egyetlen épület húzódik csak el közvetlenül a járda mellett, négy kis ódivatú zöldre festett ablakával. Itt, ebben a szülői házban lakik Jeszenszky Judit, aki a békéscsabai textilmunkások szakszervezeti mozgalmának egyik vezető alakja volt a húszas években. Amikor olyan sokan mondták neki: „Jucika, hogy foglalkozhat egy nő politikával?” A hangsúly többfélét fejezett ki. A fiatalemberek a csodálkozást, a hivatalos szervek képviselői pedig a megrovást éreztették általa. A polgármester, meg a rendőrkapitány nem egyszer azt is hozzátette: nem szégyelli magát?! Május elseje alkalmából idézgetjük a múltat a filigrán alkatú, most is mozgékony asszonnyal, aki nyolcvan esztendejét meghazudtoló frisseséggel tevékenykedik a jelenben is. A népfront első kerületi vezetőségi tagja, s a munkából aktívan ki is veszi a részét, most például a jelölő gyűlések szervezéséből. A rájutó területre maga viszi majd az asztalán levő meghívókat, hogy személyesen beszélhessen a címzettekkel. A kötöttárugyár nyugdíjasbizottságában ténykedik még;nem is tudna megválni a textiles szakszervezettől, amelynek 1918 óta tagja. Több mint hat évtizede... — Dolgozni két évvel előbb kezdtem, 1916-ban a Hubertus Kötszövőgyárban. Kötőlánynak vettek föl. Pár napig néztem a munkát, meg tanítgattak, aztán hozzáfogtam, próbálgattam. Nem volt nehéz, mert akkor lábszárvédőket csináltunk a katonák számára, s mire a húszas években már a finom divatcikkeket gyártottuk, gvakorlott kötőnő lettem. A Hubertus gyár Békéscsaba textiliparának első nagyobb vállalkozása volt, s 1911-ben alapították a Deutsch testvérek. Csak jóval később, 1920-ban alakul a Rokka, majd egy év múltán a régi selyemgyárból a Merkur szövödéje. A Hubertus évről évre több munkást foglalkoztat. Az üzemben a munkakörülmények rosszak, a bér — mivel a dolgozók többsége nő — még alacsonyabb, mint másutt. Fillérekért dolgoznak napi tíz órát. A szegénység fojtogató. Termékeny talajra talál tehát a textilmunkások szakcsoportjának szervezése 1918-ban. S még ugyanebben az évben meg is alakulnak. A vezetőségben — mint később is — csupa nő foglal helyet. Kovács Juci, Adamik Irma, Molnár Zsófia, Melis Margit, Duna Judit és a Makos lányok. — Ez volt az első szak- szervezeti csoportunk, de nem sokáig ténykedhetett, mert a Tanácsköztársaság bukása után feloszlatták. Mi azonban továbbra is szervezett dolgozóknak éreztük magunkat, s a szakmák közül különösen a nyomdászokkal volt jó a kapcsolatunk. Az ő biztatásukra kértük 1921-ben az újabb működési engedélyt, amelyet meg is kaptunk. A megalakult csoport elnökének engem választott meg a tagság, két helyettesemnek pedig Kucsera Dórát és Bencsik Máriát. A vezetőségbe került még Bielik Judit, Békészki Mária, Gajdács Judit, Kolarovszki Mária és Varga Judit. S közösen kezdtük meg a szervezést a Rokkában és a Merkúrban is. Sikerült, s aztán már összehangoltan tudtunk dolgozni. Hozzáteszi még — hiszen a fiatalok nem biztos, hogy tudják —, a Hubertusból lett a mai ruhagyár, a Rokkából ä kötöttárugyár, a Merkur utóda pedig a pamutszövő. Mindhárom üzemben a vezetőség munkáját a bizalmiak segítették. S a két háború közti időszak textilesei — akárcsak a többi szakmák — a bérharcot tartották a mozgalom egyik legfontosabb feladatának. A kizsákmányolás ellen, a . jobb megélhetésért való küzdelem időnként sztrájkba robbant ki. — Megtanultuk, hogy milyen erő rejlik az összefogásban, s ez meg is mutatkozott akkor, amikor a három gyár szervezete közösen lépett fel, s egyszerre szüntettük be a munkát. Előzőleg a titkos megbeszéléseket a lakásomon tartottuk meg, ebben részt vettek a bizalmiak is. Úgy láttuk, hogy a központunk és a gyáriparosok megállapodása szerinti béremelés annyira kevés, hogy annak' a százszázalékát kell követelnünk, s ha ezt nem kapjuk meg: leál- lunk. Ennek értelmében készítették el a három memorandumot, melyben követeléseik teljesítésére 48 óra gon- dolkozási időt szabtak a tőkés igazgatóknak. Egyszerre adták be, majd a városházán várták az eredményt. S mikor a válasz nemleges lett, Jeszenszky Judit jelentette be a sztrájkot, s egyben azt is, hogy sztrájktanyának a ligeti pavilont kérik. — Egyszerre szüntettük be mindhárom üzemben a munkát, s ettől kezdve a sztrájktanyán jöttek össze naponta a munkásnők, munkások. Mi pedig naponta újra és újra folytattuk a tárgyalásokat, de engedni nem engedtünk. Már két hete tartott a sztrájk, amikor segítségünkre jött Szeder Ferenc Budapestről. Én mentem ki elébe az állomásra, és együtt kerestük fel a Hubertus igazgatóját, aki a másik két gyárat is képviselte. Követelésünk nyolcvan százalékát ígérte meg, s ez olyan nagy szó volt — ennyire nem is számítottunk —, hogy elfogadtuk. De amikor délután a tárgyaló bizottsággal együtt megjelentem, hogy írásba foglaljuk a megegyezést, már csak a hetvenöt százalékot akarta megadni. Nem járultak hozzá, s egyenesen a sztrájktanyára mentek a ligetbe, és rögtönzött munkásgyűlést tartottak, melyen ő számolt be a kialakult helyzetről. A feszült légkört fokozta, hogy míg beszélt, két oldalán egy- egy rendőr állt, és leste minden szavát. Másnap a helyi újság egy egész oldalon ismertette az eseményeket, s ugyanakkor a tőkések képviselője magához kérette a bizottságot, s közölte, megkapják a nyolcvan százalékot. Ezzel a győzelemmel ért véget a több mint kéthetes sztrájk. Reggel felvették mindhárom textilgyárban a munkát. — Igen, azt hittük, hogy véget ért- Ám alig dolgoztunk egy órát, amikor kaptam a jelzést, hogy a Merkur három bizalmiját letartóztatta a rendőrség. Gyorsan döntöttünk, ha ki nem engedik őket, újból leállunk, s ezt bejelentettem a mi igazgatónknak is. És most már ő kezdett tárgyalni a Merkur vezetőjével, mert tényleg újból beszüntettük a munkát. Hogy mit beszéltek, mit nem, azt nem tudom, de azt igen, hogy hamarosan hívatott, és azt mondta: na, Juci, visszavonták a három bizalmi elleni feljelentést, kiengedik őket. Így is történt. Míg hallgatom, egyre nézem a kis törékeny öregasz- szonyt, s a képről rám mosolygó szép, fiatal lányt. A I szelídség mögött nagy bátorság és lelki erő már akkor is. Pedig naponta harc, izgalom, a rendőrök szinte állandóan a nyomában vannak. Mint annyiójukat, őt is figyelik. Az Ifjú Proletár című illegális lap terjesztése közben őt és Bielik Jutkát elkapják. Gyulán is a rendőrséggel gyűlik meg a bajuk. A harisnyagyáriak hívták meg többedmagával az egyik háznál rendezett teaestére, hogy megismerjék egymást— Csak ismerkedtünk volna, mert alig érkeztünk meg — persze, egyenként —, a környéken leskelődő detektívek a házba nyomultak, s a gazda elé álltak. Az egyik azt mondta: na, Portörő bácsi, kik is a maga „vendégei”, és mit csinálnak itt, szervezkedni jöttek? Akkor éjjel háromszor hallgattak ki a rendőrségen, s csak vasárnap délután engedtek haza, miután nem tudták semmivel bizonyítani, hogy engedély nélküli gyűlést tartottunk. Emlék emléket követ, egyik hozza a másikat a múltból. Volt eset, amikor egy 12 éves kislányt bocsátottak el a gyárból, mert a munkavezetőnő azt mondta: játszott műszak közben. Nagyon szegény család volt, s úgy felháborodtak a munkások, hogy sztrájkkal fenyegetőztek. Nem kellett leállni, azonnal visszavették. Ma már az maga hihetetlenül hangzik, hogy egy gyerek — akinek tényleg játszani kellene még — kenyeret keressen. — Szegénység, nélkülözés. Ez jellemezte a húszas éveket, s ez még csak fokozódott a nagy gazdasági válság idején. Azért az élet élet maradt, s a fiatalság fiatalság. Kerestük az alkalmat a szórakozásra, s az apróbbakon kívül ilyen volt minden évben a textilesek szüreti mulatsága és a téli farsangi bál. Mindkettő híres volt a városban, s a nyilvánosság előtt, mindenki szeme láttára zajlott le. Nem úgy, mint a május elsejék a Bandika- fánál, ahova egyedül vagy kettesben mentünk, hogy ne legyen feltűnő- S amikor összejöttünk, amolyan majá- lisi hangulatban ünnepeltünk. Beszélgettünk, énekeltünk; mozgalmi és népdalokat. Hol magyarul, hol szlovákul. És mindig azzal a tudattal, hogy ezen a napon a világ proletárjai láthatatlanul is egymás kezét fogva egyre gondolnák: a szervezettség erejére, melyből egy új világ születik majd, véget vetve a kizsákmányolásnak.' Ezt az új világot, s az első szabad május elsejét Jeszenszky Judit Pesten érte meg. 1932-ben a csabai Hubertus gyár fizetésképtelen lett, s elbocsátotta munkásait. Amikor pedig talpra állt, s kezdték visszahívogatni a dolgozókat, három ember előtt bezárult a kapu, s ebből az egyik ő volt. Mikor látta, hogy ez végleges, a fővárosban keresett munkát, s csak húsz év múlva költözött haza. Vass Márta Szabolcs-Szatmár V. Tiszabecsről továbbhaladva — immár vissza a Szamos felé tartva — Sonkádon, Kölesén és Mándon szép templomok kínálják magukat megtekintésre. Fehérgyarmatról északra utazva a Petőfitől ismert Tiszával találkozunk. Érdemes kis kitérőt tennünk Na- gyarra. A község határában él még a tölgyfa, amelynek dús lombjai alatt állva találkozott a költő „A Tisza” című versben megírt képpel- Petőfi gyakran megfordult Szatmárban. Több jó barátja élt ezen a tájon. Egyiküknél, Luby Zsigmond- nál vendégeskedve járt Cse- kén, Kölcsey emléke előtt tisztelegni, és jutott el Na- gyarra is, ahol most az emléktáblával jelölt fa áll. Az ott fogant versében két folyó találkozásának szépségéről is szólt: Ahol a fa található, ma szántóföldet és ligetes, bokros vadont láthatunk csupán. Amit Petőfi innen látva versbe faragott, azt, vagy legalábbis ahhoz hasonlót találunk a tivadari Tisza-par- ton. A folyó itt kanyart vesz, s medréből hosszan elnyúló homokpadot épített. A finom fövenyes partszakasz, a mögötte húzódó árnyas diófaligettel a folyó legszebb strandját tárja elénk. Kempingje és hangulatos halász- csárdája több napos pihenésre marasztal. Tarpára a kuniékor szimpatikus jobbágyvezére, Esze Tamás emléke invitál bennünket. Esze, a bujdosó jobbágyok és elkeseredett nemesek szervezkedését irányítva, szövetségbe ment II. Rákóczi Ferenchez, hogy megnyerje őt a kibontakozó kurucmozgalom vezetőjének. „Nyári napnak alkonyulatánál Megéllek a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére!” Zömmel tarpaiak voltak azok a jobbágyok is, akik 1703-ban a határon fogadták a „vezérlő fejedelmet”- A község a szabadságharc idején hajdúvárosi kiváltsághoz jutott. Nagy fiát, Esze Tamást. brigadérossá nevezték ki, családja nemességet kapott. Emlékét szülőfaluja büszkén őrzi: a község főterén kőből faragott szobra áll. Esze Tamás for- radalmiságának és a legszebb tarpai kuruchagyo- mányoknak is része volt a szarvasi születésű Bajcsy- Zsilinszky Endre emberi fejlődésében. Innen, a tarpai választókerületből volt képviselő. Volt abban valami jelképes, hogy ide, a tarpai földbe kívánt örökre „hazatérni”. A sopronkőhidai fegyház lelkészének emlékezete alapján ismerjük a mártír végakaratát: „Bizonyosra veszem, hogy az egész tarpai nép sorfalat fog állni, amikor a református tempNagyar, Petőfi-fa lom harangjának zúgása között poraimat Tarpára szállítják.” Amit a siralomházban mondott, valóra vált. A tarpaiak, és általuk az egész, demokratikus rendet óhajtó magyar nép jelképes sorfala között ‘helyezték örök nyugalomra. A tarpai temetőben sírját egy helyi kőbányából kitermelt sajátos formájú szikladarab jelzi. A vidékre jellemző zsindelytetős kapuk vezetnek faragott tomácú házakba, érdekes formájú kútágast körülölelő udvarokba. Néprajzi különlegességnek számít az itt-ott még fellelhető tarpai tulipános és szegfűs motívumé kézimunka. Az országhatártól Vásáros- naményen át Nyíregyházára vezető út mentén, Csarodán és Tákoson úgy őrződik két szép templom, mint egy párba fűzött gyöngyszem- A népi építészet és díszítőművészet páratlan értékű magyarországi emlékei ezek. Csarodán a XIII. században téglából épült templom fölé zsindelyes toronysisak magasodik. Tőle mindössze akkora távolságra, hogy még idetartozónak érezzük, egy XVIII. századi, fából készült harangláb. A templomban féltve őrzött, XIV. századi falfreskók láthatók. Ez a szép, egyházi épületegyüttes a Csaronda patak partján emelkedik. A víz ősi halászati módszer tanúja, mert itt még napjainkban is szigonnyal halásznak. Tákos egészen más! A falu nevét az ínséggel, a „ták” (folt) szóval hozzák összefüggésbe az etimológusok. Lehet benne valami igazság, mert piciny, bájos kis templomát is a szegénység építette. A monda szerint malomkövekre húzták fel a favázas, zömök paticsfalú, zsindelytetős templomocskát- A fehérre meszelt falú, igénytelen külsejű épület belül nyűgöz le bennünket igazán. Benn megkap a több mint kétszáz évvel ezelőtt élt mesterek művészetszere- tete, és munkájuk naiv bája. Megbocsátó mosolyra fakasztanak az építőmesterek által elkövetett hibák, a függőlegesnek szánt vonalak dőltsége, az ablakok egyiké- nek-másikának aszimmetriája. Csodálatot vált ki a fakazettás mennyezet, a szószék és a padok festése. A kazetták szinte meseszerű, virágos-indás festése — ahogy a felirat is bizonyítja — Asztalos Lándor Ferenc munkája. Nehéz meghatottság nélkül élvezni- szemlélni azt az Erdélyből származó díszítőművészetet, amely azáltal válik egyetemessé, hogy beépíti ide, egy falusi templomocska belső összképébe a népi művészet legszebb motívumait. A templombelsőről csak annyit tudunk — mert eny- nyit a felirat tanúsít —, hogy „egyenlő akaratbul, az közönséges eklésia pénzibül Isten segedelme által” készült 1766-ban. A mesterekről szinte semmit. Lándor Ferencről is csak annyit, hogy megfestette a kazettákat. Művészetéről, vagy mesterségéről sokkal többet nem hagyott ránk. Pedig jó volna valami kevéssel is jobban ismernünk őt- Hiszen csodálatos szépséggel tett gazdagabbá minket. Az összehasonlítástól szabadulni nem tudó művészet- történészek, vagy inkább turisták (?) ráragasztották a Csaroda, harangláb templomocskára a „mezítlábas Notre Dame” elismerő jelzőt. Az elnevezés találó. Itt, Tákoson, távol az ország nagy kultúrközpontjaitól, ránk köszön a felismerés, milyen izgalmas és szép értékekben gazdag a haza. Tákost elhagyva a Gerge- lyiugornyával egyesült Vásá- rosnaménybe érünk. E települések a monda szerint Árpádtól kapták nevüket- Amikor a vezér a Tiszához érve át akart rajta kelni, így biztatta lovát: „Ugorj, na!” Gergelyiugomyán a strand — amely inkább nevezhető üdülőparknak — érdemel figyelmet. Vásárosnaményben kis falusi kúriában találjuk meg a múzeumot, amely gazdag anyagával átfogó képet ad a környék népművészetéről, és az e tájra jellemző egykori mesterségekről. (á. z.)