Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-09 / 107. szám

1980. május 9., péntek o Kiállítás Békéscsabán Könyvek Leninről Az MSZMP Békés megyei és városi bizottsága, a Ku- iich Gyula Ifjúsági és Űttö- rőház, a Mezsdunarodnaja Knyiga és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat ren­dezésében tegnap, május 8- án délelőtt 11 órai kezdet­tel nyílt meg könyv-, hang­lemez- és bélyegkiállítás „Könyvek Leninről” címmel. Szűknek bizonyult a békés­csabai ifjúsági ház I. emeleti tanácskozóterme ezen a dél- előttön, annyi érdeklődő jött el a megnyitóra. tartott megnyitó beszédet. Ünnepi beszédét a következő gondolattal kezdte: „... A forradalmi átalakulás nagy és dicső útját tette meg a magyar nép, harcedzett él­csapatának — a kommunis­ták pártjának — vezetésé­vel, az ország felszabadulása óta eltelt 35 év alatt.” Ez­után méltatta a baráti kap­csolatot, amely a két nép kö­zött létrejött. Ezt követően a Nagy Honvédő Háború győzelmének napjáról, jelen­tőségéről ejtett szót. Emléke­A látogatók egy csoportja Fotó: Gál Edit A vendégeket dr. Ábrahám Béla, az MSZMP városi bi­zottságának első titkára kö­szöntötte. Külön üdvözölte Borisz Nyikolajevics Zsuldi- bint, a Szovjetunió kereske­delmi képviseletének helyet­tes vezetőjét, Anasztázia Va- sziljevna Pozdnjakovát, a Mezsdunarodnaja Knyiga magyarországi képviseleté­nek vezetőjét, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat mun­katársait — Egri Emil igaz­gatóhelyettest, Imrik László pártbizottsági titkárt és Do- roszlai Ferenc főosztályveze­tőt —, valamint Nagy Jenőt, a megyei pártbizottság titká­rát és Várai Mihálynét, a megyei pártbizottság osztály- vezetőjét, akik ugyancsak részt vettek a rendezvényen. A köszöntőt követően Bo­risz Nyikolajevics Zsuldibin zett Leninre, s elméleti mun­kásságára, melynek hatását mi sem bizonyítja Jobban, mint az, hogy eddig 134 nyelven, összesen 63 ország­ban jelentek meg művei. Zsuldibin elvtárs szavait azzal zárta: „...Ma, 35 év múltán az egész szocialista közösség joggal büszkélkedik a haladás, a béke és. a szo­cializmus útján elért ered­ményeivel.” A megnyitó ünnepség — melyet Lenin születésének 110. évfordulója alkalmától és a fasizmus felett aratott győzelem 35. évfordulója tiszteletére rendeztek — a Békéscsabai 2. sz. Általános Iskola kamarakórusának mű­sorával, majd tárlatvezetés­sel ért véget. N. A. Konzervgyári újítók Szép sikert értek el ta­valy a Békéscsabai Kon­zervgyár újítói, 243-an vet­tek részt ebben a mozgalom­ban, ötleteikből 118-at hasz­nosítottak az üzemben. Ez­zel az eredménnyel a trösz­tön belüli újítók versenyé­ben megszerezték az első he­lyet is. Tegnap, csütörtökön dél­után a gyárban vették át az okleveleket és kapták meg a jutalmakat az újítómozga­lom legjobbjai. A konzerv­gyár legeredményesebb újí­tója volt tavaly Szikora Já­nos. A fiatalok közül Kovács János került az első helyre. A szocialista brigádok ver­senyében a Kulich Gyula ne­vét viselő kollektíva ért el első helyezést. A Bartók vegyes kar sikere Szegeden A Magyar Zeneművészek Szövetsége dél-magyarorszá­gi csoportja, a szegedi mú­zeum és könyvtár, valamint a városi tanács „Mai magyar zene hete Szegeden” címmel hangversenysorozatot rende­zett. Ennek egyik estjére meghívták a békéscsabai Bartók vegyes kart is Rázga József karnagy vezetésével. A csabai dalosok május7-én a Liszt Ferenc Zeneművésze­ti Főiskola szegedi tagozatá­nak nagytermében rendezett hangversenyen léptek fel Udvardi László József Atti­la versére írt Tél, Szokolay Sándor Pákolitz István ver­sére írt Aranykapu és Bár­dos Lajos Csillagvirág című művével. A hangversenyen a főis­kola művésztanárai és ka­marazenekara is szerepelt. A békéscsabaiak elismerő si- ; kert arattak. Vasárnaptól Rejtvénysorozat a Minimagazinban Lapunk vasárnapi számában, a Minimagazin című ifjúsági ol­dalunkon 10 részes, folytatásos rejtvénypályázatot indítunk, az úttörők számára. Tíz egymást követő vasárnapon közlünk egy- egy rejtvényt. Minden egyes rejtvény helyes megfejtésének az általunk meghatározott egy betűjéből kialakul a megfejtés, amelyet végül be kell majd kül­deni. A helyes megfejtők között több értékes nyereményt sorso­lunk ki szerkesztőségünkben. A fődíj: kéthetes táborozás. Emellett hetente három köny­vet Is kisorsolunk az egyes rejt­vényfordulók helyes megfejtői között. Többször is nyerhet te­hát, aki részt vesz pályázatun­kon! Magyar vezetők üdvözlő távirata fl hitleri fasizmus felett aratott győzelem 35. évfordulója alkalmából LEONYID ILJICS BREZSNYEV ELVTÁRSNAK, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének ALEKSZEJ NYIKOLAJEVICS KOSZIGIN ELVTÁRSNAK, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének Moszkva, Kreml Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és népünk nevében forró üdvözletünket küldjük önöknek, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és Miniszter- tanácsának, a testvéri szovjet népnek, a hitleri fasizmus fe­lett aratott győzelem 35. évfordulója alkalmából. E napon a világ békeszerető erőivel együtt tisztelettel adó­zunk a hős szovjet népnek, amely lenini élcsapata, a Szovjet­unió Kommunista Pártja vezetésével kiűzte hazánkból a fa­siszta hódítókat, és a második világháború fő terhét visel­ve mérhetetlen áldozatokat hozott a győzelemért, a népek szabadságáért és békéjéért, A háborúban elesett szovjet hő­sök és más népek fiainak dicső emlékét az emberiség örökre szívébe zárta. A történelmi küldetését teljesítő szovjet hadsereg 1945 ta­vaszán sok európai nép, így a magyar nép számára is elhozta a várva várt szabadságot. Új korszak kezdődhetett történel­münkben, megnyílt az út a békés, alkotó munka, a szocia­lista társadalom építése előtt. A hitleri Németország és szövetségesei felett aratott győ­zelem kiindulópontja lett azoknak a világtörténelmi válto­zásoknak, amelyek kedvező feltételeket teremtettek a szo­cializmus, a társadalmi haladás térhódítása, a nemzetközi biztonság és a tartós béke megvédése számára az egész vi­lágon. Létrejött és megszilárdult a szocialista világrendszer, amely következetesen harcol az új világháború megakadá­lyozásáért. A győzelem 35. évfordulóján a magyar nép ismét kifejezi szilárd elhatározását, hogy a marxizmus—leninizmus eszméi, a proletár internacionalizmus elvei alapján erősíti szövetsé­gét, barátságát és együttműködését a Szovjetunióval, a szo­cialista közösség országaival. A békés egymás mellett élés elvét követve, velük együtt hozzájárul a béke megszilárdí­tásához, küzd az enyhülés eredményeinek megőrzéséért, a szocializmus, a társadalmi haladás ügyének előmozdításáért. E nagy évfordulón őszinte tisztelettel köszöntjük a Szov­jetunió Kommunista Pártját és népét. További kiemelkedő sikereket kívánunk önöknek a kommunista társadalom épí­tésében, a világ békéjéért, a népek szabadságáért és függet­lenségéért, a szocializmus halhatatlan eszméinek győzelmé­ért folytatott felelősségteljes tevékenységükben. KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Csehszlovákia nemzeti ünnepe alkalmából DR. GUSTAV HUSAK ELVTÁRSNAK, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének DR. LUBOMIR STROUGAL ELVTÁRSNAK, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi kormánya elnökének' Prága Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és népünk nevében forró elvtársi üdvözletünket és szívből jövő jókívánságainkat küldjük önöknek, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság testvéri népének nagy nemzeti ünne­pük, hazájuk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából. A Szovjetunió hősi harcban kivívott győzelme a hitleri fasizmus felett meghozta a szabadságot Európa leigázott népeinek. A felszabadulás Csehszlovákia népei számára is megnyitotta a mélyreható társadalmi átalakulás útját. Cseh­szlovákia dolgozói éltek a történelmi lehetőséggel, kezükbe vették a hatalmat, és megkezdték hazájukban a szocializmus építését. A magyar nép tisztelettel és őszinte elismeréssel adózik annak, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a Kom­munista Párt vezetésével az elmúlt három és fél évtizedben kimagasló eredményeket ért el a szocializmus építésének minden területén. Az önök hazája méltó helyet vívott ki magának a szocialista társadalmat építő országok nagy csa­ládjában. A világ haladó erői, a béke hívei jól ismerik és nagyra be­csülik, hogy Csehszlovákia a szocialista országok testvéri közösségének tagjaként kezdeményező külpolitikai tevékeny­séget folytat a nemzetközi biztonság erősítéséért, a béke vé­delméért, a társadalmi haladás előmozdításáért. Erősíti ösz- szefogását a világ haladó, forradalmi és demokratikus erői­vel. örömmel tölt el bennünket, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és Csehszlovákia Kommunista Pártja a mar­xizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján fejleszti kapcsolatait és erősíti együttműködését, s mindezzel hozzájárul a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom egységének erősítéséhez. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy történelmünk haladó, forradalmi hagyománya­it ápolva, a szocializmus építésének évtizedeiben elért közös sikereinkre építve, továbbra is mindent megtegyünk testvé­ri együttműködésünk elmélyítéséért, sokoldalú kapcsolataink bővítéséért, népeink barátságának erősítéséért. Nagy nemzeti ünnepükön köszöntjük önöket, és kívánjuk, éljenek el újabb sikereket a fejlett szocialista társadalom építésében, a tudomány és a kultúra felvirágoztatásában, Csehszlovákia népei anyagi és szellemi javainak gyarapítá­sában. KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Megkezdődött a Béke-világtanács elnökségi ülése Budapesten (Folytatás az 1. oldalról) hozzájárulni az enyhülés térhódításához, a béke meg­szilárdításához, a nemzeti függetlenség, a társadalmi haladás erőinek gyarapításá­hoz, vállalni a világ gondjá­ból egy hazányit. — Pártunk és kormányunk úgy ítéli meg a nemzetközi helyzetet, hogy a haladó és békeszerető erők összefogá­sával, aktív fellépésével meg­van a reális lehetőség az enyhülés megvédésére, egy új fegyverkezési hullám el­indításának, egy új világhá­ború kirobbantásának meg­A kormány elnökhelyette­sét követően Romesh Chand­ra, a Béke-világtanács elnö­ke lépett a mikrofonhoz. Be­vezetőül hangsúlyozta: míg az 1970-es években a józan ész diadalmaskodott a nem­zetközi politikában, a külön­böző társadalmi rendszerű országok vezetői az emberi­ség sorsa iránti felelősségér­zettől vezérelve keresték a békés egymás mellett élés és az együttműködés útját, a 80-as évek nyitányán az im­perializmus, a nemzetközi re­akció erői megpróbálják há­borús veszélyhelyzetbe so­dorni a világot. A győzelem napjának elő­estéjén, amikor arra emléke­zünk, hogy 35 esztendeje ki­hunyt a háború tüze Európá­ban, a szovjet hadsereg és a szövetséges haderők legyűr­ték a fasizmust, amely em­bermilliókat pusztított el a világháború poklában, s ami­kor arra emlékezünk, hogy öt esztendeje Helsinkiben a akadályozására — hangsú­lyozta Huszár István. — A Magyar Népköztársa­ság szövetségeseivel — a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés többi tagállamával együtt — a vitás nemzetkö­zi kérdések politikai megol­dásának híve, támogatja a fegyverkezési verseny meg­állítását célzó javaslatokat, azt, hogy egyenlő biztonság valósuljon meg a fegyverzet alacsonyabb szintjén. Min­den lépést készek vagyunk megtenni, amely az általános leszerelés nagy célja felé közelít. tartós béke távlatait nyitot­ták meg a higgadt politiku­sok, fel keli emelnünk sza­vunkat azok ellen a kalan­dorok ellen, akik készek len­nének egy új háborút kirob­bantani. Harmincöt év alatt az im­perializmus és a reakció milliók életét áldozta fel úgynevezett korlátozott, lo­kális, valamint agressziós há­borúkban. A béke ellenfelei­nek még ez sem elég, sem a tengernyi szenvedés, sem a gyász. Cinikusan és felelőtle­nül latolgatják egy nukleáris háború esélyeit és kimenete­lét. Romesh Chandra a buda­pesti fórum célját, tenniva­lóit összegezve a béke híveit szólította hadba. Hangoztat­ta: a nemzeti békemozgal­maknak minden országban egységes frontot kell alkotni­uk, s le kell fogni a gyilkoló eszközöket markolók kezét. A budapesti eszmecsere jó alkalmat teremt arra, hogy .a békemozgalmak képviselői föltárják a helsinki záróok­mány leghathatósabb érvé­nyesítésének lehetőségét. Olyan nemzetközi légkört, s Madridban olyan konferen­ciát kívánunk előkészíteni a mi munkánkkal is, amelyben és amelyen az enyhülés to­vábbi útjára vezetjük a vi­lágot, s a7 általános leszere­lést szolgáljuk, a békés fej­lődés alapjait erősítjük — mondotta befejezésül a Bé­ke-világtanács elnöke. Romesh Chandra beszéde után a BVT elnöksége plená­ris üléssel folytatta munká­ját. A nemzeti béketanácsok küldöttei rövid felszólalások­ban méltatták a nemzetközi munkásmozgalom kiemelke­dő alakjának, a7. el nem kö­telezettek mozgalma egyik alapítójának, Joszip BrozTi- tónak érdemeit. Ezután a nemzetközi hely­zet összefüggéseit, s az eb­ből adódó békemozgalmi fel­adatokat: vették górcső alá a tanácskozás résztvevői. A szónokok a háborús hisz­tériát szító és konfliktushely. zetet teremtő imperializmus elleni világméretű összefogá­sért szálltak síkra. Az ülés résztvevői aláhúz­ták: az imperializmus ag­resszivitása mindinkább erő­södik, s dollármilliárdokat emészt fel fegyverkezése, miközben számos embertelen körülmények között senyve­dő nép fiait éhhalál fenye­geti. A tanácskozás több mint 30 felszólalója közül éppen Ave Fainglass, az Észak­amerikai Húsipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke mutatott rá, hogy az agresz- szív politikával járó katonai kiadások terhét a lakosság­nak kell viselnie. Jelenünk és jövőnk nagy jelentőségű alapjára, a fa­sizmus felett aratott győze­lem 35. évfordulójára emlé­keztetett Jevgenyij Konsz- tantyinovics Fjodorov akadé­mikus, a szovjet békebizott­ság elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottságának és a Leg­felsőbb Tanács Elnökségének tagja. A falvak és városok romjain megesküdtünk, hogy nem engedjük meg egy újabb háború kirobbantását — hangoztatta. — Ez’ így történt, s köszönhető az erő­viszonyok megváltozásának, a népek állandóan erősödő és szélesedő antiimperialista harcának, a szocialista kö­zösség politikájának. Fjodorov akadémikus vé­gül kiemelte, hogy — amint az a kommunista és munkás­pártok párizsi értekezletének felhívásában is helyet ka­pott — a háború ellen küz­dő erők óriási tartalékokkal rendelkeznek Most arra kell fordítani a figyelmet, hogy miképp lehet egyesíteni a háborús veszélyek ellen eze­ket a7 erőket. Ezzel ,a kér­déssel a világ népei parla­mentjének szófiai értekezle­tén is foglalkozni kell. A BVT elnökségi ülésének csütörtöki napján ülést tar­tott a szervezet három állan­dó bizottsága is: az el nem kötelezettek mozgalmával, a 'környezetvédelemmel, s a transznacionális vállalatok tevékenységének veszélyeivel foglalkozó testületek. Az elnökségi ülés résztve­vői pénteken reggel az Or­szágházban plenáris ülésen folytatják munkájukat. Romesh Chandra beszéde

Next

/
Oldalképek
Tartalom