Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-18 / 115. szám
1980, május 18., vasárnap o G/őrffy László: Ha szégyen led, hogy szeretlek Tizenhat évvei ezelőtt lettem a feleséged. M,a csak azt mondhatom, köszönöm. Köszönöm, hogy szerettél, hogy dolgoztál értem, hisz mindig azt mondtad, értem dolgozol (ma már tudom, nem értem dolgoztál!); köszönöm, hogy őszinte voltál, hogy semmit, vagy majdnem semmit nem tagadtál előttem. Köszönöm, hogy megvallottad (bár nehezen!), amikor a Tisza-par- ton, a barátod nyaralójában összevesztünk, és te elkóboroltál, egész délután nem láttalak, este pedig enyhén il- luminált állapotban az ágyamhoz lopództál, megvallottad, hogy valami ismerős nőkkel kószáltatok a füllesz- tő délutáni hőségben, végig a Tisza-parti stégek és fabódék mellett, és a nők közül az egyik hajlandó is iett volna lefeküdni veled. Megvallottad, hogy a testem már nem ingerel, már csak tiszta és józan szeretetet adok neked, de megvallottad azt is, hogy neked erre, és csakis erre van szükséged, hisz negyven körül az ember már nem átdorbézolt éjszakákra, de kiegyensűlyo- lyozott, józan, tiszta munkára vágyódik, nyugodt hétköznapokra. És tőlem ezt kapod, vagy ahogy te gondolod. csakis ezt. Hogy úgy gondoltad, a testem már nem azt a testet jelenti számodra, melyet becézgettél és szerettél, amelytől nemcsak a Tisza-parti veszekedésünk alkalmával, de máskor is elfordultál már. (Hisz erről is tudok, bár te ezt már nem vallottad meg!) Gondolom, talán egy harmincöt éves asszonytestnék is vannak szépségei, erről persze ostobaság beszélni, és főleg kettőnknek. Túl aljasnak kellett volna tartani magadat, hogy míg én a gyerekkel a Mátrában voltam, te az ismerőseink, a barátnőim közül kiválasztottál valakit, mint egy szarvasbika a tehéncsordából, és.. és ezt még be is vallód. De hagyjuk! Nem tudom, ki volt az, nem is érdekel, csupán tudom, hogy jó ideig játszottam magamban a szégyen és a harag félelmetes társasjátékát, amikor néha összejöttünk egy pohár borra, beszélgetésre ismerőseinkkel. Vajon melyik volt az, kinek a felesége (vagy húga, lánya!); aztán rájöttem, ostoba játék és értelmetlen; az a nő is csak kíváncsi volt, mint te. É<; ez is körülbelül négy évvel ezelőtt történt, nem sokkal a Tisza-parti veszekedésünk után. Akkor nagyon rossz volt. A gyerek betegeskedett, te ideges voltál ,a munkád miatt (egyetlen tisztességes megbízást sem kaptál a tervezőirodában, így prémiumot sem, és a fizetésed sem emelték); talán azért viselkedtél- úgy, talán azért is csaltál meg. Rossz évem volt. Később, egy év múlva megváltoztak a körülmények, s nem téged akarlak bántani ismét, de ehhez neked nem sok közöd volt. Áthelyeztek egy másik osztályra, ahol elfogadták és megdicsérték a munkád, magától értetődő jutalmakban részesítettek. Igaz, a te érdemed — tehetséges ember voltál. Mondom, voltál. Bár apróságról, van szó. de még leírni is kellemetlen, te az ilyen jutalmazáskor nem rám gondoltál először, hanem magadra, aztán a gyerekre, a kollégáiddal rendezett bankettra, és csak végül rám. Ez a végül esett rosz- szul. Csak a gyereket lett volna jogod elém helyezni. De most nem is erről akartam írni neked, csodálkozok, miért fecsegek ennyi ostobaságot összevissza, mikor any- nyi fontos mondanivalóm lenne. Ne haragudj, kicsit nehezen kezdem el, de ,a történtek után ez érthető. Ha egy hétnél tovább bírod ital nélkül, én soha nem írom meg ezt, a levelet, de így, azt hiszem, nincs más választásom. Ha a gyerek halála után eltelt két év múlva sem tudsz a rögeszmédtől szabadulni, akkor reménytelen önmagamat áltatni azzal, hogy egyszer majd belátod tévedésedet. A gyerek halálához semmi közöm. Megfázott, tüdőgyulladást kapott, az orvos nem vette észre. Ha valaki, hát ő a gyilkos, bár mentségére szolgáljon, hogy egyszerű, öreg falusi körzeti orvos volt, és hogy ez akkor történt, amikor ismét velem nyaralt egyedül, erről igazán nem tehetek. Viszont nem tudom elhallgatni, hogy párhéttel ezelőtt, mikor néhány napos hallgatásod után a köszönésen kívül ismét szóba álltái velem, és hogy .a gyerekre terelődött, a szó (istenem, milyen ostobán tudja az ember kifejezni magát) — úgy közölted velem, hogy te nem csaltál meg akkor nyáron, bár alkalmad is lett volna rá, de te nem tetted, mert ,a józan, segítő szeretetemre gondoltál és a gyerekre (ebben a sorrendben!); úgy közölted Pzt velem, mintha korbáccsal vágtál volna az arcomba. Tudom, nevetséges női fogalmazás, de csak eny- nyi telik tőlem. Aljas vagy, érted! A gyerek halála után (mikor azt hiszed, hogy ennek a halálnak én voltam az okozója), arra vagy büszke, hogy nem csaltál meg akkor nyáron. No, de most már ez is csak .apróság. Két éve jóformán alig beszélsz velem, néha kitörsz, üvöltözöl, és hát persze én is... Két éve hazajössz az irodából, köszönsz, szótlanul eszel, levetkőzöl, kiveszed a táskádból azt az egy-két borosüveget, és kezdetben ,az újságokban lapozgatva, később rádiót, televíziót hallgatva, nézve megiszod szép sorjában mindegyiket. Aztán vagy ostoba félszav,akat morogsz felém, amiből, ha nem válaszolok rá elég óvatosan, üvöltés lesz, vagy újr;a felöltözöl és emész hazulról. Sétálni, vagy tovább inni. Éjszaka hazakullogsz, és reggel álmosan, kótyagosan, fejfájósan dolgozni akarsz, persze nem tudsz. Két éve élünk így. Tudom, hogy rövidesen elküldenek a tervezőirodából is, beszéltem a főnököddel, az' Imrével (most ne légy ideges, ezt a te engedélyed nélkül kellett megtennem), ő mondta, nem akartak bántani, ezért helyeztek először figyelmeztetésül egyik osztályról a másikra. Természetesen, eredmény nélkül. Pedig végre tisztességes helyen dolgozhattál. Nos, én csak egyet mondhatok: két évig figyelmeztetésül én is mindent elűrtem, elviseltem, és bár őrült rögeszméd nemcsak sértett és fájt, de hazug is volt, azonban szerettelek, melletted kellett maradnom. Harmincöt éves korában egy asszony még nem olyan öreg, hogy ne szülhessen gyereket. A mi fiunk halála a te förtelmes vádaskodásod nélkül is, de azzal együtt meg egyszerűen elviselhetetlenné tette ért a két évet, és majd ,a következőket is. Kértelek erőszakkal és mindenféle „női fogással”, segítsünk magunkon. Gondolhatod, milyen erőfeszítésembe került a szorgalmas, megértő, gondoskodó, és. ,az ágyban — ha nagy ritkán sor került erre — a vonzó és kívánatos feleség pózában tetszelegni. Milyen erőfeszítésembe került valósággal elcsábítani téged, remélve azt, hátha ismét összeköt bennünket valami. Te erre is olykor azt vágtad az' arcomba: azért teszem, mert lelkiismeret-fur dalásom van. „Pótolni akarod, amit elveszejtettél, mi?” Az ittasságod soha nem volt számomra mentség, ha így beBessenyei Antal: Bényei viskó rtiUuil , UU |tWj t ft ^ Úi\ m széltél. Ilyen körülmények között próbáltam idézni az első örömöket és női gyönyörűségeimet, amit tőled kaptam, ilyen körülmények között próbáltalak szeretni ebben a két évben, de most már nem megy. Nekem is van munkám, de ha így foly. tatom, rövidesen képtelen leszek elvégezni. És tudom, téged korábban alig, most már egyáltalán nem érdekelnek az évfordulók, az ünnepek, dátumok, de ezen a napon, ezen a tizenhatodik házassági évfordulórikon add szavad, hogy minden megváltozik kettőnk között, hogy legalább megkíséreled emberibbé tenni a kettőnk kapcsolatát — különben elhagylak. Azaz visszaköltözöm vidékre, és külön élünk. Ne haragudj, nem megy tovább, bár ennek semmi köze a gondoskodó szerete- temhez. Azt tizenhat évi együttélés után nem lehet máról holnapra megszakítani, mint az idegeket, őrlő estéket és éjszakákat. Tudom, majd hozzá kell edződnöm ahhoz, hogy nincs kiről gondoskodnom. Ha elválunk, ezt még hosszú ideig nehéz lesz elviselni és megszokni. U. i. A vacsorád nem a jégszekrényben van, hanem a sütőben. Tíz óra felé jövök haza, moziba mentem, és ma én is meginnék veled egy üveg bort. Bessenyei Antal: Rokkant Bessenyei Antal: Hegyek között IÉKA Két új könyv a magyar történelemről Mohács, 1526. Nemzeti történelmünk leggyászosabb fejezete kezdődik ezzel a dátummal. Könyvtári irodalom foglalkozott a mohácsi csatavesztéssel, előzményeivel, annak okaival. Az utóbbi tíz évben ismét az érdeklődés homlokterébe került. Nemes- kürthy István Ez történt Mohács után, -1966-ban megjelent könyve heves vitákat váltott ki, s megindított egy deheroizálási folyamatot. Ne- meskürthy esszéje, s jóné- hány tanulmány azt vallja: az elsöprő vereség az uralkodó osztály nagyobb összefogásával, az erők koncentrálásával elkerülhető lett volna. Perjés Géza már e vita idején árnyaltabban, s e nézetektől eltérően nyilatkozott a Látóhatárban megjelent cikkében. Perjés Géza történész, hadtörténész a források rendkívül pontos és alapos számbavételével újra végiggondolja Mohácsot, s főként az azt megelőző történelmi, gazdasági, politikai helyzetet. Sok olyan kérdésre próbál választ adni, melyekre a történettudomány eddig kevésbé figyelt. Miért éppen 1526-ban támadott a török? Miért olyan későn vonult hadba II. Lajos? Miként vélekedtek a magyar sereg vezetői szinte minden egyes kérdésben különféle módon? A csata leírásáról nagyon kevés forrás áll rendelkezésünkre, jószerivel csak Brodarics István „siralmas” magyar krónikája, Szerénái írásai, valamint egy érdekes, s objektívebb forrás: Báró Burgio pápai követ jelentései. A szerző új szempontból vizsgálja Tömöri szerepét, aki véleménye szerint az egész magyar hadvezetésnél világosabban látott. Perjés újólag elemezte e forrásokat, logikus rendbe szedte azokat. A csata rekonstruált haditérképeivel szinte újra lejátssza a gyászos emlékű, s az országot másfél évszázadra romlásba döntő csatát. A Gondolat Kiadó népszerű Magyar História című sorozatának új kötete is a tizenhatodik századba kalauzolja el az olvasót. A mohácsi vereség időpontja 1526. augusztus 29. Ez év végéig két királyt választottak a magyar rendek, /Szapolyai Jánost és Habsburg Ferdi- nándot. Testvérháború, Cser- ni Jován felkelése, a török jelenléte, majd Buda elfoglalása egyenesen vezet az ország három részre • szakadásához. Mi volt a szerepe, s mi lehetett egyáltalán, ebben a kegyetlen, pusztító korban egy kis országrésznek, a legdélibbnek, a törökhöz legközelebb levőnek? „Két pogány közt egy hazáért” — így lehet megfogalmazni Erdély szerepét a töröktől, Habsburgoktól nyomorgatott magyarság életében. Erdély csak a Habsburgoktól való elszakadás révén, a törökkel létrejött egyezséggel, s okos politikával valósíthatta meg viszonylagos önállóságát, biztosíthatta külső biztonságát, belső nyugalmát. Bátho- ri István az 1566-ban lezajlott háború eseményeiből vonta le azt a következtetést, melyet elődei csak tanulgattak: Isztambul birodalma hatalmas erő ugyan, a Magyarországért folyó harcokban mégsem képes döntő győzelmet aratni. Nem tartotta kockázatosnak a Magas Portával való szövetkezést. Számíthatott arra is, hogy segít a török, ha Erdélynek ismét meggyűlne a baja a Habsburgokkal. Meglátta, hogy Bécs nem az ország földjére érkező, s azt felszabadítani akaró szövetséges, hanem hódító, veszedelmes szomszéd. így válhatott Erdély tündérkertté, s lehetett Báthoriból a nagy fejedelem. S így hirdették ki legelőször a világon, Erdélyben 1556-ban . a vallás- szabadságot. S így lehetett Báthori Lengyelország királya, s így válhatott Erdély hosszú időre a magyar függetlenség jelképévé. Mindezekről olvashatunk logikus összefüggésben, s könnyen érthető formában Barta Gábor: Az erdélyi fejedelemség születése című könyvében.
