Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-20 / 67. szám

1980. március 20., csütörtök

o

Építkezés és felújítás Szeghalmon

Elsősorban intézmények, iskolák, óvodák, lakások karbantartása, felújítása a fő feladata a szeghalmi tanács költségvetési üzemének. Jóllehet, munkaadójuk megbízása alapján új lakások építését is végzik, de ez az elmúlt esztendőben mindinkább háttérbe szorult. Mindezen túlmenően különböző kommunális létesítmények építését is vállalják, így tavaly munkaadójuk volt a ruhaipari vállalat, a MÉH, a Tej-TÖVÁLL, s az ÁFÉSZ is. Az elmúlt esztendőben árbevételük megközelítette a 14 millió forintot.

Az üzem létrehozása óta bővült e tevékenységi körük.

Már 1978-ban vállaltak a lakosság felé szolgáltatást, továbbá a településtisztasági és köztisztasági feladatokat is ellátják a fejlődő nagyközségben. Pedig sokrétű tevékenységükhöz nem minden gépet tudtak beszerezni, s gépjárműveik is már olyan állapotban vannak, hogy azokat fel kell újítani.

Mindezek ellenére bíznak abban, hogy az idei feladatokat is teljesíteni tudják, amit nagyrészt brigádjaik is segíthetnek. Minden harmadik dolgozójuk részt vesz a brigádmozgalomban, s hat kollektíva verseng e mozgalmon belül.

Itt a legújabb Kertészeti Magazin

Március 15-től kapható az újságárusoknál. Aki a kezébe veszi, megtudhatja, hogyan lehet megelőzni a fülemülepereket, melyek a kincses Baranya borai, hogyan építsünk erkélykertet, estélyi ruhához milyen élő virág illik, összebarátkoztat- ható-e a veteményeskert és a nyúl? Mit kell tudni a Káli-medencéről, meg le- het-e még menteni történelmi múltú épületeinket, kertjeinket? Mit jelent a gyermek személyiségfejlődésében a kert, milyen szobakertész Kibédy Ervin? Értékes-e a csönd?

A magazin szórakoztató, de tartalmas olvasnivalóin túl hasznos és időszerű szakmai információkat is ad. A szőlőlugas neveléséhez éppúgy tanácsot ad, mint a konyhakerti munkákhoz, a magvetéshez, a tavaszi növényvédelmi tennivalókhoz.

De olvashatunk a ritkaságok kertjéről, a pünkösdi rózsáról, sőt, a varjakról is. A Kertészeti Magazinban jó ötletek, kitűnő ételreceptek is találhatók ünnepi menük összeállításához.

A fejlődés mérföldkövei a hűtőházban

Mindez nem ment ilyen könnyen, hiszen a továbblépést megalapozó döntések előkészítésekor a színfalak mögött nyilvánosságra nem hozott, szakmai „ütközetek” folytak, melyeknek nyertese végül is az egész hűtőipar lett. A békéscsabai gyár fejlődéséről, a termelés gondjairól és eredményeiről Márton Pál igazgatóval beszélgettünk.

— Az első elképzelések szerint a városban 1956-ban kellett volna megépíteni a hűtőházat. Az akkori politikai, gazdasági helyzet azonban ezt nem tette lehetővé — mondja az igazgató — Végül is az 5 ezer négyzet- méteres hűtőház 1962-ben készült el. Az építés 35 hónapig tartott. A tervezők arra számítottak, hogy a hűtőház, a feldolgozó részleggel együtt 15 év alatt térül meg. Ez hihetetlenül hosszú idő, de a többi gyár tapasztalata alapján erre lehetett számítani.

Amikor minden készen volt, és a berendezések is kiállták a próbát, 1963 első félévében már semmi akadálya nem volt annak, hogy a termelést a lehetséges határig fokozzuk. Végül is óriási eredményt értünk el. A tervezett 1800 tonna gyorsfaAz első magyar, gyorsfagyasztott élelmiszert előállító üzem a harmincas élvekben Diósdon kezdte meg a termelést. Sokáig kísérleti jelleggel működött a Magyar Ipari Részvénytársaság Elit üzemeként. A társaság nevének rövidítéséből származik egyébként a ma is gyakran használatos mirelitté kifejezés. A felszabadulás után az időközben épült üzemek előbb a konzerviparhoz, majd az életre hívott hűtőipari igazgatósághoz tartoztak. Ettől kezdve a fejlődés rohamléptekkel mérhető. Győrben, Debrecenben, Kaposvárott, Kecskeméten építettek hűtő- házakat. A manufakturális jelleget az iparszerű termelés váltotta fel.

Az egész ipar fejlődésének fontos állomása lett a Békéscsabai Hűtőház építése, majd bővítése. A kezdettől exportra termelő gyár a termékek minőségével egyre több vásárlót, partnert szerzett.

gyasztott termékkel szemben 2 ezer tonnát állítottunk elő,

— Talán csak a békéscsabaiaknak nem okozott meglepetést, hogy a gyár nem veszteséggel kezdte a feldolgozást. Igaz, feszített munka és Jó partnerek kellettek a sikerhez. A feldolgozás első éve óta azonban több mint másfél évtized telt el...

— Az akkori beruházás költségei 15 év helyett 10 év alatt térültek meg, temérdek tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Kiderült például, hogy a város más pontHogy az ember emberkén! éljen

Nagykamarás. Kis műhely a főutcán. Az asztalon cipészszerszámok. Egy polc, mely telis-tele van kaptafákkal, a mennyezetig ér.

— Nem dohányzom — emeli fel tiltakozva inas kezét S. Kovács István. — Tizenegy évvel ezelőtt, 70 éves koromban szoktam le a cigarettáról.

— Mikor szokott rá?

— Amikor bevittek katonának, 17 évesen. A világháború poklában sokszor kenyér helyett csak erős dohányt kaptunk.

— És most?

— Most? — tárja szét a kezét. — 81 évesen meg vagyok nélküle. Folytatom a mesterségemet — mutat á kaptafára.

— És az emlékek?

Felvillan a szeme.

— Vannak események, (amelyeket az ember úgy őriz magában, mint a legdrágább kincset. Tizenkilencben tagja voltam a vörösőrségnek. Az életrajzomat papírra vetettem. Megőriztem ezeket az emlékeket, hogy átadjam a felnövekvő nemzedéknek. Már egyre kevesebben vagyunk, akik megéltük azokat a nagy időket. A nagykama- rási direktórium tagjai közül senki sem él. A vörösőrség tagjaiból csak ketten vagyunk életben.

Úgy beszél a 61 évvel ezelőtti eseményekről, mintha csupán kartávolságnyira lennének tőle.

A kezdet nagy pillanata a születés. Hogy ki milyen családban és milyen körülmények között látja meg a napvilágot, az meghatározhatja életútját, osztályhovatartozását. S. Kovács István Nagykamaráson 1899-ben született, szegényparaszti családban, egy falu széli házban. Édesapja krampá- csoló volt az aradi kisvasúinál.

— Sok gond nehezedett apám vállára — emlékszik vissza. — Hiszen hatan voltunk testvérek. Anyám másfél éves koromban halt meg.

— Miért járt édesapja olyan messze dolgozni?

— Mert állandó munkát a közelben nem kapott. Ások gyermekszájnak pedig kenyér kellett. Azt maguk, fiatalok, el sem tudják képzelni, milyen szegénység volt akkoriban. A házakat zsúptetővel fedték. Emlékszem arra a tűzesetre, amikor 20 ház leégett. Az a jajveszékelés most is a fülemben cseng. Az emberek fedél nélkül maradtak, és senki sem segített rajtuk. Bennem mindig élt a remény egy jobb világ után. Amolyan gyerekes álmodozás volt az kezdetben. Alig voltam 12 éves, amikor apám után szöktem egy vasárnap délután, amikor Aradra indult. A világosi vár közelében dolgozott, ott javították a vasutat. Nagykalapácsokkal verték be a szögeket a talpfákba. Én az elkopott, rozsdás szögeket szedtem össze. Alig töltöttem be a 13. életévemet, amikor cipészinas lettem Aradon. Négy évig tanultam a szakmát, ami elsősorban azt jelentette, hogy a takarítástól kezdve a legkülönfélébb munkát kellett elvégeznem, de fizetést nem kaptam, csak kosztot. Emlékszem arra a nagy műhelyre, ahol a cipészek egymás között gyakran politizáltak. Küszöbön volt a világégés', hamarosan ki is tört a világháború. A város főterén menetszázadok vonultak ki a frontra. Néhány hét múlva a nagyállomásra vagonokban érkeztek a sebesültek. Szívszorító látvány volt. A háború első áldozatai. Többen fel is emelték a szavukat ez ellen az eszte- lenség ellen. Ám a letartóztatások is napirenden voltak.

S. Kovács István igencsak fiatalon megjárta az első világháború poklát. Tizenhét évesen kivitték a frontra. Nélkülözös, embertelen körülmények és sok viszontagság után érkezett vissza Nagykamarásra.

— Hogyan lett a nagyka- marási vörösőrség tagja?

— A frontra, ha lassan is, de eljutottak a hazai hírek. A katonák egyre többet politizáltak. Békéről és biztos megélhetésről álmodoztak. S valamennyien haza vágyódtak. A forradalom hírét 1918- ban határtalan lelkesedéssel

fogadtuk. Mikor hazafelé indultunk, sokunkban már meggyökeresedett az elhatározás, hogy egy másfajta világot teremtünk odahaza.

— Mi fogadta itthon, Nagykamaráson?

— Határtalan nyomor. Itt, ahol a kenyér terem, az embernek nem volt meg a betevő falatja. A csendőrség és a katonaság rekvirálta az élelmet. A forradalom megálljt parancsolt a régi rend urainak. Egy részük el is menekült. A direktóriumnak első dolga az volt, hogy kenyeret adjon a legszegényebbeknek is. Házhelyeket mértek ki, haszonbérbe földet osztottak a nincsteleneknek. Mikor hazaértem, jelentkeztem a nemzetőrségbe, majd a vörösőrségnek lettem a tagja.

— Hányán voltak a vörösőrségben?

— összesen tizenhármán. Volt mit védenünk. Az emberek is tele voltak bizakodással. Mi azt akartuk, hogy az ember emberként éljen. Legyen munkája és legyen kenyere, s ne legyen kiszolgáltatva senkinek.

— Mi történt, amikor veszélybe került a Tanácsköztársaság?

— 1919 húsvét hetében — a napra már nem emlékszem — jött a híre, hogy közelednek az ellenforradalmi csapatok. Mindannyian tudtuk, miről van szó. El akarják tiporni a tanácshatalom vívmányait. Mi kamarásiak, medgyesiek és almásiak, a vörösőrség tagjai, vagy nyolcvanan lőhettünk, Orosházára indultunk, mert ott volt a parancsnokság. Fegyverünk volt, de lőszerünk alig. Med- gyesbodzás közelében körbefogtak minket és lefegyvereztek. Aztán különböző munkatáborokba kerültem. Csak egy év múltán tértem ismét haza.

— A sok megpróbáltatás megtörte?

— A hitemet nem tudták elvenni. Mint cipész dolgoztam a községben. Idővel azonban kapcsolatba léptem az illegalitásban működő kommunista párttal. Felvilágosító munkát végeztem a községben és a bánkúti uradalomban. Elsősorban azért, hogy a nagy nyomorban élő cselédeknek emeljék fel a kommenciót. Ennek lett is némi eredménye. Az uradalom rákényszerült az emelésre. De a csendőrök is felfigyeltek tevékenységemre. 1941-ben letartóztattak.

©

Reszkető kézzel kinyit egy papírdobozt. Régi, megfakult képek lapulnak benne. A kitüntetések is előkerülnek. Egy őszinte, áldozatkész élet - útról tanúskodik valameny- nyi. S. Kovács Istvánt, a nagykamarási vörösőrség egykori tagját munkásmozgalmi «tevékenységéért a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Felszabadulási Emlékéremmel tüntette ki.

Kép: S. Kovács Istvánt, a nagykamarási vörösőrség egykori tagját születésnapján egy úttörő kislány köszönti.

Serédi János

ján, ahol nagyobb terület van a terjeszkedésre, kellett volna felépíteni az üzemet. A későbbiekben azonban már nem tehettünk mást, minthogy itt folytassuk a gyár második ütemének építését. Az új, 10 ezer négyzetméteres, ezervagonos hűtőház, a korábbinál korszerűbb feldolgozó üzemmel együtt, 12 hónap alatt épült fel. Itt a termelés 1972-ben kezdődött el.

A beruházásnak két, feltétlenül említést érdemlő tapasztalata volt. Az egyik, hogy a magyar ipar, ezt egyébként azóta a világ számos országában bizonyította, képes hatalmas, korszerű, megbízhatóan üzemelő hűtőházak építésére. A másik tapasztalat már korántsem ennyire hízelgő. Az élelmiszer-termeléséről híres magyar gazdaság ugyanis egyáltalán nem dicsekedhet élelmiszergép-gyártásával. így a mi gyárunk is drága pénzen, valutáért volt kénytelen berendezéseinek nagy részét beszerezni. Nem egy esetben házi készítésű gépekkel tettük termelékenyebbé munkánkat. Ebben óriási feladat hárult a gyár műszaki szakembereire.

* —' A hűtőház fejlődése azonban így is óriási. Még 1963-ban 2 ezer tonna mirelit árut kétszázan állítottak elő, addig 1977-ben a 20 ezer tonna gyorsfagyasztott termék gyártásában 600-an vettek részt. Ez a termelékenység dinamikus növekedésére utal. Mekkora szerepet játszottak ebben, és a hűtőház fejlődésében a külföldi partnerek, kapcsolatok?

— Nem egyszer álltunk tanácstalanul, hiszen tudtuk, van nyersanyag, de nincs, ar előbb már említett okok miatt gazdaságos, jó minőségű feldolgozáshoz alkalmas gépünk. Arra kényszerültünk tehát, hogy kapcsolatokat létesítsünk olyan cégekkel, amelyek berendelések szállítására is vállalkoznak. Az egész ipar és gyárunk fejlődését is döntően befolyásolta a svéd Findus céggel kialakított együttműködésünk. Ez a vállalkozás ellenőrzi Nyugat-Európában a gyors- fagyasztott termékek gyártásának és forgalmazásának jelentős részét.

Kapcsolatunk eredményeként igen korszerű berendezésekhez jutottunk. Ez azonban csak látszólag ilyen egyszerű. A berendezéseket ugyanis nem adták ingyen. Mindig be kellett bizonyítanunk, hogy a vásárolt gépekre nemcsak szükségünk van, de azokat használni is tudjuk. Egyébként sem csak a termelés ugrásszerű növekedését várták tőlünk. Az áruk minőségével is versenyben kellett maradnunk.

— A gyár fejlődését a Fin- dussal és később más cégekkel kialakított kapcsolatok döntően befolyásolták. Időközben nem kerültek függőségi viszonyba?

— Ha azt veszem számításba, hogy együttműködésünk, helyünk a piacokon, mindig is az áruk minőségétől, választékától függött, akkor helyt kell adnunk az aggodalomnak. Egyébként semmilyen más függőségi viszonyról nem beszélhetünk. A Békéscsabai Hűtőház tavaly 13 ezer tonna árut, termelésének 60 százalékát exportálta. Ma úgy néz ki, a külföldi piacokon akkor húzzák le előttünk a függönyt, ha a minőség és a választék számukra nem elfogadható.

A legfontosabb feladat az, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe. Ennek veszélye persze, az újratermelés folyamatában mindig jelen van. Vegyük csak az elmúlt évet. A kedvezőtlen időjárás miatt a nyersanyag minőségével elégedetlenek voltunk. De nemcsak mi, nyugat-európai partnereink is kifogást emeltek. Eladásra felkínált termékeink egy részéért, ezért kevesebbet fizettek. Márpedig, a mi törekvésünk változatlanul az, hogy minél jobb árat érjünk el, és, hogy a hűtőipari termékek exportjának gazdaságosságát tovább javítsuk.

Fontosnak tartom azt is, hogy állandó kapcsolatban legyünk vevőinkkel, érzékeljük a kereslet változását, időben tudjunk kapcsolni; milyen termékek gyártását kell növelni, csökkenteni, abbahagyni, vagy éppen elkezdeni. A hűtőipar önálló exportjoggal rendelkezik, s ez óriási dolog. Éppen ezért tudjuk; az esetek többségében még gyorsabb reagálással tovább javíthatjuk helyzetünket.

— Nem túlzás azt állítani, hogy a bűtőházban az utóbbi években nemcsak a korszerű termelés feltételeit teremtették meg, de a ma időszerű közgazdasági gondolkodás elsajátításától sem idegenkedtek. Törekvéseik azonban, csak a nyersanyagtermelőkkel közösen valósíthatók meg.

— A nyersanyag-termeltetést is hatalmas változások jellemzik. Intenzív, keresett zöldség- és gyümölcsfélék termesztésére vállalkoznak a mezőgazdasági üzemek. A korábbi 5—10, esetleg 50 hektár helyett, ma nem egy gazdaság 500 vagy éppen ezer hektáron állít elő borsót, babot stb. a hűtőházaknak. Az effajta koncentráció azonban veszélyeket is rejt magában. Mert mi történik akkor, ha valamilyen hiba következtében károsodik a vetés, ha a nyersanyag minősége nem felei meg az exportkövetelményeknek. így tehát a mezőgazdasági üzemekben folyó munka döntő hatással van az exportra. Egyik legégetőbb feladatunk, hogy a termeltetés és a feldolgozás összhangja tovább javuljon.

— Az eddig elmondottakból úgy tűnhet: az ipar és Így a Békéscsabai Hütőház számára másodlagos kérdés a belföldi ellátás. Hogyan is állunk valójában ezzel a kérdéssel?

— Amikor az ipar fejlesztését elhatározták, a legfontosabb szempont természetesen a belföldi élelmiszer-ellátás választékának bővítése volt. Ma is úgy fogalmazunk, a belföldi ellátás elsődlegessége mellett kell exportálnunk. És ezt nemcsak megfogalmazzuk. A valóságban is erre törekszünk.

A mélyhűtött élelmiszerek hazai forgalmazása azonban még most sem csak a kereslettől függ. Korábban az életszínvonal növekedése tette lehetővé, hogy a családok a mirelit termékek tárolására alkalmas hűtőszekrényt vásároljanak. Ma, a kereskedelemben található hűtőpultok mennyisége és minősége okoz gondot.

Ennek ellenére 17 év alatt a gyár belföldi értékesítése 50 tonnáról 4500 tonnára nőtt. Azt is hozzáteszem persze, hogy áruink többségét üzemi konyhák, vendéglátó- egységek vásárolják. Ha azt akarjuk, hogy termékeink az eddigieknél nagyobb meny- nyiségben jussanak el az üzletekbe, jobb propagandára, körültekintőbb értékesítési munkára, a választék bővítésére lesz szükség.

Kepenyes János