Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-20 / 67. szám
1980. március 20., csütörtök KNiUJkfiTH Párbeszéd a Párbajról Rendezvények az okányi óvodásoknak A lakodalmas menet végigvonul a község utcáin Fotó: Király Ilona Két héttel ezelőtt, március 2-án sugározta a televízió Sándor Iván író Párbaj című tévédrámáját. Az egyébként sikeres alkotás megtekintése után a nézőkben több kérdés is nyitott maradt. Egyrészt nem derült ki a tévéjátékból a Kuba felszabadításáért 1851-ben indított expedíció előkészítésének, illetve kiindulópontjának helye. Másrészt, a történelmi kutatásokban kevésbé ismerős átlagnéző is kételkedve fogadta a Szokatlan párbaj történelmi hitelét. Holott maga az író a Rádió- és Televízióújságban úgy nyilatkozott, hogy a párbaj 1851-ben, a kubai partokon, valóban megtörtént. Az író többször hivatkozik a vele készített interjú során dr. Anderle Ádám történészre, akinek 6 esztendeje megjelent alapmunkája forrásul szolgált a dráma megírásához. A felmerült kérdések megválaszolására tehát nem is találhattunk volna alkalmasabb interjúalanyt, mint a kérdés egyik legalaposabb ismerőjét, dr. Anderle Ádá- mot, a szegedi József Attila Tudományegyetem docensét. — Mikor kutatóösztöndíjjal 1973-ban Kubában tartózkodtam, elhatároztam, hogy a kubai levéltári és sajtóanyagokban utána nézek a Prágay János-féle kubai expedíciónak, mégpedig úgy, hogy mind a két oldal ezzel kapcsolatos álláspontját átvizsgálom. Egyébként tanszékünk foglalkozik a latin-amerikai emigráció történetével, s ebből a XVIII. század az én kutatási területem. Tehát munkám során a kubai és a spanyol gyarmati hatóságok által írt tényeket szembesítettem. Az erről írt összegző tanulmányom a Századok 1973-as 3. számában jelent meg. Ezt használta fel aztán forrásanyagként a szerző, Sándor Iván. — A tévédráma hű volt-e a történelmi tényékhez? — Alapvetően igen. Nagyon jól érzékeltette ugyanis, hogy abban az időszakban mennyire befolyásolták a nagyhatalmak konfliktusai a Karib-térség eseményeit, s mindazok, akik erről nem tudtak, az események kiszolgáltatottjaivá váltak. Ez durván tehát azt jelenti : Prágayék ebben az ezpedícióban a világszabadságért akartak harcolni, legalábbis úgy vélték, és közben az USA annexiós céljainak megvalósításában játszottak eszközként szerepet. Maga a Prágay-figura hiteles. Valóban ő volt az emigráns magyar szabadságharcosok vezetője, hiszen közülük ő volt a legjobban felkészült. Prágay János egyébként a komáromi várban Klapka hadsegéde volt, ezredesi rangban. — A tévédrámában jelentős szerep jut egy könyvnek, amelyet a főszereplő, Prágay írt. — Könyve, a Magyar forradalom címmel meg is jelent 1850-ben New Yorkban, az akkor már híres „Put- nam” kiadónál. A tévédráma pozitívumaihoz tartozik még, hogy a szerző nagyon hitelesen formálta meg a magyar katonák meglehetősen demoralizált állapotát. Ugyanis akkor már olyan helyzetbe kerültek a magyarok általában, hogy kénytelenek voltak haditapasztalatukat, kardjukat eladni. Ez alól, úgy tűnik, egyedül a filmen is látott komáromi csoport volt kivétel. Viszont nem derült ki a filmből, hogy a 600 katonát csatasorba állító Lopez-akcióban többségében a kelet-európai levert forradalmak emigránsai vettek részt: lengyelek, németek, magyarok. A képernyőn tipikusan dél-amerikai környezetet teremtett a rendező, Hajdufy Miklós. Éppen ezért maradt bizonytalanságban a néző a helyszínt illetően ... — Ez valóban, akárcsak a kosztümök, félrevezetőnek tűnt. Az akció egyébként New Orleansből indult ki. S hogy hányán voltak? Amit bizonyítani lehet: a névsorban 30 magyar neve szerepelt. De szerepük, mivel a vezérkari tisztek többsége a magyarokból került ki, rendkívül jelentős volt. Kossuthot 1852-ben a kubai emigránsok úgy tájékoztatják, hogy Kuba szabadságáért 100 magyar esett el. — S végül a címadó párbajról ... Valóban ilyen értelmetlen küzdelemben pusztult volna el Prágay János és közvetlen segítője, Bontil- la György őrnagy? — Olvastam a kubai felszabadító expedíciót szétverő spanyol vezénylő tábornok levelét, amelyben azt írja, hogy Prágay János egy kubai faluban, Las Posas- ban, háztól házig vívott küzdelemben halt meg. Radnich Imre százados pedig 8 magyarral együtt a bukás után ólombányába került, ahonnan később megszöktek, s a százados részt vett ezután az amerikai polgárháborúban is. Egyébként a mai kubai marxista történetírás a lopezi expedíciós kísérleteket — ugyanis három ilyen volt — az USA annexiós törekvéseihez csatolják, s mint ilyen, negatív megítélés alá esik. A Prágay-féle csoport küzdelme pedig az akkori emigrációsok körében a világ minden táján nagy visszhangot váltott ki. Ugyanis harcuk az 1848—49-es törekvések sorába tartozik, amelyben a világszabadság forradalmi szellemét kívánták újraéleszteni. Ez a Kuba felszabadításáért indított akció volt ezeknek a kísérleteknek utolsó hulláma. B. Sajti Emese Az okányi óvodásoknak két jelentős programja is volt az elmúlt időszakban. Az óvoda dolgozói szeretnék hagyománytisztelőkké tenni az apróságokat, ezért az elmúlt hónapban telet kergető farsangi mulatságot rendeztek számukra. Az óvoda gyermekéi és dolgozói lakodalmas menetté alakultak. A gyerekek voltak a násznép, a 17 felnőtt dolgozó pedig a menyasszony, vőlegény, vőfély. és zenekari jelmezt felvéve vonult végig a falu utcáin. Az énekszó, a zene, s a 130 ünneplő apróság hangjaira a falu lakói előbb döbbentek figyeltek, majd ők is a lakodalmas menet kíséretébe szegődtek... A „lakodalom” a kultúrházban volt, ahol a gyerekeket az SZMK és a napközis konyha vendégelte meg. E hónapban, 13-án Gyulára kirándultak a gyerekek. A művelődési központban az Állami Bábszínház műsorát, a Jancsi és Juliska című mesét nézték meg. Színház után jólesett a Park étteremben elfogyasztott üdítő. Az élményeket a gyerekek azóta is emlegetik. A kiránduláshoz a helyi termelőszövetkezet biztosított autóbuszt az óvodának. Nőnap a fehér akácok városában II. . ' ? 1 A kikötő Ogyessza Katalin cárnő idejében épült. Azt beszélik, egyszer megkérdezték tőle, milyen lesz az új település? Ő kinyitotta legyezőjét és így szolt: — Ilyen. A kezem a7. öböl, ebből sugárhan indulnak ki az utcák... — S valóban, eltévedni. még ha akarnánk se tudnánk, olyan szabályosan épültek a város utcái. Az építőanyag az a mészkő, amelyen járunk... Így jöttek létre a város alatt húzódó katakombák... Amint autóbuszunk halad a Primorszkij bulvár, ,a parti sétány felé, kedves ogyesz- szai idegenvezetőnőnk, Logai Aliz elmeséli, hogy a város 1794-ben alakult. Három kör_ zete van, ipari, mezőgazda- sági, s az üdülők, klinikák körzete... A Patyomkin- lépcsőnél szállunk ki először. A hó a lehető legritkábban esik errefelé, mi — miért is ne? — éppen kifogtuk. Egész nap, nagy pelyhekben hullott ... Dp vegyük fel ismét az elbeszélés fonalát. A Patyom- kin-lépcsőnél tartottunk... Boffó úgy építette meg a 192 lépcsőfokot, — amely ma a város főbejárata —, hogy felülről nézve csak a pihenőket, alulról visszatekintve pedig csak a lépcsőfokokat látjuk. S csalóka látvány az is, hogy mintha lentről kétszer olyan hosszúnak tűnne az út felfelé, mint fordítva... A titok nyitja nem más, mint az, hogy alul csaknem kétszer olyan széles a lépcső, mint fent... A sétányon megcsodáljuk az ogyesszai városi szovjet klasszicista stílusban épült palotáját, majd Voroncok gróf egykori rezidenciáját, amely ma a város úttörőpalotája. Nagy sikere van a legendának, amely azt a gránit alapon álló ágyút övezi, amely a krími háború emlékét őrzi. E legenda szerint, h,a olyan asszony járja körül, aki korábban hűtlen volt a férjéhez, az ágyú eldördül ... A férjek megnyugtatására: az ágyú némán tűrte, hogy körüljárjuk ... S elérkezett a délelőtt fénypontja: lementünk a homokos tengerpartra is. Igaz, a csípős, hideg szél dühösen ráncigálta téli nyugalom zavaróit, ám a mi lányaink minderre fittyet hányva, elbűvölve ámultak a haragos hullámom játékán. Az egyik mindenre elszánt menyecske elindult: „Megkóstolom, tényleg sós-e?” Egy magas hullám azonban hasonló elszá- nássai igyekszik feléje, a harcias amazon kénytelen megfutafnodni. * * * Incsiklandozó illatok, ros- kadásig terített asztal, s a poharak pezsgővel telve, amelyet ezúttal a saját egészségünkre ürítünk ... A felszolgálók úgy hitték: ennyi nő együtt... nem leszünk sokáig... Nem így történt. Sokunkat a késő éjszaka is ott talált, s nem is akárhogy, fergeteges jókedvünkben. Aki férfi könnyelműen bevetődik ide, nem pihenhet soká. Akad táncosa bőven, s mi sem természetesebb most, mint a hölgyválasz ... Elnézem az idős asszonyokat, amint reumájukról, unokáikról, s az olykor veríté- kes hétköznapokról — ha csak erre az estére is — megfeledkezve, járják a „sé- ket”, s ha a zenekar szünetet tart? Az se baj. Akkor akad közöttük vállalkozó, aki feláll, s magyar nótákkal viszi a prímet az énekhez, tánchoz. Különösen a békéscsabai Horváth Ibolyát kedveli a „publikum”, őt kórusban kérik, énekeljen ... * * * Vasárnap a Történelmi Múzeummal ismerkedünk, s a hő® város múltjával. Sokszor elszorul a torkunk a második világháború iszonyú szenvedéseinek, s a város hősi helytállásának tanúi láttán. S megkönnyebbülve sóhajtunk fel a fénykép előtt, amely a nagy eseményt örökíti meg, a felszabadulást: Az Operán immár a vörös zászló lobog... Este belülről is megnézzük a nagymúltú, csodás épületet, melyről idegenvezetőnk nem kis büszkeséggel mondja, hogy a bécsi opera után Európában a második helyen áll. Valóban álomszép, s oly hatalmas, hogy folyosóin, lépcsőin nem egyszer eltévedünk ... Látom az arcokat: ámulat, csodálkozás, s mély elragadtatás tükröződik minden. S ugyanezt látom, amikor délután elindulunk a sétahajóval, hogy megnézzük a Fekete-tenger legnagyobb kikötőjét, ahonnan 60 országba indulnak hajók ... Igazi találkozás e7. a tengerrel, A társaság fele, bár majd odafagy a vaskorláthoz, olyan hideg van, kiáll a hajó nyitott részébe, nehogy valamit is kihagyjon a látnivalóból ... Este megnézzük a „Trubadúrt”. A dévaványai Dé- kány néni kerül mellém. Soha nem járt operában, nem hitte, hogy Ogyesszába kell eljönnie ezért... Másnap — úgy hisszük ez az utolsó napunk — délelőtt ismét csoportonként megyünk üzemlátogatásra. Van, aki kutatóintézetbe, mások cémagyárba mennek. A fogadtatás mindenütt meleg, baráti. A mi csoportunkat a Lenin nevét viselő konzervgyárba viszik. A teljesen automatizált üzemben, bébiételeket állítanak elő, s nem is akármilyeneket. A paradicsom és szőlőlevet mi is megkóstoltuk. A vélemény egybehangzó: „Ez nagyon finom”. Még egy délutánunk van, a lehető legnehezebb programmal, amelyet asszonyoknak rendezni lehet: vásárolni megyünk. Vendéglátóink még ehhez is autóbuszt biztosítanak. S egy meglepő felfedezés: sok mindre jó ez a csabai tót beszéd ... Egész jól eltolmácsolgatnák útitársaim ... Este már minden becsomagolva, indulásra készen, s ekkor „beüt a nagy krach”! A repülőteret köd miatt lezárták. így hát még egy napot ráhúzunk, igaz az állandó készenléttől kissé idegesen, s ráadásul az otthoniakat hogy is értesíthetnénk? Van, aki telefonnal, mások távirattal próbálkoznának, de nem megy ... Végül is, másnap délután 4—5 óra körül jön a hír, elindult értünk a gép Budapestről. Amikor felszállunk, a fehér akácok városa ismét sűrű ködfelhőbe burkolózik. Am a felhők fölött még látjuk a bágyadt napot, amely pirosra és sárgára festi a város búcsútintő ködtakaróját, * * * Elnézegetem a magammal hozott emlékeket. A képeslapokat, a nőnapra kapott Misa-mackós kulcstartót, a színházjegyet, s a jelvényt, melyet egy ottani fiatalasz- szony tűzött a kabátomra ... Mind-mind az ogyesszai szép napokra emlékeztet. S persze az ott készült fényképek: nevető .arcok, gondtalan, bohó- kás fintorok... S lassan rájövök e nőnapi utak igazi jelentőségére. A jutalmazó intézmények, üzemek, s persze az út szervezője, az IBUSZ, olyan asszonyok számára tették lehetővé e szép utat, akiknek hétköznapjai lelkiismeretes munkával, s olykor gondokkal telnek. S most ,ha rövid időre is, ők feledhették, hogy beteges a gyerek és kabát kell az embernek, s hogy a heti nagytakarítás elmaradt ... S eszembe jut az egyik útitársam elbeszélése, az indulás előtti időkről: — A férjem leült a három gyerekkel, s azt mondta nekik: legyen ezegyszer anyának is öröme. Hadd menjen ... Életemben először vagyok távol tőlük, s külföldre is először jöttem. Hiányzik ,az otthon, a család, de rám fért már egy kis pihenés ... „Életében először ... ” S ki tudja hányán voltak ilyenek? Az ő és a többiek nevében is köszönjük, hogy mehettünk, láthattunk, kikapcsolódhattunk ... Nagy Ágnes ’48 színháza Biztos, hogy nagyon kevesen hallgatták meg március 15-én, szombaton délelőtt 11 órakor a Színházi magazin különkiadását, melyet A ’48- as szabadságharc színháza címmel sugárzott a Kossuth rádió. Persze, nem a rég múlt színházi idők iránti közömbösségben keresem a feltételezett érdektelenség okát, az időpont volt méltatlan ahhoz. Pedig dr. Kerényi Ferenc érdekes, lebilincselő tudósítást hozott ’48—49 színházi életéről, kényszerű változásairól és lelkesen vállalt szerepéről. Amikor ’48 októberében Debrecenben bemutatták az első, a szabadság- harc szellemében fogant új magyar darabot, gyönyörű sorozat kezdődött. Vígjátékok, operák, drámák születtek, s közöttük Szigligeti szerzeménye, a reveláció erejével ható II. Rákóczi Ferenc fogsága, mely a történelmi példázat félreérthetetlen sugallatait hozta ’48 színpadára. A hallgató, amikor idáig jut a kitűnő műsor, felsóhajt: milyen kár, hogy elfelejtettük! Milyen kár, hogy utoljára 29 évvel ezelőtt az akkori Néphadsereg Színháza játszotta, azóta semmi. És mire gondol még a hallgató? Gyulára. A várszínházra, melynek egyik alapvető feladata a magyar történelmi drámák otthonává lenni, a klasszikusoknak is, ahogyan ezt a közelmúltban a megyei pártértekezleten megállapították. Korántsem arról van szó, hogy „itt és most”, máris műsorra kellene tűzni Szigligeti művét, a szabadságharc időszakának legjobb magyar drámáját, csak a példa bizonyít: íme, hány és hány olyan klasszikus történelmi drámánk van még, melyekre újra rátalálni, azokat felújítani és előadni színházkultúránk iránti elévülhetetlen kötelesség. Gyulán is, Békéscsabán is, Győrben is, Budapesten is. Mindenütt, minden színházunkban, Ahol meg jelszóként a magyár történelmi dráma lobog a zászlókon, még inkább. Egyszóval: a jelzett műsor sikeres, szép emlékezés volt 1848-ra. A kor színházi eseményeit, előadásait egy-egy jelenettel is felidézték, a Szigligeti-dráma bemutatása különösen megragadta a hallgatót, felhívta a figyelmet a darab értékeire, arra, hogy korunk embere is kaphatna egyet-mást, ha újra bemutatnák. Az sem lenne rossz, ha az egész műsort megismételnék olyan időpontban, amikor sokkal többen hallgathatják. Fiatalok, idősebbek, a magyar színházi élet és múlt kedvelői; a színház erejében hívők közül minél többen. Mert a színház ereje lebírha- tatlan, ha igazi művészetnek ad otthont, és céljai milliókért valók. Ahogyan 48 színháza ilyen színház volt. Sass Ervin SZÍNHEZ, mozi 1980. március 20-án, csütörtökön, Békéscsabán, 19.00 órakor: KOLDUSOPERA Vörösmarty-bérlet. 1980. március 20-án, csütörtökön, Gyulán, 19.00 órakor: OLYMPIA . □ □ Békési Bástya: Skalpvadászok. Békéscsabai Építők Kultúrott- hona: A maláji tigris. Békéscsabai Szabadság: Minden előadáson: Gengszterek sofőrje. Békéscsabai terv: Magyarok a pré- rin. Gyulai Erkel: fél 6 órakor: Fogat fogért, — fél 8 órakor: Az ötös számú vágóhíd. Gyulai Petőfi: Fábián Bálint találkozása Istennel. Orosházi Béke: 5 órakor: Pillangó. L, n. rész. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Gulliver, — fél 6 és fél 8 órakor: Akiket a forró szenvedély hevít. Szarvasi Táncsics: 6 órakor: Harcmodor. I., n. rész.
