Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-16 / 64. szám
Bejárt diákok Együtt egymásért... Hajnaltól éjfélig Bejáró diákok a békéscsabai vasútállomáson... Fotó: Veress Erzsi Már kora reggel fáradtan érkeznek az iskolába. Gyakran késnek, sokat hiányoznak. A délutáni oktatás miatt sokszor késő estig fent kell maradniuk, ezért tanulásra, művelődésre, szórakozásra alig jut idejük, napjaik jelentős része „üresjáratban” telik el. Tanulmányi eredményük is jóval gyengébb az átlagosnál. Közel százezren vannak. Az osztálynaplókban csupán egyetlen szó jelöli őket — „bejáró”. Reggel hat óra. Az emberek egymást lökdösve nyo- makodnak föl a zsúfolt vonatra. Munkások, ingázók, diákok. Álmosan egymáshoz préselődve állnak a fojtó, párás embermelegben. Maró füst csípi a szemeket. Bum- lizva utazunk — munkahelyre, iskolába, hivatalba. Van, aki már hajnali négy óra óta talpon van. Az egyik peronon srácok snóbliznak, lábuk között az iskolatáska. „Fél hétre érünk be a városba, de hogy utána mit csinálunk, még nem tudjuk. Kirakatokat nézünk, mászkálunk és ha már nagyon fázunk, beülünk egy tejivóba”. — Vagy a kocsmába! — szól közbe az egyik lány. Nevetünk, de senki nem mond ellent a közbeszólónak. Déli tizenkét óra. A szakmunkásképző intézet udvarán óriási tömeg. A két műszakban oktató iskolában még tart a délelőtti oktatás, de a délutánra járókat -hozó autóbuszok, vonatok már megérkeztek. A gyerekek jobb lehetőség híján a szűk folyosókon az udvaron ácso- rognak. Egykedvűen falnak támaszkodó, cigarettázó, fásult tömeg. Itt-ott rádió szól. Van, aki már órák óta vár. A „szűkre tervezett” iskolában egyetlen olyan helyiség sincs, ahová leülhetnének. A KISZ-klub ajtaja is kulcsra zárva. „Felügyelet nélkül mindent tönkretennének” — mondja az egyik nevelő. Délután négy óra. A megyeszékhely állomásépülete tele van ácsorgó, csapatosan kószáló fiatalokkal. Lökdö- sik egymást, sziszegnek a lányoknak. A diákváróteremben félhomály. A pár lépésnyi, barátságtalan helyiségben néhány lány vihorászik. Egy pár az egyik sötét sarokban csókolózik. Az asztaloknál egyetlen fiú ül. Előtte könyv. Szórakozottan bámul fölötte a levegőbe. Néhány ténfergőt megszólítok. Többségük szakmunkástanuló. Egy órakor eljöttek az iskolából, azóta a városban csellengtek, nézelődtek. A vonatuk fél hatkor indul. Hétre érnek haza. Megvacsoráznak, végignézik a tévéműsort, lefekszenek. — Tanulni mikor szoktatok? — kérdezem tőlük. Cinkosan összenevetnek. — Hát mikor, hogy ... Vonaton, va- , csora után — érkeznek a bizonytalan, komolytalan válaszok. Senkit nem izgat a holnapi lecke, a felelés. Olvasnivalót, újságot, könyvet senkinek a kezébe nem látok. Dél óta az iskolatáskát sem nyitották ki. Valószínű, hogy holnap reggel ugyanúgy kapják fel, ahogy este lerakták. au A tanárok, ha a bejárók problémáiról esik szó, széttárják a kezüket. „Néha már az is eredmény, hogy eljönnek az iskolába, és csendben végigülik az órát” — mondják az egyik szakmunkás- képzőben. Az iskola igazgatója sem tud megoldást. „Szabad helyiségeink nincsenek, a művelődési házban hiába rendeztünk be egy bejáróklubot, onnan menekültek a gyerekek, mert „nem bírták a kötöttséget”. A vasúti menetrend egy-egy megyén belül a gyárak műszakkezdéséhez igazodik, a Volánnak pedig nincs elég járműve diákjáratok indítására. Ideális megoldás az lenne, ha mindenkinek kollégiumot tudnánk biztosítani, de ez egyelőre álomnak is szép”. <4V Valóban ennyire kilátástalan a helyzet? A pályaudvari, iskolai pillanatképeket látva, a kezdeményezések kudarcáról hallva, az objektív adottságokat — iskoláink felszereltségét, a városokban a szabadidő-klubok hiányát, az állomásépületek állapotát figyelembe véve, nem éppen rózsás a kép. De nem is reménytelen. Néhány jó kezdeményezés, példa akad az országban. Cegléden a kultúr- várótermet alakították átdi- ákvárótéremmé, úgy, hogy a felügyeletet is megoldották. A felügyelő néni adja ki a játékokat, kölcsönzi a könyveket, újságokat. A váróterem reggel 7-től este nyolcig van nyitva. A fiatalok szívesen töltik itt az idejüket. Debrecenben a Kölcsey Ferenc Művelődési Házban nyitottak meg egy szabadidő-klubot, ahol 14 órától 22 óráig egy fiatal népművelő felügyeletével „szabadon” tölthetik idejüket a fiatalok. Lemezeket hallgathatnak, újságot olvashatnak, játékasztalokon játszhatnak, s közben, „véletlenül”, a népművelő „provokálhatja” őket. Popzenéről, irodalomról, politikáról beszélgetnek. A klub nagyon népszerű a fiatalok körében. Hasonló életrevaló kezdeményezés egyelőre kevés születik az országban. A beszélgetések során nagyon kevés emberrel találkoztam, aki „ügynek” tekintette volna a bajárók problémáit, gondjait. Az iskolák nagy részében csak az- anyagi gondoskodást — útiköltség-térítés, ebédjegy stb. — tartják szem előtt, és a tanulók egybehangzó véleménye szerint egyéb törődést nemigen tapasztalnak az intézmények részéről. Pedig a középiskoláskorú fiatalok több, mint egynegyedéről van szó. Többségükben munkásnak készülő fiatalokról. Olyanokról, akik — fizikai dolgozók gyermekeiként — társaikhoz képest hátrányos helyzetben vannak. Csaknem százezren vannak. Számuk és arányuk, a középiskolás korosztályon belüli arányuk azonban egyre nagyobb, és a népesség alakulását figyelembe véve még nagyobb lesz. Nemrégiben egy minisztériumi vizsgálat során is megállapították, hogy ennek a jelentős ifjúsági rétegnek a helyzetén, körülményein a jövőben — elsősorban a helyi szervek, intézmények kezdeményezései révén — hathatósan változtatni kell. Sebők János A gyerekek szívesen veszik, ha egy-egy felnőttcsoporthoz tartozhatnak. Ez főként akkor igaz, ha közösen tölthetik meg tartalommal a találkozásokat. A Békéscsabai 9. sz. Általános Iskola kisdiákjai a forgácsolószerszám-gyár dolgozóival, KISZ-eseivel, valamint a RUTEX Szövetkezet KISZ- eseivel tartanak fenn évek óta igen tartalmas kapcsolatot. A RUTEX szabás- varrás tanfolyamot szervez a gyerekeknek, a gyárbeliek pedig a munkásőr-foglalko- zásokon együtt dolgoznak az úttörőkkel. Évfordulók alkalmával köszöntik egymást, ajándékkal kedveskednek a szeretet ünnepén. A most 7. és 8. osztályosokat 5-es koruk óta patronálják az üzemek, s az évek során mély barátságok szövődtek a gyerekek és fel- . nőttek között. A felnőttek közül példaképet is választottak a gyerekek maguknak, egy-egy munkást vagy KISZ-es fiatalt. — A RUTEX KlSZ-titká- ra sokat beszélget velünk, s tud olyan lenni, mintha köztünk élne, mégis mindig újat mond, segít eligazodni a felnőttek világában. Volt például illemóránk, ahol a társas viselkedésről beszélgettünk, de az űrkutatásról, is olvastunk közösen — meséli Hortobágyi Jancsi, aki 6. osztályos ... — Ti a forgácsolóba jártok munkásőr-foglalkozás- ra... — Rendszeresen részt veszünk a felnőttekkel közös filmvetítésen, lövészeten. Évek óta szívesen járunk ide. Én 52 pontot értem el egy alkalommal a lövészeten — mondja büszkén Szi- kora Ági. Oláh Tünde arról is mesél, hogy a klub- és teadélutánok, beszélgetések, filmek megtekintése után szórakoztató programokat szerveznek. Azt már az iskola igazgatójától, Széplaky Endré- nétől tudjuk, hogy a szakmákkal is ismerkednek a gyerekek. Minden évben szerveznek gyárlátogatást, így sók mindent megtudhatnak, például a szerszámgéplakatos munkájáról. A RU- TEX-ben a szabás és a varrás fortélyait nézhetik végig egy-egy üzemi sétán a lányok és fiúk. Az üzemek komoly segítőtársai az iskolának. A forgácsoló dolgozói állványt készítettek a vetítőhöz, amelyen tárolható és mozgatható az epidiaszkóp is. Nagyon nagy szükség volt rá, hiszen a boltban ilyet nem árulnak. Segítettek a tantermek korszerűsítésében is. A RUTEX sportmezeket varrt a gyerekeknek, az úttörőrendőrök egyenruháit is ők varrták meg. S hogyan kedveskednek a gyerekek a felnőtteknek? — Nőnapra fogókesztyűt varrtunk a RUTEX KISZ- eseinek, más alkalomkor fésűtartót. Legutóbb pedig a forgácsoló pártértekezletén mondtunk köszönetét a padok korszerűsítéséért, és a sok segítségért, amit az üzemtől kaptunk. Az iskola úttörőcsapata és a két KISZ-szervezet közösen nevezett be „Az ifjúkommunisták az úttörőkért, az úttörők az ifjúkommunistákért” mozgalomba. A tartalmas és gyümölcsöző kapcsolat után hamar kiderül, .hogy más üzemek és iskolák kapcsolatai között hogyan értékeli a városi és a megyei KISZ-bizottság a 9-es iskola, a forgácsoló és a RUTEX „együttműködését”. Sz. J. Avwuvvvuwxvuxmvvxxxxxxxxxxxxxxxxxx így és itt élt Zrínyi Ilona Ezzel a címmel rendez minden évben hagyományteremtő szándékkal vetélkedőt a békésszentandrási Zrínyi Ilona úttörőcsapat. Képeinken a győztes csapat tagjai. n személyzetis Láttam öt női futballt játszani, láttam, hogy magas rangú vendégeket fogad, hallottam előadását, találkoztam vele mint szervezővel, s láttam mint dolgozók igazát kereső és „kijáró” embert. Egyszóval meggyőződhettem sokoldalúságáról, emberségéről. Rétlaki Antalné, Békés' megye legnagyobb — háromezer-ötszáz főt foglalkoztató — vállalatának személyzeti osztályvezetője. Eddigi életút járói így beszél: — Friss érettségi bizonyítvánnyal 1968-ban kerültem eddigi első munkahelyemre, a Volán 8. számú vállalathoz. Mint üzemanyag-elszá- moltató kezdtem dolgozni a műszaki főosztályon. Miután a gimnáziumban aktívan részt vettem a KISZ- munkában a vállalatnál beválasztottak a KlSZ-bizott- ság csúcsvezetőségébe. Tíz évig szervező titkár voltam. 1971-ben vettek fel a pártba, és 1978-ban a vállalat pártvezetőségébe, agitációs, propagandafelelősnek választottak. — Hogyan változott munkahelyeden belül beosztásod? — Igazgatási előadó lettem, de rövid idő után a munkaügyi osztályra kerültem szociálpolitikai előadónak, majd csoportvezetőnek. 1976-ban a személyzeti osztály vezető helyettesének neveztek ki. Az idén, miután elődöm nyugdíjba ment, személyzeti osztályvezető lettem. — Köztudott, hogy mi a feladata egy személyzetisnek, vagy legalábbis azt hisz- szük, hogy köztudott. Beszélnél a munkádról? — Nemcsak a személyzeti vonatkozású kérdések tartoznak hozzám, hanem az oktatási témák is. Ezenkívül a vállalat igazgatójának első számú instruktora vagyok, ami eléggé felelősségteljes feladat. Vezetők minősítéséhez, kinevezéséhez, leváltásához kell javaslatot adni. Nem éppen hálás feladat! Arra törekszünk, hogy megfelelő, rátermett emberek kapjanak vezetői megbízást... — Az utóbbi időben megnövekedett feladatokat kapnak a személyzeti ügyekkel foglalkozó osztályok. Mi erről a véleményed? — Ez valóban így van. Ezért is fordítunk nagy figyelmet arra, hogy a személyzeti kérdésekkel foglalkozók jól képzett szakemberek legyenek. Értsenek a közművelődéshez, az ifjúság- politikai és oktatáspolitikai kérdésekhez. Ehhez a munkához vállalatunknál egy ember kevés, egész kollektíva összefogására szükség van. — Terveid? — Minél magasabb szinten ellátni feladatomat... Rétlaki Antalné egyébként még csak harminc éves. Eddigi munkáját kitüntetések sora fémjelzi, 1972-ben miniszteri dicséretben részesült, 1975-ben és 1978-ban a Közlekedés Kiváló Dolgozója kitüntetést, 1977-ben Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott, 1978-ban pedig kiváló ifjúsági vezető elismerésben részesült. Kép, szöveg: Béla Vali
