Békés Megyei Népújság, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-24 / 46. szám
J£80j_£ebruár_24a_^asárnaj>í o Pártértekezletek Összehívták az országgyűlést A szolgáltatások a fővárosban és vidéken A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése alapján az országgyűlést 1980. március 6-án, csütörtök délelőtt 11 órára összehívta. A kormány javasolja, hogy az országgyűlés tűzze az ülésszak napirendjére az atomenergiáról szóló törvényjavaslatot. Az alkotmány előírásának megfelelően az ülésszak napirendjén szerepel még az Elnöki Tanács, valamint a legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolója működésükről. Fiatal agrárszakemberek Folytatódott az MSZMP XII. kongresszusát előkészítő, a tapasztalatok, a javaslatok tárházát tovább gazdagító pártértekezletek sorozata. Szombaton a főváros I., V., VI., VII., IX., X., XI., XIII. , XV., és a XIX. kerülete, valamint Debrecen, Miskolc, Pécs, a Csepel Vas- és Fémművek, a Fővárosi Tanács, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunistáinak küldöttei tartották meg tanácskozásukat. A pártértekezletek megvonták az elmúlt öt évi munka mérlegét. Az elemző írásos beszámolókat és a szóbeli kiegészítőket a felszólalók az előkészítő taggyűléseknek és pártcsoport értekezleteknek az elért eredményekről, s a tennivalókról közösen kialakított értékeléseivel gazdagították. A kommunisták tanácskozásai összegezték a kongresszusi irányelvek vitáinak tapasztalatait, és kialakították a nagyjelentőségű dokumentummal kapcsolatos állásfoglalásokat. A pártértekezletekre előterjesztett beszámolók, a felszólalások, valamint a kommunista kollektívák véleményét megtestesítő határozatok alátámasztották: a párttagság az elmúlt évtizedben is eredményesen munkálkodott a fejlett szocializmus építésén. Tovább erősödött a szocialista nemzeti egység, a legszélesebb teremtő összefogás eredményeként gyarapodtak a városok és kerületek, újabb eredmények születtek a politikai, a társadalmi, a gazdasági és kulturális élet területén. A szombati pártértekezleteken elfogadott dokumentumok is megerősítették: megalapozott és erős bizalom övezi a Magyar Szocialista Munkáspárt több mint két évtizedes, eredményekben gazdag fő politikai irányvonalát. A felszólalók hangsúlyozták, hogy továbbra is e politika töretlen és következetes folytatása vezet a szocializmus teljes felépítéséhez, ezért a XII. kongresz- szustól ennék az irányvonalnak a megerősítését kérték. tanácskozása Pénteken egész napos tanácskozást rendezett Füzesgyarmaton, a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben, kihelyezett ülés keretében a járási fiatal agrár- szakemberek tanácsa. A meghívottak között volt Márton András, a MÉM mezőgazdasági főosztály munkatársa, aki a megjelent fiatal szakemberek előtt az új gazdasági szabályozórendszer elemeiről, valamint várható hatásairól tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. Ezt követően dr. Drágán Iván, a Körösök Vidéke Tsz Szövetségének titkárhelyettese ismertette a szocialista versenymozgalom mezőgazdasági feladatait a járásban. Mindkét előadással kapcsolatban több hozzászólás hangzott el, melyekben a fiatalok a saját üzemeikben előforduló napi problémákat mondták el. Délután összevont szekcióülésen a termelőszövetkezet vezető szakemberei adtak tájékoztatást a közös gazdaság termelési mutatóiról, eredményeiről. Könyveink külföldön Hová kell befizetni a gyermekintézmények támogatására felajánlott összegeket? A Sziklai Sándor Szocialista Brigád felhívására Békés megyében is számos brigád, munkáskollektíva határozta el a csatlakozást és tett vállalást a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny keretében, annak bővítéseként, hogy kommunista műszakok tartásával és egyéb módon elősegítik a gyermekintézmények gazdagítását, támogatását. Lapunkhoz is folyamatosan érkeznek értesítések az ilyen jellegű vállalásokról. Így például a tegnapi postával érkezett a Budapesti Harisnyagyár szeghalmi telepe KISZ-szervezetének is a csatlakozása és felhívása a község fiataljaihoz, hogy március 22—29. között tartsanak kommunista műszakot s ennek munkabérét ajánlják fel a községben kialakításra kerülő bölcsőde javászerint ott kell felhasználni a szocialista brigádok, egyéb közösségek, illetve magán- személyek által történő befizetéseket a gyermekjóléti intézmények támogatására, ahol az keletkezett, tehát abban a városban, községben. A célszerű és hasznos fel- használás viszont a rendelkezésre álló összegek bizonyos koncentrálását is igényli. Ezért a felajánlott összegek mindegyikét „Békés megyei Tanács V. B. Békéscsaba. Kollégiumi Alap számlára, 438-260 számlaszámra” fizessék be. A befizetett összegek elkülöníthető és helyi tanácsokra bontott nyilvántartásának vezetéséről a megyei tanács vb pénzügyi osztálya gondoskodik. A befizetésekhez szükséges átutalási utalványt a helyi tanácsok pénzügyi osztályán lehet beszemegyei bizottsága, a megyei tanács vb és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa képviselőiből alakult bizottság fog javaslatot kidolgozni a helyi érdekek és a befolyt összegek alapján. Szerkesztőségünk a mozgalom menetközbeni állásáról és a végleges értékelésről megfelelő időpontban lapunk hasábjain tájékoztatást nyújt. Megyénk szocialista brigádjai, munkakollektívái az elmúlt években is bizonyságot tettek, hogy gyermekintézményeink fejlesztése, gondozása szívügyük. Ennek eredményeit bölcsődei, óvodai, iskolai férőhelyek százaival lehet mérni. A Sziklai Sándor Szocialista Brigád felhívása ezt az akarást és eredményt minden bizonnyal megsokszorozza. Kultúránk fontos hordozói, a könyvek nagyszabású kiállításon láthatók a közeljövőben Moszkvában és Szófiában. Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából rendezik meg a Szovjetunióban a magyar kultúra napjait. A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő eseménye lesz a moszkvai magyar könyvkiállítás. Az irodalom központi házában április 4-e és 11-e között mintegy 1700 kötettel mutatkozik be könyvkiadásunk. A reprezentatív tárlat mintegy teljes keresztmetszetét adja a magyar könyvkiadók tevékenységének. Hazánk felszabadulásának jubileuma alkalmából Szófiában a Cirill-metód könyv, tárban — április 22-e és 29-e között — mintegy ezer kötet képviseli a hazai könyvkiadás legjavát. Félszáz kötet szemlélteti majd a magyar—bolgár kapcsolatokkal foglalkozó irodalmat. A szófiai könyvkiállítás a tavaly októberben Budapesten rendezett bolgár könyvtárlat viszonzása is. ra. De nemcsak vállalásokról esik szó, hanem arról is, hová fizethetik be a vállalásuk teljesítésével szerzett összeget? Alapelv, hogy lehetőség rezni. Gazdálkodó szervek befizetéseiket a megosztott átutalási rendszerben is teljesíthetik. A befolyt összegek megosztására az MSZMP Békés lói vannak a székesfehérvári négyes ikrek Jó] vannak a székesfehérvári négyes ikrek: Gábor, Péter, András ég Márta. Molnár Imre enyingi autószerelő és Molnár Imréné, Bene Márta bolti eladó gyermekei túljutottak az első órák alkalmazkodási nehézségein. A megyei kórház csecsemőosztályán, ahol külön teremben, inkubátorban őrzik őket, állandó ügyeletet tartanak mellettük. A négyes ikrek édesanyját sokan köszöntik: dísztáviratban gratulált a székesfehérvári Járási Hivatal elnöke, üdvözölték közvetlen munkatársai, valamint munkaadója, az enyingi ÁFÉSZ dolgozója. Csütörtökön és pénteken gépkocsinyeremény-betétkönyv sorsolás Az Országos Takarék- pénztár február 28-án és 29- én Budapesten, a MÉM kultúrtermében rendezi a gép- kocsinyeremény-betétköny- vek idei első, sorrendben 75. sorsolását. A húzáson az október 31-ig váltott és a január 31-én még forgalomban volt ötezer és tízezer forintos gépkocsinyeremény-betétkönyvek vesznek részt. Az első napon, csütörtökön a Budapesten váltott gépkocsinyereménybetét- könyvek sorsolásán 373, pénteken a vidékiekén 605 autó talál gazdára. Ezen belül az ötezer forintos betétkönyvekre 675, a tízezer forintosokra pedig 303 nyereményautó jut. A kétnapos húzás összesített eredményét, a 978 nyertes betétkönyv számát, tartalmazó jegyzéket, március 1-én teszik közzé. A Mezőhegyesi Cukorgyárban a kampány befejezése után azonnal hozzáláttak a feldolgozósorok és berendezések karbantartásához, nagyjavításához. A szezonban meglehetősen nehéz feladat hárult a berendezésekre. Képünkön: a szeletprések kiszerelését és javítását végzik a gyár szakemberei Fotó: Veress Erzsi szervezettsége ■ ■lilmli kerek egy hó■ | * napnyi határidőre m fl vállalják a közönséges cipősarkalást, mondván, hogy a csorba sarkú lábbelit nekik a központi műhelybe kell továbbítaniuk..., akit három helyen elutasítanak mosógépjavítás-ügyben, mondván, hogy nincs alkatrész, s az aranykezű mestert végül, is egy kisiparos személyébeír fedezi fel,. aki egyenest az NDK-ból szerzi be a sehol nem kapható alkatrészt..., aki kocsija rutinszervizéért kifizet majd’ másfél ezer forintot, és csak fél év múlva jön rá, hogy az esedékes olajcseréről egyszerűen megfeledkeztek, jóllehet felszámították..., aki hónapokig kénytelen fazekakban melegíteni a vizet, mert gázbojleré egy aprócska alkatrész híján hasznavehetetlen..., szóval, aki kénytelen kelletlen hetente-havonta járja végig a szolgáltatás idegeket megviselő kálváriáját, annak a következő számok bizony aligha szolgálnak vigasztalásul : Az elmúlt tíz évben majdnem 15 milliárd forintot költöttek a szolgáltatóintézmények gyarapítására, bővítésére, korszerűsítésére, s jelenleg több mint 100 ezer szolgáltatóhely áll a fogyasztók rendelkezésére. Tiszteletet parancsoló számok, s éppen ezért az ember csak azt nem j érti, miért van az, hogy egyre nehezebb, egyre körülmé- \ nyesebb valamit elvégeztetni, megjavíttatni, miért van az, hogy változatlanul, sőt: egyre inkább úgy érezzük, a szolgáltatóipar valamiféle kegyet gyakorol azzal, ha egyáltalán alkalmazottai szóba állnak velünk? Ügy tűnik: a mennyiségi - fejlődéssel nem lehetnek különösebb gondjaink. Nagy kérdés azonban, hogy a vi- | tathatatlan mennyiségi fejlődés mögött, illetve amellett, javult-e a szolgáltatások mi- j nősége és méginkább az ; egész szolgáltatóipar szervezettsége? Erről kinek-kinek | megvan a személyes tapasztalata, amire, ugye, többnyire azt szokás mondani, hogy „nem jellemző...”Ez esetben viszont a bosszantó szemé- i lyes tapasztalatok összecsengenék a szakemberek értékítéleteivel. Már az a bizonyos mennyiségi fejlesztés is megkérdőjelezhető. Mert például hiába a 100 ezer szolgáltatóhely, ha az üzemek, műhelyek egy részében súlyos munkaerőhiánnyal bajlódnak. A legmértéktartóbb számítások szerint is, megközelítően 300 ezerrel , kellene növelni a szolgáltatóipar- ; bán dolgozók számát a kö- . vetkező években ahhoz, hogy az iparág viszonylag zökke- : nőmentesen működhessék. S az ehhez kapcsolódó további kérdés: valóban reá- ; lisak-e a mértéktartó számítások? Nem lehetne vala- mit „keresni” a munka jobb szervezésével, a bürokratikus módszerek kiküszöbölé- , sével ? A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a szolgáltatás szervezeti kereteit módosítani kellene, éppen az igények jobb kielégítése érdekében. Különösen problematikus a több ezerre tehető, egészen kis szolgáltatóhelyek jövedelmi helyzete. Ezek általában indokolatlanul magas költségekkel, a nagy szervezetekre jellemző, és automatikusan átmásolt, bürokratikus módszerekkel dolgoznak, s a fogyasztókkal való kapcsolataik már csak ezért is nehézkes, alacsony színvonalúak. Szó sem lehet arról, hogy e kis üzemeket, műhelyeket centralizálják. Ennél sokkal egyszerűbb megoldás a szolgáltatási „ügyvitel” egyszerűsítése, a bürokrácia nye- segetése. Itt vannak aztán azok a gazdasági egységek, amelyek afféle melléktevékenységként foglalkoznak a szolgáltatásokkal. Jelenleg e vállalatok elégítik ki a szolgáltatási igények kétharmadát, de olyan körülmények között, hogy valóságos csodának minősítendő, ha nem hagynak fel sorozatban a szolgáltatással. Az efféle „melléktevékenységnek” hivatalosan ugyanis nincs sok becsülete. Sőt: gyakran nem titkolt gyanakvással szemlélik a vállalatok és szövetkezetek mellékprofilként vállalt szolgáltatótevékenységét. Nyilvánvaló, hogy éppen az ellenkező magatartásra lenne szükség: a bizalmon alapuló támogatásra, illetve ösztönzésre. A szervezeti egyszerűsítést szolgálná az is, ha például a mezőgazdasági üzemek, termelőszövetkezetek nagyobb részit vállalnának — vállalhatnának — a területükön élő emberek szolgáltatási ellátásában. Ehhez megint csak a támogatás, az ösztönzés hiányzik. És ne feledkezzünk meg a kisiparosokról sem. Létük és * működésük a szolgáltatóipar szempontjából sorsdöntő. Létszámuk nő, tevékenységük köre bővül, de nem eléggé. Pedig ennek aztán nincs semmilyen hivatalos akadálya. Ám a központi elképzelések érvényesítését ez esetben sok minden nehezíti. Például: állami vállalatnál főfoglalkozásban levő szakemberek, ha akarják, mellékfoglalkozásként működési engedéllyel dolgozhatnak a szolgáltató ágazatokban. Erről rendelet van, amit helyenként sehogysem akarnak tudomásul venni, s minden léhető és lehetetlen módon akadályozzák, vagy éppen megtagadják az ilyesfajta melléktevékenység engedélyezését. O szolgáltatóipar fejlesztésének lehetőségei és szükségessége elvileg, kristálytiszták. Csak éppen az elveket kellene következetesen megvalósítani. Már csak azért is, mert a szolgáltatás minősége, rugalmassága és gyorsasága életkörülményeket, közhangulatot alakító tényező. Vértes Csaba Szórakoztató programok a MÁV klubkönyvtárban Békéscsabán, a MÁV klubkönyvtárban két szórakoztató program lesz a közeljövőben. Már hagyomány, hogy a hónap utolsó csütörtökjén Dévényi Tibor disc jockey- estjére gyűlnek össze a fiatalok. Legközelebb — február 28-án — Heilig Gábor, a Gemini együttes zeneszerzője, szövegírója lesz az est vendége. Február 10-én a magyar- nóta-kedvelő közönség keresheti fel a klubkönyvtár nagytermét. „Déli muzsika este” címmel rendeznek 20 órai kezdettel magyamóta- estet. A műsorban fellép Kovács Apollónia, Talabér Erzsébet, Hollay Bertalan, Hortobágyi Judit és Miklósi József. Kísér Vörös Kálmán és népi zenekara.