Békés Megyei Népújság, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-09 / 6. szám
wo. január Fm S2erda JgHiWkfacl Ugye, folytatjuk?... A naptár szerint már több mint egy hete elmúlt a gyermekek nemzetközi éve. Bízom abban, hogy ezt a világ, s hazánk egyetlen egy gyermeke sem vette észre. Mert a róluk való gondoskodás, a velük való törődés ugyanolyan, mint néhány nappal ezelőtt. Még az íróasztalok mellett folytatják a számolást, hogy a kiemelt, megjelölt évben mennyi forintot fordítottak csak és kizárólag a „jövő reménységeire”, gyermekeinkre. Még nem tudjuk pontosan, hogy hány bölcsődei, óvodai, kollégiumi férőhely, hány játszótér, mennyi iskolai tanterem épült fel, ösz- szességében. Egy azonban bizonyos : több, mint például 1978-ban. Vagy előtte, még azelőtt. Aztán elkészülnek - a statisztikák. A szakembereknek sokat mondó adatokkal, számokkal, paraméterekkel. Talán nekünk is sokat mondó- akkal. Bennünket, a szülőket, a gyerekeket, a gyermekekkel foglalkozókat azonban valami más sokkal jobban érdekel. Nem mintha az anyagi áldozat, a statisztika kemény és cáfolhatatlan igazsága nem lenne elég. De bennünket az izgat jobban, hogy a gyermekek érdekében megvalósult dolgok tartósak-e, maradandóak-e. Hogy a játszótér mászókáit, hintáit majd a nyári hónapokban is megjavítja-e valaki; hogy. az új és mesebelien nagyszerű új iskola tornatermének parkettája nem szárad-e ösz- sze használhatatlanná; hogy a szeptemberi iskolakezdés előtt lesz-e megfelelő minőségű és mennyiségű tanszer; hogy a gondoskodás, a fokozott figyelem minden megnyilatkozása — nem társa-* * dalmi, hanem — emberi vonatkozásban is megmarad, megőrződik-e erre az esztendőre is? Mert államunk figyelmét, őrző és gondoskodó kezét ott tudtuk a gyermekévet megelőző időkben is. Ez azonban csgk akkor lesz va-' lósággá, ha mindenki — pedagógus, szülő, építő- és tervezőmérnök, szak- és segédmunkás, sőt: valamennyi gyerek — a jövendőnk ügyéért dolgozik, él, alkot. A társadalom építése a család kötelékében kezdődik. Itt valósulhat meg az az alap, amelyre aztán az iskola, a munkahely, a közösség, a környezet, a másik ember, a társadalom maga építhet. A család a legfontosabb. Fejlődése, védelme, kibontakozása egyaránt. Mert a fundamentum hiányában nem maradhat meg semmiféle építmény. Ugye, folytatjuk? A mi, saját gyermekévünket. Hazánkban, megyénkben, településünkön. közösségünkben, családunkban, magunkban. Ügy, élünk, dolgozunk, készülünk a következőkre, hogy ezt a nagyszerű, bár fáradságos ügyet szolgáljuk. Amelynek folytatása, napirenden tartása végső soron létünk alapja. A felnövekvő nemzedék érdekét, tehát saját mindennapjaink alakulását is befolyásolja, szolgálja. Ugye, folytatjuk! Nemesi László Elcsúsztattam a csúszópénzt A család olykor elhatározza, hogy kicseréli egy-egy régi bútordarabját, vagy garnitúráját. összegyűjti az OTP-előleget, hogy aztán kiválaszthassa az üzletben a szükséges bútort. A családnak jól jön a hitelvásárlás, mivel a bútor árának az előlegen felüli részét részletekben fizeti az OTP-nek, s jól jár a pénzintézet, mert a hitelért kamatot kap. Ezek ismeretében mi is azt lestük egy ideig, hogy mikor és hol találunk nekünk tetsző garnitúrát. Amikor aztán rábukkantunk egy ilyenre, első pillantásunk azt kereste, hogy megvehető-e OTP-részletre. És miután megláttuk a bútorra akasztott kartonpapírt, amelyre rá volt írva, hogy: „OTP-re is”, megörültünk, mivel minden egybeesett elképzelésünkkel. Ezután arra voltunk kíváncsiak — mert hát a családból többen kutattunk a garnitúra után —, hogy a dívány miként húzható szét és csukható össze, mivel csak nappal szolgál az ülőhelyül, éjszaka alszunk azon. Ezért aztán körülnéztünk, merre fedezhetnénk fel egy szakértőt, mert hozzáértés híján elronthatjuk, ha hozzányúlunk, meg illetéktelenül, bolti ember nélkül hogyan is mernénk kipróbálni a működését. Aztán látjuk, hogy a bútorüzlet egy pár embere más vevőknek mutogatja a bútorokat, egy meg segít kiemelni a vevőnek az elkelt bútort a többi közül. Mondjuk is egymásnak, hogy jó forgalmú bútorbolt. Közben észrevettünk még egy boljti embert, amit abból állapítottunk meg, hogy az, mert otthonosan mozgott a bútorok közt, de annyiban különbözött a többitől, hogy az orrával a csillárokat célozgatta. Nagyon hasonlított a régi időből ismert libériás inashoz, aki várja az urát, csak a zsinóros ruha hiányzott róla. S a hirtelen bennünk támadt panoptikumi lidérctől meg is szabadultunk nyomban, mivel ma inkább ott képzelhetők el ilyen figurák. Ennélfogva megszólítottam, hogy mutassa meg nekünk, miként húzható ki és csukható össze a dívány. Mivel az az orrát továbbra is a csillárokra irányította és egy szót sem szólt hozzánk, a garnitúrakutató expedíciónk másik tagja mondta azt annak, amit én, majd a harmadik, mire még jobban megmerevedett a nyaka, s úgy szólt vissza, mintha harapófogóval téptük volna ki belőle a szavakat: „Nem érek rá”. Ekkor eszembe jutott nagyapám, akiért egyszer gyerekkoromban elküldött a nagymami a kocsmába, hogy hívjam haza. Amikor beléptem a kocsmába, látom ám, hogy a cigányprímás a nagyapám fülébe húzza a nótát. De egyszer csak a prímás elol- dalgott nagyapám asztalától. S a nagyapám aztán felállt, előhúzta belső zsebéből a bu- gyellárist, s hol az egyik, hol a másik tenyerébe csapta, és elkezdte dalolni: „Tizenhárom rőfből van az én gatyám ..Erre a zenekar rögtön belevágott nagyapám nótájába, s a prímás máris ott termett az asztalánál. S amikor a cigányok jól belemelegedtek a muzsikálásba, akkor a nagyapám visszacsapta a bugyellárist a belső zsebébe. Én ugyan nem csapkodtam a bútorüzletben a tenyeremmel a tárcámat, csak elővettem a belső zsebemből, és két ötszázast úgy húztam ki abból, hogy a panoptikumba való észrevegye, és titkos jelként a kabátom külső zsebébe csúsztattam, mintha az ezer forint nem tartozna a bútor árához. Azóta újra és újra eszembe jut, hogy a rég tanultakat olykor hasznos bevetni az egyenlőtlen küzdelembe, mert a panoptikumba való úgy csapódott hozzánk, miután a két ötszázast a kar bátom külső zsebébe csúsztattam, mint gyerekkori játékaim közben a mágnespatkóhoz az írótoll, és kenetes buzgósággal mutatta meg, hogyan húzható szét, s csukható össze a dívány. Én meg szépen megköszöntem neki a szívességét és kezet ráztam vele. Aztán a két ötszázast visszatettem a tárcámba, mert azt is az OTP-előlegre gyűjtöttük. Cserei Pál A hét elején indult útnak az év első exportszállítmánya a Békéscsabai Férfifehérnemű- gyárból az NSZK-ba. A bérmunkában varrt csinos női tavaszi ruhák katonás rendben várják, hogy csomagolják őket Fotó: Veress Erzsi ff Tessék szélei apunak!” Pillanatkép a városi gyermekkórházból Éppen „őrségváltásra” érkezem a békéscsabai városi kórház gyermekosztályára. Dr. Bútor Éva tanársegédet dr. Godó Béla adjunktus váltja fel. Mindketten a szegedi gyermekklinikáról érkeztek ide, hogy 3-3 hónapon keresztül megbízott főorvosként vezessék az intézményt. — Hogyan sikerült megszoknia a környezetet? — Először furcsa volt — feleli a doktornő —, mert egyfajta bizonytalansággal találtam magam szembe. Igaz, a klinikán is végzünk úgynevezett osztályos munkát, de például személyi ügyekkel, taxirendeléssel, műszaki hibák kijavíttatásával nem foglalkozunk. Egyébként simán ment a beilleszkedés és jól ki tudtam jönni a csabai kollégákkal is. — Itt — teszi hozzá dr. Godó Béla adjunktus — valóban az élet sűrűjébe kerül az ember. A klinikán viszont elsősorban a szakmai, az oktatási és a kutatási feladatoknak teszünk eleget. — Milyennek látják a csabai gyermekkórház felszereltségét? — Maga az épület — mondja dr. Bútor Éva gyermekszakorvos — nem felel meg a modernség és a korszerűség követelményeinek. Elég, ha csak a fürdőt említem meg, amelyet a személyzet használ. Jóllehet a tisztasággal nincs probléma, de a műszerezettség foka elég gyenge. A kórtermekben olajkályhákkal fűtünk. Az jelentené a megoldást, ha minél hamarabb át lehetne költöztetni a gyermekosztályt az új kórházba. * * * A doktornővel felmegyek az emeletre. Balra egy folyosóra érünk, ahol kimondottan hideg van. Fázósan kukkantunk be az első terem üvegezett ajtaján. — Milyen csecsemőket kezelnek itt? — Elsősorban a patológiás újszülöttek kerülnek ide. Az oxigénpalackon kívül van két inkubátorunk, amelyekkel a nagyobbaknak 30—32, a kisebbeknek 32—34 Celsius-fok hőmérsékletet tudunk biztosítani. Lehetőségünk van a vércserék elvégzésére is. Továbbmenve néhány pillanatra megállunk a labor és a kezelőszoba előtt. Itt- ott a falakon gyermekrajzokat lehet látni. A másik teremben egy nagyobb fiút látok az ágyon, mellette, az állványra erősített üvegedényből gumicső vezet le ... — Önála — tájékoztat az orvosnő — a cukorbetegség mély eszméletvesztéssel, orvosi nyelven: kómával kezdődött. Most, amint látja, inzulint kap ... A nagyobb helyiségben mindössze 4-5 gyermek van. Az egyik kislány szipogva fordul a doktornőhöz: „Tessék szólni apunak! Ki szeretnék menni...” — Hogy hívnak téged? — kérdezem a kék szemű apróságtól, akinek tüdőgyulladása van. — Mártika. — Ki hozott be ide? — Anyuci. Az egyik ajtóban egy 10— 12 év körüli fiú kíváncsiskodik. — Mióta vagy itt? ___ — Én ma jöttem be, magas vérnyomásom van. (Amint megtudtam, ott- jártamkor összesen 40—45 gyerek tartózkodott a kórházban. Többen, akik csak kivizsgálás céljából kerültek be, az ünnepekre hazamentek.) * * * Egy szimpatikus, készséges asszonnyal is váltok néhány szót. Varga Lajosné portás 10 éven át takarítónőként dolgozott a gyermekkórházban. Miután 50 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg nála, egy ideig rokkantsági nyugdíjat kapott, majd a portára került. Beszélgetésünket sűrű telefoncsengés és jövés-menés szakítja félbe. — Nehéz volt itt a takarítás? — Nézze, én azelőtt tsz- ben dolgoztam. Ott sokkal nehezebb feladatokkal is meg kellett birkóznom. — Milyenek itt a gyerekek? — Általában rendesek, jól viselkednek és nem panaszkodnak az ellátásra sem. Sőt, inkább a szülők teszik szóvá, hogy gyermekükkel több a gondjuk, mert „úgy elkényeztették” őket a kórházban ... * * * Tudomásom szerint, ha megszűnik a Bartók Béla úti kórház, az épületet nem bontják le. (Felújítás után például műhelyeket is ki lehetne alakítani benne.) Mindenesetre: ha ez valóra válik, és korszerűbb körülmények közé kerülnek a kis betegek, akkor ez nemcsak az egészségügy területén jelentene nagyobb előrelépést, hanem sokat nyerne vele maga a gyermekgyógyászat is. Bukovinszky István Megtörtént... Jó néhány jogerős bírói ítélet is igazolja már, hogy a Polgári Törvénykönyv legutóbbi módosításakor (1977- ben) indokoltan került a károkozásért való felelősség új szabályai közé a nem vagyoni károk megtérítésének a kötelezettsége is. A jogszabály most előírja, hogy „a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti”. Egy 16 éves ipari tanuló közlekedési baleset vétlen áldozataként mindkét alsó végtagjára megbénult, izomereje minimálisra csökkent, fogókészségét elvesztette. Az orvosszakértő megállapította, hogy a károsult véglegesen, százszázalékosan rokkant, minden alapvető életműködéséhez segítséget igényel. A bíróság ezért teljes egészében helyt adott a keresetnek, és jogerősen 230 ezer forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg neki. Az igényelt összeg, mint pénzbeli kárpótlás — hangzik az ítélet — így is csak kis mértékben szolgálhat nem vagyoni kára enyhítésére, különös figyelemmel fiatal korára. Egy másik ügy felperese szintén közlekedési baleset miatt combnyaktörést szenvedett, s ezért több hónapig állt gyógykezelés alatt. A balesettel okozati összefüggésben levő betegállománya idején szívinfarktus miatt is kórházi ápolásra szorult. Két hónapon át ágyban fekvő beteg volt, majd további hat hónapig csak szobában mankókkal, illetőleg bottal tudott mozogni. Keresetében 15 ezer forint nem vagyoni kár megállapítását kérte, arra hivatkozással, hogy a balesettel összefüggő mozgásképtelensége, később pedig mozgáskorlátozottsága a társadalmi életben való részvételét lehetetlenné tette. Orvosszakértői vélemény alapján a bíróság megállapította, hogy a combnyaktöréssel kapcsolatban kóros elváltozás nem történt, s a nyolchónapi mozgáskorlátozottság nem számít a felperes életét tartósan megnehezítő időszaknak, ezért a vagyoni káron felüli követelés megítélésére nincs jogalap. Politikatudományi kisenciklopédia Politikai szimbólumok, politikai viselkedés A politikai szimbólumok összetett jelek, amelyek valamely politikai áramlat, alakulat, közösség értékrendjét jelképként jelenítik meg. Felszólító módban fogalmazott értékinformációk, amelyek meghatározott politikai magatartásminták előhívására hivatottak, és hatásuk kedvező föltételek meglétekor mozgósító és fölsorakoztató jellegű. A politikai szimbólum az egyik legközkedveltebb megnyilvánulás a'politika jelenség- világában. A jelképek sokféle formában tapasztalhatók, de elsősorban képek (zászló, címer, jelvény stb.) és aktusok (köszönés, megszólítás, ünneplés stb.). Ugyanakkora politikai szóhasználatnak, jelszavaknak, különböző ruhadarabok viselésének, vagy nem viselésének vagy akár a haj- és szakállviseletnek is, mint általában a politikai divat egészének, mindenkor szimbolikus jelentősége is van. Amikor egy időben a magyar kormányok díszmagyarban fényképez- tették magukat beiktatásukkor, és — mondjuk — a pénzügyminiszter a többitől eltérően szalonkabátban, vagy frakkban díszelgett, ez mindenkor meghatározott értékinformációt sugallt. Üj politikai mozgalmak megjelenése, vagy régebbiek új tájékozódási irányának kibontakozása mindig maga után vonja a politikai szimbólumok megváltozását, vagy átértékelődését is. Lehet, hogy ez csak a politikai udvartartás etikettjében, a protokolláris elrendezésekben mutatkozik meg, de lehet, hogy egy új zászló bontásában. Mivel azonban új szimbólumok kialakítása és közismertté tétele — ami elengedhetetlen a hatásossághoz — meglehetősen összetett, és nehéz föladat, ezért igen gyakori, hogy az új szimbolikus tartalom a régi köntösét igyekszik magára teríteni, törekedvén megszerezni magának a már bevett, megszokott szimbólum hatásmechanizmusát. Ez legkivált az ünnepek esetében szokott bekövetkezni (ilyen eset például Szent István napja, az ország szuverenitását az államalapításban szimbolizáló magyar korona ünnepe és az 1949-es alkotmány ünnepének kapcsolata. Még egyben az új kenyér paraszti-hagyományos ünnepe is.) A szimbólumoknak tulajdonított mágikus hatás ősidők óta ismeretes, és még a huszadik században sem elavult jelenség. A politikai szimbólumhasználat azonban mára elvilágiasodott és a reklámtechnikával is fölfegyverkezett politikai propaganda természetes eszköze. Új szimbólumok születése, egyes szimbólumok túltelítődése, vagy kiüresedése a politikai kultúrák fejlődésfolyamatainak kísérője és jelzője. A viszonylagos politikai nyugalmi állapotokban a szimbólumok szerepe nem feltűnő, megszokottságuk miatt szinte észre sem vesz- szük őket. Lázas politikai állapotokban, politikai földcsuszamlások esetében azonban mindig bekövetkezik a szimbólumok háborúja is. Ilyenkor a mindennapi politikai forgatagban az eligazodás nélkülözhetetlen eszközévé lép elő a köszönés, a megszólítás, a jelvényviselés, a zászló-, vagy a szóhasználat, amelyek adott pillanatban döntőbb hatást fejthetnek ki, mint az érdekviszonyokat taglaló ésszerű okoskodás. A politikai szimbólumok, bármilyen ellentmondásosak is, sokszor az elemző ész szempontjából, a politikai kultúra körén belül az értékek világába tartoznak, mintegy azok jelölői. Mivel pedig a politikai értékeket elemző emberi szókincs meglehetősen szegényes, azok
