Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-11 / 289. szám
Dz üzemorvos hatalma „A társadalmi értékítélet még mindig többre tartja a sebészi bravúrt vagy egy szülés sikeres levezetését, mint az üzemorvosi munkát. De az illetékes gyári munkásnak bizonyára más a véleménye ...” A köztudat nehezen veszi át a sokszor talán túlságosan gyakran is hangoztatott igazságot, hogy a szocialista egészségügy alapelve a megelőzés. Ennek pedig legkife- jezettebb hordozója az üzemorvos. ö állítja sorompóba ehhez „partnereit”, a műszaki szakembertől a szakszervezeti tisztségviselőn át a munkásig mindenkit, .akinek része van, része lehet a munkakörülmények alakításában. Ám erre csak akkor nyílik módja, ha főfoglalkozás, ban törődhet ,a vállalati, üzemi közösség egészségével. E tekintetben számottevő a fejlődés. Ugyancsak az említett tanácskozásán hangzott el, hogy 1974. és 1978. között 36 százalékkal nőtt a főfoglalkozású üzemorvosok száma. Javulnak szakmájuk gyakorlásának feltételei is. Az egészségügy közismert integrációja révén tág lehetőség nyílt kórházi gyakorlattal is alátámasztott továbbképzésükre, ezen kívül a betegségek megelőzésével kapcsolatos munkájuk — szűrés, gondozás — is bővült. Szükség van, szükség lesz rá a jövőben is. Hiszen, jóllehet a munkafeltételek javulnak, a gondok mégsem szűnnek meg egy csapásra. Illetve a leküzdött ártalmak helyébe — az új technológiával új veszélyek lépnek. Gyermekcipőben jár még a zaj, a por, a vibráció okozta megbetegedések kivédése. Legalábbis technológiai úton való megelőzése. Marad tehát az orvos dolga: rendszeresen ellenőrizni a veszélyeztetett emberek állapotát, és a legcsekélyebb gyanú esetén intézkedni, ha szükséges ahhoz, más munkahelyre állítani. Nyilvánvaló, hogy az orvosnak csak javaslattevő joga van. Az már személyi adottságaitól, tekintélyétől, nem kevésbé környezete felfogásától függ, milyen hatásfokkal. Arról van szó tehát, hogy nem nélkülözheti a „hátországot”, a szakszervezeti, a vállalati segítő társakat. Azokat, akik nem szívességből, hanem hivatalból működnek velP együtt. És nemcsak akkor, amikor már valami bekövetkezett hajt, vagy leselkedő veszélyt kell elhárítani. Hanem a kezdetnél is. Akkor, amikor még csak készül a műszaki fejlesztés terve, vágy éppen a szociális program. Mert az az igazi megelőzés, ha ebben is kikérik az orvos véleményét. Kétségtelen, hogy ez és a hasonló tevékenység fogalma nem fedi az orvoslásról alko. tott nézeteket. A közvéleményben nem. De — ami nagyobb baj — a medikus gondolattársításaiban sem szerepel. Kórterem, fehér , köpeny, sztetoszkóp, mikroszkóp helyett poros, zajos üzem? Ugyan melyik leendő orvos képzeli el így pályája színterét? Rangot jelent-e tehát orvosnak lenni — üzemben? Ma jnár sokkal inkább, mint néhány évvel ezelőtt. És elsősorban azok szemében, akik ismerik a vele járó felelősséget, sikerélményt. Kár, hogy az orvosi tanulmányok során, a pálya kezdetén erre nem nyílik mód. (lukács) Növekvő forgalom a dévaványai flFESZ-boltokban Minden ötödik dévaványai, illetve ecsegfalvi lakos tagja a nagyközségi ÁFÉSZ- nek. A választott vezetőség 24 kiskereskedelmi, 15 vendéglátóipari, egy cukrászati üzemet, 3 felvásárlási telepet és egy szikvízüzemet irányít. Ezúttal arról adunk számot, az év vége előtt, hogyan dolgoztak 1979-ben. Nos, a legnagyobb forgalmat a kiskereskedelmi egységek bonyolították le. Ezek közé tartozik az iparcikkáruház, a két új ABC, tíz szakosított bolt, nyolc kisebb vegyesbolt, és három terménybolt. Az éves forgalmuk megközelítőleg 200 millió forint volt. Legdinamikusabban az élelmiszeregységek forgalma nőtt. Annak ellenére, hogy évről évre javult az áruellátásuk, mégis gyakran szóba került, hogy milyen áru- beszerzési nehézségeik vannak. Hiánycikkeik listáját gyarapítják a vegyi- és háztartási termékek, ugyanakkor a tavalyi évhez viszonyítva jelentősen javult a tőkehús- és húskészítmény-ellátás. Már tavaly is jelentős sikerként könyvelhették el, hogy a vendéglátóipari hálózatok munkájának színvonala javult, s a forgalom növekedett. Ez az év további előrelépést hozott. Kedvezően alakult az ételforgalom, és az alkoholmentes italok árusítása. Növekedett a műsoros és családi rendezvények száma, amelyeket elsősorban a Vadkacsa Vendéglőben tartottak meg. Forgalmuk növekedéséhez hozzájárul az is, hogy csaknem 700 napközis gyerek étkeztetését oldják meg. Ezen túlmenően mind többen veszik igénybe az előfizetéses étkeztetést, így a napi főzések adagszáma már az 1500-at is eléri. Az ÁFÉSZ gondoskodik dolgozóinak továbbképzéséről is, s üdülési és kulturális lehetőségeiről. Bizonyítéka: ez évben 52 dolgozó szerzett magasabb iskolai képzettséget. Mintegy hetvenen vehettek részt üdülésben, s száz dolgozójuk utazhatott el a szegedi szabadtéri játékokra, a BNV-re, s más kirándulásokra. —jávor— T A zajártalmak csökkentéséért Évek óta végeznek hazánkban megfigyeléseket és kísérleteket a zajártalom formáiról, illetve megszüntetésük módozatairól. A nemrégiben összegezett vizsgálati eredmények szerint a városi lakosság mintegy 30 százalékának a megengedettnél nagyobb a zajterhelése. Az Egészségügyi Felvilágosítás Társadalmi Tanácsánál — miként az MTI munkatársát tájékoztatták — a zajártalom elleni küzdelem egyelőre elég szerény eredményeinek összesítésére, sokasodó teendőinek meghatározására készülnek. Dr. Benson Katalin pszichológus a témával kapcsolatban elmondta, hogy az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a föld lakosainak egy százaléka halláskárosodott, és ezek felénél a zaj a kórokozó. A civilizációs betegségek, köztük a nálunk is gyakori hipertónia, neurózis és a balesetek egy részének kialakulásában sem zárható ki a zaj kellemetlen szerepe. Minden lehetséges formában — a munkahelyeken, otthon és a környezetünkben — csökkentenünk kell az egészségkárosító zajhatásokat. Az egészségünkről — megóvásáról vau szó! Zaj miatt rosszul alszunk, következésképpen nem regenerálódik megfelelően a szervezet, s ez már másnap ingerlékenységet, fáradtságot okoz, s ez bizonyos idő múlva állandósulhat. A védekezésben a legfontosabb a tudatosság: mindenki tartózkodjék a felesleges zajkeltéstől, például ne bömböltesse a rádióját, ne dobálja a tejeskannákat, ne csapkodja autója ajtaját, ne bosszantson másokat a motor túráztatásával. Ez semmibe sem kerül, mégis sokat számít. Egy pénz nélküli „beruházásra” van szükség sok munkahelyen: magunk és mindenki érdekében ne nagy zajkeltéssel bizonygassuk, hogy dolgozunk. Ezt a témát például be lehetne iktatni a szállítók munkavédelmi oktatásába. Megvan, megkereshető — otthon ugyanúgy, mint minden munkahelyen — ki- nek-kinek a maga feladata a zaj elleni küzdelemben. Most formálódnak azok az elképzelések, hogy konkrétan milyen teendői legyenek ezen az egészségnevelési területen a szakszervezeteknek, a KÖJÁL-oknak, az üzemorvosi hálózatnak, megfelelő propagandát fejthet ki az Autóklub a „csendesebb” közlekedésért, az Országos Egészségnevelési Intézet pedig általában a zajtalanabb környezet megteremtéséért. Disznótor Méhkeréken A gazda elégedetten nézi a deszkapallón sorakozó húsokat, szalonnát A Göncölszekér már hazafelé indult Méhkerék felett, amikor felgyúltak a lámpák Gurzó Györgyék házában. A gazda — MÁV- pályafenntartási munkás — ezúttal nem ült fel a kerékpárra, hogy végigvallassa a síneket, hanem beszólt a másik szobába a fiúknak — akik erre a hétvégére mind a hárman hazajöttek —, hogy ki az ágyból, hozzátok a kötelet! A szép nagyra gömbölyödött hízó mit sem sejtve hevert az oldalán az ólban, nem tudta, hogy ütött az utolsó órája. Az egyik fiú a határőrségtől kapott szabadságot erre az alkalomra, a másik a Volán tehergépkocsiját hagyta a garázsban, a harmadik pedig a vendégeket a gyulai sörpincében, ahol pincér. Az asszonyok vizet forraltak, s előkészítették a tálat a vérnek. A késeket jó előre megköszörülték, felszerelték a gázpalackra a perzselőt, egyszóval minden készen állt a disznótorhoz. A hízó nem egykönnyen adta meg magát, de végül is győzött a túlerő. Amikor már pirosra perzselődött, a legidősebb fiú, a határőr látott hozzá a bontáshoz. Közben elkészült a hagymás vér, de nem maradt el az ilyenkor szokásos kupica pálinka sem. A gazda jött-ment, tanácsokat osztogatott, a fiúk kezében égett a munka. Két székre hosszú pallót fektettek, arra rakták fel a szalonnatáblákat, a hatalmasra vágott sonkát, az oldalast, a karajt. Bár most nemigen fagyott ki, hiszen az időjárás inkább márciusi volt, mint decemberi. Az egyik asszony ott állt az üst mellett, kavargatta a zsírnak valót, a meny, Erzsiké a konyhában sürgölődött a tűzhely körül, pecsenyét sütött. A két másik fiú apró darabokra vagdalta a kolbásznak való húst, majd amikor megdarálták, következett a legfontosabb rész: a fűszerezés. Ebben a munkában szinte az egész család részt vett, nem lehet nagyon csípős — tavaly műtötték az epémmel — mond- ia Gurzóné, pedig a gyerekek a csípőst szeretik. Közben megfőtt a hurkának való, meg a rizs is, az asszonyok a fateknőben keverték meg a tölteléket. Délre, amikor a család apraja-nagyja az asztalhoz ült, már jóformán készen is voltak a munkák zömével. Délutánra már csak kolbásztöltés, a sajtkészítés, meg a szalonna és a hús sózása maradt. Este — ahogy az már itt szokás — nemcsak a szűk család, hanem a rokonság is ott ült a gazdagon megterített asztal körül. Az asszonyok egymás után hordták az ilyenkor szokásos ételeket: a sült húst, a sült kolbászt, hurkát, toroskáposztát. Ital is került az asztalra, s a beszélgetés bizony közel az éjfélhez fejeződött be. — Valamikor — jegyzi meg Gurzó György, amikor már több volt az üres sörösüveg, mint a tele — jó volt, ha egy utcában egy disznót vágott valaki. Most meg már az a ritka, aki cáak egyet vág egy télen. Nekünk is ott van az ólban a másik, amit majd februárban vágunk le, legyen friss hús akkor is, amikor ez már elfogy. Lesz kolbász bőven, hiszen ebből fogy a legtöbb Kép, szöveg: Béla Ottó Falusi lakásviszonyok 1. Vályogház és összkomfort Ha lakásgondjainkról esik szó, többnyire mindenki a lakónegyedek, új városrészek — általában a városépítés — problémáival hozakodik elő, holott a településhálózat arányos fejlődését nem lehet a községek kirekesztésével, mellőzésével nézni. Annál is inkább nem, mivel az ország 10,7 millió lakosából 4,9 millió, vagyis csaknem a fele falun él. Kéteségtelen, a községi népesség aránya, ha lassan is, de egyre csökken, viszont az áramlási folyamatot erősen fékezi a letelepedéssel együttjáró lakásigény is. Tehát a vidéki fiatal házasoknak vagy a szülőktől külön költözőknek eddigi lakóhelyükön — még ha a munkahelyüktől távol is esik — kell otthont teremteniük. Vidéken könnyebb lakáshoz jutni — mondja a városi ember. — Nem kell hozzá más, mint egy százven- déges lakodalom, a menyasszonytánc minden perdü- lésnél hoz 500—1000 forintot, már megvan az induló ösz- szeg a házépítéshez, a többit meg összeadják a szülők. A városban élők pedig évekig, évtizedekig várhatnak sorukra, míg a tanácstól megkapják a kiutalást. Ezek csak részigazságok. Tény, az ország 3 millió 699 ezres lakásállományából 1 millió 830 ezer a községekben van, s míg falun 100 lakásra 274 lakó jut, addig Budapesten 282, a többi váltósban pedig 300. A statisztikai adatok azonban nem árulnak el mindent, ezért tekintsünk kissé a számok mögé: Együtt élű családok Az utóbbi harminc évben megváltozott a községek társadalmi szerkezete, s ez kihatott az életmódra, mely- nék egyik függvénye a lakás- helyzet. Ez idő alatt a falusi felnőtt lakosságnak csaknem egynegyede a városokba költözött. Jelenleg a községi népesség összetétele meglehetősen heterogén: a mezőgazdaságban dolgozóknál többen vannak az ipari, építőipari és szállító munkások, akik a magyar ipari munkásságnak csaknem a felét alkotják. Vagyis: a munkásosztály jelentős része falun él. A család tagjai többnyire — vegyesen — iparban és mezőgazdaságban dolgozó fizikai foglalkozásúak. A fiatal házasok (munkások) 22—30 százalékának van önálló lakása, a többiek évekig a szülőkkel, nagyszülőkkel élnek együtt, vagy végig együttmaradnak. Tehát még most is — akár a múltban — létezik a két-há- rom generációs családforma, csak éppen mások az együttélés jellemzői: régen a család kisárutermelő közösség volt, s az egy fedél alatti léttel megakadályozták a földtulajdon szétaprózódását, most pedig az önálló lakás hiánya készteti a szülőket és a fiatalokat a közös hajlékban élésre. Általában csak átmenetileg, mert közös erővel teremtik meg a különélés, az önállóság feltételeit. A falusi értelmiség lakás- helyzete jóval kedvezőbb, több mint ötven százaléká-. nak már házasságkötésükkor van lakása, persze nagyrészben szolgálati. Sok még az üreg ház Félreérthető az a tény is, hogy több lakás van falun, mint városon. Igaz, de mégis téves lenne azt hinni, hogy a falusi lakosság ma már teljesen korszerű körülmények között él: még 1970-ben is a községek lakóházainak több mint egyötöde alapozás nélküli vertföld és vályogfalú épület volt, a lakosságnak mintegy fele 1945 előtt épült lakásokban élt, s a házaknak csak egyharmada volt korszerűnek mondható. Az első 15 éves lakásépítési program alatt (1961—1975) 467 ezer 735 új lakás épült a községekben, ugyanakkor településrendezés, avulás, elemi csapás (árvíz) miatt 152 ezer 926 lakás szűnt meg. Az utóbbi négy esztendőben évente átlagosan 90 ezerrel gyarapodott az ország lakásállománya, ebből 32—35 ezer lakás a községekben épült fel. A családi házak 50 százaléka kétszobás, az átlagos alapterület 72 négyzet- méter, s lényegesen több épült fürdőszobával, mint egy évtizeddel ezelőtt. A községek villamosítása nagyban hozzájárult a kulturáltabb életmódhoz. Ugyancsak könnyített a falusi háztartásokon a gázellátás (vezetékes, palackos) elterjedése. A vízvezeték — vízöblí- téses WC — különösen a szennyvízelvezető-csatorna- hálózat kiépítése azonban lemaradt, a lakások felszerelt- ségi foka ezen a téren még messze áll a városi szinttől. A településfejlődésben még így is jelentős előrehaladás történt, javultak a községi lakásviszonyok, melyek még jobbak lehetnének, ha a fel- szabadulás utáni 15—20 évben nem építkezett volna igénytelenül a lakosság. Kiváltságos helyzet? A városiak előnynek tekintik, hogy a falusi népesség csaknem 84 százaléka saját tulajdonú házban lakik, pedig ez inkább hátrány. A fenntartási költségek jóval nagyobbak, mint egy tanácsi bérlakás havi díja, de még a szövetkezeti, vagy OTP-öröklakás törlesztési összegét is meghaladja. Átlagosan az egy főre jutó lakásfenntartás, -építés stb. kiadások éves viszonylatban 4500—5000 forintot tesznek ki. A magánerőből épült, épülő lakások nagyobb része falun van, az építkezők általában igénybe veszik a 200 ezer forint állami kölcsönt. Tehát, akik kiváltságosnak tartják a községi lakosság helyzetét, azok érvelése megdől abban a tekintetben is, hogy a városon-falun élők jövedelmi színvonala között, lényeges különbség van. Ugyanis a termelőszövetkezeti paraszt és. a munkás jövedelmét figyelembe véve, már nincs akkora eltérés, mint korábban. Horváth Anita
