Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-07 / 286. szám
1979. december 7., péntek EH23HÍE} Egy kosár hír Alkatrész és gépjavítás Az anyag ne vesszen el... Meglehetősen jó évet zár az idén a Dél-Alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat. Legyártanak mintegy 205 millió téglaegységet és 69 millió cserepet. Ezek a számok talán jobban érzékelhetőek, ha azt is hozzátesszük, az ország téglatermelésének 12 százaléka, cseréptermelésének pedig 70 százaléka a vállalat gyáraiból származik. Hosszú évek óta először az idén a nyereség is kedvezőbben alakult a vártnál. Az eredetileg tervezett 2 millió forint helyett 10 millió forint lesz. Ez sem sok persze, de ez a vállalat sajátosságaiból következik. A cserépgyártás például erősen ráfizetéses, de a téglagyárak közül is jóformán csak az elavultak hoznak hasznot. Az új gyárak, a magasfokú au- tomatizáció és az ezzel járó nagyarányú eszközigény miatt drágán termelnek, ez viszont nem jelentkezik az árakban. Így értékelve a dolgot, már ez az alacsony ösz- szeg is elismerésre méltó. Az idén egy új termékkel is jelentkezett a vállalat, az úgynevezett fert-gerendával. Ez a kislakásokhoz szükséges betongerendákat váltja ki, könnyebben kezelhetők, ezért máris keresett tennék. Középblokkból 10 ezer négyzetmétert gyártottak, ennél többre lennének képesek, de az építőipar csak ennyit igényelt. Hiánycikk volt az év folyamán a szilikonozott felületű színes cserép. Ennek esztétikus külsején kívül az is jó tulajdonsága, hogy víztaszító, ezért nem izzad át a padlástér, könnyen beépíthető. Ezek a tulajdonságok és az ezek eléréséhez szükséges többletmunka és ráfordítás nem tükröződik az árban, ezért a vállalat egyelőre nem érdekelt a termelés fokozásában, mert csak a ráfizetés nőne vele. Jól haladnak a vállalat beruházásai. A gépgyártó üzem még az év vége előtt elkészül, ezért jövőre már a jelenleginél is több import alkatrészt válthat ki. A terv szerint épülnek a Csaba II. és Csaba IV. téglagyárak. A jövő évi termelési terv elkészítésekor figyelembe vette a vállalat az idei év eredményeit, valamint a várható létszámhelyzetet is. A korszerűtlen üzemek termelése tovább csökken, a nyugdíjba menők helyett nem kapnak új embert. Ezért például az apátfalvi gyárra a jövő évi tervben már nem számítanak. A gyártást egyre inkább a korszerű üzemek veszik át. A békéscsabai Il-es téglagyárnál jelentős növekedést terveznek, Me- zőberényben viszont a prés- csere miatt termeléskiesés várható. összességében a nyerstéglagyártás mintegy 8 millió darabbal lesz kevesebb, mint az idén. Ennek ellenére égetett téglából nem változik a terv: 205 millió, ugyanannyi, mint az idén. Ez a korszerű üzemek termelésfelfutásának köszönhető. Kedvezőtlenebb a helyzet a cserépgyártásnál. Várhatóan tovább romlik a munkaerő- helyzet a békéscsabai I-es gyáregységnél, ahol még elavult technológiával gyártják a cserepet. Emiatt csökken a gyártás mennyisége, ha viszont ez egy bizonyos határra leesik, gazdaságtalan lesz az égetés a szárítóüzemeknél. Középblokkból várhatóan ugyanannyit gyártanak, mint az idén, de fert-gerendából az ez évi 7000 méterrel szemben 30 ezer méternyit kívánnak gyártani. Amennyiben a szükséges vasalások érdekében folytatott tárgyalások eredményre vezetnek, a fert- gerenda-termelést az előirányzott kétszeresére is fel tudnák futtatni. A műszaki fejlesztés előterében a különféle béléstestek és a hőszigetelő falazóanya- gok gyártásának meghonosítása, illetve a már meglevő termelés fokozása szerepel. L. L. A Békés megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat gyomai keverőüzemében 14 millió forintos ráfordítással rekonstrukciót hajtottak végre. Ennek eredményeként az eddigi 40 mázsa óránkénti termelés a duplájára nőtt. Az üzemben a megye kisgazdaságainak és nagyüzemeinek állítanak elő különféle takarmánytápokat. A technológiai sorokat automata és félautomata vezérlőberendezések irányítják, összeállításunkon: az 1-es képen a raktár egy részlete látható. A 2-es képen: a nagy értékű, főként import alapanyagú kon- centrátumokat készítik elő. A 3-asképen: a vezérlőterem látható. Fotó: Veress Erzsi Az Erdőgazdasági Fűz- és Kosáripari Vállalat lapja, az „Egy kosár hír” II. évfolyamának utolsó számához érkezett. Az elmúlt két év során a lap sorozatot indított, melyben a vállalat egy- egy gyáregységét, üzemvezetőségét mutatta be. E sorozat végére a vállalati központról kapnak az olvasók tájékoztatót, s választ a következő, megyei vonatkozású kérdésre, hogy: Valóban Békés volt-e a kosáripar hazai bölcsője? Hitelesnek tűnik az a fel- tételezés, hogy igen, vagy legalább is az, hogy a magyar kosárfonóipar Békés városából indult el a 20-as évektől a világhírnév felé, amit ki is vívott, és máig is megtartott magának. Az egykori Viharsarokban széles körű munkalehetőséget adott e nyilvánvalóan mindig is kézművesnek tekintendő iparág, mely hiteles feljegyzések szerint már közeledik 100 éves jubileuma felé, hiszen a békési kosárfonóiskola alapítása is már 1896-ban történt. S hogy pontosan melyik évtől is származtatjuk ezt az ősi ipart, az nem zavarja a jelen időt, azt, hogy 13 évvel ezelőtt egyesítve a különböző fűzfonó-, vessző- és kosártermelést folytató vállalatokat, megalakult az Erdőgazdasági Fűz-, Nád- és Kosáripari Vállalat. Mit ígér a Békés megyei AGROKER Vállalat? A téli hónapok a mezőgazdaságban a következő évi felkészülést is szolgálják. Ebben az időszakban a gazdaságok műhelyeiben folynak a téli nagyjavítások, melyek ezekben a hetekben már megkezdődtek. Szükség is van a gépek felújítására, mert a megfáradt erő- és munkagépekkel a tavasszal csak kijavított állapotban lehet biztonságos munkához látni. De mit ígér az alkatrész- ellátásban a Békés megyei AGROKER Vállalat? Elöljáróban csak annyit: a vállalat raktáraiban napjainkban több mint 13 ezerféle alkatrész vár a vevőre, ösz- szesen 110 millió forint értékben. Az elmúlt évekhez képest a hiányzó alkatrészek száma csökkent, ennek ellenére ma még akadnak beszerezhetetlen alkatrészek. Az AGROKER-nél megtudtuk, hogy a Rába—Steiger traktorok alkatrészellátásáról a termelési rendszerek, megyénkben a KITE gondoskodik. Az elmúlt esztendőben az MTZ 50-es és az MTZ 80-as erőgépekhez Év végéhez közeledve Sok a cserép, kevés a tégla nem lehetett hengerfejet kapni. Most kielégítő az ellátás. Ezzel szemben viszont hiánycikknek számít a főtengely és a reflektor, komplett motorból megfelelő a választék. A csehszlovák gyártmányú Zetorok alkatrészellátásában gond, hogy nem érkezett elegendő dugattyú, adagoló, önindító, fékdob és hidaruli- kaszivattyú. A T—100 M3- as lánctalpasoknál egyedül a csillagkerék hiánya jelent gondot, ebből viszont rövidesen nagyobb tétel érkezik. A T—150-es lánctalpasokhoz fékszerkezetet és lé- hajtásokat nem lehet kapni. A munkagépek és szállítógépek alkatrészellátásában nincsen gond. Műszaki cikkekből kielégítő a választék, s jónak mondható a gumiellátás. Az MTZ-traktorokhoz a napokban érkezik 300 hátsó köpeny, melyet még az idén újabb 300 követ. S egy jó hír, az olasz gyártmányú, rotációskapa-tulajdonosok- nak: valamennyi alkatrészt a vállalat raktárról azonnal tud szállítani. Egyébként az elkövetkező héten még mintegy 40 millió forint értékű alkatrész érkezik — közöttük hiánycikkek is — a jövő évi megrendelés előszállításaként, melyet azonnal árusítanak. Az egyre drágább víz Van olyan település, legnagyobb folyónk partján, amely szinte vízen áll, s mégis, húsz kilométer távolságból, csővezetéken át kapja a nélkülözhetetlen folyadékot, a tiszta ivóvizet; a sajátja annyira szennyezett, hogy öntözésre sem jó... S egy másik adalék témánkhoz, még inkább elgondolkoztató. Idén — a legmelegebb időszakokban — háromszáz településen, azon belül ötven városban kellett átmeneti vízkorlátozást elrendelni. A víz: értékesebb — s mind drágábban megszerezhető — nyersanyagunk. Ugyaniakkor felszíni vizeink kilencvenhat százaléka a határon túlról érkezik. Gyakran nagyon szennyezetten. S ezért vízgondjaink enyhítése elképzelhetetlen a fokozódó nemzetközi együttműködés nélkül. Amire már vannak bíztató példák. Igaz, az ellenkezőjére is. Ha valakinek olcsó Látszatra a korábban állí- tottakat cáfolva: a víz olcsó. A fölhasználónak — bár a legutóbbi időben két ízben emelték a termelői árát — mindenképpen az. Az ivóvíz minden köbméteréhez például kétszer annyi az állami támogatás, mint ameny- nyit a fogyasztó fizet; az ő pénztárcáját a ráfordítások egyharmada terheli csupán. Véletlen-e, hogy pazarló a fölhasználás, s nem jut kellő figyelem arra, mi a sorsa a szennyezett víznek?! Elgondolkoztató arány: a városi, emeletes épületben élő csalódok a huszonöt-harmincszorosát (!) használják fel annak a vízmennyiségnek, amennyit a községben, saját családi házban lakó, s a maga kút járói vizet vevő család fogyaszt. Ennek ellenére a vízdíj a családi kiadások között nem szerepel lényeges tételként, még ott sem, ahol van vízóra. Fölmérések igazolták: a közműves vízellátásban részesülő családoknál a ténylegesen igénybe vett meny- nyiség 15—17 százaléka folyik el fölösen, figyelmetlenségből, nemtörődömségből, felelőtlenségből. Az ellenőrök találtak olyan helyet, ahol hetedik órája hűtötték a csapból folyó vízben az egyetlen üveg üdítő italt, ami már nem' fért. be a hűtőszekrénybe... így, némi kesernyés mosoly- lyal nyugtázhatjuk azt az örvendetes tényt, hogy 1980 végére a lakosság háromnegyede vezetékes — egészséges! — vízzel ellátott településen él majd. Milliárdok itt és ott Bármennyi pénzt kérnének a fölhasználóktól a víz köbKorszerű keverűüzem Gyomán méteréért, előteremtésének költségeit akkor is jórészt a társadalmi közös pénztárból kell fedezni, mert akkorák a költségek, különösen a tisztítás esetében. A vízszennyezés közvetlen kára évente már 1,5—1,8 milliárd forint, egy évtized alatt megkétszereződött. Holott ugyanezen évtized alatt csupán a vízminőség védelmére 8,5 milliárd forintot költöttek el. Ennek híján — mondják a szakemberek — vizeink tekintélyes része fölhasználatlanul elszennyeződött volna. Ha behunynánk a szemünket, akár imponáló adatokként is hallgathatnánk: 1,1 millió köbméterrel bővült 1970 és 1978 között a napi ivóvízfelhasználás, s a tavalyi, összesen hatmilliárd köbméteres — népgazdasági — fogyasztás 1990-re már 12 milliárd lesz. De: mennyiért?! Sokféle ügyetlenségünk növeli ;a természeti tényezőkből következő terheket. így például a hatvanas években vízszegény területeken vízigényes iparágak új telepek sorát hozták létre, 30 ezer fővel növelték a foglalkoztatottak létszámát; a folyamat ma sem szűnt meg, de lelassult, szempont lett — mert növekvő költség — a vízszerzés lehetősége. Ez az egyetlen tény is érthetővé teszi a Minisztertanács közelmúltban hozott határozatát az ipari vízgazdálkodásról, hiszen már vannak példái annak, hogy a jelentős termelésbővítést a vízfelhasználás fokozása nélkül oldották meg nagyüzemek. Az a baj, hogy ezek példák még, s nem az általános gyakorlat jellemzői. Holott a víz- gazdálkodás elnevezés egyben a feladat megjelölése is, mert gazdálkodni kell. A népgazdaság egésze, a társadalmi élet bénulna meg ennek mellőzésével, hiszen az iparban a víznek ma már semmivel sem kisebb a jelentősége, mint más nyersanyagnak, vagy akár a termelőberendezéseknek. Közérdek, közteendők Vannak megyék, ahol minden száz lakosból 90—91 vezetékes vizet használ, s olyan hasonló közigazgatási egységek szintén, ahol ez a szám alig halad túl az ötve- nen. Nagyok ma még a területi aránytalanságok, ahogy a települések közötti eltérések szintén tetemesek. S akkor csak említjük a termelőágazati teendőket, például az ipari vizek többszöri felhasználásának széles körben történő alkalmazását. a mezőgazdasági területek belvízkárainak csökkentését, a folyók védőműveinek építését, § annak a feszültségnek a feloldását, amit a víztermelő képesség és az elosztó hálózat egyensúlyának, illetve a kiegyenlítő tárolóknak a hiánya okoz. Furcsán hangzik, de így igaz: a legutóbbi másfél, két. évtizedben hazánkban — a fejlett ipari országokban már korábban — a víz az értékes nyersanyag rangjára emelkedett. Ezt azonban a közgondolkodás lassan észlelte, s még lassabban érvényesítette a gyakorlatban. Ezért a közérdek, ,ami a víz- gazdálkodásban rejlik, egyben közteendő. Mészáros Ottó
