Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-04 / 283. szám
űz ünnepi gyermekkönyvhét megyei megnyitója Békéscsabán IgUillMld----------------1 979. december 4., kedd o Fotó: Lónyai László Beiktatták az IBUSZ megyei irodájának új igazgatóját II szerződés ereje Minden formalitást mellőzve, a gyermekek igényeit szolgáló módon nyílt meg tegnap, hétfőn délután a békéscsabai ifjúsági és úttörőházban az országos ünnepi gyermekkönyvhét megyei eseménysorozata. A város kisdobosainak és úttörőinek Felkai Eszter, Mezei Annamária, Berki Antal, a Jókai Színház tagjai, valamint ifj.4 Filadelfi Mihály és a Békés Banda elnevezésű folkegyüttes zenés irodalmi A KISOSZ Békés megyei szervezete kibővített elnökségi ülést tartott Békéscsabán. Az összejövetelen dr. Sebestény József, a szervezet megyei titkára előter- jesztettf, azt az akciótervet, amelyet az MSZMP XII. kongresszusa és hazánk fel- szabadulásának 35. évfordulója tiszteletére készítettek. Ezek szerint a Békés megyei kiskereskedők is csatlakoznak a széles körű munkaversenyhez, amelyet november 30-án az orosházi járásivárosi csoportgyűlésen fogadtak el. A kiskereskedők vállalják, hogy a Hazafias Népfront megyei bizottságának, a KI. SOSZ elnökségének útmutatása alapján részt vesznek a városok, községek szépítését szolgáló társadalmi munkaAz Országos Pályaválasztási Tanácsadó Intézet a Békés megyei PTI-ver közösen 4 napos országos tanfolyamot rendez a pályaválasztási kiadványok szerkesztőinek. A tanfolyamnak a Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőház ad otthont. A programsorozat ünnepélyes megnyitójára december 4-én, ma este 6 órakor kerül sor, az ifjúsági házban. Ezzel egy időben könyvkiállítás is nyílik, Hétfőn reggel 9 óra 11 perckor a Lökösháza és Elek között menetrend szerint közlekedő GC 62—68 forgalmi rendszámú Volán autóbusszal Ármán János gépkocsivezető a sűrű ködben, a fénysorompó tilos jelzése ellenére, a vasúti keresztezésen áthajtott, és az ott haladó személyvonattal összeütközött. A baleset következtében az autóbusz utasai közül heten műsort nyújtott át. A ház előcsarnokában könyvvásár várta a gyerekeket. Szombatig megyénk valamennyi általános iskolájában, több óvodában, a köz- művelődési intézményekben számos rendezvény, műsor és természetesen a sok-sok, erre az alkalomra megjelent könyvek vására várja a gyerekeket. Képünkön: a Békés Banda megzenésített költeményeket adott elő. akciókban. Járásonként, városonként patronálják a szociális, az öregek napközi és a nevelő otthonokat, valamint a gyermekintézményeket. Mintegy 12 ilyen intézmény lakóinak adnak ajándékokat. Következetesebben törekszenek arra, hogy az új lakótelepeken, üdülő- és pihenőkörzetekben, a városok peremkerületeiben, a kisközségekben javítsák az ellátást. Jövőre legalább 10 helyen lesz idényjellegű üzlet, illetve mozgóárusítás. Erőfeszítéseket tesznek a hiánycikkek pótlására, új árualapok felkutatására, s együttműködnek a kisiparosokkal. Divatos, választékos áruellátással járulnak hozzá a fogyasztók igényeinek teljesebb kielégítéséhez. amelyen Kanczler Gyula, az OPTI igazgatója mond beszédet. Három napon keresztül folynak az előadások, amelyen nyomdatechnikai kérdésekről is szó lesz, neves szakemberek előadásában. Ugyanakkor vizsgálni fogják a pályaválasztási kiadványok gyakorlati jelentőségét, szerepét is. A tanfolyam zárására december 7-én, pénteken délben kerül sor. a helyszínen, négyen pedig a kórházba szállítás után életüket vesztették. Egy személy életveszélyes, hat súlyos, 22 — köztük a vonat személyzete is — könnyű sérülést szenvedett. Az autóbusz súlyosan megrongálódott. A vasútvonal forgalma 13 óra 10 percig szünetelt. A rendőrség az autóbusz' vezetőjét őrizetbe vette, és a szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. Üj igazgató került az IBUSZ Békés megyei Iroda élére dr. Fabulya Balázs személyében, akit december 3-án, tegnap délelőtt Békéscsabán, a megyei irodán Sza- kala József, az IBUSZ Országos Igazgatóság hálózati főosztályvezetője .iktatott hivatalába. Jelen voff az eseményen Csatári Béla, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkára, dr. Szabó Sándor, a Békés megyei Tanács általános elnökhelyettese, valamint a Békés megyei IBUSZ iroA Hazafias Népfront Békés megyei bizottsága meghívására a Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ képviselői látogatnak megyénkbe. A program szerint ma, kedden Békéscsabán a Hazafias Népfront békéscsabai bizottságán fogadják a vendégeket, akik délután Gyomára látogatnak. Itt kötetlen eszmecserére kerül sor a nagyközség vezetőivel, majd felkeresik a Kner Nyomdát és a gyomai Háziipari Szövetkezetét. Ezt követően ismerkednek a művelődési ház életével, részt vesznek itt klubfoglalkozáson, nép-, társastánc próbákon. Este 7 órakor magyar—lengyel barátsági estet rendeznek a műA békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat orosházi gyárában — a munkavédelmi hónap keretében — szombaton, december i~én vetélkedőt tartottak, amelyen 15 szocialista brigád 60 tagja vett részt. Első lett a Zrínyi Hona, második a Béke kon- zervüzemi, a harmadik pedig Magas fehérje- és foszfor- tartalmával vált a korszerű táplálkozás alapanyagává a hal. Húsa nem hizlal, könyAradiak vendégszereplése megyénkben Az elmúlt hét végén a két szomszédos megye, Békés és Arad, kulturális kapcsolatainak egy újabb eseményére került sor. December 1-én és 2-án a Békés megyei Tanács vendégeként két Arad megyei együttes mutatkozott be megyénk három községének közönsége előtt. Az Állami Filharmónia népi zenekara és a siculai menyecskekórus Eleken, Pusztaottla- kán és. Méhkeréken lépett fel nagy sikerrel. Műsoruk keresztmetszete volt annak a gazdag Arad megyei népzenei hagyomány, nak, amelyből most a hangszeres és a vokális zenei kultúra legszebb remekeit szólaltatták meg. Sikerük titka azonban nemcsak az előadásra kiválasztott művekben rejlett, hanem az előadói mesterség magas színvonalában is keresendő. Színpadi megjelenésük látványosságát emelte színes, népi motívumokkal díszített öltözetük is. A műsorból kiemelkedőt nyújtott Anton Covaci és Petrica Pascu hangszeres játéka, valamint Marioara Miclea, Alexandra Costea és Ion Faur énekesek. Az együttesek művészeti vezetője Ion T. Florea, az ismert romániai Bartók-kutató. da két vezető munkatársa és a gyujai, orosházi, szarvasi irodák vezetői. Szakala József már a várható 1980-as feladatokról beszélt, majd jó munkát kívánt az új igazgatónak. 1 A korábbi igazgató, Sze- menkámé dr. Balog Erika az IBUSZ-on belül más fontos megbízatást kapott. A helyébe lépő új igazgató, aki egyébként Békés megyei, eddig az Expressz Utazási Iroda balatoni igazgatója volt. velődési házban. Ezen tájékoztató hangzik el Lengyel- ország kulturális életéről, az öntevékeny művészeti csoportok, ifjúsági klubok működéséről. Szerdán a Békés megyei ipari szövetkezetek megyei szövetségére látogatnák és itt tájékoztatást hallgatnak meg az ipari szövetkezetek helyzetéről. Ezt követően üzemlátogatás lesz Békéscsabán a Generál Ipari Szövetkezetnél. A délutáni órákban megtekintik a gyulai Kohán Múzeumot, majd üzemlátogatáson vesznek részt a gyulai Szabóipari Szövetkezetnél. Este a Gyopár Klubban tartanak előadást a lengyel ifjúság életéről, munkájáról. a Kandó Kálmán főtelepi szocialista brigád csapata. Az első hat helyezett pénzjutalmat és elismerő oklevelet kapott. A vetélkedő után a versenyzők megtekintették a gyárban rendezett munkavédelmi kiállítást. nyen emészthető. Mindeme jó tulajdonságai ellenére is keveset fogyasztunk belőle. A gyomai Viharsarok Halászati Tsz 1973 óta dolgoz fel halat. Az elmúlt években — napi 10—12 tonnával — élvonalba került az országban. Jelentős mennyiségű édesvízi halat exportál a szövetkezet. A hazai lakosság asztalára hatféle módon feldolgozva kerül a gyomai halhús. 1976-ban határozták el a szövetkezet fejlesztését. Űj, korszerűen felszerelt üzem épül a VI. ötéves tervben. A Körös jobb partján, a körös- ladányi út mellett jelölték ki az öthektámyi területet. A mintegy 80 millió forintba kerülő létesítmény három részből áll majd: a vízellátás épületéből, a szociális és üzemépületből, valamint a mellékfeldolgozóból. Az új üzem háromezer tonna halat dolgoz fel évente. Ezüstvasárnap A Békés megyei Tanács kereskedelmi osztályának tájékoztatása szerint december 9-én, ezüstvasárnap is vásárolhatunk néhány üzletben. A városok központjaiban levő áruházak és iparcikküzletek 9—13 óráig lesznek nyitva. A többi nyílt árusítású bolt egész nap zárva tart. A vendéglátóipari, az édesség-, a dohány- és a virágüzletek vasárnapi rend szerint várják a vevőket. leszesebbre vont gazdálkodási keretek kö____| zött megnő a tervs zerűség, s vele — ennek a tervszerűségnek fontos alkotóelemeként — a szerződéses kapcsolatok jelentősége. Az elvi igazság a gyakorlatban nehezen, lassan érvényesül: laza a szerződéses fegyelem, a beruházásoknál éppúgy, mint a termelési kooperációknál, s az értékesítést szolgáló szállításoknál. Sok helyről származó, elgondolkodtató, ismétlődő feszültségeket okozó tapasztalat: elsősorban ott van baj a szerződések betartásával, ahol a hiány valamilyen formája lelhető fel. Kevés az ára, rengeteg a megrendelő; a szállító ugyan vállalja a papírok aláírását, de akkor teljesít, amikor neki a legkényelmesebb, ha eppen úgy alakul, akkor az első negyedévben a fölhasználó cég nyakába zúdítja a teljes évi termékmennyiséget. Kapacitálni kell a kivitelezőt, fejezze már be a beruházást; a papírok rendben, a teljesítés viszont szöges ellentétben áll a szerződésben rögzítettekkel, késik az adás, növekednek a költségek. Ismerős helyzetek; a megrendelő kiszolgáltatott, holott forma szerint jogai, lehetőségei vannak, rendelkezésére áll a szükséges pénz. A szerződések ereje valójában része — forrása és következménye — az általános gazdálkodási fegyelemnek. Igenám, de pénzügyi, vizsgálatok megállapításai figyelmeztetnek rá: a szállítási szerződéseknek a fele jogilag tisztázatlan, nem egyértelmű, viták esetén többféleképpen magyarázható. Másik tapasztalat: az úgynevezett generál- kivitelezői szerződések any- nyiféle kibúvót — akadályközlési lehetőséget — foglalnak magukba, hogy gyakran már az aláírás pillanatában kétségessé teszik a papíron szereplők érvényességét. Néhány részkérdésben van, általában azonban nincsen szükség újabb jogszabályokra, rendelkezésekre a szerződéses kapcsolatoknál. A jog adta lehetőségtől azonban jelentősen elmaradnak a ténylegesen igénybe vett ösztönzők. Az ár- és termékforgalmazási ellenőrzések például föltárták: a szerződésben kikötött minőség be nem tartása miatt a gyártóknak csak egyharmadával szemben érvényesítik a megrendelők úgynevezett szavatossági, jótállási kötbérigényüket. Igaz, a korábbiakhoz mérten — a belföldi kis- és nagykereskedelem esetében — van némi javulás. A szóban forgó cégek tavaly 6700 esetben léptek fel kötbérkövetelésekkel, s 25 millió forinttal nagyobb összeget hajtottak be ilyen címen, mint egy évvel korábban. Ami a szerződéses fegyelem' tiszteletének megkövetelése szemszögéből örvendetes, az ellátás oldaláról azonban e tény kérdőjellé Készülnek az utazási irodák a karácsonyi és az újévi ünnepekre, gazdag programot állítottak össze az idén a hazai és a külföldi turistáknak. A Cooptoürist Európa 16 nagyvárosába szervez utakat, a többi kö- • zött Prágába, Moszkvába, Berlinbe és Opatiába juthatnak el elsősorban a szövetkezetek dolgozói. A legnagyobb az érdeklődés a le- ningrádi repülőút és a bécsi autóbuszút iránt. Az IBUSZ szervezésében több szovjet városban ünnepelhetik az új évet a turisták, így Jerevánban, Tbilisziben és Szo- csiban, ahol a helyi lakosokkal együtt vesznek részt a vidám szilveszteri mulatságokon. Budapestre több mint 10 görbül, hiszen a kötbérforint nem áru, nem lehet rá alapozni az ellátásban, Változatos okok — és trükkök — lelőhelye a szerződéses kapcsolatok bonyolult terepe. Egyetlen példát erre: az idei első félévben a forgalomba kerülő felsőruházati cikkek, női cipők 18—21 százalékát a gyári minősítés alapján a jogosultnál magasabb minőségi osztályba sorolták. Pontosabban: ennyire jöttek rá a kereskedők, a vásárlók. Már akik kifogásolták, szót emeltek ... A trükk tehát ilyen arányban nem sikerült; milyen arányban sikerülhetett? Van persze mentség, magyarázat, s tagadhatatlan, léteznek objektív okok is. Ez utóbbiak között említhetjük az alapanyag-ellátás egyenetlenségét, importszállítások késedelmét, ám korántsem tarthatjuk objektív oknak azt, hogy a termelés valamennyi mozzanatában föllelhető a technológiai igénytelenség, az alapanyagok átvételétől a műveletközi ellenőrzésen át a készáru osztályba sorolásig. Aligha hihetjük, hogy a termelés, az értékesítés különféle posztjain sok százezer közömbös, esetleg felelőtlen ember áll. Ez egész egyszerűen nem igaz. Közelebb jutunk a valósághoz, ha azt állítjuk: a környezet egésze, a követelmények lazasága, kibúvók változatos formája kínálja fel az igénytelenségnek a táptalajt. Amiből az is következik: egy vállalat, egy iparterület nem képes a szerződések erejét megtartani és megtartatni, ha mások könnyedén elhárítják maguktól ezt a feladatot. Érdekes jellemzőre leltek vizsgálódásaik alkalmával a bankszakemberek: olyan félkész- és készáruknál, ahol telítődött a piac, lanyhult a kereslet, ugrásszerűen megnőtt a szerződések ereje; javult a termékminőség, csökkentek a kivitelezési, szállítási határidők, készségesebbek lettek a vállalkozók! S ennek fordítottját is tapasztalták: ahol hiány alakul ki, ott gyorsan romlik a minőség, hosszabbodnak a határidők, a szerződések feltételeit a vállalkozók diktálják. Q ár lenne bizonyos objektív hatások előtt behunyni a szemünket. Számolni kell azokkal. Mégis, az ilyen hatások ellenére is javítható a szerződések ereje, s a ráadásul olyan, pénzbe nem kerülő dolgokkal, mint az üzleti tisztesség megtartása, a teljesítményekkel nem fedezett nyereség megszerzésének mellőzése. Sőt, olykor csupán csak arra lenne szükség, hogy a szerződőknél rend, áttekinthető ügymenet legyen. A szerződés: az adott szó írásképe. S aki könnyen veszi adott szavának súlyát, az vajon gazdasági tevékenysége egészére kaphat-e bizalmat a társadalomtól? ezer vendéget várnak, elsősorban a környező országokból; Csehszlovákiából, Lengyelországból, Ausztriából és a Szovjetunióból jelezték érkezésüket csoportosan és egyénileg érkező „óévbúcsúztatók”. Számukra több mint 20 helyen rendeznek nemzetközi szilveszteri bált a fővárosban. A bálokon a hagyományoknak megfelelően \ vidám műsor, cigányzene szórakoztatja a vendégeket. Sokan üdülőhelyeken töltik a karácsonyi ünnepeket, illetve a szilvesztert. A legnagyobb érdeklődés a gyógyüdülőhelyek iránt nyilvánul meg. Ezért az utazási irodák Hévízre, Bükfürdőre, Hajdúszoboszlóra biztosítottak szállást csoportjaiknak. Versenyben megyénk kiskereskedői Pályaválasztási kiadványszerkesztői tanfolyam Békéscsabán Súlyos baleset Lökösháza mellett Magyar—lengyel barátsági napok Munkavédelmi vetélkedő Orosházán Több halat dolgoznak fel Lázár Gábor Gazdag úti programok az ünnepekre