Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-17 / 269. szám
1979. november 17., szombat NÉPÚJSÁG Ma: A Ferencváros vendégszerepei a Kórház utcában Két hét után, ma élcsapataink újra bajnoki pontokért küzdenek. A forduló párosítása a következő: Debreceni MVSC—Rába ETO, 13.00; Ü. Dózsa—Salgótarjáni TC, 16.00; Székesfehérvári MÁV Előre—Bp. Honvéd, '13.00; Pécsi MSC—Tatabányai Bányász, 13.00; MTK-VM—Pécsi VSK, 13.00; Zalaegerszegi TE—Videoton, 13.00; Vasas— Dunaújvárosi Kohász, 16.00; Volán SC—Diósgyőri VTK, 13.00; Bcs. Előre Sp.—Ferencváros, 13.00, Kuti (Lauber, Nagy M.). A lila-fehérek újabb nehéz erőpróba előtt állnak. A legutóbbi fordulóban hazai környezetben, színvonalas mérkőzésen, az újpestiek ellen elért értékes döntetlen után, most a jó játékerőt képviselő, nagy múltú Ferencváros ellen küzdenek a bajnoki pontért a Kórház utcában. Ondrik István vezető edző a következőket mondta: — A két hetet igyekeztünk jól kihasználni. Láza felépült, játékmesterünk, Pásztor is teljesen egészséges, hat előkészületi mérkőzésünkön végig játszott, most már fizikai állapota is kitűnő. Szerdán a jó képességű Mezőhegyes csapatával játszottunk előkészületi mérkőzést, ami újabb jó alkalmat adott a csapatmunka további javítására. Az edzéseken rengeteget gyakoroltuk a kapura lövést, s bízom benne, hogy ennek meg is lesz ma az eredménye. A vezető edző azt is elmondta, hogy — talán az idén először — kellemes gondjai vannak az összeállí-' tást illetően, mert mindenki egészséges, s nagy harc folyik a csapatba kerülésért. A játékosok között nagy az elszántság, és minden idegszálukkal az FTC elleni mérkőzésre készülnek. Aztán így folytatta: — Nem téveszt meg bennünket a Ferencváros két legutóbbi veresége, gondolom ők is rendezték soraikat a hosszabb szünet alatt. Az is igaz viszont, hogy a zöld-fehérek otthonunkban még nem tudtak nyerni, s a döntetlenért is nagyon meg kellett küzdeniük. Mérleg > Az Üllői úton B.-csabán 1974— 75 0—0 1—0 1975— 76 2—0 1—0 1976— 77 3—2 1—1 1977— 78 2—1 0—0 1978— 79 1—1 2—2 A gólkülönbség 11—9 az FTC javára. — Ősszel még veretlenek vagyunk a Kórház utcában, mindössze az Ü. Dózsa és a Bp. Honvéd vitt el pontot tőlünk. Bízom a hazai szereplés jó folytatásában, s abban, hogy tovább sikerül szaporítani pontjaink számát, a magam részéről győzelmet várok a következő csapattól: Tasnádi — Királyvári, Kerekes A., Láza, Zsömbörgi — Kőhalmi, Pásztor, Csepregi — Ravasz, Vágási, Budavári. Cserék: Hanyecz, Tisza és Magyar. Hankó György Mészáros József: Jó lenne, ha nem kapnánk ki! 1974 őszétől, amióta a csabaiak az NB I-ben játszanak, 10 mérkőzés zajlott le a két csapat között... — És mi a Békéscsabán lejátszott öt mérkőzés közül egyetlenegyszer sem győztünk — jegyezte meg beszélgetés közben Mészáros József, a 60-as évekbeli Ferencváros edzője, jelenlegi szakosztályelnöke. (Mészáros József később a Bp. Honvéd vezető edzője lett, pár évvel ezelőtt súlyos betegsége miatt kellett abbahagynia az edzősködést — a Szerk.). — A csabai lila-fehérek számunkra Pesten is igen kemény ellenfélnek bizonyultak. Mindössze háromszor győztünk ellenük az Üllői úton (2—1, 3—2, 2—0), kétszer döntetleneztünk (0—0, 1—1). Csabán kétszer kikaptunk (0—1, 0—1), háromszor pedig nem bírtunk egymással (0—0, 1—1, 2—2). A Fradiban nem nagyon örültek a kéthetes szünetnek. Ahogy az elnök elmondta, az ilyen megszakítás nem szerencsés, akadályozza az edző folyamatos munkáját. Ennek ellenére igyekeztek úgy készülni, hogy ne legyen törés a csapatmunkában. Játszottak három edzőmérkőzést — a Honvéd Osztapenko SE, a Dunaújváros és a csehszlovákiai Komárom (Komarno) volt az ellenfelük — és ezeken a meccseken megfeleltek az elképzeléseknek. 1 — Sajnos problémáink közül csak egy-kettő oldódott meg — folytatta a szakosztály elnöke. — Pusztai és Vé- pi meggyógyult, Rab azonban, aki közel egy hónapja sérült (Achilles-ín sérülése van) talán a hét végén jön ki a Sportkórházból. Utolsó mérkőzésünk itthon a Székesfehérvári MÁV Előre ellen majdnem pontvesztéssel végződött, csak a 88. percben sikerült bevennünk a fehérváriak kapuját. Bizony a mi teljesítményünk még az átlagot sem érte el. A fontos azonban az, hogy győztünk, és ezzel a csapat hangulata is megváltozott. Békéscsabán a legjobb formában levő Ferencvárosnak is nagyon meg kellett küzdenie a döntetlenért... — így igaz! Emlékeink nem a legszebbek, de hát ilyen a labdarúgás. Én személy szerint meg lennék elégedve, ha nem kapnánk ki, és „pontosan” térnénk haza. Tudjuk, hogy a csabai 11 az esélyes, de ez nem jelenti azt, hogy feladjuk a harcot. Mi tagadás? Most ők vannak kedvező pozícióban, de a foci nem azért foci, hogy mindig az történjék, amire százból százan esküsznek. És most valamit az összeállításról. Csütörtökön este a szakosztály elnöke az alábbi ösz- szeállítást közölte: Zsiborás — Tepszics, Judik, Jancsika, Vépi — Takács, Mészöly, Ebedli — Pusztai, Szokolai, vagy Nagy, Pogány. Pénteken délelőtt a Népsport szerkesztősége a következő ösz- szeállítást jegyezte fel: Zsiborás — Tepszics, Judik, Jancsika, Vépi — Major, Ebedli, Ádám — Pusztai, Mészöly, Pogány. Ma délután minden kiderül... N. J. A szünetben: Népsport-tombola Az NB I-es labdarúgó-mérkőzés szünetének érdekes színfoltja lesz a Népsport-tombola- sorsolás. A város főbb pontjain és a Kórház utcai sporttelepen egészen az első félidő befejeztéig lehet vásárolni a tombolajegy- gyei együtt árusított Népsport- tokát. A sorsoláson értékes nyeremények várják a szerencséseket: egyebek között egyéves Népsport-előfizetések, sportfelszerelések, futball-labdák, egységcsomagok, melyeket a megyei test- nevelési és sporthivatal, az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, az SZMT, az Univerzál, az ENCI, a RUTEX, a kötöttárugyár és az OTP ajánlott fel. Miúden nyertes „Misa” mackót is kap. Az ILV és a KISZ megyei bizottsága ezenkívül különdíjat ajánlott fel az Előre Spartacus ma jubiláló játékosainak. SPORT Sakk OB II Az utolsó forduló dönt BCS. ELŐRE SPARTACUS—SALGÓTARJÁNI TC 9:5. OB II. Vasárnap Salgótarjánban újabb bravúros győzelmet arattak a lila-fehérek. Három fordulóval ezelőtt szinte reménytelen helyzetből kezdték a hajrát a csabaiak, de azóta nagyarányú győzelmeikkel elkerültek a kieső helyről és két pont előnnyel ülhetnek asztalhoz a karancsaljaiak- kal szemben, a mindent eldöntő utolsó fordulóban. (Ellenfelük november 25-én Békéscsabán a középmezőnyben szereplő Bp. Vasas Izzó lesz.) A tarjáni mérkőzésen a csapat valamennyi tagja dicséretesen küzdött, ám ezúttal néhány egyéni teljesítményt is ki kell emelni. Elsősorban Valkó Istvánét, aki betegsége után 5 és fél órás küzdelemben, bravúrosan nyert ellenfelével szemben. Marsovszki András szívós játékkal hátrányosabb állást fordított a maga javára, An- csin, Mazula és Laczó pedig folytatta őszi sikersorozatát. A győztesek: Petró (1. t.), Marsovszki (4. t.), Valkó (5. t.) Csomós (8. t.), Mazula (11. t.), Ancsin (13. t.), Laczó (14. t.). Döntetlent ért el: Deák (6. t.), dr. Kerekes (7. t.), Herkó (9. t.), Pfeifer (12. t.). SPORTMŰSOR SZOMBAT Kosárlabda. NB II. Férfi. Szegedi Postás—Békési ÁFÉSZ, Szeged, Pacsirta u., 17.30. Labdarúgás. NB I. Békéscsabai Előre Sp.—FTC, Békéscsaba, Kórház utcai sporttelep, 13.00. Kuti, (Lauber, Nagy M.) NB I. tartalékcsoport. Bcs. Előre Spartacus— FTC, Békéscsaba, 11.00, Bu- bori. VASÁRNAP Kosárlabda. NB II. Férfi. MEAFC—Mezőberény, Miskolc, Rákóczi u. 9.30. Labdarúgás. NB II. Orosházi MTK—Lehel SC, Orosháza, 13.00, Koszó. Balassagyarmati SE—Gyulai SE, Balassagyarmat, 13.00, Stróbl. Szarvasi FSSC—H. Asztalos J. SE, Szarvas, 13.00, Korok- nai. Bcs. TASK—Honvéd Papp J. SE, Békéscsaba, Bessenyei utca, 13.00, Fü- zessy. Megyei bajnokság I. osztály. (Kezdési időpontok: serdülők 9.30, ifjúságiak 11.00, felnőttek 13.00 órakor.) Endrőd—Medgyesbodzás (jv. Szolnok megyéből), Tótkomlós—Mezőhegyes (jv. Csong- rád megyéből), Békés—Sarkad, Medgyesi M. Medgyes- egyháza—H. Szalvai SE, Balogh. Füzesgyarmat—Szeghalom, Uhrin Gy. Battonya —Békésszentandrás, Bogyó I. Gerendás—Gyoma, Búzás J. (a találkozót Békéscsabán, a MÁV-sporttelepen rendezik). Mezőberény—Gádoros, Lau- rinyecz, Kondoros—Nagyszénás, Németh L. II. osztály; Kétegyháza—Kevermes, Laczkó. Teke. Az NB II délkeleti csoportjának tízek ’bajnokság ga, Békéscsaba, Bartók Béla úti pálya, 8.00. Ma és holnap rendezik meg Nyíregyházán a Kézilabda Országos Ifjúsági Kupa egyik területi döntőjét, melyen Békés megyét a Bcs. Előre Spartacus női és a Bcs. Vízmű férficsapata képviseli. A 4—4 résztvevő közül a legjobb jut a szegedi országos döntőre. Kézilabda-híradó Békési siker Tatán Hétfőn bajnoki értékelő Az NB II-be jutott békési férfi kézilabdázók. Felső sor, balról: Kálmán Sándor intéző, Kupás László, Gulyás Istyán, Szabó Sándor, Minya Gábor, Koppányi László, Ökrös László, Skoumál György edző. Elöl: Darvasi Gábor, Czinege Károly, Maróti Páí, Varga László, Benkő Árpád, Ökrös Gábor és Varga Mihály Mint hírül adtuk, sikeresen szerepelt a Békési Egyetértés Spartacus megyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokcsapata a Tatán megrendezett osztályozó mérkőzéseken. Csoportjában első lett, így a jövő idényt magasabb osztályban, az NB II-ben kezdheti. A békésiek a három találkozón 105 alkalommal találtak az ellenfelek kapujába, 79 gólt kaptak. Első mérkőzésükön, a kézilabdaberkekben az osztályozó győztesének kikiáltott, Csepeli Papír volt az ellenfelük. A békésiek fegyelmezetten, jól játszottak, és 16— 11-es félidő után 33—26-ra megnyerték a mérkőzést. Második ellenfelük a Lőrinci Fonó gárdája volt. Az ösz- szecsapáson jó játékkal rukkoltak ki, s alig hibáztak: 41—25 (17—10)-re győztek. Ekkor már biztos volt, hogy feljutottak az NB II-be. Az osztályozón végül a HTG Vasas ellen mérkőztek. Az összecsapás rosszul kezdődött, a fővárosiak vezették az MIT HOZ 0 FORDULÓ? Ezúttal lapunk gyomai sporttudósítóját, Szabados Ferencet mutatjuk be, igaz tulajdonképpen nem először. A nyáron ugyanis kulturális mellékletünkben, a Köröstájban verseivel már megismerkedhettek az olvasók. A sporthoz jóval korábbi barátság köti; 15 éves korában már játszott a Gyomai TK NB 111-as csapatában, és nyolc esztendeig szerepelt a jobbösszekötő posztján. A mostaniakról azt mondja: fordulóról fordulóra javul a gárda teljesítménye, és főleg tavasszal várható további előrelépés. Szabados Ferenc a Gyoma—Endrődi közös Tanács költségvetési üzemének művezetője. A sport és az irodalom mellett szabad idejében legszívesebben horgászik. Szabados Ferenc tippjei a vasárnapi labdarúgó-fordulóra: NB 11: Balassagyarmat— Gyulai SE 1 x, Orosháza— Lehel SC 1, Szarvas—Honvéd Asztalos SE 1 x, Bcs. TASK—Papp J. SE 1. Megyei 1. osztály: Békés— Sarkad 1, Medgyesegyháza— H. Szalvai SE 1, Endrőd— Medgyesbodzás 1 x, Tótkomlós—Mezőhegyes x 2, Füzesgyarmat—Szeghalom x, Battonya—Békésszentandrás 1, Gerendás—Gyoma x 1, Mezőberény—Gádoros 1, Kondoros—Nagyszénás x 2. első félidőben. Fordulás után azonban nagyobb sebességre kapcsoltak a békésiek, és ezt a találkozót is megnyerték három góllal (31—28).* A békésiek felkészülése nem volt zökkenőmentes az osztályozóra. A mérkőzéseket teremben rendezte a. Magyar Kézilabda Szövetség, s mivel megyénkben megfelelő terem nem állt rendelkezésre, így edzőmérkőzéseiket Szolnokon (négy alkalommal) és Szegeden (egy alkalommal) játszották. A termi foglalkozásokat a Békési 2- es számú Általános Iskola „tornatermében” tartották. Az egyesület és a bázisszerv, Balogh Lászlóval, az Egyetértés Tsz elnökével az élen, azonban a mostoha teremkörülmények ellenére is igyekezett mindent biztosítani. Gratulálunk a csapat edzőjének, Skóumál Györgynek. A sikert a következők érték el: Minya Gábor, Varga Mihály, Koppányi László (kapusok), Benkő Árpád, Maróti Pál, Varga László, Szabó Sándor, Gulyás István, Darvasi János, Kupás László, Czinege Károly, Ökrös Gábor és Ökrös László. * * * Békés megyében — először Magyarországon — a megyei Kézilabda Szakszövetség az MTSH jóváhagyásával új rendszerű bajnokságot ír ki 1979-ben. Az I. osztályú -csapatokat két csoportba osztotta. Az A csoportba az erősebb játékerőt képviselő csapatok kerültek, és itt az ifjúsági együttesek mellettser- dülőcsapatok is „üzemeltek”, küzdöttek a bajnoki ponto- ‘ kért. A B' csoportban a felnőttek mellett ificsapatok szerepeltek. A bajnokság így színvonalasabb lett, nem voltak „sétamérkőzések”, hétről hétre izgalmas csatákat vívtak az együttesek. Az új rendszerű bajnokság már az első évben igazolta helyességét. Ha voltak is néha nehézségek, ezeket a klubok és a szövetség mindig leküzdötte. Elmondhatjuk — ami nem kis öröm —, hogy mindkét megyei bajnok, a Szeghalmi KSE női és a Békési Egyetértés Spartacus férfi- együttese egyaránt megállta helyét az osztályozó mérkőzéseken. Mindkét csapat csoportelsőként jutott fel az NB II-be, öregbítve megyénk nagy hagyományokkal rendelkező kézilabdasportjának hírnevét. * * * A Békés megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sport- hivatalának Kézilabda Szak- szövetsége hétfőn (november 19.) tartja Békéscsabán soron következő elnökségi ülését. Ezen értékelik az 1979. évi megyei kézilabda-bajnokságot, majd megtárgyalják a XXIII. Békés megyei Népújság Teremkézilabda Kupával kapcsolatos feladatokat. TELEVÍZfÖ- ÉS RÁDIÓMŰSOR TELEVÍZIÓ I BUDAPEST, I. műsor: 9.15 Tévétorna. (sz., ism.) 9.20 Iskolatévé. 9.55 Csak gyerekeknek! (sz.) 10.30 Marslakók nyomában, tsz.) 10.50 Pisztolypárbaj. Amerikai westernfilm, (sz.) 12.15 Játék a betűkkel, (ism.) 15.00 Az Eichwald első útja. (sz.) NDK dokumentumfilm. 15.35 Hírek. 15.40 Katona a háztetőn. Tévéjáték. 10.05 Játék a múzeumban, (sz.) 16.35 Ménesek dija ügetőverseny. 17.15 Az ulcsik. 17.25 Híres magyar könyvtárak. A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára. (sz.) 18.05 Főzőcske — de okosan, (sz.) 18.30 Parabola, (sz.) 19.10 Esti I mese. (sz.) 19.20 Tévétorna, (sz.) 19.30 Tv-híradó. (sz.) 20.00 A nagy bankrablás. (sz.) 21.30 Koncz Zsuzsa műsora, (sz.) 21.55 Tv-híradó 2. 22.15 Satyricon. Olasz—francia játékfilm, (sz., 18 éven felülieknek!) II. műsor: 18.15 Háromszoros halállal. Tévéjáték. (sz., ism.) 19.30 Tv-híradó. (sz.) 20.00 özvegyek. A József Attila Színház előadása, felvételről. (14 éven felülieknek!) 21.35 Lovas zarándoklat Andalúziában, (sz.) Francia dokumentumfilm. 21.55 Tv- híradó 2. (sz.) 22.15r-23.05 Ma este- operett. .. (sz.) Az NDK Televízió és a Magyar Televízió közös műsora. BUKAREST: 7.30 Iskolatévé. 9.15 Óvodások műsora. 9.25 Folytatásos film. Mogador lakói. 9. rész ismétlése. 10.25 Rodriguez védelmében című amerikai film ismétlése. 12.00 A-tól... a végtelenig. 16.50 Ifjúsági klub. 17.35 A hét fontosabb bel- és külpolitikai eseményei. 17.50 Esti mese. 18.00 Tv-híradó. 18.35 Eredmények a szocialista munkaversenyben. 19.45 Folytatásos film. Dallas. Az Ewing olajtársaság. 13. rész. 20.35 Tv-híradó, sport. BELGRAD, I. műsor: 14.55 Dinamo—Rijeka labdarúgó-mérkőzés közv. 17.30 Tv-napló. 17.45 öt plusz — vetélkedő gyermekeknek. 18.45 Tv-kabaré. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Halálos párbaj — angol film. II. műsor: 17.40 Hét tv-nap. 18.15 Népi muzsika. 18.45 Gyere, barátkozzunk. 19.55 Divat az önök számára. 20.00 Voczek. I. rész. 21.00 Huszonnégy óra. 21.10 Mese az emberekről. Durmitor. 21.40 A filmművészet kiemelkedő egyénisége. L. Visconti. 22.30 Sportszombat. KOSSUTH RÁDIÓ Állandó műsor: (hétköznap) 4.25—7.59 Reggeli zenés műsor. (Közben: 4.48 és 6.45 Szót kérek! 5.20 Tudósítói jelentések. 5.40 Falurádió. 6.20 és 7.20 Reklám. 7.29 Körzeti időjárás. 7.30 Reggeli párbeszéd.) — 8.05 Műsorismertetés, utána: A mai nap kulturális programjából (vasárnap 6.45-kor) — 12.00 Déli Krónika. (Utána hétfőtől . péntekig: Ki nyer ma?) — 18.15 Hol volt, hol nem volt — 18.30 Esti Magazin. Hírek, időjárásjelentés: 4.30-tól 7-ig félóránként, majd 8.00, 10.00, 12.00, 15.00, 17.00, 18.30, 22.00, 24.00 (szombaton éjjel 1.00-kor is). Vasárnap: 6.00, majd 8.00-tól ua. mint hétköznap. 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 Világhírű zongoraművészek. 10.05 örökzöld dallamok, (ism.) 10.49 Rádiószínház. Az út. 12.30 Magyarán szólva. . . (ism.) 12.45 Kóruspódium. 13.08 Irónia, humor, játékosság. 14.08 Balkezes megoldások. 14.18 Kocsár Miklós fúvósműveiből. 14.30 Orvosra várva. 15.05 üj zenei újság. 16.00 168 óra. 17.30 Sportkrónika. 18.00 Filmzene. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.40 Világszínház. A Cenci ház. 19.56 Nóták. 20.21 Az „erősebb” nem. Sütő Irén előadóestje. 21.40 Bemutatjuk új kó- rusíelvételeinket. 22.15 Budapesti beszélgetés Scholz János gordonkaművésszel. 23.20 Operarészletek. 0.10 Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ Állandó műsor: (hétköznap) 4,25—7.59 Reggeli zenés műsor. (Közben: 5.55 és 6.55 Torna, 6.45 Könyvajánlat, 7.35 Körzeti időjárásjelentés) — 10.50 Torna — 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. Hírek, időjárásjelentés: 4.30- tól 8.30-ig félóránként, majd 10.30-tól 20.30-ig kétőránként, ezután 23.00 és 24.00. Vasárnap: 8.00, 10.30, 14.30, majd ua. mint hétköznap. 8.05 Dzsesszfelvételeinkből. 8.20 Tíz perc "külpolitika. (ism.) 8.33 Gyerekek hullámhosszán. 9.13 Verbunkosok, katonadalok, csárdások. 9.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Harminc perc rock. 12.33 Jó ebédhez szól a nóta. (ism.) 13.30 Éneklő Ifjúság. 14.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 14.55 Orvosi tanácsok — a vesekőről, (ism.) 15.00 Operettkettősök. 15.30 Hegyen-völgyön át. . . 16.33 Pophullám. 17.30 . . . akkor kérem a munkakönyvem. 17.45 Pásztordalok. 18.00 Szivárvány. (ism.) 19.52 Operettdalok. 20.38 A country- muzsikáról. 21.08 Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 22.00 Szombat esti diszkó. 23.10 Slágermúzeum. (ism.) SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Rá- dióvikend. Szerkesztő: Kutas János. (A tartalomból: Hirek — Szerkesztik a hallgatók, közben: Riportok a hét eseményeiből — Ismerkedjünk — Új arcok a kecskeméti Katona József Színházban — Előadók ABC-ben.) 18.00 A nap hírei — Program- ajánlat — Sport. 18.26—18.30 Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes.