Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-13 / 265. szám
1979. november 13., kedd A 1 k 1H Ü.UK71VCJ u Leszakadt a tetőszerkezet — öt sérült Arányosabb feladatelosztást a közművelődésben! November 12-én, tegnap délután a békéscsabai Városi Tanács testületi ülése — több fontos napirendi pont elemzésén kívül — megtárgyalta dr. Virág László osztályvezető beszámolóját, amely a megyei művelődési intézmények városi tevékenységéről szólt. Az előterjesztésben jelzett problémák közül itt most csak néhányat emelünk ki. A városi köz- művelődési létesítményhálózat sajátossága az, hogy hiányoznak az alapellátást biztosító intézmények, s így a feladatokat a megyeiek látják el. Az irányításban érdekelt szerveknek feltétlenül előrébb kell lépniük például a városi hatáskör pontos, részletes meghatározásában, az intézmények eddiginél magasabb fokú koordinálásában, valamint a fiók- könyvtárak kérdésének megoldásában is. A tanácsi vállalatok és a költségvetési szervek integrációjával, a személyi számok kiosztásával, továbbá a népszámlálás előkészítésével kapcsolatos tájékoztatóik megvitatása után a tanácskozás bejelentésekkel ért véget. dr- és béremelések Bulgáriában Ekkora darabon szakadt le a tető Vasárnap, a kora délelőtti órákban súlyos üzemi balesethez riasztották az orosházi mentőállomás gépkocsijait. Az Orosházi Üveggyárban egy felújítás alatt álló huta üzemcsarnokának tetőszerkezete a rajta dolgozó hét munkással együtt leszakadt. — Általában 4—5 évenként szükséges a kemencék felújítása, az idén a 4-es hutára került sor. A munkák idestova egy hónapja folynak, a kemence építése jó ütemben haladt — fogadott Hudák István, az üveggyár igazgatója, majd így folytatta: — Vasárnap az utolsó robbantásra 9.40 órakor került volna sor. A tetőszerkezeten többen is dolgoztak, közülük heten a sérült hullámpalákat cserélték ki. A robbantás előtt alig negyedórával óriási robajjal leszakadt a 30 métert átívelő, 16 éve elkészült speciális tető- szerkezet, mely vasbeton és acélszerkezet ötvözete. Ekkor már csak heten dolgoztak a tetőn, s valamennyien a 9—10 méteres mélységbe, a tetőszerkezet elemeinek egy része pedig a felújítás alatt álló kemencére zuhant. A baleset során öten megsérültek. Az eddigi vizsgálat szerint a munkaterületen személyi mulasztás nem történt. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt nagyobb tragédia. Kétes jubileum Bár a hivatalos rende-, letek szerint csak indokolt esetben lehet mondjuk valaminek a 20. évfordulóját megünnepelni, de ez az ötödcentenári- um azért mégis kivétel, nyilvánosságot igényel. Egy útról, illetve annak hiányáról van szó. Békéscsabán, a Trefort utcáról. Húsz esztendővel ezelőtt bontották fel hatalmas nagy markolókkal. S azóta járhatatlan, sáros, töredezett az időnként megfoltozott, ideiglenesen odapakolt burkolata. Azon a messziségbc merült napon a szenny- | vízvezeték elhelyezése miatt bontották fel az úttestet. De azóta sem jutott eszébe az „illetékeseknek”, azaz a városi tanácsnak, hogy ezt az utat végre használhatóvá tegye. Húsz kerek esztendő alatt... Azt hiszem, ezen a jubileumon nem lesz pezsgődurrogás. De nagyon jó volna, ha ehelyett az útkészítő gépek zörgése, az aszfaltozógép dohogá- sa verné fel a környék csendjét. (—silá—) A sérültek állapotáról az orosházi kórházban dr. Popon Virgil főorvostól érdeklődtünk, aki elmondta: a kórházba szállított sérültek állapota kielégítő. Gelego- nya János 30 éves orosházi lakos csuklótörést és vesezú- zódást szenvedett, Miklós János 25 éves mezőhegyesi lakosnak könyök táján eltörött a keze, s zúzódásokkal ápolják, Vass János 19 éves szen- tetornyai lakos súlyos lábszártörést és zúzódásokat szenvedett, Horváth György 40 éves gádorosi lakost nya- ki gerincsérülésekkel kezelik. Miklós Lajos 26 éves orosházi lakost elsősegély- nyújtás után hazaengedték a kórházból. A baleset ügyében a rendőrségi és a szakértői vizsgálat folyik. Bulgáriában vasárnap este átfogó bérrendezés és számos árucsoportra kiterjedő áremelési programot jelentettek be. A határozat értelmében november 12-től emelkedik a kenyér, a tej, a különböző tejtermékek, a sertés-, a baromfi- és a marhahús, valamint különböző egyéb hentesáruk, a cukor, a rizs, az étolaj, különböző zöldség- és gyümölcskonzervek, kompotok, továbbá a szeszes italok ára. Az áremelés mértéke az egyes élelmiszerfajtáknál különböző, a szeszes italoknál átlagosan 45 százalék. Ugyancsak november 12- től változik több építőanyag ára is. Az áremelés mértéke itt átlagosan 40 százalék. December 1-től emelkedik az áramszolgáltatási és a fűtési díjszabás, a meleg víz, a barnaszén és a brikett ára. 1980. január 1-től drágább lesz a postai díjszabás, és emelik egyes sajtótermékek árát. A mozi- és színházjegyek ára idén december 1-től emelkedik. Az áremelések negatív hatásának ellensúlyozására a határozat előírja a bérek és a különböző szociális jutta- „ tások jelentős, átlagosan 25 —30 százalékos emelését, a minimumbér az eddigi 80 leváról 100 levára, a kezdő diplomás szakemberek alapfizetése egyes kategóriákban az eddigi 105 leváról 155 levára, más kategóriákban az eddigi 92 leváról 135 levára emelkedik. Lényegesen magasabb lesz a családi pótlék (egy gyermek esetén az eddigi 5 leva helyett 15 leva, két gyermek esetén az eddigi 20 leva helyett 40 leva, három gyermek esetén az eddigi 55 leva helyett 85 leva), az egyetemisták ösztöndíja és a nyugdíj. Bevezetnek több új szociális juttatást is. Népművészeti szabadegyetem Másodszor szerveznek Békéscsabán népművészeti szabadegyetemet. Ezúttal a TIT megyei szervezete mellett a Csaba Szőnyegszövő, a gyulai, az orosházi és a Tótkom- lósi Háziipari Szövetkezet is a rendezők sorához csatlakozott. Havonta két alkalommal hallgatnak előadást a résztvevők, az első foglalkozás november 21-én, szerdán délután két órakor lesz. A témák között szerepel a magyar porcelán fejlődésének története, a sárközi, a kalotaszegi, a matyó, a Csongrád és Békés megyei, a kalocsai népművészet, a magyarországi szlovákok és a magyarok népviselete, a népi fafaragás, a régi keleti szőnyegek, s a 15—16. századi hímzések gazdag szín- és mintavilágának megbeszélése. Egyszerűsítik az SdSISk összeírását a januári népszámláláskor Az 1980. januári népszámlálás során — hasonlóképpen a korábbi népszámlálásokhoz — nemcsak az ország népességét, hanem a lakásállományt, s ezen belül az időszakosan használt nyári lakásokat, magánüdülőket is számbaveszik. Az ország lakásállományában is egyre nagyobb részt képviselnek a nem állandóan használt, úgynevezett második lakások. Ezért a népszámlálás előkészítése során a Központi Statisztikai Hivatal, illetve a helyi tanácsi szervek gondoskodnak arról, hogy a magánüdülők széles körű összeírása a lehető legegyszerűbben történjék. Az összeírás így a nép- számlálás időpontjában, tehát januárban lesz A korábbi módszerekhez képest a változás az, hogy az üdülők adatait is a tulajdonos lakóhelyén, személyi adataival együtt írják össze s nem az üdülő helyén. Ezzel az intézkedéssel a nagyszámú üdülővel rendelkező településeken jelentősen csökken a számlálóbiztosok munkája. Viszont azt kérjük valameny- nyi üdülőtulajdonostól, hogy a népszámlálás alkalmával a számlálóbiztosnak pontosan mondják be a magánüdülőjükre vonatkozó adatokat. Itcngáli tigrisek érkeztek a Fővárosi Allatkertbe. A tizenhárom esz n iidös hím „Sing” és a kilencéves nőstény „Indra” jól érzi maga új lakóhelyén (MTI-fotó: Pintér Mária felvétele — KSi | Hangverseny fiataloknak A reneszánsz és a barokk muzsikával ismerkednek az ifjúsági bérleti hangversenysorozat negyedik évfolyamos hallgatói november 12. és 14-e között. Az „Évszázadok muzsikája” sorozat első el Őt adásán a Magyar barokk trió lép fel — Csetényi Gyula, Bartha Zsolt, Végvári Csaba —, s a műsorban Gyulai Edit énekel. Az elhangzó Vivaldi-, Bach-, Händel-, Telemann-, Daquin-, Per- golesi-, Rameau- és Cou- perin-művekről Fasang Árpád tart ismertetőt. Vízfakasztók A Veszprémben, Pécsett, Pápán, Pakson és 30 kisebb településen végrehajtott eredményes kútfúrásokkal együttesen inbb mint százezer köbméterrel növelte az idén a naponta felhasználható víz mennyiségét az országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat. Veszprémben 12 új kút fúrását fejezték be, s mintegy 25 000 köbméter ivóvizet szolgáltatnak naponta. Ezzel megszüntették a város krónikus ivóvízgondját. ^Pécsett és Pápán «•t-két új kúttal csökkentették . vízhiányt. Ö ugyományainkhoz híven, a beszámoló taggyűlések előtt, számos pártszervezetben ismét mérlegre teszik a kommunisták személyes részvételét a párt politikájának valóra váltásában, a határozatok végrehajtásában. Felelősségteljes mozzanata ez a közelgő pártkongresszusra való felkészülésnek. Hiszen a párttagok cselekvő részvétele, személyes közreműködése semmi mással nem helyettesíthető, alapvető fontosságú tényezője annak, hogy a párt törekvései, állásfoglalásai mindennapi életünk gyakorlatában érvényre jussanak. Ez alkalommal is bizonyára elhangzik az, amiről az utóbbi időben gyakorta szólunk: az építőmunka feltételeinek nehezebbé válásával fokozódnak a követelmények a párt tagjaival szemben, az élet még nagyobb felelősségérzetet, tettrekészséget igényel tőlük. Helyénvaló és indokolt ezt az igényt hangsúlyozni, tudatosítani. Ám azt is jól tudjuk, hogy ez még önmagában nem viszi előbbre az ügyet. A követelmények fokozódásáról szólni csak akkor érdemes, ha a pártszervezet ezzel együtt azt is meg tudja mondani, hogy az egyes párttagok miben, hol, hogyan tegyenek többet és jobbat, ha tehát meg tudja jelölni személyes helyüket, szerepüket, konkrét tennivalójukat a közös fáradozás menetében. Enél- kül ugyanis a követelmények fokozódásának hangoztatása könnyen üres szólammá silányulhat, melyet elvben mindenki elfogad, de önmagára semmiféle következtetést nem von le belőle. Hadd tegyük azonban mindjárt hozzá: ez az igény semmiképpen sem jelenthet olyasmit, mintha a kommunisták politikai-közéleti cselekvésének minden mozzanatát „az első csavartól az utolsóig” be kellene szabályozni, mintha pontosan előírt „szerepkönyvet” kellene kapniuk a politikai munkához. Erre lehetőség sincs, szükség sincs, mi több, ez elvileg ellentétes lenne mindazzal, amit a pártról, mint eleven, élő politikai mozgalomról vallunk. Csak találomra ragadva ki egy-két példát gondolatunk szemléltetésére: Előfordul, s nagyon helyeselhető, hogy az alapszervezet, vagy a párt- csoport egy-egy kommunistának megbízatásul adja, hogy törődjön a kollektívába most bekerült pályakezdőkkel, egyengesse útjukat szakmai tanácsokkal, a munkahely megismertetésével. Ám jelentheti-e ez, hogy az adott területen dolgozó többi párttagnak — kik ilyen személyes pártmegbízatást nem kaptak — nem kell az új munkatársakkal törődniük, hogy ők ez iránt közömbösséget tanúsíthatnak? Nem lenne-e ez a legrosszabb fajtájú „nem az én asztalom” szemlélet megnyilvánulása? Ezért, ha a pártcsoport vagy az alapszervezet különös gonddal mérlegeli is a pályakezdőkkel való törődést annál, aki ezt kifejezetten feladatul kapta, a többi párttag politikai tevékenységének megítélésénél sem hagyhatja -figyelmen kívül. Hiszen akármi is az ő konkrét pártmegbízatásuk, a fiatalokkal való törődés, azok nevelése kommunista kötelezettségük. Más területről véve a példát: városainkban mind több a szövetkezeti lakás, s a tulajdonosaik által választott, a közös ügyeket intéző bizottság. E testületek politikai irányításának, a bennük dolgozó kommunisták összefogásának szervezeti formáit, módszereit jobbára még csak keresik az érintett párt- szervezetek. Ám ahol ez még nem alakult ki, ott is kötelességük a párttagoknak a párt politikájának szellemében tevékenykedniük. Hiszen külön útmutatás nélkül is meg lehet ítélni a felmerülő esetekben, hogy mi szolgálná, illetve sértené az össztársadalmi érdeket, melyik észrevétel tekinthető jogos kritikának, s melyik mögött húzódik kicsinyes önzés vagy intrikaszagú érvényesülési vágy. Ha a párttagok nem is kaptak megbízatást a pártpolitika érvényesítésére ezekben a testületekben — munkahelyük pártszervezete, ahova tartoznak, ilyen megbízatást adni voltaképoen nem is illetékes —, enélkül is természetes kötelezettségük az elvszerű állásfoglalás. \ Mindez nyilvánvalóan nem kisebbíti a konkrét, személyre szóló pártmegbízatások jelentőségét. Hiszen a közös cselekvésben elfoglalandó helyet, tevékenységi kört mégiscsak meg kell határozni, az elérendő célt, a megoldandó feladatot meg kell jelölni. A kommunistáknak tudniuk kell, hogy rájuk elsődlegesen miben és hol számít a pártszervezet, miért felelősek annak kollektívája előtt. Az utóbbi években örvendetesen nőtt a kézzelfogható megbízatásokkal ellátott párttagok számaránya. Ám bármennyire is jóleső érzéssel nyugtázható ez majd a beszámoló taggyűléseken, a puszta statisztika még nem ad teljes képet. Azt is elemezni kell, hogy megfelelő segítséget kaptak-e a párttagok a megbízatás teljesítéséhez, folyamatosan megadták-e nekik a szükséges információt, s vajon a kapott feladat összhangban áll-e egyéniségükkel, képességeikkel, adottságaikkal. Maradjunk most csak az utóbbinál. A pártfegyelem nyilvánvalóan arra kötelezi a kommunistákat, hogy a feladatok vállalásánál a közös érdeket, a politikai szükségleteket tekintsék irányadónak. Ám a mai körülmények között, amikor a párttagság tekintélyes létszámú, a hajlam és az érdeklődés pedig sokirányú, szinte minden feladatra meg lehet találni azt az embert, aki képes azt ellátni és örömmel is csinálja. Nincs tehát szükség arra, hogy erőnek erejével kötelezzünk valakit nemszeretem feladatok elvállalására. E sorok írója nemrég találkozott egy olyan esettel, amikor valaki keserűen panaszolta: a pártszervezet mindenképpen ragaszkodik hozzá, hogy a KISZ patronálása legyen a feladata, holott ehhez sem kedve, sem érzéke, viszont nagyon szívesen végezne propagandamunkát. Nos, a jelenlegi értékelések segíthetnek abban, hogy minden párttag ilyen értelemben is „a helyére kerüljön”, a közösség olyan megbízatással lássa el, ahol örömmel adja képességei legjavát. D ártunk politikai tevékenysége az egyéni és a közösségi cselekvés összhangjára, harmóniájára épül. A kommunisták személyes részvételének gondos elemzése sokat segíthet abban, hogy a XII. kongresszusra készülve még jobb feltételeket teremtsünk ennek az összhangnak az érvényesüléséhez. Gyenes László \ Személyes részvétel