Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-21 / 272. szám

1979. november 21., szerda Egy délelőtt Gyulán a szociális otthonban A nagy ház falán — úgy mellmagasságban — sűrű lyukakat lehet látni. Ügy tűnik, mintha géppuskasoro­zatokkal lőtték volna körbe az épületet. Ám szó sincs erről, csupán két fiatalember villanyfúrógéppel lyuggatja ki sorra a salétromos, nyir­kos falakat. Oki akar, dolgozhat — Ez a műemlékjellegű épület — mondja Juhász István gondnok — a máso­dik világháborúig laktanya volt. Felújítását most a Bé­kés megyei IKV vállalta. A szigetelési munkák mintegy 2,5 millióba kerülnek, és ál­lítólag 20 évig nem lesz gondunk velük. Ha hagyo­mányos aláfalazással véde­keznénk a nedvesség ellen, ennek költségei elérnék a 10 millió forintot. — Milyen felújításokra került sor az eltelt idő­ben? — Az utóbbi 5 esztendő­ben sok pénzt •költöttünk a vizesblokkok átalakítására, a szennyvíz- és elektromos hálózat felújítására is. Az 500—600 adagos konyhánk­ban pedig most szereltetjük fel a gáztüzeléshez szüksé­ges berendezéseket. Nagyon jó, hogy sikerült egy 60 négyzetméter alapterületű teraszt kialakítani. Tolóko­csiban vagy nyugágyakban helyezzük el azokat a bete­geket, akik hosszú éveken át eddig csak szobájukban tartózkodhattak... — Hány idős ember el­látásáról, ápolásáról gon­doskodnak? — Jelenleg 238 nő és 216 férfi lakik az otthonban, öt házaspárnak külön szobája van. A többi helyiségek 13—20 ágyasak. — Mennyi az intézet évi költségvetése? — Az idén 15,2 millió, a jövő évben már 17 millió forint lesz. Hadd tegyem még hozzá, hogy az élelme­zésben nagy szerepe van gazdaságunknak, ahol 250— 300 sertést hizlalunk évente. A húskombinát dolgozza fel a különféle húskészítménye­ket részünkre. Egyébként a mintegy 140 lakó ingyenes ellátást kap, sőt az állam 80 forint zsebpénzt is ad nekik havonta. — A maximális gondozási díj — veszi át a szót Hoff­mann Józsefné pénztáros és vagyonkezelő — 1350 forint. Ezt csak azok fizetik, akik­nek nyugdíja jóval megha­ladja ezt az összeget. Aki akar, az műhelyünkbe, vagy fent a szobájában dolgozhat. Természetesen a harisnya- szálazásért, a konyhai és egyéb jellegű munkákért megfelelő díjazást kapnak a lakók. Lelki megnyugvás Dr. Szász Zsuzsanna bel­gyógyásszal is váltok, néhány szót. Két esztendeje került az intézetbe, ö főállásban, két kollégája pedig mellék- foglalkozásként gyógyítja a betegeket. — Milyen panaszok a leggyakoribbak? — Általában az érelme­szesedés; férfiaknál nem rit­ka a hörghurutos megbetege­dés, a tüdőgyulladás és így tovább. Sokan jelentkeznek idegrendszeri panaszokkal, szív- és epebántalmakkal, de akadnak itt cukorbetegek is... — Milyen a rendelő fel­szereltsége, és meg lehet-e oldani a diétázást? — Megfelelő gyógyszer- készlettel és műszerekkel rendelkezünk, sőt, el tudjuk végezni az infúziós terápiát is. Röntgenre 2—3, laborató­riumi vizsgálatra átlagosan 4—5 beteget szoktunk külde­ni naponta. Van akinél el­rendeljük a pszichés keze­lést, vagy a gyógyfürdőt. Meg tudjuk oldani a diétás étkeztetést is; a nagyon idő­sek részére a konyha pa- szírozott, pépes ételeket ké­szít. Őré Attiláné szociális nő­vér egy éve dolgozik itt Azelőtt szanatóriumban és kórházban volt. Rövid be­szélgetésünkből arra követ­keztetek, hogy kitűnően tud bánni a lelki gondozásra szoruló öregekkel. — Mi a titka annak, hogy megtalálja valaki a közös hangot az idős em­berekkel? , — Kezdetben úgy éreztem, hogy én ezt nem tudom to­vább csinálni. Nagyon sok el­keseredett embert ismertem meg. Különösen azok hajla­mosak a pesszimizmusra, akik egész életükben egye­dül, magányosan éltek. A többiek megnyilatkozásait a családcentrikusság jellemzi. Miután elmondják kisebb- nagyobb vélt vagy valós sé­relmeiket, lelkileg megnyug­szanak. Aki elfoglaltságot tud találni magának, sokkal könnyebb helyzetben van, mint a hosszabb-rövidebb idő óta ágyhoz kötött betegek. Gyakran megírom helyettük is a leveleket, vagy felolva­som azokat, melyeket hozzá­tartozóiktól kapnak. Egyre többet tudok meg róluk, s hogy elnyerjem az otthon­ban lakók bizalmát, igyek­szem türelmesen, nyugod­tan, kedélyesen társalogni velük... „Nem szégyen az, ha...” A szociális nővérrel és a gondnokkal körbejárom az emeleti helyiségeket. Az ízlé­sesen, egyszerűen berende­zett zárt folyosókon több idős néni üldögél a színes műanyag székeken. Néhá- nyan botra támaszkodva járkálnak ide-oda. Mások szobájukban, ágyakon fek­szenek. Tisztaság, rend min­denütt. A raktárban szépen sorakoznak már a frissen vasalt ágyneműk. Az egyik tolókocsit teljesen elborítják a gyógyszeres üvegek. Most már csak utólag vetünk egy- egy pillantást jobbra és bal­ra. Sietnünk kell, mert már néhány lakó a gondnoki iro­dában reánk várakozik. Az ajtónál egy rövid hajú, köpcös férfi ül. Meséli, hogy 1932-ben gyermekparalízise volt és azóta mankóval jár. Korábban öltözőőrként, majd portásként dolgozott. Felesé­ge szintén ebben az otthon­ban él. A velem szemben ülő nő négy esztendeje került ide Budapestről. — Van családja? — Gyermekkoromban ál­lami gondozott voltam. Mi­után felnőttem, alkalmi mun­kából éltem, hol albérletben, hol munkásszálláson laktam. Mindig egyedül voltam ... — Mi a véleménye az ellátásról? — Itt jó a koszt, és a tisz­tálkodási lehetőség. öten vagyunk egy szobában, és ki tudunk jönni egymással. — Mivel telik el az idő? — Én kazánt fűtök és 140 forintot kapok hetente. Be szoktam segíteni a vasalás­ba is. A fehér köpenyes asszony­ról eleinte azt hittem, hogy az intézet alkalmazottja. Mint később kiderült, ő is az otthon lakója, s a kony­hán szokott vállalni kisegítő munkákat. El-elcsuklik a hangja, miközben arról be­szél, hogy két éve Pesten, az Üllői úton leütötték, majd kirabolták férjét. Az özve­gyen maradt asszony 3 hóna­pig feküdt idegösszeroppa­nással kórházban — Vannak közeli hozzá­tartozói? — Igen, van egy lányom és három unokám. Időközön­ként meg szoktam látogatni őket. Előfordul, hogy telefo­non beszélgetek velük... — Mit szólt a gyermeke és a veje ahhoz, hogy el­jött hazulról? — A láriyomék másfél szobás lakásban laknak. Le­het, jól kijöttem volna ve­lük, ha hozzájuk költözöm. De az is lehet, hogy csak egy darabig tudtam volna meglenni ott. Nézze, kedves uram, nem szégyen az, ha valaki szociális otthonban lakik. Mindent úgy fogadtam el az élettől, ahogy adódott. Én nem bántam meg, és há­lás vagyok az államnak azért, hogy biztonságos kö­rülmények között élek. Az égvilágon semmiben sem szenvedek hiányt. Néha még csodálkozom is azon, hogy itt mindig csak kapunk, ka­punk és kapunk ... Értem ezt az élelmezéstől, a ruház­kodástól ; a legváltozatosabb kulturális, szórakozási és ki­rándulási lehetőségeken át; a vezetők, a nővérek kedves­ségéig, fáradozásáig min­denre ... Pszichés gondgzás Szimpatikus, közvetlen embernek ismertem meg Papp Józsefet, az intézmény igazgatóját. Az irodájában fogad bennünket. — Milyen céllal indult az épületfelújítás? — Az adottságok itt olya­nok, hogy ez nem éppen a legalkalmasabb hely az idős emberek ápolására. Felada­tunknak tekintjük, hogy a meglevő lehetőségek figye­lembe vételével még ottho­nosabbá, még kényelmesebbé tegyük az épületet. A hom­lokzati részt is igyekszünk rendbe hozni azért, hogy jó benyomást keltsen min­denkiben. Ha majd az anya- j giak lehetővé teszik, besze­reltetjük a központi fűtőbe­rendezéseket is. — Az orvosokon kívül hány nővér látja el az ápolással, a gondozással összefüggő feladatokat? — A 92 egészségügyi dol­gozóknak 54 százaléka vala- milyen szakképesítéssel ren­delkezik. Korábban csak 18 százalékának volt meg a ké­pesítése. Általában itt Gyű- ! Ián, az egészségügyi szakkö­zépiskolában sajátítják el az alapfokú ismereteket. So­kan elvégezték a segédápolói tanfolyamot is. Engedjen meg egy összehasonlítást: 1975-ben csak 12 dolgozónk szerezte meg az általános, il­letve a szociális otthoni ápo­lói képesítést. Ma már két- ; szer ennyien vannak... — Mi a helyzet a pszi­chés gondozással? — Fontos feladatnak te­kintjük, hogy a felújított otthonban megfelelő szintű szaktudással rendelkező nő­véreket, ápolókat foglalkoz­tassunk. A pszichés gondo­zás továbbfejlesztésére ter­veket dolgoztunk ki. Elen­gedhetetlenül szükséges, hogy az otthonban élő idős em­berek és a nővérek között családias kapcsolatok ala­kuljanak ki. Minden évben megrendezzük a lakók-hoz- zátartozók találkozóját. Ilyenkor 130—140 idős em­berhez is érkeznek látoga­tók. * Sok mindenről szó esett még a beszélgetésen: többek között a jövő tennivalóiról, a patronálási rendszerről, a gyógyítás és az ellátás lehe­tőségeinek fejlesztéséről is. Egy dologra mindenképpen érdemes odafigyelni. Nem csak fővárosiakat fogad az intézmény. A békési föld­rengés okozta károk miatt 110—120-ra emelkedett a Békés megyeiek száma a gyulai szociális otthonban. Jó lenne, ha — ezt a körül­ményt is tekintetbe véve — az eddigieknél nagyobb er­kölcsi elismerést kapna az intézmény mind a megyei, mind a gyulai szervektől. Bukovinszky István Vízmüvek ! Kitüntetettek Vízgazdálkodásunk fej­lesztésének távlati tervei szerint a települések ivóvíz­igényének kielégítése érde­kében az ezredfordulóig több mint kétszeresére nö­velik vízmüveink napi tel­jesítményét, a jelenlegi 2,75 millióról 6,6—7,6 millió köb­méterre. Számolnak azonban azzal a kényszerítő körül­ménnyel, amely szerint a he­lyi lehetőségek kimerülésé­vel mind nagyobb távolság­ról kell a vizet beszerezni. Hasonlóképpen növekszik a szennyvízelvezetés távolsága is, mert a folyók, tavak szennyeződésének csökkenté­se érdekében az a cél, hogy nagyobb, és a szokásosnál jobb hatásfokkal dolgozó köz­ponti tisztítóművek ártalmat­lanítsák, szűrjék ki 'a szeny- nyeződést a vízből mecha­nikailag és biológiailag egy­aránt. Ezeket a feladatokat teljesítik a sok településre, nagy térségekre kiterjedő re­gionális vízellátási és csa­tornázási rendszerek, ame­lyeknek távlati fejlesztési koncepcióját a közelmúlt­ban fogadta el az országos vízgazdálkodási bizottság. Az a cél, hogy folyamato­san — a helyi vízbeszerzési lehetőségek kiaknázását kö­vetően kiépülő regionális há­lózattal — alapozzák meg a kétezredik évig szükséges vízműfejlesztésnek, a napi 3,85—4,85 millió köbméteres vízműteljesítmény bővítésé­nek kétharmadát. Vízbe­szerzés tekintetében különö­sen nagy feladatot jelent az ország legdinamikusabban fejlődő része, az Észak-Ma- gyarország vízellátása. így a korában kiépített borsodi regionális vízmű hálózatába bekapcsolt települések, első­sorban Ózd igényének kielé­gítésére újabb víztározók és ivóvíz-tisztítómű építését ter­vezik. Miskolc ellátásának bővítésre a Hernád és a Ti­sza mentén építenek ki víz­bázist. Az Egertől délre ter­vezett bázist összekötik a dél-borsodi regionális víz­művel, továbbá Bélapátfalva közvetítésével kapcsolatot te­remtenek az ózdi vízellátó hálózattal is. Inokai János Inokai János most Béké­• sen él. 1930-ban született a > Csongrád megyei Nagylakon. ! Lendülete mozgalmi tapasz, i talattal párosul. Kendergyári I dolgozóként kezdte és gépla- ; katos szakmunkás lett. Ma í már két diplomája van. ; Szakérettségi után a Lenin Intézetbe vették fel, ahol ■ előadókat, fordítókat, orosz ! nyelvtanárokat képeztek, majd az Eötvös Loránd ■ egyetem bölcsész karán is • megvédte diplomáját. Moz­• galmi munkájához mindig ■ elengedhetetlenül fontosnak tartotta a több tudást. A mozgalom, a közösségért va­ló munkálkodás életével eggyé vált. Már 1945-től, az akkori if­júsági szövetség nagylaki titkára, majd Csanádpalotán a járás, 1950-ben pedig a megye függetlenített titkára lett. 1955-ben került a Bé­kés megyei Demokratikus Ifjúsági Szövetséghez, politi­kai munkatársként. Két évre rá a megyei úttörőszövetség titkári teendőivel bízták meg. öt éven át látta el ezt a feladatot. 1962-ben került a megyei pártbizottság appará­tusába és 1973-ban választót, ták meg Békésen a pártbi­zottság elsőt titkárának. Bé­kés város fejlődése dina­mikus és ebben a párttag­ságnak, ,a pártbizottságnak — a lakosság egészével együtt — a munkája benne van. Szavai szerint e közös­ség jó munkájának köszön­heti a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést. És ezen túl, a mi szavaink szerint: a higgadt, nyugodt, átgondolt és célratörő párt­vezetői tevékenységének. (V. D.) ■■■■■■■■■■■■■■ Korszerűbb termék, bővülő exportlehetőség Javította a gyújtógyertya minőségét, korszerűsítette a gyártás technológiáját a veszprémi Bakony Művek és ezzel versenyképessé tette a külföldi piacon is. Ezt bizo­nyítják külföldi „bemutatá­sának” első visszhangjai is. Rendeltek belőle az NDK- ból, de ígéretes tárgyalások folynak a szovjet autógyá­rakkal is. A módosított Ba­kony gyújtógyertya piaci si­kerének a titka, hogy tökéle­tesítették a tömítését, talkum helyett üvegragasztót hasz­nálnak. Az ehhez alkalma­zott melegrogyasztásos tech­nológia megakadályozza a gyújtógyertya átfúvását, amelynek mindig üzemzavar a következménye. Minűség, bosszúság, forint A tegnap délelöttöm anali­zálással telt. Munka közben négy órán át azon tűnődtem, ami a Mikroszkóp Színház egyik műsorának a címe: Minek néznek engem? Ügy kezdődött, hogy rá­szoktam a Békéscsabán fel­talált egykilós, de nyolcfo­rintos árú kenyér vásárlásá­ra, mivel sajátos szerveze­tem colitiszies, és ezt a mi­nőséget igényli a kenyérfaj­tákból. Nem mondom, sokba van a gyomrom, de legalább nem háborgat, ha diétásán kielégíthetem. Volt is elein­te — a feltalálás után — ki­tűnő minőség ebből a fajtá­ból. Mivel azonban sokan rá­szoktak — úgy látszik sokan vagyunk betegek —, egyik napról a másikra szinte ehe­tetlenné vált: morzsolódott, sületlenségeket fedett be a pirosbarna hajú új kenyér. Na, mondom, ahogy nő a ke­reslet, úgy romlik a minő­ség. A vásárló, ha eszi, ha nem eszi, nem kap mást. Meg is jegyeztem kedvenc bol­tomban, ahol hagyom kerese­tem kétharmad részét: — Miért romlott meg ilyen hir­telen ez az új fehér kenyér. „Mert sok belőle a rendelés, és nem győzi a gyár ... Saj­nos mi is észrevettük már, mert egyre több marad be­lőle eladatlanul’’ — felelték. Na most elfelejtettem, hogy mi jutott akkor az eszem­be... Ja, most már tudom! Valami olyan, hogy ha­zánkban vagy 300 ezer szük­ségleti cikket árusítanak, miért akarok én éppfen jó kenyeret vásárolni?! Az csak egy a 300 ezer közül. Ez a kenyér is olyan lehet, mint a Sopianae cigaretta, aminek az árát nemrég felemelték 10 forintra. Ezt szívtam ezelőtt, mm m mert a tüdőm is tágult, a gyengébb bagót jobban bír­ja. De hát úgy látszik, sok a rossz tüdejű egyén, mert úgy elromlott ez a Sopianae is, hogy már szinte szívni sem lehet. Biztosan ebből sem tudják már kielégíteni az igényeket, ezért változtatták ilyenné. Mindez eszembe jutott teg­nap délelőtt, amikor a 33 forintos — felemelt áru — kávécsomagot kibontottam, hogy házilag főzzek, ne za­varjon a kávéhiány alkotá­saimban. Mivel gyerekeim, elajándékoztatták maguknak eddigi kávéfőző masináimat, egy hónapja vásároltam egy, a reklámokból ismert világ­márkát, A la Szarvas. Igaz, hogy utána olvastam a mi lapunkban, hogy a szövetke­zet pofont kapott a világpia­con leromlott minőségű gyártmányai miatt, de en­gem ez nem zavart. Szóval reggel hét órakor, annak rendje és módja sze­rint megtöltöttem a masinát, persze mielőtt megtisztítot­tam volna. Be kell vallanom — ezt tanúsítják az eladók is —, hogy egy ízben már jártam úgy, hogy hiába vár­tam, nem akart kijönni a jó illatú nedű a masina csöpö- gőjén. Azt hittem akkor, hogy rosszul adagoltam, vagy nagyra daráltattam a szeme­ket. Újra töltöttem, és újra megpróbáltam. Nem jött új­ból sem. Talán még kell egy kicsit várni — gondoltam, mert gyanús hörtyögő bugy- borékolások azért jöttek —, és addig vártam, mígnem le­égett a belső tömítő gumi, ki­olvadt a kis acélgyűrű — amiből fél tucatot is adták pótlásként —, de kávét nem tudtam kicsikarni a masiná­ból. Mit tehettem? Féltem bevallani ügyetlenségemet, és vásároltam a boltban új al­katrészeket hozzá. Aztán tegnap délelőtt ismét megesett velem a fura eset. A frissen vásárolt 33 forintos Omnia-adag már majdnem elfogyott az új és újabb töl­tések után, de a masina csak a forróságát bájolta rám, mintha az Ezeregyéjszakában engem kellene elaltatnia és juszt sem adott kávét. Kicse­rélem az acélgolyót, hátha beolvadt — határoztam el. De hiába piszkáltam, nem jött ki. Szerencsére éppen meglátogatott a középső uno­kám. Felbiztattam, hogy ki­csinyke kezével nyúljon a főzőedénybe, és tolja ki be­lőle a kis golyót. De ő sem tudta, akárhogy erőlködött. Mindegy. Beletettem egy má­sikat. A felforrósodott vizet, kávét, újra ki kellett önteni, nehogy szétrobbanjon, mint ahogyan már én akartam a sikertelen próbálkozások után. Lementem kedvenc boltomba, és vettem egy újabb 33 forintos Omniát. Az is „márka”, mint a kávéfőző. Most nagyobbra morzsoltat- tam a darálógéppel. Aztán újra töltöttem, mint nyugat­német vadászok szarvasle­sen ... Hiába! Csak a har­madik próbálkozásra sike­rült némi nedűt kicsikarni a masinából. Ügy láttam, Se- herezádé a végén megszánt, és nem akart tovább kibab­rálni velem, mint a mesebeli kalifával. Eszembe jutott — a dél­előtti elemzés közben —, hogy talán a világpiaci po­font akarták visszaadni ne­kem. Ha márkáért nem megy a márkás áru, jó lesz a forint is. Hogyan is mond­ta Komlós?.... hát engem minek néznek? ... Vagy a forintjaimat? Varga Dezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom