Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-16 / 268. szám

1979. november 16.. péntek Kettesben a főtitkárral Tanuljuk a demokráciát Sokasodnak a magyar gazdaságra váró tennivalók, és úgy tűnik, hogy a — most már halaszthatatlanul meg­oldandó — feladatok egyszerre szakadtak ránk. Pedig va­lójában nincs — vagy nincs sokkal — többről szó, mint amit a különböző és ma is érvényes határozatok hang­súlyoznak, sőt: kinek-kinek számára kötelező érvénnyel előírnak. Am mert a megengedhetőnél jóval hosszabb ideig tűnődtünk egyes határozatok felett, s mert a gaz­dasági élet törvényei már csak olyanok, hogy nehezen tűrik a csendes-tétlen meditációt, így aztán napjainkra — mi tagadás, bizonyos fokú időzavarba kerültünk. S e helyzet — amellett, hogy remélhetően felgyorsítja a cse­lekvési folyamatot — alkalmas némi önvizsgálódásra is: mit és hogyan kellett volna másként, mit kellett volna korábban, gyorsabban és határozottabban, netán átgon­doltabban csinálni... ? Ilyesfajta önvizsgálódásra vállalkozott az alábbi inter­júban Moldován Gyula, a Közlekedési és Szállítási Dol­gozók Szakszervezetének fő­titkára. — Ha a kérdésre adható sokféle válasz közül a leg­fontosabbat akarom megfo­galmazni, és csak egyetlen mondatban, akkor azt kell mondanom, hogy az elmúlt években sokkal többet kellett volna tennünk a mindenna­pi termelést, a gyakorlati, gazdasági munkát segítő szakszervezeti tevékenysé­günkkel. S mielőtt tovább mennénk, nem mentségként, nem a szakszervezeti mozga­lom bizonyítványát magyará­zandó, csupán az alaphely­zet rögzítése kedvéért hadd emlékeztessek arra a nyil­vánvaló tényre, hogy mint minden tevékenység, így a mozgalmi, a tömegpolitikai munka is konkrét helyzetek­hez kötődik. Esetünkben a konkrét gazdasági, gazdálko­dási tevékenységhez. S mi jellemezte az elmúlt öt esz­tendőt? A kissé nehézkes és meglehetősen határozatlan útkeresés, a sűrűsödő gazda­sági gondokból való kilá­balás lehetőségeinek mérle­gelése, no és persze a tenni­valókat nagyon konkrétan előíró határozatok hosszas magyarázgatása, vagy éppen látszólagos végrehajtása ... — ... magyarul: végre nem hajtása! — Lényegében erről van szó. Gondolok például ,a ter­mékszerkezet korszerűsítésé­ről, a racionális munkaerő­gazdálkodásról, vagy a válla­lati belső szervezésről szóló határozatokra. Nekünk, szak- szervezeti tisztségviselőknek sokkal határozottabban kel­lett volna dolgoznunk e fel­adatok végrehajtásáért, vagy legalább azért, hogy erőtelje­sebben meginduljon a cselek­vési folyamat. Ám a gazda­sági vezetés körében tapasz­talható bizonytalankodásnak, ha úgy tetszik „csendes-tét­len meditációnak” bizony ott a nyoma szakszervezetünk tevékenységében is. (Záró­jelben jegyzem meg: mások nevében nem beszélek, most csak a szakmánkról van szó...) A mai helyzet azért is késztet bennünket alapos ön­vizsgálódásra, mert az elmu­lasztott feladat végrehajtá­sához többek között jó segít­séget, hatásos eszközt adott az üzemi demokrácia fejlesz­téséről szóló, lassan négy év­vel ezelőtt megfogalmazott párthatározat. Hozzá is lát­tunk e határozat végrehajtá­sához, s kezdtük a munkát a szervezeti feltételek meg­teremtésével. De amikor már minden munkahelyen együtt volt a bizalmiak testületé, amikor már napi gyakorlattá vált a testületnek a VSZT- kel való együttes ülésének rendszere, tehát amikor már kialakult és működőképesnek látszott a munkahelyi de­mokrácia új, s talán minden másnál hatékonyabbnak tű­nő fóruma, megintcsak szem­bekerültünk a régi gonddal: hogyan is működjék ez a fó­rum, miként kapcsolódhat érdemben a mindennapi ter­melőmunkához, hogyan is ér. vényesítse az 'általa képviselt munkavállalók érdekeit? S mert e kérdésekre nem ta­láltuk meg azonnal a meg­nyugtató választ, így aztán ez esetben is csak az történt, hogy az -újabb fórumot, az újabb lehetőséget még nem tudtuk kellőképpen felhasz­nálni a gazdasági és a poli­tikai célok érdekében. — Alighanem az üzemi de­mokráciával kapcsolatos gon­dok lényegéhez jutottunk: olyan körülmények között, amikor a gazdasági munka irányítása erősen centralizált, a lehető legtökéletesebben szer­vezett „fórumok” sem nyújta­nak sok lehetőséget a demok­ratikus jogok gyakorlására .. . — Vagy jobb esetben is e jogok formális gyakorlására nyílik csak lehetőség. Ahol a főosztályvezetők vagy osz­tályvezetők, a gyáregységve­zetők és műhelyvezetők dön­tési jogköre korlátozott, ott szükségképpen bajok van­nak a munkahelyi demokrá­cia gyakorlásával is. És még valamit, bár tudom, ezt mindenki minden lehető al­kalommal elmondja, de vál­tozatlanul aktuális: nekünk még nagyon sokat kell tanul, ni ,a demokratizmust. Más légkör, más szellem kell, mint ami manapság az üze­mek legtöbbjében található. Hogy mást ne mondjak: az egyes gazdasági vezetők ne csak a gondok, bajok végső szorításakor álljanak a kol­lektíva elé, teremtve ily módon afféle látványos de­mokratikus akciókat. Mert ha az ilyesfajta párbeszéd fo­lyamatos, rendszeres napi gyakorlattá válik, akkor meggyőződésem, hogy a vál­lalat eredményes tevékeny­ségét fojtogató nagyobb ba­jok jószerével elkerülhetők. — A lehetséges ellenvetés: a gazdálkodó egység irányítása végül is nem népszavazás kér­dése. — Ezt végletes, s éppen ezért helytelen, mi több: ért­hetetlen álláspontnak tartom. Persze, hogy nem népszava­zás kérdése! De ki beszél itt népszavazásról ?! Tudomásul kell végre venni, hogy a dol­gozóknak igenis lehet, és van is véleménye a termelő- munka rendjéről, módszerei­ről, mégpedig nagyon meg­szívlelendő véleménye. Hadd idézzem a legutóbbi nagy — legalábbis számunkra nagy — tanulságot. Az áremelé­sekkel kapcsolatos tömegpo­litikai munka tapasztalatai egyértelműen azt bizonyítják, hogy a munkahelyi közvéle­mény többnyire tökéletesen tisztában van az okokkal, amelyek miatt drasztikus ár­emeléseket kellett végrehaj­tani. De ugyanezek az embe­rek azzal is tisztában van­nak, hogy mi módon, és mi­lyen körülmények között kel­lene szervezettebben, fegyel­mezettebben, egyszersmind hatékonyabban, eredménye­sebben dolgozni. S nem tit­kolják az ezzel kapcsolatos véleményeiket, s nem sem­mitmondó általánosságokban mozgó javaslatokkal állnak elő. Persze: őket nem ahosz- szú távú vállalati stratégia, még csak nem is a minden­napi taktikai megfontolások izgatják, hanem az idővel, az anyaggal, az emberi munká­val való nyilvánvaló pazar­lás, az előforduló ésszerűtlen és károkat okozó vezetői in­tézkedések, vagy éppen a kézzelfogható szervezetlen­ség, a kényszerű tétlenség ... Ezeken a beszélgetéseken a vártnál jóval kevesebb kér­dés vagy megjegyzés hang­zott el az áremelésekkel kap­csolatban, és bizony na­gyobbrészt a munkavégzés feltételeiről, a jó minőségű munka kellékeiről esett szó. S mi tagadás: a legtöbb he­lyen kemény kritikát kaptak a gazdasági és szakszervezeti vezetők egyaránt. — Tehát vezetőellenes a han­gulat? — Ez a másik, amit föl nem foghatok. Aki ezt hiszi, arról fel kell tételeznem, hogy mostanában nem moz­gott termelőhelyeken, az em­berek között. Megintcsak az áremelésekkel kapcsolatos tapasztalatainkra kell hivat­koznom, amikor ig kiderült, hogy az országos gazdasági érdekeket érvényesítő veze­tőkkel szemben nincs sem­miféle ellenkezés vagy ellen­szenv. Voltam olyan munka­helyi tanácskozáson, ahol a gazdasági vezetővel szemben a bizalmit marasztalták el, kis híján leváltották, mert ismételten türelmetlen, ag­resszív hangon próbált az emberekkel tárgyalni. És az ilyesmi — érveltek a bizal­mi munkatársai — ma már nem tűrhető. Meggyőződé­sem tehát, hogy nincs veze­tőellenes hangulat. Legalább­is az olyan munkahelyeken, ahol ,a munkások képviselői és a gazdasági vezetők között sikerült létrehozni az értel­mes párbeszédet, az egészsé­ges partnerkapcsolatot. S a legtöbb munkahely ilyen. — Akkor nem értem: miért a gazdasági vezetőkkel kap­csolatos éles kritika? Azt mondtam az imént, hogy a szervezetlenség, a kényszerű tétlenség, az idő­vel, az anyaggal, az emberi munkával való kényszerű pazarlás váltotta ki ezt a kritikai hangot. S azt mond­tam, hogy az emberek, saját munkahelyükön, a munka­végzés körülményeinek isme­retében nagyon jól tudják, hogy gazdasági gondjaink, bajaink végül is milyen okokra vezethetők vissza. Ha ezeket az okokat valaki ész­reveszi, szóvá teszi, ha úgy tetszik, kritikával illeti a gazdasági vezetők tevékeny­ségét, akkor — s kell-e kü­lön is hangsúlyoznom — ez még nem azonosítható holmi vezetőellenes hangulattal. Teljes joggal feltételezhetjük, hogy a munkás éppen és pontosan azt akarja, amit egyébként is végre kell haj­tanunk. Vezetőknek és be­osztottaknak egyaránt. Vértes Csaba Egy hónapja fűtünk Egy hónapja tart a fűtési ■ idény, amelyre a lakosság jó ! előre felkészült, a szilárdtü- { zelő-forgalom mégis élénk,: az igényeket azonban — ha • némi késedelemmel is, ki- • elégíti a kereskedelem. A j jelentős „elővásárlás” eile-: nére — a kedvezményes ak- : cióban elfogyott 1,1 millió: tonna tüzelőn felül még a: nyári áremelés előtt mintegy : 350 tonna szenet, brikettet és : fát rendelt meg a lakosság.: Októberben is erős volt a tü- i zelőforgalom, brikettből pél- j dául több mint 40 százalék- : kai, tűzifából 20 százalékkal j adtak el többet a tavalyinál.: A szilárd tüzelőanyag-ellá- ! tás helyzetéről a Belkeres- ! kedelmi Minisztériumban el- • mondották, hogy az október j végi — mintegy 350 ezer ton- ■ nás — készlet a folyamatos ■ utánpótlással a. tavalyinál na- j gyobb forgalom ellenére is \ elegendőnek ígérkezik az j igények kielégítésére. Erre az * évre ugyanis a tüzelőkeres- f kedelem 6 millió 464 ezer * tonna — a tavalyinál 188 ; ezer tonnával több — szilárd \ tüzelőanyagot szerzett be. ; Ezen belül a legkeresettebb • brikettből és tűzifából jóval » többet rendeltek. Tehát ■ mennyiségben megfelelő az ; ellátás, a választék azonban ■ az import csökkenése miatt ; szűkült, hazai szén bőségesen ; van, ennek többsége azonban \ nem a legjobb minőségű. Kitüntetettek Csoór István Csoór István író gyulai otthonában meséli: „A Kelet Népében jelent meg az első, öt perc című novellám a harmincas évek elején, öt pengő honoráriumot kaptam érte.” „Az írás old fel mindig .. .• Ennek segítségével lábaltam ki a lelki bajokból, a kese­rűségből. Ez az én életem, napjaim, örömöm.” S köz­ben szavaitól megelevene­dik az 1935-ös találkozás Mó­ricz Zsigmonddal, aki — mi­után elolvasta az Örök ma­lom című, legelső regényét — biztatja és támogatja a fia­tal, életpályáját kezdő írót. Aztán a hallgatások évei, majd az 1960-ban megjelent novelláskötet, s tíz év múl­va, éppen november 7-én nap­világot látott újabb kötet, a Hegy és göröngy című, szü­letésének, fogadtatásának történetei. Csoór István most május­ban fejezte be a Csendíte­nek című regényét, amely­nek trilógiává bővítését ter­vezi. Egy életutat írt meg ebben a műben, amelynek kezdete a század első évtize­débe nyúlik, befejezése pedig a zsidótörvény megjelenésé­nek szégyenteljes napjait idézi. Természetesen életraj­zi vonatkozásokkal. „Nagyon jó gyulainak len­ni. Amikor látom, hogyan teljesedik ki a város. Hogy a vezetőknek éppúgy fontos egy-egy filléres ügy, mint a sok milliós beruházás — valahogy ennek tapasztalása engem is épít, gyarapít.” És a félszázezernyi fa tavaszi­nyári lombsátra is, amely alatt gyakran feltűnik az író jellegzetes, egyenes alakja, a megbecsült tanácstag. Most, november 7-én vet­te át írói munkássága, közéleti tevékenysége elis­meréséül a Munka Érdem­rend arany fokozata kitün­tetést. , (N. L.) Udvarias gyerekek — Tessék helyet foglalni! — Itt is van hely, átadom! — A néni inkább ide üljön le! A felszólítások zápora hullt rám a napokban a 8-as bu­szon, ahol vagy 30 kisisko­lás egymást túllicitálva ud- variaskodott. Feltűnő volt ez a viselkedés, mert napon­ta ennek az esetnek éppen az ellenkezőjét tapasztal­hatjuk. Anyukák, apukák ültetik le csemetéjüket, hogy ki ne fáradjanak az öt-tízperces autóbuszúton. S ha van olyan merész utas, aki helyet kér a jövő nemzedékéhez tartozó gyerektől, megnézheti magát! Nemegyszer voltam tanúja ilyen szócsatának: — Mi az, hogy adja át a he­lyét? Az én gyerekem talán nem két forintot fizetett, pont annyit, mint maga? Kérdeztem a mellettem ál­ló kislányt, honnan jönnek, melyik iskolába járnak és ki a tanító néni, aki velük volt. Mert kétségem sem volt afelől, hogy ennyi gyerek­nek egyszerre nem otthon adták ki az utasítást, hogy: ma add át a helyed kicsim, az első felnőttnek, aki fel­száll a buszra. A kislány készségesen, ud­variasan felelt, hogy a Bé­késcsabai 1. sz. Általános Is­kola Ill/d osztályos tanulói, és a MEZÖGÉP-nél voltak üzemlátogatáson. A tanító nénit pedig Szabó Máriának hívják. — Tetszik látni? A me­zőgépes bácsik, nénik mind­egyikünknek jelvényt is ad­tak. — Lám, lám, a gyerer- keknek így tettek emlékeze­tessé egy üzemlátogatást, ők pedig kivívták a felnőt­tek elismerését. Béla Vali A Volán 8. sz. Vállalat mezőkovácsházi kirendeltsé­ge az elmúlt évben 55 jár­művet üzemeltetett átlago­san, s a bevétel elérte a 26 millió forintot. Sok ez, vagy kevés? Nos, ami a személy- szállítást illeti: a 10 helykö­zi járaton kívül két szerző­déses munkásszállító autó­buszt bérel az Állami Építő­ipari Vállalat és az ÉVIG gyáregysége. A menetrend szerint közlekedő napi 196 járat azonban nincs teljesen kihasználva. Ezek teljesítmé­nye a vállalati átlagnak mindössze a felét teszi ki. Ebből következik, hogy az éves bevételkiesés meghalad­ta a 3 millió forintot. Az áruszállítás szintén el­maradt a vállalati átlagtól. A legnagyobb partner a KÉV keverőtelepe és a MÁV. Ta­valy 3600 vasúti kocsi tar­talmát rakták ki, ami 106 ezer tonna áru mozgatását jelentette. Jelentős fuvaroz- tatójuk még az ÉVIG mező­kovácsházi gyára, a Gabona­forgalmi és Malomipari Vál­lalat, a Mezőhegyesi Cukor­gyár. A feladatok kampány­szerűen jelentkeznek, főleg a cukorrépa és az élőállat fu­varozásánál. A 38 gépkoesi átlagosan 24 ezer kilométert teljesített, amely 483 ezer tonna áru elszállításának fe­lel meg. A termelékenységre kedvezően hat, hogy egyre több a közepes és a nagyte­herbírású, pótkocsis gépjár­művek száma. A VI. ötéves tervben a teherforgalmat 30— 35, a személyszállítás telje­sítményét 20 százalékkal kí­vánják növelni. A beruházá­si lehetőségektől, a vállalat pénzügyi teherbírásától füg­gően fokozatosan újítják az autóbuszparkot. Előrelátha­tólag 1983. végére valameny- nyi menetrendszerűen közle­kedő járat IK 200-as típusú kocsikkal közlekedik. A te­lephely kialakítására eddig 5,8 millió forintot fordítottak. Javítóműhelyt, szociális he­lyiségeket létesítettek. Az el­következendő tervidőszakban az utóbbiak bővítésére 3 millió forintot irányoztak elő. Ezenkívül hozzákezdenek a 25 millió forintba kerülő for­galmi tárolótelep építéséhez. Ennek üteme a VI. ötéves terv számainak ismeretében valósulhat meg. A több, mint hatvanmillió forintos beruházással épült, két­szintes, légkondicionált áruházban 1524 négyzetméternyi el­adótér várja a vásárlókat (MTI-fotó — Karáth Imre felvétele — KS) n Volán Mezökovácsházán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom