Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-15 / 267. szám

1979. november 15.. csütörtök Aczél György fogadta „A lelkiismeret felhívása” alapítvány delegációját hírek hírek hírek Felhős idő TELEX # MOSZKVA Moszkvában közleményt ad­tak ki Jasszer Arafatnak, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizott­sága elnökének látogatásáról. A felek megállapították: Egyiptom megalkuvó politi­kája akadályozza a Közel- Kelet tartós békéjének meg­teremtését, kárt okoz az arab és az afrikai népek nemzeti érdekeinek, mindenekelőtt annak az igazságos harcnak, amelyet a palesztin arab nép vív szabadságáért, elidege­níthetetlen nemzeti jogainak helyreállításáért. £ NEW YORK Az ENSZ központjában be­jelentették, hogy a Biztonsá­gi Tanács soros elnöke szer­da délutánra nem hivatalos ülésre hívta össze a tanács ragjait az iráni helyzet átte­kintésére. # LA PAZ Zsákutcába jutottak a bo­líviai belpolitikai válságra megoldást kereső tárgyalá­sok. A megbeszéléseken a kongresszus és a bolíviai munkásszövetség elutasította a lázadó fegyveres erőknek azt a javaslatát, hogy Na- usch Busch ezredes részvé­telével triumvirátust hozza­nak létre. A kongresszus és a szakszervezetek képviselői egyhangúan a két hete kato­nai puccsal hatalomra jutott Natusch Busch távozása mel­lett foglaltak állást. % PHNOM PENH A kambodzsai hivatalos hírügynökség, az SPK tilta­kozott amiatt, hogy Thaiföld sorozatosan megsérti Kam­bodzsa területi épségét. A hírügynökség jelentése sze­rint thaiföldi katonai repü­lőgépek több alkalommal 20 kilométer mélységben beha­toltak Kambodzsa légterébe, a thaiföldi tüzérség pedig kambodzsai határ menti fal­vakat vett tűz alá. # NABLUSZ A ciszjordániai Nabluszban továbbra is megerősített iz­raeli katonai egységek cir­kálnak az utcákon, hogy megakadályozzák a tiltakozó megmozdulásokat a város polgármesterének bebörtön­zése miatt (Telefotó) ^ NYUGAT-BERLIN Üjfasiszta elemek szerdán merényletet követtek el a Nyugat-berlini Haladó Ifjú­sági Szervezet (FDJW) span- daui klubja ellen. A náci me­rénylők feldúlták a klub helyiségeit, s fasiszta jelsza­vakkal és jelképekkel má­zolták tele a falakat. * BUDAPEST A Román Kommunista Párt XII. kongresszusa elé kerülő főbb kérdésekről, dokumen­tumtervezetekről Victor Bo- lojan, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagy­követe szerdán a nagykövet­ségen tájékoztatta a sajtó képviselőit. Elmondta: a kongresszuson elemzik majd áz eddigi munka eredménye­it, rámutatva a gondokra, s kitűzik a jövő feladatait. Megvitatják az RKP kong­resszusi irányelveinek terve­zetét, amely felvázolja az 1981—85-ös tervidőszakra szóló gazdasági-társadalmi fejlesztés, továbbá az 1990-ig terjedő távlati fejlődés irá­nyait. A dokumentumok el­fogadásával, majd azok meg­valósításával biztosítani kí­vánják, hogy Romániában megteremtsék a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom gazdasági-műszaki alapját. Aczél György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese szer­dán a Parlamentben fogadta az Amerikai Egyesült Álla­mok egyházainak képviselőit tömörítő társadalmi szerve­zetnek, A lelkiismeret felhí­vása alapítványnak elnökét, Arthur Schneier rabbit és az alapítvány hazánkban tar­tózkodó küldöttségének veze­tő személyiségeit, köztük Da­Belpolitikai helyzetünk és nemzetközi tevékenységünk hatására áz utóbbi jó másfél évtizedben a francia kor­mányzat és közvélemény ré­széről egyre fokozódott, s jelenleg is élénk az érdek­lődés Magyarország iránt. Ilyen várakozás előzi meg most is Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke közelgő hivatalos látogatását Fran­ciaországban. Kétoldalú kapcsolataink krónikájában fontos dátum­ként szerepel 1963 decembe­re, amikor — francia kezde­ményezésre — nagyköveti szintre emeltük a Magyar- ország és Franciaország kö­zötti diplomáciai kapcsolato­kat. Az ezt követő években kölcsönös miniszteri látoga­tások kezdődtek. 1968-ban került sor Párizsban az első magyar—francia miniszterel­nöki találkozóra. Ezután tíz év alatt még három alkalom­mal (1973-ban Budapesten, 1976- ban Párizsban, majd 1977- ben újra a magyar fő­városban) folytattak eszme­cserét a miniszterelnökök az aktuális nemzetközi kérdé­sekről és a magyar—francia együttműködésről. E magas szintű tárgyalások nyomán növekedett a kölcsönös ér­deklődés a kapcsolatfejlesz­tési lehetőségek iránt. Egyet­értés alakult ki abban, hogy az ismétlődő kormányfői megbeszéléseken túl a két kormány tagjai is rendszere­sen találkozzanak egymás­sal és tekintsék át az irá­nyításuk alatt álló területe­ken a kapcsolatok, az együtt­működés fejlesztésének lehe­tőségeit. Kiemelkedő jelentőségű volt a magyar—francia kap­vid H. C. Read presbiteriá- nus lelkészt és Silas New York-i görögkeleti püspököt. A fogadáson jelen volt Mik­lós Imre államtitkár, az Ál­lami Egyházügyi Hivatal el­nöke és dr. Lékai László bí­boros, esztergomi érsek, a magyar katolikus püspöki kar elnöke, valamint Philip M. Kaiser, az Egyesült Álla­mok budapesti nagykövete. csolatok alakulásában, bőví­tésében Kádár János 1978 novemberi párizsi látogatása, amely nagymértékben növel­te a Magyar Népköztársaság jó hírét, tekintélyét. Elősegí­tette a békés egymás mellett élés politikájának érvénye­sülését, kedvezően hatott kétoldalú kapcsolataink fej­lesztésére. Az erre irányuló kölcsönös szándékot jól de­monstrálta a szívélyes fo­gadtatás, a tárgyalások kor­rekt légköre, és az, hogy francia részről is megfelelő fontosságot tulajdonítottak a látogatásnak, amelynek vé­gén a francia köztársasági elnök magyarországi látoga­tásra szóló meghívást foga­dott el. Államközi kapcsolatainkat mintegy húsz hosszú lejára­tú szerződés szabályozza. 1977-ben tárgyalások kezdőd­tek bűnügyi, polgári jogi jog­segély- és kiadatási, valamint a kettős adóztatást kizáró egyezmény létrehozásáról. A közelmúltban egészségügyi együttműködési megállapo­dás kötését is kezdeményez­tük. Mindkét ország kormánya részéről feanáll a szándék a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok bővítésére. Eh­hez a lehetőségek megvan­nak, lépésről lépésre bővít­hető az együttműködés, még akkor is, ha az Európai Gaz­dasági Közösség több intéz­kedése és a francia protek­cionizmus fékezőleg hat, el­sősorban a kereskedelmi forgalom alakulására. Szor­galmazzuk a gazdasági együttműködés új formáit, a termelési és értékesítési ko­operációkat. Ezekhez ad ke­retet az 1968-ban aláírt gaz­Washington: A sah mehet Egyre feszültebbé válik az Egye­sült Államok és Irán viszonya. A képen Vance külügyminiszter és Duncan energiaügyi minisz­ter egy Iránnal összefüggő kép­viselőházi tanácskozásra tart (Telefotó) * Orvosai szerint a volt irá­ni sah egy héten, belül el­hagyhatja a- kórházat, anél­kül, hogy közvetlen veszély fenyegetné — jelentette szer­dán a The New York Times. Pahlavi október 22-én ér­kezett Mexikóból az Egyesült Államokba. Az amerikai kor­mány azzal az indoklással adott neki beutazási enge­délyt, hogy orvosi kezelésre szorult, annak befejezte után pedig elhagyja az országot. A volt sahon egy New York-i kórházban epeműté­tet végeztek, s mint közöl­ték, jelenleg nyirokmirigy- rák ellen besugárzásokat kap. A korábbi állítások sze­rint állapota több hónapos kezelést tett volna szüksé­gessé. Az orvosok — a lap szerint — most azon a vé­leményen vannak, hogy a beteg veszély nélkül szállít­ható. A The New York Times mexikóvárosi amerikai dip­lomatákat idézett arról, hogy tudomásuk szerint a volt sah visszatérhet Mexikóba. Jóllehet erről a nyilvános­ság előtt nem esik szó, az amerikai kormány a kulisz- szák mögött nyilvánvalóan nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a mind terhesebb ven­dég elhagyja az országot. Visszatérését Mexikóba Wa­shington bizonyosan meg­könnyebbüléssel fogadná. Mexikó a napokban bezárta teheráni nagykövetségét. dasági, ipari és műszaki együttműködési megállapo­dás, amelyet 1974-ben tíz év­re szóló hasonló megállapo­dás váltott fel. Az ipari vál­lalatok termelési együttmű­ködése a legutóbbi két-há- rom évben fokozatosan bő­vült. Jelenleg nyolc keret­megállapodás és 41 kooperá­ciós forma Szabályozza az együttműködés tartalmát. Az egyik legfontosabb terület a számítástechnika, amelynek témáival külön vegyes bi­zottság foglalkozik. A keres­kedelmi kamarai kapcsola­tok, valamint a tervhivatali kontaktusok is jól szolgál­ják a két ország közötti gaz­dasági, kereskedelmi és mű­szaki együttműködést. A Budapesten 11 éve mű­ködő francia műszaki doku­mentációs központ mintájára ez év áprilisában Párizsban megkezdte tevékenységét a magyar műszaki ismeretek tájékoztatási központja, amelynek létrehozásáról 1978 augusztusában született meg­állapodás. A mi kultúránk franciaországi megismerteté­sének első számú letétemé­nyese a párizsi Magyar In­tézet. Biztató jelek, vannak arra, hogy Franciaországban kormányintézkedésekkel is elősegítik a magyar kulturá­lis jelenlét bővítését. Ma­gyarországon viszont partne­reink a francia nyelv okta­tásának kiterjesztését szor­galmazzák. Idegenforgalmi kapcsolata­inkat egyezmény szabályoz­za — évente mintegy 38— -- ezer látogató érkezik hoz­zánk Franciaországból. Ma- gyarországróK-l-977-ben 17, 1978-ban 22 ezren jártak a franciáknál. Ma: Lipót napja A Nap kél 6.48: — nyugszik 16.09 órakor A Hold kél 1.55 — nyugszik 14.32 órakor ÉVFORDULÓ Háromszázötven évvel ez­előtt, 1629. november 15-én halt meg — 49 éves korában — Gyulafehérvárotf Bethlen Gábor, Erdély fejedelme, a XVII. századi magyar törté­nelem egyik legnagyobb alakja. * — BÉKÉSCSABÁN, a BE­KÖT Ifjúsági Klubban, no­vember 15-én, ma este 7 órakor tart előadást dr. Rattkay Imre nőgyógyász szakorvos a fogamzásgátlás módjairól, valamint a ter­hességmegszakítás hatásáról a szervezetre. — BÉKÉS MEGYÉBEN a szakszervezeti tagok 40 szá­zaléka nő, s a 120 nőbizott­ságban több mint 300 aktíva dolgozik. A nők közéleti te­vékenységének kibontakozá­sát és vezetővé válását sok egyéb tényezőn kívül szak­mai feltételek, családi köte­lezettségek, előítéletek és a gyermekintézmények szűkös körülményei is akadályozzák. — MEGYÉNK takarékszö­vetkezetei fél év alatt csak­nem 16 ezer új biztosítást kötöttek, amely 13 millió fo­rint bevételt jelent. Ezzel az országos versenyben a har­madik helyen állnak, a lottószelvény árusításában pedig másodikok. — SZARVASON jó ütemben halad a 15 kisipari műhely­ből álló szolgáltatóház építé­se. A létesítményt 1980 au­gusztusa helyett május ele­jén tervezik átadni. — BÉKÉSCSABÁN, az ifjú­sági és úttörőházban Korn Miklós, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola ta­nára ma délután 3 órakor „A termelési viszonyok vál­tozása Magyarországon” cím­mel taét előadást. A szabad- egyetemi előadás házigazdája a békéscsabai közgazdasági és kereskedelmi szakközép- iskola. AZ AUTÓJAVÍTÓ válla­lat békéscsabai szervize 6 millió forintot kapott a me­gyei tanács szolgáltatásfej­lesztési alapjából. Ebből az összegből készül el jövőre a 20 ezer órás teljesítményű javítóműhely. — MINTEGY EGYMILLIÓ példányban jelentek meg az 1980. évi művészeti naptárak — tájékoztatta Seres László, a Képzőművészeti Alap Ki­adóvállalat igazgatója szer­dán az újságírókat, a Fészek művészklubban tartott sajtó­bemutatón. A vásárlók 23- féle asztali, előjegyzési és fa­linaptár közül választhatnak, a vállalatok részére pédig 45- fajta reklámnaptárt készített a vállalat. 1980-ra már mintegy másfél millió pár lábbelihez elegendő különleges felsőbőrt adnak a cipőiparnak az új­fajta, levacast fedésű ter­mékből. A Budapesti Bőr­ipari Vállalat — licencvásár­lás alapján — most vezeti be az új technológiát. Ezzel az eljárással a korábban csak bélésbőrként használható ha­sítékbőr felsőbőrként is hasz­nosítható. — A BÉKÉSI Egyetértés Tsz-ben 40 millió forint ér­tékű, nagy teljesítményű gé­pekkel dolgoznak. Ezek meg­óvásáról folyamatosan gon­doskodnak. Egy központi fe­dett géptelepet létesítettek, amelyet bővítenék, illetve korszerűsítenek. Várható időjárás ma estig: erősen felhős vagy borult idő, többfelé esővel, zápor­ral, élénk, főként a Dunán­túlon időnként erős délnyu­gati, déli szél. Enyhe éjsza­ka, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 8 fok, a leg­magasabb nappali hőmérsék­let csütörtökön 9—14 fok kö­zött. * — DÉLIBÁB KLUB GYU­LÁN. A gyulai szakmunkás- tanulók hetenként kétszer, kedden és csütörtökön ren­deznek foglalkozást klubjuk­ban. November 15-én, ma es­te a kertészeti szakközépis­kola KESZ-eséít látják ven­dégül. Hat órától filmvetítést is tartanak, levetítik az Üz- bég ritmusok és az Üzbe­gisztán műemlékei című fil­meket. — A MEZÖKOVÁCSHÁZI Községi Tanács költségvetési üzeme 1980-ban 1 millió fo­rintot fordít a lakóházak felújítására, a tanácsi laká­sok karbantartására pedig 400 ezer forintot. Januárban hozzákezdenek az 1. sz. óvo­da rendbehozatalához, ame­lyet március végén szeretné­nek befejezni. — BÉKÉSI TIT-programok. Ebben a hónapban is sok elő­adást rendez a békési városi KISZ-szervezet Ma, novem­ber 15-én az 1." számú álta­lános iskolában, holnap, 16- án az ipari szakmunkásképző intézet klubjában és a me­zőgazdasági szakmunkáskép­zőben, 19-én pedig az álta­lános iskolások díszítőmű­vész szakkörében és a RU- TEX békési részlegében ren­deznek előadást. — GÖDÖLLŐN, az Agrártu­dományi Egyetem dísztermé­ben holnap, november 16-án nyílik a IV. országos parafi- latéliai kiállítás. A kiállítás ezúttal először lát vendégül és mutat be motívumfilaté- liai gyűjteményeket is, még­pedig olyanokat, amelyeknek gazdái a mezőgazdaságot dolgozták fel — az egyetem oktatási területének megfe­lelően. Lesznek parafilatéliai gyűjtemények Bulgáriából és Lengyelországból is. A kiál­lítás november 25-ig lesz nyitva. — 40 FIATAL UTAZIK me­gyénkből november 22. és 25. között Bécsbe az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iro­da szervezésében. Az osztrák főváros nevezetességeivel va­ló ismerkedésen túl baráti találkozókon vesznek részt az ott élő fiatalok meghívása alapján. — KÖZLEMÉNY! A MÁV békéscsabai Körzeti Uzemfő- nökscgp tájékoztatja a2 uta­zóközönséget, hogy novem­ber Í5-én, 16-án és I9-én Murony—Békéscsaba állomá. sok között a 6622 és a 6623 jelzésű vonatok közlekedését pályaépítési munkálatok mi­att szünetelteti. A forgalmat vonatpótló autóbuszokkal bo­nyolítják le, emiatt kisebb késéssel is számolni kell. Az autóbuszokra a megváltott menetjegyek érvényesek. Ugyanezeken a napokon a Békéscsabáról 13 óra 30 perc­kor induló és a Budapest Ke­leti pályaudvarig közlekedő 6603 jelzésű vonat helyett 14 óra 25 perces indulással a 6603 b jelzésű vonat közle­kedik. Az utazásra vonatko­zóan bővebb felvilágosítást az állomások adnak. — RENDŐRSÉGI HÍR. A békési rendőrkapitányság előzetes le­tartóztatás mellett vizsgálatot in­dított Czirbuly Mihály, Czirbuly Attila és Farkas Károly békés­csabai lakosok ellen, akik 1979 tavaszától folyamatosan a Bé­késcsaba és Békés környékén levő tanyákba törtek be és kü­lönböző tárgyakat loptak el. Ezenkívül az elkövetők még több egyéb bűncselekmény elköveté­sével is gyanúsíthatók. Simó Endre, az MTI tudó­sítója jelenti: Szerdán Rómában összeült az Olasz KP Központi Bi­zottsága, hogy háromnaposra tervezett ülésén megvizsgál­ja a nemzetközi helyzet és ezzel összefüggésben az olasz helyzet alakulását. Giancarlo Pajetta, az OKP nemzetközi kérdésekkel foglalkozó veze­tőségi tagja jelentést terjesz­tett a testület elé a NATO új fegyverkezési programjá­ról, és az európai enyhülés kilátásairól. Pajetta az OKP nevében azt javasolta az olasz kor­mánynak és a többi NATO- állam felelős vezetőinek, hogy haladéktalanul üljenek tárgyalóasztalhoz a Varsói Szerződés országaival a fegy­verzetek csökkentése érdeké­ben. Élesen bírálta a Cóssi- ga-kabinetet amiatt, hogy nem reagált pozitívan a leg­újabb szovjet béke javasla­tokra, és a fegyverzetek to­vábbi korlátozását célzó moszkvai kezdeményezésre, „Senki sem adott választ ne­künk arra, hogy vajon miért nem mozdult egyetlen nagy­követünk sem, miért nem mozdult külügyminiszterünk” — mondotta Pajetta. Felszó­lította az olasz kormányt, s a többi európai NATO-part- nert: fogalmazzák meg, mi­vel kívánják előmozdítani a leszerelési tárgyalásokat. London: Szerdán a királynői jóvá­hagyással életbe lépett a Dél- Rhodesia-törvény. Ez felha­talmazza a brit kormányt, hogy amikor jónak látja, fő­kormányzót küldjön ki Salis- bury-be, helyreállítsa a lá­zadó gyarmat törvényes stá­tusát, választásokat rendez­zen, és függetlenséget adjon Zimbabwének. A gazdasági szankciók egy 'részét már csütörtökön éjfélkor felold­ás, A lordok háza a kormány konzervatív szavazógépével egy nap alatt rohamtempó­ban, mindhárom olvasásban jóváhagyta a Dél-Rhodesia- törvényt. Lord Carrington külügyminiszter a vitában ultimátummal fenyegette meg a Hazafias Frontot, hogy ha haladéktalanul nem fo­gadja el az átmeneti időszak brit tervét, London nem ha­boz egyoldalúan kiegyezni a Muzorewa-rezsimmel. A Hazafias Front szóvivői újból kijelentették, hogy nem hagyják magukat ultimátu­mokkal zsarolni, és Angliára hárul a felelősség, ha felrúg­ja a londoni konferenciát. * * * Brit kormánykörökből kiszi­várgott, hogy az amerikaiak már ki is választották új közép-ha­tótávolságú atomrakétáik angliai tárolási helyét: az egyik térség a kelet-angliai Suffolk grófság­ban, a másik Oxfordshire gróf­ságban lesz. A két grófság la­kossága zúgolódik az új hábo­rús célpontok életveszélyes szom­szédsága miatt, számottevő po­litikai ellenállás viszont nincs az országban a fegyverkezési ter­vekkel szemben. A fejlődő magyar—francia kapcsolatok D Am a ■ ImUlllClB

Next

/
Oldalképek
Tartalom