Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-15 / 267. szám

1979. november 15., csütörtök Mezőberényl és dobozi együttesek sikere Krad megyében Arad és Békés megye kul­turális kapcsolatainak kere­tében ' amatőr együttesek utaztak november elején ro­mániai vendégszereplésre. A mezőberényi művelődési köz­pont irodalmi színpada és a dobozi művelődési ház nép­tánccsoportja két helységben, Máj látón és Kis-Zerinden mutatkozott be az ott élő magyaroknak. A nagy sikerű előadásokon a herényiek két népi játék­kal szerepeltek, Csokonai Vi­téz Mihály: Az özvegy Kar- nyóné, s a két szeleburdiak, valamint Baranyi Ferenc: A lónak vélt menyasszony cí­mű színművét mindenhol vastapssal jutalmazta a kö­zönség. A dobozi táncosok között szakmunkások, közép- iskolások és tsz-dolgozók vannak, ők a mikepércsi csárdással kezdték műsoru­kat. A kísérő citerazenekar vezetője Váradi Sándor már 20 éve tagja a művelődési ház együttesének. A fellépé­seket követően Temesvárra is kirándultak a fiatalok, ahol a várossal ismerkedtek. Kis-Zerinden is nagy szeretettel fogadták a Békés megyeiek műsorát Fotó: Csávás István D vízügyi ágazat újítási börzéje Csaknem 240 újítást és ta­lálmányt ajánlott fel hasz­nosításra a vízügyi ágazat újítási börzéje, amelyet szer­dán tartottak Budapesten, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központban. Az OVH és a tanácsok csaknem 70 vízgazdálkodási vállalatá­nak, szervezetének vezetői és újítási szakemberei vettek részt a börzén és megkezd­ték tárgyalásaikat a szakte­rületükön legjobban haszno­sítható szellemi termékek át­vételéről, az átadás-átvételi szerződés megkötéséről. Egy évvel ezelőtt a 12 víz­ügyi igazgatóság részére az ár- és belvízvédelmi közpon­ti szervezet már rendezett újítási börzét, amelynek eredményeként a felkínált 147-ből végül 35 újítás és találmány átvételéről kötöt­tek megállapodást az érde­keltek. Most viszont nemcsak a felajánlott szellemi termé­kek, hanem az érdekeltek, a résztvevők köre is jóval szé­lesebb, az ágazat valamennyi szervezetére kiterjedt. A börzével egy időben ága­zati újítási tanácskozást tar­tottak a vízügyi újítási moz­galom helyzetéről és fejlesz­tésének lehetőségeiről. A Medicor és a békéscsabai kórház együttműködése November 14-én, tegnap került sor arra a tanácsko­zásra, amelyet a megyei és a városi párt-, állami, vala­mint társadalmi szervek ve­zetői a Medicor Művek kép­viselőivel közösen rendeztek Békéscsabán. Dr. Juhász László, a városi kórház igaz­gatója köszöntötte a megje­lenteket, akik megtekintették a kiskunhalasi kórház mo­dem felszereléseiről, az or­vosi műszerek alkalmazásá­ról készült filmet. Ezután Fabók József, a Medicor Művek főosztályvezetője rö­vid bevezetőjében ismertette a vállalat tevékenységét. Többek között utalt arra, hogy ez az első alkalom, amikor a Medicor, mint fő- vállalkozó, jelentős szerephez jut Békés megyében. Papp János, a Békés me­gyei Beruházási Vállalat igazgatója a kórház átadásá­val kapcsolatos lemaradás okairól szólt. Az előszerző­dés aláírására — amelyet egyébként a kivitelezés fe­lülvizsgálata után lehet csak kicserélni a véglegessel — azért volt szükség, mert az egészségügyi létesítmények tervezése, építése, felszerelé­se fölöttébb igényes munkát követel az ebben érdekelt különféle vállalatoktól és in­tézményektől. Mint ismere­tes, a megyeszékhelyen épü­lő új kórház kivitelezésében 12, úgynevezet társgenerál- vállalat vesz részt. A mun­kálatokat az is hátráltatja, hogy az 1975-ben készült ter­vek időközben elavultak, s a felülvizsgálat még jelenleg is tart. Könyvesbolti A nemzetközi gyermekév tiszteletére két akciót indít a békéscsabai Radnóti köny­vesbolt a gyerekeknek. A napokban az óvodák nyújtják be igényüket, hogy ott, helyben, könyvvásárt rendezzenek. A Luther utcai óvodában már megkezdték az árusítást. A választék bő­séges. Benedek Elek: Rókáné mézes-mázos kalácsa, Török Sándor: Gilikoti, Jékely Zol­tán: Három törpe és Tordon Ákos: Libabuli című műve máris nagy tetszést arat a kis olvasók körében. Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gede­on című műve ismét kapha­tó. Sokan megvásárolják Nemes Nagy Agnes gyer­mekverseit. A leporellós me­sekönyvek választéka már közel sem ilyen jó, s a kiasz­akciók szikus meseszerzők köteteit is hiába keresik a vásárlók. December 3-tól 6-ig tart a nemzetközi gyermekkönyv­hét. Ez idő alatt az általános iskolákhoz szállítanak ki könyveket a Tevan könyves­bolttal közösen. A 12 általá­nos iskola között a városi KISZ-bizottság versenyt in­dít. A legtöbb könyvet vá­sárló első három iskola könyvjutalomban részesül majd. A kötelező olvasmá­nyok nagy része már megér­kezett, és sok kalandregény is megjelent a közelmúltban. Évek óta keresik, s most vég­re kapható az Ablak Zsiráf gyermeklexikon, Fekete Ist­ván : Téli berek, Mikszáth: Beszélő köntös és Gavallérok című kötete. Orosháza leendő városközpontjáról Az Építési és Városfejlesz­tési Minisztérium 4-es szá­mú Városrendezési és Épí­téstervezési Tervtanácsa no­vember 14-én, tegnap Oros­házán a városközpont rész­letes rendezési tervét tár­gyalta meg. utca—Veress József utca— Zombai utca—Hajnal utca— Pacsirta utca—Móricz Zsig- mond utca. „MVSC édes” Nem csak novemberben fontos! A novemberi országos fo­gászati hónap során még az általános iskolák alsó tago­zatosaihoz és sok helyütt az óvodásokhoz is ellátogatnak a szakorvosok. A vizsgálatok is alátá­masztják: — A betegségek közül a fogbetegségek a legelterjed­tebbek az egész világon. Az emberi test egyetlen szervé­vel sincs annyi baj az élet folyamán, mint a fogakkal. A fejlettebb országokban a civilizáció egyik nemkívána­tos következményeként szin­te minden felnőttet elér a fogszuvasodás és a foglazu­lás. Nem sokkal jobb a hely­zet a gyermekek fogazatával sem. A 6-7 éves korban le­vők 80—90 százalékánál ta­lálhatók szuvas fogak, s a 14—15 éveseknél 100 gyer­mek közül csupán 4-5-nek ép a fogazata. Míg a fogszuva­sodás elsősorban a gyerme­kek és a fiatal felnőttek fo­gazatát rombolja, addig a foglazulás rendszerint a har­madik évtized után okoz fájdalmas gondokat. A fogszuvasodás a fog ke­mény anyagainak végleges pusztulását okozza. Ezért is feltétlenül indokolt, hogy már a két-, két és fél éves korban megkezdődjön a kis­gyermekek rendszeres fogá­szati ellenőrzése. A száj- és fogápolást mái­két és fél, hároméves korban el kell kezdeni. Nagyon fon­tos, hogy a kis szájhoz meg­felelő méretű fogkeféi legye- i nek a gyereknek. De az is ]; lényeges, hogy a kicsik ét- rendje tartalmazzon nyers gyümölcsöt, sárgarépát, ka- !í ralábét. Nemcsak vitamin­tartalmuk, hanem „rágós” voltuk miatt is. Felelőtlen­ség, ha a gyermekeket rá­szoktatják a cukorka, a cso­koládé és az egyéb édessé­gek minduntalan élvezetére. A szénhidrátok és a cukor­kafélék túlzott mértékű fo­gyasztása nemcsak a foga­zatnak, hanem az egész szer­vezetnek is ártalmas. A gyer­mekévekben dől el, hogy va­lakinek milyen fogazata lesz felnőtt korában. A tervjavaslatot, melyet az orosházi Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága 1980 I. negyedévében vitat meg, a DÉLTERV készítette. A rész­letes rendezési terv kiemel­ten foglalkozik a VI. ötéves terv várható fejlesztéseivel, és ezeket összehangolja a századfordulóig programba vett elképzelésekkel. Ami a közelebbi elképzeléseket il­leti Orosháza városközpont­járól: ennek határvonala a Huba utca—Könd utca— Thék Endre utca—itt tömb­átvágással a Táncsics Mihály Bővült a martonvásári csemegekukoricák választé­ka: a kísérleti parcellákon sikerrel vizsgázott az „MVSC bőtermő”. Az egyenletes sár­ga gyöngyszemű fajta — akárcsak a korábbi években elismert „MVSC sárga” és „MVSC édes” csemegekuko­rica — termése ízletes, hűtő-, illetve konzervipari értéke kiváló. A növény külsőre ro­busztus, magas terméshoza­mú, a betegségeknek ellenál­ló. Termesztése előrelátha­tóan 1981-től kezdődhet na­gyobb területen; addigra megfelelő mennyiségű vető­magot állíthatnak elő. A városligeti műjégpálya Budapesten már fogadja a korcsolyázás kedvelőit (MTI-fotó — Tóth Bálint felvétele — KS) Számvetés a pártmegbízatásokról a Békéscsabai Kötöttárugyárban □ Békéscsabai Kö­töttárugyár párt- bizottságára és alapszervezeteire sok-sok tennivaló hárult, hogy a XI. kongresszus határozatainak üzemünkben megfelelően ele­get tudjunk tenni. Párttag­jaink személyes felelősséget éreztek a munka eredmé­nyességéért, cselekvőén részt vettek a feladatok megoldá­sában. összességében az ered­mények kedvezőek, a legfon­tosabb gazdaságpolitikai el­várásoknak az öt év alatt eleget tettünk. Vállalatunk a tőkésexport-termelésben, ' a belföldi csecsemőruházati el­látásban, a nyereség, vala­mint az egy főre jutó kere­setek alakulásában a kötszö- vőipar élvonalába küzdötte fel magát. Most, amikor a beszámoló taggyűlésekre készülünk, nem is kis feladatot jelent a 2600 fős kollektívának a munká­jából különválasztva értékel­ni a 216 kommunista mun­káját. Az általános és össze­foglaló értékelésekhez még szükséges némi idő, de né­hány következtetés az eddig megtartott 13 pártcsoport-ér- tekezlet alapján már levon­ható. A kommunistákra háruló kötelezettségeknek van olyan része, ami nem igényel sze­mélyre szóló meghatározást. Ilyen a munkahelyen való lelkiismeretes helytállás, vagy a párt politikájának ismer­tetése, terjesztése, védelme- zése. A párttag társadalmi tevékenységének más össze­tevői viszont személyhez kö­töttek: ezek formája, kerete a pártmegbízatás. Ez utóbbi­ról kívánok bővebben szólni. Több pártcsoportnál, de fő­leg a III. számú pártalap- szervezetnél már évek óta gyakorlattá vált, hogy az év végi pártcsoport-értekezlete- ken a párttagok önértékelést végeznek. A csoportértekez­letet a vezetőségek egy-egy tagja patronálja és így az év ■ végi beszámoló elkészítésé­hez a vezetőség kellő segít­séget kap. Általában három témakör köré csoportosítot­ták a beszélgetéseket: a párt­megbízatások teljesítése, a politikai oktatások értékelé­se, a taggyűlésen és egyéb fórumokon való aktivitás. Tapasztalat, hogy a közös­ség előtti számonkérésnek nagy nevelő hatása van mind az egyénre, mind a kollek­tívára. Pártmegbízatást adni ma mind kevesebb gondot okoz, hiszen az élet igényli a tár­sadalmi és közéleti tenniva­lókat, de a pártcsoport ve­zetőjének sok idejébe kerül a személyes tájékozódás a hozzája tartozó párttagok munkájáról. Ám ez nem nél­külözhető. Igen kedvező értékelést kaptak a munkásőri párt­megbízatások teljesítéséről. Munkásőreink ebben az év­ben elnyerték a kiváló szá­zad, szakasz és raj címeket. \ legjobbak közül is ki­emelkedett: Fedorsó János, Szabó Sándor, Mitykó Las?- ló, Petrovszki György és Tóth Pál elvtársak munkája. Szép eredményeket értek el azok, akik a Kossuth - könyvterjesztésben végezték párt megbízatásukat. Dicséret illette Hajdú Ferencné és Vincze Jánosné elvtársnőket, akik ezen túlmenően még a vezetőség, illetve végrehajtó bizottság munkájában is részt vettek. Zelenyánszki András elvtárs, nyugdíjas pedig 45 ezer forint forgal­mat bonyolított le. Sikerrel szorgalmazzuk, hogy az értékelés elsődleges fóruma a pártcsoport legyen. Pártcsoportjaink jó ered­ményeket értek el a párttag­utánpótlás nevelésében. Az elmúlt évben nőtt a 30 éven aluli KISZ-fiatalok felvétele a pártba. Ezek pártmegbíza­tásként azt kapták, hogy mint KISZ-patroaálók dolgozza­nak. Itt még van javítani­való, főleg a párthatároza­tok KISZ-taggyűléseken va­ló ismertetésénél. A pártcsoportok kritikusan megbírálták azokat, akik a pártoktatáson rendszertele­nül vettek részt. Felvetették azokat a hiányosságokat is amelyek nehezítik a gazda­sági munkát. A szabászati partcsoportoknál többek kö­zött a hibás festést, a kel­meszélességek ingadozását ki­fogásolták, a konfekcióban pedig a hullámzó anyagellá­tást. De ugyanakkor elis­merték, hogy sokszor a lel­kiismeretes munka is kíván­nivalót hagy maga után. Eb­ben az üzemrészben két párttag is, Szelezsán György es Kovács Jánosné, ez évben a „Munka Érdemrend” bronz fokozata” kitüntetésben ré­szesült. Értékelték Gál Jánosné partcsoportjában a Vörös- keresztben dolgozó kommu­nisták tevékenységét. A kon­fekcióban Leszkó Jánosné jó munkájának is köszönhető, hogy az évenként kétszer sorra kerülő térítésmentes véradáson egy-egy alkalom- rnal több mint százan vesz- nek részt. A szocialista mun­kaversenyben részt vevők te­vékenységét, a brigádok éle­tét nemcsak a pártcsoportok, hanem a vezetőségek is fi­gyelemmel kísérik. Többek véleménye volt, hogy a ka­pott segítséget kevésnek tart­ják, keresni kell a jobb mód­szereket Vincze Jánosné nőfelelős irányításával sokan végeznek időszakos pártmegbízatást. Jelentős azoknak a száma, akik a szakszervezetben dol­goznak. Jó lenne mindazokat felsorolni a nagy nyilvános­ság előtt is, akik átlagon fe­lül álltak helyt a pártmun­kában is, de erre sajnos itt lehetőség nincs. A sok pozitív és érdemi munka mellett természetesen elhangzottak a pártélettel kapcsolatosan bírálatok is. Ilyen volt, hogy a pártcso- portülések rendszeresen ne­gyedévenként meg legyenek tartva. A pártcsoportvezetők készüljenek fel jobban a tá­jékoztatással, többet törőd­jenek a párttagok személyes ügyeivel, a felvetett észrevé­telekre a vezetőségek és a felsőbb szervek gyorsabban reagáljanak. szinték, nyíltak és előremutatók vol­tak az értékelések. Párttagjaink értik a párt po­litikáját, megértik népgazda­ságunk gondjait, annak csök­kentéséért sokat tesznek. Fontos körülmény, amelynek hangot is adtak, hogy a párt­tagok munkája akkor lehet eredményes, ha a pártonkí- vüliekkel közösen, ki-ki be­csülettel, a környezete elis­merésével a párt politikáját munkahelyén segíti megva­lósítani. Bíró Béla, a Békéscsabai Kötöttárugyár pártbizottságának titkára

Next

/
Oldalképek
Tartalom