Békés Megyei Népújság, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-07 / 235. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek I NÉPÚJSÁG fl MEGYEI PÓRTBIZOTTSÚG ÉS fi MEGYEI TANÁCS LAPJA 1979. OKTÓBER 7., VASÁRNAP Ára: 1,60 forint XXXTV. ÉVFOLYAM, 235. SZÁM BÉKÉS MEGYEI Ünnepség Berlinben az NDK megalakulása 30. évfordulóján A Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága, az NDK államtanácsa, Minisztertanácsa és a nemzeti front nemzeti tanácsa szombat délután díszünnepséget rendezett a berlini köztársasági palotában a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen Erich Honeckerrel, az NSZEP KB főtitkárával, az NDK államtanácsa elnökével, Willi Stoph- fal, a Minisztertanács elnökével és Horst Sindermannal, a népi kamara elnökével az élen részt vettek az NDK párt- és állami vezetői. Hosszan tartó nagy tapssal üdvözölték a jelenlevők Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét, a jubileumon részt vevő szovjet párt- és kormányküldöttség vezetőjét. Szeretettel köszöntötték az elnökségben helyet foglaló Edward dereket, a lengyel, Gustáv Husákot, a csehszlovák, Kádár Jánost, a magyar, Todor Zsivkovot, a bolgár és Jumzsagijn Cedenbalt, a mongol párt- és kormány- küldöttség vezetőjét. Az elnökségben kapott helyet Sekou tfouré guineai államfő és Ilié Verdet román miniszterelnök, valamint Afganisztán, Algéria, Benin, Bissau-Guinea, Etiópia, Irak, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, Jugoszlávia, Kambodzsa, a Kongói Népi Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Kuba, Laosz, Líbia, Mozam- bik, Szíria, Vietnam és a Zöldfoki-szigetek küldöttségének vezetője. A díszünnepség vendégei között volt Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetője, a zimbabwei és a dél-afrikai nemzeti felszabadító mozgalmak küldöttsége, Romesh Chandra, a Béke-világtanács elnöke. Részt vett a díszünnepségen a Német Kommunista Párt küldöttsége Herbert Mies elnök és a Nyugat-Berlini Szocialista Egységpárt delegációja Horst Schmitt elnök vezetésével. Konrad Naumannak, az NSZEP Politikai Bizottsága tagjának, a berlini pártbizottság első titkárának megnyitója után Erich Honecker mondott beszédet. Erich Honecker ünnepi beszédének bevezetőjében hangsúlyozta, hogy „az első szocialista munkás-paraszt állam megteremtése német földön azoknak a háborút követő időszakban végbement változásoknak a sorába tartozik, amelyeknek az NDK 30 év előtti megalapítása egyik csúcspontja volt. A Német Demokratikus Köztársaság 30 éve három évtizedes küzdelem a békéért és a szocializmusért, s meggyőző bizonysága a marxizmus—le- ninizmus győzelmes erejének”. — A Német Demokratikus Köztársaság három évtizede meggyőzően bizonyítja azt a tényt, hogy államunk megalapítása történelmi fordulópont volt népünk és Európa történetében — szögezte le az NDK-államfő, majd nagy örömét fejezte ki afelett, hogy a jubileumi ünnepségeken részt vesz Leonyid Brezsnyev, a szocialista közösség országainak számos más vezetője, és az NDK sok más külföldi barátja. Leszögezte: az NDK népe sohasem felejti és mindenkor tisztelni fogja annak a 20 millió szovjet embernek az emlékét, akik a Hitler-ellenes koalíció döntő frontján győzelmet aratva a fasizmus felett, lehetőséget nyújtottak a német földön bekövetkezett fejlődés számára. Erich Honecker emlékeztetett rá: hiábavalóak voltak az imperializmus próbálkozásai, hogy visszaforgassák a történelem kerekét, és az NDK-t lesöpörjék Európa térképéről. „A Szovjetunió és a többi testvérország megbonthatatlan szövetségére támaszkodva az NDK évtizedről évtizedre magabiztosan haladt előre, az NDK politikailag szilárd, gazdaságilag egészséges és nemzetközileg elismert, tiszteletben álló állam”. Az NSZEP KB főtitkára hangoztatta, hogy „a Német Demokratikus Köztársaság a szocialista népek családjának szilárd részeként cselekvő részvevője a nemzetközi politikának és a világméretű gazdasági kapcsolatoknak”, s hogy az ország az ENSZ tagjaként immár 128 állammal tart fenn diplomáciai viszonyt. — Figyelemmel kísérjük a Német Szövetségi Köztársaság minden, a két német állam közötti kapcsolatok további normalizálásával, a fegyverzetkorlátozással és a leszereléssel összefüggő lépését. A jelen és a jövő sok kérdése függ ettől a további normalizálástól. Schmidt szövetségi kancellár nemrég emlékeztetett arra, hogy készséget kell tanúsítani a realitások iránt, ha — amint mondotta — a békét akarjuk szolgálni. A Német Demokratikus köztársaság készKedves Honecker elvtárs! Kedves Barátaink! Nagy öröm számunkra itt lenni, önökkel együtt, ezekben az ünnepi napokban. Elhoztuk önöknek hű barátaik és szövetségeseik: a tizenhétmillió szovjet kommunista, Lenin pártjának tagjai, s az egész szovjet nép baráti üdvözletét a Német Demokratikus Köztársaság 30. évfordulója alkalmából. Köszönöm kedves barátunknak, a Német Szocialista Egységpárt KB főtitkárának, az NDK államtanácsa elnökének, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakjának, Erich Honecker elvtársnak a Szovjetunióról, s a Szovjetunió politikájáról mondott méltató szavait. A magam részéről szeretném hangsúlyozni, hogy a Német Demokratikus Köztársaság kommunistáit, az NDK népét közös ügyünkben megbízható harcostársnak tekintettük és tekintjük, olyannak, amely hű közös, magasztos eszméinkhez, ügyes és kitartó a munkában, állhatatos bármilyen megpróbáltatások idején. A jubileumi napokban nem árt visszaemlékezni a megtett útra. 1949 őszén, amikor ségében nincs hiány, lehetőséget látunk egy sor kérdés tisztázására, amelyek előre- >- visznek a béke biztosítása, s a a leszerelés felé. Sem az a NDK, sem pedig az NSZK i- polgárai nem kívánják azt, ]{. hogy közép-hatósugarú raké- 3i ták állomásozzanak a nyu- }_ gat-európai NATO-államok- ban. Ehelyett a két német állam együttműködésére van i_ szükség a leszerelés kérdé- seiben, a békés egymás mel- lett élés szellemében. >- Erich Honecker méltatta az :- SZKP, a Szovjetunió és szea Német Demokratikus Köztársaság megalakult, a politikai helyzet Európában — és nemcsak Európában — rendkívül feszült volt. A földrész felett a „hidegháború” szele fújt. Már létrehozták a NATO tömbjét — az imperializmus fő katonai eszközét. A Nyugaton egyes politikusok a „hidegháború” „forró háborúvá” változtatásával fenyegetőztek. A „háború szélén” való egyensúlyozást az imperialista tábor külpolitikája majdhogy nem legfőbb elvének kiáltották ki. A szocializmus hajnala azonban, amely a negyvenes évek második felében sok ország felett felvirradt, egyre fényesebben ragyogott. Az NDK megalakulása és megszilárdulása a szocializmus és a béke ügyének új, hatalmas, valóban történelmi jelentőségű győzelme volt. Az NDK nemzetközi jogi elismerése lényegében az európai biztonság megszilárdulásának fordulópontjává vált. Mint azt önök jól tudják, ez egyáltalán nem volt könnyű. Az elismerésért, a hetvenes évek ismert szerződéseinek megkötéséért, a háború utáni realitások figyelembe vételéért, az összeurópai konferencia megtarmély szerint Leonyid Brezsnyev kezdeményezéseit, fáradhatatlan tevékenységét az egész emberiség számára oly fontos béke megőrzése érdekében. — Az NDK szoros szövetségben a Szovjetunióval és a többi testvérországgal, szolidáris összefogásban a világ minden haladó erejével, következetesen tovább halad a jó és sikeresnek bizonyult úton. Erich Honecker beszéde j után Leonyid Brezsnyev | emelkedett szólásra. tásáért a szocialista közösség országainak évtizedekig kellett harcolniuk. Az európai biztonsági és együttműködési konferencia elfogadta a záródokumentumot: az európai népek biztonságának egyfajta chartáját, a békés élet, az államok közötti békés kapcsolatok okmányát. Hő óhajunk, hogy ez a charta teljes egészében valósággá váljék. A szavakból ítélve úgy tűnik, mintha a nyugati államférfiak is ezt akarnák. Sajnos azonban partnereink tettei meglehetősen gyakran más irányba mutatnak. Nem húnyhatunk szemet a valós i tények előtt: a fegyverkezé- j si hajsza hívei bármilyen, sőt mondhatni, akár nem lé- | tező, kiagyalt ürügyet is fel- j használnak arra, hogy ki- j élezzék a helyzetet, szítsák a háborús előkészületeket. Ami Európát illeti, itt a béke épületét, annak alapját próbálják aláaknázni. Komoly aggodalomra ad- j nák okot azok a veszélyes tervek, amelyek az amerikai nukleáris rakétafegyverek új típusainak nyugat-európai területen történő elhelyezésére vonatkoznak, amiről (Folytatás a 2. oldalon) Leonyid Brezsnyev: A Szovjetunió csökkenti Közép-Európában állomásozó csapatainak létszámát A városi pártbizottság részéről dr. Fekete Antal és Zsilinsz- ki András helyeztek el koszorút Fotó: Kovács Erzsébet Koszorúzás Békéscsabán a felszabadulás évfordulóján Békéscsabán, a felszabadulás 35. évfordulója alkalmából tegnap, a szovjet hősök temetőjében délelőtt fél 10- kor koszorúzási ünnepséget tartottak. Zsilinszki András, a városi pártbizottság titkára, Nagy Mihály, valamint a hazánkban ideiglenesen állomásozó déli hadseregcsoport képviseletében Damaszkin Iván Mojszejevics, továbbá a városi tanács, a KISZ-bi- zottság, a Hazafias Népfront és a fegyveres erők testületéinek képviselői helyezték el koszorúikat. Röviddel ezután, 10 órakor a felszabadulási emlékműnél csendültek fel a Himnusz hangjai. A városi ünnepség keretében dr. Fekete Antal, a városi pártbizottság első titkára és Zsilinszki András koszorúzott, majd Damaszkin Iván Mojszejevics helyezte el az emlékezés virágait. A városi tanács képviseletében Araczki János tanácselnök és Urbán Andrásné, valamint a KISZ, a Hazafias Népfront, a fegyveres erők, a társadalmi szervek, üzemek, intézmények, iskolák képviselői rótták le kegyeletüket. A délelőtt megtartott koszorúzási ünnepségeket követően az évforduló alkalmából az ifjúsági és úttörőházban este 7 órakor városi ünnepséget rendeztek. A magyar és a szovjet himnusz után szavalat, majd megnyitó köszöntötte az évforduló tiszteletére megjelent vendégeket. Ezután Zsilinszki András, a városi pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet. Tisztelgés az aradi vértanúk emlékművénél A 13 aradi vértanú kivégzésének 130. évfordulóján, szombaton Aradon koszorúzási ünnepséget tartottak. A délelőtti borús időben több száz helybeli és környékbeli gyűlt össze az egykori vesztőhelyen emelt emlékműnél. A Magyar Népköztársaság nemzeti szalagos, vörös szegfűs koszorúját Rajnai Sándor, hazánk bukaresti nagykövete, Lukács József ezredes, katonai és légügyi attasé és dr. Szepes István, kolozsvári főkonzul helyezte él. Ezt követően a Hazafias Népfront Békés megyei Bizottságának küldöttsége koszorúzott Nagy Jánosnak, a megyei tanács elnökhelyettesének vezetésével. A koszorúzásnál jelen volt Ignat Vasile, az Arad megyei párt- bizottság titkára és Groza Mircea, az Arad megyei tanács első elnökhelyettese. Az emlékmű talapzatán elhelyezték a kegyeletes emlékezés virágait a helybeli és környékbeli lakosok is. fl görög miniszterelnök tegnapi programja A hazánkban hivatalos látogatáson tartózkodó Konsz- tantin Karamanlisz görög miniszterelnök szombaton délelőtt megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén. Ezt követően a kormányfő és kísérete rövid budapesti autóúton vett részt; útjuk az újlipótvárosi lakónegyedet érintve a Margitszigeten, a Margithídon, majd a Lánchídon át a várbeli Nemzeti Galériába vezetett. A vendégek nagy érdkelő- déssel szemlélték a XIX. századi magyar festészet és szobrászat remekeit, közöttük Munkácsy Mihály, Paál László és Pátzay Pál alkotásait. A vendégek este — Lázár György miniszterelnök, s politikai életünk több vezető személyiségének társaságában — a KISZ Központi Művészegyüttes műsorát tekintették meg az együttes székházában. Erich Honecker beszéde